Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. február 3. AZ EFSZ-EK IX. KONGRESSZUSA ÉS Д TÖRTÉNELMI ÉVFORDULÓK JEGYEBEN Hatékony versenyt bát azután nagyon nehéz kiköszörülni, végérvényesen helyrehozni. Tehát, ilyen „baklövéstől“ nagyon is óvakodjunk! ... a népszerűsítő munkáról Manapság már senki nem állíthatja, hogy a szövetkezetekben semmiféle jelét nem tapasztalja a termelési versenynek. Verseny folyik Szlovákia szinte valamennyi járásában, kevesebb-több sikerrel. Mi történt hát valójában az utóbbi egy-másfél évtizedben? Gyökeres szemléletváltozás következett be. Főképp a széles látókörű, szakmailag és politikailag egyaránt jól felkészült vezetők vallják — nagyon helyesen —, hogy a szocialista munkaverseny jól bevált segítőeszköze a gazdaságvezetésnek, a termelésnek. Kérdezhetik, miben jut ez leginkább kifejezésre? Abban, hogy nem csupán a feladatteljesítésre serkent, hanem tudatformáló, nevelő tényező is: egyengeti a dolgozók szocialista munkaviszonyának kialakulásához az utat, ugyanakkor munka- és tervfegyelemre, felelősségérzetre, minőségi munkára szoktat. Ugye ez nagy fontosságú a mezőgazdasági üzemekben, szövetkezetekben?! ... Meggyőződésem, ezért is szorgalmazzák mind szélesebb körben a termelési verseny kibontakozását a felelős vezetők, vagy más tisztségviselők, akikre a verseny szervezését, irányítását, tárgyilagos értékelését és az eredmények, jó tapasztalatok népszerűsítését bízták. LEANYALOM? ... POLITIKAI MUNKA Mint már az alcím is érzékelteti, egyáltalán nem leányélom a versenyfelelős, vagy versenybizottsági tagok dolga. Politikai munka ez, mégpedig a javából! Hiszen nemcsak a versenyben közvetlenül érdekelt dolgozók figyelik fokozott érdeklődéssel, ki milyen szívósan törekszik feladatai példás teljesítésére, esetleg túlszárnyalására — ugyanez vonatkozik a kisebbnagyobb létszámú munkacsoportokra! —, hanem a nagy nyilvánosság (a község, vagy városka lakosai) is; természetesen, a véleményét is kifejezésre juttatja a maga módján. S ez a jó! A versenybe a nagy nyilvánosság beavatása olyan igény, amiről sosem szabad a szervező-irányító szervnek megfeledkeznie. Azért, mert így még hatványozottabb a verseny nevelő, tudatformáló hatása. A versenyben lemaradozó, gyöngébb eredményeket elérő dolgozókat fölöttébb sarkallja, gyorsabb ütemre, jobb munkára készteti. Arra, hogy hátul kullogőknak ne nevezhesse őket a nyilvánosság. S ez már egymagában is nagy eredmény. EGYENLŐ FELTÉTELEKET Kezdetben egyes szövetkezetekben elkövették azt a kétségkívül ordító hibát, hogy a versenyben nem voltak tekintettel — tisztelet a kivételnek! — az egyenlő feltételek megteremtésére. Például a legnagyobb tejhozamú teheneket kiválogatták, s egy-egy fejő, illetve tehenész gondjaira bízták. Magától értetődő, hogy az ilyen fejő fölöttébb kiváló eredmények elérésére képes, hiszen úgymond kiváltságot teremtettek a részére, tudatosan. Tündökölhet a versenyben, mint élenjáró, illetve győztes — de csak ideigőráig!... Miért? Mert a többi fejőben megszólal a lelkiismeret, s előbb-utóbb kifejezésre is jutattja becsapását, megrövidítettségét. A puska tehát visszafelé sül el; azokat éri, akik kiiundálták a nem éppen dicséretre méltó „újítást“. A munkaverseny ilyen helytelen érrtelmezése többet árt a közös ügynek, mint használ. Tehát mindenkor az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére törekedjünk. Hogyan? Az éves munkatervet ne csak csoportokra, hanem a csoportokon — nagyobb mezőgazdasági üzemekben szakágazatokon — belül az egyes dolgozókra is bontsuk fel, hogy azok végre-valahára tudják, mennyi tejet, húst kell termelniük hetente, havonta, negyedévenként, az egész éven át. Ezt teszik többek között a köbölkúti (Gbelce), a tejfalusi (Mliečno) szövetkezetben és még több helyütt. Ez a módszer jól bevált, nagyon megkönnyíti a teljesítmények ellenőrzését, ugyanakkor a legilletékesebb, a dolgozó is tisztán látja, teljesítt-e a kitűzött tervet, vagy le-lemaradozik a valóra váltással. Az állattenyésztésben ily módon negyedévenként lebonyolítható a teljesítményellenőrzés, alaposan felkészülhetnek az illetékes szakvezetők a jó, vagy kiváló minőségű tevékenység nyilvános elismerésére, vagy a termelésben hátul kullogók segítő szándékú bírálatára, az esetleges javító intézkedések kidolgozásához szükséges javaslatok megtételére. NAGYON LÉNYEGES! Amint már az előbbiekben is utaltunk rá, a versenyfelelős, illetve a versenybizottság tevékenysége politikai munka. Ha rosszul állunk az ügyhöz, lejárathatjuk. Ez pedig semmiképp sem lehet cél. Tehát, a versenybizottságban nincs helye, keresnivalója olyan egyéneknek, akiket rokoni kapcsolat, sógorság-komaság fűz egymáshoz. Nincs helye a megalkuvónak! Annál inkább a tárgyilagos, józan ítélőképességű, példamutató embereknek, akik a nagy többség, a tagság bizalmát élvezik. Feltétlenül szólni kell itt még arról, hogy a verseny eredményeinek összegezésekor, a győztesek megítélésekor a tárgyilagosság, az elfogulatlanság, az igazságosság legyen a döntő. Ellenkező esetben hamar „kilóg a lóláb“, s a verseny elveszti népszerűségét, tömegmozgósító erejét, tévútra siklik... Ez utóbbi esetben azután ne csodálkozzunk azon, hogy a dolgozókból kiölődik a versenyszellem, a lelkesedés. Ilyen erkölcsi csor-A versenyeredmények népszerűsítésének sokféle módja, jól bevált formája van. Ezek közé sorolhatók a különféle nagyságú versenytáblák, tablók, a helyi hangosbeszélő, a röplap, az üzemi, a járási újság, a rádió, a munkaértekezlet, a taggyűlés, vagy küldöttgyűlés és a többi. A lényeg az, hogy olyan egyéneket, vagy csoportokat dicsérjünk, akik arra érdemesek; a jól át nem gondolt, megalapozatlan dicsérettel épp az ellenkezőjét érjük el, mint amit célul tűztünk. A jobb minőségű munkára serkentésnek megvannak a sajátos eszközei: a segítő szándékú bírálat stb., amelynek a versenytábláról, faliújságról sem szabadna hiányoznia. Ennek természetesen úgy van értelme, ha névre szóló, konkrét. Számokat csak az összehasonlítás szempontjából alkalmazzunk, előtérben viszont az ember álljon, jó tapasztalatait tegyük közkinccsé, hogy mások széles körben felhasználhassa, eljárásait, módszereit alkalmazhassák. SZOCIALISTA HAZAFISÄGUNK KIFEJEZŐJE Ojabb kötelezettségeket vállalnak mezőgazdasági üzemeink dolgozói az eísz-ek IX. kongresszusa, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének 30. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére. Ez így is van rendjén! Egy lényeges dologról azonban rendszerint megfeledkezünk: az előző versenyvállalások tanulságainak levonásáról, avégből, hogy a fogyatékosságokat, hibákat ne ismételgessük. Igenis, pillantsunk vissza, kik, vagy mely csoportok tagjai, mivel maradtak adósai elsősorban önmaguknak, majd a közösségnek, a társadalomnak. Legyen a szocialista munkafelajánlás a termelési verseny szerves része, s következetesen ellenőrizzük az adott szó megtartását. Ha ezt teszsztik, sok kicsi, sokra megy: százezres, milliós, többmilliós értékek születnek, sőt országos méretben milliárdokat jelent a népgazdaságnak, s ugyanakkor — az átlagnál több létrehozásával — hazafias cselekedetünknek adjuk tanújelét. Ez csakis jól szervezett-irányított, a mennyiség mellett a minőségi elvárásokat is szorgalmazó, széleskörűen kibontakoztatott, hatékony versennyel, a versenyeredmények reális értékelésével, az élenjárók anyagi-erkölcsi jutalmazásával, a versenyben lemaradozók