Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-07 / 27. szám

1979. július 7. SZABAD FÖLDMŰVES ANKÉT!-ANKÉT! ANKÉT!—A N К ÉT ! ANKÉT!-ANKÉT! □I Boldog élet 53 a romok helyén Érsekújvárt (Nové Zámky) a má­sodik világháború alatt három bom­batámadás is érte. A város épületei­nek kétharmad része csaknem telje­sen romba dőlt, s az áldozatok szá­ma mintegy ötezer főre tehető ... Ebből az következik, hogy a romok eltakarítása után hozzá kellett látni a város újjáépítéséhez, mint ahogy az később meg is történt. Az 1949. január 1-i statisztikai ki­mutatás szerint Érsekújvár kataszte­rébe 7251 hektárnyi mezőgazdasági terület tartozott, amelyet 1700 föld­műves-család müveit. A város politikai dolgozói 1948— 1949 telén azokhoz a földművesekhez fordultak, akik a kommunista párt­nak tagjai voltak. Tíztagú előkészítő bizottság alakult, s 1949 júniusában 145 taggal, s 1309 hektár mezőgaz­dasági földterülettel szövetkezet léte­sült, Horváth István elnökkel az élen. A következő év augusztusában már III. típusú volt ez a közös gazdaság. Száz pár lő állt a rendelkezésükre. Ennek a szövetkezetnek a példája nyomán 1950 októberében II. típusú szövetkezet alakult 311 aktív taggal (a pártoló tagok száma is megha­ladta a kétszázat), 2433 hektár me­zőgazdasági földterülettel, amely Lip­­ka Pál elnökletével fogott hozzá a közös gazdálkodáshoz, 200 pár lóval s néhány mezőgazdasági géppel. Persze, mindkét szövetkezetnek át kellett bukdácsolni a kezdeti nehéz­ségeken. Egy évtized múltán, 1960- ban úgy gondolták, egyesítik a két közös gazdaságot. Ez a szándék való­ra is vált. Az egyesített, új szövetke­zet elnökévé Barák Jánost választot­ták, főszámvevőnek Béress Bélát, ag­­ronómusnak Korec Vilmost, zootech­­nikusnak Hájek Jánost és gépesítő­­nek Kundelik Bélát. Miután a megnagyobbodott közös gazdaság földterületéből átadtak a Palárikovoi és a Bajcsi (Baji) Álla­mi Gazdaságnak, így a tagok közel egyharmada is az állami gazdaságok dolgozójává vált. A 2025 hektáros FEJLŐDÉS nevű szövetkezet hozzáfogott a legszüksé­gesebb gazdasági épületek építéséhez, szociális helyiségek létesítéséhez, majd a TBC-s, valamint a Bang-os állatállomány felszámolásához, amely 1963-ban befejeződött. Ezt a tehén­­állomány minőségének lényeges fel­­javulása követte. A járásban a leg­jobb tejhozam-átlagot érték el. Ki­váló eredményeket értek el akkor­tájt, Bodoki Tibor fejő a csikei rész­legen (4590 litert), s Takács János fejő a zsitvabesenyői (Bešeňov) tele­pen (4552 litert). Mindketten állami kitüntetésben részesültek. Jelenleg is az elsők: az idei első negyedévben 10,26 liter volt a fejési átlag. Természetes, az egyesítés után nagy lendületet vett a géppark kibő­vítése, a szakember-gárda is jelentő­sen feljavult, s számbelileg is gyara­podott. Az egyesítéskor csupán egy főiskolai és két szakközépiskolai vég­zettségű káderrel rendelkeztek, most pedig — a bánovi szövetkezettel való egyesülés után — 14 főiskolai és 42 szakközépiskolai kádert tartanak nyilván. A Bánovval történt legutóbbi egye­sülés után a FEJLŐDÉS szövetkezet elnöki tisztségét Korec Vilmos mér­nökre testálta a tagság. Arra az em­berre, aki már a korábbi érsekújvári (Nové Zámky) szövetkezetben gaz­dag munkaszervezési és gazdaságirá­nyítási tapasztaltokra tett szert. Magától értetődő: a mezőgazdasági nagyüzem nyújtotta lehetőségeket az új vezetőség ésszerűbben, s céltuda­tosabban tudja hasznosítani. Ehhez természetesen a dolgozók rendszeres szakmai-politikai tudásgyarapítása is hozzájárul: ugyanis, csupán az állat­­tenyésztés szakaszán 41 a szakkép­zett dolgozók száma, s esti tagozaton (távúton) jelenleg további 19 tagjuk szerzi meg a szükséges tudást, fejlesz­ti, gyarapítja ismereteit. S most hadd említsünk néhány, va­lóban a fejlődést érzékeltető adatot: 1951 óta a búza hektárhozamátlaga a négyszeresére emelkedett; naprafor­gó-termésük a háromszorosára; a fejéshozamuk átlaga a hétszeresére (kis híján a 4000 liternél tartottak múlt évben); malacból az akkori 12 helyett 21 darabot választottak el át­lagban, kocánként; a sertéshústerme­lést illetően a napi felhízási átlag is csaknem megkétszereződött, s eléri a 0,60—0,62 kg-ot. Kezdetben a Szőle­jük hektárhozama 60—75 mázsa volt, tavaly pedig már 120 mázsa; s az al­mából is megduplázódott a hozamát­laguk. Úgy hisszük, ehhez bővebb magya­rázat nem nagyon szükséges. Így hát nem csoda, hogy többször volt már a jmi és a kmi vándorzászlaja a birto­kukban; ezen kívül számos élenjáró dolgozójuk részesült állami kitünte­tésben, köztük Procházka József ser­tésgondozó és Kvasznovszk; Ferenc fejő is. Ha már a példás, sőt kiváló dolgo­zókat említettük, Majercsík Józsefet sem mellőzhetjük. Otthonában keres­tem fel, mint a szövetkezet alapító­tagját. Az édesapjával együtt válasz­totta a közös gazdálkodás útját. Ap­jának 6 hektár földje volt, s annak­­előtte élte a szegényparasztok gond­dal, adóssággal terhelt életét... Józsi 1952-ben nősült. A szövetke­zeti gazdálkodás jobbrafordultában bízott, reménykedett a többi fiatal dolgozó társával együtt, ami be is következett: a fokozatosan javuló jövedelemből már házépítéshez is hozzáfoghatott, s 1958 őszén már be is költözhetett. A szövetkezeti gaz­dálkodás igazi, gazdag gyümölcsét azonban csak a két szövetkezet egye­sítése után élvezhette. A sertésgondo­zást fejessel váltotta fel; ez utóbbit már 21 éve végzi közmegelégedéssel. Havi jövedelmének átlaga (a közös gazdaságból eredő) a 3000 korona körül mozog, természetesen a zöldsé­ges- és gyümölcsöskertje is gyarapít­ja személyi jövedelmét. A Majercsík-család négytagú; fia 25, lánya 15 éves. Mindnyájan szor­galmasak, a megtakarított pénzt a takarékpénztárba teszik. A házigazda elvből nem vásárolt eddig gépko­csit... Lányuk férjhezmenésére, s nyugdíjba vonulásuk utáni gondtalan életükre gondolnak. S most szóljunk még arról, hogy szocialista kötelezettségvállalásai — amelyeket az egyes fontosabb, jelentő­sebb évfordulók alkalmából tesznek — teljesítésével, illetve útiszárnyalá­sával a szövetkezet több millió koro­na bevételtöbblethez jut — ami egy­általán nem csekélység. No meg az sem, hogy például tavaly a szövetke­zet tiszta jövedelme megközelítette a 11 millió koronát. Természetesen, az ilyen gazdasági megalapozottság elő­segíti nemcsak a termelésfejlesztést, korszerű gazdasági épületek építését, hanem a tagokról való sokoldalú szo­ciális-kulturális gondoskodást. Ennek alapján évről évre számosán üdülnek az arra érdemesek kül- és belföldön (a gyermekek úttörő-táborokban nya­ralhatnak), s az egészségileg rászo­rulók gyógyfürdőkbe is eljuthatnak, hogy visszanyerjék erejüket, munka­bírásukat — gyógyírt nyerjenek be­tegségükre. Ugyanakkor tanulmány­­utakra, tapasztalatcserékre is mehet­nek az arra illetékes vezetők, szak­vezetők, mint például a Magyar Nép­­köztársaságba, a Szovjetunióba, stb. ☆ ☆ ☆ Ezekután még annyit': a rombadőlt város helyén ma négy és tizenegy szintes bérházak, összkomfortos