Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

1879. január 27. SZABAD FÖLDMŰVES. Viharban született A közelmúltban kikiáltott Kambod­zsai Népköztársaságra nagyon találó jelző, hogy viharban született és vi­harban teszi első politikai lépéseit. Eddig két irányban: az új Kambodzsa felvette a diplomáciai ‘kapcsolatokat a környező indokínai országokkal, ami vitathatatlanul pozitív lépés és a Népi Forradalmi Tanács meghirdetett nyolcpontos programjával összhang­ban áll, másodszor felvette a kapcso­latot az ENSZ-szel, azaz kifejezte til­takozását amiatt, hogy a Biztonsági Tanács Kambodzsával foglalkozó ülé­sén nem törvényes képviselői foglal­ták el Kambodzsa helyét. Tehát meg­történt az első nemzetközi védekező lépés is. Mint ismeretes, a megdöntött leng Sáry—Pol Pot rendszer panasszal for­dult a Biztonsági Tanácshoz és ag­resszióval vádolta a Vietnami Szocia­lista Köztársaságot, ezzel palástolván a felkelő hazafiak sikerét. A vádpon­tok között szerepelt a kambodzsai bel­­ügyekbe történt beavatkozás is. tA Biztonsági Tanácsban heves vita bontakozott ki az előterejsztett kér­déssel kapcsolatban, bár érdemi vitá­ról nem lehetett szó, mert Kambodzsa törvényes képviselője hiányzott. No­rodom Szihanuk herceg, aki leng Sary megbízásából vett részt az ülé­sen, nem lehetett a kambodzsai nép képviselője, egyébként is, mint beis­merte, a megdöntött Pol Pót klikk őrizet alatt tartotta öt s négy fiát és 11 unokáját gyilkoltatta meg. A her­ceg kifakadásajt tehát nem vehették komolyan, legfeljebb mély Vietnam­­ellenes gyűlöletének levezetését lát­hatták benne. A nyugati küldöttségek magatartása azonban nem realizmust, hanem bizo­nyos óvatosságot és leplezetlen szo­­cialistaellenességet is tükrözött. A háttérben kétségtelenül kirajzolódott a legutóbbi amerikai—kínai közele­dés, a diplomáciai viszony felvétele, és mindenképpen simítani kívánták a pekingi cselszövések kudarcát. Gro­teszk jelenségként hatott a be nem avatkozásra és egyéb nemzetközi jo­gokra való hivatkozás azok szájából, akik ezeket a jogokat lépten-nyomon megsértik. A kambodzsai népet akar­ják talán azzal vádolni, hogy „beavat­kozik saját jogaiba“? A szocialista országok szolidaritása a Biztonsági Tanácsban is megmutat­kozott, amikor a Szovjetunió és Csehszlovákia küldöttei leleplezték a pekingi üzelmeket, s a Szovjetunió ellenszavazatával megvétózta a szo­cialista Vietnam ellen szorgalmazott szankciókat. Említettünk bizonyos nyugati óva­tosságot. Ez éppen abban nyilvánult meg,hogy nem bocsátkoztak a tör­téntek lényegének feltárásába, bon­colásába. A Nyugat kénytelen volt általánosságban beismerni, hogy a Pol Pót—leng Sary rendszer korhadt, népellenes diktatúra volt, mely min­den emberi jogot lábbal tiport. Ha ugyanis a nyugati tökésországok kép­viselői magát a megdöntött rendszert vették volna védelmükbe, leleplezték volna magukat a világ közvéleménye előtt, hogy kenetteljes szavaik az em­beri jogokról és szabadságjogokról, valamint hivatkozásaik a világszerve­zet nemes szándékú dokumentumaira csak spanyolfalul szolgálnak rendsze­reik ellentmondásainak leplezésére, így aztán ahhoz a trükkhöz folya­modtak, hogy ‘kerülve a bukott kam­bodzsai rendszer bírálatát, a „történ­tek formáját“ ítélték el, azaz koholt vádak alapján megrótták a VSZK-t a kambodzsai belügyekbe való állító­lagos beavatkozása miatt és csapa­tainak visszavonására szólították fel. Azaz feltételes módba kívánkozik ez az állítás, mert a Szovjetunió sza­vazatával éppen ezt vétózta meg. Kambodzsa tehát nem lett ENSZ-ügy, mint azt bizonyos nyugati körök, és természetesen Peking, szerették volna. Röviden, győzött az igazság és a nemzetközi szolidaritás, amely az új Kambodzsának egyik szilárd bázisa lesz. —in— Barátság, együttműködés LEONYID BREZSNYEV BULGÁRIÁBAN A világpolitikában — nemcsak a szocialista országokban, hanem a Nyugaton is — igen nagy Jelentősé­get tulajdonítanak Leonyid Brezsnyev államférfiúi szerepének. Korát megha­zudtoló agilitással és frisseséggel munkálkodik a szovjet békepolitika ‘koncepcióinak megvalósításán, nem egy jelentős kezdeményezés fűződik nevéhez. A nyugati" világ különös ér­deklődéssel figyeli Brezsnyev elvtárs utazásait, lépéseit napjainkban, ami­kor az új esztendő nagy megmozdulá­sok, világproblémákat jelentő esemé­nyek jegyében kezdődött — gondo­lunk a népi erők kambodzsai győzel­mére és az iráni demokratikus erje­désre. A máit héten Leonyid Brezsnyev a Bolgár Népköztársaság vendége volt, itt töltötte rövid szabadságát. Útjára elkísérte Konsztantyin Cserpyenko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A szovjet vezető szabadságát arra is felhasználta, hogy vendéglátójával, Todor Zsivkovval, a Bolgár KP Köz­ponti Bizottságának első titkárával áttekintse országaik együttműködését és az időszerű nemzetközi kérdéseket. Elégedetten állapították meg, hogy a Szovjetunió és Bulgária eyüttműködé­­sének fejlődése minden téren a két ország népeinek és az egész szocia­lista közösségnek érdekeit szolgálja. A nemzetközi kérdésekkel kapcso­latban behatóan foglalkoztak a Var­sói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé legutóbbi moszkvai ülésén elfogadott nyilatkozatban tartalmazott elvek megvalósításával. Hangoztatták, mindent megtesznek annak érdeké­ben, hogy Európában és a világ más részein is erősödjék a békés együtt­működés. Külön kiemelték annak je­lentőségét, hogy a Balkán-félszigeten is fejlődjenek a baráti és jószomszédi kapcsolatok. A (kambodzsai hazafias erők győzelmét méltatva hangoztat­ták szolidaritásukat a kambodzsai néppel, amely most a szocializmus útjára térve a békés, független, a demokratikus és el nem kötelezett Kambodzsa építésén munkálkodik. Brezsnyev elvtárs szabadsága során szófiai létesítményeket tekintett meg és ismerkedett a főváros környéki falvak életével. Kíséretével együtt a múlt hét szerdáján repülőgépen haza­utazott. Leonyid Brezsnyev nemzetközi kérdésekről Válaszok a Time-nak ЛШИШМИВВЗД A lenmgrádi csata 35. évfordulójára A vörös hadsereg 35 évvel ezelőtt ■hatalmas ellentámadásával kiszabadí­totta Leningrádot a fasiszta harapó­fogóból. 1944. január 27-én megszűnt a mintegy 900 napig tartó blokád. A fasiszták terveik szerint a földdel tet­ték volna egyenlővé a várost, melyet örökre le akartak törülni a világtér­képről. Ilyen bősz pusztító vággyal támadták Lenin városát. 1941 augusztusának derekán már csak kilométerek választották el a fasisztákat a Névai sugárúttól és a Palota tértől, ahol Hitler ünnepélyes díszszemlét akart rendezni. A berlini rádió akkoriban diadalittasan jelen­tette: „Már csak órák vannak hátra Leningrád bukásáig!“ Miután a fasiszták támadásai cső­dön mondtak, szeptember végén Hit­ler elhatározta, hogy terrorral — ál­landó bombázással és tüzéneégi tűzzel kényszeríti kapitulálásra Leningrádot. Amikor ezzel sem értek el semmit, még brutálisabb tervet eszeltek ki a fasiszták: kiéheztetik a lakosságot. Minimumra csökkent az élelmiszerbe­vitel, amely eddig is a fogyasztásnak csak harmadrészét fedezte. November 20-tól a munkások 250, a többiek 125 gramm kenyeret kaptak naponta. 1941 és 1942 kemény telén naponta mint­egy négyezer leningrádi halt éhen vagy fagyott meg. A lakosság áldoza­tai azonban sokkal nagyobbak lettek volna, ha nem tesznek határozott in­tézkedéseket autóút építésére a be­fagyott Ladoga-tavon ‘keresztül. Ez volt az „élet útja“, mely állandóan ellenséges tűz alatt állott. A gépko­csivezetők ennek ellenére naponta legalább háromszor, sőt egyesek négyszer-ötször Is megtették a 25 ki­lométeres útvonalat. A szovjet csapatok régóta várt és tökéletesen előkészített támadása 1943 januárjában az „élet második útját“ is megnyitotta a város számára. A leningrádi rádió már január 19-re virradó éjjel jelentette: „A blokádot áttörtük! Régen vártunk erre a napra. Mindig hittük, hogy egyszer eljön. Még a múlt év legsötétebb hónapjai­ban is meg voltunk erről győződve.“ A névai óriás békés életéhez veze­tő harmadik és végleges utat az 1944 januári nagy offenzíva után a három szovjet front csapatai nyitották meg, amikor Leningrád kapuitól messzire űzték az ellenséget. Január 27-én 324 ágyú üdvlövése rázkódtatta meg a Néva partjait a felszabadulás tisz­teletére. Egy évvel később, 1945. január 26-án a várost Lenin-renddel tüntet­ték ki, május 8-án pedig az első szov­jet városként kapta meg Leningrád a Szovjetunió Hőse címmel járó Arany­­csillagot. Ma, Leningrád gyönyörű útvonalain sétálva, nem is hinnénk, hogy e vá­ros valaha romokban hevert. Még szebb, mint azelőtt volt, s boldogabb lakóinak élete. A szörnyű blokád em­léke azonban nem mosódhat el. A Piszkarjov-temetőben egyszerű sírhal­mok fölött emelkedik a Hazát meg­testesítő anya szobra és óva int: „Senkit és semmit sem feledtünk“. —tek— Az ismert amerikai Time magazin külpolitikai nyilatkozatot kért Leo­nyid Brezsnyevtől. A hetilap első kérdése a SALT-2 készülő megállapo­dás jövőjére vonatkozott. Leonyid Brezsnyev találóan megfogalmazott válasza Így hangzott: „Úgy véljük, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve, amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt ki­induló pontként fogad el, megadja a helyes megoldást, és a nem távoli jövőben Carter elnökkel együtt alá­írásunkkal erősíthetjük meg a meg­állapodást.“ A szovjet—amerikai kapcsolatokat érintő kérdésre válaszolva, Brezsnyev utal arra, hogy ' fejlesztésük alapjai már régebben létrejöttek, mégis mes­terséges akadályokat gördítettek az együttműködés útjába. „Ezeket az akadályokat el lehet és el is kell tá­volítani“, — hangoztatta Brezsnyev. Az alkalmat megragadva a szovjet vezető bonckés alá vette az ún. szov­jet fenyegetésről terjesztett nyugati állításokat. „Most, amikor az európai földrészen határozottan érezhető lett az enyhülés, amikor a Helsinkiben zárult összeurópai tanácskozás meg­mutatta a békés együttműködés ki­szélesítésének útját, amikor Becsben tárgyalások folynak a katonai szem­benállás szintjének csökkentéséről, ismét zajt csapnak a „Nyugat-Európa elleni szovjet katonai fenyegetésről“. Szemmel látható, hogy Nyugaton né­melyeknek nem volt ínyére már a politikai enyhülés sem, s különösen nincs ínyére az a szándék, hogy az enyhülést Európa közepén a két fél katonai erői koncentrációjának csök­kentésével szilárdítsák meg.“ Egyál­talán nem szónokiasan hangzott a kérdés: „Vajon nem a Szovjetuniő-e az egyik fő kezdeményezője és aktív részvevője mindazoknak a lépéseknek, amelyek Európában a béke megszi­lárdítására és a békés együttműködés fejlesztésére irányulnak? Akkor hát miért vezetik félre az embereket, mi­ért ijesztgetik őket a „szovjet katonai fenyegetéssel“? Nem törekszünk ka­tonai fölényre a Nyugattal szemben, nincs erre szükségünk, amire szük­ségünk van, az csupán a megbízható biztonság“, — figyelmeztetett nyoma­tékosan Leonyid Brezsnyev. A kínai kérdés taglalása az interjú tartalmának jelentős részét alkotta. „Az Egyesült Államokban és más nyugati országokban egyeseknek úgy megtetszett a jelenlegi kínai vezetés­nek a Szovjetunióval szembeni ellen­séges irányvonala, hogy felmerült bennük a kísértés: tegyék Pekinget a szocializmus világára gyakorolt nyo­más eszközévé. Ez a kalandorpolitika rendkívül veszélyes az egyetemes bé­ke szempontjából. Arról van szó. hogy gazdasági jellegű csalétkekkel s most már mindinkább korszerű fegyverzet, haditechnika, technológia szállításá­val akarják jutalmazni és ösztönözni azokat, akik a világ egyik legnagyobb országának élén állva nyíltan kijelen­tették, hogy ellenséges érzülettel vi­seltetnek az enyhüléssel, a leszerelés­sel és a világ stabilitásával szemben; akik területi igényeket támasztanak számos országgal szemben, és provo­kációkat szerveznek ellenük; akik ki­jelentették, hogy a háború elkerülhe­tetlen, és megkezdték a tevékeny elő­készületeket a háborúra. Vajon olyan nehéz megérteni, hogy ez nem más, mint játék a tűzzel?“ — mondotta Brezsnyev elvtárs. A szovjet vezető utalt a náci Né­metország irányában folytatott ha­sonló politika történelmi tapasztala­taira. A szovjet—kínai viszonyt érintve ‘kijelentette: „Nincsenek sem területi, sem más igényeink ezrei az országgal szemben, és nem látjuk semmiféle objektív akadályát annak, hogy hely­reállítsuk nem csupán a jó, hanem a baráti kapcsolatokat is, nyilvánvalóan akkor, ha a Kínai Népköztársaság álláspontja ésszerűbb és békeszerető lesz.“ A további kérdésekre válaszolva Leonyid Brezsnyev ismételten kifej­tette a szovjet álláspontot a közel­­keleti és a dél-afrikai helyzet rende­zésével kapcsolatban. Leszögezte: „A nemzetközi feszültség enyhítését az a politika veszélyezteti, amely azok el­len a népek ellen irányul, amelyek ebben a térségben harcolnak felsza­badulásukért a gyarmati-fajüldöző el­nyomás alól“. .Nyilatkozata végén Leonyid Brezs­nyev Helsinkit érintve hangoztatta: „A Szovjetunió az egyetlen ország a világon, amely alkotmányába foglal­ta a záróokmánynak a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó tíz alapelvét. Nem kell egyúttal megfeledkezni ar­ról, hogy a záróokmány éppen az államközi kapcsolatokat szabályozó dokumentum. Egyetlen tétele sem ad egyik államnak sem jogot arra, hogy beavatkozzék más államok belügyei­­be, beleszóljon mások ügyeibe, sőt, mi több, a záróokmányt aláíró országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják egymásnak azt a jogát, hogy szabadon válasszák meg és fejlesszék ki politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerüket, szabadon alkossák meg törvényeiket és adminisztratív előírásaikat“. Külpolitikai kommentárunk Lesz kibontakozás Iránban? KÖZÖS NYELVEN.,. Az antikommu­­nizmus, a szovjet­­ellenesség egyesíti az imperialistákat a pekingi hegemo­­nistákkal, akik fegyverszállítmá­nyokért folyamod­nak a Nyugathoz. (V. Ginukov rajza ] íme teljesült a forradalmi hangu­latban dühöngő tömegek (követelése: a sah elhagyta Iránt, ideiglenesen, persze, legalábbis hivatalosan így magyarázzák elutazását, melynek ugyancsak hivatalos célja külföldi gyógykezeltetés, de palotáját, dolgozó szobáját múzeumi látványosságként mutogatják válogatott vendégeknek. Pedig a sah még csak Egyiptomban tartózkodik, és otthon hagyta fiát, a trónörököst, a régenstanács gondjaira bízva. Egy nap örömünnep, aztán újra fel­lángoltak a szenvedélyek, amelyek mintha nem akarnának csillapodni, és amelyek közepette nehéz valami­lyen kiutat találni az ország válságé-» ból. Most merre tart Irán? Erre a kér­désre jelenleg sem a józan politiku­sok, sem a kristálygömbökkel a jö­vőt kutató „látnokok“ nem tudnak és nem mernek választ adni. Sapur Bak tiar kormánya mind a szenátusban, mind a ‘képviselőházban bizalmat ka­pott» Ez azoban még nem azonos a lehetőségekkel. Az ellenzéki Nemzeti Front »-vezetője, Szandzsib ugyanis ellene fordult egykori harcostársának, mégpedig azért, mert Baktiar csak az önkényuralom, nem pedig általában “a monarchia megszüntetésének a híve. Szandzsib viszont hallani sem akar a császárságról, s ezért bejelentette, hogy Baktiar megdöntésére fog töre­kedni. A drámai helyzetben, a jövő alaku­lását Illetően, Párizsra szegeződnek a tekintetek. Mit szól a történtekhez a „nagy öreg“, Khomeini ayatollah, a mohamedán síita egyház főpapja. Khomeini most is, a sah távozása után nemet mondott. Azt is bejelen­tette, hogy ideiglenes kormányt ala­kít, Baktiart nem ismeri el, s egyedül ő hivatott Irán jövőjének irányítá­sára. Meg ‘kell mondanunk, az idős egy­házi ember mesterien használja ki a belső ellentéteket, egyházi befolyását és az elégedetlen tömegek forradalmi hangulatát. Iránban jogos a demokra­tizálódás ‘követelése, ám olykor az az érzésünk a televízió képernyőjét fi­gyelve, hogy a lázongó tömeg sok­szor nem is tudja, mit akar. Követe­léseit abszrakt formában hangoztatja, ki-ki más értelmezést adhat nekik. Baktiar programjában olyan pontok szerepelnek, mint az Izraelnek és Dél-Afrikának szánt olaj szállításá­nak beszüntetése, közeledés a ‘közel­­keleti rendezésben érdekelt arab or­szágokhoz, különösen a palesztinaiak­­hoz, a gyűlölt SAVAK titkosrendőrség felosztása, politikai demokratizálódás, az emberi jogok biztosítása stb. Eze­ket a tömegek magukévá is tennék, Viszont többbet is akarnának, mert elégedetlenek, és különösen elégedet­len a rájuk nagy hatást gyakorló ayatollah, aki Párizsból is gyorsan be tud avatkozni. Nos, Baktiar a tömegek szűnni nem akaró radikalizálódásával kapcsolat­ban elkövette azt a nagy hibát, hogy a sztrájkokat, melyek már komolyan fenyegetik az ország gazdasági életét, a (elvonulásokat és tüntetéseket, a gyakori erőszakosságokat „kommunis­ták művének“ nevezte, ami a Nyu­gatnak ürügyet adott arra, hogy nem­csak az illegalitásban levő iráni kom­­munstákat, hanem még a Szovjetuniót is belekeverje az iráni eseményekbe. Ezzel Khomeini malmára is hajtja a vizet, mert a főpap valószínű elkép­zelése egy teokratikus jellegű, iszlám köztársaság teremtése, amellyel kap­csolatban a hogyan tovább-ot még ő sem tudja. így aztán a „‘királyok királyának“ távozása semmit sem változtatott az ország helyzetén. Csöbörből vödörbe kerültek. Á hírhedt CIA már tevé~­­kenykedik, szítja a feszültséget és fegyvereket osztogat, míg a nyugati, elsősorban amerikai politikusok a helyzet átértékelése után a sah he­lyett esetleg más figurára tennék fel a játszmát. Az imperializmus termé­szete ugyanis ilyen ... LŰRINCZ LÁSZLÖ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents