Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-29 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1979. december 29, MIT VÁROK AZ ÚJ ESZTENDŐTŐL? A kommunisták mutassanak jó példát Bizakodva Wiedermann Józsefnek, a dtóspato­­nyi (Orechová Potöií) szövetkezet ü­­zemi pártszervezete elnökének Is fel­tettük a fő címet alkotó kérdést. A következőket válaszolta: — Jól megalapoztuk gabonater­mesztésünket: legtöbbet a Solaris, a Szlávia és a Száva búzafajtákból ve­tettünk, amelyek a mi termelési a­­dottságainknak a legjobban megfelel­nek. így, ha csak valamilyen termé­szeti csapás nem ér minket, bő hek­tárhozam elérésben reménykedhe­tünk. Ezt azzal Is elősegítettek, hogy a csapadékszegény őszi időszakban a gabonavetés egy részét öntöztük is, hogy idejében kikeljen, s megerősöd­jön, mire ránk tör a tél hidege. — A mélyszántást hosszított mű­szakban, Idejében, jó minőségben el­végeztük. Ezáltal megteremtettük a kapásnövények bő terméshozamának egyik fő előfeltételét. — Teljes mértékben hozzáfogtunk a gépjavításhoz, hogy műszakilag hi­bátlan, üzemképes gépekkel, talajmű­velő- és szállítóeszközökkel fogad­hassuk majd az új tavasz érkezését. Elvárjuk a traktorosokból és gépke­zelőkből, valamint a gépjavítókból álló két szocialista brigád valameny­­nyi tagjától, hogy rendet, tisztaságot tartsanak munkahelyükön, s a lehe­tő legfegyelmezettebben megtartsák a takarékossági intézkedéseket. Re­mélhető, hogy az űj üzemszervezési megoldás elősegíti majd az üzem­­anyagfogyasztás-jobb áttekimhetőségét, ellenőrzését. Az alkatrész-gazdálko­dás tekintetében is jobb lehetőségek teremtődtek: egyrészt a saját eszter­gapad üzemeltetése elősegíti majd a hiányzó alkatrészek egyrészének he­lyi előállítását, továbbá számítunk a gépállomás segítségnyújtására Is. — Az 1980-as évben legtöbbet vá­runk a szövetkezet hetven kommu­nistájától. Azt várjuk elsősorban, hegy személyes példamutatással, ala­pos szakmai-politikai felvértezettség­­gel, fegyelmezetten álljanak helyt a termelés és az irányítás szakaszán, mint a szövetkezet élenjárói. Legye­nek éberek! Ne tűrjék a lazaságot, a hányavetlséget. Éljenek a segítő szándékú bírálat jól bevált módsze­rével, s természetesen az önbírálat­ról se feledkezzenek meg. Az őszi betakarítás időszakában ;a kommunis­ták a pártonkívüliek példaképeinek bizonyultak; a párt szervezet vezető­sége — és a szövetkezet vezetősége — elvárja, hogy az új esztendőben hasonló példamutatást tanúsítsanak az igényes tervfeladatok teljesítésé­ben, az elvtársi segítőkészség és a kedvező munkalégkör kialakításában, a szocialista munkaverseny és a kö­telezettségvállalások teljesítésében, a társadalmi életben és a magánélet­ben egyaránt. (kov) Ha történetesen az ember egy lel­­кещ szövetkezeti elnöktől afelől ér­deklődik, milyen színben is látja ma­ga előtt az újévet, biztos lehet abban, hogy a gazdasági ügyekről hall majd. így történt, mikor Mézes Istvánnal, a galántal (Galantaj Május 9. Efsz elnökével beszélgettem. — Az utóbbi napokban a gazdaság vezetőivel együtt azon töprengtünk, mit is várhatunk az új évtől —- kezdte az elnök. Többek között terítékre ke­rült az új adózási rendszer is. Rájöt­tünk, hogy habár az elkövetkezendő hónapokban ez némi veszteséget okoz számunkra, a jövőt tekintve csakis nyereséget jelent. Az ilyen ösztönző eszközökre a mezőgazdaságnak már nagy szüksége volt. jelenleg az állattenyésztésünk elég­gé szétszórt. Azonban a közeljövőben megvalósíthatjuk a termelés összpon­tosítását és szakosítását. Ezt lehetővé teszi az ötezer férőhelyes sertéshizlal­dának és a kétezer férőhelyes tehén­­istállónak felépítése. A munkálatokat •t jövőre kezdjük meg. Ezen túlmenően fejlesztjük együttműködésünket a Ga­­lántai Állami Gazdasággal, olyan ér­telemben, hogy közös hústermelést programot dolgozunk ki. Mi üszőne­veléssel, ők meg hízómarhák nevelé­sével foglalkoznak majd. így a terme­lés jóval gazdaságosabb lesz. Ha az állattenyésztés színvonalát akarjuk fokozni, a növénytermesztés­ben sem maradhatunk le. Ezért e sza­kasz továbbfejlesztése érdekében táv­latilag bővítjük az öntözőberendezé­sünket, 1 ami annyit jelent, hogy a 4470 hektár termőterületből mindösz­­sze 1200 hektár marad majd öntözet­­lenül. A takarmánytermesztésben a­­ránylag jó eredményeket érünk el. Az új takarmány feldolgozó építésének be­fejeztével pedig a takarmányalap biz­tosítását tovább javíthatjuk. Bízunk abban, hogy Mézes elvtárs tervei, vágyai teljesülnek. Már csak azért is, mert ezek a kívánságok köz­érdekeket szolgálnak. —lta—i É É RT Élni a lehetőségekkel A JÖVŐ SIKER Olyan munkahe­lyen éltem le éle­tem javát — mond­ja Jandura Tibor, a Bősi (Gaböíkovo) Állami Gazdaság állattenyésztési ágazatvezetője, — ahol az ember több nagy jelentőségű döntést hozhat, de ha azt egyszer rosszul teszi, azt csak a következő évben javíhatja ki. Amikor ebbe a be­osztásba kerültem, tisztáznom kellett, hogy milyen célt kövessünk. S ez sikerült? >— Igen! Értelemmel mindig meg tudtuk győzni egymást. Jó a viszony a dolgozók és a vezetés között. — Ez miben jut leginkább érvény­re? — Eredményeink önmagukért be­szélnek. A hatodik ötéves tervidőszak négy éve alatt úgyszólván minden mutatóban sikerült teljesítenünk, il­letve túlszárnyalnunk az igényes cél­kitűzéseket. — Hogyan határozná meg a jó ve­zető legfontosabb erényeit? — Munkájában mindig azt tartja szem előtt amit végrehajt, intézkedé­seivel a termelést szolgálja, elképze­léseiben mindig a célszerűség jut ér­vényre, s a dolgozó és vezető akarata legyen harmonikus. — Számára mi jelentette az óév legnagyobb sikerét? — Az ezerháromszázharmincöt da­rabot számláló tehénállományunk át­lagában sikerült elérnünk a négyezer literes fejési átlagot. — Vágyai, elképzelései az újévben? — Feltétlenül javítanunk kell az anyakocánként elválasztott malacok átlagát. Épülő korszerű istállóink idő­ben kerüljenek átadásra, s dolgozóink szakképzettségének növelése a terme­lésben is kamatozzék. Tejből, húsból, a tavalyinál is többet adjunk a közös asztalára. Legyen béke: Ezzel három gyermekem, és az állami gazdaság nagy családjának az óhaját is tolmá­csolom. Cs. L. Csáder Tibor — a somorjai (Samorín) Kék Duna Efsz agronőmusa: Az idei évet nem a legsikeresebben zárjuk, a növénytermesztés tervét nem sikerült száz százalékra teljesítenünk. Igaz, búzából elértük a tervezett hektár­hozamot, sőt évelő takarmányokból ezt túl is teljesítet­tük, viszont kukoricából hat tonna átlagtermés helyett csak 5,8 tonnát sikerült elérnünk hektáronként. Ennek mindenekelőtt a csapadékhiányos év az oka, pedig az öntözőberendezésünk két műszakban is üzemelt. Remé­lem a következő évben jobb eredményeket érünk el, mi­vel az év végén már kiadósabb volt a csapadék. Jelenleg az őszi búzák állapota kielégítő, a cukorrépa alá biztosítottuk a tápanyagot, s a mélyszántás után a talajfelszínt is elegyengettük. A jó talajelőkészítés, va­lamint a tápanyaggal való ellátás mellett lényeges ter­mésbefolyásoló tényező a fajtaválaszték. A kukoricater­mesztés terén szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy nálunk sikeresen termeszthetők a francia, a jugo­szláv és egyes magyarországi hibridek. Ha az adott ta­pasztalatainknak megfelelő hibrideket megkapjuk, akkor bízom benne, hogy 1980-ban elérjük az Idén nem telje­sített hat tonna hektáronkénti szemeskukorica-hozamot. Ezenkívül az idei évben nagy gondot okozott az al­katrészhiány, ami több esetben késleltette a szántóföldi munkálatokat. Remélem, hogy a jövő évben a gépekből és alkatrészekből az ellátás kedvezőbb lesz, s ez is hoz­zájárul majd ahhoz, hogy a növénytermesztésben elő­irányzott tervfeladatot nemcsak hogy teljesítjük, de túl is teljesítjük. Simon Károly — a szövetkezet főállattenyésztője: Szö­vetkezetünkben az állattenyésztés két ágazatra oszlik, a szarvasmarha- és a sertéstenyésztésre. Sajnos, a felté­telek nem valami kecsegtetőek. Ugyanis még most is olyan istállókban tartjuk az anyasertéseket, melyeket harminc évvel ezelőtt építettek. Ezek az elavult Istállók nem felelnek meg a nagyüzemi termelési módszereknek. A szövetkezet bacsfai (Báí) telepén kísérletileg csak sertéstenyésztéssel kezdtünk foglalkozni. Jelenleg hat­száz darab tenyészkocát tartunk, s tervünkben szerepel az állományt további kétszáz darabbal növelni. A jövő évben el akarjuk érni, hogy a hízósertéseket egészen az értékesítésükig ezen a telepen hizlaljuk fel a megfelelő súlyra. Hogy ez lehetővé váljon, folyamatban van egy korszerű istálló építése. Persze azért, hogy elképzelé­seinket megvalósítsuk, fokozni kell a gondozók szakmai képzettségét is, mivel a korszerű istállóban a munka teljesen gépesítve lesz. Azt kívánom, hogy minél hama­rabb beinduljon az új bacsfai üzemrészleg, és azokat az eredményeket, melyeket elvárnak tőle, teljesíteni is tudja. F. V. A turizmus időszerű kérdései Az utóbbi évtizedekben az idegenforgalom világszerte gyors ütemben fejlődik, és lehető­séget ad a különböző országok állampolgárai­nak arra, hogy megismerjék egymás országai­nak természeti, társadalmi és kulturális érté­keit, vívmányait. Hazánkban a turizmus fejlő­dése híven tükrözi külpolitikai elveinket, s ez megfelelően emeli kialakított nemzetközi kap­csolatainkat. Az idegenforgalom ma már nagy tömegeket mozgat és ennek mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban igen nagy je­lentősége van. örvendetes, hogy a külföldiek egyre jobban érdeklődnek szocialista köz­társaságunk iránt. Ennek okait meg­találhatjuk hazánk kedvező földrajzi helyzetében, vonzó természeti adott­ságaiban, kulturális és történelmi értékeiben, népművészeti hagyomá­nyainkban. Sokan kíváncsiak arra is, milyen eredményeket értünk el a szo­­cialiseta építő munkában, az elmúlt évtizedek alatt. Magától értetődően az életszínvonal emelkedésével összhangban évente több mint 10 millió lakosunk utazott külföldre, országokat, világot látni. Jelentős a belső turizmus, s nagy erő­feszítések árán, csak részben biztosít­ható a vendégek elhelyezése, ellátása. Tény, hogy sok külföldi turista is azért tölt esetenként csupán egy na­pot hazánkban, mert kevés a vendég­marasztaló létesítmény. A kulturált vendégfogadásra sokkal több figyel­met kellene fordítani az eddiginél. Az idei év is bizonyította, hogy a meg­növekedett turistahad elszállásolásá­hoz, kiszolgálásához a mai üzlet- és szolgáltatóhálózat nem kielégítő. Tény, hogy a turisták legnagyobb része a nyári hónapokban érkezik külföldről és a hazaiak is főleg ebben az idő­szakban utaznak nyaralni. A Kor­mánybizottság képviselőjének vélemé­nye szerint legalább 9000-el kellene növelni az elszállásolási lehetőséget Prágában és mintegy 10 OOŰ-rel Szlo­vákiában, elsősorban a Magas-Tátra gyönyörű vidékén. Az irányítók komp­lexen felszerelt szállodákra gondol­nak, elegendő vendéglátó üzemegy­séggel és sokoldalú szolgáltatásokkal. Prága iránt világszerte nagy az ér­deklődés, sőt a hazai turisták is szí­vesen ismerkednének a fővárossal, ha lenne elegendő elszállásolási lehető­ség. A Magas-Tátrában is hasonló a helyzet. Az érdeklődés óriási, min­denki szereti az ózondús levegőt, a festői környezetet. De a turisták azt is elvárják, hogy kulturáltan szállá­solják el őket, s ne keljen tülekedni az étkezésnél, sorakozni az üzletek­ben s ne únott arcú, hozzá nem értő dolgozók szolgálják ki a vevőt. Az idegenforgalom fejlesztése jelen­tős lehetne, ha javulna a turisták kapcsolata az üzemekkel, a helyi szer­vekkel, és nem utolsósorban a lakos­sággal. Főleg szezon időben, jóval több szállást biztosíthatnánk, ha maximálisan igénybe vennénk az üze­mi nyaralóházakat, közép- és főisko­lai internátusokat és a felajánlott ma­gánlakásokat. Sajnos, a családi há­zakban olyan alacsonyra van szabva a tarifa, hogy azért nem igen érde­mes kiadni a szobát. A szállodában az ötszörösét fizetik egy szobáért, holott privát helyen hasonlóan meg van minden (rádió, televízió, fürdőszoba, hűtőszekrény, benti illemhely stb.), mint a legkorszerűbb hotelban. Emel­lett az állami, szövetkezeti vendég­látóüzemek sokkal olcsóbban tudják beszerezni az ágyneműt, törülközőt, szappant, szőnyeget, mint a családi házakban a szobát kiadók. Ezért so­kan illegálisan adják ki a szobát, s így az utazási irodák nem számol­hatnak azzal, és a spekulánsok adót sem fizetnek. Van országunkban sok minden igénynek megfelelő szálló, de akad olyan is, ahol nem célszerűek a hi­giéniai berendezések, nincs megfelelő karbantartás, egyszóval nem elégíti ki a szerény vendég igényét sem, s emellett „Interhotelnak" nevezik a vendégszomorító egységet. A felelős vezetőknek nem szabad elnézni az ilyen visszásságokat, mert az rontja az idegenforgalmunk jó hírnevét. A Magas-Tátrában megkülönbözte­tett gondot fordítanak a levegő tisz­tántartására, s már a közeljövőben várhatók a komoly intézkedések. Aki keresztül akor kocsikázni az égbetörő hegyek ormai alatt, az száz koronát fizet majd. De a levegőszennyeződés megakadályozása szempontjából a táv­lati elképzelések szerint egyáltalán nem engedik be a gépkocsikat a Tát­ra védett területére. Persze ehhez szükséges lsz jól megszervezni a bel­ső közlekedést. A Tátra térségében a meglevő rep­rezentációs üzletek mellett szükség lesz újakat építeni, de csak olyano­kat, amelyek vendéglátás szempontjá­ból fontosak, s egyidőben meg kell szüntetni a más jellegű árucikkek el­adását. Mivel a Magas-Tátra idegen­­forgalom szempontból jelentős, el kell gondolkozni az önkiszolgáló éttermek­ben levő árakról, s egyben az ételek minőségéről is. A külföldiek részére a szállodai szobák árait lehet szabá­lyozni, de az ételekét nem: ezért vált szükségessé, a mostani vendéglátó üzemek osztályzásának a felülvizsgá­lása. A turistaforgalom és az utazás szempontjából van egy aránylag olcsó és kellemes lehetőség, a Dunán való hajózás. A vén folyón való utazással nem törődnek kellőképpen. A turiszti­káért felelős kormánybizottság már tett bizonyos intézkedéseket a belső járatokra, és hetente négyszer közle­kedik Bratislava és Komárom között hajé. Emellett nemzetközi járat indí­tását is tervezik a hétvégi pihenő-'' napokon Bécs, Bratislava és Budapest között. A járatok iránt minden bizony­nyal nagy lesz az érdeklődés és hasz­nosan szolgálja a turizmust is. A külföld utak tervezése kissé el­térő lesz az előbbi évekhez viszo­nyítva. Jövőre nagyon sokan utaznak a Szovjetunióba, ez érhető, hiszen jú­lius 19 és augusztus 3-a között kerül sor a moszkvai olimpiai játékokra. A szovjet utazási iroda, az INTURIST 1,7 millió jegyet tart fenn, illetve áru­sít a külföldi turisták számára. A kül­földi idegenforgalmi irodák többsége már megkötötte a szerződést az INTU­­RIST-al, így a mi irodánk is. A Szov­jetunióbeli utak többsége úgy van megszervezve, hogy a sportágak irán­ti érdeklődés szerint több verseny­számra kapjanak belépőjegyet, s emel­lett a választék alapján meglátogathat­ják a Szovjetunió nevezetes városait, a turizmus szempontjából érdekes vi­dékeit. A turisták ellátásáról sokolda­lúan gondoskodnak: új éttermek, ká­véházak, vendéglők nyílnak Moszkvá­ban és az idegenforgalom szempont­jából más fontos helyeken. Bővül az idegenforgalom az NDK- val és természetesen Magyarország­gal. A két baráti ország között legje­lentősebb az idegenforgalmi kapcso­lat, viszont meg kellene oldani, hogy a turisták kölcsönösen több valutához jussanak. A jelek szerint Romániával és Bulgáriával csökken a turistafor­galom. Ennek főleg anyagi okai van­nak. Az. előzetes tárgyalások szerint az eddiginél jóval többen látogathat­nak el majd Jugoszláviába, Görögor­szágba, a Ciprus és Málta szigetére, Törökországba és más tőkés orszá­gokba is lesz lehetőség. A turistaforgalom jelentősen meg­növekedett hazánkban. Ha nem aka­runk csalódást okozni a külfjjldi, ha­zai vendégeknek, kulturáltabb ven­dégfogadásra van szükség: legtöbb helyen javítani kell a munka minősé­gét, ez elsősorban azoknak a felada­ta, akik a szállodákban, az utazási kirendeltségeken, idegenforgalmi iro­dákban dolgoznak. Az ő gondjuk, a külföldi és hazai vendégek fogadása, kalauzolása, a kellemes időtöltésük megszervezése. Jobb szervezéssel, fá­radhatatlan szakmaszeretettel a sok­oldalú feladatokat az eddiginél job­ban meg lehet oldani, s ez nemzet­közi szempontból is dicsőségére válik hazánkban. TÓTH DEZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents