Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-01 / 48. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. cumber 24, Férfimunka volt A Tríbeč hegység délkeleti lankáin, mint hullámzó tengeren a vitorlás, lapul meg egy kis község.'Az idegen — rendezett, portalanltott utcáin sétálva, ú] üzletháza, korszerű művelődési háza, az újjáépített iskola és óvoda, valamint a nemrég épült ravatalozó láttán — nem vonja kétségbe: Alsóbodok lakossága szocialista módon él és. dolgozik. A domboldali erdő alatt még befejezetlen, nagyszabású építkezés vonja magára a figyelmet. Nyilvánvaló, hogv társadalmi munkával épülő létesítményről van szó, hiszen szombat van, mégis több tucat ember serénykedik, s időnként tehergépkocsi térül-fordul a domb alatt. Készül az új, korszerű sportlétesítmény, amelyről álig egy évvel ezelőtt a falu sportrajongói még csak álmodoztak. Tudtommal Bene István építésvezető is az egykori ábrándozők közül való. Viszont, amit itt látunk, az már nem álom, hanem valóság... — Az előzményeket tekintve, valóban hihetetlennek tűnt, hogy egy év leforgása alatt sikerül ennyire megváltoztatni a Nagymező arculatát — mondta az építésvezető. — Ogy tudom, kezdetben sok vita folyt a sporttelep helyének megválasztása körül. A huzavonából hogyan kristályosodott ki végül is az egyetértés? •— Nem volt gyerekjáték közös nevezőre hozni a rengeteg véleményt, javaslatot. A járási szervek által jóváhagyott terv csak egy sportöltöző építését körvonalazta, pedig a labdarúgópályánk is igen lápos, és szinte alkalmatlan a játékra. Az első elképzelés, melyet a nemzeti bizottság tanácsa és a sportszervezet akkori vezetősége képviselt, mégis az volt, hogy az új öltöző a régi, már-már használhatatlan pálya mellé épüljön; mégpedig az oldalvonaltól mintegy másfél méterre, mivel távolabb már mocsaras a terep. Az ellenkező oldalon pedig csak a pár évvel ezelőtt szabályozott patak újraszabályozásával lehetett volna megoldani az építkezést. <— Volt ennél ésszerűbb javaslat? — Egyesek következetesebb ötlettel álltak elő. Ezek közül néhány ellentétben volt a termőföld védelméről szóló rendelettel. Azok az elképzelések viszont, amelyek a leendő sporttelepet a Nagymezőre helyezték, egyre népszerűbbek lettek. Hiszen a festői környezetben parlagon heverő terület szinte kínálkozott az ilyen jellegű kihasználásra. Azonban itt is megoszlottak a vélemények. Az egyik: építsük fel az öltözőt, a többit majd a következő választási időszakban. De akkor a játékosoknak az öltözőtől a pályáig minden alkalommal — talán évekig — körülbelül ötszáz métert kellene kutyagolniuk. — Pista bácsi hogyan vélekedett? — Természetesen helyesebbnek tartottam a sportlétesítmény építését olyan helyen elkezdeni, ahol annak távlata van; ahol idővel korszerű, különböző sportágak űzésének lehetőségét biztosító, a növekvő igényeknek megfelelően bővíthető sporttelepet lehet kiépíteni. Többedmagammal elképzelhetőnek tartottam azt is — ez volt a másik vélemény —, hogy ha sikerül megnyernünk az ügynek a még hitetlenkedő sporttársakat és az ügybuzgó lakosságot, akkor az öltöző építési munkálataival párhuzamosan megbirkózunk az új labdarúgópálya építésével is. — Elképzelése a dolgok jelen állása szerint nem volt megvalósíthatatlan. Az építésvezető szerint melyek voltak az ösztönző tényezők? — Ösztönzőként hatott a CSKP XV. kongresszusának a testedzés fokozásával, a sportolási lehetőségek és a sportágak bővítésével kapcsolatos határozata. A fiatalok lelkesedése, segítőkészsége rugóként lendítette a munkát. — És milyen gondokkal kellett megküzdeniük? — A legtöbb gondot az építőanyag és a munkagépek beszerzése jelentette. Az építkezés százezer korona költségráfordítást igényelt, amit a jnb fedezett. A pálya építéséhez szükséges erőgépeket pedig a szövetkezettől kaptuk. — Ogy nézem, elég nagy szintkülönbséget kellett kiegyenlíteniük. — Igen, csaknem négy métert, ötezer köbméternyi földet mozgattunk meg. Most már az utolsó simításokat végezzük, és rövidesen tükörsima lesz az új futballpálya. Terveink szerint a jövő nyáron már a puha gyepszönyegen kergethetik a fiúk a labdát. — És az öltöző? — Tulajdonképpen már kész. A külső vakolást ma befejezzük. A villanyt és a vizet bevezettük, a zuhanyozót kicsempéztük. Néhány ember még a szennyvízülepítő betonozásán dolgozik. A lelátó konstrukciója is elkészült, csak a felállítása van még hátra. — Mikor kerül sor az átadásra? — November végén, vagy december elején. — A társadalmi munkával töltött órák összegét milyen számmal jelölné? — Semmilyennel. Egyszerűen nem számoltam, nem is tudtam volna megszámlálni. És több sporttársam is — köztük Acs József, a sportszervezet elnöke, Paulisz Lajos vezetőségi tag stb. — megszámlálhatatlan órát áldozott a közjóra, képzeletben ott látva edzett, életerős gyermekeit, unokáit a majdani futball-, röplabda-, kézilabda- és atlétikai pályán, vagy éppen a sportuszoda medencéjében. Nem volt gyerekjáték, mégis szívesen vállaltuk a munkát, mert úgy éreztük, tennünk kell valamit községünk sportéletének fejlődéséért, jövőjéért. 0 0 0 Elnézem a fiatalos lendülettel dolgozó negyveneseket, ötveneseket, majd megszólítom a betonozásnál segédkező Fehér Sándort: — Sándor bácsi fog még ezen a pályán futballozni? — Nézze, kedves, az öregfiúkkal még talán kivágjuk a rezet, de nem ez a lényeg. Hanem van két nagy fiam. Azok aztán éjjel-nappal rúgnák a bőrt. Megértem, hiszen én is voltam fiatal, s a harmadik faluba is elkarikáztam, ha futballozni kellett. De igazi pályán még nem játszottam. Élvezzék legalább a gyerekeink a valódi játék örömét, én meg majd a sportrajongó szemével gyönyörködöm bennük. — Én már, bizony, a negyedik pályát építem, — kapcsolódik a beszélgetésbe Ginger Lajos. — Az első csak rögtönzött volt; eléggé lejtett, s bemosta az eső. A második a vezeték útjába esett, amikor a villanyt vezették be a faluba. Aztán a rétet vettük célba, de nem sok sikerrel, mivel akkor még magántulajdonban volt. Csak néhány évvel később tudtuk megszereznt_ a területet, amikor már a szövetkezet rendelkezett vele. De hol voltak akkor még a munkagépek?! Kijelöltük az oldalvonalakat, hoztunk néhány szekér földet, kivágtunk három-négy fát az erdőben, és öszszetákoltuk a kaput. Hanem játékkedv az volt. Vasárnaponként lovasszekéren, énekszóval és harmonikakísérettel jártunk el megmérkőzni a környező falvak csapataival, s nem egy esetben bizony kétvállra fektettük őket. Hajaj, ezek voltak a szép Idők. — Ogy mesélik az öregek, hogy Lajos bácsi hozta be a faluba az első bőrlabdát — fűzöm tovább a szót. — Ogy van. Emlékszem, a falu apraja-nagyja összejött megcsodálni a futballt. A gyerekek szeme ragyogott, ha csak közelről láthatták, tudniillik azelőtt csak holmi rongylabdát kergettek. Az aktív sportolókat Bene Mihály, a labdarúgócsapat egyik erőssége képviseli a mai munkában. — Mit jelent a csapatnak az új létesítmény? — érdeklődtem. — Döntő feltételét annak, hogy a jövőben szórakoztatóbb játékot, jobb teljesítményt tudjunk nyújtani. Tavasszal igazán csak hajszálon múlott, hogy nem kerültünk fel a járási bajnokság II. osztályába. A feljebbjutás legközelebbi célunk. Másként úgy sem tudnánk meghálálni az idősebb generációnak áldozatos munkáját, mint azzal, hogy falunknak még több babért szerzünk, és gazdag sportélményekkel ajándékozzuk meg a hálás közönséget. Gyepes Aranka Gerstiier István tárlata Az érsekújvári (Nové ZámkyJ Művész Galériában nagy sikerrel zárult Gerstner István festőművész tárlata. Mintegy kétezren tekintették meg a kiállítást. A művész olajfestményeivel a Duna —Garam mente szép tájait örökíti meg. Realisztikus ábrázolással Párkánynak (Štúrovo), lakhelyének és környékének vidékét tárja a művészetet kedvelő közönség elé. A festőművész alkotásai közérthetőek. Rudolf iašikra emlékezünk December másodikén emlékezünk meg a modern szlovák próza egyik legkiválóbb képviselője, Rudolf Jašík születésének 60. évfordulójáról. Rudolf Jašík, aki a lírai elemeket tartalmazó, ún. llrizáló próza legjelesebb képviselője a szlovák irodalomban, annak ellenére, hogy fiatalon, 41 éves korában húnyt el, több maradandó értékű művel gazdagította a modern szlovák irodalmat. A tehetséges, sajátos stílusú író Turzovkán született 1919. december 2-án. Édesapja 1924-ben kivándorolt Kanadába, a gyermekeket tehát édesanyjuk nevelte, aki azt szerette volna, hogy Rudolf a papi hivatást válassza. A kis Rudi azonban nem mutatott semmiféle érdeklődést e pálya iránt. Ezért, miután elvégezte az elemi iskolát Podvysoká községben és belekóstolt a gimnazisták életébe is, előbb Znióváralján (Kláštor pod Znievom), majd Nyitrán, beállt dolgozni a Bafa cipőgyárba, ahol beiratkozott a külkereskedelmi akadémiára is. Hamarosan eltanácsolták mindkét helyről, mtvel kitudódott, hogy a kommunista párt eszméivel rokonszenvezik és határozottan elítélte azt a kizsákmányolást és igazságtalanságot, melyet a Bafa vállalatnál látott. Ekkor a Szovjetunióba akart távozni, terve azonban nem sikerült. Itthon folytatta tehát a pártmunkát és Kysuca dolgozóinak körében szervezte a pártsejteket, agitált és magyarázta a párt politikáját. Politikai tevékenysége miatt már 1939. decemberében bebörtönözték, a Cadca-i, majd a Trenčín-i börtönbe került. Amikor tényleges katonai szolgálatra vonult be, a hadseregben is folytatta politikai agitációs tevékenységét és lázítás kísérletének vádjával a hadbíróság Is börtönbüntetésre ítélte. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején fegyverrel a kezében harcolt a Csehszlovák Köztársaság demokratikus újjászületéséért, a szociális szempontból igazságosabb új társadalmi rendért. Mint partizán főleg a Felső-Nyitra vidékén tevékenykedett. A háború befejezése után a partizánskej cipőgyárban tevékenykedett mint az üzemi lap szerkesztője. Különféle pártfunkciókkal is megbízták, majd a Nyitrai Kerületi Bizottságon dolgozott. 1960-ban Bratislavában gyomormütéten esett át, de ez sikertelen volt, július 31-én elhúnyt. Aktívan 1940-ben kezdett el irodalommal foglalkozni. Kezdetben verseket írt, ezeket azonban nem tartotta publikáásra érdemesnek, és valamennyi» megsemmisítette. Igényességére és t «kritikájára jellemző, hogy első két regényének kéziratát is költeményeinek sorsára juttatta. A szó-/ cialista realizmus nagy szlovák úttörőjéhez, Peter Jilemnickýhez hasonlóan szerette Kysuce mostoha szociális körülmények közt élő dolgozó népét, együttérzett velük, ismerte minden gondjukat, bajukat. Nem véletlen tehát, hogy Kysuce népének életéről szól „A tisztavizű folyó partján“ („Na brehu priezračnej rieky“) című első regénye. Hősei az élet számos vihara által megtépázott emberek, akiknek reménytelen életébe csupán a regény szerelmespárjónak, a kommunista Štefannak és kedvesének, Máriának derűlátása, a jobb holnapba vetett hite visz egy kis fényt, bizakodást. A lírai elemekben bővelkedő prózai mű balladához hasonló hangvétele sajátos atmoszférát kölcsönöz e műnek, amely nem is annyira a cselekmény bonyolítása, mint inkább a sajátos stiláris eszközök és a lírai nyelvezet által köti le az olvasók figyelmét. De nem csupán ebben a regényben állított emléket Kysuce népének az elnyomás keserves éveibén. „Fekete és fehér körök“ („Čierne a biete kruny“) címmel kiadott egy novelláskötetet, melyet egy hatodik, a kötetbe be nem vett elbebeszéléssel „A fehér köv.ek története“ („Povesť o bielých kameňoch“) együtt a két viágháború közti lírizáló próza egyik legkimagaslóbb alkotásának tekint máig is a szlovák irodalmi kritika és irodalomtörténet. Az ún. „szlovák állam“ klérofasiszta rendszerének túlkapásai, igazságtalanságai, antihumánus megnyilvánulásai, majd a felkelés élményei, hőstettekből összeálló eseménysorozata, a nép legjobb fiainak hősíses küzdelme a fasiszta megszállók ellen — mindez képezte témáját Jašík azon írásainak, melyek a felszabadulás után láttak napvilágot. A felszabadulás után készült regényeiben Jašík fényesen bebizonyította, hogy tehetsége kiapadhatatlan, hiszen „A Szent Erzsébettér“ („Námestie svätej Alžbety“) című regényét az antifasiszta tematikájú európai irodalom egyik legjobb alkotásaként értékelik. A regény megérdemelt sikere további munkára ösztönözte a kiváló írót. Tervbe vette egy monumentális regénytrilógia megírását, melyben nemcsak a tollforgató, hanem a történész és a filozófus felelősségével is meg akarta örökíteni a negyvenes évektől kezdődően a szlovák nemzet történetét. Korai halála — sajnos —i megakadályozta őt tervének keresztülvitelében, de az elkészült és kiadott első kötet, melynek címe: „A holtak nem énekelnek“ („Mŕtvi nespievajú“) egyértelműen tanúsítja, hogy széleslátókörű, alapos felkészültségű és sajátos tehetségű író művéről van szó, és pótolhatatlan kár, hogy ez a monumentálisnak indult írói alkotás csupán torzóként került az irodalomkedvelő közönség kezébe. Ez a kötet is jól érzékelteti azt a sajátos atmoszférájú és lírai elemekre épülő Irásművészetet, mely Rudolf Jašík • egész életművére oly jellemző. Az ötvenes évek sematikus írói ábrázolásmódja következtében a szlovák prózában is születtek művek, melyek az irodalmi sematizmus minden jegyét magukon viselik. A szlovák szocialista irodalom egészére azonban az örvendetes előrehaladás, az a megtett út a jellemző, melynek egyes állomásait egy-egy kiváló irodalmi mű jellemzi. Ebben az irodalomban helyet foglalnak az idősebb írógenerációk alkotásai ugyanúgy, mint a legfiatalabb nemzedéké. Rudolf Jašík befejezetlen életműve azonban máig is. kimagasló helyet foglal el ebben az irodalomban, mert az író kirobbanó tehetségével bebizonyította, hogy a lírai elemeket tartalmazó prózai müvek is képesek általános emberi érvényű eszmék, tanulságok rögzítésére és az irodalom kettős funkciójának: a gyönyörködtetésnek és a nevelésnek maradéktalan betöltésére. Ezért válnak a fiatalon eltávozott Jašík művei maradandó értékeivé nemcsak a modern, hanem az egyetemes szlovák irodalomnak is. SÁGI TÖTH TIBOR J6 az együttműködés a szepsi (Moldava nad Bodvou) művelődési központ és a bratislavai Szlovák Képzőművészeti Alap (SFVU) dolgozói között. Ennek eredményeképpen született meg az a képzőművészeti kiállítás, mely a szocialista mezőgazdaság 30 éve jegyében került megrendezésre Szepsiben. A kiállításon festmények, akvarel-Művészek a földművesekről lek, kerámia és textil került bemutatásra. Az értékes művészi munkák kő zül a „Szövetkezet földjein", „Őszi szántás“ és „Nálunk falun“ különösen figyelemre méltóak. A kiállítást több mint 1300 látogató tekintette meg. A művelődési központ igazgatója, Körösi Gábor mellett a rokkantak szövetsége tagjainak is nagy érdeme van a kiállítás megrendezésében. A kiállításon a látogatók rendelkezésére olyan művészetpártolók álltak, mint Neumann Oszkár nyugdíjas, aki sokat fáradozott, hogy minden rendben legyen, s mindenki megelégedéssel távozzon a nagyon értékes művészeti kiállításról. FARKAS RÓZSA A NOSZF tiszteletére Színes kultúrműsorral köszöntötték a Veiké Raškovcei (Nagyráska) fiatalok a NOSZF 62. évfordulóját. Ez alkalommal szórakoztató műsort tanultak be, amelyben forradalmi dalok, versek, szerepeltek az irodalmi színpad tagjainak előadásában. A hnb elnöke beszámolójában röviden vázolta az Októberi Forradalom jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy az 1917-es októberi forradalom vívmánya ez a szocialista rendszer, amelynek szellemében élünk és alkotunk. Az akció sikere ösztönzést ad a fiataloknak arra, hogy a jövőben Is hasonló rendezvényekkel lépjenek fel, amelyekkel gazdagabbá tehetik falujuk társadalmi és kulturális életét. SVÄB KATALIN \
