Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-24 / 47. szám

1979. november 24. SZABAD FÖLDMŰVES ANKETL — ANKÉT i ANKÉT! — ANKÉT! ANKÉT! — ANKÉT! Élen járás: hazafias elkötelezettség A felszabadulás előtti évtizedekben úgyszólván tort ült a nyomor Má­­tyusföldnek ebben az „istenhátamö­­götti“ nagyközségében. A lakosság igen számottevő része — nemcsak a nincstelenek, az agrárproletárok, ha­nem a szegényparasztok is — a kör­nyező nagybirtokokra járt napszámba. Készt vett a sztrájkharcokban, tünte­téseken (helyben, Vágsellyén (Sala), Torrócon (Trnovec nad Váhoml, Kő­zet tagsága a fejlettebbb, III. típusú efsz-gazdálkodás mellett döntött.-Két év sem telt el jóformán, s a szövet­kezet földterülete több mint kétezer hektárra bővült. A legnehezebb idők csak ezután következtek. A sokféleképpen gondol­kodó tagságot össze kellett tartani, figyelmét a közös célok megvalósítá­sára terelni. Most érződött igazán a szakemberhiány, a 'őrtnsság, a tapasz­nista pártba vetett hitét. Az ezt követő újabb tíz év politikai és gazdasági eredményei igen nagy mértékben annak köszönhetők, hogy az efsz vezetősége megifjodott: Nagy István elnök és a többiek fiatalosan gondolkoznak, nem félnek az újtól, a fejlődést elősegítő megoldásoktól, bíz­nak a szakerňber-gárda és az egész tagság alkotókészségében, jobbat-aka­­rásában. Meggyőződésük: a magas fo­kú versenyszellem, a termelési kedv istápolása, a jó munkahelyi légkör ki­alakítása és megtartása, az élenjárók számának szüntelen gyarapítása, a legjobban bevált .módszerek, eljárá­sok, tudományos ismeretek széleskörű gyakorlati alkalmazása — döntő je­lentőségű az éves termelési-pénzügyi tervek példás teljesítése és túlteljesí­tése szempontjából. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy már több éven keresztül a járás legjobb gabonatermesztői, tejtermelői, zöldségtermesztői stb. Az utóbbi tíz 3 N Щ X X 'O FÉNYEK AZ ÉJSZAKÁBAN Műszakváltás közben súton (Košuty), Galántán és másutt, megmutatva forradalmiságát, elszánt­ságát. Ezért sokakat meghurcoltak, bebörtönöztek, internáltak. A hírhedt kakastollas csendőrök — a horthv­­fasizmus pribékjei — kegyetlenkedé­se) közismertek voltak ebben a köz­ségben: a „Munkát, kenyeret!“ köve­telő tömeg élén haladók közül — akik a községházán adták elő a föld­munkások követeléseit a főjegyzőnek t— a csendőrök Gombos Ferenc elvtárs lábát szuronnyal átdöfték — többeket börtönbe vetettek. A későbbi években Pálfi Sándort és nejét kegyetlenül megkínozták (a férjet tüzes kályha mellé állították, fogait kiverték, a fe­leségét hajánál fogva a falhoz verték, így vallatva őket, hogy a féltve őr­zött, rejtegetett vöröszászló nyomaira bukkanhassanak) a csendőrök. Érthető tehát, hogy a lakosság na­gyobb része lelkesen várta a felsza­badító Vörös Hadsereg csapatait. Utá­na nyomban a kommunista párt harc­edzett tagjai kerültek a községveze­tők sorába. A pártszervezeten kívül a szervezett ifjúság is jelentős tömeg­politikai nevelőmunkát fejtett ki. Majd jogcsorbított, zavarosabb évek követ­keztek, melynek végérvényesen a Feb­ruári Győzelem vetett véget. Alighogy megalakultak az első efsz-ek Szlovákiában — Tőre (Turá), Csécsénypatony (Čečinské Potôň) stb. a CSKP IX. kongresszusa irányt szabott az elaprózott kisüzemi mező­­gazdasági termelés szocialista átépíté­sének, vagyis a szövetkezeti gazdál­kodásnak, a nádszegiek sem marad­tak tétlenek. Már 1949 május másodi­kén megalakult az efsz-előkészítő bi­zottság, amely azonnal munkához lá­tott. Miután teljes mércékben támasz­kodhatott a kommunisták segítségére, így azután még ugyanezen év októ­berében megalakulhatott az I. típusú szövetkezet. Minthogy minden kezdet nehéz, itt sem volt könnyű a helyzet; két ekét és két traktort vettek át a felszámolt gépszövetkezettől, összesen 121 hek­tár szántó és 8 hektár gyümölcsös állt rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy a közös állatállományt elhelyezhessék, összpontosíthassák, új gazdasági épü­letek építésére volt szükség. Bizony, Sárkány Miksának, a szö­vetkezet első elnökének, s a vezető­ségnek volt elég gondja-baja. Ám az alapítótagok jelentős része szívvel­­lélekkel támogatta a vezetőséget, s mindent megtett azért, hogy rendes kerékvágásba zökkenjen a közös gaz­dálkodás szekere. Ha nem is mind­járt, de a kis- és középparasztság is megértette: neki is a szövetkezetben a helye. A taglétszám gyarapodott. S 1950 augusztus derekán a szövetk*­tálát hiánya a gazdaságirányítást il­letően. S az osztályellenség sem aludt: 1953 őszén sokan hátat' fordí­tottak a közösnek, ilymódon a szövet­kezet földterülete 600 hektárral csök­kent. A kilépettek egy része vállalta a kisüzemi termeléssel járó herce­hurcát, kilátástalanságot, másik része meg az iparban, vagy állami gazda­ságban keresett munka- és megélhe­tési lehetőséget. Teltek-múltak az évek. A helyi kom­munisták, az efsz vezetősége, a hnb, valamint az isRola igazgatósága nem adta fel a harcot. A széleskörű fel­­világosító-meggyőző tömegpolitikai munka — öt év múltán — végül ered­ményre vezetett: a szövetkezet egész­községivé vált. Feltétlenül említést ér­deméi,’hogy a nagyméretű felvilágo­­sító-meggyőző munkából a diószegi (Sládkovičovo) központi pártiskola hallgatói is derekasan kivették a ré­szüket. A taglétszám lényeges gyarapodásá­val együtt a közös állatállomány el­helyezési gondj^ is előtérbe került. Hozzá kellett fogni a nagyobb méretű gazdasági épületek építéséhez. Ezt a kardinális kérdést 1960-ra úgyahogy megoldották. A szövetkezet egyre jobb gazdasági eredményeket ért el mind a növénytermesztésben, mind az állat­­tenyésztésben. Járási méretben az él­re került. Ezt nemcsak a közös gaz­daság anyagi-műszaki ellátottságának javulása segítette elő, hanem a dol­gozók szívós helytállása a termelés­ben, a vezetés különböző posztjain, s nemkülönben a politikai- és szakis­meretgyarapítás, a mind gyakoribbá váló tapasztalatcserék, tanulmány­utak, tanfolyamok, mezőgazdasági szakiskolák. A már közben jó hírű, élenjáró szö­vetkezet elnökét, Sárkány elvtársat a járási pártbizottság kötelékébe szólít­ja a kötelesség. Bartalos Lajosba he­lyezi a tagság a bizalmát; az edzett kommunista több mint egy évtizeden át tölti be ezt a tisztséget. A szövet­kezetei és tagságát nagy megpróbál­tatás éri: az 1965-ös árvízkatasztrófa. Csüggedtség azonban nem lesz rajta úrrá; még szorgalmasabban lát dolog­hoz, áldozatvállalása, nap mint nap jobb munkára, példás tervteljesítésre törekvése folytán a közös gazdaság leküzdi az árvízokozta tetemes kárt, a megtorpanást újabb fejlődési sza­kasz követi. Ezen az újabb nekilendülésen mit sem változtat az 1968—69-es politikai és gazdasági zűrzavar, a jobboldali opportunista elemek mesterkedése. Ezek a téves, ellenséges eszmeáram­latok nem képesek megbontani a tag­ság egységét, a közös gazdálkodásba, r. szocialista társadalomba, a kommu­я <D n — ЧВ * ’S 3 > '{9 15 I c 5 'cd — > e2 N “ СЛ "5 45* HZ О w Я a évben már két alkalommal kiérdémel­­ték a Szövetségi Kormány és a Szö­vetkezeti Földművesek Csehszlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának vörös vándorzászlaját, s 1977ben a KIVÄLÖ MUNKÁÉRT állami kitünte­tésben részesültek. A járás határain túl is jól ismert, élenjáró nádszegi (Trstice) szövetke­zet három évtizedes töretlen fejlődé­se jobbára mindig azon múlt, meny­nyire volt szorgalmas a tagság, mily felelősségérzettel végezte a reá bízott feladatokat, mennyire volt felkészült szakmailag és politikailag egyaránt a vezetőség, a szakember- és műszaki gárda. Nagy figyelmet fordított-e a pártkongresszusok, illetve a CSKP KB plénumülései határozataiból eredő feladatok maradéktalan teljesítésére, vagy sem. A kézzelfogható tények bi­zonyítanak! Ez nem csupán a szövet­kezet gazdagságán, hanem a tagság jómódúságán, szellemi felemelkedé­sén, gondolkodásmódjának, életvitelé­nek gyökeres megváltozásán — a nagyközség teljesen megújult arcula­tán is lemérhető. SZÁRAZ PÁL, Nagyfödémes (Veiké Ülany) A Hold, az örök vándor már maga­san jár az égbolton. Fénye bevilágítja a Királyhelmeci (Kráfovské Chlmec) Állami Gazdaság ifjúsági gépi brigád­jának birodalmát. Ivén Ferenccel gép­kocsiba ülünk: Irány: a sötétbe vesző, széles határ, ahol a nagyteljesítmé­nyű К—700-as traktorok ekéi hasítják a jócskán megszikkadt, kevés csapa­dékot látott földet... Épp műszakvál­táskor érkezünk a helyszínre. Varga Miklós, a többszörösen ki­tüntetett traktoros a K—700-ast ala­posan szemügyre veszi, ellenőrzi az egyes főbb géprészeket, s csak az­után adja át ifj. Kútka József váltó­társának. Közben dicsérőleg szól a masináról, mondván: „Naponta húsz­­huszonkét órát üzemel,- de meg se kottyan neki... Holnap ismét én ülök majd a nyergébe.“ Még mielőtt az éjszakai műszakos Kótka felpattanna a gépre, megszó­lítom. Affelől érdeklődöm, mennyit képesek naponta, a két műszakban felszántani. — Mennyit? Ügy tizenöt hektár kö­rül. Ez a mostani talajviszonyok kö­zepette nem kevés. Eléggé száraz a föld ... Több eső kellett volna ahhoz, hogy javuljanak a munkafeltételek. — Melyik műszakot kedveli jobban: a nappalit, vagy az éjszakait? — Azt mondhatom, majdhogynem mindegy. Ha éjjeli műszakos vagyok, nagyon fontos a lámpák világítása, hogy lásson az ember. A múlt éjjele­ken már fagyott, de a fülke jól fűt­hető, nem érzem a kinti hideget, a gépet ostromló szelet. Túráztatja a motort, s elindul tíz­órás műszakja, azaz, a megszabott munkanormájának teljesítésére. Si­mán, erőlködés nélkül dolgozik a gé­pe. Dudál Brezo Péternek, a másik éjjeli műszakosnak, aki mentem a gép nyergébe ül... Mit tudtam meg a fiatal, nős, há­romgyermekes Katkó traktorostól még a beszélgetés közben? Többek között azt, hogy a normán felüli teljesítmé­nyért hektáronként tíz korona pré­miumot, alapjutalomként egy hektár mélyszántásért 11,42 koronát kap. De nagyon is ügyelniük kell a munka minőségére — mint mondotta: a szán­tóföld nem téveszthető össze az autó­pályával. Csakis a jó minőségű mun­ka a legfőbb mérvadó; természetesen a mennyiség sem éppen mellékes ... Mert a mélyszántás befejezésének határideje is sürget. Nem szeretnénk, ha az ekék kifagynának a földből. Ezért a napi két, vagyis az éjjel­nappali műszak. A két nappali műszakos is hazafelé készülődik: mármint Varga és Kiss traktoros. Az előbbi summázza kéré­semre, hogy az 1146 munkaóra alatt összesen elvégzett: 216 hektár közép» szántást, 2313 hektár tárcsázást, 600 hektár simítózást, 14 hektár altalaj-* lazítást és 186 hektár mélyszántást. — Ez összesen 1854 átszámított hektár-teljesítménynek felel meg —* magyarázza. — A gépem már három éves, ,de műszaki hibája még nem volt, mert a munkavégzésen kívül ко* moly gondot fordítunk a karbantar­­tásra. Arról is említést tesz, hogy a többi traktorostársának a teljesítménye le hasonló az övéhez. Az igazgatóság ré­­széről megbecsülést élveznek, s ami az anyagiakat illeti — havonta kijön­­nek úgy háromezerötszáz koronára —i szintén elégedettek. Az ebédet, meg az éjszakai forró teát kiszállítják a mezőre, hogy a munkaidőt a legtelje­sebb mértékben kihasználhassák. — No, de dolgozunk is — szól köz* be Kiss István .— Ifjúsági gépi brigá­dunk végzi a takarmányfélék begyűj­tését, az istállótrágyázást és a siló­zást is. Sőt, a takarmányszárító üze­met is mi üzemeltetjük. Hamarosan megtudom, hogy milyen a műszaki ellátottság. A bronzérmes, 60 tagú szocialista ifjúsági brigád kö­telékébe tartozik 42 kerekes és 4 nagy teljesítményű traktor, valamint talajművelő gépek, önjáró kaszálógé­pek, silókombájnok, stb. Mint már az előbb szó volt róla, a nagyteljesítményű traktorokat éjjel­nappal, a kerekes traktorokat viszont hosszabbított műszakban üzemeltetik. A brigádvezető a többi között büsz­­kén említi, hogy bizony még ünnep­napokon is dolgoznak. Sőt még a mostanáig járó 22 szabadnapjukat is feláldozták — a közösség érdeke ezt úgy kívánta. Az ilyen hazafias áldo­zatvállalásnak az eredményeként mondhatják el: idejében és jó minő­ségben silózták le 800 hektárról a takarmányt, végezhették el 1400 hek­táron az istállótrágyázást, 2000 hek­táron az őszi búza vetését, s már az 1100 hektárnyi tervezett őszi mély­szántással is hamarosan végeznek. — Örömünkre szolgál, hogy az ifi­brigád munkájával elégedett az álla­mi gazdaság igazgatósága. .. — így vélekedik a többiek nevében is a bri­gádvezető. Kezet szorítok a fiatal, derék, szor­galmas traktorosokkal, akik ugyan­csak igyekeznek haza a nappali mű­szak után. Várja őket a család! A kedves feleség, a gyerekek — meg a jóízű, kiadós vacsora. Már az ötvenföld-diilő szélén já­runk, ahol szintén kőt traktor szánt; fénycsóváik messzire világítanak a sötétbeborult határban. Illés Bertalan SZIBÉRIAI NAPLÓ Ma reggel a Bajkál-tóhoz indu­lunk. A találkozást a jakutok baj­­kuljával (gazdag tengerével) — miért ne váltanám be, a világon és a világ dolgaiban nálamnál jár­tasabbnak ts esemény ez! — kellő izgalommal várom, jegyzeteimet rendezgetem útirajzokból, riportok­ból, tudománynépszerűsító mun­kákból, lexikonokból nem egy esetben egymásnak ellentmondó idézetek halmaza áll előttem. Bele­­bele plvasok egyik-másikba, s pró­bálom elképzelni: milyen is lehet a világ legmélyebb és legidősebb tava, amely — a harmadkorban a földkéreg egy szeletének lezuha­násával“ keletkezett. Tó? Tenger? — íme, még színét se láttam, s titkaival máris felkel­tette érdeklődésemet. Az út enyhén kanyarog, a tajgá­­ban fel-felvillan az Angara, amely tekintélyes nagyságú hajókat hor­doz a hátán. Irkutszkot, a tartomá­nyi székhelyet, a vidék nagy gaz­dasági gócpontját köti össze a Baj­­kál kikötőivel, sőt távolabbi vidé­kekkel is. A Bajkállal aztán a találkozás egészen váratlanul történik. Né­hány perce közvetlenül az Angara partján haladunk, mindkét oldalon erdőborította, de nem túl magas hegyek, bal oldalt, mint a térkép­ről leolvasom, a Primőrszkij '/Ten­ger melléki j hegylánc egyik csú­csa, a Hamar-Daban köti le figyel­münket, amikor egy csapásra meg­nyílik a sziklakapu, s elébed kerül a tó végtelen, s mégis véges, eny­he pára borította tükre, s azon túl valahol a másik, a nagy Hamat1- Daban 2316 méter magas Szohor csúcsával. A látvány lenyűgöző — bár tudom —, hogy a Bajkálnak csak egy csücskét, a délit, s an­nak is csak elenyésző kis részét látom. A nagyjából észak-dél irányt kö­vető tó 636 kilométeren nyúlik el, legnagyobb szélessége 76 kilomé­ter, víztükrének felülete 315 00 négyzetkilométer (valamivel na­gyobb, mint Belgium területet), a Kaszpi-tenger, a Felső-, a Viktó­ria-, az Aral-, a Huron-, a Michi­gan-, a Tanganyika- és a Nagy- Medve-tó után a világ kilencedik legkiterjedtebb tava, de a Tanga­­nyikát leszámítva, (amely sok te­kintetben méltó konkurrense a Bajkálnak) mindezek közül a ten­gerszint felett a legmagasabban te­rül el (456 m). A Bajkál két világ­csúcsot is tart. Az egyikről, a mélységiről már szó esett: a leg­újabb mérések szerint 1620 méter. Közvetlenül mögötte az afrikai Tanganylka-tó áll 1435 méteres mélységgel. A másik csúcs: a 23 000 köbkilométer víztartalékkal a tavak között a Kaszpi-tenger után a második, (de vize több, mint a Balti tengeré!), első viszont az édesvizű tavak között. A Bajkál ban van egyes vélemények szerint a világ éáesvíztartalékának leg alább tíz, mások szerint viszont húsz százaléka. Összesen 336 fo­lyó és patak, köztük a legnaquobb Szelenga (1480 km hosszúi, a Bar­­guzin. a Felső-Angara, a Turka, az Utulik, a Hara-Murin, a Bugul bejka táplálja vízzel mintegy fél­millió négyzetkilométer kiterjedésű gyüjtőmedencéböl. A Bajkál külön érdekessége, hogy a beletartó fo­lyók, patakok zöme keletről és délről hozza a vizet, nyugatról csak néhány jelentéktelenebb pa­tak táplálja. Nyugatra távozik vi­szont az egyetlen folyó, az Anga­ra, amelyet másodpercenként kö­rülbelül kétezer köbméter vízzel ajándékoz meg. A Bajkál óriási tengerszem be­nyomását kelti, körös-köüll magas hegyek, nyugaton a már emlege­tett Primorszkij- és Bajkál-, kele­ten a Hamar-Daban, az Ulan-Bur­­gaszi-, a Golodinszkij- és a Bargu­­zinszkij-hegyvonulatok övezik, ez utóbbi szintén két és félezer méter magas csúcsokkal. S ezt az érzést csak fokozza, hogy csodálatosan tiszta vizének hőmérséklete még júniusban sem haladja meg az öt Celsius fokot, de nyáron a legna­gyobb melegben sem több mint 12 fok. Ott. ahol az Angara kicsordul a Bajkálból, a táj kísértetiesen em­lékeztet a Vaskapura. A különbség talán annyi, hogy pár száz méter­rel „fennebb“ már kibontakozik előtted a tó, amelynek vize itt és most békésen nyaldossa a kavicsos partot. Kiválasztok egy fekete „macskakövet* emlékül, ledobom cipőim, s belegázolok az égetően hideg vízbe, egy szikldarahra, öreg halász mellé kapaszkodom, aki mosolyogva nézi végig ügyetlen­kedésemet. Amikor letelepszem, előszed egy üveget, megmeríti víz­zel, s a világ legtermészetesebb mozdulatával felkínálja: Igyon, igyon csak belőle! — bíztat tekin­tetével. Meghúzom az üveget, s el­ismeréssel nyújtom neki vissza: hegyi forrás vize ném lehet tisz­tább, üdítőbb, mint a Bajkál vize! Gyarmath János ^WWyvWWWVAAA/WSAA/W'VWw

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents