Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-15 / 50. szám

1979. december 15.

SZABAD FÖLDMŰVES

/gyorsabban egyél, kisfiam — szólt

^ anyám, miközben a tányér alfáról a paprikás levét a kenyér héjával kitörölte.

— Már enni se hagyod azt a gyereket — mordult jel apám, aki jómaga is csak módjával eszegetett.

— Sose leszek kész, Persze, mit 'törődtök ti azzal.

— Kész! — ejtettem kanalamat a tányérba.

Apám a csörrenésre összehúzta bozontos szemöldökét. Nem szerette a zajt, a hangos szót.

— A húst is megeszed — mondta anyám.

— Nem kölh

>— Akkor is.

>— De nem bírom.

•— Akkor nem jössz velem.

Erre nem szóltam semmit, mert a vasárnap délutánokat utáltam. Anyám olyankor ünneplőbe bújtatott, ami vagy túl bő volt, vagy szűk. Azután rám parancsolt, hogy vigyázzak rá, — mármint a ruhámra. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért kell nekem arra jobban vigyázni, mint a hétköznapira, amikor az mindig sokkal tovább tart.

— Ha el akarsz velem jönni, akkor legalább a felét megeszed.

— Hagyd azt a gyereket >— recsitsent közbe apám.

— Józsi! — nézett apámra anyám, tekintetében azonban több volt a kérelem, mint a parancs.

— No, egyél egy falatot — adta meg magát apám.

Elmajszoltam.

— Öltözzél, kisfiam. Józsi, te is velünk jössz?

Inkább maradnék.

— Megint a kártya! — mondotta anyám inkább nekem, mint neki. — Anélkül nem lehet meglenni.

Apámnak erre felszaladt a szemöldöke.

— Mert tudod, kisfiam, egész héten odavan, de még ilyenkor, vasárnap sem lehet velünk. Más ember örül, ha a családjával van. Ö meg .. >

— Nem hagynád abba? Aztán mi bajod a kártyával? Ha éppen akarod, hát veletek megyek. De inkább ülnék.

Anyámnak az istenadta világon semmi baja nem volt a kártyával. 'Apám szerette, de pénzre sojtasem játszott. Azaz csak cigarettára. Volt egy nagy doboz századeleji fillérese, Abban játszottak. Papáknál, a legénykori cimboránál.

— Jó, jó — szólt békülékenyen anyám. — Akkor maradj. Vagy jobb lesz, ha együtt indulunk. Legalább rendesen felöltözöl te is.

Apám az öltözködéssel úgy volt, mint én. Pavágógépnél dolgozott, és munkából jövet minden este tetőtől talpig lemosakodott. Eit onnan tudtam, mert engem a konyhából anyám mindig bezavart a szobába. Vasárnap azonban, amikor a fehér inget kellett 'felvenni, utálta g mosakodást. En is.

— Kimehettek a gangra — mondta, anyám, amikor ünneplőbe tett bennünket.

— Tán én el is mehetnék — szólt apám kissé bizonytalanul.

— Csak menj. Te meg, kisfiam, vigyázz magadra.

Hogy miért kellett volna vigyázni magamra, azt máig sem tudom. A gang, amit Péter bácsi, 6 volt a gazda, mindig folyosónak mondott, olyan széles meg sima volt, hogy hétközben ■ fél utca gyereke pörgethette ott a csigát. Kiálltam a gangra. Miközben a körmömmel a párkánydeszka szálait feszegettem, arra gondoltam, hogy anyám most a konyhában meztelenül mosakszik.

— Indulhatunk — kapott kézen.

Az Árpád utcából, ott laktunk, mégcsak egykettőre kiértünk. Nem azért, mintha az rövid lett volna, hanem mert az első saroknál a Jézus Szíve Templom felé — akkor még mind a három sző nagybetűs volt — kanyarodtunk el. Később anyám húzott.

— Sose érünk így ki, — mondotta,

'A templomnál keresztet vetett.

2» «j* «j* **» «j* »2» «2» <♦ *2* »2* «2* «J» *J* *2

Akkor még fele úton voltunk. Mert ml bent laktunk az urak között —< ahogy nagyanyám szokta mondani —i ők meg a város szélén, a Kertekben. Attól kijjebb már csak egy utca volt.

Mivel felettébb nyűgösködtem, anyám azzal biztatott, hogy: — mindjárt ott leszünk öreggpádnál.

Erre aztán kapkodni kezdtem a lábam. Mert öregapámat igen szerettem. Az se kiabált soha. Ült meg pipázott. Már amikor otthon volt. Annál többet nagyanyám. Mindig tele volt keservekkel: — az a büdös kurva, rohadt élet, hegy döglesztene meg mindannyiankat — meg ilyesmivel. Csak olyankor tett-vett nyugodtan, amikor az öreg, meg a három gyerek, a két nagynéném és a Vince bátyám oda volt dologban.

— Vigyázz, hová lépsz! — szólt anyám, a kerteki Szent Teréz Kápolnát meghaladtuk. Arra felé, már nem volt járda.

— Herőce lesz-e? — kérdeztem anyám kezét szorongatva. Azt nagyon szerettem. De mivel hol volt, hol meg nem, azért kérdeztem.

— Ugyan kisfiam, hát most ettél. A hús se kellett.

— De azért herőcét ennék.

— Jó, jó. Inkább oda ügyelj, hová lépsz.

— Titeket is lehet látni?! Azt hittük, hogy már elvesztetek, — fogadott bennünket hangos szóval nagyanyám a kiskapuban.

KERESZTÉNYI JÓZSEF:

>—A többiek? ■— kérdezte anyám,

i— Bent vannak.

t—i Hogy vannakíb

— Hogy lennének. Ahogy a kódusok. Apádat is lerohasztja itthon az isten. Csak kiabál, hogy hallgassak: Hogy ő is azt zabálja, amit én. Hogy fordulna föl ez az egész liilág. No, de jól van, csak ha megjöttetek.

A csurgás alatt anyám néhányszor megállt volna, de nagyanyám a szóförgeteg közepette egyre csak befelé tuszkolta.

— Te meg jól vagy? — nézett rám vasvillaszemekkel.

Felnéztem anyámra. De mert 6 nem szólt, hát kinyögtem, hogy: — jól.

— Beledöglik az ember — folytatta nagyanyám oda se figyelve. — Nektek persze könnyű, Zabálhattok, amennyi belétek fér. Mi meg itt döglünk.

— Édesanyám! <—> szólt közbe a megbántott jajveszékelés hangján anyám. — Miért bánt bennünket?

— Bánt, bánt. Ki az isten bánt. Teli vagytok. Hát az urad? Az hun az"istenben van? Tán nem bír a vérével?

— Ne bántsa! Hányszor mondtam, hogy ne bántsa — tette hozzá halkabban.

— Csak védd — lökte be nagyanyám a konyhaajtót:

— Dicsértessék — köszönt be anyám.

A hosszú varkocsú két nagynéném, amolyan süldő lányok, állva vártak

»*2* *2* *2* *2* ♦> «j* «j» «5* *1* *** «2* *1* -j

bennünket. Tiszteletből is, meg a hosszú hónapok unalma miatt. Megszokták, hogy tavasztól őszig odavannak. Dologban.

— Üljetek le — szólt öregapám.

— Köszönjüfc, nem fáradtunk el —> szabadkozott anyám. — Vince merre

van?

— Eszi a 'fene valahol — köpött egy turhát az öreg. — Mindig mehetnékje van. Hát ti?

,— Megvolnánk.

i— Józsi?

— Pihen.

Aztán nekitelepedtünk. Anyám a kisszékre, én meg az ágy szélére. Székre a vendég ül.

