Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-22 / 51. szám
Í879. december 22. SZABAD FÖLDMŰVES 11 Keresik és meglelik December tizenötödike. Ezen a napon olyan emberpárral ismerkedtem össze, akikre méltón lehet büszke közvetlen környezete, közeli és távoli rokonsága, barátai, egész társadalmunk. Színhely: Hodos (Vydrany). Az egyik új családi ház tulajdonosa a Zöld házaspár. Kapunyitás után alacsony termetű, szelíd tekintetű, egyszerű nő jelenik meg a küszöbön. Szembe találom magam Matild nénivel, a ház asszonyával. Néz kissé nyugtalanul, s én állom a tekintetét. Ez lenne hát ő, a tírgyermekes anya, tűnődöm, miközben a konyhába tessékel. — Csak itt tudom fogadni — mondja mentegetőzve —, itt van meleg. A másik lakásban este fűtünk be, amikor a gyerekek hazajönnek. — Mindjárt jövök, csak kikapcsolom a mosógépet. A kisszéken foglalok helyet. A tűzhelyen fő az ebéd, a kötélen a függöny szárad. Megállapítom, hogy Matild néni nagy munkában van: karácsony előtti nagytakarítást végez. A sezlonon gyerekhoimi, pelenka, de gyereksírást, gyermekzsivajt nem hallok. Ez furcsa ... Kijön, megigazítja a kötélen száradó függönyt. Egy ideig zavartan nézegetjük egymást, azonban csakhamar felenged a váratlan látogatásból fakadó feszültség, s megindul a beszélgetés. — Tessék már rendesebb székre ülnil — Megnyugtatom, hogy azért a kisszéket választottam, mert szeretek rajta ülni. Megáll egy pillanatra, elmereng, s Így kezdi a beszélgetést: >— A gyerekeim? A legidősebb, Magdi lányom harmincegy éves, a legfiatalabb tizenöt. Három lányom férjnél van, három fiam nős. Sándor fiam katona. Azt írta, hogy Szilveszterre szeretne hazajönni, de nem biztos, hogy sikerülni fog, mert nemrégen volt itthon. A legidősebb leányom bérelszámoló itt a szövetkezetben, neki két fia van. Utána lett a Tibor fiam: ő épületlakatos, nős, neki egy fia van. Zoltán fiam a következő. Talán 6 az, aki legjobban iparkodott: állatorvos Érsekújvárban, szintén nős, most született nekik a második gyermekük, egy hónapos a kicsi. Ezután lett Mihály, ő is nős, de neki még nincs gyermeke. Cserepező, Bratislavában dolgozik annál a vállalatnál, ahol a szakirfRját tanulta, ötvenhétben leányikreket szültem. Az egyik Abonyban, a másik Dunaszerdahelyen van férjnél. Malvinkának fia, Erzsébetnek kislánya van. Már hét unokánk van: négy fiú és három kislány* Idehaza van még a katona fiam, a Pali fiam, mind a ketten kőművesek, Pista szobafestőnek tanul, most harmadikos és a kislányom, Gabika, aki a dunaszerdahelyi gimnázium második osztályos tanulója. , Matild néni a ház minden gondjának-bajának és terhének hordozója. Hogy győzték pénzzel, erővel, hogy minden gyermeküket taníttassák? — Mivel ilyen nagy volt a család, én munkába nem jártam. A férjem igyekezett annyit keresni, hogy megéljünk belőle. Ezért bármilyen munkát elvállalt a szövetkezetben. Míg mások barátaikkal borozgattak, pihentek, ő dolgozott, mindig csak dolgozott. Amikor még mind a tizen itthon voltak, havi jövedelmünk ötezerötszáz korona volt a családi pótlékkal együtt. Ne gondolja, hogy ez sok pénz... Igazán be kellett osztani. Mi ezt tettük. Én is azon voltam, hogy minél kevesebbet kelljen kiadni élelemre, hogy több jusson az öltözködésre, hogy a gyerekek rendesen, tisztán járjanak iskolába. Számomra