Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-02 / 22. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. Június 2. Lelkesedés, eiunkalecdillet, tenniaharas Amikor autónk letért a Tehla felé vezető mellékútra, jobboldalt érdekes „valamire“ lettem figyelmes. A rendezett gazdasági udvarban levő istálló bejárata fölött hatalmas transzparensek hirdették: ez áz állattenyésztési részleg szocialista brigádok munkahelye. Ezt persze nemcsak a feliratok jelezték, a telep környezete is. Erre szokták mondani: ez igen... Juhász Gyula, a szövetkezet személyzeti osztályának vezetője. KILENC BRIGÁD -w EGY АКАЙAT A levicet (Léva) Járás mezőgazdasági igazgatóságának egyik vezetője említette: a szocialista bírgádmozgalom hatására a Velký Ďúri (Győröd) szövetkezet a járás élenjárót közé tornászta fel magát. Az indulásról, a kezdeti időszakról Juhász Gyulával, a szövetkezet személyzeti osztályának vezetőjével beszélgettem. — Szövetkezetünkben az első szocialista brigádok 1972-ben alakultak. Egy az állattenyésztési, egy a szőlészeti részlegen, a harmadik pedig a javítóműhelyben. A kezdetben szerzett jó tapasztalatok további brigádok megalakítására ösztönöztek bennünket: 1976-ban már minden fontosabb részlegen volt szocialista brigádunk. A szocialista brigádok küldetése közismert, s tudjuk azt is, hogy a brigádok tagjaitól mindenki példás magatartást és aktivitást vár. Vajon tudatosították ezt szövetkezetük szociálisa brigádjainak tagjai, és az említett követelményekhez való tükröződik-e munkájukban? — Szocialista brigádjaink zók saját kezdeményezése alakultak. Nálunk nem formális mozgalomról van szó, hanem a létező kilenc szocialista brigádunk a szövetkezet dolgozóinak politikai elkötelezettségét és kezdeményezőkészségét tükrözi. Nem véletlen tehát az sem, hogy szocialista brigádjaink huszonhét tagja ezüstérmes, száznégy pedig a bronzérem viselője. A: Szövetkezeti Földművesek Szövetsége által rendezett versenyeken brigádjaink dolgozói rendszeresen részt vesznek, melyeken már sok előkelő helyezést értek el. Az persze természetes, hogy szocialista brigádjaink érdemei elsősorban a munkateljesítményekben és az eredményekben rejlenek. Például dohánytermesztő csoportunk a múlt évben 123 ezer koronával teljesítette túl az egyébként is iégényes tervét. Példás helytállást tanúsítottak a gépjavító műhelyben dolgozó brigádtagok is, akik az alkatrész takarékossággal kapcsolatos kötelezettségvállalásukat túlteljesítették. Hasonlóképpen van ez a többi termelési ágazatban is. Erről Inkább azonban beszélhetnének az Illetékesebbek, vagyis a szocialista brigádok vezetői. igazodás a dolgonyomán A BRIGÄDMOZGALOM LELKESEDÉST, ERÓT AD Huszárik Lajos főzootechníkus 1973 óta vezeti az anyasertések gondozásával foglalkozó szocialista brigádot. Eredményeikről a következőket mondotta: — Pár évvel ezelőtt anyakocánkénti átlagban csak tizennégy malacot választottunk el. 'Ezen az áldatlan állapoton változtatni kellett. A szocialista munkaverseny, amelybe a gondozók mindegyike bekapcsolódott, aránylag rövid időn belül kedvező fordulatot, nagyszerű eredményeket hozott. Az utóbbi években 20—21 malacot választottunk el anyakocánként, s így szövetkezetünk járási méretekben első helyre került, a gondozók pedig ezüstérmes szocialista brigáddá fejlesztették munkaközösségüket. Jó eredményeik titkát abban látom, hogy ennek a példás helytállást tanúsító brigádnak a tagjai tudatosították: munkájukkal a gazdaság érdekeit, ezen keresztül saját jólétüket szolgálják. Az egyhangú vélemények alapján elmondhatjuk: a „Huszárik-brigád“ a gazdaság legjobb csoportjai közé tartozik. Az itt uralkodó kollektív szellem, tenniakarás valóban példaképül szolgálhatna több szocialista brigádnak. A tehenészetben 1976-ban alakult brigád kezdetben a leggyöngébb eredményeket elérő brigádok egyike volt. A napi fejési átlag csak öt liter volt tehenenként. A változás az új, korszerű istálló felépítése után állt be. — Többen — még a vezetők közül is néhányan — azt rebesgették —■ kezdte a beszélgetést Putnoki Mátyás brigádvezető —, hogy a Matyi brigádja továbbra is olyan, mint volt, csak most már jobbak a körülményeik, javulnak az eredményeik is. Ez persze egyáltalán nem fedte a valóságot. Nagyon sok szervező munkába, lelkes tervezgetésbe tellett, míg összekovácsolódott a brigád. A kívülálló nem Is hiszi: emberek, Jellemek változtak meg a brigádban annak érdekében, hogy ne kullogjon mindig az utolsó sorban. Az igyekezet nem volt meddő, mivel ma már Jóformán száz százalékban az első minőségi osztályba sorolt tejből tehenenként 3409 liter tejet termelünk ki évente. A tehenészet csoportja nagy súlyt helyez munkakörnyezetük szépségére, tisztaságra. Sok-sojc brigádórát dolgoztak le a jobb munkakörnyezet kialakítása érdekében. Persze ezért a Jutalom sem maradt el. A tagok rendszeresen hazai és külföldi kirándulásokon vesznek részt, hiszen a pihenést, felüdülést jó munkájuk után kétség kívül megérdemlik. A szőlészeti brigád — vezetőjét kivéve — minden tagja nő. A szövetkezeti tagoktól tudtam meg, hogy ez az a csoport, amelyben legerősebb a brigádszellem. Mérés Lajos brigádvezető erről így vélekedett: — Mivel a brigádtagok javarésze többgyermekes családanya, munkánk folyamán bizony ebből kifolyólag sok kisebb-nagyobb problémát kellett közösen megoldanunk. Ez sikerült, s a gondok munkánkban nem gátoltak. Ennek fő bizonyítéka az, hogy a legjobb szocialista brigádok közé tartozunk. A szőlészeti brigád összekovácsolódását sürgetik a mostoha körülmények is: 1975-ben az újtelepítésű szőlő javarésze lefagyott, amit — nehéz munkával — pótolni kellett. Eddig átlagban nyolcvan mázsa szőlőt szüreteltek egy hektárról. Persze javulás már az idén is várható. Szó volt eddig a szocialista brigádok fejlődéséről, eredményeiről. E- mellett vizsgáljuk meg a legújabb feladatokat, vállalásokat: a szövetkezetesítés harmincadik évfordulójának s az efsz-ek IX. kongresszusának tiszteletére a brigádok 982 ezer korona értékű társadalmi munkát vállaltak. Ezidáig a vállalások teljesítésében a legjobb eredményeket a fejők brigádja érte el, akik a 12 600 korona értéket képviselő vállalásukat már a második negyedév előtt 9414 koronára teljesítették. Ha feladatukat a brigádok továbbra is ilyen jól, hatalmas lendülettel végzik, kötelezettségeiket hiány nélkül teljesítik majd. A lévai járásban Győrödön, a Győzelmes Február nevet viselő szövetkezetben alakult ki a legszínvonalasabb brigádmozgalom. Jó munkájukhoz lelkesedést, munkalendületet, további szép sikereket kívánunk. KALITA GÄBOR JÖL SÄFÄRKODTAK A KÖZÖS GAZDASÄG PÉNZESZKÖZEIVEL Jutott is - maradt is A múltkoriban felkerestem a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) Járási Bizottságát. Itt adták tudtomra, hogy a dolgozókról való példás és sokoldalú' gondoskodás tekintetében a Vydrany-i (Hodos) székhelyű Dunaszerdahelyi DUKLA Efsz a legjobb. Vezetősége különös gondot fordít a szociális-kulturális állandó bizottság tevékenységére, annak elősegítésére. Ügyel arra, hogy alaposan átgondolt, tervszerű — és célszerű — legyen ez a tevékenység. Már azért is, mert az egész tagságot érintő problémákkal foglalkoznak, sőt anyagilag támogatják az egyes tömeg- és társadalmi szervezeteket. Kezdjük talán azzal, hogy a dolgozók erőfelfrissítésére, látókörök bővítésére, szakmai-politikai tudásuk gyarapítására, s egészségvédelmére évente jelentős összegeket fordítanak. Tavaly például a Magas Tátra-i és a Zemplínska Šírava-i üdülésre, valamint belföldi társasutazásra mintegy 10 ezer koronát fordítottak. Dicséretes, hogy a serénykedőket, a munkában élenjárókat előnyben részesítik. Így jutottak el a szocialista brigádtagok összesen 82-en, megérdemelten, olyan helyekre, amelyek nem csupán kikapcsolódásra, erőfelfrissítésre, hanem élményszerzésre, ismeretgyarapításra is lehetőséget nyújtottak. Különösebb magyarázat nem szükséges hozzá: az ilyen jutalomtársasutazások, üdülések további kiváló munkára kötelezik valamennyiüket. További S0 dolgozó vett részt a paraszt-szövetség járási bizottsága által szervezett, évszakonkénti egyhetes időtartamú üdüléseken. Persze, külföldi üdülésből is kijutott a legjobbaknak: 128-an a Balaton partján, 10-en Olaszországban, 15-en Jugoszláviában, s 17-en a Szovjetunióban üdültek. Ismereteiket többen gyarapíthatták a Német Demokratikus" Köztársaságban, a Magyar Népköztársaságban és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban. Feltétlenül ide kívánkozik az is, hogy a pionírok üdültetéséről is példásan gondoskodnak: Staré Hámryban például 43, a Balatonon 20 gyermek üdült, Jugoszláviában pedig 10 gyermek töltött felejthetetlen, élményekben gazdag napokat. Erre a célra a szövetkezet (a bel- és külföldi pionír-nyaraltatást illetően) hozzávetőlegesen ötvenezer koronát fordított. A legutóbb említett összegtől valamivel kevesebbet fordítottak sportélet-fejlesztési célokra. Ebből is kitűnik, mennyire sportpártoló a közös gazdaság vezetősége, tagsága — s ez nagyon is helyénvaló, hiszen a közel ötvenezer korona jelentős részén sportfelszereléseket vásároltak e sportszervezetek részére. De nemcsak a legifjabb és az ifjú nemzedék részesül megfelelő anyagi támogatásban, hanem azok is, akik évek hosszú során példás termelőmunkájukkal, a közös gazdaság iránti hűségükkel s tudásuk latbavetésével, áldozatkészségükkel járultak hozzá a szövetkezet gazdasági-politikai megalapozásához, majd megszilárdításához és a termelés továbbfejlesztéséhez: tavaly például 2D nyugdíjas járadékát egészítették ki, összesen 78 600 koronával. Vagyis, az egy nyugdíjasra jutó járadékkiegészítés átlaga 393 koronát tett ki. Egyéb szociális juttatásra további 123 ezer koronát fordítottak. Ebben az összegben nem szerepelnek a különféle ajándékok, a különböző munkaversenyek győzteseinek, élenjáróinak átnyújtott tárgyi jutalmak, amelyek ugyancsak jelentő* anyagi ráfordítást igényeltek. A szociális-kulturális gondoskodásról festett kép nem volna teljes, ha megfeledkeznénk épp az utóbbiról. Hiszen 2068-an vettek részt (egész évben, összesenl) kulturális és színházi előadásokon, 400-an kiállításokon, s 600-an sportrendezvényeken. Ezenkívül az iskolás gyermekek részére ugyancsak a szövetkezet fedezte a színházi- és egyéb rendezvények belépődíját. Üzemi étkezdét is üzemeltet egész éven át a szövetkezet, mely a tagság javát szolgálja. Csupán a nyugdíjasok napján 386-an részesültek díjmentes étkezésben... Az évi vendégelési költség meghaladta a százezer koronát. Mindent egybevetve: a szociáliskulturális állandó bizottság jól sáfárkodott a meghatározott pénzösszeggel. Jutott sok mindenre — s maradt isi (kov) Méltó kitüntetés a legjobbaknak Putnoki Mátyás, Béres Lajos és Huszárik Lajos brigádvezetők. (A szerző felvételei) MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATOK Mitől szocialista a brigád? Tavaly tavasszal szántó volt még azon a helyen, ahol most az üvegtetők alatt a szentesi Arpád Termelőszövetkezet Egyetértés szocialista brigádja dolgozik. Paprikát kapálnak. A szépen fejlődő tövek csúcsán már április elején megjelentek az első termések is. X X Az Egyetértés brigád január eleje óta dolgozik a hármas Uvegházban, amely a most épülő kertészeti metropolis része. Az év első két hónapjában salátát termeltek — elsősorban exportra — majd február utolsó napjaiban ültették ki a paprikát. Az üvegház alatt a hőmérséklet huszonhat fokot mutat. Van aki fürdőruhában dolgozik. — Ilyenkor már könnyebb a munka. De ha ültetjük a paprikát, az bizony zsibbasztja a derekat, a csuklót — vallja Berkó Antalné. — Három-négy napig tart az egész. Nem is olyan nagy dolog az — szól közbe társa, Bánkúti Pálné. Kovács Julianna szerint a szedés a legszebb feladat. Pedig ott is hajladozni kell ám, istenigazából . Február közepén, amikor szedték a salátát, a látszatra ép, egészséges fejeket eldobták. Kiderült, hogy kis helyen ugyan, de Botrithis-fertőzés akadt a levélen. Vannak gazdaságok, ahol az ilyen árut — számolva az átvevő figyelmetlenségével — megpróbálják értékesíteni. Itt nem így van. Tóth Ibolya azt tartja, a vevőre nemcsak egyszer van szükség, hanem állandóan. A vevőt becsapni csak egyszer lehet, másodszor már nem nyúl az áruért. — Tudjuk ezt mi is — mondja —, nemcsak azok, akik kereskedelemmel foglalkoznak. Egy kicsit büszkék vagyunk arra, hogy tavaly a termelőszövetkezet által értékesített zöldségben a vevők nem találtak hibát. Dulin Irma szerint a legszebb munka a paradicsom termelése. Többen ellentmondanak, 6 megvédi igazát: — Folyamatosan dolgozhatunk. Ültetés, kapálás, kacsolás, kötözés, levelezés, és természetesen a legszebb, a szedés. Nem kell vándorolni .egyik Uvegbázból a másikba; ahol novemberben kezdtük a munkát, ott fejezzük be júliusban. Említik, hogy „jól együtt vannak". Közös kirándulásokat szerveznek; nem civakodnak; megértik egymás gondját-báját. Es úgy általában, jól érzik itt magukat a munkahelyükön. Természetes a kérdés, mitől szocialista a szocialista brigád? — Semmi esetre sem attól, hogy a nevünkben szerepel — mondja Felföldi Pálné. — Ha mögötte nincs tartalom, akkor az egész fabátkát sem ér. Szocialista attól lehet a brigádunk, hogy tehetségünk, lelkiismeretünk szerint dolgozunk, és ahol kell, társadalmi munkával segítünk. Patronáljuk például a szentesi „sárga“ iskolát. Kovács Antalné javasolja, hogy szóljon a fáma arról is: sort kerítenek a játszótér felújítására ... A cigarettaszünetnek vége. A sorok között a lányok, asszonyok újra felveszik a kapát. Ók pihentek egyet, én gazdagabb lettem egy beszélgetéssel .. A X X Bakó László telepvezető szerint a kertészetben első az elsők között az Egyetértés szocialista brigád. Szükség van lelkiismeretes munkájukra nagyon, mert tavaly az év elején elkezdett négyszázmillió forintos, 13,6 hektáros Uvegházváros beruházása a felénél tart. Hat ház alatt már zöldéit a paprika, sőt az elsőben — a január közepén telepítettben — már egy hónapja szedik a termést is ... B. N. A közelmúltban országszerte megtartott ünnepi gyűléseken a CSSZSZK kormánya, a Szakszervezetek Központi Tanácsa és Csehszlovákia SZFSZ Központi Bizottsága a Februári Győzelem 30. évfordulójának tiszteletére a hatodik ötéves tervidőszak vándorzászlóját adományozta mindazoknak az üzemeknek és földművesszövetkezeteknek, amelyek 1978-ban a tervfeladatok teljesítésében, a dolgozók kezdeményezőkészségének fejlesztésében, valamint a dolgozókról való komplex gondoskodásban a legjobb eredményeket érték el. Ezenkívül az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozók Szakszervezetének Szlovákiai Bizottsága, valamint az SZSZK, SZFSZ Központi Bizotsága. több kiváló földművesszövetkezetnek és üzemnek reszort vándorzászlót adományozott. A hatodik ötéves tervidőszak vándorzászlőja a Lúč na Ostrove-1 Efsz-t (dunaszerdahelyl járás), a Nedožerý- Brezany-i „Felső Nitra“ Efsz-t (prievidzal járás), a smlžanii Csehszlovák Szovjet Barátság Efsz-t (Spišská Nová Ves-i járás), az Agrokomplex országos mezőgazdasági állandó kiállítás palárikovói gazdaságát (érsekújvári járás) és a bratislavai Borászati Üzemeket illette meg. A Mezőgazdasági és Élelnlezésilgyl Minisztérium vándorzászlaját a mojmírovcei „Jövő“ Efsz (nitral Járás), az očovai „SZNF 20. évfordulója“ Efsz (zvolení járás), a podolinecl „Javorina“ Efsz (Stará Ľubovňa-i járás), a Slovenské Pole-1 Állami Gazdaság (galantai Járás), a sládkovičovói Magtermesztő Állami Gazdaság (galantai járás), a bratislavai Kerületi Fajtanemesítő Vállalat, a Trenčianska Teplá-i n. v. považskyí cukorgyára, valamint a bratislavai Palma n. v. vette át. A CSSZSZK kormánya, a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a SZFSZ Központi Bizottsága elismerő oklevelet adományozott azoknak a vállalatoknak, üzemeknek, földművesszövetkezeteknek és kollektíváknak, amelyek az előirányzott tervfeladatokat eredményesen teljesítették és kiváló eredményeket értek el a termelés fokozott hatékonyságáért, a kiváló áru minőségéért folytatott versenyben. Elismerő oklevéllel jutalmazták: a Senkvicei Efsz-t (Bratislava-vidéki járás), a Nesvadyi Efsz-t (komáromi járás), a Veiké Ludince-i Efsz-t (levicei járás), a Pobedími Efsz-t (topolčanyi járás), a Sklabiftai Efsz-t (martini járás), a Horovcet Efsz-t (Považská Bystrica-t járás), a Smrečanyl Efsz-t (Liptovský Mikuláš-i Járás), a Lovčice—Trubín-i Efsz-t (Žiar nad Hronom-i járás), a Mlynica! Efsz-t (popradi járás), a Jarabinai Efsz-t (Stará Ľubovňa-i járás), a Kamenica na Cirochou-i Efsz-t (humennéi járás), a Sírokéi Efsz-t (prešovi járás), a Komárnói Állami Gazdaságot, a Nitrianske Pravno-1 Állami Gazdaságot (prlevidzal járás), a Kežmarokl Közös Mezőgazdasági Vállalatot (popradi Járás), a Viglaši Magtermesztő Állami Gazdaságot (zvolení járás), a Trnaval Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalatot, a Zvolení Mezőgazdasági Építő Vállalatot, a Rimavská Sobota-l Gép- és Traktorállomást, a bratislavai Milex nemzeti vállalatot, a Szlovákiai Keményítőipar trnaval vállalatát, a piešťanyl Malomipart és Tésztagyártő nemzeti vállalatot, a Kelet-szlovákiai Húsipar prešovi üzemét, valamint háromszázkilencven kollektívát, ebből a földművesszövetkezetekben kétszázhuszat, a mezőgazdaság állami szektorában százhúszat, az élelmiszeriparban pedig ötvenet. A legjobb dolgozókat a „Kiváló hatékonyság és minőség szocialista versenyének győztese“ éremmel jutalmazták. Ezerháromszáznyolcvan kiváló dolgozó részesült a kitüntetésben, ebből hétszáznyolcvan a földművesszövetkezetekből, háromszáznyolcvan a mezőgazdaság állami szektorából, kétszázhúsz dolgozó pedig az élelmiszeriparból. Szocialista társadalmunk méltányolja a dolgozók becsületes, odaadó munkáját és értékeli a tervfeladatok teljesítésében elért kiváló eredményeket. Elvárjuk, hogy a felsorolt szervezetek, kollektívák megérdemelt kitüntetése valamennyi mezőgazdasági élelmiszeripari dolgozó számára ösztönző erővé váljék a munkaaktivitás, a kezdeményezőkészség további fejlesztésében. Jozef Ba lű ch mérnök, az SZSZK MÉM dolgozója