Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

Tenyészállat-beszerzési gondok, tennivalók A kisállattenyésztök körében в tenyészállatok beszerzési gondjairól, problémáiról egyre többet hallani. A rosszul sike­rült törzsállomány vásárlás u gyanis igen sok értékes kezde ményezést törhet ketté. Köztu­dott, hogy egy állomány kiala kításánál az első lépést a te­nyészállatok beszerzése jelenti, amely igen alapos körültekin­tést és szakmai hozzáértést kö­vetel. Tenyészállatokat sokféle­képpen lehet beszerezni. Vásá Tolhatunk ismert vagy ismeret­len tenyésztőtől, kiállításokon stb. Az első állományt egy helyről vagy több tenyésztőtől is beszerezhetjük. A veszélyfur rás azonban az említett esetek­ben állandóan nagy. Ahhoz, hogy a kezdő tenyésztő a meg vásárolt állományban örömét lelje és számításait is megta Iái ja, nagyon sokrétű előzetes felkészülést, illetve tanulmá nyozást kell elvégezni. A kisállattenyésztési szándék eldöntése után a szakszerű el­helyezés, gondozás és a takar­mányozás előfeltételeinek ma­radéktalan biztosítása az első feladat. Nagy hibát követ el az a kezdő tenyésztő, aki meggon­dolatlanul az ólak, ketrecek (férőhelyek), a megfelelő ta­­kermánykészlet biztosítása nél­kül fog az állomány beszerzé­séhez. Az elhamarkodott lépé­sek ugyanis a későbbi időben nagyon megbosszulhatják ma­gukat. Az állati faj és ezen belül a fajta kiválasztását tehát előzze meg az alapos elméleti és gya­korlati tanulmányozás. Ebben a jő szaklapok, szakkönyvek, s nem utolsó sorban az elismert tenyésztőtársak is sokat segít­hetnek. Az a legbiztosabb be­szerzési mód, ha a tenyész­­anya és tenyészapa-állatokat elismert, jónevű tenyésztővel közösen vásároljuk meg. A vá­sárlást — lia egy mód van erre — a tenyésztőnél személyesen kell lebonyolítani. A helyszínen ugyanis bizonyos következteté­sekre lehet szert tenni, elsősor­ban az állatok elhelyezését, gondozását és egészségi állapo­tát illetően. A helyszíni szemlén célszerű megtekinteni a kisállattenyész­tő által vezetett törzskönyvet. Ennek alapján ugyanis azonosí­tani lehet a kiválasztott egye­­deket, s a szülőállatok telje­sítményéről is pontos adatokat lehet megtudni. A törzskönyv birtokában meg lehet és meg is kell követelni az egyeden­kénti törzsalap elkészítését és kiadását. Erre ugyanis nagy szükség van a tenyészállatok kiválasztásánál, az állatcsopor­tok összeállításánál, elsősorban a .rokontenyésztés mellőzése céljából. Az egészségi állapot helyszíni megfigyelése elengedhetetlen feladat. Ez a tenyésztésben le­vő törzsállomány mellett a te­­nyésznövendékekre is feltétlen terjedjen ki. A kezdő tenyésztő ugyanis — tapasztalatlanság folytán — gyakran nem tudja megállapítani a megtekintett állomány egészségi állapotát, a fajtaazonosságot. Ezért nem árt, ha a kezdő tenyésztő a te­nyészállatok vásárlását egy gya­korlati tapasztalatokkal ren­delkező tenyésztőtárssal együtt bonyolítja le. Lehetőleg fiatal növendékállatokat vásároljunk, mert az idősebb egyedek meg­vásárlásánál nagy a veszélye annak, hogy a lelkiismeretlen tenyésztők a selejtes egyedeket is eladásra kínálják. Néha előfordul, hogy a vásá­rolt egyedek alkatilag kifogás­talanok, a nevelési készségük és szaporaságuk megfelelő, de az utódokon mégis jelentkez­nek a szülőknél alkalmazott, károsnak mondható keresztezé­sek különböző jelei. Ez lénye­gében annak a következmé­nye, hogy a tenyésztők jelen­tős hányada — újdonságokat remélve — természetesnek ve­szi a fajták gyakori oktalan keresztezését. Ez enyhén szólva merénylet a fajtatisztaság ellen. Ennek azonban még súlyosabb következménypi is lehetnek. Osszegozvs az elmondottakat, ha a kezdő tenyésztő a te­nyészállatok beszerzése előtt mélyreható fa jtavizsgálatot vé­gez, alaposan megvizsgálja a tenyészetet, az állatok egészsé­gi állapotát és a fajtaazonossá­got, ha az elméleti és techni­kai feltételeket lehetőleg maxi­málisan betartja, - akkor te­nyésztésre. továhbtenyésztésre alkalmas állományt szerezhet be, ami számára örömet és elé­gedettséget jelenthet. Forrásanyagok alapján összefoglalta: —blm — Melyikei telepítsük? A csemegeszőlő iránt Is egyre nagyobb a kereslet. Meg kell jegyezni, hogy hiába akarunk különféle, szép hangzású szőlő­fajtákat telepíteni, ha nem ismerjük eléggé jó vagy rossz tulajdonságaikat. Ha az egyik fajta nem válik be, akkor mási­kat kell helyette telepíteni, de ez két év elvesztésével páro­sul, amit behozni már lehetetlen. Ezért a telepítést megelő­zően alaposan nézzünk körül, érdeklődjünk a termelőknél, hogy mely fajták váltak be, stb. Arra azonban mindig ügyel­jünk, hogy lehetőleg az adott környezetnek megfelelő, tehát bevált fajtát telepítsünk, olyat, amely minden követelménynek megfelelő, a téli fagyokkal és a betegségekkel szemben ellen­álló, bőtermő stb. Mindemellett a kiválasztott fpjta igénytelen legyen a táj, a fekvés és a talaj típusa iránt, jól megtermé­kenyülő legyen. Ha az említetteket maradéktalanul figyelembe vesszük, ak­kor nem érhet bennünket kudarc. Telepítésre a következő csemegeszőlő-fajtákat ajánlom: FAVORIT Augusztus elején érik. Téli fagyállósága közepes, tőkéje erős fejlődésű, hosszúcsapra metszve bőven terem. Bogyói közepe­sen nagyok, gömbölyű alakúak, sárgás színűek, húsa kemény, ropogós, finom ízű. IRSAY OLIVÉR Augusztus első felében érik. Téli fagyállósága jó. Tőkéje erős növekedésű, rövid-, illetve liosszúcsapra metszve közepe­sen terem. A fürtök a szállítást jól bírják, a rothadásra ke­vésbé érzékenyek. Aranyosan sárgás színű, kitűnő ízű, de a kisebb bogyók miatt nem annyira tetszetős, keresett. PANNÓNIA KINCSE Augusztus végén, szeptember elején érik. A téli fagyokra érzékeny, tőkéje erős növekedésű, a talaj iránt kevésbé igé­nyes. Hosszúcsapra metszve bő termést ad. Ha túl sok ter­mést hoz, a fürtök leszedhetők. A hónaljhatjásokon másodter­mést fejleszt, ami szintén beérik. Nagy fürtjei és bogyói miatt a piacon is közkedvelt. KOCSIS IRMA Szeptember első felében érik. Téli fagyállósága közepes, tő­kéje erős növekedésű, a talaj iránt nem igényes. Rövidcsapra metszve is bőven terem. Hátránya, hogy hajlamos a rothadás­ra Hazai viszonylatban elsősorban borszőlőként termesztik, de mint csemegeszőlő is értékesíthető. Átlagosan tizenhat-tizen­nyolc cukorfokon érik be. SASZLA Szeptember első felében érik. Általában piros és fehér Saszlának nevezik. A téli hideget vesszői jól bírják. Tőkéje közepesen erős növekedésű, a fekvés és a talaj iránt nem igényesek. Rövid- és hosszúcsapra metszhetők. Közepesen vagy bőven teremnek, a fürtök jól szállíthatók, a tőkén be­érve igen sokáig elállnak. Ezek az eléggé elterjedt csemege­szőlő-fajták közé tartoznak. Ha jól beérnek, könnyű asztali bor készíthető belőlük. ATTILA Szeptember második felében érik. Téli fagyállósága közepes, tőkéje erős növekedésű. Hosszú- vagy rövidcsapra metszhető. Mutatós, kellemes ízű fajta, a fürtjei a szállítást azonban ke­vésbé bírják. NARANCSlZÜ ' Augusztus közepén érik. Rövid-, illetve hosszúcsapra metsz­hető, közepes termést adó csemegeszőlő-fajta. A bogyók köze­pesen nagyok, a laza fürtök sársgásfehérek. Téli fagyállósága jó, a többi tulajdonságai hasonlóak az Irsai Olivéréhez. KOSSUTH SZÜLŐ Augusztus végén, szeptember elején érik. Rövid-, illetve hosszúcsapra metszve bő termést ad. Könnyű asztali bor is készíthető belőle. Fürtjei nagyobbak, kissé ovális alakúak, zöldesfehér színűek, enyhén muskotályos zamatúak. Télálló­sága közepes. Jó tulajdonságai közé tartozik, hogy a tőkén beérve igen sokáig eláll. GÉNUAI ZAMATOS Szeptember második felében érik. Hosszúcsapos metszéssel kielégítő termést ad. Könnyű 'asztali bor is készíthető belőle. Bogyói közepesen nagyok, megnyúlnak, zöldessárga színűek. A piacon keresett csemegeszőlő-fajta. Van azonban egy hibája — mivel női virágú, néha előfordul —, hogy nem jól termé­­kenyül meg. Én Olasz rizlinget telepítettem mellé, mert annak a virága elősegíti a megtermékenyülést. Ezen kívül még vannak említést érdemlő csemegeszőlő­fajták. Ilyenek például az Olimpia, Rekord, Szűlőskertek ki­rálynője muskotály, Hamburgi muskotály, Kés kecsecsücsű stb. Ezeknek a fajtáknak azonban kisebb-nagyobb hibái vannak. Én ennek ellenére termesztem őket, mert szép, tetszetős ala­kúak és színűek, kellemes ízűek, bogyóik többnyire húsosak vágy ropogósak. A peronoszpórára általában minden csemegeszőlő-fajta ér­zékeny, de gondos kezeléssel igen jó eredményeket lehet el­érni velük. VEHOVSKY PÄL, Štúrovo ■yflezőgazdasági üzemeink elsősorban a kulcsfon­tosságú feladatok teljesítésére fordítják a legnagyobb figyel­met és előfeltételeket terem­tenek a szemesek és az élelmi­szer termelésében történő ön­­éllátottság eléréséhez. Ez a tö­rekvés az utóbbi években saj­nos háttérbe szorította néhány olyan növényi kultúra termesz­tését, amely ugyan nem nagy területet foglal le, de annál je­lentősebb a lakosság szükségle­teinek kielégítése szempontjá­ból. Itt elsősorban a majorán­na, a kömény, a fűszerpaprika, a petrezselyem, a berakni való uborka, a székfű; a mák stb. termesztésére kell gondolni, a­­melyekből az utóbbi években rendszeresen hiány mutatkozott. Az említétt — kevésbé vonzó — növényi kultúrák termeszté­sének kiszélesítése érdekében az illetékes szervek, szerveze­tek már több hathatós intézke­dést dolgoztak ki, amelyeknek a gyakorlatban való érvényesí­tésével tavaly a mezőgazdasági üzemek vonalán már sikerült némi előrehaladást elérni. E te­kintetben a felsőbb szervek a kertbarátok segítségével is szá­molnak. Kotier s András, a Szlová­kiai GyUmölcsészek és Kisker­­tészek Szövetsége Központi Bi­zottságának dolgozója arról tá­jékoztatott, hogy a kiskerté­­szeknek az idén száztíz tonna majoránnát kellene termelniük, elsősorban a komáromi (Ko­márno) járásban. Január tizedi­kével már harmincöt tonna termelése és felvásárlása volt biztosított a komárnól járás­ban. Ezt a cél szolgálta a ja­nuár ötödikéi komárnói munka­­értekezlet is, amelyen az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztériumának, a járási mezőgazdasági igazgatóság, a ZELENINA vezérigazgatóságá­nak és vállalatainak, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának, az SZGYKSZ Központi Bizottsá­gának és Kertészeti Szolgáltató Vállalatainak képviselői vettek részt. A majoránna termesztésének kiszélesítése érdekében növel­ték a felvásárlási árat. Míg korábban az I. minőségi osztá­lyú szárított majoránnáért a felvásárló vállalat harmincöt koronát fizetett, addig az idén már hetven koronát! А II. mi­nőségi osztályba besorolt ma­joránna új felvásárlási ára a korábbi huszonnyolc koronával szemben ötvenhat korona lesz kilogrammonként! Hasonlókép­pen módosul a friss állapotban értékesítésre szánt majoránna felvásárlási ára is. (Lám egy jó példa, hogy az illetékes szer­vek az anyagi érdekeltségről sem feledkeztek meg!) A ma­joránna termeléséért és felvá­sárlásáért az Érsekújvári (No­vé Zámky) és a Komáromi Ker­tészeti Szolgáltató Vállalat, va­lamint az Úgyallai (Hurbanovo) Zöldségtermeszfési Kooperációs Társulás a felelős. Az idén a Szövetség kimuta­tásai szerint a kertbarátok 25 ezer 727 tonna zöldséget kí­nálnak értékesítésre. Jelenleg még közel tizennégyezer tonna zöldségféle értékesítése nem biztosított adásvételi szerződé­sek keretében. E mennyiség je­lentős része a májusi—augusz­tusi hónapokra jut. Tehát újra ismétlődnek a korábbi évek fo­gyatékosságai! A felvásárló szervek a kertbarátok által fel­kínált zöldségmennyiséggel is­mét csak mint tartalékalappal számolnak? Sajnos a valóság az, hogy a járási mezőgazdasá­gi igazgatóságok illetékes szer­vei, dolgozói sem vették figye­lembe a szétírás során a kert­barátok értékesítési igényeit! A fejes saláta esetében sok gondot okoz az, hogy a termés bizonyos hónapokban jelentős mennyiséget képvisel, a későb­bi hónapokban pedig egyálta­lán nem lehet felvásárolni. Például az áprilisi hónapra jutó és a szerződésileg még nem biztosított mennyiség kétszáz­­harmincnégy tonna, holott a ZELENINA vállalatai a fejes salátát az egész év folyamán felvásárolnák, de kisebb téte­lekben. A fokhagymával kapcsolatban Kotiers elvtárs megjegyezte, hogy a kertbarátok az idén a múlt évi valósághoz viszonyítva kevesebbet termeljenek. Inkább a tavaszi ültetést kell előnyben részesíteni. A termesztés során azonban ne feledkezzünk meg az alapos talajfertőtlenítésről, mert sok esetben éppen a na­gyobb méretű fertőzés gátolja az értékesíést. A berakni való uborkából egyre nagyobb a kereslet. A szesz- és konzervgyárak vezér, igazgatóságának termelési és gazdasági egységei a kertészeti szolgáltató vállalatokon keresz­tül bármilyen mennyiséget át­vesznek. A kertbarátok sajnos a salátauborkát részesítik e­­lényben, így nem csuda, hogy az utóbbiból eddig még közel ezernégyszáz tonna értékesíté­sére nincs kereslet. A kertbarátok által felkínált zöldségmennyiség értékesítésé­vel kapcsolatban előrelátható­lag a komárnói, érsekújvári és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásokban lesznek á legnagyobb problémák! BARA LÁSZLÓ mérnök Előtérben a majoránna termesztése Január a tervkészítés szaka. A szervezetek, vállala­tok és üzemek értékelik az el­telt időszakban elért eredmé­nyeket, s a szerzett tapasztala­tokat felhasználva elkészítik az év munkatervét. így van ez a kisállattenyésztők alapszerve­zeteiben is. A Szlovákiai Kis­állattenyésztők Szövetsége Moj­­mírovcei Helyi Szervezetének tagjai a közelmúltban tartották meg évzáró gyűlésüket. Az itt elhangzott értékelésből kitűnt, hogy a szervezet vezetősége sokrétű támogatást és segítsé­get nyújt a tagoknak. Többek között rendszeresen gondoskod­nak a tagság szakmai nevelé­séről. Az elért eredmények el­sősorban a szervezet vezetőinek jó irányító és szervező tevé­kenységét dicsérik. Példájukat bizonyítja, hogy a céltudatos, jó irányítás meghozza gyümöl­csét, hiszen szervezetüket a já-Irás legjobbjai között emlegetik. A szervezet tagjai főleg ba­romfi-, nyúl-, galamb-, nutria-és juhtenyésztéssel foglalkoz­nak. Jelentős tevékenységet fejt ki a baromfitenyésztők csoportja. Itt ma már a kisállattenyésztők előtt ismeretes a szervezet kül­detése. Míg régebben a szerve­zet tagjainak az volt a felada­ta, hogy elősegítsék a lakosság hússal és tojással való ellátá­sát, az utóbbi időben ez lénye­gesen megváltozott. A tagok fő­leg fajtatiszta állatokat tarta­nak. Ez viszont szaktudás, szak­ismeret nélkül egyszerűen le­hetetlen. A fajtatiszta állatok tenyésztésére a szervezet veze­tősége hívta fel a tagok figyel­mét. Ennek következtében a tagok udvaraiból eltűntek a ve­gyes és ellenőrizhetetlen álla­tok. Helyüket ikettős hasznosí­tású fajtatiszta állatok foglal­ták el. A tagok fő célja, hogy egy tyúktól évente körülbelül kétszáz tojást nyerjenek s a csibék minél előbb elérjék a vágósúlyt. Igen elterjedt a ro­­dejlend fajta tenyésztése. Am a szervezet tagjai között akadnak olyanok is, akik kedv­telésből szép, kiváló állatokat tenyésztenek, melyekkel külön­böző kiállításokon vesznek részt. Közéjük tartozik Kvas­­ňanský Štefan, a szervezet al­­elnöke is. Mint mondotta, szereti a há­ziállatokat. Állományában talá­lunk baromfit, juhot és kutyát is. A kaparóbaromfiak közül szintén a rodejlend tyúkfajtát tenyészti. A nyúlfajták közül a francia ezüst a kedvence. Egy­­egy szép példánnyal járási mé­retű kiállításokon vesz részt, s ha úgy adódik, el is adja őket. Ezenkívül nagyon kedveli a juhokat. Véleménye szerint a nyúlnál érdemesebb juhokat tartani, mert nem annyira igé­nyesek a takarmányozásra és gondozásra. Kiváló merinók ké­pezik állományát, amelyeket el­sősorban gyapjúért tenyészt. Arra törekszik, hogy minél több és jobb minőségű gyapjút nyerjen. Évente kétszeri nyírás alkalmával egy juhról hat-hét kilogramm gyapjút nyer, amit az illetékes vállalat rendszere­sen felvásárol. A múlt évben á gyapjút első minőségi osztály* ban vették át tőle, ami azt bi­­zonyítja, hogy hozzáértéssel teu nyészti és nyírja a juhokat. A szervezet tagjai a takar­mányszükségletet részben a szervezet segítségével, részben saját maguk szerzik be. A szer­vezet vezetősége gondoskodik a szakmai előadásokról. A téli időszakot a tagok szakmai-poli­tikai iskolázásra használják ki. A közelmúltban a nitrai járási állatorvosi szolgálat szakembe­reinek segítségével előadást tartottak a baromfi- és nyúlbe­­tegségekről. Ebből is kitűnik: azon fáradoznak, hogy a tagok fajtatiszta apróállatait megvéd­jék a betegségektől, illetve megelőzzék a betegségeket. Az évzáró gyűlésen megvitat­ták az idei évre szóló feladato­kat, hogy az eddigieknél még szebb, jobb eredményeket ér­hessenek el. —nt-a Jelentős tevékenység idő-

Next

/
Thumbnails
Contents