Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
2 A béke, az enyhülés és az együttműködés szolgálatában A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS EGYÉRTELMŰEN TÁMOGATJA KÜLPOLITIKÁNK v IRÄNYZATÄT 1979. november 3. A szocialista mezőgazdaság 30 éve A Szövetségi Gyűlés két kamarája múlt heti 13. együttes ülésén Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke tájékoztatta a képviselőket a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek prágai találkozójáról, méltatta Leonyid Brezsnyev legutóbbi leszerelési kezdeményezésének jelentőségét, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a képviselők egyetértenek a találkozón részt vett csehszlovák küldöttség tevékenységével. Ezt követően Bohuslav Chňoupek külügyminiszter expozéja hangzott el hazánk külpolitikájáról. Külügyminiszterünk bevezetőben kiemelte Leonyid Brezsnyev berlini javaslatainak nagy visszhangját és óriási jelentőségét korunk béketörekvéseiben. Hazánk külpolitikai gyakorlatát taglalva kidomborította, hogy a szocialista közösség tagjaként a marxizmus elméletéből kiindulva járunk el és felhasználjuk a testvérországok gazdag nemzetközi tapasztalatait. Ennek a tevékenységnek az eredményeit tükrözik pártunk kongresszusainak következtetései és határozatai is, ámelyekkel egyértelműen támogatták az SZKP XXIV. kongresszusán meghirdetett, majd a XXV. kongresszuson továbbfejlesztett történelmi jelentőségű békeprogramot. Az eredmények visszatükröződnek a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé és külügyminiszteri bizottsága üléseinek állásfoglalásaiban és dokumentumaiban is. Ennek a politikának érdeméből jelentős változások történtek főként Európában, ahol a szocializmus pozíciói a legerősebbek, s éppen ezért érvényesülhetett a helsinki konferencia gondolata is. Űj lehetőségek nyíltak a kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre is. Azt akarjuk, hogy az értekezlet záróokmányát komplex módon érvényesítsék, s ezért elsőrendű érdekünk, hogy a dokumentum aláíróinak jövőre tervezett madridi találkozója gyakorlatilag járuljon hozzá, hogy földrészünkön haladás történjék a biztonság és együttműködés kérdéseiben, különösen a katonai enyhülés és A Prágai Városi Bíróság büntetötanácsa a múlt héten tárgyalta Peter Uhl mérnök, dr. Václav Benda, Jiŕí Dienstbier, Václav Havel, Ota Bednáfovó és Dana Némcová vádlottak ügyét. A bíróság valamennyiüket bűnösnek mondotta ki a köztársaság elleni felforgatás bűncselekményében a Btk. 96. paragrafusa 1. és 2. bekezdésének a) és b) pontja értelmében. Peter Uhl mérnököt ötévi szabadság-Meghltt körben ünnepelte 60. születésnapját Kiss József, az Űjbódval (Nová Bodva) Efsz alelnöke, az üzemi pártbizottság elnöke, aki már több mint nyolc éve a Kosice-vidéki járási pártbizottság elnökségi tagja. Tornaváralján (Turnianske Podhradie) a polgári ügyek testületének tagjai bensőséges ünnepség! keretében köszöntötték a jubilánst. Jozef Závada, a jójási pártbizottság vezető titkára átnyújtotta neki A szocializmusért végzett áldozatos munkáért adományozott kitüntetést. Előzőén a nyitrai szlovákiai aratóünnepélyen a Kiváló munkáért állami kitüntetést ad,ták át neki. Kiss József nagyon hosszú és görön gyös utat tett meg élete hat évtizedében, amíg fontos párt- és gazdasági tisztségbe jutott. Különösen fiatalabb éveiben kellett sokat küszködnie Nyolctagú munkáscsalád egyetlen fiú sarjaként korán kikerült a gyakorlat' életbe, hogy kenyérkereső legyen, mert nagy szükség volt rá. Akkoriban, a burzsoá köztársaság gazdaság' válságának éveiben tömegesen vándo roltak külföldre, sőt, a tengeren túlra a megélhetésre vágyó munkanélküliek. Alkalmi munkásként kezdte, egy kereskedőnél dolgozott, aztán a HAN GYA fogyasztási szövetkezetben tanult ki kereskedősegédnek. Később nem zeti vállalatoknál érvényesítette isme rétéit, majd 1972-ben felkérték, vállal jón el két fontos tisztséget az Ojbódvai Efsz ben. Mindmáig kitartott e két fontos beosztásában. a leszerelés területén. Fontos feltételnek tartjuk a találkozó olyan előkészítését, hogy a legidőszerűbb és mindenki számára elfogadható javaslatokat szemeljék ki megvitatásra. Valamennyi részvevő az európai enyhülésnek valóban döntő szempontjait tartsa szeme előtt, s ne mellékes érdekek vezéreljék. A leszerelés kérdésével kapcsolatban annak a reményének adott kifejezést, hogy hatályba lép a SALT—II. szerződés, melynek a leszerelés egyéb területein is ösztönöznie kell a haladást. Ezzel a törekvéssel ellentétben vannak az Egyesült Államok és a NATO-országok agresszív tervei, hogy új típusú amerikai rakétákat telepítsenek Nyugat-Európába. Ezzel határozottan szembenállnak a szovjet külpolitika tényleges céljai, melyeket Brezsnyev elvtárs berlini beszédében ismét kidomborított; A Szovjetunió Európában csakúgy, mint a világ többi részén, csakis békét óhajt. Szilárd békét. Ez a szovjet javaslat alapja. Külügyminiszterünk a továbbiakban emlékeztetett a Varsói Szerződés szerveinek többszöri kezdeményezésére és javaslataira, valamint arra a csehszlovák javaslatra, mely Husák elvtárs május elsejei beszédéből kiindulva a leszerelés céljainak elérését célzó nemzetközi együttműködésről szóló nyilatkozat ENSZ-dokumentumként történő elfogadását szorgalmazta. Az expozé további részében a kapcsolatok új mintaképeként állította előtérbe a Szovjetunióval és a többi szocialista testvérországgal folytatott együttműködésünket. Kínával kapcsolatban megjegyezte, hogy csak állami vonalon vannak kapcsolataink, ezeket készek vagyunk tovább ápolni, de nem azon az áron, hogy gyengülnének szövetségesi kapcsolataink a szocialista közösséghez tartozó ama országokkal, amelyeket naponta érnek az imperializmus reakciós köreinek és szövetségesüknek, a jelenlegi kínai vezetésnek a támadásai, Külügyminiszterünk kiemelte az el nem kötelezettek mozgalmának számottevő erejét. Örömmel üdvözöljük, vesztésre ítélte, melyet II. javító-nevelő kategóriában kell letöltenie. Dr. Václav Benda büntetése négy-, Jiff Dienstbieré három-, s Václav Havelé négy és fél, Óta Bednáfováé pedig háromévi szabadságvesztés, melyet az I. javító-nevelő kategóriában kell letölteniük. Dana Némcová esetében a kétévi szabadságvesztésre szóló ítélet végrehajtását öt évre felfüggesztették. Az ítélet még nem jogerős. A politikai és közéletben is sokat tett az elmúlt eseménydús években. Sokáig a tornaváraljai helyi pártszervezet elnöke és a helyi nemzeti bizottság képviselője volt. Négy gyermeket nevelt fel a szocialista társadalomnak, — már ők is családosak. Egyik lánya tanítónő, a másik orvos, a veje szintén. Mind becsületesen dolgoznak és fontos posztot töltenek be társadalmunkban. Kiss József tudta és tudja, miért kell mindenütt becsületes munkánkkal támogatnunk a párt politikáiét, a proletár SZABAD FÖLDMŰVES hogy a mozgalom havannai, VI. csúcsértekezlete megerősítette ennek alapvető irányzatát; az imperializmus, a gyarmati rendszer, a neokolonializmus, a fajüldözés ellen, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi és gazdasági haladásért, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, az enyhülésért és a leszerelésért vívott harcot. Chňoupek elvtárs kedvezően nyilatkozott Csehszlovákiának Szíriához, Líbiához, Algériához és más arab országokhoz fűződő kapcsolatairól. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított az Indiai Köztársasággal való kölcsönösen előnyös sokoldalú együttműködésnek is. Hangoztatta, hogy az Iráni Iszlám Köztársasághoz fűződő kapcsolatainkat a konstruktív továbbfejlesztésükre irányuló törekvés jellemzi. Ugyancsak kedvezően nyilatkozott több afrikai országgal ápolt kapcsolatainkról is. Elégedetten nyilatkozott hazánk és az NSZK, Ausztria, és Franciaország kapcsolatainak alakulásáról. Végül leszögezte: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság az ENSZ egyik alapító tagjaként, a Biztonsági Tanács ideiglenes tagjaként, a békeszerető erők lelkesedésétől ösztönözve továbbra is lankadatlanul elősegíti az enyhülési folyamatot és a konstruktív nemzetközi együttműködés bővülését. Ez a politika szocialista társadalmunk humánus lényegének és népünk legsajátabb érdekeinek is megfelel. A Szövetségi Gyűlés az új mezőgazdasági adótörvény megvitatásával és jóváhagyásával befejezte munkáját. AZ ELLENŐRZÉS JAVÍTÁSA TÁRSADALMI ÉRDEK A Nemzetek Kamarája 4. önálló ülésén a XV. pártkongresszus határozatának végrehajtásával kapcsolatban az ellenőrzés hatékonyságának fokozásával foglalkozott. František O n d ŕ i c h miniszter, a szövetségi népi ellenőrzési bizottság elnöke beszédében hangoztatta: az ellenőrzés során arra törekedtünk, hogy ne maradjunk a dolgok felszínén, ne hivatkozzunk ún. objektív okokra, hanem hatoljunk a dolgok mélyére. A legfontosabbnak a vezetők konkrét irányító munkájának ellenőrzését tartottuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az irányítás gyakran azért nem jár a kívánt eredményekkel, mert nem biztosítják a döntések következetes végrehajtását. Az ellenőrzések során szerzett tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a központi szervek, a szövetségi kormány és a köztársasági kormányok helyee döntéseket hoznak, idejében reagálnak a társadalmi szükségletekre. A felelős gazdasági szervek azonban nem viszonyulnak következetesen a pártszervek és a kormányok határozatainak végrehajtásához. A fogyatékosságoknak, a tartalékok rossz kihasználásának a legtöbb esetben nincs objektív oka. Az okok túlnyomórészt szubjektív jellegűek, és többségüknek elő sem szabadna fordulnia, ha mindenki mindenütt felelősségteljesen és cselekvőén viszonyulna az akadályok és problémák leküzdéséhez. A képviselők határozatot fogadtak el az ellenőrzés javításának kérdésében. nemzetköziséget, a Szovjetunió és a többi testvéri szocialista ország barátságát. A való élet tényei győzik meg erről. Megható jelenet volt, amikor a Magyar Népköztársaságból Kiss Bertalan, a mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet elnöke a mezőkövesdi járás öt szövetkezetének dolgozói nevében köszöntötte a jubilánst. A meghitt ünnepségen a hatvanéves ünnepelt jó egészségnek örvendő 80 éves édesanyja is jelen volt. Társadalmunkban érdemes élni és dolgozni. Sorainkkal is köszöntjük a jubilánst, aki korától függetlenül nem is gondol nyugalomba vonulásra. Szereti az életet és dolgozni akar. IVÄN SÁNDOR A prágai Klement Gottwald Múzeumban kiállítás nyílt meg Csehszlovákia szocialista mezőgazdaságának 30 éve elnevezéssel. Három részre tagolt anyagát csaknem 250 fényképfelvétel, 80 diapozitív és több mint harminc egyéb dokumentum alkotja. A kiállítás első része a CSKP V. kongresszusától hazánk felszabadulásáig terjedő időszakot felölelve szemlélteti mezőgazdaságunk történetét, majd A Galántai (Galante) Járási Nemzeti Bizottság most hirdette ki a városi és helyi nemzeti bizottságok szocialista versenyének első félévi eredményeit. Három kategóriában versenyeztek a város- és falufejlesztési programok teljesítésében. Az I. kategóriában a Vágsellyei (Šaľa nad Váltom) Vnb vitte el a pálmát és nyerte el a húszezer koronás jutalmat. Az egyes csoportokban « galántai (Galanta), a jókai (Jelka), a nádszegi (Trstice), diószegi (Sládkovičovo), sókszelőcei (Selice) és alsószeli (Dolné Saliby) városi, illetve helyi nemzeti bizottság került az első helyre. А II. kategóriában a Hurbanova Ves-i Helyi Nemzeti Bizottság vívta ki az első helyet és nyerte el a vele járó 15 ezer korona jutalmat. Az egyes csoportokban a Zemianske Sady-i, Kostolná pri Dunaji-i, Vozokanyi, Hrubý Súr-i, Rétéi (Reca) és a Šintavai Hnb győzött és háromezerháromezer korona jutalomban részesült. А III. kategória győztese a Hrubá Borsa i Hnb, mely tízezer korona jutalmat könyvelhetett el. Az egyes csoportgyőztesek: Boldogi, Jánovcei, Nagymácsédi (Veľká Mača) Hnb. Ezek egyenként kétezer korona jutafelár lassan három éve, hogy országunk népe az urnák elé járult, s megválasztotta képviselőit az államigazgatási szervekbe, kezdve a nemzeti bizottságoktól, egészen a Nemzetgyűlésig. A képviselőkre hárul az a kétségkívül felelősségteljes munka, hogy a választópolgárokkal szoros kapcsolatot tartsanak. Meghallgassák jogos, vágy a jogosnak vélt panaszaikat, s elősegítsék megfelelően orvoslásukat. Emellett az is egyik legfőbb feladatuk, hogy mozgósítsák a lakosokat a Nemzeti Front választási programjainak teljesítésére, bevonják őket a közhasznú társadalmi munkába. Lényegében ilyen cél vezérli az ekecsi (Okoč) és az apácaszakállasi (Opat. Sokolec) községi képviselőket is, akik dicséretes tömegpolitikai munkát végeznek a lakosság körében. Ebbéli tevékenységükhöz a helyi népnevelők (agitátorok) is segítséget nyújtanak, akik többnyire kommunisták. Ök, mármint a CSKP tagjai ■— összesen 42-en — a pártszervezet taggyűlésein (vagy vezetőségi gyűlésein) számolnak be tevékenységük eredményeiről, a kudarcokat sem elhallgatva. A hnb tevékenységében ily módon is érvényesül a párt vezető szerepe. A községfejlesztési célokat mindenekelőtt ismertetik a lakosok széles tömegeivel, kikérik azok véleményét, javaslatait, hasznos ötleteit, hogy azután a gyakorlati életben felhasználhassák azokat. Ugyancsak érvényesül a lakosság kezdeményezőkészsége a jeles történelmi évfordulók tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésében vagy azok túlszárnyalásában. ■felemen László az 1976-os választásokat követően került az Ekecsi (Okoč) Helyi Nemzeti Bizottság elnöki posztjára. Néhány szóval vázolta, hogy a nemzeti bizottság közigazgatása alá két község s hét közeli kisebb település tartozik. A lakosok száma meghaladja a négyezret. A munkaképes lakosok háromnegyed része a szövetkezetben, a többi meg különféle üzemekben, vállalatokban (még a győri RÄBATEX-ben is!) dolgozik. Az élelmiszer- és áruellátás kielégítő. Az alapiskolás diákok száma 437, s 60 gyerek részére van óvoda. $ máris a községfejlesztés problémájához értünk. Oj otthont kapott a közszolgáltatás. A „Z“ akció foglalkozik a februári győzelemmel és a CSKP IX. kongresszusával, amely kitűzte a szocializmus építésének irányvonalát. A második rész a mezőgazdaság szocialista átalakulását, az elmúlt három évtized fejlődését, a lenini szövetkezeti terv megvalósulását szemlélteti. A harmadik rész а XV. pártkongresszus határozatainak végrehajtását, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar továbbfejlesztésének irányait vázolja fel. lomban részesültek. A pénzjutalom mellett valamennyi kategória győztese megkapta a járási nemzeti bizottság tanácsának oklevelét, a csoportgyőztesek pedig köszönőlevelet kaptak a jnb tanácsától. A járási nemzeti bizottság plénuma nagyra értékelte a lakosság aktivitását, mely a falu- és városfejlesztési társadalmi munkában bontakozott ki, s ezzel a galántai járás dolgozói teljesítették szocialista vállalásaikat: 204 ezer óra társadalmi munka ledolgozásával 494 ezer korona értékű művet alkottak. A galántai járás most sok új létesítménnyel gyarapodott. Közülük kitűnik az alsószeli (Dolné Saliby) új bevásárlási központ — 3 millió koronába került s ennek egyharmadát társadalmi munkával teremtették elő, — továbbá ugyancsak e község 60 férőhelyes új óvodája — a beruházási költségek felét társadalmi munkával fedezték. Mindkét létesítményt jóval a megszabott határidő előtt adták át rendeltetésének. A járás lakossága a falufejlesztési akció nem beruházási részében is jeleskedett: ledolgozott 2 millió 77 ezer óra társadalmi munkája 64 millió 138 ezer korona értéket képvisel. OLÁH GYULA, Felsőszeli és a beruházásos építkezések keretében 30 százalékos a lakosság térsadalmímunka-hozzájárulása. Ily módon épült egy tornaterem, egy halottasház, a tanítók négy lakásegysége, a Rózsa vendéglő (ez utóbbi Apácaszakállason). Mind az előző, mind a mostani választási időszakban sok lakos költözött új családi házba. Az új utcasorok épületei közül nem egy többszintes. A közutak portalanítottak, aszfaltozott a bekötőút Nagyszegpusztáig, illetve Aszódpusztáig. Az említett községekben két kilométernyi járda épült (Ekecsen és Apácaszakállason!). A parkok és zöldövezetek létesítésére, a meglevők gondozására is jelentős öszszegeket fordítanak (ez a terület jelenleg 12 hektárnyi terjedelmű). Évente nem kevesebb, mint 60 ezer korona értékű díszcserje, rózsatő, s virág kerül a parkokba, zöldövezetekre. Az OjszUIöttek rózsakertje például tavaly létesült. Ezt, valamint a többi parkot, zöldövezetet a község társadalmi és tömegszervezetei gondozzák, éreznek érte teljes felelősséget, hogy avatatlan kezek kárt ne tehessenek bennük. Most épül egy új, 60 férőhelyes óvoda, valamint a hnb új épülete. Két új utca létesül, hetvennyolc családi házzal. A két község, valamint a kis települések nyugdíjasainak száma 608, ennek egyötöde munkaerejének, egészségének megfelelőén még a szövetkezetben dolgozik. A postás havonta több mint félmillió korona öszszegű nyugdíjat kézbesít. A hnb a nyugdíjasok közös étkeztetésére évente 120 ezer koronát fordít. A két község tizenhét tömegszervezetének tagsága úgy összekovácsoiódott a munkában, mint azok lakossága. Ez érthető is, hiszen a két falu közötti távolság alig húsz méternyi. Vállalt kötelezettségeik is közösek: például közel 4,5 millió korona értékű közjót hoznak létre, több mint 304 ezer óra társadalmi munkával. Ezt nemcsak ígérik, az év folyamán az SZNF 35. évfordulója, továbbá a község szovjet hadsereg általi felszabadítása 35. évfordulója tiszteletére valóra is váltják. Öllé Ferenc A felvételen balról a harmadik az ünnepelt Kiss József. A SZOCIALISTA TÁRSADALOM TÖRVÉNYEI ELLEN VÉTETTEK Elnyerték büntetésüket Internes ten és dolgozni A falufejlesztési programok teljesítéséért SZOCIALISTA VERSENYBEN A NEMZETI BIZOTTSÁGUK • AZ ELSŐ FÉLÉV a SIKEREK JEGYÉBEN • VÄGSELLYE, GALANTA, JÖKA, NÄDSZEG AZ ÉLEN Céltudatos községfejlesztés