Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-02 / 22. szám

I SZABAD FÖLDMŰVES 1979- {Önins 2, Alkotó légkörben ÄLEKSZEJ KOSZIG!N CSEHSZLOVÁKIÁI LÁTOGATÁSA Hazánk belpolitikai életének nagy eseménye volt Aiekszej Kosziginnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnö­kének háromnapos csehszlovákiai lá­togatása. A magas rangú szovjet ven­déget tárgyalását során tájékoztatták a szocialista társadalom építésében és a XV. pártkongresszus határozatainak végrehajtásában elért sikereinkről. A szovjet kormányfő ezekről személye-' sen is meggyőződhetett, konkrétan a plzefti Skoda Müvekben, a jaslovské Bohunice-i atomerőmű első részlegé­nek beindításakor rendezett gyűlésen. A hivatalos közlemény kidomborítja, hogy a találkozók meggyőzően bizo­nyították a szovjet—csehszlovák ba­rátság megbonthatatlanságát és kife­jezték népeink kölcsönös tiszteletét. Aiekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke szívélyes, baráti légkörben találkozott Gustáv Husákkal, a CSKP Központi Bizottsá­gának főtitkárával, köztársasági el­nökkel, s megbeszéléseket folytatott Ľubomír Strougallal, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagjával, szö­vetségi miniszterelnökkel. A megvita­tott kérdésekben teljes volt a nézet­­azonosság és kölcsönös megértés. Be­hatóan megvitatták testvéri kapcsola­taink továbbfejlesztésének és sokolda-' lú együttműködésünknek kérdéseit. Nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy kapcsolataink mélyek és sokol­dalúak, eredményesen és dinamikusan fejlődnek a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, teljes összhangban az 1970. május 6-án megkötött szovjet—cseh­szlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés­sel. Csehszlovák részről nagyra értékel­ték azt a műszaki segítséget, amelyet a Szovjetunió atomerőművek és a prágai metró, építésében, valamint egyéb beruházásokban nyújt Csehszlo­vákiának. Szovjet részről viszont azt értékelték, hogy Csehszlovákia gépe­ket szállít a szovjet kohó-, kőolaj-, vegy- és petrolkémiai Iparnak, továb­bá közlekedési eszközöket szállít. A felek behatóan foglalkoztak a közös tervezőmunka tökéletesítésével. A ter­melés kétoldalú kooperációjának és szakosításának elmélyítése, valamint a szocialista gazdasági integráció komplex programja keretében kidol­gozott hosszú távú sokoldalú együtt­működési célprogramok megvalósítása új lehetőségeket nyit a Szovjetunió és Csehszlovákia, az egész szocia­lista közösség gazdasági potenciáljá­nak szüntelen növelésére. A felek foglalkoztak a két ország legfontosabb népgazdasági ágazatai 1990-ig terjedő, hosszú távú termelés­szakosítási és kooperációs programjá­nak konkretizálásával. Megállapítot­ták, hogy a Szovjetunió és Csehszlo­vákia fokozottan hozzájárul az atom­energia-ipar közös fejlesztéséhez, en­nek keretében a KGST-tagállamok atomerőmű-berendezéseinek gyártásá­hoz. A csehszlovák fél kiemelte a Szov­jetunió békeszerető külpolitikájának és Leonyid Brezsnyev elvtárs fárad­hatatlan tevékenységének nagy jelen­tőségét a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadsá­gáért és függetlenségéért vívott harc­ban. Szovjet részről nagyra értékel­ték Csehszlovákia tevékeny részvéte­lét az időszerű nemzetközi problémák rendezésében. A felek rámutattak, hogy fokozatosan kell törekedni a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének moszkvai ülésén előterjesztett Javaslatok meg­valósítására. Ezek a javaslatok az európai és világbéke és biztonság szi­lárdítását, a lázas fegyverkezési ha]-> sza megszüntetését és a leszerelést szorgalmazzák. Nagyon időszerűnek tartják a külügyminiszteri tanács bu­dapesti ülésének azt a kezdeménye­zését, hogy rövid időn belül rendez­zenek politikai értekezletet az euró­pai országok közötti bizalom erősíté­sére, a katonai szembenállás gyengí­tésére. A felek hangsúlyozták: a SALT-2, szerződés megkötése és ér­vénybe lépése nagy mértékben hozzá­járul az atomfegyverkezési hajsza korlátozásához és utat nyit a nukleá­ris fegyverkezés végleges beszünteté­sére. Aggodalommal nyilatkoztak a közel-keleti feszült helyzetről, szolida­ritást vállaltak a külőnbékét elutasító arab népekkel, határozottan elítélték a jelenlegi kínai vezetés nagyhatalmi ős hegemonista politikáját. Támogat­ják az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek antiimperlaltsta és antlkolonia­­lista küzdelmét. Aiekszej Koszigin szovjeturtlóbeli látogatásra hívta meg Ľubomír Štrou­­gal elvtársat. A figyelem előterében a mezőgazdaság Á komárnói (Komárom) járási párt­­bizottság a közelmúltban megvitatta elnökségének jelentését arról, hogyan teljesítik a járásban a XV. pártkong­resszusnak a mezőgazdaságra vonat­kozó határozatait. Páka Vilmos párt­­titkár beszámolója és az előterjesztett anyagok alapján megállapították, hogy a pártszervek és -szervezetek vezeté­sével sikereket értek el a kijelölt fel­adatok teljesítésében. A kommunisták és a pártonkívüliek teljes mértékben támogatják a párt gazdaságpolitikáját és továbbra is kedvező feltételeket teremtenek a pártkongresszuson és az 1975. évi októberi központi bizott­sági ülésen megjelölt mezőgazdasági célok elérésére. A fejlődési index 1975-höz viszonyítva elérte a 114-et, s a tavalyi mezőgazdasági teljes ter­melés értéke — a növénytermesztési veszteségek ellenére — az évi 1 mil­liárd 310 millió koronát. A jelenlegi ötéves tervben a legnagyobb fejlődést A legkisebbek védelmében OSTRAVA ’79 Június 8—24. között immár 18. al­kalommal tartják meg Ostraván az íletkörnyezet és á fiatalság .mottó je­gyében rendezett" kiállítást. Az idén, amikor á' SZISZ és a pio­nírszervezet megalakulásának 30. év­fordulóját ünnepeljük, a gyermekek évében különösen jelentős ez a kiállí­tás. Ezt a rendezvény színvonala, ki­állítási anyaga is bizonyltja majd. Az expozíció nemcsak használati cikkeket, tárgyi elemeket mutat be. Színvonalas propagációs tábláin az érdeklődő számos érdekes adatra fi­gyelhet fel. Például: hazánk a csalá­dokról való szociális gondoskodásra a múlt évben harminc milliárd (1) koronát fordított, 1969—1977 közötti Időszakban 1043 óvodával gazdagod­tunk, Angliában két és fél millió gyermek él nyomorúságos körülmé­nyek között, s még sok-sok hasonló adattal, eseménnyel ismerkedhet meg a látogató. Hasonlóképpen, mint a múlt évek­ben, tttOSt tS tiägy sikerre számíthat az a lakberendezési kiállítás, melyen a fiatalok tanácsot kapnak lakásuk felszerelésével kapcsolatban, a ruha­kiállítás, melyen ruhaiparunk mutatja be — a fiatalok számára készített — legújabb modelljét. De nem hiányoz­nak a kiállításról a háztartási gépek, turistafelszerelések, elektronikai be­rendezések, játékok sem, melyek meg­tekintése után képet kapnak a láto­gatók arról, hogy a jövőben mit vá­sárolhatnak üzleteinkben. Az OSTRAVA 79 kiállítás rendező­sége szeretettel várja a fiatalokat, az érdeklődőket. i—kalifa— Számtalanszor elhangzik, s olykor már hajlamosak vagyunk közhelyként értelmezni: társadalmunk legdrágább, legféltettebb kincse a gyermek. Pedig ez így van, nem azért, mert hivatalos dokumentumok tömkelegé állítja ezt, hanem logikusan azért, mert a társa­dalom a maga jövőjét látja a legif­jabb nemzedékben. Gyakran felidéz­zük ezt az igazságot most, a nemzet­közi gyermekévben, amikor világszer­te rendezvények folynak a „legféltet­tebb kinccsel“ való törődés általános Javítására, s különösképpen a szocia­lista országok társadalma sorakoztat­ja fel a maga büszke eredményeit an­nak bizonyítására, hogy a gyermekvé­delem, a legifjabb nemzedék jövőjé­nek biztosítása szervesen összefügg az adott társadalmi rendszerrel. A Nemzeti Front szervezeteitől kezdve a termelő üzemekig, a gazda­sági élet fontos láncszmeiig bizonyít­ják, statisztikai adatokkal, kimutatá­sokkal támasztják alá, mit tettek a maguk szakaszán a gyermekekért, kü­lönösen a még anyai gondozásra szo­rulókért, mennyi óvodát, bölcsődét, napközi otthont építettek számukra társadalmi alapokból vagy közös ösz­­szefogással, hogyan könnyített az ál­lam — a társadalmi szervezetek ré­vén is — a dolgozó anyák helyzetén. E számokkal könnyen kimutatható, anyagiakban megnyilvánuló gondosko­dás mellett van azonban a gyermek­­védelemnek egy fontos területe, ame­lyen az a jó, ha minél kisebbek a számok: a gyermekek közlekedési baleseteire gondolunk, illetve ezek megelőzésére. S itt a főszerepet a közlekedési rend fehérsapkás őrei játsszák, persze ők sem egyedül, ha­nem a társadalmi szervezetek, a kö­zönség segítségével. Az országutak mind zsúfoltabb forgalmának „kar­mestereire“ gondolunk, akik amellett, hogy zöldet mutatnak vagy tilosat ve­zényelnek a gépjárműveknek, még hathatós felvilágosító munkát is vé­geznek, hogy a nagy száguldás és sokszor a meggondolatlanság minél kevesebb, emberek életébe kerüljön. A statisztika riasztó, rideg számada­tai elgondolkoztatnak és mozgósíta­nak. Tavaly például 3144 baleset elő­idézői gyermekek voltak, s e balese­tek negyedrésze Szlovákiában történt. A következmény: 97 halott, 642 sú­lyos és 2289 könnyű sérülés. A statisztikai adatokból más is ki­tűnik, ami a jövőre, a megelőzésre nézve nagyon tanulságos lehet. A rendőrség életkor szerint megkülön­böztetett három kategóriában tartja nyilván a baleseteket, s tavaly a legtöbb szerencsétlenség éppen a 6—9 évesek korcsoportjában fordult elő — összesen 1067 baleset volt, vagyis a gyermekbalesetek csaknem a felének áldozatai vagy előidézői éppen ebbe a korcsoportba tartozók voltak. A bal­esetek gyakoriságában utánuk a hat­évesnél kiesebbek következnek. Ez érthető, e korcsoport pszichológiai sajátosságaiból következik a fokozott balesetveszély. Elég. egy óvatlan pil­lanat, amikor anyuka figyelmét vala­mi más köti le, a kisember elindul és a szó szoros értelmében végzetébe ... tötyög. A gyermekvédelem fontos területe tárul elénk. Hogyan lépnek itt akció­ba a közlekedés fehérsapkás felügye­lői. Hagyományos módszereiket tarkít­ják: rendszeres iskolalátogatások, a közlekedési problémák megvilágítása, a gyermekek közlekedési játszóterei­nek kihasználása, a pionírcsoportok aktivizálása a közlekedési rend meg­­őrésére. Ehhez a kampányhoz újab­ban rendkívüli akciók is társulnak. ■■■■■■■■■■•«■■■■■«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a Teljesítik a választási programot A Velký Krtíš-i (Nagykürtös) járás tíz évvel ezelőtt jött létre. Nevezetes­sége, hogy Szlovákia legfiatalabb, egyben legdinamikusabban fejlődő járása. Nem is olyan régen az Ipoly mentén húzódó városok, községek fej­lődése i— Szlovákia átlagához viszo­nyítva i— nagyon lemaradt. Am a já­rás fennállása óta eltelt rövid idő­szakban úgyszólván minden területen nagy változás történt, amely szemmel láthatóan tükröződik a városok, fal­vak gazdasági, szociális és kulturális fejlődésében. Ebben igen fontos sze­repet töltött be a Nemzeti Front vá­lasztási programjának sikeres megva­lósítása, amely jelentős eszközzé vált a párthatározatok végrehajtásában. A járásban mindenekelőtt kifejezet­ten elmélyült a CSKP hatása a nem­zeti bizottságok, valamint a Nemzeti Front szervezeteinek tevékenységére, lényegesen javult a tömegpolitikai munka, főleg a fiatalok körében, tö­kéletesedett a szocialista demokrácia a lakosság aktív bekapcsolódásával a közigazgatásba, a járás politikai, gaz­dasági és társadalmi életébe. Az SZLKP járási bizottsága — El­­singer Milánnak, a politikai-szervezési osztály titkárának tolmácsolásában — pozitívan értékeli a nemzeti bizottsá­gok tevékenységét. Nem véletlen, hogy a közép-szlovákiai kerület me­zőgazdaságában és az iparban kitű­zött tervfeladatok teljesítésének, va­lamint a választási program valóra váltásának értékelésekor a nagykür­tösi járás az első helyre került, s az év második felében elnyerte a baráti tulai (Szovjetunió) kerület vándor­zászlóját. Annak a fokozott igyekezetnek. a méltányolása ez, amelyet a nemzeti bizottságok a Nemzeti Front szerveze­teivel szoros együttműködésben fejtet­tek ki a lakosság társadalmi aktivi­zálására. A várt eredmény nem ma­radt el. Az elmúlt esztendőben a Feb­ruári Győzelem 30. évfordulójának tiszteletére tett értékes, huszonhárom­­millió koronát meghaladó felajánlá­sukat 152,61 százalékra teljesítették. A járási versenyben a negyvenkét hnb közül a pribelceí, želovcei (Zsély), nenincei (Nyényej, vrbovkai (Varbó) és Opatovská -Nová Ves-I (Apátfalu) bizonyult a legjobbnak. Az idén is a választási program teljesíté­sének súlypontja a lakosság kezde­ményezése. A SZNF 35. évfordulójá­nak tiszteletére 15 303 egyéni és 686 kollektív szocialista kötelezettséget vállalták, amelynek értéke eléri a húszmillió koronát Felajánlásukat az az első negyedévben 29,26 százalékra teljesítették. Kiváló eredményt értek el mindenekelőtt az élet- és munka­környezet javításában, a falufejlesz­tés beruházási programjában, a terv­feladatok teljesítésében, valamint az energia- és üzemanyag-megtakarítás­ban. Ha a választási program teljesítésé­ről beszélünk, nem hagyhatjuk figyel­men kívül a politikai-szervező tevé­kenységet. A járási pártbizottság mél­tányolta a képviselők és a lakosság elmélyült kapcsolatét, de rámutatott az előforduló fogyatékosságokra is. El akarják érni, hogy valamennyi képviselő fokozott aktivitást tanúsít­son választókörzetében. Ebbe a tevé­kenységbe az eddiginél még jobban bevonják a párttagokat. A politikai tömegmunka leghatáso­sabb eszközévé a nyilvános gyűlések váltak. A múlt esztendőben 212 nyil­vános gyűlést tartottak, több mint 29 ezer lakos részvételével. A gyűlése­ken részletesen ismertették a lakos­ságnak az állami tervfeladatok telje­sítését, a párthatározatok irányelveit, valamint nyilvánosan ellenőrizték a NF választási programjának megva­lósítását és a lakosság részvételét an­nak teljesítésében. Az itt elhangzott hozzászólások, javaslatok arról tanús­kodnak, hogy a dolgozók figyelemmel kísérik a járás fejlődését és segíte­nek megoldani a nehézségeket. Hi­szen a dinamikusan fejlődő járásban bőven akad megoldandó probléma. A legnagyobb nehézségek a közleke­désben, a közművesítésben, az üzleti hálózatban, több helyen a közellátás­ban mutatkoznak. A felsorolt nehéz­ségeket— a járási párt- és állami szervek közreműködésével — igyekez­nek fokozatosan kiküszöbölni. így például sikerült Jelentősen enyhíteni a közlekedési gondokat. A községek­ben bővítik az üzleti hálózatot és fo­kozott gondot fordítanak a lakosság közellátásának javítására is. A választási program keretében igen jó eredményt értek el a lakás­építésben; az 1980-ig kitűzött tervet eddig 68,8 százalékra teljesítették. A közép-szlovákiai kerületben az első helyen vannak a bölcsődék és óvődák építésében. Tavaly a három-öt év kö­zötti gyerekeknek mintegy hetven­nyolc százaléka járt óvodába. A sok jó példa közül a férőhelyek biztosí­tása terén említést érdemel az Olo­­varyi (Övár) és a Veiké Lelince-i Hnb, a földművesszövetkezettel igen jő együttműködésben rövid idő alatt új bölcsődét és óvodát építettek. Az iskolák kapacitásának bővítésé­­sével a járás községeiben sikerült megoldani az egyműszakos tanítást is. Kivétel Nagykürtös, ahol a kapa­citás hiánya miatt egyelőre két mű­szakban tanítanak, de hamarosan ez a kérdés is megoldódik. A tanév kez­detéig a lakosság széles körű segít­ségével befejezik az új iskolát és hozzáfognak egy további építéséhez. Elmondhatjuk, hogy a nemzeti bi­zottságok többsége jól teljesíti felada­tát. Ott, ahol nem tanúsítanak meg­felelő aktivitást, vagy a választási program teljesítése akadozik, az or­vosló intézkedések sem maradnak el. Személycserével úgyszólván egy éven belül lényegesen Javult például a Slo­venské Darmoty-i (Szlovákgyarmat) és a Želovcei Hnb tevékenysége. Nem a véletlen müve, hanem a gondos el­lenőrzés, a fokozott politikai-nevelő munka eredménye, hogy sikerrel tel­jesítik a választási programot, ezzel nem kis mértékben hozzájárulva a járás gyors ütemű fejlődéséhez. KLAMARCSIK MÁRIA mérnök ütemet a bolárovói (Gútaj, Dolný Ре» ter-i (Alsópéter), Vŕbová nad Váhom-i (Vágfüzes) szövetkezetek és a Komá­romi Állami Gazdaság dolgozói érték el. A járási pártbizottság a bíráló igé­nyesség szellemében vitatta meg az eredményeket, valamint a fogyatékos­ságok kiküszöbölésének módjait. Na­gyon értékes hozzászólások hangzot­tak el. Figyelemre méltó volt Rudolf Netiknek, az SZLKP Központi Bizott­sága osztályvezetőjének és Štefan Matejéiknak, a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság titkárának, a fel­sőbb pártszervek küldötteinek a fel­szólalása. Ebben a szellemben hoztak olyan határozatot, amely megteremti а XV. kongresszus határozatainak végrehajtásához és a gabona-önellá­­tottság biztosításához szükséges fel­tételeket. KOLOZSI ERNŐ Például bizonyos időközökben és na­pokon fokozottan ellenőrzik a városok legforgalmasabb útkereszteződéseit és gyalogjáró átkelőhelyeit, s ide a fiatalok csoportjait is magukkal vi­szik. Ez a közlekedésrendészet leg­jobb szemléltető iskolája a fiatalok számára, felismerteti velük a közle­kedési veszélyforrásokat és azt is, mennyit vétenek a közlekedés felnőtt és kiskorú részvevői az egyaránt kö­telező szabályok ellen. A biztonságo­sabb közlekedésben, természetesen, a technika legújabb vívmányai is segí­tik a rendőröket; ezeknek megisme­rése is vonzza a fiatalokat. Nagy kincs a gyermek, óvni kell életét. Ez pedig valóban mindenki ügye: a szülőké, a közlekedési rend­őröké, az iskoláé, a társadalmi szer­vezeteké, éspedig nemcsak a nemzet­közi gyermekévben. LÖRINCZ LÄSZLÖ A komárnói járás a nemzetközi gyermekévben Szocialista társadalmunk minden területén keressük a lehetőségeket, hogyan tegyük emlékezetessé a nem­zetközi gyermekévet legkisebb polgá­raink számára. A Szövetkezeti Földművesek Szövet­ségének Komárnói (Komárom) Járási Bizottsága a SZISZ járási bizottságá­val, a járási pionír- és ifjúsági ház nevelőivel hagyományosan együttmű­ködve készül a nemzetközi gyermek­év rendezvényeire, mégpedig szerző­déses alapon. A pionírház vezetősége az egyes üzemek, tömegszervezetek alapján összeállítja a járásban ké­szülő rendezvények harmonogramját. A Szövetkezeti Dolgozók Szövetsé­gének járási bizottsága és a pionír­szervezet járási szervei koordinálják az egységes földművesszervezetek és a szocialista mezőgazdaság építéséről a gyermekek számára rendezett elő­adásokat. Ismertetni kívánják a leg­ifjabb nemzedékkel a kollektivizálás kezdetét, a szocialista mezőgazdaság fejlődését, felvázolják az eredménye­ket, falvaink szocialista életmódjának kialakulását. Megmagyarázzák a szo­cialista társadalom ifjú nemzedékének helyzetét, érvényesülési távlatait és lehetőségeit. Nagy jelentősége van annak, hogy efsz-ek, szocialista munkabrigádok, SZISZ-szervezetek védnökséget vállal­tak egy-egy pionírcsapat fölött. En­nek jegyében csoportos látogatásokat szerveznek, s ilyenkor a pioníroknak alkalmuk nyílik elbeszélgetni a szö­vetkezetek vezetőivel az efsz-ek egyre javuló munkafeltételeiről. Nagyon jó, ha a fiatalok megismerkednek a me­zőgazdasági dolgozók életével, mun­kakörülményeivel, mert ennek isme­rete talán irányíthatja őket a pálya­­választásban, a szocialista mezőgaz­daságnak szüksége van fiatal szakem­berekre. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a nyári pionírtáborok közös szervezé­sének, mert az együttműködés kiter­jesztésére ad lehetőséget. Fokozott figyelmet kívánnak szentelni a gyer­mekekkel való foglalkozás eszmei színvonala emelésének. A nemzetközi gyermekév aktivitá­sához tartozik, hogy a pionírok is felelősségteljes megbízatásokat kap­nak. Aratáskor tűzoltó rajokban, tu­dósítói körökben fognak tevékeny­kedni. Kiemelkedő társadalmi esemé­nyek alkalmával hozzájárulnak az ünnepi műsorok rendezéséhez. К. E.

Next

/
Thumbnails
Contents