Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-01 / 48. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1979. december 1. Hal a prágai Klement GotM Múzeum A szocializmus ellenségeinek elle­nünk folytatott különféle kampányai­ról, rágalomhadjáratairól, ferdítései­ről szólva Főj tik elvtárs kifejtette, milyen legyen a mi hatásos propa­gandánk. „Nem olyan propaganda, amely elvont igazságok kinyilatkoz­tatására szorítkozik, hanem annak a vitathatalan ténynek a felismertetése i erről egyébként a gyakorlatban győződnek meg az emberek —, hogy a dolgozók jóléte a párt politikájának egyedüli alapvető célja, s hogy ez a politika lényegét tekintve mélyen humánus és valóban demokratikus, biztosítja hazánk tényleges fejlődését, szabadságát és szuverenitását a szo­cialista országok közösségében, sza­vatolja a nép alkotó munkáját. A szocializmus, a demokrácia és a béke oszthatatlan. A hatásos propaganda kibontakoz­tatásával kapcsolatos feladatokból kiindulva a szónok hangoztatta: A kommunisták az első sorokban küz­döttek. A munka frontján is mindig az első sorokban álltak és állnak ma is. A Klement Gottwald Múzeum ér­deme, hogy szemléltetően és meggyő­zően bizonyítja a pártnak ezt a ve­zető szerepét, melyre a Nemzeti Frontban betöltött vezető szerepe, tekintélye és rendkívül nagy befo­lyása épül. Közéletünk a múlt héten emléke­zett meg a prágai Klement Gottwald Múzeum 25 éves fennállásáról. A negyedszázados jubileum alkalmából rendezett díszünnepségen Gustáv Hu­­sáknak, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárának, köztársasági elnöknek vezetésével részt vett a CSKP Köz­ponti Bizottságának küldöttsége. A vendégek között üdvözölték politikai és közéletünk más kiváló személyi­ségeit is, valamint szocialista orszá­gok nagykövetségeinek és forradalmi mozgalmi történelmi múzeumainak képviselőit. Gustáv Husák elvtárs az ünnepsé­gen átadta' Jaroslav Pospíšil elvtárs­nak, a Klement Gottwald Múzeum igazgatójának a Győzelmes Február Érdemrendet, amelyet a párt köz­ponti bizottsága elnökségének javas­latára a köztársasági elnök adomá­nyozott a jubiláló intézménynek. Jan Fojtlk elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának titkára ünnepi be szédében így méltatta az intézmény tevékenységét: A Klement Gottwald Múzeum megalapítása óta nagy mun­kát végzett. Értékes és gazdag do­kumentumanyagot gyűjtött a forra­dalmi mozgalom kibontakozásának kezdetéről, arról a győzelmes útról, amelyet munkásosztályúnk és kom­munista pártunk a forradalom győ­zelméig megtett, a szocializmus építé­séről. Fojtík elvtárs, méltatva a múzeum munkáját, mellyel kiérdemelte a Februári Győzelem Érdemrendet, hangoztatta: A Klement Gottwald Múzeum negyedszázados jubileuma arra ösztönöz minket, hogy ismétel­ten tudatosítsuk, milyen fontos helye van a párt eszmei-politikai munkájá­ban a szocialista hazafiságra, a proletár internacionalizmusra neve­lésnek, az olyan szellemű nevelés­nek, hogy legyünk büszkék forradal­munkra, szocialista rendszerünkre, tiszteljük népeink forradalmi és ha­ladó hagyományait, azok becsületes harcát és munkáját, akik megterem­tették jelenünket. A szónok kidomborította annak fontosságát, hogy ismerjük a for­radalmi múlt hagyományait, öröksé­gét, mely erő forrása. Méltatta a párt megújhodását, 1969 áprilisa óta megtett nehéz, de eredményes útját, majd rátért mai problémáinkra. Han­goztatta: ezek egészen más jellegűek, mint azok, amelyek előtt a hatva­nas években tanácstalanul álltunk. Helyzetünk egészen más, mind poli­tikai rendszerünk szilárdsága, mind a szocialista közösségben elfoglalt nemzetközi helyzetünk, megbontha­tatlan internacionalista kapcsolataink tekintetében. Neip kell félnünk a tárgyszerű bírálattól, a valósághű elemzéstől, hiszen ez csak növelheti erőnket. Ennek egyedüli célt kell szolgálnia: a különféle fogyatékos­ságok okainak jobb megismerését, az erőforrások mozgósítását, a prob­lémák elvhű megoldását célzó szük­séges, hatékony intézkedések fogana­tosítását. Előtérben a nemzeti bizottságok tevékenysége Vitában kristályosodnak ki a nézetek MÉG KÖVETKEZETESEBBEN HASZNÁLJUK KI A PARTMÜVELÖDÉST A FIATAL PÁRTTAGOK ÉS TAGJELÖLTEK NEVELÉSÉRE Új ember nevelése meghitt légkörben Moszkva-napok Prágában A Szlovák Nemzeti Tanács nemzeti bizottságokkal és nemzetiségi ügyek­kel foglalkozó bizottsága a múlt héten Benyó Máténak, az SZNT alelnö­­kének vezetésével tartott kétnapos ülésén a nemzeti bizottságok tevé­kenységét érintő számos kérdéssel foglalkozott. Jóváhagyólag tudomásul vette a bratislavai nemzeti bizottságokban megejtett komplex ellenőrzés eredményeiről előterjesztett jelentést, foglalkozott a CSKP Központi Bizott­sága Elnökségének határozatából kifolyólag a nemzeti bizottságok fej­lesztésével kapcsolatos feladatok teljesítéséinek ütemtervével, melyet a belügyminiszter ismertetett. A bizottság ezután megvitatta és jóváhagyta a szlovákiai nemzeti bizott­ságok, az SZSZK Belügyminisztériuma, a Szlovákiai Geodéziai és Térké­pészeti Hivatal jövő évi költségvetési javaslatát. Viliam Šalgovič, az SZNT elnökének részvételével behatóan megvitat­ták az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának jelentését a szocialista törvényesség helyzetéről, valamint egy felmérés eredményeit, hogyan tartják be a szo­cialista törvényességet a trnavai járás nemzeti bizottságainak tevékeny­ségében. A bizottság végül az új belkereskedelmi törvény tervezetének elveivel kapcsolatban foglalt állást, majd képviselői beszámoló, általános javaslatok és észrevételek hangzottak el. (L) A szovjet főváros 360 kiváló dol- h gozója érkezett hazánkba, hogy j= részt vegyen a csehszlovák-szovjet s barátsági hónap egyik legfontosabb t rendezvényén a — Moszkva-napokon. A szovjet vendégek értekezleteken és 1 találkozókon vesznek részt a prágai j kerületekben, 32 termelővállalatba 1 látogatnak el, s ismerkednek a fő- t város nevezetességeivel. 1 A Moszkva-napok rendezvénysoro- i zat november 20-án a Smetana Szín- i házban rendezett díszünnepséggel t kezdődött. Az ünnepi esten részt vett a moszkvai pártbizottság küldöttsége, i melyet Viktor Grisin, az SZKP Politi- í kai Bizottságának tagja, a moszkvai < városi pártbizottság első titkára ve- i zetett, tagjai voltak: V. F. Promiszlov, i az SZKP Központi Bizottságának tag- i ja, a moszkvai szovjet végrehajtó bi- : zottságának elnöke, A. Sz. Szuhanov, : a Szocialista Munka Hőse, a moszk­­vai metróépítő vállalat brigádveze- i tője, L. M. Profilova, a moszkvai párt­­bizottság nemzetközi osztályának ve­zetője és mások. Jelen volt Vlagyimir Vlagyimirovics Mackevics prágai szovjet nagykövet is. Csehszlovák részről a díszpáholyban foglalt he­lyet a CSKP Központi Bizottságának küldöttsége: Alois Indra, a KB 'Elnök­ségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Antonín Kapek, a KB Elnök­ségének tagja, a prágai városi párt­­bizottság vezető titkára, Mikuláš Benő, Josef Haman, Jindrich Poled­­ník, a KB titkárai, és Miroslav Сарка, a CSKP Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottságának elnöke. Viktor Grisin elvtárs beszédében kiemelte: Minél előbbre jutunk a szocializmus útján, annál szélesebb körűek és sokrétűbbek Csehszlovákia és a Szovjetunió pártszervezeteinek, városainak, ' területegységeinek, ter­melő és alkotó kollektíváinak kapcso­latai. Jól szemlélteti ezt Prága és Moszkva példája. A testvér fővárosok barátsági nap­jainak megrendezése jó hagyomány, s az együttműködés hasznos formá­jává vált. A Moszkva-napok megren­dezésére röviddel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évforduló­jának ünnepségei után került sor. A forradalom óriási hatást gyakorolt a történelem fejlődésére és a világ sorsának alakulására. , Grisin elvtárs rámutatott, hogy az imperialisták megmaradt pozícióik­hoz ragaszkodva fegyveres erővel, háborús fenyegetéssel és antikommu­­nista propagandával kísérlik meg út­ját állni a szocializmus további ter­jedésének. A pekingi vezetők komo­lyan veszélyeztetik a békét és a szo­cializmust, s politikájukat nagyhatal­■ mi és hegemonista célok hatják át. Am a világszocializmus újabb győzel­. meket ér el, melynek meggyőzően ■ bizonyítják a marxizmus-leninizmus , eszmééinek hatalmas erejét és a szó­■ cialista rendszer óriási lehetőségeit. A Szovjetunió és Csehszlovákia dol­, gozóinak sikerei közelebb visznek ■ bennünket a közös célhoz, a szocia-I lizmus és a kommunizmus felépítésé­hez. Minél szilárdabb lesz barátsá­­gunk, együttműködésünk, annál gyor­sabban haladunk előre , hangoz­tatta Grisin ‘elvtárs. Antonín Kapek elvtárs beszédében kiemelte: népeink barátsága, párt­jaink elvtársi együttműködése pótol­hatatlan értékű. Olyan alapvető ér­ték, amely egész életünket áthatja, lehetővé teszi a szocialista és kom­munista társadalom építését, egyúttal nemzeti biztonságunk, békés életünk biztosítéka. Kommunista pártjaink vezetői már többször is hangsúlyozták, hogy a jelenlegi helyzet legfontosabb kér­dése a szocialista közösség egysége és együttműködése, ez összefogja és megsokszorozza erőinket. Moszkvai elvtársainkkal együtt arra törek­szünk, hogy minél jobbam hozzájá­ruljunk ehhez az együttműködéshez. Hisszük, hogy az idei Moszkva-napok serkenteni fogják együttműködésünk továbbfejlődését és elmélyülését. A XIV. és XV. kongresszust köve­tően Prágában olyan változások tör­téntek, amelyek fővárosunk ezeréves történelmében aligha tapasztalhatók. A Szovjetunióval és Moszkvával való együttműködésünknek kulcsszerepe vám a városfejlesztési tervek kidolgo­zásában. Ez az együttműködés gaz­dag forrása és ösztönzője annak a törekvésünknek, hogy szocialista min­tavárossá fejlesszük Prágát. A prá­gai metró minden polgártársunk szá­mára az együttműködés és a szovjet segítség óriási hasznának a példája. Ez a jelenlegi legnagyobb méretű közös építkezés hozzájárul a fővá­rosi közlekedés, környezetvédelem és egyéb problémák megoldásához. Mind nagyobb jelentőségűek fővá­rosaink párt-, állami és társadalmi szerveinek és szervezeteinek, üzemei­nek, kollektíváinak és lakosainak kapcsolatai. Ezek mozgató ereje a moszkvai és prágai pártszervezetek sokoldalú együttműködése. Baráti kapcsolatainkat továbbra is oly módon kívánjuk fejleszteni, hogy egyre jobban és közvetlenebbül rá­hassanak az emberek gondolkodásá­ra és magatartására. A barátság leg­szilárdabb szálai éppen a közös mun­kában alakulnak ki. Éppen ezeket a formákat kell bővíteni és elmélyí­teni úgy, hogy még jobban előmoz­dítsák a termelés hatékonyságának fokozásával, minőségének javításával, műszaki színvonalának emelésével, a termékek megbízhatóságával, a ter­melés gazdaságosságának fokozásával kapcsolatos sürgető feladatok meg­oldását. Ügy fejlesztjük tovább baráti kap­csolatainkat, hogy minél jobban hoz­zájáruljanak országaink és főváro­saink életének és építő sikereinek beható megismeréséhez, őszintén kí­vánjuk, hogy prágai látogatásuk során meggyőződjenek róla: a barát­ság és együttműködés nemcsak jel­szó, hanem igazi érték is kommunis­táink és valamennyi dolgozó szá­mára. Októberben megkezdődött a párt­művelődés újabb évfolyama. Tartal­mát — a XV. pártkongresszust köve­tően hosszú távon a CSKP Köz­ponti Bizottságának 1977. június 17-i határozata szabta meg, mely döntően befolyásolja a tagjelöltek nevelését is, amely a marxista-leninista pártok­tatási rendszer szerves része. A járások tapasztalatai, a tagjelöl­tek felkészültségének szociológiai fel­mérése alapján megállapíthatjuk, hogy a tagjelöltek pártművelődése az elért eredmények ellenére is sokkal adósa marad nevelésüknek. A funkcionáriu­sokkal és a fiatal párttagokkal foly­­taott beszélgetéseken szerzett tapasz­talatok azt mutatják, hogy a párt­munka adott szakaszán a legtöbb probléma a mezőgazdasági üzemek pártszervezeteiben és általában a kis létszámú pártszervezetekben van. Ügy látszik, a tagjelöltek oktatása gyak­ran elszakad az élettől, a politikai gyakorlatban és az életben előforduló problémáktól, számos előadás tartal­mával, színvonalával és formájával inkább az idősebb, fejlettebb és ta­pasztaltabb tagokhoz szól, mint a fiatalokhoz, akiket még csak most vesznek fel a párt soraiba. A járási pártbizottságok értékelő jelentéseiből kitűnik, hogy a pártalap • szervezetek nem mindig megkülön­böztetetten, műveltségük és politikai fejlettségük foka szerint osztják be a tagjelölteket a pártművelődési alaku­latokba. A .szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a főiskolai végzettsé­gű tagjelölteknek és fiatal pártta­goknak csak 3,2 százaléka látogatja a marxizmus-leninizmus esti egye­temét, ezzel szemben nagy többségü­ket — 77 és fél százalékukat — alap­körökbe osztották be. Az eddigi tapasztalatok ugyancsak igazolják, hogy a tagjelöltek eszmei­politikai képzésének színvonala min­den pártművelődési alakulatban attól függ, milyen igényesek a pártalap­­szervezetek a hallgatókkal szemben, s milyen rendszeresen, nem formáli­san ellenőrzik az oktatási eredménye­ket. A pártmüvelődés színvonalának és lefolyásának rendszeres ellenőrzé­se a pártalakulatok részéről pozitívan tükröződik vissza a tagjelöltek és fiatal párttagok felkészültségében, a tanuláshoz való hozzáállásában s vé­gül a párttagsági jogaik érvényesíté­sében és kötelességeik teljesítésében. Ebben az irányban jó munkát végez­nek a Kelet-szlovákiai Vasművekben, a bratislavai Dimitrov Vegyművekben, valamint más alapszervezetekben, a­­hol a tagjelöltek ajánlóit is arra késztetik, hogy a pártművelődésben is figyelemmel kísérjék és ellenőriz­zék a tagjelölteket. A pártszervezetek a pártművelődés ellenőrzésekor úgy irányítsák a lek­torokat és propagandistákat, hogy érvényesüljön a megkülönböztetett hozzáállás a tagjelöltekhez, és érvé­nyesítsék az olyan oktatási elveket, mint az oktatás közérthetősége és tu­dományos jellege, az egyéni megköze­lítés az oktatási folyamatban és a hallgatókra irányuló sokoldalú ráha­tás. Fontos az is, hogy a pártoktatási alakulatok az eddiginél jobban alkal­mazzanak korszerű oktatási eszközö­ket, mint amilyenek a filmek, eredeti hangfelvételek stb. A tagjelöltek és a fiatal párttagok pártművelődése keretében több fi­gyelmet kell fordítani főként a ta­pasztalt, érdemes párttagokkal folyta­tott párbeszédekre és beszélgetésekre. Ezzel kapcsolatban már Lenin figyel­meztetett arra, hogy a fiatal munká­soknak szükségük van az öreg harco­sok tapasztalataira, melyeket a ki­zsákmányolás és elnyomás elleni harcban szereztek, azokéra, akik sok sztrájkot szerveztek, forradalmakban vettek részt, tanultak a forradalmi hagyományokból és széles politikai látókörrel rendelkeznek. A fiatalok­nak tudniuk kell, milyen utat tett meg és milyen harcokat vívott a munkásosztály a szocialista forrada­lom győzelme előtt. Ugyanakkor tisz­tában kell lennünk azzal is, hogy a múlt sokszor szinte irreálisan távol van a fiataloktól. Ezért fontos, hogy beszéljünk róla, egybekapcsoljuk a jelennel, jelenünk problémáival és feladataival. Ezzel kapcsolatban fi­gyelmeztette Lenin a fiatal kommu­nistákat arra, hogy ezt a feladatukat csak akkor oldhatják meg, ha elsajá­títják a korszerű ismereteket, bebizo­nyítják, hogy a kommunizmus tudo­mányos megfogalmazásokból, irányel­vekből, receptekből élő programmá válik, amely egyesíti közvetlen mun­kájukat, ha a kommunizmus gyakor­lati tevékenységük vezérfonalává vá­lik, Erről folytassunk párbeszédet a tagjelöltekkel. Ilyenkor ugyanis köz­vetlenül reagálhatunk a párt és a pártmunka egyes problémáira. A pár­beszédeket a jelenlevők teljes egyet­értése vagy ellenvetései is kisérhetik. A tagjelöltnek mindkét esetben érez­nie kell, hogy egyenértékű partner, gondolatait és nézeteit senki sem be­csüli le. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy az ilyen párbeszédekre az alap­szervezeteknek, bizottságaiknak, a pártcsoportokban kellőképpen fel kell készülniük. Legyen elegendő érvük és úgy lépjenek fel, hogy ésszerű érvek­kel befolyásolják a tagjelöltek néze­teit. Példaként említhetjük a michalov­­cei, a rozsnyói (Rožňava), a prešovi járási pártbizottság és a kassai (Ko­šice) városi pártbizottság s mások munkáját. Itt hagyományosan elbe­szélgetnek a párt alapszabályzatáról, s a beszélgetéseket arra használják ki, hogy a tagjelöltek és a fiatal párttagok elgondolkozzanak munkáju­kon, vállalásaik teljesítésén stb. Az említett járásokban a tagjelöltekkel folytatott párbeszédek arra irányul­nak, hogy megtanuljanak öntudatos kommunistákhoz méltóan cselekedni, dolgozni és élni, hogy hazánkban a szocializmus érdekeit és szükségleteit megbonthatatlan egységben, a szocia­lista közösség és a nemzetközi forra­dalmi mozgalom érdekeivel és szük­ségleteivel egységben értelmezzék. E beszélgetéseken szerzett tapasz­talataink azt mutatják, hogy a tagje­lölteknek és a fiatal párttagoknak jobban és sokoldalúbban meg kell magyarázni különösen az olyan kér­déseket, mint a szabadság és a de­mokrácia helyes osztályértelmezése a dolgozók, főként az ifjúság helyze­tében, szociális és létbiztonságainak távlataiban mutatkozó alapvető kü­lönbség a szocializmusban és a kapi­talizmusban. A tagjelöltek eszmei-politikai neve­lésének tehát a pártművelődés kere­tében is arra kell irányulnia, hogy a tagjelöltek jól megismerjék a párt­munka alapvető vonásait és a mun­kásosztály s élcsapata történelmi sze­repét, korunk jellegzetességét, a két világrendszer egymás mellett élésének fő problémáit, a világbékéért és a szocializmus győzelméért folyó harc problémáit, hogy tanuljanak meg ér­vényt szerezni a kommunista ideoló­giának, az osztályszellemnek és a pártosságnak. KERTÉSZ PÄL Eberhard (Malinovo) lakossága szervezett társadalmi életet folytat. Habár a faluban kevesebb esemény történik, mint mondjuk egy köz­ponti faluban, ennek ellenére a hnb mellett működő polgári ügyek tes­tületé példás munkát végez. Ennek értékelésében a legbeavatottabb a hnb anyakönyvvezetője, Godová Éva. — Községünkben a polgári ügyek testületé 1965 óta végzi munkáját. A tizennégy év alatt voltak gond­jaink, problémáink, de sikerélmé­nyeink is. A kezdeti időszakban nem volt megfelelő helyiségünk a ren­dezvények megszervezésére. Később a hnb rendelkezésünkre bocsátotta az agitációs központot, s ma már ott tartunk, hogy december végére igény­be vehetjük az új házasságkötő­termet, melyet Z akcióban építünk. A testület tagjai azon fáradoznak, hogy kihasználva az itteni feltétele­ket, munkájuk közmegelégedésre ta­láljon. Tevékenységünk a polgári szertartásokra irányul, például név­adókra, esküvőkre, temetésekre. Sze­retnénk, ha a színvonalasan meg­rendezett polgári szertartások minél szélesebb körben terjednének és tel­jes mértékben felváltanák az egyházi szertartásokat. Bár a lakosság ateista nevelése terén jelentős előrehaladás történt, egyre többen csak a polgári esküvőt, névadót választják, az idő­sebbek közül sokan még vallásosak, ezért a polgári temetések száma kevés. Októberben, az idősebbek iránti tisztelet hónapjában több rendez­vénysorozatot szervezünk. Jól sikerült az agitációs központban megrendezett kulturális műsorral egybekötött ün­nepi est az öregek számára. Ezen-i kívül több előadás, beszélgetés hang­zott el az öregek életkörülményeivel kapcsolatban, melyen ritás aktuális témák is felvetődtek. i A polgári szertartások meghitt, ünnepi légkörben történnek. Az ünne­peiteket óvodások, pionírok verssel( dallal köszöntik- Természetesen nem feledkezünk meg az aranylakodaH mukat ünneplő házaspárokról és a jubiláló idős emberekről sem. Ilyen alkalomkor a testület tagjai virág­csokorral és ajándékkal köszöntik a jubilánsokat. A közelmúltban például a kilencven éves Tomnnoviöová Má< riát köszöntöttük életjubileuma alkaU mából. A polgári ügyek testületé jó mun­kát végzett. A várvavárt modern esj ketőterem átadása után remélhetőleg még jobban és lelkesebben látja el megbízatását. A testület tagjainak érdeme az is, hogy ma már a pol­gári szertartásokat természetesnek veszik a falu lakói. (farah j Helyreigazítás Lapunk múlt heti számának „Ok* szerű anyagi ösztönzés“ című vezér-" cikkébe, az első hasáb harmadik be­kezdésének hetedik sorába nyomda­­technikai okok miatt, értelemzavaró szó1 került. A hibás mondatrész hely­reigazítva így hangzik: ... hogy álljt parancsoljon a húsipari termékek iránti igényei irreális növekedésének; Az említett sajtóhibáért olvasóink elnézését kérjük.

Next

/
Thumbnails
Contents