Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-10 / 6. szám

1979. február IB. .SZABAD FÖLDMŰVES, A hús- és tejtermelés fejlődése a Szovjetunióban A statisztika adatai arról tanúskod­nak, hogy az utóbbi években örven­detesen emelkedett a hús- és tejter­melés a Szovjetunióban. 1970 és 1977 között kilenc kilóval, azaz 48-ról 57 kilóra nőtt az egy személyre jutó búsfogyasztás. (A halhús figyelembe vételével persze lényegesen magasabb volna a kimutatott mennyiség.) Ami a tojásfogyasztást illeti, ez a hét év előtti 159-hez képest meghaladta a kétszázat. A szovjet állampolgárok 1970-ban átlagosan háromszáztizenöt liter tejet fogyasztottak, nyolc literrel többet, mint hat évvel ezelőtt. A hús- és tejtermelés egyenletes javulásának alapját az állattenyésztés fejlesztésével, az állatállomány növe­lésével vetették meg. A Szovjetunió tehénállománya most csaknem kétsze­rese a tíz év előttinek: 42,5 millió. Az egy tehénre jutó átlagos évi tejhozam ez alatt az idő alatt csaknem húsz százalékkal emelkedett, s elérte a kétezerötszáz litert. Ez a mennyiség azonban még mindig elmarad a köve­telményektől, ezért további erőfeszíté­seket tesznek a szarvasmarha-te­nyésztés, ezen belül a tejtermelés nö­velésére. A marhahús és a sertéshús előállí­tásában mind nagyobb szerepet ját­szanak a korszerű nagyüzemek. Ezek az új típusú telepek évi 100 ezer hí­zott sertés, illetve évi húsz-harminc ezer vágómarha kibocsátására is ké­pesek. A kiemelkedő teljesítmény magyarázata az állatgondozás jelentős gépesítésében, a legkorszerűbb takar­mányozási eljárások bevezetésében rejlik. Lendületes fejlődés jellemzi a ba­romfitenyésztést is. Figyelemre méltó a broylerbaromfi-telepek és a tojás­gyárak térhódítása. A legutóbbi hét évben kilencven százalékkal nőtt a tojástermelés: ez mindenekelőtt a jobb tojófajták meghonosításának és a korszerű tartási módszerek elter­jesztésének köszönhető. A szembeötlő javulás ellenére és a közellátás további javítása érdekében az SZKP Központi Bizottságának jú­liusi határozata újabb’ határozott in­tézkedéseket irányzott elő a mezőgaz­daság, ezen belül az állattenyésztés fejlesztésére. A határozat értelmében jelentős összegeket szánnak az állat­­tenyésztő telepek bővítésére, korsze­rűsítésére. A hazai kutatási, műszaki fejlesztési eredmények hasznosításán felül nagyhozamú tenyészállatok, kor­szerű gépek behozatalát, tenyésztési eljárások átvételét is tervezik. A lengyel Fist 126 p a piacon A lengyel gépjárműipar a második világháború után indult fejlődésnek, a személygépkocsi-gyártás azonban csak az utóbbi években tett szert na­gyobb jelentőségre, azóta, hogy meg­kezdték a nálunk is jól ismert és kedvelt 125p jelzésű kocsik gyártását az olasz Fiat-művektől vásárolt licenc alapján. A gyors ütemű fejlesztésnek köszönhető, hogy az országban nyil­vántartott 4,5 millió gépjármű közül 1,5 millió a személygépkocsi, s kö­zülük mind több a hazat gyártmányú. A motorizálás új korszakának is tekinthető az a lépés, amely egy újabb licencvásárlással lehetővé tette, hogy a lengyel ipar kis teljesítményű, viszonylag olcsó kocsi gyártásával próbálja kielégíteni a megnővekedett igényeket. Ez pedig a nálunk is for­galomban levő 600 köbcentiméteres Fiat 126p. A licenecet 1970-ben vásá­rolták meg és előállítására a cseh­szlovák határ közelében, Bielsko- Bialában építettek fel új gvárat. Itt a motort és a hajtóművet gyártják, a karosszériát a Tychyban épült üzemben préselik, s ott történik a végszerelés Is. Mindkét üzem a lehe­tő legmodernebb gépi berendezéssel dolgozik, s viszonylag rövid idő alatt érte el a kapacitás mostani szintjét: ELTERELŐ HADMŰVELET <2 A nyugati propa­ganda vélt „szovjet fenyegetésre“ hi­vatkozva, lehetővé teszi a nagytőke urainak, hogy a dolgozók szociális jogainak megnyir­bálásával szuper­profitot vágjanak zsebre. (A. Fomln rajza) íb z Európai Biztonság és Együtt-94 működés Nemzetközt Bizott­sága Brüsszelben háromnapos ér­tekezletet tartott, amelyen 23 or­szág nemzetközi bizottsága és 15 nemzetközi szervezet képviseltette magát. Az ülésszakon tájékoztatás hangzott el a belgrádi találkozó folytatásáról és az 1980-ban Mad­ridban tartandó tanácskozás elő­készítéséről. Katonai enyhülést, leszerelést Európában I Nino Pásti olasz tábornok is­mertette a haderők és fegyverze­tek csökkentésével kapcsolatos problémákat. Az ülésszak részvevői aggoda­lommal vették tudomásul, hogy az enyhülés folyamata és bizonyos nemzetközi tárgyalások lelassultak, a katonai jellegű konfrontációk és a bizonytalan helyzetek veszélyes kockázattal járnak. A bizottság foglalkozott a( hadi­iparnak békeiparrá történő átállí­tásával kapcsolatos kérdésekkel Is. Megvitatták a helsinki záróok­mány aláíróinak gazdasági és kul­turális együttműködését érintő problémákat, nem hagyva figyel­men kívül a fejlődő országok irán­ti szolidaritásból fakadó kötele­zettséget. A bizottság elhatározta, hogy munkacsoportot alakít az emberi Jogok tiszteletben tartása kérdései­nek tanulmányozására, az ENSZ ezzel kapcsolatos dokumentumai­nak és a helsinki záróokmány ajánlásainak alapján. Az ülésszak számos részvevője hangoztatta, hogy a közvélemény, amelyet gyakran helytelenül tájé­koztatnak, nem közömbös a fenti problémák iránt, és nagymérték­ben mozgósítható a fegyverkezés, a katonai költségvetések csökken­tését célzó küzdelemre. A nemzet­közi bizottság ezért elhatározta: előkészíti a közvélemény képvise­lőinek fórumát, amelyet a katonai enyhülés európai vonatkozásainak és a leszerelés problémáinak szen­telnek. A fórumot az ENSZ által meghirdetett leszerelési hét alkal­mával, 1979. október végén rende­zik meg. Algéria szocialista úton tavaly 180 ezer 126p hagyta el a gyárat. A tervek szerint az idén már elérik az évi 200 ezret. A lengyel vállalat nem elégszik meg azzal, hogy megvásárolta a li­cenced saját kutatóintézete foglalko­zik a gyártmány továbbfejlesztésével. Lengyel szakemberek javaslata alap­ján született az — a torinói gyárral közös — elhatározás is, hogy nagyobb teljesítményű (652 köbcentis) motor­ral látják el a kocsit, ami a jelenle­ginél nagyobb végsebességre ad lehe­tőséget. A Fiat 126p máris a vásárlók ked­vence lett Lengyelországban, amit az is érzékeltet, hogy csak hosszas vára­kozás után lehet hozzájutni, bár az éra 87 ezer zloty. Hogy az alkalma­zottak némi előnyt élvezzenek a vá­sárlásnál, a gyár azokat a dolgozóit, akik a stabil gárdához tartoznak, utalvánnyal látja el, s annak a fel­használásával a dolgozó soron kívül megkaphatja a kocsit. A tetszetős külsejű, kis kategóriájú, tehát: olcsón üzemeltethető kocsi tránt azonban nemcsak otthon és a szocialista országokban, hanem a nyugati vásárlók körében Is fokozó­dik az érdeklődés. Algériában megtartotta IV, kong­resszusát a Nemzeti Felszabadító Front párt, melynek főtitkára posztja Huari Bumedien halálával megürese­dett. A kongresszus főként a párt szervezeti szabályzaténak kidolgozásá­val foglalkozott, abból a szempontból, hogy megteremtsék az új típusú él­csapat pártot. További fontos feladat volt az új vezető testületek megvá­lasztása, továbbá Bumedien köztársa­sági elnök utóda személyének a kije­lölése. Több mint háromezer részvevője volt a magas színtű tanácskozásnak, mely 15 évvel az FLN III. kongresz­­szusa után ült össze. Általában el­mondhatjuk, hogy a kongresszus az ideológiai kristályosodás jegyében végezte munkáját, s hitet tett a bu­­medient szocialista irányzatú politika folytatása, az 1976-ban elfogadott Nemzeti Charta elveinek érvényesítése mellett. A kongresszus döntéseiből ki­tűnik, hogy további megszorítások érik az algériai burzsoáziát, az él­csapattá szerveződő párt pedig fokoz­za tagjainak elméleti felkészültségét, ezért is pártfőiskolát létesítenek. A kongresszus Bendzsedid Sadli ez­redes személyében egy. tapasztalt ka­tonát, kiváló szervezőt választott meg főtitkárnak és a köztársasági elnöki tisztség betöltésére is őt javasolta. Megválasztásáról rövidesen népsza­vazás dönt. (1) Khomeini otthon A síita vallási vezető másfél évtize­des száműzetés után a múlt csütör­tökön tért haza Iránba. A teheráni nemzetközi repülőtéren mintegy két­százezer híve fogadta. A megérkezése után tartott beszédében kijelentette, hogy a jelenlegi, vagyis a Baktiar­­kcrmány és az iráni parlament ille­gális intézmények. — Ha továbbra is hatalmon akarnak maradni — mon­dotta -«C tagjait be fogják zárni. Ki­jelentette továbbá, hogy a nép támo­gatásával új kormányt nevez ki, s nem engedik meg az Egyesült Államoknak, hogy visszaküldjék a snhnt az ország­ba. A síita vallási vezetőnek tehát határozott szándéké, hogy híveinek támogatásával kihirdeti az iszlám köztársaságot és nem engedi meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is beavatkozzon Irán bel­­ügyeibe. SZÉLJEGYZET UND Az elnök kegyes Á televízió képernyőjén újbői fel­tűnt egy bájos nő képe. Ismerős arc,­­Patricia Hearst, a hírhedt amerikai mtlliomoscsalád feketebáránya moso­lyog ránk. Ha valaki nem hallotta volna róla, eláruljuk, hogy osztálya léha életét élve kétes elemekkel is­merkedett meg, kábítószeres dolgokba is belekeveredett, s aztán egyszer el­rabolták. Állítólag megkínozták, meg is erőszakolták, de a végén Patríciá­nak annyira megtetszett a vagány­élet, hogy egy következő nagyszabású bankrablásban már maga Is aktív sze­repet játszott: géppisztollyal a kezé­ben örökítette meg a bank biztosító berendezésének filmszeme. Patrícia kézre került, s bár a papa jőnevű ügyvédek egész gárdáját so­­'rakoztatta fel, hogy lányát kihúzzák a bajból, bizony Tríciának be kellett vonulnia a rácsok mögé, mert a bankrablás után halottak is maradtak a színtéren, és a bíróság pont azt a fegyvert „marasztalta el“, amelyet Patrícia szorongatott a kezében. Finnek már jó pár éve. Amit a bíró­sági ügyek kacskaringós labirintusai­ban magukat jól kiismerő Jogászok nem tudtak elérni, egyszerű aktussal megtette maga az elnök, James Carter. Kegyelmi úton elengedte . a Hearst­­lány büntetésének többi részét. Miért ne? Egyszer ő is lehet ke­gyes. Csak az az elgondolkoztató, hogy miért nem a szabadságjogi moz­galmak elitéit részvevőinek esetében volt ily nagylelkű, mert például Igen lassan halad előre a „wilmingtonl tizek“ rehabilitálása, pedig az 6 ese­tükben az utóbbi hónapokban mondta ki a fellebbviteli bíróság, hogy tör­vénytelen módszerekkel, hamis vádak és tanúzás után jutottak börtönbe. Dehát az elnök Is csak ember, s na­gyobb hatással van rá egy bájos nőt arc, mint harcias férfiak zord tekin­tete. Vagy talán valami más, amit osztályszempontnak Is szoktunk ne­vezni?! ÍLÜ) Külpolitikai kommentárunk Olaszország: Újra válságban Amit a kommunisták már hosszabb ideje jósolgattak, az Olasz Keresz­ténydemokrata Párt politikáját bírál­va, bekövetkezett. Az Andreotti-kor­mány olyan lehetetlen helyzetbe ke­rült, hogy elveszítve parlamenti több­ségét, kénytelen volt lemondani. Per­tini köztársasági elnök ideiglenesen az Andreotti-kabinetet bízta meg ügy­vitellel és elkezdte puhatolódzó tár­gyalásait egy új kormány lehetséges összeállításáról. A megoldás keresése nehéznek mutatkozik, recept sincs sok, az egyetlen reális módot, a kom­munisták Javasolta nemzeti egység­kormány alakítását pedig a jobboldal érthető szándékkal támadja. Márpedig Olaszországnak zavaros belügyei ren­dezésében lépnie kell valamerre. Az utóbbi években szinte hagyo­mánnyá vált, hogy az olasz kormá­nyok alig élik meg az egy évet. A most lemondott Andreotti-kormány hi­vatali ideje a múlt év március 16-tól számítódik — ezen a napon rabolták él a Vörös Brigádok terroristái Aldo Morót, a Kereszténydemokrata Párt elnökét, akit később brutálisan meg­gyilkoltak, s minden cselekedetükkel meggyalázták a polgári demokráciát. A Moro-ügy elrettentő, borzalmas ügy volt nemcsak a maga természetében, hanem élő tükörként képet is adott a mai olasz társadalom gyilkos feké­lyeiről. Megdöbbentő, összefüggésekre derült fény. A tények vádolnak. A kormánykö­rök tehetetlensége Moro elrablóival szemben, a tárgyalásokba bocsátkozó, zsaroló terroristák játszadozó pimasz­kodása, a kormány tekintélyének le­járatása lépten-nyomon — mindez nem a sokrétű kabinet együgyűségé­­ből eredt. Két lényeges dolog bizo­nyosodott be. Először az, amit már régebben is tudott az olasz társada­lom és amire a kommunisták mind­untalan figyelmeztettek, hogy a neo­fasiszta elemek azért tudják behálóz­ni a társadalom egész szervezetét, mert befolyásos pártfogóik vannak a legmagasabb posztokon, a miniszté­riumokban, a rendőrségnél, talán még az antiterrorista brigádok kötelékei­ben is, s ez teszi lehetővé büntetlen garázdálkodásukat, másodszor — ez a legmegdöbbentőbb —, a jelenlegi kormánynak a jelek szerint nem fű­ződött nagy érdeke Moro megmenté­séhez. Sőt, a tapasztalt és koncepciós politikus hírében álló Moro, aki so­hasem vesztette el kapcsolatát a bal­oldallal, veszélyes volt az olasz po­litikai élet azon körei számára, ame­lyek hallani sem akartak olyan bal­oldalt kormányról, amelyben esetleg a kommunisták is tárcákat kapnának. Egyeseknek tehát egyenesen kapóra jött Moro drámai távozása, mint ez a hosszadalmas vizsgálat anyagából kitűnik. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy a DC párt és a kor­mány bizonyos erői nem tartották be az Ismert ötpáVti megállapodást, mely­nek értelmében a kommunista párt hozzájárult a kormány támogatásához s ezzel biztosította fennmaradását ké­nyes szavazások esetén is. A kor­mánypolitika merőben eltért a kom­munisták és más baloldali erők el­képzeléseitől olyan fontos kérdések­ben, mint a földreform- és földjára­­déktörvény, a nyugat-európai valuta­­rendszer, különféle szociális reform­­javaslatok s végül a hároméves gaz­daságfejlesztési terv. Ilyen helyzetben a kommunisták nem támogathatták a kormányban előretört jobboldali erők népellenes mesterkedéseit, lelkiisme­retük és kötelességérzetük arra kész­tette őket, hogy megvonják támogatá­sukat a parlamenti többség alapján kormányzó kabinettől. Elvégre a párt sohasem adott kitöltetlen csekket a kormánynak, támogatását bizonyos feltételekhez kötötte. Az olasz társadalomban már régóta megnyilvánultak az elégedetlenség je­lei, ami közvetlen kapcsolatban volt a DC és más polgári pártok vezeté­sében történt jobbratolódással. Ez is csak okozat volt, persze, mert a jobboldali erők nem maguktól törtek előre. Egyes pártok jobboldali vezetői előtte hosszabb-rövídebb látogatáso­kat tettek Washingtonban. Nemcsak pénzzel, hanem utasításokkal tértek haza. Ezzel párhuzamosan figyelhet­tük meg a neofasiszta szervezetek aktivizálódását is, különösen véres merényletek sorozatos elkövetését. Legutóbb Alessandrini főügyészhelyet­tes esett áldozatul az Első Vonal ter­roristái merényletének, előtte Genová­ban a Vörös Brigádok* Guido Rossa kommunista szakszervezeti tisztség­­viselővel végeztek. Nem vitás, hogy a merénylők megbízóinak háta mögött Washington áll, melyet aggaszt egy olaszországi balratolődás lehetősége s ezt mindenképpen eleve meg akarja akadályozni. Minden eszközzel. Az olasz kommunisták számára ha­tározottan tapasztalatokat jelentett az eddigi fejlődés, különösen abban a tekintetben, milyen evolúciós átalaku­lást várhatnak a jelenlegi társadalmi­politikai rendszerben, s milyen hatá­rig mehetnek el a burzsoá pártokkal való együttműködésükben. A párt tö­megpárt és nagy tekintélynek örvend, s tudja ezt a burzsoázia is, melynek egyes pártjai vagy pártocskái az együttműködés ürügyén szívesen pro­fitálnának a kommunisták tekintélyé­ből. Mint mondottuk, az olasz kommu­nisták régi elvükhöz híven, nemzeti egységkormány alakításában látják a válságból kivezető utat. Rendkívüli választások kiírását most is határo­zottan ellenzik, mert ezek nem jelen­tenének megoldást, csak fokoznák a zűrzavart, ami megint csak a jobbol­dal, a burzsoázia malmára hajtaná a vizet. Az általános zűrzavar pedig, mint a történelem számos példával bizonyltja, jő táptalaj valamilyen reakciós puccs végrehajtására is. Az olasz állam tehát nehéz belpolitikai vajúdásnak néz elébe... Lőrincz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents