Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
1979. november 3, SZABAD FÖLDMŰVES 13 módosítása A talajtermékenység növelésének lehetőségei és feladatai eddigi állapottal szemben sor kerül a rosszabb teltételek közt gazdálkodó és a alacsonyabb gazdasági színvonalon álló vállalatok megerősítésére. A jobb feltételek között gazdálkodó és az átlagon felüli gazdasági eredményeket eléró vállalatokkal szemben pedig növekszik a termelés fejlesztési források hatékonyabb kihasználásának igénye. Ezzel létrejön az alapvető ökonómiai feltételek kiegyenlítettsége az összes mezőgazdasági vállalat számára. 5 A SZÖVETKEZETEK HOZZÄJÄRULÄSA A SZOCIÁLIS BIZTOSÍTÁS KÖLTSÉGEIHEZ A jóváhagyott intézkedések keretében emelkedik az efsz-ek részbeni hozzájárulása tagjaik szociális biztosításhoz az eddigi 12,5 százalékról az állami szektorban dolgozók béradójának színvonalára. Egyben változnak a kiszámítás módjai is. A díjak magassága, amelyet a szövetkezet befizet, a dolgozó egész évi keresete alapján lesz kiszámítva az állami szektorban dolgozók béradójának elvei alapján. Ennek következtében az efsz által fizetett hozzájárulás továbbra is az egyes dolgozók átlagos keresete szerint lesz megállapítva, úgy, hogy a keresetek alapján növekszik vagy csökken. Az új módszer szerint az efsz által befizetendő öszszeg az eddigi 12,5 százalékról 21,5 százalékra növekszik. Ezzel az intézkedéssel az efsz-ek kiadása 1,5 milliárd koronával növekszik, ez azonban megtérül a szövetkezeti szektornak a már említett ökonómiai eszközök módosítása által. Ez a módosítás, azonkívül, hogy közelebb hozza az élő munka költségeinek színvonalát, a két szektor között, kedvezőbb feltételeket teremt a két szektor közötti együttműködési és integrálási kapcsolatokra és egyúttal lehetővé teszi a szövetkezeti tagok és más dolgozók nyugdíjalapjának egyesítését. Egyben nagyobb gazdasági nyomást gyakorol a munkaerővel való jobb gazdálkodásra és kedvezőbb feltételeket biztosít a kézi munkaerőnek a technikával való helyettesítésére. Bizonyos mértékben mint szabályozó tényező hat a tagok keresetére, s ez lehetővé teszi a bérek túllépéséért fizetett adó megszüntetését. A tagokról és más dolgozókról való fokozott gondoskodás érdekében, valamint a termelés gazdaságosságénak növekedése iránti kollektív érdek elmélyítése céljából előfeltételeket teremt a kulturális és szociális alap nagyobb forrásának kialakítására. Erre az alapra juttatott összeg egy tagra számítva 320 koronáról 380 koronára növekszik, míg a kiegészítő öszszeg a nyereség öt százalékáról tíz százalékra emelkedik. Az efsz-ek gazdálkodásában érvényesülő intézkedések ezáltal túllépik az ökonómiai jellegű intézkedések hatását és további lépést jelentenek a szövetkezeti dolgozók és a többi dolgozó helyzetének közeledésében. «. az Állami gazdasagok ÖKONÓMIAI RENDSZERÉNEK MÖDOSITÄSA Köztudomású, hogy az állami gazdaságok többsége jelentősen elmarad a szövetkezeti szektor mögött. Az okok elemzéséből kitűnik, hogy ehhez hozzájárul a jelenlegi irányításuk rendszere is. A legdöntőbb hiányosságok közé tartozik a tervezés. Ezen vállalatok termelési-pénzügyi tervei nélkülözik a terv egyes részeinek komplex egységét, egymáshoz való kötöttségét és sok esetben a tervezés és a minőségi mutatók kevés realitást mutatnak. Ezzel a terv elveszti nemcsak annak az eszköznek a funkcióját, amely biztosítja a kitűzött feladatok és a kialakult feltételek közti egyensúlyt, de aktivizáló és mozgósító szerepét is, mert már kezdettől fogva világos, hogy a feladatok jó minőségben nem teljesíthetők. A tervszerű irányítás