Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-15 / 50. szám

ugyanakkor megoldjuk a talaj szervesanyaggal való ellátását, ami igen fontos. Így • közteseknek rendkívüli mezőgazdasági jelentősége van.

összegezve a következő iránymutató programot javasoljuk:

_ a köztesek vetésterületének nagyságát a következő 3—4 év folyamán a szántóterület 10—12 %-ra kell kiterjeszteni, természetesen a termelési körzetek szerinti 5—20 %-os határok között. A burgonya- és a répatermelő körzeteknek kulcsfontosságú szerepük van, de sajátságos feltételekkel rendelkeznek az öntözött területek is, ahol a köztesek részarányát lényegesen növelni kellene;

>— a köztesek javasolt részarányának elérése érdekében meg kell változtatni a növénytermelés, elsősorban a gabonatermelés struktúráját. Olyan fajokat és fajtákat kell a vetésforgóba sorolni, amelyek az eddigieknél 2—3 héttel hamarabb szabadítják fel a talajt;

s—: gondoskodni kell az olcsó és minőségi vetőmag termeléséről, amely részben kiküszöbölné a köztesek termesztésével járó kockázatot, és egyúttal megteremtenék a feltételeket a hatékony takarmánvtermelésre;

a köztesek faj- és fajtaösszetételével meg kellene teremtenünk az előfeltételeket az őszi zöldtakarmányozás időtartamának 14—21 nappal való meghosszabbítására, és tavaszszal a zöldtakarmányozás kezdetét legalább 7 nappal kellene meggyorsítani az őszi másodnövényként vetett takarmányrozshoz viszonyítva.

Az őszi takarmánygabonák közül 2—3 takarmányrozs-fajta vetését javasoljuk, ezek közül kiemeljük a nagyon értékes Bernburger fajtát.

Az őszi gabonafélék előveteményeként termesztett gabonafélékre vetett füfélék közül olyan olasz perjefajta jön számításba, amely nem nőné tül a gabonát.

A tarlónövények közül nagy jelentőségűvé válik a kobakos takarmánynövények termesztése, melyek a belterjesítő tényezőkre nagy biotömeg-gyarapodással reagálnak. Előnyük, hogy jól bírják az aránylag alacsony hőmérsékletet (faj és fajta szerint a —5 C°-tól —12 C°-ig terjedő hideget), ezért alkalmasak arra, hogy a zöldtakarmányozás időszakát késő őszig meghosszabbítsák. A takarmányozási célokra másodnövényként vetett kobakosok aránylag mélyen gyökereznek, ezért jól bírják a rövid ideig tartó aszályt is. Kedvezően értékelhető az utánuk vetett, csaknem minden fajta gazdasági növényre gyakorolt hatásuk is. Termesztésüket erősen korlátozzuk az olyan vetésforgókon belül, ahol nagy a cukorrépa részaránya (18 százalékon felüli). Továbbá ki kell próbálni a megfelelő részarányt az olyan vetésforgókon belül, ahol nagy az olajnövények részaránya (fonálféreg-probléma).

Az őszi repcefajták közül a Primőr kevésbé tesz eleget a vele szemben támasztott követelményeknek. Nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a csehszlovák nemesítésü engedélyezett Opava őszi repcefajtának.

A jelenleg legelterjedtebb Prerovi Fehér Mustár nem felel meg a takarmányértékkel szemben támasztott követelményeknek — gyorsan virágzásnak indul, gyér levelű, nagy a rosttartalma, ezért a jövőben már nem számolunk vele.

Az eddig nagyban termesztett Akela takarmányrepce (NSZK nemesítésül a gyakori vetés következtében elveszíti fajtajellegés és fejlődési ütemével az őszi olajrepcék felé közeledik. Nagy eruksav-tartalma miatt a termelésből szintén ki lesz zárva.

A Masec takarmánykel-fajta termesztése csökken. Hátránya, hogy nagyon hamar elvirágzik, ezért a zöldtömeg nagy nienynyiséeű szárat tartalmaz.

Jelenleg az NSZK nemesítésü Petranova tavaszi repce, valamint az őszi vetésű francia nemesítésü Tantal és Kentan, esetleg a Perko keresztezett repcefajtával, továbbá a holland nemesítésű Tyfon tarlórépa-fajta termesztésével számolunk. Ez a választék biztosítani tudná a köztesek termesztésének legfontosabb célját, mégpedig a zöldtakarmányozás időszakának évi 30 nappal való meghosszabbítását. A Kentan és a Kyton évente 2—3 termést adhatnak. A Tyfon dús levélzetű és nagy cukortartalmú. Sikeresen helyettesítheti a takarmánykelt.

Amennyiben a tarlónövényként termesztett kobakosokat fokozatosan, augusztus közepéig elvetjük, átlagos években hektáronként 20—30 tonna zöldtömeg-terméssel számolhatunk. Ezek szerint e másodtermények 5 °/o-os részaránya esetén 100 hektár szántóterületen 100—150 tonna takarmányt termelünk.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a számosállatok 500 kg-os élősúlyára ezekből a takarmányokból szalmával és más

tarlótakarmányokkal (perjékkel), szénhldrátos szllázzsal és más takarmányokkal kombinálva 25 kg-ot etethetünk fel, és ezzel a takarmányadagban helyettesíthetjük a szárazanyag kb. 40 %-át, az emészthető nyersfehérje 50 %-át, és a keményítőérték több mint 40 %-át.

A mostani termékegységre átszámított kedvezőtlen abraktakarmány, főként takarmánygabona-szükségletet alapvetően befolyásolhatják az energia- és szénhidráttartalmú takarmánynövények. A legközelebi Időszakban a takarmánymérleg keretein belül a szarvasmarhák takarmányozásában az energiatartalmú takarmányok, s ezek keretében az oldódó cukrok részaránya is minimumba kerül. így az állatok táplálása Csehszlovákiában ellentétben áll az energetikai alkotóval, valamint a hegyvidéki, burgonyatermelő és répatermelő körzetek belterjes állatforgójának szükségleteivel is.

Amennyiben országos átlagban el akarjuk érni az 1 liter tejre eső 0,22 kg-os és a marhahizlalásban az 1 kg élősúlygyarapodásra eső 1,95 kg-os abraktakarmány-fogyasztást, akkor minden vállalatban meg kell oldani az energiatartalom problémáját.

Ezt a problémát a mai ismeretek alapján háromféle képpen oldhatjuk meg:

ŕ—'a kapás takarmánynövények termelésének fokozásával és azok állattenyésztési termelésében való hatékony hasznosításával;

t— a silókukorica minőségi és mennyiségi hatásának ésszerűsítésével az ország egyes körzeteibe, tekintetbe véve a fajtaösszetételt és a hatékonyabb gazdasági növények belterjességének biztosításához szükséges anyagi-műszaki feltételek megteremtésének társadalmi lehetőségeit;

еч az ország szélsőséges viszonyai között növelni kell a szenázsolásra termesztett zab termesztésének jelentőségét.

A kapás takarmánynövények termesztésében 1985-ig nagyjából a következő összetétekkel számolhatunk:

e-í 40 00 hektár cukorrépa a melasz, esetleg a szarvasmarhák takarmányozására szolgáló nehéz szörpök és szirupok termelésére (a jobb burgonyatermelő és répatermelő körzetekben), ezeket részben a szélsőséges körzetekbe is eljuttatják;

*»-< a közvetlen feltakarmányozásra szánt cukorrépát 60 000 hektáron termesztjük majd a szélsőséges körzetek kivételével;

m 50 000 hektár takarmányrépa minden körzet, de főként a szélsőséges körzetek számára.

A burgonyatermelő és a répatermelő körzetekben is a silókukorica nagy terméshozama és jó minősége érdekében rendkívüli figyelmet kell fordítanunk az új agrotechnikai ismeretek szocialista nagyüzemi viszonyok közötti érvényesítésére.

Ez elsősorban a főterményként termesztett silókukoricára vonatkozik, mivel az őszi vetésű másodtermények után vetett silókukorica a kukoricatermelő körzetek öntözéses viszonyait kivéve többnyire csak a zöldtakarmányozásra termesztett kukorica termelésének kérdését oldja meg.

Kulcsfontosságú problémát jelent a megfelelő fajtaösszetétel érvényesítése, de a helyzet még ezen a téren sem kielégítő. Ez elsősorban a burgonyatermelő körzetekre vonatkozik, ahol nagyobb termelőképességű és nagyon korai, 200 FAO-n aluli számú fajtákra van szükségünk, mivel a mostani C—190 jegyű hibridkukorica sem képes eleget tenni a vele szemben támasztott követelményeknek. Haladást jelent az újonnan nemesített CE—193, CE—195, 200 FAO számmal jelölt hibridkukorica, amelynek lényegében a nagyobb termelőképességű és igen korai CE—180 és CE—200 hibridtípusokból kellene lényegében kiindulnia, melyekre a kevésbé kedvező burgonyatermelő körzeteknek lenne szüksége. Gyakorlatilag a burgonyatermelő körzetekben, a jó minőségű szilázs készítéséhez minimálisan szükséges szárazanyag-tartalom elérése érdekében három nagy termőképességű és hidegtűrő hibridre lenne szükségünk, amelyek FAO száma 180—200-nál kezdődik, 200-zal és 250-nel folytatódik. A silókukorica termelésében a legnagyobn tartalékokat az aránytalanul nagy betakarítási és tartósítási veszteségek csökkentésében kell keresni.

Felsoroltuk a terimés takarmányok és takarmánynövények termelésének belterjesítési lehetőségeit és problémáit. Lényegében a fehérjetartalmú terimés takarmányok, valamint az évelő takarmánynövények, főként a herefélék termelésének és minőségének a fokozásáról van szó. Ezen a téren egyre nagyobb szerep jut a gyepnövényzetek rendszerének, azok belterjes művelésének és hasznosításának.

4

Haladó tapasztalatok iskolája

IV. TANANYAG

A terimés takarmányok termelésének belterjesítése

A csehszlovák mezőgazdaság természeti viszonyai fokozott mértékben kiemelik a belterjes szarvasmarhatartás fontosságát, beleértve a belterjes marhahizlalást is. A szarvasmarha intenzív táplálását, elsősorban annak hizlalását — az egyszerű gyomrú állatok (sertések, baromfi) intenzív táplálásával ellentétben — a CSSZSZK-ban megtermelt takarmányokra alapozhatjuk. A szarvasmarhatartás a tej és a vágóhídi hulladéktakarmányok útján elősegíti az egygyomrú állatok számára a fehérjetartalmú komponensek biztosítását.

A CSKP KB 13. plenáris ülése egyértelműen megállapította, hogy a terimés takarmányok termelésének belterjesítése a gabonakérdés megoldásának szerves része. A terimés takarmányok elégtelen termelését és rossz minőségét gyakran szemesterményekkel igyekszünk pútolni, ami növeli a szarvasmarhatenyésztés szemestermény-szükségletét. Ezért dolgozta ki és határozta meg a CSKP 13. plenáris ülése e probléma megoldásának elveit és irányzatait.

Az állattenyésztési termelés további belterjesítése tehát a jó minőségű terimés takarmányok és takarmánynövények termelésétől és elegendő mennyiségétől függ. Elsősorban a herefélékből vagy füveshere keverékekből készített fehérje tartalmú minőségi takarmánykeverékek termeléséről van szó.

Ugyanakkor fokozott figyelmet kell fordítanunk az ún. energetikai-szénhidrátos, nagy mennyiségű oldódó cukrot tartalmazó takarmánynövények termelésére, amelyek fel takarmányozása lényegesen hatékonyabban befolyásolja a takarmányadag minden táplálóanyagának értékesítését. E feladat megoldásában a jövőben a silókukorica mellett a takarmányrépának és a takarmány-cukorrépának kell döntő szerepet játszania.

Mezőgazdaságunkban a terimés takarmányok termesztése mellett nem szabad megfeledkeznünk a takarmányozási célokra termesztett másodveteményekröl sem, amelyek lehetővé teszik, hogy a zöldtakarmányozás időszakát tavasszal 7 nappal, ősszel pedig 14—21 nappal meghosszabbítsuk, elsősorban azokon a területeken, ahol cukorrépát nem termesztenek. Fontosak a gabona-alávetések is, ezeket kellene a legnagyobb mértékben érvényesíteni, továbbá a kobakosokat, mert a nagy terméshozamú fajták és fajok, értékes takarmányok. A jó minőségű takarmánynövények termelése mellett érvényesíteni kellene néhány gabonafélét, elsősorban az új zabfajtákat is. A takarmányozási célokra termesztett másodvetemények vetésterületét a szántóföld eddigi 3—5 %-ról a 10—12 %-ra kellene bővíteni, hogy elérje a kb. 600 ezer hektárt.

Csehszlovákia szántőföldalapja igen korlátozott, ezért igyekezni kell olyan nagy termőképességű, ún. nagy asszimilációs képességgel rendelkező takarmánynövényeket termeszteni, amelyek nemcsak nagy szárazanyag-termést, hanem sok tápanyagot, fehérjéket,, szénhidrátokat és ásványi anyagokat is nyújtanak. A takarmánytermelést tehát nagy fokú belterjességgel és a takarmánynövények összetételének jobb megválasztásával kell biztosítani.

A szántóföldi takarmánynövények mellett feltétlenül szükség van a rétek és a legelők, az ún. gyepalap-művelése és hasznosítása belterjesítő irányzatainak az érvényesítésére, mivel ezek képviselik a CSSZSZK legnagyobb tartalékát és mindeddig csak kis mértékben kapcsoltuk őket be a belterjes termelésbe. A fűfélékkel állandóan benőtt területek nagysága (a földalap 25 %-a) ellenére csak kis mértékben segítik elő a takarmányalap biztosítását, és a szarvasmarhatenyésztés táplálőanyag-szükségletének csupán a kb. 12 %-át fedezik.

A szántóföldi takarmánynövények legnagyobb csoportját a herefélék képezik; ezek járulnak hozzá legnagyobb mértékben a teriniés takarmányok termeléséhez. Döntő szerepet játszik ezen a téren a réti vöröshere, a lucerna, továbbá a lóhere (fehérhere); a többi herefajtának csupán helyi jelentősége van és a takarmánytermelésben csak kiegészítő szerepet játszanak.

A hereféléknek nemcsak az állattenyésztés szempontjából van nagy jelentőségük, hanem azért is, mert a vetésforgóba

jsorolva az egész növénytermelésre jótékony hatással vannak. Ezért a hereféléket minden termelési körzetben érvényesítik.

A takarmánytermelés szempontjából a here és a lucerna azért is értékes, mivel viszonylag biztos és nagy terméshozamókát (9—10 t.ha-1) nyújt. Fontosnak tartjuk felhívni a figyeimet arra, hogy a herefélék termelőképessége nem a nitrogénes műtrágyázástól függ, mint a többi takarmánynövény esetében. A tápanyagtartalom és a termelés szempontjából a herefélék döntő fontosságú és legolcsóbb fehérjetermelő takarmánynövények közé tartoznak, mivel átlagban kb. 20 % N- anyagot tartalmaznak. így hektáronként 1—1,5—2 tonna, sőt, még ennél is több N-anyagokat nyújtanak. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt is, hogy kedvező és nélkülözhetetlen aminósav-, hamualkotő- (Ca, P, Mg) és vitamintartalommal (C, A-karotén) rendelkeznek, így a szervesanyagok emészthetőségi százaléka igen nagy (80). A herefélék jelentik számunkra a minőségi, egészséges és ízletes takarmányok legfőbb forrását, amelyekből a legtöbb fehérjét, vitamint és ásványi anyagot nyerhetjük. Tekintettel a herefélék kitűnő minőségére, gondoskodnunk kell azok tartósításának legjobb, főként hőlégfúvós szárítási módszerének bevezetéséről, amely minimális veszteségekkel jár. Az így feldolgozott takarmányok ér-* teke lényegében azonos az abraktakarmányok értékével.

A herefélék jelentősége azonban nemcsak takarmányozási szempontból igen fontos és széleskörű. A herefélék gyökerein található gümőbaktériumok hektáronként évente nagy menynyiségű nitrogént kötnek meg: a lucerna kb. 200 kg-ot, a vöröshere 140 kg-ot, a fehérhere 120 kg-ot stb. Ezért ha a hereféléket tiszta vetésben, kedvező talajviszonyok között termesztjük, akkor a takarmánytermelés további belterjesítésekor rendszerint nem igényelnek rendszeres nitrogéntrágyázást.

A herefélék hatalmas gyökérrendszere mélyen lehatol az alsó talajrétegekbe (a lucerna 15—5—10 m mélyen is), ezzel a talaj levegőzik, porhanyítják és felhasználják a kevésbé megközelíthető tápanyagokat (Ca, P, Mg), amelyekhez pl. a gabonafélék, kapástakarmányok stb. nem juthatnak el.

A herefélék gyökérrendszere sokkal hatalmasabb, mint a többi gazdasági növényé. A leszántott gyökér- és tarlómaradványok sok N, P, K," Ca és Mg anyagokat tartalmaznak, tehát értékes anyagokat jelentenek a humuszképzés és a talajerőfokozás szempontjából.

A lucerna és a here kedvezően befolyásolja a nitrogénmérleg alakulását, mivel a herefélék tiszta növényzete hektáronként kb. 150 kg nitrogént termel föld feletti zöldtömeg formájában, a gyökerek és tarlómaradványok leszántása után pedig további 150 kg nitrogénnel dúsítja a talajt. A jól telepített herenövényzet nem igényel rendszeres nitrogéntrágyázást, mivel ez ennek hatására igazolhatóan nem növeli sem a terméshozamokat, sem a takarmány minőségét. Ezért a nitrogénes tápanyagellátást hatékonyabban érvényesíthetjük főként a fűfélék biológiai racionalizálására.

Ezért a hereféléknek nagyon kedvező agronómiái hatásuk van, amely az utánuk vetett gazdasági növények, elsősorban a gabonafélék termelőképességének növelésében nyilvánul meg. A Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet eredményei igazolják, hogy a herefélék nagyon értékes elővetemények. Az utánuk vetett búza terméshozamait még kisebb nitrogéntrágya-adagok esetén is lényegesen jobban növelik, mint más gazdasági növények. Ezzel a herefélék elősegítik a gabonaprogram megoldását is. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy hatásukat még a nagy trágyaadagokkal sem tudjuk felülmúlni.

A Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet eredményei az utóbbi időben azt jelzik, hogy a legfontosabb herefélék terméshozamai a felsorolt nagy előnyeik és fontosságuk ellenére is stagnálnak, és egyáltalán nem felelnek meg azok biológiai termelőképességének.

A mi legfontosabb hereféléink termelőképességének széleskörű gyakorlatban 8—10 t.ha-1 minőségi takarmányt, a lucer