Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-08 / 36. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

1979. szeptember 8.

12

A gyönge és az eltérő búzatermés okai

Évente rendszerint aratás után értékeljük a gabonatermelés eredményeit. Az elért eredmények részletes elemzésének legfőbb célja, hogy tanulságul szolgáljon a termésátlag további növelésében. Ennek az évnek a legtöbbet vitatott növénye az őszi búza. A vita oka ismert; gyenge áttelelés, kiszántások, felülvetések, silány fejlődés, a szokottnál gyengébb termés. Már a tél utolsó hónapjától kezdve nagyon sok vélemény fogamzott és jutott napvilágra, nemritkán nagyon leegyszerűsített indoklásokkal.

Szlovákia tengerszint feletti magassága, talaj- és éghajlati viszonyainak „kombinációja“ annyira eltérő termesztési feltételeket teremt, hogy egységes indoklás, illetve szakvélemény csak ' elvétve alakulhat ki. A gyakori ellentétes szakvélemények ellenére, több hazai és külföldi részleteredmény ismeretében az a meggyőződésünk, hogy az idei, a szokottnál gyengébb búzatermés legfőbb okozója a hosszantartó szárazság volt. Ez azért fogadható el indoknak, mert a terméscsökkenést kiváltó közvetlen okok zöme is ehhez kapcsolódott, vagy ebből eredt.

A szárazság ugyanis már 1977 őszén kezdődött. Ugyanazon év októberének elejétől 1979. június 13-ig, kisehb-nagyobb helyi eltérésekkel mindössze 634 mm csapadék hullott. Ez a jelzett időszakban 317 mm-el kevesebb a sokéves átlagnál — illetve annak csupán 66,66 százaléka!

A hosszantartó szárazság azt eredményezte, hogy még az alsó talajrétegek tartalék vízkészlete is elfogyott, ahonnan a növények a mélyrehatóié gyökerek segítségével, vagy az alulról jövő párolgás ás a felső rétegekben való lecsapódás révén nedvességhez juthattak volna.

Az aszály nagy minőségű különbségeket alakított ki a talajszerkezetben, talajtípusok, elővetemény és művelés szerint. Kötöttebb talajokon a mólt év októberében lekerült elővetemények után, nagyon megnehezült a talajeiőkészítés. A nagy hantokat felszaggató szántás után a fáradságos munkával eldolgozott talaj rögös maradt. Ilyen talajba a vetőgépek rendszerint csak sekélyen tehették le a

magot. A legrosszabb állapotot a későn feltört talajú magratermesztett lucernások után találtuk. Ezeken a földeken a talaj minden felvehető vízkészlete elhasználódott. Nagymenynyiségű gyökérmaradvány és szerkezetnélküli laza talaj maradt vetésre.

A száraz magágyba vetett mag hosszú ideig nem, vagy csak nehezen csírázott. A hosszadalmas elfekvés idején a vetőmagot a csávázás ellenére a gombabetegségek széles változata támadta meg és ez csírarothadást idézett elő, csökkent a csírázási erény, pusztultak a fiatal növények. A Pythium sp., Peniciliium, Fusarium avenaceum, cutmorum, nivále és még a helmitusporiuinos megbetegedések is elterjedtek.

A gyengén ülepedett talaj, a sekély vetés, fokozta a fagy károsító hatását, elősegítette a ki- és felfagyást az amúgy is hiányosan kelt növényállományban.

Komplett növényállományt mindenekelőtt ott értek el, ahol a korán lekerülő elővetemények után, szakszerű talajműveléssel megőriztek némi nedvességet és a búzát a szeptember 30. és az október elsején lehullott 20—25 mm-es csapalék előtt, vagy közvetlen utána elvetették. Azokon a helyeken, ahol a talajt már szeptemberben elkészítették, azonban az említett kiadósabb csapadékot nem zárták a talajba boronával és hengerezéssel, ott már október 10-e táján alig maradt több nedvesség, mint az októberben szántott talajokon. Sajnos, az utóbbi években egyre több agronómus helyezte át a vetés zömét október második felére, azzal az indoklással, hogy a kései vetések nem sűrítik tói a növényállományt, ezen vetéseknél kisebb a gyökérbetegségek kártétele, alacsonyabbra nőnek, kisebb a megdőlés veszélye és nagyobb termést adnak. Az agrotechnikai kísérletek ezeket az állításokat koránt sem igazolták. Természetesen nem szabad a búzát már szeptember közepén vetni, teljes vetőmag mennyiséget és nitrogénadagot adni. Ha akadnak olyan búzafajták, amelyek a kései vetéssel jobb termést nyújtanak, akkor azokat kell utoljára vetni. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Solaris, az Istra (So—290), de még a jubilejná 50 búzafajták vetési idejét is úgy kell megválasztani, hogy a tél beálltáig érjék el a bokrosodás kezdetét. Több év átlagában ugyanis legalkalmasabb vetési idő október első hete.