Nagyapám kétszer is rámkérdezett, hogy hogy vagyok. En azonban inkább öreganyámra figyeltem, aki éppen azt magyarázta, hogy hogyan csinálták föl Viktor néni lányát. Sehogysem értettem.

— Csak nehogy ti is úgy járjatok — fenyegette meg a két vihogó lányt.

Nekem mindez nagyon tetszett. Mondtam is, hogy: — Felcsinálnak benneteket, jelcsinálnak...

Anyám úgy vágott szájon, hogy a párnák közé estem. Arra tértem magamhoz, hogy nagyapám kiabál. Akkor én is ordítani kezdtem.

— Még valami baja esik — hallottam öreganyám megszeppent hangját.

— Az hát, hogy az isten b........

meg mindannyiotokat! Ha olyan hülyék vagytok. Legalább neked lehetne magadhoz való eszed — támadt nagyapám anyámra. — Vagy már te is olyan úri lettél, hogy nálatok a gyereket a gólya hozza, nem pedig csináljátok?

Anyám megkövültén ült, Ilyesmi

nálunk nem járta.

— Jaj, hogy az isten miért is ver ennyire bennünket — kezdte himbálni fejét öreganyám. Az volt a szokása.

Anyám közben összeszedte magát. Mondta is, hogy — majd csak meglesznek valahogy maguk is.

— Vagy megdöglünk — vélekedett öreganyám.

— Az ám! Hoztunk valamit — nyúlt anyám a kabátja után, amit érkezésünkkor mellém, az ágy végére tett.

Addtg-addig matatott, míg végül az egyik zsebből, a baloldali lehetett, mert én egész úton a jobb oldalán mentem, és nem vettem észre, előhúzta a kávésbögrémet.

—i Ezt-e — nyújtotta öreganyámnak. — Tegye ki,

— Mit te?

i— Ami benne van.

— Apjuk, ez zsír! —• forgatta kezében a bögrét. Még meg is szagolta. — Zsír. Holnap levest főzök. Rántással.

Az jó lesz — hunyorított rám öregapám. — Csak le ne közmásítsd.

Üreganyám a bögrémet rátette a platnira.

— Mégiscsak rendes ember a te Józsid, — mondotta békülékenyen anyámnak, miközben átcsurgatta a zsírt a kislábosba.

— Gyere, kisfiam, menjünk ki — szólt kézen fogva nagyapám. — Itt bent olyan büdös zsír szag van. Megnézzük a nádast.

A nádas a ház végében levő gödör volt, amiből annak idején a falakat verték. Jobb oldalán klozettal, amit azon nyomban oldalba is pisáltunk.

Mire aj. úri negyedbe beértünk, öreg este lett. Anyám a kapu előtt megállított.

— Kisfiam, figyelsz? Anyu mondani akar valamit. Ügy, mint nagyfiúnak. Mert azért te már nem vagy kicsi.

Megérted.

Elkerekült szemmel néztem rá.

— Szóval. -. < Szóval apádnak a bögrédről nem kellene szólni — mondta nagysokára. — Es nem is vagy te olyan rossz gyerek — tette hozzá halkan, hogy azt csak én hallhattam.

Apám a lábát egy lavór meleg vízben áztatva várt bennünket. Kemény körmü, kérges bőrű ember létére mindig sok baja volt a kirepedezett sarkaival.

tj) у -j» ý «j» «j* t***j« #2* ♦** *2* *24 *♦* *J* ♦♦♦ ♦♦♦ *}

i—i Megjöttetek?

i—i Meg •—i szólt anyám.

■— Hogy vannak?

■— Megvolnának.

— Volt-e herőce? <— nézett rám nevetve apám.

S mivel nem szóltunk, hát megkérdezte: — legalább ti vittetek valamit?

Anyámra néztem. Az meg csak állt, azután lassan előhúzta zsebéből a bögrémet.

— Egy kis zsírt.

Apám bicskájával az elázott bőrt kapargatta.

—i Baj? — nézett rá anyám.

— Hát... az lett volna baj, ha üres kézzel mentek.

Anyám egy darabig kezében a bögrével csak állt, azután apám fölé hajolt és megcsókolta.

— JŐ, jó — de most már vacsorázzunk — mondta apám.

En nem tudtam mire vélni az egészért, mert nálunk a csók se volt divatban.

Hatvanéves

a hivatásos szinhazmozgalnn

A szlovák hivatásos színjátszás mindössze hatvanéves múltra tekint vissza. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legfiatalabbak közé tartozik.

A szlovák színházak életében 1—1 mint társadalmunk életében általában i— döntő lépést jelentett a munkásosztály hatalomra jutása. Az 1948-as események óta lendült fel valójában a színházi mozgalom, s jelenleg a Szlovák Szocialista Köztársaság minden nagyobb városában van hivatásos színház, szám szerint tizenöt, amelyeket a kulturális minisztérium irányít. A bábszínházakat, a Magyar Területi Színházat, valamint a prešovi Ukrán Színházat, a kerületi nemzeti bizottságok irányítják.

A hivatásos színházakban tavaly a nézők száma meghaladta az 1 millió 700 ezret. A kassai színház és a bratislavai 0] Színpad tájoló színház, feladata nem könnyű, mert a lakosság igénye megnőtt és a vidéki színpadokon nehéz a technika megoldása, s ez akadályozza a sikeres szereplést. Általában az is megállapítható, hogy a hivatásos színházak épületei eléggé elavultak, sem a színpadok, sem a nézőtér nem felelnek meg a követelményeknek, nincsenek megfelelő próbatermek. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színházon kívül a zenekari kíséret sem tekinthető megoldottnak.

A legtöbb színház tehát átépítésre szorul, mert vagy újat kellene helyette építeni. Az elkövetkező tizenöt esztendőben sokszáz millió koronát terveznek a színházi épületek rendbehozatalára. Az elképzelések alapján Bratislavában is sor kerül a színházak átépítésére, s a szakemberek véleménye szerint, időszerű lenne egy szatirikus színház létrehozása és a régi bábszínház újjáépítése. A Komáromi Területi Színház helyiséggondjai remélhetőleg megoldódnak, hiszen az épülő városi művelődési központban kapnak helyet, amelyet úgy építenek, hogy legyen minden igénynek megfelelő színpad, színházterem és természetesen prőbahelyiség is.

A mai igényeknek megfelelő előadások nemcsak a színházi épületeken múlnak, hanem a káderellátáson is. A központilag irányított hivatásos színházakban közel háromezerkétszázan tevékenykednek, s ennek több mint a fele színész, a többi technikai dolgozó, hivatalnok. A művészek életkora harminckilenc év, de jelentősek a különbségek az egyes színházak között. Míg a trnavai színházban harmincöt év az átlag életkor, a Szlovák Nemzeti Színházban már meghaladja a negyvennyolcat. A színészek képzettségi között nincs különösebb eltérés, viszont a kereseti lehetőségek nagyon eltérőek. Amíg a fővárosi színészek „belefúlnak“ a munkába, addig a tehetséges vidéki művészek negyedrészének lehetősége sincs annyit keresni, vagyis szerepelni filmekben, rádióban és televízióban, mint a bratislavai művészeknek.

Az utóbbi években nemcsak ez áll a bírálat kereszttüzében —< vagyis a színészek teljesítménye —, hanem a dramaturgiai elképzelések is. A drámai alkotások megválasztása nem mindig szolgálja a kitűzött célt. Azzal sem igen törődnek, milyen gazdasági szférában vannak az egyes színházak. Talán a műsorterveknél figyelembe lehetne venni, hogy például Nyitra főiskolai város, és,egy másik színház pedig ipari vidék kellős közepén van. Ilyen szempontokat is figyelembe véve kellene összeállítani a dramaturgiai tervet. Sok esetben ehhez szükséges a szerző és a dramaturg közötti

egyetértés. Persze sok múlik a rendezőn.

Az utóbbi időben a szlovák filmeknél is érezhető, hogy nincs meg az egyetértés az író és dramaturg között, vagy éppen üzleti alapon történik egy-egy film elkészítése. Régebben ünnep volt egy-egy film bemutatása. Manapság a szlovák filmek iránt csökkent az érdeklődés. Vannak filmek, amelyeken alig van néző a mozikban. Pedig egy film elkészítése sokmillió koronába kerül, azoké is, amelyek nem érdeklik a közönséget.

A televíziós előadásokban esetenként szintén az üzleti kapcsolatokat helyezik előtérbe. Ezek az adások ideológiai szempontból sem mindig kifogástalanok, és gyakran giccsesek is. A hiányosságok főleg abból erednek, hogy nincs meg a szövegíró és a rendező elképzelése közötti összhang, Sok esetben a televízió felelős dolgozói is vajmi keveset törődnek azzal, mi érdekli a nézőket, és mivel gyakorolnak rájuk egészséges hatást. Jelentős minőségi változásra lenne szükség, hogy a sokszázezer néző visszanyerje hitét, és örömmel várjon egy-egy előadást.

A rádió színházi előadásait sem választják ki mindig a leggondosabban. Nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy a tévé- és a rádió dramaturgiai programja ne keresztezze egymást. A rádióban talán nagyobb teret kellene adni a gyermekelőadásoknak és általában olyan műsort sugározni, amelyet az éter hullámain keresztül kitűnően élvezhet a közönség, amely, elérné a célnak megfelelő hatást.

Senki nem kívánja, hogy a rádió, televízió dogmatikus számokat tűzzön műsorára. Sőt, ellenkezőleg. Ján Fojtík elvtárs a prágai Klement Gottwald Múzeum jubileumi évfordulóján elmondott beszédében foglalkozott a tömegtájékoztató eszközök tevékenységével, levonva a tanulságot 1968—< 1969-es eseményekről, s megjelölte a további feladatokat. Hangsúlyozta, hogy „a tanulságok megkövetelik a felelős szervek és munkakollektívák széleskörű együttműködését, a szocializmus fejlesztése, szilárdítása érdekében. Az ilyen eljárás növeli a párt tekintélyét, vezetőszerepét és befolyását“.

Ebben a szellemben lenne szükséges végezni munkájukat a propagandaeszközöknek, Ez különösen a tömegtájékoztató eszközökre vonatkozik, amelyek a szocialista társadalomban fontos küldetést töltenek be, Hűen és objektiven kell tájékoztatni a közvéleményt, s elősegíteni a társadalom egységbe kovácsolását. Az alkotómunkában, a párt kitűzött céljának megvalósításáért folytatott küzdelemben. Érthetően ez azzal is jár, hogy ki kell pellengérezni a különféle visszásságokat, mindazt, ami a szocializmustól idegen, ami félrevezeti a tömegeket.

A televízió, a rádió az egyes elvont előadásait ezekkel a gondolatokkal nem igen egyeztetheti össze. Ezernyi lehetőség van, hogy a technika vívmányainak remek eszközeivel mélyen behatoljanak az élet mélységeibe. Nincs arra semmi szükség, hogy, dolgozó népünket ámítsuk, s a múlton siránkozzunk. Bátrabban lehetne szembenézni a kényes visszásságokkal, a művészi alkotások berkeiben is,

A hivatásos színházak és a filmek' készítői is sokat tehetnének azért, hogy olyan műsort tűzzenek programjukra, amelyek emberközelbe kerülnek, és elgondolkoztatják a javak termelőit a múltról, jelenről, s egészséges következtetések levonását eredményezik, í=tt=3