Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
Szabad Földműves Lapunk tartalmából: Életkörnyezetünk alakitól mi vagyunk * Termékeny harminc év volt * A holnap emberéért * Biztosítják a takarmányalapot Ľubomír Štrougal elvtárs beszédét mondja az efsz-ek IX. kongresszusán, (Cstk felvétele) Szolgáljuk minden erőnkkel a mezőgazdaság továbbfejlesztését TANÁCSKOZOTT AZ EGYSÉGES FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK IX. KONGRESSZUSA A múlt hétfőn kezdődött és szerdán befejeződött az egységes földművesszövetkezetek IX. kongresszusa, mely a CSKP XV. kongresszusa határozatainak teljesítésével „A szocialista mezőgazdaság továbbfejlesztéséért“ jelszó jegyében vitatta meg szövetkezeti parasztságunk és általában a mezőgazdasági dolgozók sürgős teendőit. A kongresszuson az efsz-ek több mint 900 ezer tagjának képviseletében több mint 1200 küldött volt jelen. Húsz ország és két nemzetközi szervezet hivatalos küldöttséggel képviseltette magát. A kongresszus tanácskozásainak jelentőségét, a megvitatott és jóváhagyott dokumentumok fontosságát az a tény is kidomborította, hogy Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárának, köztársasági elnöknek vezetésével a CSKP Központi Bizottságának, a szövetségi kormánynak, a Szövetségi Gyűlésnek és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának a küldöttsége is részt vett az ülésen. A szovjet küldöttséget Mihail Gorbacsev, az SZKP Központi Bizottságának titkára vezette, jelen voltak még a diplomáciai testület képviselői is a rangidős tag, Vlagyimir Mackevics szovjet nagykövet vezetésével. A kongresszus tanácskozását a himnuszok elhangzása után Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyitotta meg, majd a küldöttek jóváhagyták a háromnapos tanácskozás napirendjét, megválasztották a kongresszus elnökségét, a mandátumvizsgáló, jelölő és határozatszerkesztő bizottságot. Ezután Ľubomír Štrougal, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a szövetségi miniszterelnök előterjesztette a fő beszámolót. Utána Pavel Jonáš, a Csehszlovákiai Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elnöke az elnökség jelentését terjesztette elő a szövetség tevékenységéről és további feladatairól. A kongresszus vitájában, mely igazolta pártunk mezőgazdasági politikájának helyességét, hatvanhárman szólaltak fel. A küldötteket tanácskozás közben érte a legújabb szovjet űrsiker híre. A részvevők szerencsekívánataikat küldték a Szojuz—33 nemzetközi személyzetének, Nyikolaj Rukavisnyikov szovjet és Georgi Ivanov bolgár űrhajósnak. A kongresszus határozatot fogadott el és megválasztotta a. szövetség új vezetőségét. A Csehszlovákiai Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elnökévé ismét Pavel Jónást választották. Josef Nágr miniszter zárszavában kiemelte, hogy a kongresszus tanácskozása igazolta, a földművesszövétkezetek tagjai felelősségérzettel viszonyulnak a mezőgazdaság feladatainak teljesítéséhez. Bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban felelős beosztásokban politikailag fejlett, szakmailag rátermett emberek dolgoznak, akik nemcsak a pozitívumokkal, hanem a fogyatékosságokkal, a problémákkal is tisztában vannak. A kongresszuson nyílt vita folyt. A felszólalók nem kerülték meg a problémákat. Ösztönző javaslatokat tettek a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, a fogyatékosságok kiküszöbölésére. Nágr elvtárs végezetül köszönetét mondott mindazoknak, akik értékes észrevételeikkel gazdagították a vitát. Megköszönte a küldöttek és a külföldi küldöttségek részvételét, és külön megköszönte Husák elvtárs és az általa vezetett legmagasabb szintű delegáció kongreszszusi jelenlétét. Ezzel véget ért az efsz-ek IX. kongresszusa. 4/ Ľubomír Strougal elvtárs beszéde Küldött elvtársak, tisztelt vendégek! Az új társadalmi osztály, a szövetkezeti földművesek osztályának képviselői már kilencedszer tartják kongresszusukat, hogy értékeljék azokat az eredményeket, amelyeket szocialista mezőgazdaságunk az utóbbi években elért, hogy tanácskozzanak a további fejlődés útjairól, arról, hogyan változtathatják újabb tettekké az összegyűjtött tapasztalatokat. Vitathatatlan, hogy jelentős munka és sikerek állnak mögöttünk, amelyek önmagukért beszélnek, s amelyekkel joggal büszkélkedhetünk. Örülök, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és Gustáv Husák elvtárs, a Központi Bizottság főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, a Szövetségi Gyűlés, a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége és a Szövetségi kormány nevében szívélyesen köszönthetem e fontos tanácskozás valamennyi résztvevőjét. Tolmácsolni szeretném a Nemzeti Front Központi Bizottságának, a szövetségi kormánynak, a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elvtársi üdvözletét. Engedjék meg, hogy az összes szövetkezeti tagnak, az állami gazdaságok dolgozóinak, a mezőgazdasági szolgáltató vállalatok dolgozóinak, a tudósoknak, technikusoknak, munkásoknak, a nőknek, férfiaknak és fiataloknak őszinte szívből köszönetét mondjak a jó munkáért, amelyet az utóbbi harminc év alatt szocialista mezőgazdaságunkban végeztek. Tudatosítjuk, hogy a társadalom fejlesztésében minden téren, így tehát a mezőgazdaságban is elért előrehaladás alapja Csehszlovákia Kommunista Pártjának cétudatos politikája, a pártszervek és szervezetek, az egész Nemzeti Front, a többi politikai párt, a nemzeti bizottságok, az állami és társadalmi szervezetek tevékenysége. Az 1969 áprilisa, a Gustáv Husák elvtárs, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom jelentős személyisége, a tapasztalt államférfi, a hü internacionalista vezette pártvezetőség megválasztása óta eltelt Időszak egyértelműen bebizonyította, hogy a politikában és az életben mit jelent a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus bevált alapelveinek fejlesztése, mit jelent a szilárd pártvezetés, az az eltökéltség, hogy ezeket az elveket megvédjük és érvényesítjük az életben. Az új pártvezetőség megválasztása az ellenforradalom és a jobboldalt erők teljes vereségét eredményezte a pártban és a társadalomban, valamint azokat a jelentős eredményeket, amelyeket országunk sokoldalú fejlesztésében, népünk anyagi és kulturális színvonalának emelésében értünk el. {Folytatás a 2. oldalon.) Legjobbjaink kitüntetése MUNKAÉRDEMREND HÚSZ MEZÖGAZDASÄGI DOLGOZÓNAK Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Közpohti Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök a IX. szövetkezeti kongresszus és a szövetkezetesítés 30. évfordulója alkalmából átadta a Munkaérdemrendet húsz személynek — efsztagoknak, állami gazdaságok, gép- és traktorállomások, valamint a mező gazdasági igazgatóságok vezetőinek. A kitüntetések ünnepélyes átadásán jelen volt Miloš Jakeš, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének póttagja, a KB titkára, Július Varga, a CSKP Központi Bizottságának osztályvezetője, Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi minszter, Pavel Jonáš, a Csehszlovákiai Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és más hivatalos személyiségek, továbbá A szocialista munka hőse címmel kitüntetett dolgozók, akik részt vettek a fiiidművesszövetkezetek IX. kongresszusán. Munkaérdemrendet kapott Pr8mvsl Hylebrant, a Katusicei (Mladá Boleslav-! járás) Állami Gazdaság Igazgatója, Josef KadeMbek, a Vlaštmi (benesovi járás) Állami Gazdaság igazgatója, Milena Šindlanerová, a Velení Eísz (Prága-keleti járás) elnöke, Josef Novák, a Jindŕichflv Hradec-i Gépes Traktorállomás Igazgatója, Karel Tomka, a Dél-csehországi Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója, Oldfich Slanek, a Pečejovi Efsz fklatovyi járásJ elnöke, Jaroslav Salnek, a Lounyl Járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója, Josef Bulvánek, a Morašicei Efsz [svitavyi járás) elnöke, Josef Svatoü, a trnovi Május Elseje Efsz (Rychnov nad Knéznou-i járás) elnöke, Jan Volf, a hybráleci Május Elseje Efsz (jihlavaí járás) nyugdíjas tagja, Antonín KoryCánek, a polešovicei (Úherské Hradisté-i járás) Slovácko Efsz elnöke, Milada Grešáková, a Nový Hrozenkov-i Efsz (svettni járás) elnöke, Stanislav Hroudal, a Sumperki Állami Gazdaság igazgatója, Leopold Blažek, a brunovicei (opavai járás) Sziléziai hegyvidék Efsz elnöke, Ján Strunad, a Stupavai Állami Gazdaság (Bratislavavidéki járás) igazgatója, Biricz Ernő, a Farnál Efsz (Farnad, levicei (Léva) járés) elnöke, Ján Veres, a Liptovský Mikulás-i Járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója, Vladimír Chmúrny, a Sklabiíiai. Eísz (martini járás) elnöke, Matyi János, a polanyi (Pólyán) (trebišovi járás) Aranykalász Efsz elnöke és Alexander PirC, a Hažíni Efsz (michalovcei járás) elnöke. A kitüntetettek nevében Antonín Koryüánek, a polešovicei Slovácko Efsz elnöke mondott köszönetét. Hangsúlyozta: a szocialista mezőgazdaság fejlesztésének alapja a szocializmus építésének a CSKP IX. kongresszusán kijelölt irányvonala volt. Kiemelte társadalmunknak és szocialista mezőgazdaságunknak azokat a nagy sikereit is, amelyeket azóta értek el, hogy a CSKP Központi Bizottságának 1969 április ülésén Gustáv Husák elvtárs vezetésével új marxista-leninista vezetőség állt a párt élére. Biztosította Husák elvtársat, hogy a kitüntetettek a jövőben is minden erejükkel és tudásukkal hozzájárulnak a XV. pártkongresszuson elfogadott program megvalósításához. Ezután Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök és más vezetők szívélyesen elbeszélgettek a kítüntettekkel és az ünnepség részvevőivel, Gustáv Husák elvtárs beszéde Gustáv Husák elvtárs a kitüntetések átadásakor beszédet mondott. Bevezetőben rámutatott arra, hogy szocialista mezőgazdaságunk' fejlesztésének kérdései a jelenlegi időszakban az egész társadalom érdeklődésének homlokterébe kerültek. Foglalkoztak e kérdésekkel a földművesszövetkezetek kongresszusát megelőző széles körű vita során, megvitatták e kérdéseket a CSKP KB 13. ülésén, most pedig a földmüvesszövetkezetek IX. országos kongresszusán . Ezen alkalmak során népünk büszkén értékeli az elmúlt három évtizedben létrehozott nagy forradalmi művét. A falvakban ebben az időszakban mélyreható osztály- és gazdasági változások mentek végbe. Nemcsak a termelés, hanem — és ez különösen fontos — az életmód is gyökeresen megváltozott a falvakban, szemmel láthatóan emelkedett az életszínvonal. A szocialista mezőgazdaság ma a szocialista rendszer szilárd láncszeme, népgazdasági fejlődésünk fontos tényezője. A CSKP KB 13. ülése és a földművesszövetkezeti kongresszus ismét bizonyítja pártunk agrárpolitikájának helyességét, a falu szocialista építése lenini tervének érvényességét és azt, hogy pártunk, szocialista államunk és a Nemzeti Front szüntelenül nagy gondot fordít arra, hogy megteremtsük a feltételeket e fontos népgazdasági ágazat igényes feladatainak teljesítésére. Nagyra értékeljük azokat a pozitív eredményeket, amelyeket mezőgazdaságunk az elmúlt 30 évben és az utóbbi évtizedekben elért —'mondotta Gustáv Husák elvtárs. Egyúttal elgondolkodunk, milyen feladatok várnak a mezőgazdaságra, hogy emeljük népünk életszínvonalát és fokozzuk önellátásunk mértékét a gabonatermelésben. Megfontoltan használjuk fel azokat az anyegi erőforrásokat, amelyeket társadalmunk ennek az ágazatnak a fejlesztésére fordít. A mezőgazdaság fejlesztésére az elmúlt évekhez hasonlóan a jövőben is jelentős eszközöket fordítunk. Ehhez azonban más népgazdasági ágazatoknak —< főként az iparnak — is hozzá kell járulniuk. Tudatosítanunk kell azonban — folytatta Gustáv Husák elvtárs —, hogy más ágazatokhoz hasonlóan a mezőgazdaságban sem tudunk mindent rövid időn belül rendezni. Az egész népgazdaság és ezen belül a mezőgazdaság fejlesztésének egyetlen járható útja a hatékonyság és a gazda^gosság növelése, valamint a minőség javítása. Nagy gondot kell fordítani a belső tartalékok felhasználására, a gyenge pontok felszámolására. Meggyőződésünk — mondotta Gustás Husák elvtárs —, hogy adottak a szükséges politikai és gazdasági fel-» tételek ahhoz, hogy a következő években továbbfejlesszük szocialista mezőgazdaságunkat. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a szövetségi kormány e feladatnak továbbra is nagy figyelmet szentel. A földművesszövetkezetek IX. országos kongresszusa és a szövetkezetesítés 30. évfordulója alkalmából —i állapította meg Gustáv Husák elvtárs i—> a CSKP KB Elnökségének és a szövetségi kormány javaslatára áldozatkész és érdemdús munkájukért magas állami kitüntetést, a Munkaérdemrendet adományoztuk Önöknek. Számos további kiváló mezőgazdasági dolgozó már járási és kerületi kitüntetésekben részesült. A Munkaérdemrend odaítélésével becsüli meg társadalmunk a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében éveken át szerzett érdemeiket és jő gazdaként elért eredményeiket. Ezzel egyúttal a földművesszövetkezeti tagoknak, az állami gazdaságok dolgozóinak és a többi mezőgazdasági dolgozónak áldozatkész munkáját is értékeljük. Végezetül Gustáv Husák elvtárs a párt vezetősége nevében és a maga nevében is jókívánságait fejezte ki a kitüntetés odaítélése alkalmából, jó egészséget, békés magánéletet és további sok sikert kívánt a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében végzett felelős munkájukban.