rendszerének másik problémája az, hogy a legtöbb állami gazdaságban nem teremtik meg a saját számlára történő gazdaságfejlesztés feltételeit. Az állami gazdaságok legtöbbje teljesen függő helyzetben van az állami költségvetésből nyújtott dotációtól, nemcsak az anyagi érdekeltség alapjának kialakításában, hanem a fejlesztési szükségletek pénzellátásában és a termelési költségek fedezésében is. Tekintettel ezekre a hiányosságokra, a tervezésnél gyakran látni az anyagi szükségleteket, azok csak utólag lesznek láthatóvá és az év folyamán rendkívüli juttatással lesznek fedezve. Az ilyen helyzet nem teremti meg az előfeltételeket az anyagi érdekeltség és a felelősség elveinek alkalmazására a vezető dolgozóknál és a munkakollektívákban. Az állami gazdaságok irányítási rendszerének új elvei magukba foglalják a tervkészítés és a tervezés terére vonatkozó rendelkezéseket. Következetesen szolgálják: ф A terv egyes részei üsszekapcsoltságának elmélyítését, a beruházási szükségletek komplex megítélését és azok fedezéséhez szükséges anyagi források létrehozását. ф Ebben az összefüggésben például az úgynevezett zöld és más nem limitált beruházások összefoglalásáról van szó az építkezési beruházások összesített mutatóiba és ezzel pénzügyi fedezetük befoglalásáról a pénzügyi tervbe. Ezek a beruházások eddig nem voltak beiktatva és nem voltak figyelembevéve a vállalatok pénzbeli szükségleteinek tervezésekor. Ez nemcsak megvalósításuk korlátolt lehetőségeihez, hanem egyúttal más célok pénzbeli forrásainak megrövidítéséhez is vezetett. Az új intézkedések a pénzforrások tartós hiányának felszámolásához, vagyis az elégtelen aktivitás egyik okának megszüntetéséhez vezetnek. • A tervezés területét érintő másik intézkedés az üzemeltetési kölcsönökkel való megterhelés állandó növekedése egyik okának eltávolítását célozza. Az új intézkedés szerint a pénzügyi terv készítésekor figyelembe veszik a forgalmi alap feltöltésének szükségességét úgy, hogy annak növekedésével fedezve legyen az állatállomány növekedése és megmaradjon a forgalmi alap eddigi részaránya a többi készletek fedezésére. ф Egy másik rendelkezés a pénzügyi terv minőségi mutatói realitásának növekedését célozza, főleg a teljesítménymutatók, a költségek és a nyereségképzés fejlődésének mutatóiról van szó. Éspedig az eddigi fejlődés és a reális lehetőségek részletes elemzése alapján az állami gazdaságok hatékonyságának és gazdaságosságának növeléséről. Ami az ökonómiai eszközök területét illeti, hangsúlyozva van, hogy az állami gazdaságuknak pénzbeli szükségleteik döntő részét saját forrásaikból kelt fedezniük, hogy ezen az alapon elmélyítsék és kifejlesszék a gazdálkodás önálló elszámolási rendszerét, a chozrazcsot alapelveit. Ennek az intézkedésnek a realizálása biztosítva van egyrészt a felvásárlási árak rendszerének egykori módosításával, amely az állami szektor viszonylatában Í977. év feltételei között pozitív hatást mutatott az anyagi források kialakításában, körülbelül 900 millió korona értékben. Tovább a különbözeti járadék határának és terjedelmének növelése. Ennek az intézkedésnek a forrását azok az eszközök képezik, amelyeket eddig az állami gazdaságoknak nyújtottak — utólagos juttatás formájában az év folyamán — a pénzügyi helyzetük rendezéséhez. Az állami gazdaságok gazdasági önállóságának megerősítésénél nem kerül sor más szervezetek megkárosítására [például az efsz-ekére), de a pénzeszközök nyújtási módjának megváltoztatására igen. Az állami gazdaságok tervezésére és gazdálkodására vonatkozó intézkedéseket úgy kell értelmezni, hogy az egyik oldalon kedvezőbb pénzügyi feltételeket teremtenek fejlődésükre, valamint a chozrascsot elveinek érvényesítésére, de egyúttal növelik felelősségüket is. Az egyes gazdaságok nem bízhatnak majd abban, hogy veszteségeiket fedezi az állami költségvetés, mert őket terheli a felelősség azok fedezéséért, esetleg a keletkezett veszteségért viselik a következményeket is. Ez az állami gazdaságok differenciálódásához vezet és a minőségi munka szükségességének felismeréséhez, valamint problémáik következetesebb megoldásához, legyen az szervezési, káder vagy más tevékenység. Az ökonómiai eszközök módosítása csak akkor hozhat eredményt, ha a vállalatok és az irányító szervek tevékenyen látnak hozzá a tárgyi kérdések megoldásához közvetlenül a termelésben és annak megszervezésében. Ezért szükséges mindenhol részletesen megismerkedni a módosításokkal és alkalmazni azokat az egyes kerületek, járások és vállalatok konkrét viszonyaira. Az új gazdasági feltételeket alkalmazni kell a munkakollektfvák és dolgozók anyagi érdekeltségének rendszerére. Csak ilyen feltételek mellett teljesülhet mindaz, amit az ökonómiai eszközök módosításától várunk. Já vásárúti (Trhová Mýto) székhellyel gazdálkodó Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz 1977-ben nyerte el mai méreteit egyesüléssel. Az egyesült szövetkezet 4749 hektáros területével a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás második legnagyobb gazdasága. A szövetkezet tagsága az egyesülés első évében gabonafélékből 61,2, cukorrépából 409,8, kukoricából 63,6, az évelő takarmányokból pedig 96,8 mázsás hektárhozainátlagot ért el. Ugyanakkor az efsz állattenyésztése is magas színvonalú. Ha a bruttó termelést összehasonlítjuk azokkal a termelési mutatókkal, amikor a szövetkezetek még külön-külön termeltek, akkor az egyesült szövetkezet bruttó termelése is jóval többet mutat. Az eredményeket meghatározó tényezőket, melyek döntő szerepet játszottak a hozamok növelésében, az eredményes és ésszerű gazdálkodás kialakulásában sok lenne felsorolni. Annál is inkább, mert egy-egy mezőgazdasági termék termelésében szerephez jut a termőföld minősége, az időjárás, a biológiai, a kémiai tényezők, a közgazdasági szabályok, a technika, a leleményesség, a vezetői stílus stb. AZ ISTÄLLÖTRÄGYA ÉRTÉKE Mint minden gazdaságban, ebben a szövetkezetben is döntő fontosságú feladat a növénytermelés termésátlagainak és a termésingadozások mérséklése. A gazdagabb termelés kialakítására viszont nagy hatással van a talaj termőereje. Ezért fontos feladatnak tekintik a talaj termőképességének fokozását. Fontos e témával foglalkozni, annál is inkább, mert az intenzív műtrágyahasználat következtében több gazdaságban elhanyagolták az istállótrágya s általában a szerves trágyák használatát. A szövetkezetben évente körülbelül harmincnyolcezer tonna hagyományos istállótrágya és hétezer tonna hígtrágya képződik. A rendelkezésükre álló szerves trágyát maximálisan hasznosítják, s évente átlagosan hétszázötven-nyolcszáz hektáron végzik el az istállótrágyázást. Megfigyeléseik szerint a jó minőségű istállótrágya alkalmazásával Itatásosán növelhető a talaj tápanyagszolgáltató képessége. Az ősz elején beszántott istállótrágya nagyobb része még az év folyamán átalakul növényi tápanyaggá. Az ilyen agrotechnika alkalmazásával a növények fejlődésének kezdősebessége növekszik, s jobban tűrik a szárazabb időjárást is. Az istállótrágya javítja a talajszerkezetet is. Lazább talajokon csökkenti a szél romboló hatását, a kötött talajokat pedig lazábbá teszi. AZ ISTÄLLÖTRÄGYA HATÓANYAGA — A műtrágyázás, a növényvédelem, a korszerű agrotechnika a fajták termőképességének fokozása lökésszerűen elősegítették a terméshozamok növekedését. A látványos eredmények sajnos elterelték a figyelmet olyan kérdésekről, amelyek a műszaki haladás időszakában sem veszítettek időszerűségükből. Ezek közül elsőként az istállótrágyázást kell említenünk — fogalmazott tömören Varga István mérnök főagronómus és Németh Imre mérnök. A szövetkezet két szakembere az istállótrágya értékét az alábbiakban így foglalta össze: # Az istállótrágya javítja a talajszerkezetet, kedvező hatással van a talaj vízgazdálkodására, s a tenyészido folyamán a növényzet számára megfelelő tápanyagszolgáltatást nyújt. ф Felhasználása csökkenti a tápanyagpótlás önköltségeit. Az istállótrágya kezelésének és felhasználásának költségei sokkal alacsonyabbak és hamarabb megtérülnek, mint az istállótrágya hatóanyagának megfelelő műtrágyáé. ф Az istállótrágyával jelentős mennyiségű NPK kerül a talajba, tonnánként körülbelül tizenöt-tizenöt kilogramm. Megtalálható benne minden elem, amely szükséges a gazdag hozamot adő növényállomány kialakulásához. # Több talajfajtánál javítja a műtrágyák hatékonyságát. KEZELÉSI MÓDSZEREK Az almos Istállótrágya kezelése Л lévai (Levice) Közös Mezőgaz** dasági Állattenyésztési Vállalatról bátran elmondható, hogy egyike a járás legjobb 1 mezőgazdasági üzemeinek. Tervfeladataikkal az év valamennyi időszakában sikeresen megbirkóznak. Eredményeiket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egyes termelési mutatókat a tavalyi évhez viszonyítva buszonnégy-negyven százalékkal növelték. , A vállalat valamennyi szakaszon teljesítette felvásárlási tervét. A legkézenfoghatőbb eredmények a tojás értékesítésénél mutatkoznak. A háromnegyedév eredményei alapjan 97,6 százalékkal több tojást adtak a népgazdaságnak, mint az elmúlt év ugyanazon időszakában, összesen 18 millió 850 ezer korona értékű terme két kellett volna a piacra adniuk, a több gazdaságban kívánnivalót hagy maga után. Igaz még várat magára az almozás gépesítése, viszont a kitrágyázás, a trágyakazal rakása a mai technikával szinte mindenütt megoldható. Üzeme válogatja, hogy a keletkezési vagy felhasználási helyen érlelik-e az almostrágyát. Az viszont tény, hogy a trágyakazalnak mindenütt mértani idomhoz kellene hasonlítania, nem pedig szeméttelephez, ahol a trágva közé sok alkalmatlan anyag kerül. A vásárúti szövetkezet minden telepén megoldották az almostrágya szakszerű kezelését. Kibetonozott trágyatelepeik vannak, ahol a kitermelt mennyiséget rendszeresen kezelik. Az istállótrágya kezelése mellett feltétlenül szólnunk kell a hígtrágyakezelésről és ésszerű hasznosításáról is. A hígtrágya kedvezőtlen tulajdonságai mellett megfelelő feldolgozás esetén nagy tápanyag-tartalommal rendelkezik. Ennek ellenére mezőgazdasági üzemeink többségében a hígtrágya szántóföldi hasznosítását csak kényszerből végzik, vagy felhasználásáról teljesen lemondanak. A meglátogatott szövetkezetben az istállókból kikerülő hígtrágyát kétféleképpen hasznosítják: ф Szivattyúval homogenizálják, s a gabona, illetve a kukorica tarlókra öntözik. # A hígtrágyát felszívóanyaggal keverik és komposztálják. HfGTRÄGYAKEZELÉS KOMPOSZTOLÄSSAL Az alistáli (Hroboúovo) tőzegkitermelő- és feldolgozó üzemben kél nagykapacitású hígtrágyatelepet létesítettek. A feldolgozó üzem eljárásai szerint a hígtrágyát tőzeggel keverik s komposztálják. A komposztálás során a környezetvédelmi és állategészségügyi szempontból legveszedelmesebb fekáliás fertőzési lehetőségek — Clostridium, Fekal conform — a magas hőmérséklet és a komposztálódási folyamatok hatására minimálisra csökkennek. Évente átlagosan 3330 tonna kiváló minőségű szilárd trágyát nyernek, melyben az NPK értékek kedvezően alakulnak, s a keverék szervestrágyaként jól hasznosítható, főképpen a kertészeti növények termesztésében. A FELHASZNÄLÄS TECHNOLÓGIÁJA Nem alkalmazzák az Istállótrágya robbantásos terítését. Eljárásuk ezen valóságban azonban 28 millió 390 ezer korona értékű tojást és baromfihúst adtak erre a célra. Egy kilogramm mennyiségnek megfelelő tojás előállításához csupán 2,34 kilogramm szemestakarmányt, egy ki-Elenjiri logramm baromfihús kitermeléséhez pedig mindössze 2,39 kg baromfitápot használtak fel. Alacsony az elhullási átlag Is. A legkomolyabb problémáik az építkezések területén vannak. A Győrödön (Veľký Ďúr) épülő sertéstelepen például az idén közel tizenöt millió a téren is megfontolt. Véleményük szerint a robbantásos terítési módszer szervezési része nem megoldott. Kevés a robbantást végző szakember, többször gondot okoz a robbanóanyag és a robbantózsinór beszerzése. A kupacokban álló trágya — a robbantásos terítés elhúzódása következtében — sokat veszít hatóanyagából. A trágya tápanyagvesztsége elérheti az ötven százalékot is, s ez főképpen a N-re és a szervesanyag mennyiségére vonatkozik. A trágya maximális hatóanyagának a megőrzése érdekében a betakarítás után erőiket azonnal a trágyázásra összpontosítják. A trágya gépi terítésével párhuzamosan hozzákezdenek a trágya leszántásához. Nem feledkeznek meg a régen bevált —, de ma már ritkán alkalmazott — hengerezésről sem. így biztosítják a trágya borításának gyors folyamatát. CUKORRÉPA ÉS AZ ISTÄLLÖTRÄGYA Az eredményes eukorrépatermesztés istállótrágya nélkül elképzelhetetlen. Az utóbbi időben azonban néhány gazdaságban az istállótrágya gyomosító hatása miatt kerülik a cukorrépa alá történő alkalmazását. Helyesen járnak el a vásárúti szövetkezetben, ahol többnyire a cukorrépát megelőző kalászosok alá hordják ki az istállótrágyát. A kalászosok vegyszeres gyomirtása megoldott, s mivel sokkal kevesebb bőrt igényelnek, mint a cukorrépa, az utóbbi számára kellő mennyiségű bór marad a talajban a kalászosok lekerülése után is. Észrevételeik szerint a jól kezelt és időben leszántott trágyánál különben sem állhat fenn az eígyomnsodás veszélye. ÖSSZEGEZVE. Az istállótrágya értékét már apáink is jól ismerték. Annyira jól, hogy a nágvadagú műtrágyák alkalmazásakor gyakran vetették fel á kérdést: vajon istállótrágya nélkül eredményes lesz-e nővén v termesztésünk? Aggodalmuk sainoá, iogosnak bizonyult. Nem véletlen, hogy az istállótrágya jelentősége útra a talajerőgazdálkodás középpontjába került. Értékét meg kell toldani azokkal az eddig kellően nem értékelt hatásokkal, melyek gazdagítják a termőtalajt, s gazdagabbá teszik a termést. koronás beruházást kellett volna megvalósítani. a valóságban azonban csak kétmillió koronára futotta a szállítóvállalat erejéből. Az Agrostav Mezőgazdasági Építkezési Vállalat ugyanis munkaerőhiánnyal küzd, ezért az építkezésen levő munkagépek csak részben voltak és vannak kihasználva. Ugyanakkor a Gényén (Géüa) épült baromfihizlalda már elkészült, s jelenleg az építkezési hiányosságokat távolítják el. Jó ütemben folyik a szociális létesítmény építése is. A közgazdasági mutatókat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a vállalat termelési tervét közel három és félmillió koronával lépte túl, ami egymillió ötszázkilencvenkilenc koronás tiszta jövedelemhez vezetett. Ez az összeg 55,2 százalékkal magasabb, mini tavaly. (ábel) Csiba László I