Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 20. szám
1979. mőjue 19. SZABAD FÖLDMŰVES, Hantánknál Afrikában Ä diplomáciai élet kiemelkedő eseményei, politikai személyiségek látogatásai bizonyítják, hogy kormányunk a XV. pártkongresszuson kimunkált külpolitikai irányvonalhoz híven, a szocialista közösség tagjaként kiemelkedő szerepet kíván játszani a békés célú világpolitikában. Ilyen küldetést teljesített külügyminszterünk, Bohuslav Chüoupek elvtárs is három afrikai országban, ahonnan a múlt héten tért vissza hivatalos látogatásáról. Chüoupek elvtárs első útja a szacialista Etiópiába vezetett, ahol a császárságot megdöntő győzelmes forradalom egyik vezérével, Mengisztu Hailé Mariam alezredessel, az ideiglenes katonai kormányzó tanács, a derg elnökével tárgyalt. Az etióp államfő megelégedéssel nyilatkozott országaink kapcsolatainak fejlődéséről, s Chüoupek elvtárs biztosította őt, hogy csehszlovák részről is pozitívan értékelik kölcsönös kapcsolataink alakulását. Külügyminiszterünk látogatásának nagyon fontos momentuma volt, hogy a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban azonos vagy egymáshoz nagyon közel álló álláspontot képviseltek. A látogatásról kiadott közös közlemény is kidomborította, hogy a feszültség enyhülését pozitív tényezőnek tartják a nemzetközi kapcsolatok fejlődése szempontjából. Ezt a helyes irányvonalat követve szorgalmazzák, hogy az enyhülés katonai területre is terjedjen ki. Hangsúlyozták, hogy Intenzívebben kell törekedni a leszerelési világkonferencia öszszehívására, meg kell teremteni ennek kedvező feltételeit. Ezzel kapcsolatban nagyra értékelték a Szovjetunió és az egész szocialista közösség harcát, melyet a világbéke és biztonság szilárdításáért vív. A két ország állást foglalt amellett, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat a teljes egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján építsék át. Elítélték az egyiptomi—izraeli különmegállapodást s hangsúlyozták, hogy a Közel-Keleten csak akkor lehet igazi béke, ha az izraeli csapatok kivonulnak valamennyi megszállt arab területről, és eljsnjerik a paleszti-., nái araboknak önálló állam létrehozására való . jogát. Az „Afrika szarvában“ kialakult helyzettel kapcsolatban leszögezték, hogy e térség békéjének és biztonságának érdekében tiszteletben kell tartani a szuverenitás, a területi egység és a határok sérthetetlenségének elveit, be kell szüntetni mindenféle ellenséges tevékenységet. Etiópiái részről köszönetét mondtak a hazánktól kapott internacionalista támogatásért. Külügyminiszterünk afrikai útjának második állomáshelyén, Mozambikban Alberto Chissano külügyminiszterrel folytatott tárgyalásainak eredményeit foglalta öszsze a kiadott közös közlemény. Megállapították kapcsolataink harmonikus és dinamikus fejlődését, kifejezésre juttatták szilárd akaratukat, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján tovább erősítik és bővítik a két ország baráti kapcsolatait és együttműködését. A két fél kidomborította, hogy országaik politikájában azonos elveket tartanak ' szem előtt. Igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a szocialista államok, a nemzeti felszabadító mozgalom és a tőkés államok haladó és demokratikus erői közötti egység megszilárdításának. Készségüket fejezték ki, hogy küzdenek a nemzetközi kapcsolatok kapitalizmus által kierőszakolt rendszerének felszámolásáért és olyan új nemzetközi gazdasági rend kialakításáért, amely egyenlőségre, kölcsönös előnyökre, a saját természeti erőforrásokhoz való jog tiszteletben tartására épül. Határozottan elítélték az imperialista erők afrikai fegyveres beavatkozását, mellyel az afrikai népeket le akarják téríteni a teljes függetlenségért vívott harc útjáról. Elítélték az imperializmus dél-afrikai politikáját. Az itteni helyzetet úgy jellemezték, hogy Dél-Afrikában közvetlenül szembenállnak egymással a haladó nemzeti felszabadító erők, és a reakció, az imperializmus erői. Zambiában Chüoupek elvtárs Wilson M. Chakulya külügyminiszterrel tárgyalt, s fogadta őt dr. Kenneth Kaunda köztársasági elnök, D. M. Lisulo miniszterelnök és M. Liso, az UNIP politikai és jogi bizottságának alelnöke. A miniszterek tájékoztatták egymást a kétoldalú együttműködés fejlődéséről és áttekintették a kulcsfontosságú nemzetközi kérdéseket, továbbá eszmecserét folytattak az európai és afrikai helyzetről. Elégedetten állapították meg a kétoldalú együttműködés pozitívumait. Leszögezték, hogy e döntő fontosságú időszakban az afrikai helyzetre az itteni államoknak és az Áfirakai Egységszervezetnek az az együttes törekvése jellemző, hogy kivívják a politikai és gazdasági egyenjogúságot és véglegesen felszámolják a gyarmati rendszer maradványait. A miniszterek behatóan foglalkoztak a dél-afrikai fejleményekkel és teljes támogatásukról biztosították a haladó erők harcát a többségi kormány hatalomra jutásáért, azért, hogy Zimbabe és Namíbia elnyerje tényleges függetlenségét, felszámolják az apartheidet, a faji elkülönülési rendszert a Dél-afrikai Köztársaságban. A két fél együttes megítélése szerint a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének jelenlegi meghatározója a feszültség enyhülése. Ennek , a világ minden részén érvényesütnie kell. Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonított a fegyverkezési hajsza megszüntetésének, továbbá a leszerelésnek. A miniszterek megállapították, hogy lelassult a gyarmati rendszer maradványai felszámolásának folyamata s ez veszélyezteti Afrika és az egész világ békéjét és biztonságát. Állást foglaltak az átfogó és tartós közel-keleti rendezés mellett. Kiemelték az el nem kötelezettek mozgalmának jelentőségét a békéért, a biztonságért és a nemzetközi együttműködésért folyó küzdelem támogatásában, s ebből a szempontból kidomborították az el nem kötelezett országok augusztusi havannai, VI. konferenciájának jelentőségét. A miniszterek állást foglaltak amellett, hogy minden országnak joga van rendelkezni a maga természeti kincseivel, s elhatározták, hogy tevékenyen elősegítik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és egyenjogú alapon történő átépítését. A világbékéért és biztonságért vívott harc egyik fontos eszközének minősítették az ENSZ tevékenységét. Chüoupek elvtárs csehszlovákiai látogatásra hívta meg Kaunda zambiai elnököt. Az utóbbi időben gyakori találkozóra került sor Cyrus Vance amerikai külügyminszter és Anatolij Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet között. Ezek után feltételezhető volt, hogy bejelentik a második SALT-egyezmény, az új stratégiai fegyverkorlátozási megállapodás megszületését. Vance külügyminiszter a múlt szerdán a Fehér Házban összegyűlt sajtótudósítóknak valóban ilyen értelmű nyilatkozatot olvasott fel. „Dobrinyin szovjet nagykövettel befejeztük tárgyalásainkat a SALT-ról. Mindkét kormány utasította genfi delegációit, hogy készítsék el a szerződés közös tervezetének szövegét annak a megegyezésnek alapján, amelyet a köztem és Dohrinyin nagykövet között folyt tárgyalásokon elértünk, és jussanak megegyezésre abban a néhány másodrendű kérdésben, melyek még nem nyertek megoldást. A csúcstalálkozó helyéről és idejéről további tárgyalások folynak.“ Az elvi megegyezés tehát megtörtént. A bejelentést követően szó esett az 1985-ig terjedő szerződésről, a hároméves érvényű kiegészítő jegyző-Tett alatt a SALT-2. egyezmény ELVI MEGÄLLAPODÄS könyvről, továbbá a közös elvi nyilatkozatról, amelyben a felek a SALT-3. szerződésről folytatandó tárgyalások irányelveit rögzítik. Ezzel kapcsolatban lényeges, hogy mennyiségi és minőségi korlátozásokat alkalmaznak a hadászati fegyverkezésben, és tökéletesítik az egyezmények megtartása ellenőrzésének rendszerét. Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban még lényeges volt Brown hadügyminiszter megállapítása. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok képes lenne fegyverkezési versenyt folytatni a Szovjetunióval, de ez csak a kiadásokat növelné és fokozná a háborús veszélyt. Sem az Egyesült Államok, sem a világ nem lenne nagyobb biztonságban akkor sem, ha nyakló nélkül szaporítaná hadiszereit. A SALT-egyezménnyel könnyebb fenntartani a katonai egyensúlyt, mint nélküle. A megállapodás a szovjet—: amerikai kapcsolatokra is jótékony hatással lehet. Brown ennek ellenére sejteni engedte, hogy a Carter-kormány sem a hadászati, sem a harcászati nukleáris fegyver korszerűsítéséről nem mond le, s e szándékát a SALT-szerződés nem gátolja. A szenátus illetékes bizottságai rövidesen kihallgatásokat kezdenek a több mint százoldalas szerződés-tervezetről, hogy eldöntsék, ratifikálható-e abban a formában, ahogyan Dobrinyin és Vance ebben megállapodott. A szerződés ellenzői, a washingtoni „héják“ Jackson szenátor vezetésével máris megkezdték aknamunkájukat. Moszkvában bejelentették, hogy a szerződés aláírására június közepén, Brezsnyev és Carter bécsi találkozóján kerül sor. Egy csatasorban A FRANCIA KP MEGTARTOTTA XXIII. KONGRESSZUSÁT A múlt héten öt napon át tanácskozott a Francia Kommunista Párt XXIII. kongresszusa, melyen kétezer küldött és 88 kommunista párt, illetve baloldali szervezet delegációja vett részt. A szovjet pártküldöttséget Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, a CSKP küldöttségét Josef Haitian, a KB titkára vezette. A kongresszus nagy esemény volt nemcsak a francia kommunisták, hanem az egész ország életében is, és tanulságok forrását jelentette a külföldi küldöttségek számára. Georges Matchais főtitkár beszámolója keresztmetszetben vázolta a franciaországi állapotokat, megjelölte a párt legközelebbi teendőit, kifejtette a párt viszonyát az európai szocialista országok testvérpártjaihoz, állást foglalt az ún. kínai kérdésben és megvilágította a francia dolgozóknak a társadalmi küzdelemben követendő útját. A nyugati reakciós körök valamilyen „pikáüs szenzációra“ számítottak, nézeteltérésekre a francia kommunisták és az európai szocialista országok vezető testvérpártjai között, de csalódtak. Georges Marchais beszámolójában elemezte az ország belpolitikai hely-, zetét, s rámutatott a szocialistákkal létrehozott választási szövetség felbomlásának okaira. Megállapította, hogy a francia burzsoázia az osztályegyüttműködést hirdetve ki akarja szélesíteni politikai bázisát, s ezért a szocialista párt együttműködésére számít. Ez Giscard elnök fő politikai célja. „A párt nem akarja elhalasztahi a szükséges változásokat: mostantól kezdve a mindennapi harcok útján kívánja ezeket előmozdítani. E- zért utasítja el a terheket, a dolgozók vállára hárító politikát, a munkanélküliséget, az inflációt, az üzemek felszámolását, a francia függetlenségről való lemondást, ezért javasolja a szocializmushoz vezető demokratikus utat. Csak a tőke ellen vívott osztályharcban lehet ezen az úton előrehaladni." A párt nemzetközi stratégiájának fő vonásait ecsetelve Marchais hangoztatta, hogy az FKP megalapítása óta internacionalista jellegű. Méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, s hangsúlyozta.' „Senki se várja az FKP-től, hogy csökkentse ennek a történelmi fordulatnak a fontosságát. Ez tette lehetővé, hogy a szocializmus a reménység területéről a gyakorlati megvalósulás területére lépjen. A szocialista országok gazdasági, politikai és katonai súlya annyira megnőtt, hogy rákényszerithették a békés egymás mellett élés politikáját a tőkés rendszerre, objektív segítséget nyújtva ezzel is a tőkés kizsákmányolás ellen világszerte folyó harcnak“. Marchais elmarasztalta a kínai vezetőket a Vietnam ellen intézett iga-Külpolitikai kommentárunk »л л a •!< í* *!• »J* «5* *t* *J* *** í* «5« «í* *2» A megleckéztetett „leckéztető“ Kukrinyikszi rajza) ■ ezajlott a kínai—vietnami viszályrenöezési tárgyalások harmadik menete, ám sajnos, most is eredménytelenül. A kudarc oka a kínai fél csökönyössége, tudniillik nem tartja magát a megbeszélések nyilvánvaló tárgyához, hanem eltér tőle. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek a két tárgyaló fél kapcsolatainak keretein kívül esnek és konok szorgalmazásuk beavatkozást jelent a másik fél belügyeibe. A kínai fél magatartásával kapcsolatban ugyanakkor két fontos körülményt kell észrevennünk. Az egyik: Peking eredeti elképzelései, hegemonista törekvéseiből eredő hajthatatlansága nem változott, csupán a körülmények kényszerítő hatására jelentkezik olykor más mezben. Másodszor: ha mégis tapasztalhaló valami változás a pekingi politikában, akkor ez csakis a belpolitika területére vonatkozik, s fő jellemzője a tovább tartó hatalmi vetélkedés Maó örökéért. Mindennek vetüietében végül még egy megállapítást tehetünk: a délkelet-ázsiai viszonyok alakulására jellemző, hogy az itteni országok kezdenek mindinkább feleszmélni, rádöbbenni Peking politikájának veszélyességére, s ennek megfelelően alakítják nemzetközi kapcsolataikat. Ami a kínai—vietnami béketárgyalásokat illeti, a rossz szellem továbbra is Teng Hsziao-ping miniszterelnökhelyettes, aki a pekingi terjeszkedési és hegemonista politika legpragmatikusabb megtestesítője. 0- lyannyira, hogy — bár nem kimondottan vietnami vonatkozásban — bírálói támadták, mert kalandorpolitíkába torkolló szélsőségekbe bocsátkozik, ami például gazdasági téren Kínának az imperialista országoktól való mind nagyobb függőségében nyilvánul meg. Teng magatartására egyébként jellemző, hogy Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár pekingi látogatásakor olyan szélsőséges álláspontra helyezkedettt, hogy amikor Hua Kuofeng pártelnök keleti udvariassággal visszautasította a főtitkárnak azt az indítványát, hogy a világszervezet esetleg közvetítő szerepet játszhatna Kina és Vietnam viszályának rendezésében, Teng Hsziao-ping kereken kijelentette, szándékuk a közeljövőben „másodszor is megleckéztetni Vietnamot“. Üres szólamnak hangzana ez a fenyegetés, ha nem látnánk a tényeket. Azt, hogy a vietnami határ közelében továbbra is tíz kínai hadosztály táborozik és sürgős edósítéseket, utánpót-A békerontó lást kap szárazföldi és légi úton. Ugyanakkor a kínai fél állandó határincidenseket provokál ki. Minden jel arra vall, hogy Kína újabb agreszszióra készül. Lássuk közelebbről a kínai fél hivatalos álláspontját. Mit követel agressziójának áldozatától, a vietnami féltől? A nyolcpontos ultimátumszerű javaslatnak csupán az első pontja hivatkozik olyan pozitívumra, mint a békés egymás mellett élés ismert őt elve.^egyébként eltereli a figyelmet a lényegről. Például ilyen követeléseket tartalmaz: fogadja el Vietnam az úgynevezett hegemóniaellenes tételt, amely nem más, mint Pekingnek hivatalos köntösbe bújtatott szovjetellenes mesterkedése, követeli továbbá a normális kétoldalú megállapodás alapján Kambodzsában és Laoszban tartózkodó vietnami csapatok kivonását, mondjon le Vietnam a Paracel- és Spratly-szígetek fölötti szuverenitásáról, és fogadja vissza a különösen az államosítások megkezdésekor Vietnamból Kínába távozott kínai nemzezolhatatlan agressziójuk miatt, s leszögezte: nem lehetséges népük, a béke és a haladás javára munkálkodniuk, ha a Szovjetuniót tekintik fő ellenségüknek. Az FKP örült annak, hogy a konfliktust nevezetesen a Szovjetunió bölcs magatartása segítségével meg lehetett állítani, s a kibontakozó tárgyalások sikerét kívánja. A beszámoló további részében a szocialista országok történelmi sžerepével foglalkozott. Marchais összehasonlította gazdasági és társadalmi sikereiket a kapitalista országok helyzetével. Rámutatott arra, a szacialista közösség fennállása tette lehetővé az emberiségnek, hogy „30 esztendőt ismerjen meg világháború nélkül“. „Létük ugyanakkor szilárd támasz a kapitalista országok munkásosztályának harcában. Vajon el lehetne-e képzelni a szocialista útra vonatkozó eredeti francia választ, ha ma a világ erőviszonyai az imperializmus javára mutatkoznának meg? — tette fel a kérdést a főtitkár, majd a párt további céljainak glérése érdekében a népi összefogás erősítése mellett szállt síkra. Az FKP XXIII. kongresszusa ötnapos tanácskozása 'után befejezte munkáját. Módosította a párt szervezeti szabályzatát, megválasztotta a 145 tagúra bővített központi bizottságot. A párt főtitkárává ismét Georges Marchais-t választották. A jóváhagyott határozat a beszámolóban kifejtett fő feladatokat foglalja össze. s—in—J tiségű polgárok, a hoák százezres tömegeit. A kínai követelésekből két tény nagyon világosan kitűnik: Pekingnek érdeke a feszültség további fenntartása a térségben, továbbá valamilyen szovjetellens tömböt szeretne itt létrehozni, illetve a Szovjetunióval barátságtalan magatartásra kényszeríteni a nevezett országokat, sőt még a tartózkodó Thaiföldet Is. A kínai terjeszkedési és hatalomvágyból származó veszélyt azonban mindinkább felismerik az itteni népek. Bizonyítja ezt Thaiföld magatartása is, amely mindinkább elhatárolja magát Peking törekvéseitől, s közeledik olyan népekhez, amelyekkel a múltban társadat mi rendszereik különbözősége miatt nem voltak éppen a legjobb kapcso-' latai. A szocialista Vietnam álláspontja világos és minden tisztességes tárgyalófelet kielégítő: az egyenlőség és kölcsönös tisztelet alapján csakis a két országot érintő problémákról tárgyaljanak, tisztességes, ésszerű és kölcsönösen elfogadható rendezésre törekedjenek, egyik fél se kényszerítse akaratát a másikra, minden kérdést tárgyalásokon döntsenek el. Ilyen előzmények után várható, hogy a tárgyalások negyedik menete sem viszi előbbre a kérdés rendezését. Ugyanakkor Pekingben bizonyos változásoknak lehetünk a tanul. A kezdetben bizonyos fokú szabadosságot Ígérő kínai belpolitika valamelyest megmerevedett, a faliújságok, a tacepaók nem tükrözhetik az „utca népének“ véleményét. Vitára adott okot az ún. nagy modernizálás állampolitikaként meghirdetett elve; olyan költséges és elsietett, meggondolatlan lépésnek tartják, mint egykor a maóista „nagy ugrás“ politikáját. A kapitalista partnerek is kezdenek csínján bánni a Kínának ígért hitelekkel. Peking azonban további kereskedelmi partnereket keres. Most Chilében vélte őket felfedezni. Teng és Pinochet egy szekéren ül... LÖRINCZ LÄSZLÖ
