Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-28 / 30. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 2 Jó szakembereket nevelnek A CSKP Központi Bizottsága 1976 Júliusi ülésén foglalkozott oktatási és nevelési rendszerünk továbbfejleszté­sével. Határozata értelmében öt év alatt fokozatosan át kell térnünk a négyéves szakemberképzésre. A tanév végén ennek az elképzelésnek foko­zatos megvalósulását értékelték az Ipolysági [Šahy) Középfokú Mezőgaz­dasági Szaktanintézetben. Csutora Imre oki. mérnök, a párt­­alapszervezet elnöke kiemeli, hogy megkülönböztetett figyelmet fordíta­nak az eszmei-politikai munka töké­letesítésére. Az iskolában igen aktív a tanulók Lenin-köre és ateista köre, melyben 47-en tevékenykednek. Je­lentős politikai események és évfor­dulók alkalmával beszélgetéseket ren­deznek. A szocialista internacionaliz­mus és hazafiság elmélyítésére meg­szervezik a tanulók honismereti ki­rándulásait. így például megtekintet­ték Banská Bystricát, Jártak a Szlo­vák Nemzeti'Felkelés Múzeumban, a bratislavai Lenin Múzeumban és a Slavínon, Kálnán (Kalná nad Hronom) pedig megszemlélték a forradalmi hagyományok szobáját. Rendszeresen gyarapítják a tanulók ismereteit a Szovjetunióról, nem kötelező tárgy­ként valamennyi évfolyamban beve­zették az orosz nyelv oktatását. Be­szélgetéseket rendeztek a hozzájuk látogató szovjet vendégekkel. Valamennyi diák látogatja a SZISZ Iskolai bizottsága által rendezett esz­mei-politikai oktatást. Az elmúlt tan­évben előadások hangzottak el a fia­talkori bűnözésről, a szeszesitalok és a dohányzás ártalmairól, továbbá a családtervezés és -alapítás jelentő­ségéről. AZ iskola vezetőségének elsőrendű célkitűzése, hogy sokoldalúan képzett szakembereket neveljen. Évek óta szoros kapcsolatokat tart fenn az is­kola a helyi és a palásti (Pléšťovce) szövetkezettel, a helyi állami gazda­sággal, valamint a ZKL Brno vállalat­tal, ahol a tanulók szakismereteiket bővíthetik. Igen jó az együttműkö­dés, s ez is az egyik biztosítéka an­nak, hogy a tanulók szakmaszerete­tével a jövőben sem lesz baj. A SZISZ iskolai bizottsága is hasz­nos tevékenységet fejt ki. Az előző tanévben 37 százalékkal nőtt a tagok száma, s jelenleg a diákság 87,5 szá­zaléka SZISZ-tag. A vezetőség faliúj­ságok és az Aranykalász című diák­lap révén tájékoztat a legfrissebb eseményekről. Minden tag kiveszi részét iskolai létesítmények építéséből, nem sajnál­ja szabad idejét. Valamennyi testne­velési és sportrendezvénybe bekap­csolódnak. A szaktanulók somorjai (Šamorín) kerületi sportversenyén az 6 csapatuk végzett a második he­lyen, az egyéni versenyben pedig Varga László II. В osztályú tanuló győzött, s így az országos versenyen ő képviseli a nyugat-szlovákiai kerü­letet. Valamennyi részleget párttag ve­zet, az oktatók és nevelők 65 száza­léka kommunista, nagy részük a já­rási pártbizottság aktivistája vagy előadója, valamelyik társadalmi szer­vezet funkcionáriusa vagy nemzeti bizottsága képviselő. Tehát így érvé­nyesül az iskolában a párt vezető szerepe. Megkülönböztetett figyelmet szen­telnek a leendő párttagok nevelésé­nek. Az erre alkalmasak az I. osz­tályban a Lenín-kör, а II. osztályban az ateista kör tagjai. А III. osztály­ban pedig olyan ajánlót kapnak, aki felelősséget vállal a leendő párttagok eszmei fejlődéséért. A közeljövőben nagy feladatok vár­nak az Iskola vezetőségére és dolgo­zóira. Korszerű gépparkot szeretné­nek létrehozni. ígéretet kaptak, hogy a jövő év első negyedében a pfíbrami Uránbánya-vállalat 5X20 méter mé­retű tornatermet rendez be az iskolá­nak, s ezzel megoldódnak, főként a téli hónapokban jelentkező testneve­léssel kapcsolatos gondok. A hetedik ötéves tervidőszakban 250 tanulót be­fogadó új ifjúsági ház épül az iskola tőszomszédságában. Abel gäbor Figyelem! WAN KÉT! A szocialista mezőgazdaság épí­tésének 30. évfordulója tiszteletére szerkesztőségünk, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlo­vákiai Központi Bizottságával együttműködve, a n k é t o t hirdet • AZ ANKÉT TÉMAKÖRE Az ankétra küldendő cikkeknek átfogó és hiteles képet kell adniuk azokról a mélyreható változások­ról, amelyek az egységes földmű­vesszövetkezetek és állami gazda­ságok termelési módszereiben és gazdasági helyzetében, valamint a fala életében az eltelt harminc esztendő alatt történtek. Továbbá jelemezniük kell a gazdaság fej­lesztésének, a termelés iparosítá­sának, illetve korszerűsítésének távlatait a termelés- és gazdaság­­fejlesztés távlati terveivel össz­hangban. Az persze természetes, hogy egy-egy cikknek — a meg­határozott témakör figyelembevé­telével — csupán egyetlen mező­­gazdasági üzem és a hozzátartozó községek jellemzésére kell kiter­jedni. A meghatározott témakör azon­ban nem zárja ki, sőt mi több, igényli, hogy a cikkekben érzékel­tetve legyen a szövetkezeti csalá­dok életkörülményeinek alakulása, tehát azok a tényezők is szerepel­jenek, amelyek a mezőgazdasági dolgozók magas életszínvonaláról tanúskodnak. A cikkekhez fényképek is csa­­tolhatók. Főleg olyan fényképek, amelyek összehasonlítják a mai helyzetet a régivel, vagyis érzé­keltetik a mezőgazdaság és a falu fejlődésének méreteit. • KI NEVEZHET BE AZ ANKÉTRA? Ankétcikkel Jelentkezhet — a hi­vatásos újságírók kivételével — lapunk minden olvasója, egy, de legfeljebb három cikkel. Az ankétcikkeket 1979. október 31-ig fogadjuk el. A később érke­ző cikkeket az ankét keretében nem közöljük! Az ankétra küldött cikkeket fél éven keresztül, vagyis július l-től december végéig közöljük. Előny­ben részesítjük, illetve hamarább közöljük azokat a cikkeket, ame­lyek az ankét hirdetését követő legközelebbi hetekben érkeznek. Egy-egy cikk terjedelme nem ha­ladhatja meg a 120 gépelt sort! • AZ ANKETC1KKEK Értékelése Az ankétra küldött és közölt cikekket öttagú bizottság értékeli és 1980. január 31-lg kihirdeti, vagyis Ismerteti a cikkek minősí­tésének sorrendjét. A cikkek minősítésekor a bizott­ság az alábbi követelményekből indul ki: — összhang a cikk mondaniva­lója és az ankét meghatározott témaköre között; — a cikkben ismertetett tények hitelessége, a cikk meggyőző ere­je, illetve eszmei hatékonysága; — a mondatszerkesztés és a stí­lus színvonala; — a közölt fényképek mondani­valója és minősége. • NYEREMÉNYEK, JUTALMAK: A legjobb minősítésű tizenöt cikk szerzői között tízezer korona értékű tárgyi jutalmat osztunk el az alábbiak szerint: I. díj ... tárgyi jutalom 2500,— korona értékben, II. díj ... tárgyi. jutalom 2000,— korona értékben, III. díj ... tárgyi jutalom 1500,— korona értékben, IV. díj ... tárgyi jutalom 1000,— korona értékben, V—VII. díj ... tárgyi jutalom, esetenként 500,— korona értékben, VIII—X. díj ... tárgyi Jutalom esetenként 300,— korona értékben, XI—XV. díj ... könyvjutalom ese­tenként 120,— korona értékben. ♦ Szerkesztőségünk kéri az ankét résztvevőit, hogy a cikkek 1. olda­lára, lehetőleg feltűnő helyre, ír­ják az „ankét“ szót. I. A Szövetségi Arhlvatal a szövet­ségi kormány határozata alapján közölte, hogy b 1979. július 20-1 hatállyal az üzem­anyagok ára így alakul literen­ként: szuperbenzin 7,50, spéciéi* benzin 6,50, normálbenzin 6,00 ko­rona; a fűtőolaj ára literenként két korona. 2. 1979. július 23-1 hatállyal a) a fűtőanyagok és az energia fo­gyasztói ára 50 százalékkal emel­kedik, a tűzifa fogyasztói ára vál­tozatlan marad; b) megszűnik a gyermekruhék fo­gyasztói árainak dotálása, ezt az árkedvezményt a családi pótlék összegében fizetik ki; c) új postai, telefon- és távirati dí­jak lépnek érvénybe. Például a 20 grammnál könnyebb levelek szállí­tási' díja egy korona, a képeslapo­ké 0,50 korona, az 5 kilogrammnál könnyebb közönséges csomagé öt korona lesz. Magán- és Ikertelefon-állomás fel­szerelési díja 2000, esoportos telefon­­állomásé 700 korona lesz. önálló te­lefonállomás havi bérlete 50, iker- és csoportos telefonállomásé 30 koro­na lesz. A helyi telefonbeszélgetés díja 1 korona, a közönséges táviraté szavanként 0,50 korona lesz. A Szövetségi Árhivatal közleménye 1979. Július 28. II. A Szövetségi Gyűlés Elnöksége törvényerejű rendeletet hagyott jővá, melynek értelmében 1979. augusztus 1-i hatállyal 1. emelik az egyedüli bevételi for­rást jelentó nyugdíjakat; az egyéni nyugdíjat havi 600-ról 780 koroná­ra, két személy (például házaspár) nyugdíját 1100-ról 1330 koronára. 2. Harminc koronával emelik havon­ta az összes többi nyugdíjat, rok­kantsági, özvegyi és árvasági já­radékot és a leszolgált évekért adott járadékot. III. A szövetségi kormány rendele­tet hagyott jóvá, melynek értelmében 1979. augusztus 1-i hatállyal az egy gyermekre jutó családi pótlék havi összegét 50 koronával emelik, tehát a havi családi pótlékok egy gyermek­re 90 koronáról 140 koronára, két gyermekre 430-ról 530 koronára, há­rom gyermekre 880-ról 1030 koroná­ra emelkedik. Ugyancsak havi 50 ko­ronával emelkedik gyermekként a nyugdíjakhoz és a járadékokhoz fize­tett nevelési pótlék összege. IV. A Szövetségi Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium a szövetségi kormány határozata alapján közölte, hogy ezzel párhuzamosan bizonyos bérintézkedéseket hajtanak végre: 1. emelik a műszakok számának nö­velésében, a minőségi mutatóknak és az állami terv más fontos fel­adatainak teljesítésében valé egyé­ni anyagi érdekeltség fokozására fordított összegeket; 2. 1979. szeptember 1-1 hatállyal ren­dezik az óvónők, az alapiskolák alsó tagozatán tanító pedagógu­sok, a napközi és gyermekottho­nokban dolgozó nevelők, a szünet nélkül üzemelő kórházakban dol­gozó ápolónők és alacsonyabb be­osztású egészségügyi személyzet, valamint a bölcsődékben dolgozó ápolónők és védőnők fizetését. Iparosodó nagyközség Nemesócsa (Zemíanská OÍCa) nagy falu. Mindjárt a vasútállomásnál ki­tárulkozik, hogy az ide vetődő Ide­gen betekintést nyerjen a falu min­dennapi életébe. A főút baloldalán ipari létesítmények sorakoznak — a lakosság szükségleteit, lakáskultúrá­jának fejlődését szolgálják. A sort korszerű élelmiszerbolt és vendéglátó üzem zárja. Helyesen döntöttek, akik ide, a község peremére tervezték ezt a szép létesítményt. Egyébként is összhangban van az igényekkel. U- gyanls tőszomszédságában üzemel a partízánskel Augusztus 29-e Cipőgyár részlege, mely a falu és környéke dolgozóinak jó kereseti lehetőséget nyújt. Szorgalmas emberek dolgoznak itt, akik kiváló minőségű termékeik­kel bel- és külföldön egyaránt elis­mertek. A főutcán továbbhaladva a község szivébe jutunk, ahol korszerű épület­ben székel a helyi nemzeti bizottság. Különféle problémákról születnek itt döntések, melyek aztán meghatároz­zák a falu jelenlegi és jövőbeni fej­lődését. Bakos Imre hnb-elnök elfoglalt tisztségviselő, de a sajtó embereinek mindig szakit idót. Tóle értesültem, hogy a választási program beruházási részében nyolc állami és tizenként szövetkezeti lakást adtak át rendel­tetésének. Közben további, 12 lakás­egységből álló szövetkezeti épület készült el, eúgy újabbat pedig a vá­lasztási programon kívül terveznek felépíteni. Az év építkezése a helyi kilenc­éves alapiskola tornaterme és egy hatvan férőheleys óvoda, mely enyhít majd a dolgozó édesanyák gondjain. A faiufejlesztési program keretében épült halottasház igen nagy problé­mát oldott meg. Újjáépítették a sport­pálya kerítését, rendbe hozták az edzőpályát, s egy fedett lelátó építé­sét tervezik. A község vezetői általá­ban igyekeznék megteremteni a rend­szeres sportolás feltételeit. Az ifjúsá­gon a sor, hogy bizonyítson, éljen az adott lehetőségekkel. A labdarúgás mellett a kispályás versenyekre is lehetőség nyílik. A falu üzlethálózata még nem ki­elégítő. Ezért a község alsó peremén új élelmiszerboltot építettek és adtak át rendeltetésének. Am még ezzel sem oldódott meg minden probléma, mert szükség volna egy központi áru­házra, amelyben textilféléket, cipőt is árulnának, és helyet kapna egy ven­déglátó üzem. A meglevő üzlethelyi­ségek ugyanis elavult épületekben vannak, melyek sem egészségügyi, sem raktározási szempontból nem fe­lelnek meg. A község egészségügyi hálózatáról szólva szintén meg kell állapítanunk, hogy nem kielégítő. A Jelenlegi ren­delő központ szűknek bizonyul. A fo­gászatot egy ódon épületben rendez­ték be. Éppen ezért egy kétkörzetes rendelőintézet építését tervezik. A te­lek megvan, a tervek elkészültek. A lakosság Ivóvízellátása Is össze­függ az egészségüggyel. Évről évre bővül a község vízvezeték-hálózata. Tavaly 1600 méterrel hosszabbodott, s ennek eredményeként a közművesí­tés 40 százalékát elvégezhették. Az ískolaműhelyek és a konyha el­készülése nagy gondtól mentesítené az Iskola Igazgatóságát. Jövőre egy 30 férőhelyes bölcsőde építésébe kezde­nek. Nemesócsa új létesítményei közé fog tartozni a bratislavai Technomat nemzeti vállalat itteni központi rak­tára. Erre nagy szükség van, hisz a meglevő, nem kielégítő raktárhelyi­ségekből 70 fajta villamossági gyárt­mányt szállítanak az ország minden részébe. A község úthálózatának 90 százalé­ka már portalanltott. Tavaly további 1670 méter hosszú portalanltott út­szakasz készült el. Sor kerül továbbá a helyi rádió, a hangosbeszélő háló­zatának korszerűsítésére is. Hosszan sorolhatnánk, mennyit fej­lődött a község az utóbbi években. Mégpedig nemcsak a vezetők érdemé­ből, mert a község lakosai mindig becsületesen helytálltak mindenütt, ahol segítő kéz kellett. Ezért meg kell említenünk, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójának tiszteletére tett szocialista vállalásaik ..teljesítésével első helyre kerültek a járásban s elnyerték az SZSZK kormányának I. fokozatú elis­merő oklevelét. A nemzeti bizottság vezetőinek, a képviselőknek és a község lakosainak összefogásából született szép eredmé­nyek gazdagabbá, takarosabbá teszik a községet, mely továbbhalad az ipa­rosodás útján. ANDRISKIN JÓZSEF A közlekedés biztonságáért, emberi életekért A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában érdekes kiállítás nyílt meg életünk egyik legmozgalmasabb terü­letéről, a közúti közlekedésről. A ki­állítás rendezői — az SZSZK Belügy­minisztériuma, az Idegenforgalmi Kormánybizottság és az Állami Bizto­sító Intézet — a kiállítás anyagával szemléltetni kívánták a közlekedési viszonyok alakulását Szlovákiában, a személyi tulajdonban levő gépjármű­vek számának szédületes növekedé­sét, mint az életszínvonal emelkedé­sének egyik fontos összetevőjét, ugyanakkor — elsősorban nevelő cél­zattal — felhívják a figyelmet mind­azon veszélyekre, amelyekkel, külö­nösen a járművezetők gyakori fegyel­mezetlensége miatt, a zsúfolt utakon való közlekedés jár. Beszédes számok: 1969-ben 753 422 autó volt személyi tulajdonban, szá­muk tíz év alatt majdnem megkétsze­reződött — jelenleg 1 246 000. Termé­szetesen megszaporodtak a gépjármű­­vezetői jogosítványok tulajdonosai Is. Beszédes számok mellett, melyek pár­tunk és társadalmunk sokoldalú gon­doskodását, az életszínvonal állandó emelésére irányuló politikáját bizo­nyítják, ugyanakkor megrendítő képe­ket Is láthatunk, melyek óva Intenek a felelőtlenség, a közlekedéssel űzött hazárdjátékok, a meggondolatlanság szörnyű következményeitől. Mivel a közutak forgalmának őrei nemcsak büntetnek és figyelmeztetnek, hanem hatásos propagandával, megszívlelen­dő szóval idejében figyelmeztetnek, így ez a kiállítás Is méltó része a jú­liusi fő rendezvénynek — á példás és biztonságos közlekedés hónapjá­nak. A kiállítás megnyitása alkalom volt arra, hogy az illetékesek megvonják a szlovákiai közúti közlekedés első félévi mérlegét. A forgalomban levő autók száma 5,2 százalékkal nőtt, ami szintén kihatott — tekintettel a fennálló útviszonyokra — a balesetek gyakoriságára. Az első félévben 13 889 közúti baleset fordult elő, beleértve azokat Is, amelyek során az okozott kár nem haladta meg az ezer koro­nát. A balesetekből kifolyólag 273 személy lelte halálát az utakon, tíz személlyel kevesebb, mint tavaly ugyanebben az Időszakban, ez azon­ban gyenge vigasz, mert minden ki­oltott emberélet pótolhatatlan. A se­besültek száma elérte a 3609-et, 232- vel kevesebb volt, mint tavaly az ér­tékelt Időszakban. Ez valamelyest a megelőző Intézkedések és a közleke­dési propaganda hatásosságára vall, ám általában a baleseti statisztika azonos szinten van, mint tavaly. Sőt, az okozott károk összege három és háromnegyed millióval lépte túl* a tavalyiakét. A megelőző intézkedések hatása a példás közlekedés hónapjává nyilvá­nított júliusban valamelyest érezteti hatását. A baleseteket előidéző okok között első helyen szerepelt a gyorshajtás — 3895 esetben, az elsőbbség meg nem adása — 505 esetben, a helyte­len előzés több mint ezer esetben és a nem megfelelő vezetési stílus több mint négyezer esetben. Nem véletlen, hogy a baleseteket kiváltó okok között most első helyen szerepel a túlzott sebesség. Nyáron a forgalmas utakon a türelmetlenkedő Járművezetők gyakran veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. Talán meg­zabolázza a féktelenkedőket az alább ismertetett sebességkorlátozási ren­delet, melynek betartását augusztus l-től példátlan szigorral ellenőrizni fogják. Az illetékesek a járműveze­tők figyelmébe ajánlják, hogy a maximált sebességnek húsz vagy több kilométerrel történő túllépése esetén felső határon rónak ki pénzbírságot, tehát 500 koronát és félévre bevonják a vétkes hajtási jogosítványát. Megszívlelendő tanács és figyelmez­tetés. LÖRINCZ LÄSZLÖ Augusztus 1-től sebességkorlátozás A szövetségi belügyminisztérium rendeletet adott ki, mely módosítja és kiegészíti a közúti közlekedési rendszabályokra vonatkozó 100/1975. tt. számú rendeletet. A változások a hazai közutakon és autópályákon közlekedő gépjárművek sebességének korlátozására vonatkoznak. Ennek ér­telmében motorkerékpárral óránként legfeljebb 60, személygépkocsival és furgonnal autópályán 110, a közuta­kon óránkénti 90 kilométeres sebes­séggel szabad közlekedni. A távolsági járatokon menetrendszerűen köziek autóbuszok (express járatok) sei ségét óránként 90, a többiekét kilométerre korlátozták. A rendelkezés az esti 23 órától I napi 5 óráig tartó időszakban is vényes. Nem vonatkozik a sebes* korlátozás a fegyveres erők és i fegyveres testületek gépkocsiveze re, sem a kutatási-fejlesztési mun helyek próbakocsijainak vezetőire, járműveik különleges ismertető zéssel vannak ellátva. A rendi augusztus 1-én lép hatályba.

Next

/
Thumbnails
Contents