kollektív segítésével érhető el. A kongresszusi munkaversenyben minden eddiginél többször hallassanak magukról, példamutató kezdeményezésükről a szocialista brigádtagok, vagy a megtisztelő címért versenyzők. Legyenek a verseny élenjárói, akiket a dolgozók tíz és tízezrei követnek. N. Kovács István Doros emberrel D fogok kezet. Habár az idő barázdákat szántott arcára, vonásait nem tudta megszi gurítani. Szeme élénkén csillog, ajkán mindig ott a mosoly. Nem könnyű bemutatni Matyi Jánost, a pofanyi Aranykalász Efsz elnökét. Nem bőbeszédű. Különösen akkor szűkszavú, ha saját magáröl kérdezem. Így hárítja jel az ilyen kérdéseket: — Ez nem fontos... Márpedig most illik bemutatni, mert a trebišovi (Terebes) járásban egyike azoknak, akik derekasan kivették részükéi a mezőgazdaság szocializálásából, amelyre ma így emlékszik viszsza: — Sosem felejtem el, 1951 tavaszán behívattak a volt Kráf. Chlmec-i (Királyhehnec) járási pártbizottságra és Lefkovics József csak ennyit mondott: — Nem kis feladattal bíz meg a párt. Hazamész és megalakítod a községedben a szövetkezetét. Itt van a CSKP IX. kongresszusának az anyaga, jól tanulmányozd át és kezdd el a munkát. A pártfeladat teljesítéséhez erőt, egészséget és sok sikert kívánok. — Hát így kezdődött. Azóta az élete a szövetkezethez kötődik. A CSKP IX. kongresszusának anyaga rám, mint emberre is nagy mértékben hatott, gondolkodásomra, magatartásomra egyaránt. — Kérjük, mondja el a szövetkezetük megalakításának történetét. — Ezerkilencszázötvenegy nyarán létrehoztuk az előkészítő bizottságot. Én lettem ennek a bizottságnak az elnöke. Tizennyolcán indultunk. Oszszetettük kicsinyke földünket, meg ami (elszerelésünk volt, no meg átvettük a papi birtokot. Még a zsákokat is otthonról hoztuk. Szépen összehajtogattuk, nagyon ügyeltünk rájuk, hiszen minden korona számított. Mindössze százharminc hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkeztünk, melyből hatvan hektár volt a szántó. Az összes területet búzával vetettük be. Amikor 1952-ben kicsépeltük az első közös termést, az emberek nem akarták elhinni, hogy hektáronként tizennégy mázsa termést értünk el. Micsoda nagyszerű eredménynek számított az akkor. Ötvenkettőben már az egész falut megnyertük. Az első közgyűlésen engem választottak meg elnöknek. Micsoda idők voltak azok. Egész nap talpon kellett lenni, sőt az emberek jöttek éjjel is, ha a gazdaság sorsáról volt szó. Sokat kellett éjszakázni, mert néha még a kiküldött pártaktivista sem tudta hirtelen eldönteni, melyik a következő helyes lépés. Ilyenkor összegyűltünk, vitatkoztunk, amíg közös nevezőre nem jutottunk. Akkor aztán nekiláttunk a munkának. Persze, másnap újabb kérdést kellett megoldani és újból törhettük a fejünket. — Hogyan nyerték meg az embereket, hogy maguknál minden simán sikerült? — Az emberek lelki világának ismerete nélkül nem lehetett volna eredményt elérni. Ma is emlékszem, hogy mit mondtunk mi akkor a párt nevében. Azt, hogy ez a párt, amely átvette az ország irányítását, vezetését, vállalja a felelősséget, hogy ha belépnek a szövetkezetbe, könnyebben, jobban és szebben élnek. — Feltett szándékuk mindig teljesült? — Az ígéret nem lett volna elég, ha nincs egy jó példa, egy olyan szövetkezet, amely már bizonyított. Hát, ilyen volt a szomszédos községben, Lelesen (Lelesz) a Május 1. Efsz. Visszatérve a kérdésre, a lényeg az, hogy a párt adott szava oszlatta el a kételyeket. Elmondhatom, hogy amit ígértünk a szövetkezet szervezésekor az embereknek, azt időarányosan teljesítettük. A lenini szövetkezeti program győzedelmeskedelt és ma már minden egyes dolgozónak jó megélhetést biztosít a szövetkezet. — Ügy tudom, hogy a kukorica nagy terméshozamáért járási versenyt indított. Mondana erről valamit? — A kukorica termesztése gyerekkoromtól mindig érdekelt. Tudtam, hogy ha biztosítjuk az agrotechnikai feltételeket, akkor nagy terir.éshoza-Jó látni a munka eredményét Továbbra is hasznosan Szeretnék most nagyon szépen írni. Nagyon-nagyon szépen, hogy írásban, papíron is vissza tudjam adni mindazt, amit a Jegyzetemből újra és újra idézek. Hiába próbálom megfogalmazni a szép mondatokat, nem tudok szebbet írni, mint amit Jegyzetemből elolvasok. Egy nyügdíjba készülő mezőgazdasági szakember beszél egy olyan történetet, melyet nem az írói képzelet, hanem az élet teremtett három évtizeddel ezelőtt Mostován (Hidaskiirt). A szövetkezeti gazdálkodást Hidaskürtön szegényparasztcsaládok hozták létre ezeregyszáz hektáros mezőgazdasági területen. Kubík Istvánt, a volt napszámost, választották növénytermesztőnek. Ö nem szívesen állt kötélnek. Hogyan viselhetné egy nincstelen, tapasztalatlan, közösséghez nem szokott parasztember ekkora földdarab és Ilyen nagy embercsoport gondját, baját? A pártszervezet — amelyhez később csatlakozott — és a tagság legtapasztaltabbjai azonban azzal biztatták, hogy segítik a munkájában. — Simán ment? — Ezt nem merném mondani — mondja Kubík István. — Hat elemivel kezdtem. Az első években én voltam a növénytermesztő, néha a brigádvezető, az adminisztrátor, a könyvelő. Az ‘egyik nagygazdától ránkmaradt nyilvántartási könyvbe írtam a termelési adatokat, a bevételt és a kiadást. Az első közös istállónkat szalmával fedtük be, az oldalát pedig kukoricaszár képezte. Kezdetben a mátyusföldl talaj is szegényesen fizetett. Búzából tizenegy mázsa, kukoricából pedig még kisebb volt az átlagos hektárhozam. Most Is megborzongok, ha az első zárszámadásokra gondolok. Gyakran olyan voltam, mint a hályogot operáló kovács. — A munkájában kapott segítséget? — Igen, nagyon sokat. Ha visszatekintek erre a csaknem három évtizedre, úgy ítélem meg, hogy a sikereket mindig azok érték el, akik a mezőn és az állatok mellett dolgoztak. Külön kell szólnom a pártszervezet tagságáról. Bármilyen nehézség volt — termelési probléma, Időszaki munka, természeti csapás —, mindig a pártalapszervezet adta a legtöbb segítséget. A pártvezetőség évente többször is beszámoltatott munkámról: meghallgatták gondjaimat, ha kellett, bírálták a hibáimat. így mindig megtaláltuk a helyes megoldást. Együtt éltem, szinte közösen lélegeztem a szövetkezet tagságával és a falu lakosságával. A helyi nemzeti bizottság elnöki tisztségét hat évig töltöttem be. ■вававааааавааввввваваавааааааа1 mókát érhetünk el. Ezért egy felhívással fordultam a terebesi járás szövetkezeteihez a negyven mázsás hektárhozam elérésére. Igaz, ezért sokan kinevettek, de bebizonyítottam, hogy hatvanmázsás átlagos hektárhozam elérésére is képesek vagyunk. Az efsz-ek V. kongresszusán beszámoltam arról, hogyan értünk el hetven mázsa szemtermést hektáronként. Persze, nagy visszhangra talált a felszólalásom és attól kezdve a járásunkban fellendült a kukorica termesztése. Valóban, azok a tapasztalatok, amelyeket a kukoricatermesztés terén a pofanyi szövetkezetesek nyertek, példaként szolgálnak a járás többi földművesszövetkezete számára. — Mit mondana még el? — Talán azt, hogy jó látni a munka eredményét. Kezdetben az összvagyonunk értéke 2,4 millió koronát tett ki, ma már meghaladja a 28 millió koronát. Míg az indulás után alig volt háromszáz szarvasmarhánk, ma csak fejőstehénből négyszáz van és háromezerkészáz literes évi fejési átlaggal dicsekedhetünk. Kezdetben 492 sertésünk volt, ma ezerkétszázat tartunk. Az indulás éveiben háromszáz állandó dolgozónk volt és alig tudtunk egy millió koronát kifizetni évente a bérekre, ma csupán százötven dolgozónk van és évente több mint négymillió koronát fizetünk a dolgozóknak. Elmondhatom, hogy 1952-től napjainkig tizenkétszer választottak újból elnöknek. A tagság bizalma jól esik, de kötelez is. Noha már hatvankét éves vagyok, ígéretemhez hűen akarok nyugdíjba vonulni, mégpedig úgy, hogy a pol'anyi szövetkezet a kerület legjobb gazdaságai között legyen. ILLÉS BERTALAN — Közel három évtized alatt mit értek el? — Erre a kérdésre tömören csak azt tudom válaszolni, hogy együtt fejlődtünk az országgal. Az egykori szegény mátyusföldl falvakban tömérdek új ház épült, a háztartások gépesítettek, a lakásokat bebútorozták, mindenütt van televízió, a családi házak garázsaiban a legtöbb helyen személygépkocsi parkol. A termelést gépesítettük, s ez nagyszerű dolog. Az ember azonban ilyenkor, ha a pályáján végigtekint, leginkább arról készít leltárt magának, aminek a legjobban örül. — Mi szerepel ezen a listán? — Leginkább a szövetkezeti eszme 'ereje. Kezdetben még mi, falubeliek Is nehezen értettük meg egymást s most az egyesült Vörös Csillag Efsz-ben öt falu mezsgyétlen határa ölelkezik, s öt falu lakossága él jő közösségben. Nagy öröm az, ha az ember érzi, hogy a közösség megbecsüli, s látja maga körül a gyönyörű gazdaságot, amelynek a létrehozásában az 6 szaktudása, munkája is benne van. • * # Az agronómus mindig koránkelő ember volt. Még ma is az elsők között néz körül a gazdaságban, kiadja a munkát, eligazítja az embereket. Azt vallja, hogy csak akkor lehet jó munkát és fegyelmet kérni az emberektől, ha a vezetők is jő példát mutatnak. A becsületes, odaadó munkában eltöltött évek után Kubík elvtárs nyugdíjba készül. — Végleges az elhatározás? — Igen. Az efsz vezetősége és az üzemi pártszervezet elfogadta érveimet. — Mivel foglalkozik rriajd? — Ha az erőm engedi, s a szövetkezet vezetősége igényli, akkor az öntözőcsoport munkáját irányítom a jövőben. E téren akarok a szövetkezetben továbbra is hasznos munkát végezni. • * • István bácsi szavai mellett silánynyá válik az íréi fogalmazás, hiszen amiről ő beszél, azt a parasztsors és a szövetkezeti gazdálkodás ereje fogalmazta. A szövetkezetben eltöltött közel harmincéves munkáját — 1973- ban — a „Kiváló munkáért“ kitüntetetéssel jutalmazták. —csiba— 1ааааааввваввавававввввв<гии)смаа Elengedhetetlen követelmény Rohamlépésben, az idővel versenyt futva készülnek szövetkezeteinkben a zárszámadó taggyűlések megtartására. Ez az időszak azért is oly igényes, mivel az efsz-ek IX. kongresszusára kiadott vitaanyagokat is aprólékosan meg kell tárgyalni az egyes munkahelyek kisebb közösségeiben, hogy a zárszámadó taggyűlésen a legértékesebb és a szövetkezetek életét legjobban előmozdító hozzászólásokkal ismertethessék meg az egész tagságot. A vita során azonban mely legfontosabb területekre kell a figyelmet összpontosítani? A szocialista mezőgazdaságban Is érvényes az a régtől ismert elv, hogy a mezőgazdasági termelés fokozásának alapját a növénytermesztés fejlesztése és hatékonyságának fokozása képezi. Ezért elengedhetetlen követelmény a földalap legcélszerűbb felhasználása és termőképességének növelése. E téren nagy tartalékot képez a szerves trágyák jobb felhasználása, az öntözés lehetőségének megfontoltabb alkalmazása, különösen a kellő takarmánybázis kialakítása céljából. Hiszen Szlovákiában a rétek és legelők a mezőgazdasági földterületnek több mint egyharmadát teszik ki. A vitában tehát ne feledkezzünk meg e kérdés mélyebb elemzéséről sem, ha a termelés fokozása lebeg szemünk előtt. A több és jobb terimés takarmány jelentős abrakmenynyiség megtakarítását teszi lehetővé és hozzájárul az állattenyésztési feladatok sikeresebb teljesítéséhez (ben)
