Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-15 / 50. szám

na esetében még ennél is többet kellene biztosítaniuk. E feladat reális voltát számtalan mezőgazdasági vállalatunk eredményei bizonyítják. Például a lucernatermesztésben több éven át jó átlagos hektárhozamokat értek el a következő mezőgazdasági vállalatokban: Nechanicei Efsz 8,8 t, Poűchovi Efsz {Hradec Králové-i járás); Ovsen n. v. beznol Megtermelő Állami Gazdasága 10 t (Ml. Bo!eslav-i járás); .Békevédők Efsz“ Kostolec u Holešova 10 t; Žálkovicei Efsz 10 t (kroméŕíži járás) stb. A rétihere is jó terméshozamokat adott, így a Vraclávi Efsz-ben több mint 10 t száraztakarmányt (Ostí nad Orlíci-i járás); a Vinaryi Efsz-ben 10—11 tonnát (Hradec Králové-i járás) és a Čížovái Efsz-ben 9—10 tonnát (píseki járás) stb.

A felsorolt gazdaságok és más vállalatok takarmányhozamai jobban megközelítették a herefélék biológiai termelőképességét. A takarmánynövények biológiai termelőképességét az őszi búzáéhoz viszonyítva, amely eléri a 70—75 %-ot, a lucerna esetében csak 40—45 %-ra, a vöröshere esetében pedig csak 50—55 %-ra használjuk ki. Ez azonban egyúttal azt is bizonyítja, hogy ezen a területen még kihasználatlan tartalékaink vannak. Ezeket két csoportra oszthatjuk. Az első általánosabb jelentőségű ugyan, de csak fokozatosan érvényesíthető. Így elsősorban megkívánja a komplex agrotechnika érvényesítését a herefélék termesztésében, főként a herefélék telepítésének új technológiai eljárásait, • beleértve a biológiai ésszerűsítés elemeinek bevezetését is. Tehát a technológiai fegyelem érvé-» nyesítéséről van szó, amely a termőhely kiválasztásával, a talajelőkészftéssel, telepítéssel és növényvédelemmel kezdődik és a növényzet helyes hasznosításával végződik. A herefélék és a takarmánynövények termesztését olyan agrotechnikai színvonalra kell emelnünk, amilyenre a búza, árpa, cukorrépa és más gazdasági növény termesztését fejlesztettük. Csak így lehetséges fokoznunk a termelés belterjességét, mivel ezen a szakaszon más belterjesítő tényező egyelőre nem áll a rendelkezésünkre. A tartalékok második csoportját a herefélék fajtaösszetétele és vetőmagtermesztése képezi. Ezen a téren a rétihere szakaszán jobb a helyzet, mint a lucerna esetében, amelynél, főként a szárítóüzemek környékén és öntözött területeken olyan lucernafajták termesztésére van szükség, amelyek növekedési ritmusa és gyors fejlődése összhangban áll a nagy termelőképességgel. A herefélék nemesítési céljai és előirányzatai azonban még szélesebb körűek és hosszabb távúnk Am ezek a herefajták is megkívánják a komplex agrotechnika érvényesítését.

A takarmánynövények, elsősorban a herefélék termesztésének belterjesitésében továbbra is a helyes agrotechnika érvényesítése fogja játszani a legfőbb szerepet.

Fordítsuk figyelmünket a termelési technológia legalább néhány olyan elemére, amelyre rendkívüli figyelmet kell fordítanunk.

Fontos kérdést jelent a herefélék telepítése. A gabonaprogram megoldása és a termelés belterjességének fokozása kapcsán, amikor a széleskörű gyakorlatban 5—6 t.ha-1, sőt még ennél is nagyobb terméshozamokat érünk el, megváltoznak a heretelnpítés feltételei is. A fény-, nedvesség- és tápanyagellátási viszonyok romlásáról, valamint a nagyobb nitrogén- és herbicidadagok használatának, valamint a betegségek nagyobb mértékű előfordulásának negatív hatásáról van szó. További depressziót okoz a gabonafélék betakarítása, azaz a betakarítás időtartamának meghosszabbodása és a nehéz gépek nedves talajokon való üzemelése következtében keletkező károk, mivel a here- és a lucerna alávetések ritkák és fejletlenek lesznek. Ezért gyakran le kell szántani őket. Ennek, főként a herevetőmag-hiány miatt, káros gazdasági következményei vannak.

Az eddigi tapasztalatok szerint a hereféléket differenciáltan, több módszerrel kell telepíteni.

1. A legbelterjesebb gabonatermelő (árpatermelő) körzetekben az adott feltételek szerint fokozatosan át kell térnii a herefélék takarónövények nélküli telepítésére. Ez a módszer elsősorban a szárazabb viszonyok között bizonyult alkalmasnak, mivel biztosabb eredményekhez vezet, mint a takarónövényzetre végzett rávetés mind a telepítés évében, mind a következő használati évben. így meghosszabbodik a herefélék (főként a lucerna) hasznos tenyészideje, és ez javítja a takarmánytermelés gazdaságosságát. Ezt a módszert nyári (júliusi—augusztusi) vetés formájában a lehető legnagyobb mértékben öntözéses viszonyok között kellene érvényesíteni, ahol a herefélékből a legnagyobb terméshozamokat érjük el (50 %-kal nagyobbakat az átlagosnál). Itt az átlagtermés 12—15 t.ha-i szénát tesz ki. Hasonlóan jó eredményekhez vezet a maghere termesztésében is.

A takarónövény nélküli heretelepítés tiszta, gyommentes talajt igényel. A tenyészidő alatt a helyzetnek megfelelő gyomirtást kell végezni és előre fel kell készülni a vegyszeres gyomirtásra. A herefélék gyomnövényeit Bálán (vetés előtt széleslevelű gyomnövények ellen), később a SYS 67 B, Aretit vagy Basagran vegyszerekkel irtjuk; jó években az Etazint (lucerna alá), a Gesagard, Asulox, Casaron, Kerb (tarack ellen) stb. készítményeket használjuk. A kártevők ellen, főként a magnak termesztett növényzetekben Fosfotion E 50, Fosdrin 24 EC, Metation E 50 és a Pirimor

ULV (a tetvek tömeges előfordulása esetén) készítménye« két alkalmazzuk. A rágcsálókat Thiodan EC, Castrix-Pellets* vagy a hazai gyártmányú Stutox készítménnyel irtjuk.

2. A második módszert a herefélék védőnövényzetre (zab,

lóbab, nyári perje stb.) való vetése jelenti, amelyet takarmányként az alávetés állapota szerint zöld állapotban, vagy a tejes érés állapotában szenázsolásra vagy szárításra kaszálják. Ez a módszer a gyakorlatban nagyon biztosnak és ígéretesnek látszik, amint azt a Prágai Mezőgazdasági Főiskola kísérleti eredményei is igazolták. E módszer előnye, hogy már a vetés évében biztos termést várhatunk. A leg’ megfelelőbb védőnövénynek a zab és a lóbab bizonyult.

A vetés évében nyert első termésnek nagy táplálóértéke van. A mostani árpafajták a maguk általánosan intenzív fejlődésével lényegesen agresszívebbek a herealávetésekkel szemben és elnyomják azokat. A javasolt vetőmagmennyi* ség: zab 60—80 kg.ha-1, lóbab 120—150 kg.ha-1, nyári perje (vöröshere esetében) 8—10 kg.ha-1.

3. A növényzet hagyományos módon, magnak termesztett takarónövényekre való telepítése elveszíti jelentőségét. Az új módszerek érvényesítése egyúttal jelentős heremagmegtakarítással is jár, amely a vöröshere esetében 50 %-os, a lucerna esetében pedig 25—30 %-os lesz.

E fontos kérdéskör lezárásakor össze kell foglalnunk, hogy a herefélék növényzetének telepítésekor a gyakorlatban differenciáltan kell eljárnunk. Az új, ígéretes módszereket kell előnyben részesítenünk, és az új módszerek érvényesítésének részarányát a konkrét termelési és gazdasági feltételeknek megfelelően kell meghatározni.

A herefélék telepítésekor megfelelő vetőmagmennyiséget kell kiszórni, hogy a növényzet optimálisan sűrű legyen. 1 m2- re 1000—1300 szárnak kellene jutnia. Ezek kifejlesztésére inkább kisebb számú, de jól kifejlődött és mélyen gyökerező növényegyedre van szükség.

A takarónövény nélkül termesztett here és lucerna vetésére 6—7 millió csírázóképes vetőmagot (azaz 12—15 kg vetőmagmennyiséget) használunk fel; a védőnövértyre 7,5 millió csírázóképes magot (azaz 15—16 kg-ot) vetünk. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy tökéletes talajelőkészítés, jó minőségű vetés és a megfelelő növényvédelem esetén a vetőmagmennyiség 15 %-kal is csökkenthető.

A növényzet, főként a here telepítésekor, ügyelnünk kell a megfelelő fajtaösszetételre is, hogy a takarmánynövények betakarításának ideje megfelelően elosztódjék. Zöldtakarmányozásra a tetraploid fajtákat (Radegast, Kvarta), tartósításra a diploid fajtákat (jióíni, Start) részesítjük előnyben, mivel nagyobb a szárazanyag-tartalmuk és jobban tartósíthatok.

A heretermesztésben ügyelünk a növényzet helyes tápanyagellátására és trágyázására. Számolnunk kell azzal, hogy 10 tonna szárazanyag hozam kb. 30 kg foszfort, 80 kg káliumot és 250 kg nátriumot von el a talajból. A foszforral és a káliummal megfelelő semleges talaj-kémhatás esetén készlettrágyázást végzünk. A növények a nitrogéntrágya 90 %-át a gumőbaktériumok segítségével vonják el. Ezért a jól telepített és tiszta növényzeteket nem kell rendszeresen nitrogéntrágyázni. A nitrogént kis adagokban• (20—30 kg.ha-1) csak kivételes esetekben a legyengült növényzetek felsegítésére alkalmazzuk a takarónövény letakarítása és az áttelelés után.

A nagy termelőképesség, tartós üzemelés és a veszteségek csökkentése érdekében a hereféléket megfelelő 'betakarítási módszerekkel kell betakarítani. A betakarítást a legmegfelelőbb időpontban (a virágzás kezdetén) kell elkezdeni, amikor területegységenként a legtöbb tápanyagot nyerjük. Az idő előtt végzett betakarítás esetén a tápanyagveszteség lényegesen kisebb, mint a késői kaszáláskor. Különös figyelmet kell fordítani a herefélék tartósítására, mivel helytelen technológia esetén a tápanyagveszteségek elérik az 50 %-ot is. Ma már nagy teljesítőképességű és jól működő gépek állnak rendelkezésünkre.

Amennyiben azt akarjuk, hogy a herefélék teljesítsék küldetésüket, gondoskodnunk kell azok vetésterületének' kibővítéséről is. A CSSZSZK-ban az évelő takarmányoknak 900 ezer hektárt (a szántóterület több mint 18 %-át) kellene elfoglalniuk. Ebből a legnagyobb területen a herefélék tiszta növényzetét kellene termeszteni, amelynek 60 %-a vörösherével, 40 %-a pedig lucernával lenne bevetve. Füvesherét sikeresen termeszthetünk, főként az SZSZK hígtrágyagazdaságainak viszonyai között. Am ha a tiszta herevetésekhez hasonló terméshozamokat akarjuk elérni, akkor a füveshere keverékeket belterjesen, átlagban 150 kg N.ha-1 arányban kell nitrogéntrágyázni.

A herefélék kisebb vetésterületei, azok kisebb termelőképessége és a füveshere keverékek nagyobb részaránya jelentős mértékben a vetőmaghiány következménye. Ezért van szükség a herevetőmag termesztésének alapvető megoldására, amely lehetővé tenné nemcsak a kijelölt területek bevetését, hanem a feltétlenül szükséges készletek kialakítását is.

Amint már említettük, a takarmánytermelés további belter- t% jesítése nagy mértékben függ a vetőmagellátás folyamatos és f megfelelő biztosításától. Az évelő takarmányok maghozama

azonban a mi viszonyaink között jelentős mértékben függ az éghajlati viszonyoktól is. A herefélék fejlődésének kritikus fázisaiban, rendszerint a virágzás idején és azt követően beálló esős idő elégtelen megporzást, megdőlést, később túlnövést és gyakran teljes elértéktelenedést okoz még a nagyon ígéretes magtermelő növényzet esetében is. Ilyen, nálunk igen gyakori esetekben, a növényzet nagyon alacsony maghozamot (20—30 kg.ha-1) nyújt, vagy nem kaszálják maghozamra. Ez főként a lucernára jellemző. Vetőmagtermelésben a múltban sem voltunk önellátóak. Biztos, hogy a herefélék alacsony meghozamához más tényezők, pl. a nem tökéletes agrotechnika, a telepítési módszerek, a növényvédelem és a növényzet hasznosításának módjai is hozzájárultak. Ezért a herefélék maghozamai még a kijelölt vetőmagtermelő körzetekben is alacsonyak és ingadozóak, országos viszonylatban is átlagban a 100—200 kg.ha-1 között mozognak.

A herevetőmag termelésében minél hamarabb érvényesíteni kell a leghatékonyabb agrotechnikai, szervezési és gazdasági intézkedéseket, amelyek korlátoznák az időjárás kedvezőtlen hatását és megteremtenék a feltételeket a biztosabb és nagyobb maghozam elérésére.

A heremagtermelést következetesen rajonizálni kell, a lucerna esetében szükség van a mikrorajonok kialakítására, és a herefélék termőterületeit az I. minőségi övezetbe soroljuk;

A heremagtermelés javítására irányuló legfontosabb intézkedéseken kívül egyetemesen kell érvényesíteni a magtermelés koncepcióját, elsősorban a vetőmagtermelő vállalatokban;

Ezzel egyidejűleg fel kell használni a magtermelésre az olyan feltakarmányozásra termesztett növényzeteket is, amelyek az egyes években kielégítő magtermést adhatnak;

A heremagtermelés agrotechnikájának egész komplexumában érvényesíteni kell a technológiai fegyelmet, amely lényegesen különbözik a feitakarmányozásra termesztett növényzetekétől (a termőhely megválasztása, a vetésforgóba való besorolása, talajművelés, a telepítés módjai, tápanyagellátás és trágyázás, vegyszeres növényvédelem nemcsak a gyomnövények, hanem a betegségek és a kártevők ellen is, és főként a magnövényzet hasznosításának különféle szakaszos módszere);

A heretermesztésben érvényesíteni kell a növényzetek biológiai leltározását, idejekorán kell meghozni és érvényesíteni a helyzet javítását célzó intézkedéseket egészen a magtermés betakarításáig. A betakarítást idejekorán, jól előkészített gépekkel és minimális veszteségekkel kell elvégezni (ezek máskülönben 40 %-sak is lehetnek);

A kijelölt vállalatokban összpontosítani kell a heremagtermelést a szántóterület legalább 5 %-ra, miközben a vetőmagszaporító területek nagysága legalább 75—100 hektár legyen; a CSSZK-ban a lucernamag termelésére legjobban a znojmoi, Brno-vidéke, hodontnl és breclavi járások felenek meg; az SZSZK-ban a nyugat-szlovákiai kerület nagyobb körzetei. Ám itt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ugyanolyan figyelmet kell fordítanunk a fehérhere vetőmagjának termelésére is, amely nincs központilag szabályozva, és a kerületek önellátottságának elvén alapul;

A herefélék vetőmagjának termelésére a szakosított vállalatok termelési szerkezetének módosításával kell megteremteni az előfeltételeket, meg kell oldani a takarmányalap hosszú távú megoldásának kérdéseit és rendezni kell ennek az igényes és kockázatos termelést ágazatnak az árutermelését;

Az anyagi-műszaki ellátottság szakaszán ezzel párhuzamosan elegendő vegyszert (főként peszticídekel) és nagy teljesítményű gépet kell biztosítani a növényzet vegyszeres kezelésére és betakarítására; gondoskodni kell a betakarítás utáni kezelést végző gépsor okszerű kiegészítéséről és a minőségileg kezelt vetőmag tartósabb tárolására szolgáló inert tartályok (silók) biztosításáról;

Az évelő takarmányok vetőmagtermelésének egész szakaszán a termelési és gazdaság-szervezési előfeltételeken kívül ki kell alakítani a tudományos kutatóalap, a főiskolák, a KMEVI stb. szakembereinek aktíváját, amely a termelőknek tanácsadói szolgálatot biztosítana és ezen a szakaszon gondoskodna a tudományos ismeretek gyakorlati érvényesítéséről. Ezeknek az aktíváknak az irányításával az OSEVA és a SLOVOS1VO válla« latokat kellene megbízni.

A heremag nemesítését nemcsak a nagyobb takarmánytermelő képességre, hanem a nagy magtermő képesség elérésére kell irányítani. Csak a kettős termelőképességü fajták tehetnek eleget a gyakorlati követelményeknek. Ezért a külföldről behozott lucerna-vetőmag esetében is figyelembe kell venni ezt a két legfontosabb mutatót. A francia fajták váltak be a legjobban. A herefélék termelőképessége és üzemképessége nagy mértékben az egészségi állapot függvénye, ezért a nemesítők« ’’ek különleges figyelmet kell fordítaniuk a fertözéses tnegbe« -gedésekkel szembeni ellenállóság .okozására. Ezek okozzák a

Töshere rossz áttelelését, a lucerna üzemképességének csök-3 kenését és a herefélék takajmányhozamának általános csökkenését.

Lényegesen nagyobb figyelmet kell fordítanunk a fűfélék

vetőmagjának nemesítésére és termelésére. Az engedélyezett fajták listáján még az olyan fontos fajok esetében is, mint amilyen a réti komócsin, a legkésőbben regisztrált fajta mán 29 éves, és a következő már több mint 40 éves. Hasonló a hely* zet a többi fűfaj esetében is, kivéve a perjéket, amelyek szakaszán az utóbbi években aránylag jő eredményeket értünk el. Ezek az új fajták nagy takarmányhozamot nyújtanak és nem ritkaság, ha 1,5—2 t.ha-1 magtermést hoznak. Igaz, hogy a fűfélék vetőmagszükségletét bizonyos mértékig a perjék vetői magjával fedezzük. Ezzel szemben az utóbbi években hiányoli tűk a réti komócsin, a réti csenkesz és más fontos fajok vető« magját. Ezért még a 4—6 éves rétek fűkeverékébe is 30, sőtj még ennél is nagyobb százalékban perjéket adtunk. Ezek az< után az első évben túlsúlyba kerültek, és kiszorították a lasi sabban fejlődő fajokat. Az ilyen keverékekkel telepített rétek termelőképessége a második és harmadik évben gyors ütemi ben csökken, növényállománya megritkul és gyorsan elgyomosodik. Többnyire ez okozza az ideiglenes rétek és évelő füves* here keverékek alacsony termelőképességét. .

A szarvasmarhatenyésztés előirányzott gyors ütemű fejlesz* tése és a gabonakérdés meguldása megköveteli a gyepek komplex belterjesítésének meggyorsítását. Igen bonyolult és komoly feladatokról van szó mind a beruházást nem igénylő* mind a beruházásokkal járó eszközök biztosítása, mind az agrotechnikai intézkedések, mind a belterjes trágyázás és növényzet hasznosítása szakaszán.

Az az igazság, hogy a gyepek növényzetének csupán a 45 százalékát hasznosítjuk jelenleg félig belterjesen és belterjesen. A gyepalag túlnyomó része még mindig leromlott állapotban van, félig külterjesen vagy külterjesen hasznosítjuk és gazdálkodunk rajta.

A rét- és legelőgazdálkodás belterjesítésekor figyelmünket a kedvező fekvésű termőhelyekre kell fordítanunk, amelyek nem kívánnak nagyobb beruházási költségeket, és azonnal hozzá lehet látni azok belterjes hasznosításához.

A rétek és a legelők *tápanyagellátása és trágyázása a leghatékonyabb belterjesítő tényezők közé tartozik. A fűnövényi zetek potenciális termelőképessége aránylag nagy, és a mi viszonyaink között az évt átlagos napfényenergia mellett éli méletileg elérheti a 20—30 t.ha-1 szárazanyag-mennyiséget. A takarmánynövények sajátságos tulajdonságaiknál fogva sok* kai határozottabban reagálnak a tápanyagelltására és a trágyázásra, mint a szántóföldi gazdasági növények. Ez megmutatkozik a felhasznált tápanyagok nagyobb mértékű hasznosításában — megtérülésében. A tudományos kutatóbázis eredményei szerint a trágyázás nemcsak a nagyobb szénahozamokban, hanem a széné nagyobb tápanyagtartalmában is megmutatkozik. így lényegesen fokozni lehet az ,N-anyagok és a fehérjék termelését.

A műtrágyákon kívül jobban ki kell használni az istállótrágyát is, ebből a trágyalének van a legnagyobb jelentősége.

A trágyalevet tavasszal lehet sikeresen felhasználni a rétek és legelők trágyázására, de a téli és a kora tavaszi időszakban is sikeresen alkalmazhatjuk. A trágyalé termésfokozó hatása igen jó, és foszforral kiegészítve 1 m3 trágyalé 30—60 q szénatermést eredményez.

A belterjes trágyázást belterjes, veszteségmentes betakarításnak kell követnie, amely a legnagyobb emészthető tápanyagmennyiséget eredményezi. A betakarítást a virágzás befejezése előtt (körzetek szerint május végén vagy június közepéig) kell elvégezni, amikor az alsó levelek sárgulni kezdenek. A jól trágyázott növényzet 10—14 nappal hamarabb érik kasza alá, mint a trágyázatlan.

A rétek és legelők fűnövényzetét a kaszáláson kívül legeltetéssel is kell hasznosítani, különösen a magasabban fekvő és lejtős területeken, ahol a széna betakarítását nem lehet gépesíteni. A legeltetés egész sor szervezési, gazdasági és más, az állatok egészségi állapotát kedvezően befolyásoló előnynyel jár, ezért jobban kellene kihasználni a növendékmarhák legeltetésénél.

Különösen bevált az üszők legelőn való tartása, ahol jól lehet szervezni a legeltetési rendszert és biztosítani mind a növényzet jó hasznosítását, mind az állatok súlygyarapodását, A tehenek legeltetése sokkal nagyobb igényeket támaszt a szervezéssel szemben. Ezért ajánlatos a tehenek részleges legelőn való tartása, vagy a legeltetésre csupán a szárazon álló vagy leborjazott teheneket választjuk ki. így érvényesítsük a leghatékonyabb legeltetési technikát. Ide tartozik az adagolt vagy szakaszos legeltetés.

A takarmánytermesztésben fontos szerepet töltenek be a köztesek is. A közteseknek a növénytermelés rendszerében két feladatuk van:

*— a szarvasmarhák takarmányalapjának kiegyenlítő tényezői, amelyek a tenyészidőt komplexebb módon használják ki a biotömeg képzésére;

— kiegyenlítő tényezők a szervesanyag képzésénél és a talaj termőerejének fokozására való közvetlen felhasználásánál.

A jelenlegi időszakban a köztes takarmányok takarmányozási célokra való felhasználását részesítjük előnyben, do