Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-30 / 26. szám

1979. {údíus 30.

i. SZABAD FÖLDMŰVES

Életműve

örök és oszthatatlan

SZÄZ ÉVE SZÜLETETT MÓRICZ ZSIGMOND

Móricz Zsigmond születésének — 1879. június 30 — évfordulóin az

utóbbi évtizedekben, de különösen most, centenáriumának évében, gyakran úgy idézödik fel az alakja, mintha még élne. Napjainkban már a 100. születésnap, a jubileumi ünnepségek előtt Magyarországon az emlékbizottságot rendezvényein, számos tudományos ülésszakon, nálunk főleg a CSEMADOK által szervezett próza- és szavalóversenyeken mindenütt így emlékeztek meg a nagy magyar író életéről s munkásságáról.

Ezek a tisztelgések egyaránt szóltak Móricz Zsigmondnak, a feledhetetlen embernek és az olvasóiban örökké maradandó benyomást gyakorló életművének. Móricz Zsigmond életműve — a kor magyar valóságának ez a kiterjedésében és mélységében egyformán roppant arányú ábrázolása — ugyanis oszthatatlan, örök s a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb öröksége. ,

A megemlékezések ünnepi pillanataiban — de máskor is — Móricz Zsigmondra gondolva, általában nemcsak a nagy élményt nyújtó, élvezetes regényei, riportjai és novellái jutnak az eszünkbe, hanem mindenekelőtt az a valóságfeltáró szerep, amelyet életében magára vállalt s amelyet elvégzett. Mert bár halálának napjáig — 1942. szeptember 4-ig — újabb és újabb műveken gondolko,dott, alakokat formált, terveket érlelt, amit örökül ránk hagyott, az kerek és egész, tökéletes s befejezett, írásainak hatalmas serege a század eleji s a húszas-harmincas évekbeli magyar társadalom enciklopédiája, csakhogy éppen nem enciklopédikus leírásban, hanem izzó drámákban, élő jellemekben, kimunkált alakokban. Egyszóval mozgásban, színben, élményben, forróságban, legtöbbször éppen a tragédiában, a válság létrejöttének pillanatában.

A „Hétkrajcár“ című novellája kapcsán tehát nem véletlenül lelkesedett így Ady Endre, a nagy forradalmár költő: „Hej, Móricz Zsigmond, drága nagyszívü, kenyeres pajtásom, milyen egyszerű és milyen nagy dolgot műveltél te. Meglelted a magyarságot, melyről már azt kezdtük hinni, hogy nincs is... Móricz Zsigmond a legeseményagebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb, legbölcsebb, legnagyobb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója ...“ Ugyanerről az alkotásról Jegyezte meg Kosztolányi Dezső is: „Mindenekelőtt meglepett a hang biztossága, a szűkszavúság, mely művészre vall, az erő és egyszerűség, mely nem magyarázva, hanem varázslatosan megláttatja, érzékelteti az életet...“

Móricz Zsigmondot mindenkor elsősorban az ragadta meg, az izgatta, hogy mi történik az emberben és a világban. „Én sem ilyen, sem olyan író nem vagyok — írta egy helyen —, hanem csak igazmondó. Amit én mondok az nem vitaanyag. Az egyszerűen annak a közlése, ami bennem van, amit a világból Iátok.

S nem tananyag. Nem is kívánom, hogy kövessék“.

Móricz Zsigmond igazi művész volt, nagy művész és amit meglátott, magában feldolgozott, s műveiben kifejezett, az kora tökéletes képévé vált, a magyar realista próza halhatatlan értékévé lett. „Nem könyvből tanulta az irodalmat — állapította meg róla találóan Krúdy Gyula ~r, hanem a saját életéből, látnivalóiból, tapasztalataiból. Mintha valamennyi történetét végig élte volna, gyermekkorában vagy később személyesen ismerte a figuráit, élethűen és életszagúan vonultatja fel őket és legbensőbb gondolataikat is oly pontossággal följegyzi, mint csillagász az inga kilengését ...“ Móricz írásművészetéről hasonlóan vélekedik Illyés Gyula is, amikor egyebek között ezeket mondta: „Amit leír, annyira élet, hogy már nem is csodálkozom rajta. Ami minden író legküzdelmesebb célja, az nála születési adomány: müveiben, ismétlem, nincs semmi „irodalmi“. Regényeit maga az élet kerekíti egységes szerkezetbe...“

Valóban, Móricz Zsigmond életműve nélkül sokkal kevesebbet tudnánk a századfordulótól a felszabadulásig eltelt időről. Kevésbé ismernénk azt a válságokkal terhelt korszakot, közvetlen elődeinket — tehát önmagunkat is —, akik a pusztító nemzeti drámákat és a náci fasizmus gyújtotta második világégést szerencsésen átélték. Elhulló úri léhák, a nagybirtokok szorításában vergődő zsellérek, kisvárosi porban fulladozó értelmiségiek, kitaszítottak, árvák, lélegzet után kapkodó nyomorultak, a munkásnép verejtékéből kincseket sajtoló kizsákmányolók, nincstelen cselédek, summások, parasztok, ravasz, dölyfös nagygazdák, kupecok, emberi létért, szép, boldog szerelemért küzdő fiatalok, örökségért, jussért ölre menő testvérek ... Megannyi hűs-vér alak végtelen sora vonul el szemünk előtt Móricz Zsigmond műveiben és ezekben, egy igazmondó nagy író által feltartott őszinte tükrökben, a közelmúlt, a sokak által ezerszer is elátkozott népnyúzó úri rendszer harminc-negyven esztendeje tekint viszsza ránk.

Nincs magyar író, akinek a felszabadulás óta annyiszor, annyi kiadásban Jelent volna meg könyve, mint Móricz Zsigmondnak, kivéve talán a régebbi s legnagyobb klasszikusokat, Jókait, Mikszáthot vagy esetleg Móra Ferencet, aki szintén az idén júliusban lenne százéves. Igénylik, keresik az emberek műveit, mert önmagukra kíváncsiak, sokan önmaguk múltját élik és érzik át újra, amikor Móricz müveket olvasnak vagy novelláinak, regényeinek színpadi és filmváltozatát nézik. A felszabadulást követő közel három és félévtizedben a magyar nyelvű olvasók egyik legnagyobb élménye volt tehát a móriczi életművel való megismerkedés. Hatása alól úgyszólván senki sem vonhatja ki magát.

Hatott és hat az olvasóira, mert megismertette, megismerteti őket a közelmúlt magyar világával, de befolyással volt s van az írókra is, mivel ösztönöz a valóság mélyebb feltárására, megmutatására. „Az író — vallotta Móricz — az egész emberiség munkája és az író minden szava nemcsak saját népének szól, hanem a világ minden népének.“ Móricz hatott és hat a közéletre is, hiszen az ember panaszainak észrevételére, létének állandó jobbítására tanít. Sőt, fejleszti történelmi tudatunkat is, mert amint a múltban — sok esetben hónapokig tartó gyűjtőútjaí során — meglátott s felszínre hozott, az ma is fontos, Izgalmas és megszívlelendő.

A két világháború közötti években Móricz Zsigmond többször is járt Szlovákiában és élénken érdeklődött a csehszlovákiai magyarság sorsa iránt. Sőt, mivel első felesége Holies Janka tudott szlovákul, az 6 révén egyre jobban megismerte a szlovák népet is. Ezerkllencszázhuszonhétben például egy országos előadó körútra érkezett Szlovákiába Móricz Zsigmond, és bejárta Dél-Szlovákia öszszes városait. A krónika feljegyezte, hogy ez a körút a nagy író diadalmenete volt. Általában ezernyi ember tolongott előadóasztala előtt és a legtöbb helyen másnap meg kellett ismételni a műsort. Olyan társadalmi ünneplésben volt nálunk része, amilyent soha sehol másutt nem kapott. Minden más rendezvény szünetelt a Móricz-est napján, mindenütt a városok vezetői üdvözölték megérkezésekor. Rimaszombatban virágos négyesfogaton vitték a városba, búcsúzáskor pedig a diákok fáklyásmenetben állták körül a kocsiját. Az ünneplésből még a sajtó sem maradt ki. Egy szlovák nyelvű újság többek között azt írta, hogy Móricz Zsigmond olyan, mint Ján Kollár, ' a szlovák szellemi egység hirdetője. Ez utóbbi természetesen már csak rég volt kuriózum.

Számunkra ma sokkal lényegesebb és érdekesebb ennél az utánozhatatlan és megismételhetetlen, lebifincselően magávalragadó móriczi életmű lelkesítő példaadása. Mert napjainkban is tanulságos minden nemzedék számára az a szenvedély, amellyel Móricz Zsigmond kora valóságát megmutatta, a részvéte az elesettek iránt, az az indulat, amellyel szembeszegült elnyomóikkal és a gyűlölet az élősködőkkel, a másokon tiprókkal szemben.

Móricz Zsigmond örök és oszthatatlan életműve óriási értékű ajándék a magyar s egyben a világirodalom számára. Olvasói és olvasóink nevében születésének jubileumi, századik évfordulóján ezért tisztelgünk a magyar író emléke s halhatatlan műveinek sora előtt.

KANIZSA ISTVÁN

valaki gyufát gyújtott. Így meglátta, hogy a felesége jött meg.

Egy kicsit hallgatott, akkor azt mondta:

— Hát te hun csavarogtál?

De az asszony kezében elaludt a gyufa és a meg nem szólt. Ogyhogy másodszor is rá kellett szólni, hogy hun csavarog éjnek éccakáján.

— De te mit csináltál — mondta az asszony és újra gyufát sercintett.

A kicsi világosságnál látni lehetett, hogy mit csinált, ha meg látja, akkor minek kérdi. Inkább felelne a kérdezésre, hogy hun? Harmadszor is meg kellett kérdezni tőle, hogy hun csatangolt a merő éccakán.

— Otthon vótam — mondta az asszony.

— Hun otthon? Tisztességes aszszonnak csak ott van otthun, ahun az ura alszik.

— E mán nem otthon — azt mondja az asszony — iszen kend összetört mindent.

— Össze hát.

— Akkor én mégis megyek viszsza.

— Ereggy, ki hívott... Se nem küldtelek s nem hljtalak ... Valid ki az anyád... — minek jöttél vissza?

Hát a menyecske csak azt mondjtt, nagy szipogva:

— Édesapám hazakergetett, hogy azt mongya, nem ad helyet egy olyan asszonynak, amék az urát olthatta. Menny haza, béktiljetek meg magatok kenyerén, nem az enyémen. Azért jöttem haza.

Erre Buglyas Mihály elkezdett gondókodni. Akkor pedig kár vót mindent összetörni, ha az asszony viszszajött. Ö meg azt hitte, hogy sose jön többet vissza.

Egy kicsit hallgatta a felesége sztpogását, ahogy sirt, folytatta a könyvijeit, meg mégis sírt, sirdogált. A setét éccakába.

Akkor' azt mondta neki:

— No, elég legyen mán... Miattad tettem, amit tettem. Setét vót, magam se láttam ... Mért nem hattál ennivalót.

— Ott van a blóderba. Be van téve, mér nem vette ki.

Hő, a fene egye meg, erre nem gondolt. Most mán aztán nagyon restelte magát. Hát akkor mégse kellett vóna.

Most mitévő legyen. Vakarta a fejét a setéibe, aztán megbékült hangon azt mondta:

— No, gyere. Gyeride a szalmára ... Mán most így fogunk lenni, a fene egye meg a szokásodat... mersz te énvelem kikezdeni? Nem tudod, hogy nem szeretem a truccot?... mafd ősszel elődjük a kisbornyűt, addig megnő, azon majd veszünk másik bútort.

Feltérdelt a szalmán, keresgélt a setéibe az asszony után, meg is lelte, meg Is fogta a karját és oda rántotta maga mellé.

Aztán kis csókokkal szelídítette.

— No, ne bőgj mán. Ebből láthatod, hogy nem haragszok rád. Láthadd, hogy szívellek. Meg nem is akarok nélküled élni. No__

Másnap reggel olyan hegyesen hajtotta kifelé a mezőre a falu csordáját, hogy meg is kérdezték az emberek, mi gz, miért olyan hegyes.

—-Hát — mondja — van egy rossz feleségem, eladnám, ha valaki megvenné. Még húsz pengőt is adnék vele, ha elvinné valaki.

Egy kódus napszámos ember nevetve mondta:

— No, add csak ide azt a húsz pengőt, de hamar. Az asszonnyal meg majd beszélek.

De nem adta oda a húsz pengőt, csak mosolygott. Nem is vót éppen húsz pengője. Az igaz.

I19321

uglyas Mihály hazajött a legelőről és zárva lelte a

házat. •' '

Felnyúlt az ereszbe, ott vót a kulcs. Levette, kinyitotta az ajtót, bement.

Hol van ez az asszony? Nem lát ételt a tűzhelyen. Körül vizslatja a házat, setét van, nem lát semmit. Ilyenkor az asszonynak itthon a helye. Már nem tudja, mit csináljon vele. Az este is megverte, nem verheti örökké. Ha egy verésből nem ért az asszony, akkor az egész nem ér semmit.

Csak Iából, csak pislog, sehol semmi. Ha már elmegy egy asszony hazulról farsangolni, a faluba, annyi esze kell hogy legyen, hogy ételt tegyen oda, ahol meg lehet leint, hogy az ura ne mérgeskedjen.

De se asszony, se krumplileves.

Rettenetesen kezdett méregbe jönni. Már nézte, hogy ha az asszony hazajön, mivel üsse agyon. Fejszefokkal puhítsd, vagy az egész házat ráborítsa?

Ahogy ott áll, néz, vár, csak megáll az ajtóban a szomszédék Misikéje.

— Mihály bácsi, itthon van?

— Mi kell?

i — Julis néném azt izenl, hogy nem jön többet haza.

— Mit?

— Elment az anyjához. Ötét többet nem veri.

— Azt mondta?

— Azt.

— Még mit mondott?

mám Szétrázta hát az ágyat, úgy hogy annak szakadt minden darabja, ahány annyi felé. El ts akarta törni, de nem ment. Erős deszka vót. Oj vót még nagyon.

Megkereste hát a sarokba, a kemence mellett a fejszét és a setéibe belevágott a deszkába. Nem is tudta, olyan setét volt, hogy a végit érte a vágás, vagy az ódalát. Elég a hogy szétdarabolta. Aztán megkereste a többi részt is, mind elhasogatta. Ebből nem lesz ágy többet. Suták Julis nem pihen benne.

Vót egy asztal is, meg egy kis karoslóca. Akkor is mondta, hogy nagyobb lócát vegyenek, de nem vót elég pénz. Julis meg nem akart adós maradni az asztalosnak, hát így csak kisebbszerüt vettek. No erre jó. Elvágta.

Még egy szék vót a házba, azt is megfogta, jó gondosan fődhöz vágta, az is darabokra szakadt. Akkor a lábát meg a háta botját ts eltörte, hogy becsületes legyen a munka.

Hát elég soká dógozott vele, de rendesen megcsinálta, ha már belefogott. Ezt ugyan meg kellett vóna hagyni, a szék lábát, mert avval még lehetett vóna kutyát ütni. De mán megvót. Annál jobb.

Most mán nem vót semmi a házba. Még az ablakot ki lehetett vóna törni, de azt nem Suták Julis vette, hát békén hagyta.

Annak örült, hogy a lámpa, ami lógott az asztal felett, magától összetört. Evvel legalább szintén nincs gond tovább.

Avval lefekvésre gondolt. Ott vót a szoba közepén az ágybéli. E nem kell, mert ezt Suták Julis varrta.

MÓRICZ ZSIGMOND:

Ttodé mmjeaM

— Nem mondott a semmit.

— Csak azt, hogy hazamegy az

anyjához?

— Azt.

— No jól van Mist hazamehetel, de stes míg agyon nem ütöttelek.

A gyereknek se kellett több, úgy eliszkolt, mint a megijesztett kutya.

Buglyas Mihály meg ott maradt egyedül a házban.

— Hé — kiáltott még a gyedek

után. i

— Mi a? -— Mikor ment el?

— Reggel.

— Jól van.

Visszafordult a házba. Ha reggel ment el, akkor már nem is jön vtszsza. Mert jó messze van ugyan az a falu, ahol az anyja lakik, az ts csordás ember, az apja, mint 6. Hát ha akart, azóta visszajöhetett vóna. De ha nem jött, az übaja.

Nagyon egy értelmes asszony, hogy még egy tányér bableveset se főzött, vagy valamit, amt eláll. Kukoricakását, ha már eszébe sem futott egyéb. De így elmenni, e valami.

Vót még egy darab kenyér a tarisznyájában, előkereste hát, aztán leült a küszöbre és lassan elkezdte enni. Morzsolgatta a száraz kenyeret. Tudta, hogy még semmi sincs a kertbe. Tán egy kis hagyma. Fel is állott, körülnézett a ktcsi ház megett a setéibe, babrált a fű között, nem lelte meg a hagymát, erre még mérgesebben visszament és visszaüit a küszöbre. Megette a kenyérmaradékot, mind.

Akkor megtürülte a száját, a bajuszát. Nem sok dolga volt vele, mert szája ugyan elég nagy van, anyjárul maradt a nagyformája szájaszéle, olyan mint a többi Kurtáé, hanem a bajusza meg kevés volt, mint az apjának, fiatal még, nem nőtt meg, de nem is. fog, a Buglyasoknak nincsen, csak egy kis csipet bajuszuk. Ki se lehet subtckolni.

Mikor rendbeszedte magát, akkor felállóit és azt mondta:

— Jól van Suták Julis, te akartad.

Evvel megfogta a kis konyhába a

nagy dézsát és úgy vágta ki az udvarra, hogy összedült.

Körülnézett a konyhába, mi is vóna még itt elintézni való, de nem volt ott semmi. Csak a tűzhely, de azt nem akarta bántani, mert arra még neki is szüksége lehet.

Tud 6 főzni magának, ha akar. Jobbat mint egy ilyen suta fiatal feleség.

Kinyitotta osztón az ajtót, a ház ajtaját. De ahogy kinyitotta, erre is megjött a haragja. Erre szokta akasztani a törülközőkendőt az a bitang céda. Levette az ajtót a sarkáról, úgyhogy annak beszakadt az ódala. E már nem ajtó többet — gondolta megelégedve.

Most bement a házba és megragadta az ágy végét. Egy új ágy vólt a szobában, a vásáron vették, együtt vették, a Julis pénzébül. Neki nem kell. Ô nem fog többet a Ittlis ág-iá’ и feküdni. Jó neki a fődön is, a szülhát úgy kézzel elhasogatta, hogy a tolltul prüszkölni kezdett. E még bosszút áll az asszonyért, gondolta.

A szalmát azonban egybekaparta, levetette magát rá és elfeküdt, elaludt.

Nagyon jóízűen aludt, ahogy becsületes ember a jól végzett munka után szokott aludni.

De elalvás előtt még elgondolta, hogy hogy is vót az avval a tállal.

Az úgy vót, hogy tegnap este mikor hazajött, a felesége nem vót otthon, kicsit később jött és nem sietett eléggé, mert tányérba akarta tenni erővel a levest. Ö meg azt mondta:

— Ne bosszants má avval a tányérral, adj ennem, mert éhes vagyok.

Hogy az asszonyt mégis csak ette a fene a tányérral, fogta, a kezéből kivette és kihajította az udvarra, össze is tört az egész tányér. De a nem baj. A csak egy rossz cseréptányér vót. Hanem a vót a baj, hogy az asszony, amilyen pujkaméreg van benne, elszörnyült a dógon és fogta a tálat, ő meg a tálat hajította ki az udvarra. Ügy étellel, ahogy vót.

E miatt verte osztón meg, mert ami az embernek szabad, az nem szabad egy rongyos asszony-cselédnek.

Igazsága vót. Ezt az asszonyt meg kellett vóna ismerni. Nem elszökni az anyjához.

Szóval ő aludt békességesen a szalmán, mikor egyszer csak valami

neszezést hall. Felnyitja a szemét, hát tán kutya jött be, méh eszébe jutott, hogy a pitvarajtót meg nyitva háttá. De nem a kutya vót, hanem