Tavaly ősszel a későn vetett búzák kevésbé károsodtak a talajban élő gombabetegségektől. A talajszerkezettől függően a növényzet sok helyen szépen kelt a hó alatt, másutt viszont beiszapolódtak a struktúrában talajrétegbe s ezek a növények esetleg fagykárt szenvedtek vagy ki se keltek.

Ősszel és tél elején a hiányosan kelt vetések a száraz talajban először a gombabetegségektől, majd a kártevőktől sínylődtek, s egy szokatlan hideghullám hatása alá kerültek, előzetes edződés nélkül. Az edzettség hiánya ott mutatkozott, ahol a december végén uralkodó +11 C hőfok hatására megindult a búza fejlődése. Elősegítője volt ennek a fajtatulajdonság, a talaj neme és szerkezete.

A legkisebb fagykár azokat a szovjet búzákat, és a hazai Bu—10 fajtajelöltet érte, amelyeknek nagyobb a hűigényük a téli fejlődéshez.

A termesztés körülményeitől függően, nagyobb károsodás érte a fajták második csoportját, amelyeknél kisebb-nagyobb helyi eltéréssel a következő rangsort állítanánk: Istra (So—290), Kavkaz, Solaris, Slávia, Sáva. Ebbe a csoportba tartozó fajták fagyérzékenységét, télállóságát nagyon befolyásolta és esetenként meghatározta az alkalmazott agrotechnika (növények fejlettsége, kondíciója, vetési, illetve a bokrosadási csomó mélysége, talajszerkezet, elővetemény stb.).

A harmadik csoportba sorolhatnám azokat a fajtákat, amelyek függetlenül az alkalmazott agrotechnikától és a termesztés egyéb körülményeitől nagy fagykárt szenvedtek. (Libelulla, Novosadská Rana I, II, III és a GK Szeged.)

Természetesen az első csoportba tartozó fajták nagyobb fagy- és télállósága egymagában nem jelentett biztosítékot a jő átteleléshez. jelentős területeket kellett kiszántani még a legfagyállóbb Mironovszká 608 fajtából is — főleg a hiányos agrotechnika, a betegség és a kártevők miatt.

A téltől megviselt őszi búzákra a tavasz sem volt kedvező. A talaj felső rétege szerkezetnélküli maradt. A szokásos tavaszi hengerezést csak kevés helyen végezték el. A leghelyesebben ott cselekedtek, ahol a tavaszi vetésápoiáshoz boronát használtak, talajszerkezet-javító hatása azonban annak is csak közvetlenül az eső után (esetleg szemerkélő esőben) volt úgy, hogy némileg elzárta a nagy talajrepedéseket, s betakarta a gyökeret, valamint a bokrosodási csomókat. Nem volt kedvező a tavasz a másodlagos gyökerek képződésére sem. Ez hátráltatta a bokrosodás kezdetét és az oldalhajtások fejlődését. Az idén rossz előveteménynek bizonyult az árpa és a búza ott, ahol sok szalmát szántottak alá. Ez fokozta a szárazságot, melegágya lett a fusáriumos betegségeknek s egyben erős nitrogénhiányt idézett elő.

A károkat tovább tetézte a gabonalegyek (főleg a fekete búzalégy) nagyarányú elterjedése. A búzalegyek éppen az ősszel idejében kikelt legfejlettebb állományokat károsították. A kártételt sokhelyütt nem vették észre, nem védekeztek ellene és a vetések megritkulását, kipusztulását utókifagyásnak, utópusztulásnak tulajdonították.

A múlt télen a kártevők közé sorolhatták a túlságosan elszaporodott varjakat, helyenként azonban a fácánokat és a foglyokat is! A vontatottan kelő és sekélyen vetett ősziekben ezek nagy károkat okoztak!

A megkésett tavaszi fejlődés következtében a kalászok diferenciálódása melegebb időszakra esett, s ez a szokottnál nagyobb kalászokat eredményezett. A korábbi évekhez viszonyítva kalászonként 2—3-al több kalászka képződött.

Az április végén május elején lehullott csapadék ugyan késve érkezett, azonban átmenetileg sokat javított a búzában.

Amint tudjuk, május közepétől június közepéig nagy hőség és szárazság következett. Ha a két félhónapot egy egésznek vennénk, akkor a napi átlagos középhőmérséklet alapján ez lenne századunk legmelegebb hónapja. A nagy szárazság nélkül még a hosszantartó hőség sem idézett volna

elő katasztrófális állapotot, azonban a gyenge vízkapacitású talajokon már június elején beállt a kritikus állapot és fokozatosan megszűnt a növény további fejlődése. Azokon a talajokon, amelyeken a júniusi esőkig nem csökkent kritikus szint alá a talajnedvesség, ott a növényállomány és a kalászok megtermékenyülésétől függően jó termést takarítottak be.

Ha a búza idei csúcshozamait Bszszehasonlítjuk az előző évekével, akkor tizenöt százalékos terméscsökkenést állapíthatunk meg. Azonos termésarányt nyújtottak a fajtakísérletek is.

Ebben az évben ott értek el jobb búzatermést, ahol a talaj és egyéb termesztési adottságok keretein bőiül jobban védekeztek a szárazság, a betegségek, a kártevők, a fagykár és a gyomosodás ellen. A korán lekerülő elővetemények után termésben is sokat jelentett a nyári talajműveléssel megőrzött nedvesség, valamint a múlt év szeptembere végén lehullott csapadék kihasználása. A későbben lekerülő elővetemények után is volt jelentősége a talajelőkészítés módjának és idejének, esetleg a sekélyebb művelésnek, s az azonnali elmunkálásnak nak stb. A magágy állapota meghatározhatta egyes fajták ki és felfagyásának a mértékét, a bokrosodási csomó elhelyezkedését, mélységét és tavasszal a regenerálódást. Nagy jelentősége volt a tavaszi növényápolás idejének és módjának is. A kavicsos ás a homokos talajokon nagy jelentőséggel bírt az idén az öntözés. Öntözéssel helyenként 40—50 százalékkal több termést értek el.

A tapasztalatokból le kell vonni a tanulságot mind a termesztőknek, mind a nemesítőknek. A nemesítők részére figyelmeztetés az, hogy a termőképesség fokozásával párhuzamosan tovább kell javítani a búza télállóságát s a szárazságtűrést. A termesztőknek fokozotabban kell ügyelni a talajnedvesség megőrzésére, a fajták igényeire, a növényvédelemre s a növényápolásra. )ó termést a jövőben is csak úgy érhetünk el, ha ehhez megteremtjük az optimális feltételeket*

Dr. BARTAI.OS MENYHÉRT,

Sóssziget (Solary)

ét, aránylag kis szövetkezetről lesz szó az aláb- JPÍ biakban, amelyek egymással töszomszédok. Mind: \f я kettő a Bratislava-vidéke járáshoz tartozik. Tehát V i mindkét gazdaságra azonos időjárási viszonyok I i jellemzőek. A két közös gazdaság földrajzi fekvé\ se azonban jelzi: közel a főváros. Ez pedig olyan I Л \ tényező, amely a szeizmográf érzékenységével hat U a munkaerők ingadozására. Ennek egyensúlyban

tartása örökös gond, probléma. A végzett munkát jobban meg kell fizetni, hogy a munkaerők „legyökerezzenek“, helyhezkötődjenek. Ez viszont a termelési költségek növekedését idézi elő, ami kedvezőtlenül befolyásolja a tiszta jövedelem képzését. Ha pedig a kelleténél kevesebb a munkaerő, több korszerű, nagyteljesítményű gép beszerzése válik szükségessé — ami megintcsak nem olcsó mulatság...

1. E bevezető után azzal folytatom a gondolatsort, hogy a Bratislava-vidéke Járási Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei afféle rövidke jellemrajzot adtak a két közös gazdaságról. S ez mindvégig megbízható iránytűnek bizonyult.

A két szövetkezetben legfőképpen a takarmánytermesztős hegyanja-mikéntje, a begyűjtés szervezése, a különféle tartósítási eljárások lebonyolítása, a tárolási és takarmányozási veszteségek aránya érdekelt, különös tekintettel a silótakarmányra.

2. Félen (Tomášov) Varga Tibornak, a szövetkezet agronómusának őszinte kitárulkozását — amellyel a problémák helyes megvilágításba kerültek — feltétlen erényének tartom. Nyíltan feltárta múlt évi fogyatékosságaikat, s vázolta, milyen intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy ezek a hibák az idén meg ne ismétlődhessenek, s örült a bőségesnek ígérkező

silókukorica-termésnek.

— Három silókombájnunk van, melyekből egy már üzemképes, és a kettő megjavítására minden remény megvan. De — hangsúlyozta az agronómus —, nehéz próba elé állít majd bennünket a 332 hektárnyi silókukorica bő termésének betakarítása. Hatezer tonna szilázs és hatvan vagonnyi sllókukorica-liszt készítésével számolunk. A többit zölden etetjük fel.

(Az utóbbit első ízben készítik. Előrelátók voltak, tapasztalatgyűjtésre a šenkvicei szövetkezetbe mentek, ahol már két év ismereteiből meríthettek. Ezeket az ismereteket a rövidesen kezdődő silózási idényben igyekeznek kellőképpen hasznosítani.

— Az előbb a silókombájnok műszaki állapotáról már említést tett. De a begyűjtéshez, a silőzás rugalmas lebonyolításához elegendő szállítóeszközre is szükség van, magasítóval felszerelve, hogy a szecskázott zöldanyagból minél kevesebb szóródjék szét a táblán majd a célba vezető úton ...

A szakember rögvest felhozza: a múlt évi hibákból levont tanulságként, a kavicsszállító tehergépkocsikat átcsoportosít ják a silózáshoz, mindenekelőtt ellátják azokat magasítókkal. Traktoros pótkocsijaikat ugyancsak ide összpontosítják, hogy a silózás üteme felgyorsuljon a tavalyihoz viszonyítva, s rugalmasabbá váljék a szervezés is.

— Ügy tudom, a tavalyt silózás nem folyt le épp a legszakszerübben.

_ Tudja, a kevés szállítóeszköz ... No meg aztán a zöldtömegből kiszorítottuk ugyan a levegőt buldózerrel, tömítet tűk, de nem takartuk le semmivel. Tavaly a Laktisil tartósító vegyszert használtuk, az idén a Baktínokul-t szereztük be idejében. Milyen volt a tárolási veszteség aránya? Körülbelül 15—20 százalék körül lehetett. Ezt szeretnénk az idén legalább 5—8 százalékra csökkenteni. Reméljük, fóliaponyvával

való letakarásával, s a silózás ütemének felgyorsításával ez sikerül.

Hogy a szilázs nem volt épp a legjobb minőségű, ezt a tejhozam csökkenése mutatta a legkézenfekvőbben. Szakszerűbb silózással a szilázs minősége feltétlenül javítható. De a jó minőségű szilázst is megúnják az állatok, ha mértéktelenül sokat adunk eléjük.

Ebben a szövetkezetben önellátóak terimés takormányokból. Tavaly is jól hasznosították a répakarajt, a répaszeletet, 320 hektárnyi kukoricaszárat. Az idén lucernaszénából meglesz a tervezett mennyiség, mivel rendszeresen öntözik. Az intenzív füvet összesen 74 hektárnyi területen termesztik; az idén 310 mázsa hektárhozammal számolnak, amivel abszolút nem elégedettek. Mivel elöregedett, felújítják. Tarlókeveréket a terv szerint százhúsz hektárba vetettek; felére van öntözési lehetőségük.

Remélik, hogy a tavalyi közel 4000 literes évi fejéshozamátlagot az idén is elérik, sőt jobb takarmányozási feltételek

натшт

között túlhaladják. Ez természetesen a takarmányozók, fejők lelkiismeretes, becsületes, szakszerű munkájától, tisztaság- és rendszeretetétől is függ.

3. Ojfaluban (Nová Dedinka) a szövetkezet egy lőhosszal előbbre jár szomszédjánál. Bár az itteni talaj hordalékos, kavicsos, nagy előnyükre válik, hogy kevés kivétellel öntözhető. Más kérdés az, hogy a Kis-Dunára, mint öntözővízforrásra — szennyezettségénél fogva — nem sok Jót mondanak... Mindamellett az öntözési lehetőségeiket a takarmánytermesztés javára is csaknem teljes mértékben hasznosítják, kamatoztatják.

Amint Kiss László mérnök, az agronómus tájékoztatott, nyolctagú az állandó öntözési csapatuk. A múlt évi takarmánytermesztésre vonatkozóan megjegyzi, hogy az utóbbi öt év leggyöngébb silókukorica-termését takarították be, s a lucerna sem „fizetett“ a legjobban. Az idén egészen más helyzet alakult ki: a lucernájukból száz hektárnyi új vetés; minden bizonnyal elérik a 70 mázsás szénahozam-átlagot; a silókukoricájuk meg bő termést igér ... (hacsak a legutóbbi orkánerejű szélvihar nem tett benne nagy kárt — a szerk. megjegyzése. — Ha lehengerelte a 140 hektárnyi silókukoricát, a szemképződés szenvedhet csorbát, s máris csökken a tápértéke).

— Talajaink nedvességtartó képessége nagyon rossz. Eső kellene, legalább ötven milliméternyi— sóhajtozta a mérnökagronómus. — Ez a vágya azóta teljesült, bizonyára nem sok örömét lelte benne.

Nekik még a két évvel ezelőtt készített silőtakarmányuk is megvan, amint mondotta. Nem volt rá szükségük. Mire hasznosítják végülis? A szakember szerint komposzt, talajzsírozó lesz belőle...?! Itt megjegyzendő: részben kukoricaszárból készült ez a silótakarmány, tehát a csökkent értékű szilázs elöregedéséről, takarmányozásra használhatatlanná válásáról van szó.

Ök, a dunaújfalui szövetkezetben a silókukoricából 1975-ben érték el a csúcstermést, hektáronként hatszáz mázsát. Amikor a szilázsolással végeznek, a halom, Illetve sánc tetejét bevetik rozzsal. Ennek a sűrű gyökérzete jól szigetelő, át-nem-eresztő réteget képez. Am a tárolási veszteség nálunk is mintegy 15 százalékot tesz ki, ami szerintük nem számottevő, a sziíázsnak, mint terimés takarmánynak velejárója.

A tartósító vegyszerek alkalmazását illetően Kiss elvtárs úgy vélekedett, hogy anélkül is előállítható kiváló minőségű szilázs. Emellett tör lándzsát, annak ellenére, hogy emiatt egyes szakemberek elmarasztalják, konzervatívnak tartják...

Tavaly a silózás időszakában sok nehézséggel küzdöttek: silókombájnjaik nem működtek rendesen. Az idén könnyebb lesz a dolguk: ugyanis, új, hazai gyártmányú silőkombájnt vásároltak. Ezáltal a felére csökkenthetik a silózás időtartamát.

Ami a lucernatermesztést és tartósítást illeti, száz mázsás szénahozam-átlagot várnak az idén; s első ízben készítettek 7ti vagonnyi szenázst. Egyébként a lucernájuk négy kaszálatot, ad, mivel öntözik.

Intenzív füvet hetven hektárnyi területen termesztenek, négyszáz mázsás zöldtömeg-hozamátlaggal számolva. Ha azt vesszük, ez jelentős mennyiség.

— S mi lesz a szalmával, kukoricaszárral?

•—i A szalmának egy csekély részét a hígtrágyához keverjük... — s szidja-szapulja azokat, akik a rostos megoldású istállőtípust kifundáiták. — Hétszáznegyven a szarvasmarhánk, istállótrágyánk meg a lehető legszűkösebb. Április—májusban tetézi a gondjainkat, problémáinkat a hígtrágya kihordása. Mit tehetünk? A szalmakazlak helyére hordjuk jobbára, azzal itatjuk fel... Hát így állunk a szalmafelh'asználással.

A kukoricaszárra, annak hasznosítására vonatkozóan jogosan füstölög:

— Mit tehetnénk egyebe vele? Leszántjuk. A kukoricaszár betakarításának műszaki problémája nem megoldott mindmáig. Azelőtt legalább szártépőket gyártottak, most meg semmit. Ezekből volt néhány, azokat meg már elhasználtuk, ócskavassá váltak.

Hozzáfűzi még az agronómus, hogy a szalma, illetve kukoricaszár talajba juttatásakor — beszántásakor — elengedhetetlen a kellő mennyiségű nitrogén adagolása, hogy a bomló folyamat felgyorsuljon.

4. Ha a két szövetkezet takarmánytermesztési, begyűjtési, tárolási és felhasználási problémáit hasonlítgatjuk, egyesek megegyeznek, mások véleménye eltérő. Azt mondtuk, a ďunaújfalusi szövetkezet egy lóhosszal a szomszédja előtt jár. Bizonyos értelemben. Például szervezés dolgában. De ez a lényegen mit sem változtat. Azon, hogy a járási átlagon aluli a fejési átlaguk: háromezer literen valamicskével felül. Napi 8,5 liter, tehenenként. A 440 tehén esetében ez a hozamátlag fölöttébb kevés. Ezen kellene minél előbb változtatni. Amint hírlik: ez lehetséges. A tejtermelés lényeges fellendítésének legfőbb tartaléka az emberekben, azok jobb hozzáállásában keresendő. És természetesen, a munkaszervezés, a gazdaságirányítás tökéletesítésében, az ellenőrzés következetesebbé tételét is beleértve. N. KOVÄCS ISTVÁN

I