Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 14. szám
1979. április 7. .SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Az SZLKP KB Elnökségének jelentéséből '(Folytatás a 2. oldalról)' tenyésztés és az édesvízi haltenyésztés fejlesztésének szükségességét hangsúlyozza. Majd rátér a takarmányellátás problémájának megoldására. Megállapítja, hogy szlovákiai feltételek között a takarmányellátás problémájának megoldásában a 7. ötéves terv előkészítése során a figyelmet és az intézkedéseket három kulcsfontosságú feladatra kell összpontosítani: t— a tömegtakarmányok intenzívebb termesztésére s— a takarmányfehérjék termelésének lényeges növelésére a növénytermesztésben f— az abraktakarmány ésszerűbb kihasználáséra. Minden termelési körzetben olyan programokat kell kidolgozni, hogy a tömegtakarmányok egy szarvasmarha takarmányozási napjára átszámítva 10 kg száraz anyagot fedezzenek. E célból ki kell építeni, illetve alakítani a tömegtakarmányok termesztésének optimális szerkezetét. Növelni kell a silókukorica hozamát, hogy hektáronként 100 mázsa száraz anyagot adjon, és ezzel területet takaríthassunk meg az évelő takarmánynövények és a kapástakarmányok vetésterületének növelésére. A szükséges takarmányfehérjék biztosításában a legnagyobb belső tartalékaink továbbra is a réti széna minőségében, az évelő takarmányok termelésének mennyiségi és minőségi színvonalában, a hüvelyesek és az olajos magvak termelésének lényeges növelésében vannak. A hizlalás hatékonyságának további növelése, valamint a gabonafélékkel való ésszerű gazdálkodás végett fejleszteni kell a takarmányok ipari gyártását éspedig úgy, hogy megnövekedjen ä takarmánygabona tápértéke. Jelenleg a szántóterület 60 százalékán termesztünk gabonaféléket, s ezt a területet nem növelhetjük tovább. Az egyetlen járható út a hektárhozamok további növelése, hogy 1985-ig megközelítsük hektáronként a 48 mázsás szintet, ami körülbelül hét százalékkal több az utolsó három év átlagánál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legtermékenyebb körzetekben hektáronként el kell érni a 60 mázsás hozamot. Ez természetesen a vetőmagellátás, az agrotechnika és a növényvédelem fejlesztését igényli. A kidolgozott koncepcióval összhangban növelni keli a kukorica hozamát, ezért termesztését csak olyan körzetekben kell összpontosítani, ahol a többi gabonaféléhez viszonyítva nagyobb hozamot ad. A cukorrépa-termelésben a vetésterület stabilitásával, a hektárhozamok és a cukortartalom növekedésével számolunk. 1985-ig el kell érni 430— 450 mázsa hektárhozamot 15,7 százalékos cukortartalommal. A behozatalt korlátozó politika szempontjából továbbra is növelni kell az olajos magvak termelését a repce termesztésének fokozásával, a napraforgó vetésterületének és hektárhozamának növelésével mind a nyugat-szlovákiai, mind pedig a keletszlovákiai kerületben. Az anyagi-műszaki feltételek biztosításán kívül más formák alkalmazásával is érdekeltté kell tenni a vállalatokat a napraforgó termesztésében. A burgonyatermesztés szakaszán a legfontosabb feladat a hektárhozamok növelése, az ültetöanyag javítása, az agrotechnika, a növényvédelem, a betakarítás utáni komplex kezelés és jó raktározás által. Jobban ki kell használni Szlovákia sajátos feltételeit a melegkedvelő gyümölcs- és zöldségfélék termesztésére, valamint szőlő telepítésére olyan talajokon, amelyek intenzív kihasználására nincs más lehetőség. A 7. ötéves tervidőszak előkészítésében komoly és igényes feladatként jelentkezik a tudományos ismeretek kihasználása a