csa­ládi házak, új városnegyedek állnak. A hajdani mezőgazdasági jellegű vá­ros fejlett iparral rendelkező város­sá terebélyesedett. Gyönyörű, tágas és korszerű vasútállomása, tejgyára, konzervgyára (SLOVLÍK) van, s épül az ugyancsak korszerű húsüzem is, amelyet a közeljövőben adnak át ren­deltetésének. Hatalmas kórház épül, egészségügyi iskolával, internátussal együtt. Itt csupán a jelentősebb léte­sítményeket említettem, amelyek a FEJLŐDÉS szövetkezet jelenével és jövőjével összefüggenek. Annyit záróakkordként: az, hogy a fasizmus által szinte földig rombolt város helyén ma teljesen új élet vi­rul, s a szövetkezethez tartozó köz­ségekben is elégedett emberek élnek, ez a szocialista társadalmunk erejét, a kommunista párt bölcs társadalom- és mezőgazdaságpolitikáját bizonyítja. PhDr. Hofer Lajos, Érsekújvár (Nové Zámky) Az évszázad csallóközi ár­­** vizeiként az 1896-osat, az 1899-eset és az 1965-öset említhetjük, amikor a Duna ki-,, öntött. A két előbbi azonban nem okozott akkora pusztítást, mint az utóbbi a Csicsó—Kul­csod (čičov—Klúíovec) közötti gátszakadással. Tizennégy év­vel ezelőtt a szgnnyes áradat a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásnak több községét romba­­döntötte, s többezer hektárnyi föld termését teljesen tönkre­tette. De még nagyobb pusztí­tást, vitt végbe a komáromi (Komárno) járásban, ahol egy­két falu kivételével víz alá került valamennyi település és a szántónak nyolcvan száza­léka. A hitelesség kedvéért idé­zünk néhány adatot: 1865-től 1964-ig, március havában az átlagos vízszint két méter kö­rül mozgott; 1965 márciusában három' méterig emelkedett — ami még nem jelentett ve­szélyt, hiszen az akkori gátak huzamosabb ideig hét méteres vízállásnak is ellent tudtak áll­ni — április közepétől úgy tűnt, hogy minden veszély el­múlt. A belvizeket a Csallóközt átszelő csatornákból a szivaty­­tyúk átemelték és a hónap utolsó harmadában a szivattyú­kat leállították. Csakhogy má­jus első hetében újabb árhul­lám vonult le a Dunán, amit az A.lpokban beállt hirtelen olva­dás idézett elő. A vízügyi szer­vek ekkor már megtették a szükséges óvintézkedéseket. A hónap közepén a víz rohamo­san emelkedett — naponta 70 centimétert áradt — és rövi­deden elérte a hat métert. Ezen a szinten állt több mint két hétig, majpd lassú, pár centis apadás következett... . „Zúgva, bőgve.. Molnár István nagykeszi (Veiké Kosihy) gátőr így em­lékszik vissza azokra a napok­ra: — A Komáromi (Komárno) Vízügyi Igazgatóság már má­jusban harmadfokú árvízvédel­mi készültséget rendelt el. 1965. június 13-án, reggel épp a buzgároknál őrt álló embe­rekhez értem, amikor a zseb­rádiómból arról értesültem: Ausztriában 120 milliméter csa­padék hullott... Ez már előre vetítette a veszély árnyékát. Még aznap délelőtt 10 órakor kaptam a vízügytől az utasí­tást: Minden épkézláb embert a gátakra vezényelni! (Ez va­lamennyi gátőrnek szólt.) E sorok írója 1965. június 17-én Nagykeszire (Veiké Ko­­slhy) utazott. Akkor már em­berek százai töltötték, hordták a homokzsákokat a buzgárok­ba — köztük sok asszony is segédkezett. Akkor már a töl­tés úgy átázott, hogy besüp­pedt az ember lába alatt. A 18,6 kilométert jelző kő­nél, ahol egy hatalmas buzgár keletkezett, Csiba István, Fe­­rusz Károly, Kartos Zsigmond, Szabó László és Vida Kornél folytatott hősi küzdelmet a víz­zel, akik többezer homokzsá­kot süllyesztettek, pihenés nél­kül 24 órán át dolgoztak, ere­jüket megfeszítve. Végülis sike­rült védőfalat húzni a nyílás köré. Ezek az emberek a szak­mérnök utasítására sem hagy­ták el a veszélyes helyet. Amikor megtudták, hogy Csi­csó—Kulcsod között szakított az ár, ez szinte villámcsapás­ként hatott rájuk. Döbbenet fogta el őket. Égő tekintettel bámulták az előttük hömpöly­gő, szennyes áradatot. Hiába volt minden —az őrjöngő elem legyőzte az embert. Az embere­ket, akik azt hitték, itt a vég­pusztulás, a falu többet nem épül fel... Egy év sem telt el az árvíz után, a vályogházak helyén felépültek a családi villák, hir­detve a szocialista társadalom erejét, emberségét. K. MOLNÄ FERENC A mechanikai szennyvízderitá. N. KOVÄCS ISTVÁN: Az ország kútja — AVAGY FELSÖ-CSALLÖKÖZ VÍZVÉDELME A vízprobléma — világprobléma. Egyre kevesebb a tiszta, az emberek egészségére nem káros hatású víz­forrás. Azaz, folyóvizeink — kevés kivételtől eltekintve — szennyezettek. S a földalatti vízkészleteinket sem becsüljük, védelmezzük kellőképpen. Az ipari és mezőgazdasági üzemek — tisztelet a kevés kivételnek! — élnek vissza leginkább a törvény szabta rendeletekkel (ez alól az élelmiszer­­ipar sem kivétel), amikor a szenny­vizet előzetes ülepítés, derítés nélkül engedik folyóvizeinkbe. A városok szennnyvize — még Bratislava fővá­rosé is — ugyanerre a sorsra jut. Ilymódon a Duna naponta 13 ezer ki­logramm, a Kis-Duna 15 ezer 900 ki­logramm szennyet fogad be. Ezen kívül a Kis-Dunába 12 ezer 500 kg zsír és olaj jut a fővárosi csatorna­­hálózaton keresztül. Ezzel az, éppenséggel nem könnyű problémával — Szlovákia földfeletti és földalatti vízforrásai, így a Csalló­köz vízforrásai védelmével — már kormányszinten hamarabb is foglal­koztak az illetékes minisztériumok, s vízügyi szervek bevonásával, s a továbbiakban is céltudatos harcot kell folytatni azért, hogy Csallóköz hatalmas, szinte kimeríthetetlen ivó­víz-készletét — amit csaknem a szó szoros értelmében az ország kútjá­nak nevezhetünk — védjük minden­féle káros hatástól, szennyeződéstől. Ennek a legfőbb szavatolója a Szlovák Szocialista Köztársaság Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma, s az irányítása alá tartozó szervek, szervezetek. Nap mint nap síkra kell szállniuk azért, ami nélkül nincs élet — vízkészleteink óvásáért, a káros szennyeződések megelőzéséért. Követ­kezetes harcot kell folytatni a fele­lőtlenség, a könnyelműség ellen, a legszigorúbb felelősségrevonástól és bírságolástól sem visszariadva. Ez annál is inkább indokolt, mivel a szlovák vízügyi felügyelet ellenőrzé­sei alapján a múlt év végén 5412 szennyező forrást tartottak nyilván, melynek több mint a fele a mezőgaz­daságban lelhető fel. A tavalyelőtti helyzetet alapul véve, ezeknek a szennyforrásoknak a száma gyarapo­dott, mégpedig igen lényegesen. Ez a helyzet, enyhén szólva nemcsak nyugtalanító, hanem tarthatatlanl Megállj!-t kell parancsolni, minél előbb. Ezt az indokolja leginkább, hogy Szlovákiában összesen 773 szennyvíz­tisztítót tartanak számon, de ezek nem feleinek meg a fokozott techno­lógiai követelményeknek, műszaki ál­lapotuk is kifogásolható, kapacitásuk­ról nem is beszélve. A szennyvíztisz­tító berendezések építésének tervét a gyárak, üzemek tavaly sem teljesítet­ték: az előirányzott 45-ből csupán 20 készült el... Legjobban teljesíti ezirányű felada tait a mezőgazdasági és élelmezés ügyi, az erdő- és vízgazdálkodási, va lamint a belügyminisztérium írányítá sa alá tartozó vállalatok, üzemek so ra, továbbá a Közép-szlovákiai Kerü leti Nemzeti Bizottság és Bratislava ÉPÜL A FÖVÄROS KÖZPONTI SZENNYVÍZ-TISZTÍTÓJA Kevesen tudják, mi épül Bratislava északkeleti részében, mintegy 25 hek­A főváros piszka, szemete. tárnyi területen. A több mint 96 mil­lió korona költséget igénylő építke­zés beruházója a bratislavai Csator­názási és Vízművek, fő tervezője a bratislavai HYDROCONSULT, a tech­nológiai berendezések íő szállítója a brnol Králová Pole-i Gépgyár. Ez tulajdonképpen a főváros köz­ponti szennyvíztisztítójának I. számú építkezése, amely 1975 végén kezdő­dött, s a tervelőirányzat szerint az idén fejeződik be. Arra hivatott, hogy a főváros szennyvizét (az ipari üze­mek saját szennyvíztisztítóval kell, hogy rendelkezzenek!) mechanikai úton megtisztítsa, kivonva belőle a zsírt, az olajat és egyéb anyagokat — naponta 34 tonna felfoghatól — ami azután nem károsítja (a Kis- Dunába így már öntözésre alkalmas vízként jutva) Felső-Csallóköz és részben Mátyusföld földalatti víz­­forrásait. Az építkezés II. szakasza 1984-ben fejeződik be. Elkészültével a szenny­víz biológiai megtisztítására lesz al­kalmas. így 91,2 százalékos tisztasá­gú víz nyerhető. A főváros központi szennyvíztisz­títója a 2000. évben már, teljes üze­meléssel, képes lesz Bratislava összes csatornahálózat! szennyvizének mé­­chenikai-biológiai megtisztítására__ Tehát a Szlovák Szocialista Köztár­saság kormányának 1973-ban megje­lent 3. számú határozata a megvaló­sítás útján halad... Ezáltal kedvező feltételek teremtődnek Bratislava la­kosságának, Nyugat-Szlovákiának, Kö­­zép-Szlovákia déli részének s Kelet- Szlovákia egy részének, valamint Dél- Morvaországnak egészséges ivóvíz­­ellátásához. S természetesen, Felső- Csallóköz és Mátyusföld egy jelentős része mezőgazdasági művelés alatt álló területének intenzív öntözésére is mód nyílik. Az itteni nagy kapaci­tású öntözőrendszerek végre haszno­­síthatókká válnak, elősegítve a hek­­tárhozam-átlagok lényeges emelkedé­sét. AMI ELSZOMORÍTÓ LÄTVÄNYT NYÚJT... A fővárost elhagyva, délkeleti Irányban, lánctalpas traktor bukdá­csol a szeméttengerben., A traktor elejére szerelt talajegyengető a fő­város szemetét gyűri-gyömöszöli a valahai kavicsbánya üregeibe, mé­lyedéseibe. Látható itt az ég-világon minden: olajos-, vagy kátrányos hor­dó, motorkerékpárroncs, hullámpala, beton-maradék, műanyag-hulladék — és vegyi anyag is, nem kevés... A látvány: elszomorító, sőt bicskanyi­tó...! Bár a talajegyengető végül is maga alá gyömöszöli a főváros pisz­kát, úgy is fogalmazhatnánk — fáty­lat borít a felelőtlenségre, de vajon ki vonja felelősségre azokat, akik ennyire elcsúfították a környezetet, s a taljvizet is ilymódon megfertőz­ték, vagy megfertőzik. Mert egy-két kiadós eső a piszkot, a kemikáliát a talaj mélyebb rétegeibe mossa, jut­tatja, s onnét a talajvízzel eljut az annyira védelmezendő ivóvíz-készle­teinkbe: az ország kútjába. Vagy talán mégse?! Ennek meg­ítélésére vízügyi szakembereink a hivatottak. Mindenesetre, egy közü­lük — az Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztérium által rendezett, tanul­mányúval egybe­kötött sajtóérte­kezlet alkalmával megjegyezte —, mintát vettek a szeméttelep tőszóm szédságában levő, mezőgazdaságilag művelt földterület talajának vizéből, a minőségére vo­natkozóan így vé­lekedett: „förte­lem, undorító.“ Hát ez a mezte­len valóság. Eny­­nyire nem törő­dünk környeze­tünk védelmével, hogy még az utód­jainkat is sújtjuk majd vele. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents