Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-03 / 44. szám

Í979. november 3.

SZABAD FÖLDMŰVES,

Becses vendégek hazánkban

A múlt héten rendkívül becses vendége volt hazánknak: VO NGUYEN GIAP tábornok, a vietnami néphadsereg legendás hírű parancsnoka, a VSZK miniszterelnök-helyettese és nemzetvédelmi minisztere látogatott el hozzánk párt- és kormányküldöttség élén.

A becses vendégeket Gustáv H u s á к, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök fogadta a prágai várban. A találkozón tájékoztatták egymást a két ország belpolitikai helyzetéről, a szocialista építésben elért sikerekről, a pártkongreszszusok határozatainak végrehajtására irányuló törekvésekről. Az eszmecsere során nagyra értékelték országaink kapcsolatainak alakulását, mélyülő testvéri együttműködését, mely a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján eredményesen buntaknzik ki. Husák elvtárs kiemelte, hogy Vietnam hősies szabadságharcával, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért folytatott küzdelmével nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki magának. Vietnam szocialista haladását a kínai agreszszió sem tudta feltartóztatni, bár nagy szenvedést és tetemes anyagi károkat okozott a vietnami népnek. Husák elvtárs hazánk kommunistái és nőnünk nevében ismételten hangsúlyozta, hogy szolidárisak vagyunk a vietnami nép igazságos harcával, elítélte a pekingi vezetők újabb kísérleteit, hogy a vietnami—kínai határvidéken méginkább kiélezzék a helyzetet.

Eszmecserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről is. Rendkívül nagyra értékelték a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak, a demokratikus és haladó erőknek a békéért, az atomháború veszélyének elhárításáért, a különböző társadalmi

rendszerű országok békés egymás mellett éléséért és a kölcsönösen előnyös együttműködésért kifejtett erőfeszítéseit. Méltatták a hadászati támadó fegyverek korlátozására vonatkozó SALT—II. szovjet—amerikai szerződés jelentőségét, valamint LEONY1D BREZSNYEV legutóbbi berlini kezdeményező javaslatainak fontosságát. Hangoztatták, hogy az enyhülés folyamatát a délkelet-ázsiai térségre is ki kell terjeszteni, mert a legreakciósabb imperialista körök által is támogatott pekingi hegemonista terjeszkedési politika miatt e térség állandó nemzetközi feszültség góca, s veszélyben forog az itteni népek biztonsága és függetlensége.

A vietnami párt- és kormányküldöttséget Ľubomír Štrougal, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök a Hrzán-palotában fogadta. Kiemelték országaink sokoldalúan kibontakozó testvéri együttműködését s azt, hogy az időszerű nemzetközi kérdésekben azonos nézeteket vallunk. Behatóan foglalkoztak a kölcsönösen előnyös együttműködés továbbfejlesztésével, elsősorban az ipar, a mező- és erdőgazdaság, a geológiai kutatás, a nyersanyagkitermelés, a káderképzés és szakoktatás intenzívebbé tételte terén.

A vietnami párt- és kormányküldöttség Vo Nguyen Giap tábornok vezetésével Bratislavába is ellátogatott. Megtekintette a város nevezetességeit, látogatást tett a városházán, majd megtekintette a trnavai járáshoz tartozó cíferi Béke Efsz termelési létesítményeit és a hrnöiarovcei mezőgazdasági szövetkezeti múzeumot. A vendégeket mindenütt szívélyesen fogadták.

Események margójára

EGY MERÉNYLET ÉS HÁTTERE Dél-Korea közismerten fejlett Iparú,

Sokat vitatkoznak arról, igaz-e az a mondás, hogy a történelem megismétli önmagát, vagy csak az események hasonlatossága. Hagyjuk az akadémikusok vitáját, lássuk inkább a rideg tényt: Szöul dél-koreai főváros egyik vendéglőjében parázs veszekedés, majd tüzváltás támadt, s egy illusztris vendég holtan rogyott a földre. Az áldozat nem- volt más, mint Pák Csöng Hi államelnök, aki 18 éve volt az ország korlátlan ura, diktátora. A merénylő pedig szintén nem volt akárki: a biztonsági szolgálat főnökének támadt szóváltása az elnökkel, az 6 kezében dördült el a gyilkos pisztoly.

A történteket lehetne furcsa „csendéletnek“ is minősíteni. Elvégre a messzi ázsiai országokban, például Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is régi szokás, hogy a honatyák olykor pisztolypárbajjal intézik el viszályaikat, sokszor a parlament is heves tettlegességek színhelye. A szöuli eset azonban mégsem volt egyszerű öszszeszólalkozás következménye.

Dél-Korea már hetek óta darázsfészekhez hasonlít, igen magas hőfokon jelentkezett a lakosság elégedetlensége Pák Csöng Hi zsarnoki uralmával, s az ország második legnagyobb városában, Puszanban, továbbá Maszan városában olyan heves tömegmegmozdulások voltak, hogy a kormányzat készültségbe helyezte a katonaságot és a rendőri alakulatokat. Ezreket vettek őrizetbe, százakat börtönöztek be, és meggyorsított rendkívüli eljárást helyeztek kilátásba, hogy megfélemlítsék az elégedetlenkedőket. A tüntetések leggyakoribb jelszava volt: „Le a diktatúrával!“

nagy termelékenységű ország, de igen alacsony munkabéreket fizetnek. A lakosság elégedetlenségének tehát megvan a gazdasági oka. Most azonban többről van szó. Egyszerűen megelégelték Pák Csöng Hl elnyomó, parancsuralmi rendszerét, amely imperialistabarát politikájával mind nagyobb veszélynek teszi ki a lakosságot az érzékeny ázsiai térségben.

Pák Csöng Jfi 18 éves uralma alatt mindent elkövetett, hogy a népi Korea és a dél-koreai állam között a 38. szélességi fokon húzódó határvonal tartós legyen, noha több kezdeményezés történt az országrészek demokratikus egyesítésére. A fő akadály, természetesen, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok és bázisok jelenléte. A dél-koreai állam ugyanis nagy szerepet játszik — Japán mellett — az Egyesült Államok ázsiai katonai terveiben.

Tény, hogy a gyűlölt Pák Csöng Hi személye miatt az Egyesült Államok pozíciói Is meginogtak Dél-Koreában. A diktátornak óriási polgári ellenzéke is volt.

Döbbenetes hasonlatosság: amikor Ngo Dinh Diem dél-vietnami bábrendszere összeomlóban volt, a C1A meggyilkoltatta a diktátort, hogy nagy akadályt távolítson el az útból. Ez sem mentette meg az Egyesült Államok presztízsét. Most a dél-koreai hírszerző főnök tette el láb alól kiprovokált tűzharcban a Washington számára is kellemetlenné vált bábfigurát. Most már beismerik, hogy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság történt. Feltételezhető, hogy Washington keze is benne volt, mivel a szöuli amerikai nagykövet pár órával a gyilkosság előtt tért vissza Washingtonból. rl—KITARTÓ VENDÉG

— Jó ég! Még mindig itt van!

(A parlamenti szünet után az energiaválság félelmetes rémével kell megküzdenie az amerikai törvényhozásnak.) [A Time karikatúrája)

Arcok és álarcok

A NATO-országok december előtt ф Továbblépés a leszerelés felé, vagy új fegyverkezési spirális? ф A realitás: a népek békéjének érdeke.

A Berlinben elhangzott legutóbbi szovjet javaslat, hogy a Szovjetunió bizonyos fegyverzet- és haderőcsökkentési intézkedéseket hajt végre Közép-Eurőpában, ha a NATO- országok feladják azt a tervüket, hogy közép-hatótávolságú rakétákat telepítsenek a nyugat-európai országokban, továbbra is élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Sőt, nemcsak a közvéleményt, hanem a vezető politikai köröket is, hisz tőlük várják az érdemleges választ a szovjet kezdeményezésre, mégpedig a NATO- tanács decemberi ülése előtt, amelyen a Pentagon és más vezető amerikai körök döntést akarnak kicsikarni a kérdésben. A hivatalos nyugati válasz késik, s a vezető körökben eléggé bonyolult viták folynak a helyzet megítélését illetően, s ha nem is a kérdés lényegében, a probléma megoldásának megközelítésében és egyes módozataiban eltérések mutatkoznak az egyes nyugati kormányok álláspontjában. Az viszont természetes, hogy a közvélemény, a különféle társadalmi és egyéb szervezetek Brezsnyev elvtárs javaslatát követően felkarolták a további enyhülés irányában teendő lépések gondolatát, szavuk azonban nem mindig jut el kellő eréllyel a legilletékesebb helyekre; ezenkívül nem szabad lebecsülnünk a nyugati propagandagépezet hatását, melynek befolyására a nagyközönség nem mindig eredeti formájában kap képet a szovjet javaslatokról. Aztán itt van a nyugati propaganda-érvelés állítólagos „szovjet veszéllyel“, „várható szovjet támadással“.

A legutóbbi moszkvai ideológiai értekezleten talán éppen ezért nyomatékosan kidomborították Brezsnyev elvtársnak 'többször is elhangzott megállapítását, hogy a feszültség enyhülésének feltételei között nagyobbak az ideológiai munkával szembeni igények, s ennek a tevékenységnek alapja a békeharc egybekapcsolása az ideológiai tevékenység szocialista lényegével.

Nem véletlen, hogy az említett nyugati katonai és politikai körök az állítólagos „szovjet veszélyre“ hivatkozva, a SALT—II. hadászati fegyverzetkorlátozási szerződés sorsáról folyó döntő szenátusi vita közepette olyan típusú fegyverek nyugat-európai elhelyezésének a tervével állottak elő, amelyek az említett szerződés keretein kívül vannak, ugyanakkor tökéletesítésük, újszerűségük íolytán fokozott veszélyt jelentenek még akkor is, ha a közép-hatósugarú rakétafegyverek csoportjába tartoznak. Tehát egyöntetűen leszögezhetjük, hogy a Pentagon tervei a kötelezettségek alóli kibúvók keresését és megtalálását, a leszerelés egyetemesen elfogadott elveinek elárulását jelentik.

Washington szövetségesei közül különösen érintett e kérdésben a Német Szövetségi Köztársaság. Neki is szóltak mindenekelőtt a szovjet figyelmeztetések. Nem Is érthetjük vezetőinek logikátlan magatartását. A harciaskodő Thatcher asszony brit kormányának magatartásával szemben, mellyel mindenáron valamilyen keménységet kíván fitogtatni a nagyvilág felé, az NSZK vezetői tisztában vannak a kérdés jelentőségével és a következményekkel is, ennek ellenére nem mondtak nemet a Pentagon terveire. Helmut Schmidt kancellár nemrégen nyilatkozatot adott az Economist című tekintélyes angol lapnak, s ebben cáfolta a „szovjet veszélyről“ híresztelt nyugati koholmányokat. A szovjet kezdeményezést elutasító nyugati megnyilatkozásokra reagálva Brandt szociáldemokrata pártelnökkel együtt azt domborította ki, hogy ragadják meg a lehetőséget az általános leszerelés felé vivő út keresésére, tárgyalásokra, s ne térjenek vissza a hidegháború folytatásához. Schmidt azt is leszögezte, hiszi, hogy a Szovjetunió nem tesz olyan lépéseket, amelyek bármiképpen is veszélyeztethetnék a békét.

Ezzel a kijelentésével szemben furcsa, hogy a bonni kormányfő és más vezetők a „fokozott és szilárdított katonai egyensúlyra“ épülő rendezés hívei, vagyis a gyakorlatban elfogadják a pentagoni döntéseket.

A Nyugat propagandagépezete most teljes ütemben dolgozik, hogy azon a bizonyos decemberi NATO-összejövetelen már meg is szülessék a döntés a 106 Pershing—2 és 466 cirkáló szárnyasrakéta nyugat-európai telepítéséről, mert ha ez elhalasztódna, jövőre több NATO-országban bonyolítaná a belpolitikai helyzetet, mivel parlamenti választásokat tartanak, s ilyenkor kiéleződik a belpolitikai harc.

Miért éppen ezeket a kétezer km körüli hatósugarú rakétafajtákat szorgalmazza a Pentagon? A tüzetes kimerítő magyarázatot katonai szakértők adhatják, nekünk laikusoknak az is eleget mond, hogy e rakéták indítása mozgó földi silókból operatívabbá teszi bevetésüket, azonkívül indítási szögük megnehezíti a radarral való felderítését stb.

Az új fegyverek nyugat-európai telepítésének hívei az amerikai hadiipari komplexumban érdekelt személyiségek, kiszolgált, vagy még aktív tábornokok, akik honatyákként helyet foglalnak a törvényhozásban (egy cseppet sem kétséges, kinek az érdekelt szolgálva), s ugyanakkor óriási anyagi érdekeltségeik vannak a hadiiparban. Köztük eléggé hangadó Alexander Haig tábornok, a NATO nyugat-európai haderejének volt főparancsnoka, s utóda Bemard Rogers tábornok, aki szinte megszállottja a NATO fegyverzete tökéletesítésének, s erre vonatkozóan nem ismer tilalmakat.

A következő időszak nagy eszmei csatározások kora lesz. Olaszország ugyan nem lelkesedik az amerikai katonapolitikáért, de sokat ad NATO- presztizsére, Franciaországban a vélt „európai vezető szerep“ érzése fűti a fegyverkezési ambíciókat. így jellemezhetnénk tovább az egyes országok helyzetét. Egy azonban bizonyos: a lakosság, a tömegek sehol sem kérnek a veszélyes fegyverekből. Nemcsak azért, mert nem kellemes az élet a Pershing- és szárnyasrakéták árnyékában, hisz a Pentagon ezzel egy ellencsapás célpontjába állíthatja az érintett országok lakosságát, hanem azért sem, mert a sok-sok új fegyver termérdek pénzbe kerül, s ezt nem a fegyverkezésen nyerészkedő fegyvergyáros tábornok-honatyák pénzelik, hanem az adófizető kisemeberek millióitól vonják eL Ezt most az eddiginél sokkal jobban kell tudatosltatniuk a békés életért és leszerelésért küzdő társadalmi szervezeteknek a lakossággal, a dolgozókkal.

A szocialista országok a realitás talaján állnak. Lakosságuk megérti és helyesli a párt és a kormány nemes célú politikáját, s azzal is tisztában van, hogy ha a Nyugat nem állna el bűnös terveitől, a szocialista közösség részéről is elkerülhetetlenné válnának bizonyos intézkedések, amelyek minden bizonnyal másra jobban felhasználható eszközöket vonnának el.

Ilyen a helyzet Európában 1979 őszén. Az utat, mely az emberiség vágyálmának beteljesedéséhez vezet, immár 62 éve Október fénye, a szocializmus mutatja.

LŰRINCZ LÁSZLÓ

Külpolitikai kommentárunk

Illusztris vendége van, illetve lesz néhány nyugat-európai fővárosnak. Mosolygó, köpcös, éltes, „jólfésült úriember“ mutatkozik európai vezető személyiségek társaságában: Hua Kuo-feng ő, a Kínai Kommunista Párt elnöke, miniszterelnök. Valóban ritka vendég, a szó szoros értelmében. Ml szél hozta Európába? Csak nem valamilyen keleti tájfun? Mert Ázsia most nagyon viharos térség, s a viharok középpontja éppen Kina.

A kínai politikus a hivatalos bejelentés szerint viszonozza egyes nyugati személyiségek kínai látogatását, illetve folytatja, szilárdítja az évekkel ezelőtt megindult kapcsolatfelvételt. A legalkalmasabb időpontot válaszotta-e, erről lehetne vitatkozni, de a kínai logika olyannyira eltér minden más következtetési elvtől, hogy nehezen értenénk meg.

Emellett további körülmény, hogy Peking mindinkább elszigetelődik

Ázsiában. A kisebb ázsiai népek inkább félnek Kínától, de nem szeretik, ezért amolyan semleges álláspontra szeretnének helyezkedni. Peking azonban a vietnami leckéből sem tanult, a kínai—vietnami határvidék ismét feszültség forrása, gyakoriak a határincidensek, s újabb háború kitörését sem zárják ki.

Időközben Moszkvában megkezdődtek a szovjet—kínai tárgyalások a két ország viszonyának rendezéséről. Lassan haladnak, s eddig csak az általános elvekben történt megállapodás.

Egy kínai

Először is lássuk, milyen állapotban hagyta ott országát. A „Mennyei Birodalomban“, melyben lassan ködbe vész a „nagy kormányos“ bálványképe, hevesen jelentkeznek a mindennapi bajok, a helytelen vezetés évtizedek okozta következményei, amelyeket sem látszatdemokratizálással, sem a vezetési stillos — úgymond — javításával, legfőképpen pedig a négy modernizálás“ programjával sem tudtak kiküszöbölni. Kínában váratlan áremelés történt, s nyugati körökben most az alapvető, létszükségleti cikkek további alapos megdrágítását jósolják. Ennek egyik tünete a lakosság körében megnyilvánuló, a múltban ennyire nem tapasztalt elégedetlenség. A demokrácia játszásából kifolyólag most sok .fiatalt őrizetbe vettek, sőt bírósági eljárásra is készülnek.

Miért említjük mindezt? Azért, mert a követett módszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kínai társadalom problémái megmaradtak, s ezeket a dolgozók most világosabban látják, mint azelőtt. A mesterségesen szított szovjetellenesség ködfüggönye sem takarhatja el előttük a valóságot.

Nyugat-Európában

A Szovjetunió és a többi szocialista ország az utóbbi időben nem egy alkalommal juttatta kifejezésre, hogy rendezni kívánja állami vonalon együttműködését a Kínai Népköztársasággal, melynek vezetősége ugyan már régóta szakított a marxizmus— leninizmussal és a proletár nemzetköziséggel, de a szocialista országok nagyra becsülik a kínai proletariátus, a dolgozó tömegek forradalmi hagyományait, és ápolni kívánják barátságukat a kínai néppel.

Ilyen helyzetben tett nyugat-európai kirándulást Hua Kuo-feng. Elsó útja Párizsba vezetett. Vérmes reményekkel érkezett a franciákhoz, de kissé lelohadt kedvvel távozott. A nagy üzlet helyett be kellett érnie három kisebb megállapodással, amely csepp a tengerben, ha azt nézzük, hogy egy egyezmény értelmében a francia— kínai kereskedelem volumenének a jelenlegi 300 millió dollárról 1985-ben 12 milliárd dollárra kell emelkednie (!).

Hua kőrútjának további állomása az NSZK volt. Itt már inkább elemében érezte magát, de ha a franciák nem „haraptak“ a „háború elkerülhetetlenségéről“ tett kijelentéseire, a higgadtabb németektől még kevésbé várhatta, hogy lépre mennek propagandaszőlamainak. Hua szótárában azonban más frázisok is vannak. így annak a meggyőződésének adott kifej jezést, hogy „erős nyugati féltekének* erős Németországnak“ a híve. Közelebbről meg Is magyarázta, hogy a németek „nemzeti egyesülését“ kívánja, áradozott a bonni kormány ún. keleti politikájáról, viszont egy szóval sem tett említést a Szovjetunió és más szövetséges szocialista országok békeszerető fáradozásairól, amelyek előbbre vitték az NSZK és szocialista szomszédai viszonyának rendezését. Hua kijelentéseit nyilván a Franz Josef Strauss típusú politikusoknak szánta (lehet, hogy Straussban a jövő kancellárját látja).

Hua — szokásához híven - az NSZK-ban Is tapintatlan volt. Schmidt kancellár és más vezető politikusok óvásai ellenére szovjetellenes kirohanásokra ragadtatta magát, ami természetesen Bonn számára Igen kínos, Hua bonni látogatása is szegényes eredménnyel zárult. Mindössze keretegyezményt, kulturális és konzuli egyezményt írtak alá.

Hua fegyvert nem kap, különösen nem atom- és rakétafegyvert, pedig ez európai utazásának fő célja. Amit elért, hárommilliárd márka előlegezése ipari berendezések és egyéb beruházások építésének fedezésére, Kína nyersnyaggal fogja törleszteni adósságát.

Nem vitás: a tőkés Nyugat is fél Peking hetvenkedő, meggondolatlan magartartásátől, noha a Washington képviselte nyugati világ ütőkártyáját látja a kínai vezetők szovjetellenességének kihasználásában. Lőporos hordó mellett azonban nem tanácsos égő kanóccal járni.

Ezért a kínai vezető európai kilín* cselése eddig inkább bohózat, mint a partneri kapcsolatok szilárdulása.

•—in=-s