itthon mindig akadt munka, nem is kevés: tehenet, állatokat tartottunk. Abban az időben még háztáji is volt, így anyadisznót is neveltünk, a malacokat eladtuk, a bevételt félretettük, mert a házra is kellett a pénz. Mikor építkeztek? — 1953-ban egy szobát építettünk, másfél év múlva a konyhát kamrával, aztán apránként megvettük a házhozvalót és felépítettük a három szobát folyosóval. Így volt elég hely, nyugodtan tanulhattak a gyerekek. Tizenötéves korukban, a nyári szünidőben elmentek dolgozni. Keresetükből megvették maguknak a téli holmit, az aki tanult, ösztöndíjat kapott. Így sikerült mindegyiket iskoláztatni. A karácsonyi ünnepkörből kiemelkedik meghitt, bensőséges, békés hangulatával, a karácsonyest. Ekkor állítják fel a karácsonyfát, osztják szét az ajándékot, maguk hogyan szoktak ünnepelni? — Karácsony estjére nálunk is feldíszítve állt a karácsonyfa, ami alá ajándék is került. Mindig olyan ajándékot vettünk a gyerekeknek, amire szükségük volt. A kisebbek könyvet, a nagyobbak ruhát kaptak. Azok, akik kerestek, az apjuknak és nekem szereztek meglepetést, örültek a kicsik és nagyok, és mi velük együtt. A fiaim már most is kérdezgették: Anyu, mit vegyünk nektek ajándékba, mondd meg, mit szeretnétek, megvesszük Elet a küdfíiogöny mögött A szűk utcákat megvilágító lámpák fényét szinte teljesen elnyomta a köd. Bolyongva, különleges, kételkedő érzések vettek rajtam erőt, s furcsa jelenetek vibráltak képzeletemben: „A sűrű sötétség nehéz köpenyként nehezedik a házakra... Minden mozdulatlan, csak néhol az ablakok mögött villog macskaszem módjára a huszadik század csodájának kék fénye... ködbe zárt élet...“ A ködben két gyerek jelent meg, kezükben vászontáskát lóbáltak. A fiúcska vékony, dallamos hangon így szól a kislányhoz: „Na, ma alaposan megrakom a táskámat... Az ünnepek alatt végre lesz erre időm__“ A rejtélyes mondatokat először nem értettem. Némán néztem utánuk, aztán világossá vált minden: Ütjukat a falusi könyvtár felé vették. Te milyen könyvet választottál? — Találtam a polcon egy színes rajzokkal illusztrált meséskönyvet, a címe: Hogyan fogtam el settenkedő Tódort. Habár mesét már nem igen olvasok, inkább a kalandregényeket szeretem, mindig viszek meséskönyvet is. Sok tanulságos történetet olvashatok itt. Látom, Fazekas Mihálytól a Ludas Matyit is kikölcsönzöd. Még nem találkoztál ezzel a történettel? — De igen. A televízióban is láttam, a történet diaftlmen is megvan. Nagyon szeretem, sírni, nevetni is lehet rajta. Máskülönben a tanító néni ajánlotta, mert hogy a könyv még szebb élményt nyújt, mint a dia. A harmadikos Németh Árpi mellett ott állt húga is, Ilonka, ö is jól felkészült az ünnepekre, hiszen már a negyedik könyvet emelte le a polcról: Látom te is szereted a könyvet. Otthon az anyuka, apuka is biztat arra, hogy olvassatok? .— Igen. Bár 6k nem sokat olvasnak >— bizony bőven van munkájuk —, de nekünk megadják a lehetőséget az olvasásra. Ebben főleg anyuka segít, mindig vele beszéljük meg azokat a részeket, történeteket, melyeket esetleg nem értettünk meg. Ilyenkor ünnepek előtt mennyiben változik a könyvtáros munkája? — kérdeztem S2abó Erzsébetet, a nagyfödémesi (Veiké üranyj könyvtár vezetőjét: — A kérdés jogos, mivel munkánk nemcsak annyiban változik, hogy Ilyenkor többen látogatnak meg minket. Az emberek igényesebbek, jobban megválogatják a kölcsön vett könyveket. Tegnap kissé el is mosolyodtam egy idősebb néni kérésén, aki így fordult hozzám: „Aranyoskám, én olyan könyvet akarnék vinni az ünnepekre, amely a szeretetről, a békéről szól“. Ez évben — a mindennapos tevékenységük mellett — milyen rendezvényeik voltak? — Több rendezvényt szerveztünk. Még a tavasz elején meglátogatott minket Rudo Móric, a Mladé Letá könyvkiadó igazgatója, a jeles író. Sok-sok falusi kisiskolásnak jelentett maradandó élményt a beszélgetés azzal az emberrel, aki gyönyörű meséivel sok-sok kisgyerek szivét dobogtatta meg. A szakelőadáson kívül több rendezvényt szerveztünk a CSEMADOK-kal és a SZISZ-el együtt. Színvonalas vetélkedőt rendeztünk, melynek témája a februári eseményekkel függött össze. A múlt napokban szerzői estet rendeztünk. Ozsvald Arpád és Dénes György bensőséges, meleg szavai, s az olvasók okos kérdései révén, jól sikerült találkozóról beszélhetünk. Nagyfödémes 3800 lakosával nem sorolható a kis falvak közé. Könyvtárhelyisége viszont aránylag kicsi... — Ezerkilencszázhatvanhétben, mikor az én vezetésemmel megnyílt a könyvtár, csak 1700 kötetünk volt, ma már több mint tízezer könyvvel rendelkezünk. Intézményünk a Diószegi (Sládkoviőovo) Magnemesítő Állomás szakszervezeti klubjához tartozik. Ahol az emberek elégedettek apunak is meg neked is. ' Nekünk nem kell semmi, csak ti jők legyetek, meg hogy apu egészséges legyen ... Csak az a nap, az ne jött volna. Hiába mondtam az uramnak: — ilyen vacak időben ne menj fát fűrészelni, Egy hét szabadságot vett ki, ezért nem tudott nyugodni. Kiment az udvarra, hozzáfogott és a villanyfűrész majdnem elvágta a jobb karját. Egy éve betegállományban van. Bratislavában megoperálták, azóta sokat javult a keze, de azt mondta a doktor úr, hogy még vagy három hónapig ne menjen dolgozni, mert megerőlteti, vagy a hidegben megfázik, s az nem tesz jót a kezének. A dunaszerdahelyi orvos meg kiírta munkába, most is emiatt van távol. Kár, hogy nincs itthon — mondja sóhajtva és könny szökik a szemébe. Elgondolkozik, aztán folytatja. Én csodálkozva hallgatom a szavait. — Az ajándékosztásra vacsora után került sor. Egy asztalnál vacsorázott a család. A csallóközi parasztcsaládok karácsonyesti vacsorája lencseleves és „mákos csikmák“ volt. Lencsét azért ettek, „mert ahogy1 forog a levesben a lencse, úgy fog forogni jövőre a szerencse“. Nálunk sem volt ez másképp: lencseleves, hal, mákos tészta volt az ünnepi étel. És rengeteg mákos kalácsot sütöttem. Most ha sütök, még a harmadik nap is van belőle. De azért most sem hiányzik az ünnepi asztalról. Várjuk gyermekeinket, mert hazajönnek ám, mindanynyian ünnepet köszönteni. Zöld Tiborral, az édesapával nem találkozhattam. Kázmér Sándor, a helyi nemzeti bizottság elnöke elismerően beszélt Zöld Tibor munkájáról, magatartásáról. — 1960-tól mint traktoros dolgozott a földművesszövetkezetben. ű ezermester: többféle munkát is vállal magára. Oda megy, ahova küldik, ahol munkáskézre van szükség. Legutóbb a kukoricaszárítóban dolgozott, sőt őrködött is. Kiváló párttag és a falu képviselője. Valamelyik nap beszélgettem vele, civilvédelmi iskolázásra kell jönnie. Azt mondja nem tud jönni, mert kórházba megy .., Bízunk benne, hogy hamarosan meggyógyul és még sokat tesz a közügy érdekében, amint azt eddig is tette — mondta a hnb elnöke. >— Így legyen! Karácsonyest, Tenyőillat, gyertyafény. Gyermekkacagás, békesség, szeretet, uralkodik e kis közösségben. A meleg szobában körülülik a gazdagon terített asztalt. Az ünnepi asztal fölött összecsendül kezükben a pohár. A szülök egymás arcán keresik a tegnapot, a jelent, s egy kicsit a holnapot is. Gyermekeik arcán az elégedettséget, unokáik szemében a gondtalan örömet: keresik és meglelik. Nagy Teréz Az épületünk nagyon szép, több helyiség is van benne, de némelyik aránylag kihasználatlanul „tátong“. Az igényt a bővítésre beterjesztettem, eddig azonban segítséget nem kaptunk. A „helyproblémán“ kívül vannak egyéb gondjaik is? — Könyvvásárlásra az illetékesszervektől évente összesen huszonnégyezer koronát kapunk. Én meg vagyok győződve róla, hogy a mi viszonyaink között ez aránylag nagy öszszeg, amelyből nagyon sok értékes kötetet vásárolhatnánk. Azonban a járási könyvtár utasítása szerint mi csakis a diószegi könyvesboltból szehezhetjük be a könyveket, ahol nincs túl nagy választék. Ezen az állapoton bizony hamarosan változtatni kellene. A könyvtáros ünnepek előtt mit kíván „ügyfelének“, az olvasónak? — Minden esetre azt, hogy a nálunk kölcsönzött könyvek sok-sok tanulságot, élményt nyújtsanak neki. Ezt valóban szívből kívánom, hiszen nincs nagyobb öröm számomra annál, ha egy kisiskolás azt mondja nekem: „Könyvtáros néni, ezt a könyvet mégegysze hazaviszem ..., nagyon tetszett .. Kívánjunk mi is ez alkalommal a könyvtárosnak munkájához sok sikert és energiát, s hadd üzenjünk a könyvtár jó működéséért felelős szerveknek is: A felvetett gondok ne kerüljék el a figyelmüket. Már csak azért sem, mert — közérdekről van sző. KALITA GÄBOR Ha valaki netán azt gondolná, hogy egy csokoládégyárban könnyű munka folyik, nagyon téved. Kemény munka, erőfeszítés és áldozatkészség szükséges ahhoz, hogy az üzletekbe az egész év folyamán kellő mennyiségű csokoládé, cukorka kerüljön s persze a karácsonyi piac is bővelkedjen édességben. A bratislavai Figaro nemzeti vállalat évente háromezerkilencszáz tonna kakaóbabot dolgoz fel, a gyár kapuját pedig havonta kétszázkílencven tonna édesipari termék hagyja el. A tervfeladatok teljesítése itt sem megy zökkenők nőikül, s olykor problémákat okoz a munkaerő vagy a nyersanyag hiánya, esetedként egy-egy gépsor meghibásodása. — A nehézségek áthidalásában felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a szocialista brigádok — mondotta Veselý František, a csokoládéfeldolgozó részleg vezetője. — A részlegünkön tevékenykedő hetvennégy tagú ezüstérmes brigád az üzem legnagyobb, egyben legkiválóbb kollektívája. A feladatok teljesítésének oroszlánrésze rájuk hárul. Hiszen munkájuktól függ a további feldolgozásra kerülő alapanyag mennyisége és minősége, a villanyenergia és a nyersanyag megtakarítása, a munkaerőhiánynak többletmunkával való pótlása. — Azt lehet möndani, hogy a részleg az üzem szíve — folytatta Neradovié Štefan, brigádvezető. — Ha itt valamilyen oknál fogva megakad a térmelés, ezt a gyár összes részlegén megérzik. Hogy a brigád valamennyi tagja valóban példásan helytállt, bizonyítja az idei tervfeladatok százegy százalékos teljesítése. De nem utolsó sorban az a tény, is, hogy a belüzetni versenyben több éven át ők a győztesek. De vajon milyen körülmények között dolgoznak, hogyan élnek s ünnepelnek azok, akik igyekezetükkel, odaadó munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek és felnőttek örömére, megelégedésére édességekből ne legyen hiány. A csokoládé gyártása a kakaóbab pörkölő és őrlő részlegén kezdődik. Itt az ember saját hangját is alig hallja a zaj miatt. Az óriásgépeknél Takáčova Margita szorgoskodik, aki az üzemben tizennégy éve dolgozik. — Szeretem a munkámat — vallja magáról —, s elégedett vagyok. Sajnos, nemsokára elérem a nyugdíjkort. Remélem, hogy addigra brigádunk elnyeri az aranyérmet. Persze, ha az egészségem engedi, tovább szeretnék dolgozni. Munka nélkül már el sem tudom képzelni az életemet. Három gyermekemet felneveltem, s most férjemmel magunkra maradtunk. A karácsonyi ünnepeknek nagyon örülök, mert ilyenkor az egész család összejön, a gyerekek meg az öt unoka. A boldogság és a meghatottság érzése önt el, amikor látom, hogy a csöppségek milyen izgatottan, csillogó szemmel csomagolják ki az ajándékokat. A beszédbe Neradovič Štefan is bekapcsolódott. Elárulta, hogy a két tizenéves gyermekét teljes sífelszereléssel akarja meglepni. Ugyanis a hétvégeket, az ünnepnapokat vikendházukban, a Kis-Kárpátokban töltik, ahol kiváló a síterep, persze, ha van hó. Most is oda készülnek. Beszéd közben Margit néni megjegyezte, hogy a brigádvezetőjük nemcsak kiváló szakember, jó szervező, hanem a szakácsmesterségnek is nagy művésze. Odahaza rendszerint ő főz. A karácsonyi pontyot pedig senki sem tudja olyan ízletesen elkészíteni. — Ne csodálkozzon ezen — mondja mosolyogva. — Eredetileg húsipari szakmát tanultam, s a szaktanintézetben a szakácsmesterségből is kaptunk némi ízelítőt. A katonaság után a csokoládégyárba hozott a sorsom. De nem bántam meg. További útunk egy óriási csarnokba vezetett, ahol a teljesen automatizált gépsorokon a legkülönbözőbb édesipari termékek alapanyagát készítik. A sajtoló gépsornál — amely a kakaőbab masszáját nagy korongokká formálja — Fenešová Ludmila és Kociánová Etela tevékenykedett. A nagy korkülönbség ellenére jól kijönnek, kisegítik egymást nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is. — Két műszakban dolgozunk mondotta az utóbbi, de ha kell brigádunk nyújtott műszakot is vállal. N.ekem már könnyebb, mert három gyér* mekem felnőtt, de Ľudmilának egy ötéves kislánya van és sokszor segítségre szorul. Ezért gyakran műszakot cserélünk, hogy el tudja intézni ügyes-bajos dolgait. ' A meghitt családi légkörben töltött karácsonyi ünnepeknek valamennyien örülnek. De talán a legjobban a tizenkilencéves Udvardiová Zdena, aki Veľké liOvce-ról (érsekújvári járás) jár be dolgozni. Ö a végterméket« vagyis a táblás csokoládét öntő gépsort kezeli. Az édesipari szaktanintézet befejeztével került a gyárba, ahol két éve dolgozik. Tőle tudtam meg, hogy azok számára, akik távolabb laknak, az üzem saját internátusában szállást biztosít. — A munka nagyon érdekel, mert mindig újabb ismereteket, tapasztalatokat szerzek. Szívesen veszek részt brigádunk társadalmi tevékenységében is. Ugyanis védnökséget vállaltunk a Krásna Hórka-i gyermekotthon felett. A közelmúltban télapó ünnepséget szerveztünk a gyermekek számára. fó érzés volt látni, hogyan örültek az ajándékoknak. Zdenkát mindenki kedveli, mert szorgalmas és mindig vidám. De a vidámsága alatt sok komolyság, megfontoltság rejtőzik. Az eddiginél többet akar tudni, ezért szabad Idejében szorgalmasan tanul, hogy a nyitrai vegyipari szakközépiskolát eredményesen elvégezze. Befejezésül hadd idézzem fel a brigádvezető szavait: „Ahol az emberek lelkesedéssel, odaadással dolgoznak« egymást kisegítik, összeforrott kollektívává kovácsolódtak, ott kimagasló eredmények születnek, s az emberek elégedettek“. Klamarcsik Mária mérnök Érdemes volt küzdeni Farkas Dioníz, a Nyugat-szlovákiai Húsipar komáromi (Komárno) vágóhídjának vezetője a közelmúltban magas állami kitüntetésben részesült. Az ötvenöt éves vezető 1953-tól tagja a CSKP-nak. A vágóhídon harminc éve végzi teljes odaadással munkáját. A kezdeti időszakra így emlékezik: — A vágóhíd vezetését ézerkilencszáznegyvenkilencben vettem ét. Abban az időben csak tíz emberrel dolgoztam, nagyon nehéz körülmények között, hisz a gépesítésnek hírét sem hallottuk. Csupán egy sertés- és egy. marhavágó csarnokkal rendelkeztünk, hűtőberendezés nélkül. Ezerkilencszázötven január elsején a Nyugat-szlovákiai Húsipar vette áť a vágóhidat. Az akkori központi vezetőség megbízásából hozzáfogtunk az üzem átszervezéséhez. A központunk és a járási pártfunkcionáriusok segítségével, valamint az üzem fiatal dolgozóinak hozzájárulásával sikerült olyan munkafegyelmet bevezetnünk, amely' biztosította a beütemezett terv teljesítését. Ezenkívül Petrus elvtárs akaratereje, Páni Lajos raktáros segítökészsége, Zsidek Ernő szállító szorgalma és Móroc Dezső igyekezete is hozzájárult ahhoz, hogy az előirányzott feladatokat minden évben teljesítettük. A harminc év alatt elért eredményeket összegezve úgy érzem, érdemes volt küzdeni. Az itt dolgozó fiatalok megértők, nagy akaraterővel rendelkeznek, s munkájukat odaadással végzik. Koller Vilmos A mosolygó lány Manapság oly ritkán mosolyognak vissza az emberre a pult mögül, hogy ha néhanapján előfordul, azonnal fellobban bennünk a gyanú: most „palit* csinálnak belölünk. Néha jogos az aggodalmunk, máskor meg ... A múlt pénteken is mi történt? Bementem a zöldségboltba és kértem egy kiló almát. — A sárgából vagy a pirosból tetszik? — kérdezte kedvesen az elárusítólányi — A pirosból — válaszoltam. A sárga kissé fonnyadtnak,ráncosnak tűnt. A lány bólintott. Mosolyogva rakta a gyümölcsöt a zacskóba. Egy pillanatra megkapott a vidámsága, fiatalos életkedvet sugárzó lénye, de amikor a zacskót a mérlegre tette, hirtelen belém nyillalt a gondolat: talán inkább a kezét kellett volna figyelnem?! A húsboltban már megjártam: nyájasan rámmosolyogtak, közben becsomagoltak három szalámivéget a tizenöt deka párizsihoz:■» — Talán fél kiló is elég lesz böktem ki gyorsan. A szőke lány kerekre csodálkozta a szemét, de a kővetkező pillanatban már ismét mosolygott. — Ahogy gondolja — mondta, és kivett a zacskóból néhány almát. —* Háromnegyven. A bolt előtt előkotortam a zacskóból egy gyümölcsöt, gondosan megtörölgettem és beleharaptam. Az alma húsa harsogva roppant a fogam alatt, Restellem a történteket: a szőke lánynak valódi volt a mosolyát Az aU ma egészséges és zamatos volt. (kádek)'
