Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-14 / 15. szám

1979. április 14.

SZABAD FÖLDMŰVES

Hárman voltunk a faluban legények s hármunk közül is mindössze magamat tartottam annak. Nagy okom éppenséggel nem volt rá, mert ha néha bírókra került a sor, akár Imre, akár Laci mihamar gyepre fektetett. Azért csak megfértünk valahogy.

A jóban ritkán, a rosszban viszont következetesen mindig összetartottunk. Imre adta a tippet, Laci a biztatást s rám, mert a legrugalmasabb voltam, a terv keresztülvitele futott, ö, odvas körtefák és sudár jegenyék, hajlékony cseresznyefaágak és hamarroppanó barackok, hányszor hasaltam rajtatok és hányszor dédelgette alattatok kificamodott tagjaimat az éber csősz gondos keze.

A szénégetőben már zöldültek a bodzafák, a barackvirág meg már le is hullott. Itt-ott már pirinyó csibüskék billegtek borzas anyjuk után. Hát hiszen ez volt a baj, mert ha már valahol van, akkor mindenütt legyen. Pedig nálynk se volt. Nemcsak hogy csibe, de még tojás sem. Elég szemtelenség volt ez, akár a kendermagostól, akár a sárgától eredt a nemtojás gondolata. Szemtelenségükben annyira vitték, hogy befészkelték magukat a kasokba és onnan egy világért sem jöttek volna ki. Szegény anyám naponta tízszer is kidobálta őket, fűrösztötte, locsolta, de biz azok megint csak visszaültek. Összedugtuk hát fejünket, hárman legények.

— Tojásnak lenni kell, — állapította meg Imre.

— Csibének is — toldottam meg én.

— S ha már csibe van, meg van mentve az egész — Laci így okoskodott.

S mivel hogy alkalmasabb tojásszerző napot, mint a húsvét, nemigen találhattunk, hát készültünk is rá erősen.

Az első kellék mindenesetre a szagosvizek beszerzése volt. Nem okozott nagy gondot. Hogy az üvegek lehetőleg egyforma nagyok legyenek, egyhangúlag a sósborszeszes üvegek mellett döntöttünk. Az illattal egy kissé bajban voltunk, tekintve, hogy szagosszappanhoz nem tudtunk hozzájutni, a narancshéjat meg nem tartottuk eléggé szagképesnek. Tekintve azonban, hogy a szappan utáni kutatásunk eredménytelen maradt, mégis csak a narancshéj mellett döntöttünk.

Mit csűrjem-csavarjam, negyven darab tojást locsoltunk össze. Pirosakat, mint az élet. Már most csak tyúk kellett, s az akadt is bőven. A kendermagos mellett döntöttünk, mivel hogy

annak már tavaly is voltak csibéi ts szorgalmasan fel is nevelte őket. Egyelőre a megüresedett kutyaólat béreltük ki szaporítás céljából. Ültetés közben még élénken vitatkoztunk azon, vajon csak a csibék lesznek-e pirosak, vagy a tojások is, amiket majd egykor tojnak.

Egyelőre azonban csak a piros csibék mellett maradhatunk. Hja, ilyen csodát még úgy sem igen láttak. Az annya ..., ez már döfi.

A kendermagos meg fészkelődön rajtuk nagy hegyesen, szedte maga köré a szalmát és kotyogott kedvesén.

Egy hét múlva próbát tartottunk. Gyertyánál, mint a nagyok. Fekete volt mind a negyven. Nem is fekete, de inkább piros.

— Látod, hogy pirosak a csibék ..» mondta Laci.

— Azok — mondom.

— JÓ lett mind a negyven.

— Jó tyúk a kendermagos.

így ment ez egyik kézről a másikra. Elmúlt a három hét, négy hét, a kendermagos csak ült türelmesen, de a csibék, pirosak, csak nem akartak csipogni.

Ötödik hétre, hogy ott tanakodunk a tyúk felett, csak fölénk áll öreg Imre bátya.

— Mit csináltok itt?

De biz csak hallgattunk mi nagy bölcsen. Ö meg csak szedi ki a tojásokat és vagdossa a falhoz, hogy csak úgy csattan. Akkor látjuk, hogy főtt tojások voltak.

Juhász Béla

LOCSOLKQDnS

Három a kislány, és mind xenésx.

A iák a leveliiket kibontják, csupa virág a sombokor, i

a tavaszi kertek alól < (

dal csilingel, muzsika szól. <,

A pajkos szellő elviszi 1,

a fehér szirom-levelet, 1 >

lentről a nap, a drága nap ' >

aranyat szórva integet. (

Húsvét van megint, lénykacaj, (>

locsolkodás, piros tojás, {1

száll, száll a boldog üzenet ,1

a megvidult világon át. <1

Legények járnak házról házra, ú

illatozik a rózsavíz, <j

a csillagszemű leányokat <

jókedvűen megöntözik. < (

Száll a kacaj ma itt is, ott is, 1,

ragyog, tüzel a szem, a száj, S

könnyű felhők úsznak az égen, \

aranyban lubickol a táj. ' I

Haj, mennyi öröm csordul, mint a (i

friss erdei csermely, patak, (I

boldog legények énekelnek a muskátlis ablak alatt. ,*

Szép az öröm, a fiatalság, <*

a lánykacaj, virágos ág, <

mikor megújul minden élet, <

fényben tündöklik a világ, mikor pirosló hajnal hasad; <,

lány s legény játszik boldogan, <,

mikor tavasz-virág az élet *|

x a jövő még határtalan. S

DÉNES GYÖRGY Jl

Fotó: dek

Rómeó és Júlia sikere vidéki színpadon

A nltrai Kerületi Színház legújabb bemutatóján Shakespeare halhatatlan tragédiája, a Rómeó és Júlia szerepelt. Többen féló aggodalommal várták e bemutatót, mert a Rómeó és Júlia igényes darab: huszonnégy képből áll, tömeg mozog benne. Az aggályoskodók szerencsére tévedtek. A Rómeó és Júlia előadása a Zobor alatt nagy sikert aratott.

Vajon kik voltak a siker részesei? Meglátásaim szerint elsősorban a rendező, Miloš Hynkšt. Az Uherské Hradište-i Slovácke divadlo rendezője már többször szerepelt vendégrendezőként Nyitrán. Eddigi legjobb teljesítményét azonban ezúttal nyújtotta. Jól kidoirmorftotta a tragédia mondanivalóját, az események gördülékenyek, fordulatosak voltak.

Jozuvszkij szovjet kritikus a Rómeó és Júlia tbiliszi előadása kapcsán megjegyezte, hogy a tragédia okát a feudális társadalom előítéletei szolgáltatták. E viszonyok felett áll a két szerelmes fiatal, Rómeó és Júlia. Csillogó szemekkel, mosolyogva tekintenek a né zőtérre, mely viharos ovációban részesíti őket.

Valahogy így láttam Hynkšt rendezésében a két főszereplőt Nyitrán is. Júliát a színház talán legfiatalabb, de egyben legtehetségesebb színésznője, Anna Mafová alakította. Méltó partnerévé vált Ján Grešo Rómeó szerepében. Kitűnő teljesítményt nyújtott az igazságot osztó Eszkalusz szerepében Popov rendező Tbilisziben

őt tette a darab eszmei középpontjába — Rudolf Kraus is. Jól játszotta meg a dajka népi alakját Božena Slabejová, Lőrinc barátot Dušan Lenci, Capuletet Jozef D6- czy, feleségét Adela Gáborová, Montague-t Andrej Rimko, feleségét pedig Žofia Martišová.

Mártonvölgyi László

7

A tavaszt köszöntik a parkok, a fák, a pattanó rügyek és a gyerekek.

Fotó: tt

Hiányzó hangsúlyok

A Magyar Területi Színház 185. bemutatóján

Hogy milyen képességű színész Ján Jílek, arról nincs tudomása a mi közönségünknek. Hogy milyen író, azt viszont eldöntheti, ha megtekinti színházunk 185. bemutatóját. Drámaíróként találkozhat vele, ami még nem jelenti azt, hogy .irodalmi élményben is részesül. S ha mégis van értékelhető foka a cseh színpadi szerző három képre tagolt, két részre osztott komédiájának, akkor az abban keresendő, hogy Jílek — nyilván tudatosan — ostorozó mondanivalójának cselekvő helyzeteit, a jelenetek külsőségeit tréfásan akarja eljátszatni színészeivel. Kár, hogy gondolatainak ábrázolásához nem mindig találja meg a jellemző, színpadilag is tartalmas reagálásokat. Úgy tűnik, mintha bárhol megtörténhetett, kitalált mesét kényszerítenének rá jelenlegi viszonyainkra. Mert mai embereket szólaltat meg, s merész szólamokkal ruházza fel őket. De jó szándéka pózzá laposodik, amikor a két férfi-főszereplő ellenpólusos jellemrajza között valahol ott bizonytalankodik a többi szereplő. Váltakoznak a hangulatok, naturalista és elvont helyzetek keverednek, s gyakran úgy néz ki, mintha a szereplők jelenlétük jelentőségét sem értenék, pedig becsületes pontossággal mondják szövegeiket, színészi játékuk egyénileg is dicsérhető. Rutinos színészeket látunk a színpadon, akiknek értelme és érzelme inkább a gondűző, felszabadult játékra összpontosul, s így a szöveg alatti gondolatokat, szerzői fájdalmakat, vagy a szerző közvetlen környezetéhez címzett csipkelődéseit, tudatos számonkéréseit alig érzékeltetik, önmagáért való játéknak Játsszák ezt a tragikomédiát, holott csak akkor lenne valóban többrétű Ján Jílek Szilveszter című — bizonyos kategóriába nehezen sorolható — játékának értéke, ha a szerző személyes sérelmeit nemcsak azokhoz juttatná el, akik számára ezt a színdarabot megírta, hanem konkrétabbá tenné cselekményét, közüggyé szélesítve bíráló észrevételeit, építő erővel tudná átadni mindannyiunknak.

A nyitrai vendégrendezőnek, Mikuláš Fehérnek rendezői elve alighanem az volt, hogy semmiféle összehangzó elv szerint nem irányítja a színpadi játékot. A nem mindig pergő, olykor szerzői ötletekben is lankadó cselekményből ki-ki kedve és hajlandósága szerint veszi ki részét: fenegyerekes indulattal, népies hetykeséggel, színészi ambícióval körülaggatva .

Egy magyarított cseh bohózatot játsszat magyar műdalokkal tűzdelve, s olyan figurákat hoz elénk, akik ugyan most is élnek, de bármikor élhettek volna, mivel a „komédia“ jelző alatt a közvidámságok ürügyén sokfajta móka megengedhető. Ugyanis ez a bohókás vígjáték egy elterjedt fonákságot figuráz ki, annak ellenére, hogy a megvesztegetés, az életet habzsoló anyagias életmód, a pénzimádat egyáltalán nem mulatságos eset. Még inkább nem, ha a szövegezés ízléstelen, lényeget elferdítő, sőt már-már sértő, bántó témájában sem hiteles, és típusában sem általánosítható.

DRÄFI MÄTYÄS Szilveszter szerepében mértéktartó eszközökkel, szinte a maga örömére játszik, önmarcangoló tehetetlenségében kerüli a színpadias, olcsó megoldásokat. Így játéka értékes, tartalmas. Nem magyarázatokat akar adni, hanem szembesítést szeretne nyújtani, noha erre sem a szerző, sem a rendezés nem ad lehetőséget.

BUGÄR BÉLA testreszabott Jarmánek figurája csupa szomorkás póz környezetének buta mértékrendjében. Jelenetei tartalmasán szórakoztatóak. A rendezés csak részben jelzi a becsület és a dicsőség, a tény és a látszat ügyének hangsúlyait.

LÖRINCZ MARGIT (Szojkáné) és KÖVESDI SZABÚ MARIA (Hajnalka) — ez vonatkozik a dublírozó MÄK ILDIKÓRA is — dialógust igyekszenek teremteni lekerekített, átgondolt szerepfelfogásukban. Hangulatteremtő erejük tehetségüket fémjelzi.

Kár, hogy FERENCZY ANNA (Doktornő) inkább külsőségekben próbálkozik valamilyen alakításra. Ű is tudja, hogy ilyen orvosnő nincsen. Ezért alakja nem hiteles. Testhez simuló fehér nadrágja sem teljesen megfelelő, akárcsak SZENTPÉTERY ARANKA (Elli) vöröskalapos megjelenése sem, hacsak a képviselőnő alakját az „előkelő körök“ szokásait majmoló helyzetében nem akarja kifigurázni. Ez lenne a szerző szándéka? Elli jelenléte színtelen, és semmit sem old meg „politikai mivoltában“.

Oscar Wilde szerint a közönség akkor érzi magát a legjobban, ha középszerűség szól hozzá a színpadról. Nem így az a néző, aki egyénileg tud érteni, látni és bírálni. Talán indokolt a kérdés: miért kellett ezt a darabot színpadra vinni?

SZUCHY M. EMIL

Szólt a nóta

A Dolný Peter-i (Alsópéter) művelődési otthon a Nemzeti Front helyi szervezeteivel együttműködve a tavalyi nagy sikerű „Énekel az egész család“ megnevezésű népdalverseny után a közelmúltban újabb népdalversenyt rendezett „Szól a nóta“ címmel, amelyen tizenkét helyi énekes vett részt.

A rendezvényen a zsúfolásig telt kultúrotthon közönsége színvonalas fellépéseknek tapsolhatott. Szinte hihetetlen, hogy egy községben ilyen sok jó népdalénekes akad, akik közül többen — köztük Havran Jánosné, a közönségszavazat nyertese — hivatásos énekesként is sikeresen szerepelhetnének. Rajta kívül kiváló teljesítményt nyújtott ifj. Dikan Mária, aki morva népdalokat adott elő nagy sikerrel. Gyarmati Margit és Zsoldos Boldizsár temperamentumos előadásmódjukkal váltották ki a közönség tetszését, de dicséretet érdemelnek a többi szereplők is: Zsoldos Katalin, Kiss Etelka, Gerencséri Ilona, id. Miklósi József, Hamar László, ifj. Miklósi József, Keszegh Vilmosné és Mészáros Zoltán.

A versenyzőket Rigó Pál népi zenekara kísérte, mely külföldön — Ausztriában — is sikeresen szerepelt. Ez a zenekar kísérte a CSEMADOK Martovcei (Martos) Helyi Szervezete mellett működő Hajnal folklóregyüttest a tavalyi VI. Duna menti fesztiválon, ahol az együttes az igen erős nemzetközi mezőnyben előkelő helyezést ért el.

A példamutató rendezvény — ami Palušíkné Csalava Júliának, a művelődési otthon vezetőjének érdeme — valamennyi szereplője a Nemzeti Front helyi szervezetétől értékes jutalmat kapott. t^bar.-^