feladatok területi lebontásában, a mezőgazdasági termelésben eszközölt beruházások és egyéb befektetések elhelyezésében. Természetesen figyelembe kell venni a sajátos termelési feltételek kihasználását, valamint egyes termékeknél a feldolgozó kapacitásokhoz és fogyasztói központokhoz való közelséget. Az élelmiszeripar termelése a számítások szerint 1985-ig több mint ötödrésznyivél növekszik. E cél eléréséhez a következő ötéves tervidőszakban jobban el kell látni az élelmiszeripart csomagoló gépsorokkal és göngyöleganyagokkal, meg kell gyorsítani a technológiai gépsorok kiegészítését a gyártmányfejlesztés és a végtermékek gyártásának növelése céljából. A közellátás javítása céljából gyorsabb ütemben kell fejleszteni a kereskedelmi hálózat és a közétkeztetési üzemek ellátottságát raktárakkal, hűtő- és klimatizációs berendezésekkel. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésében egyre nagyobb mértékben vesznek részt a termelőeszközök szállítói. Szükségesnek tartjuk, hogy Szlovákiában következetesen megvalósuljon a takarmánynövények termesztésének komplex gépesítése, hogy nagyobb fontosságot tulajdonítsanak a burgonya-, a gyümölcs- és a zöldségtermesztés gépesítésének, továbbá az öntöző-berendezések és a rekultivációs gépek szállításának. Fokozatosan be kell vezetni a gépesítés új rendszerét, főleg a kukorica betakarításában, hogy csökkenjen a szárítási energiafogyasztás, s hogy a kukoricaszár is hasznosítható legyen. Meg kell oldani a napraforgó termesztésének és betakarításának anyagi-műszaki feltételeit is. A mezőgazdasági termelés kemizálása megköveteli a vegyipar fejlesztését, tehát sürgősen gondoskodni kell a Saíai (Vágsellye) Agro II. üzem tervezett építéséről és elő'kell'készt* teni az Agro III. üzem építését is. Fontos, hogy a 7. ötéves terv javaslatának kidolgozása során a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások arányos növekedésével számoljunk. Előrehaladást kell elérni a mezőgazdaság állóeszközökkel való ellátottságának kiegyenlítésében a CSSZK színvonalához viszonyítva, gyorsabb ütemben kell megoldani a műszaki-gazdasági problémákat, főleg az elmaradott szakaszokon. Az elsődleges fontosságú beruházások közé kell sorolni az állatállomány tervezett bővítéséhez szükséges kapacitásokat, a talajjavítás programját, főleg az öntöző-berendezések építését, továbbá a fehérjeprogram feladatait, ezek keretében a tömegtakarmányok raktározási és tartósítási feltételeinek fejlesztését is. Gondoskodni kell berendezések építéséről a zöldség- és a gyümölcsfélék, valamint az ültetőburgonya betakarítás utáni kezeléséhez. Az állattenyésztési farmok építése és szakosítása során előnyben kell részesíteni a meglevő épületek rekonstruálását és korszerűsítését, főleg a szarvasmarha-tenyésztés számára, amennyiben ezen az úton kisebb beruházási költségekkel nyerhetők újabb férőhelyek, illetve kapacitások. A tudományos-műszaki ismeretek gyakorlati érvényesítésében lényeges mértékben fokozni kell mind a kutatási szervezetek tevékenységét, mind pedig a termelés előtti szféra szolgáltatási szerveinek a tevékenységét, főleg az olyan szakaszokon, mint például a burgonya, a hüvelyesek, a napraforgó termesztése, az intenzív gyümölcstermesztés, a tömegtakarmányok betakarítási és tartósítási technológiája, a tápanyagok adagolása és a növényvédelem, a szarvasmarha tekarmányozása, az ürülékek hasznosítása nagyüzemi farmokon, a szakosított és összpontosított termelés szervezése, továbbá olyan is energiaigényű technológiai eljárások érvényesítése, amelyek a feldolgozás folyamán maximális mértékben megőrzik a tápéréket. ★ ★ Až SZLKP KB Elnökségének Jelentése a továbbiakban részletesen foglalkozik a tervszerű irányítási rendszer tökéletesítésével, az összpontosítás és a szakosítás folyamatának fejlesztésé és az irányítás hatékonyságának növelésével. Többek között hangsúlyozza: a tervezés tökéletesítésével összhangban előtérbe került az a feladat, hogy a terv kifejezőbben támogassa a hatékonyság növelését és a minőség javítását célzó irányzatokat a termelésben, elősegítse az összpontosítás és a szakosítás programszerű fejlesztését, a terv mérlegegyensúlyának elmélyítését és tekintélyének növelését, s hogy a terv irányító funkciójának a súlypontja az éves tervekről a középtávú tervre kerüljön át. A járási mezőgazdasági igazgatóságokkal kapcsolatban megállapítja, hogy azok tevékenységének előterébe kerül az egyes vállalatok fejlődéséről való gondoskodás és a vállalatközi együttműködés szervezése. A jelentés további s egyben befejező része a dolgozók szakképzéséről való gondoskodást és a kezdeményezőkészség támogatásának fontosságát hangsúlyozza. Többek között megállapítja, hogy: a mezőgazdaság iparosításának jelenlegi szakasza, a tudomány és a technika szerepének megnövekedése jelentős mértékben növeli az irányító káderek, a dolgozók és a szakemberek szakképzettségével és rendszeres szakmai felkészítésével szemben támasztott követelményeket. Majd az emberről való gondoskodással kapcsolatban kiemeli a munka és az életfeltételek szüntelen javításának szükségességét. Hangsúlyozza azt is, hogy falvainkon le kell küzdeni a kulturális élet szervezésének eddigi szétforgácsoltságát, és jobb eredményeket kell elérnünk a nemzeti bizottságok, a Nemzei Front szervezetei és a vállalatok eszközeinek célszerű egyesítésében, a kulturális élet anyagi feltételeinek megteremtésében. Ünnepélyesen megrendezett aláírási ceremónia, reflektorfény, Szadat elérzékenyült arca, Begin meglehetősen kihívó tekintete és mindenekelőtt Carter diadalt sugárzó lénye — ez volt a jellemzője a washingtoni áldással összehozott egyiptomi—izraeli különbéke ünnepélyes aláírásának, melyre a Fehér Ház kertjében került sor. Valóban megszületett a közel-keleti béke? Ezt még a különbékeszerződés fő előmozdítója, Carter amerikai elnök sem meri állítani, ö csak „jó vágányra“ állította a dolgok menetét, most már a két közvetlenül érdekelt félnek kell a szerződés szellemében rendeznie dolgait. Valóban? De hát mi a palesztinai nép, ha nem közvetlenül érdekelt fél? Ót azonban egyszerűen kihagyták a számításból. Mintha nem is létezne, pedig a válság 30 éve alatt nem is egyszer hallatott magáról és mind erélyesebben követeli jogait. Az aláírási aktuson elhangzott kenetteljes beszédek senkit sem vezethetnek félre. Elhangzottak megfelelő idézetek a Koránból, az ószövetségi bibliából, a humánumról, melynek érdekében most oly „nagy lépés“ történt, sőt arról is, hogy Nobel-díjra javasolják az amerikai elnököt (?!). Mindez nem változtat a lényegen: Szadat egyiptomi elnök népe és az általános arab ügy elárulásában a mélypontra süllyedt. Szelet vetettek... Ki nyert ezzel az agyonmagasztalt különbékével? A valóságban senki, látszólag az Egyesült Államok. Cartert két nyomós ok is serkentette, hogy elmozdítsa a holtpontról a megrekedt egyiptomi—izraeli különbékés rendezést. Először is, mint többször kifejtettük, legalább látszatsikert kellett felmutatnia az amerikai választók sokmilliós tömegének ■— a megannyi melléfogás és kudarc után —, hogy valamilyen „erkölcsi tőkével“ indulhasson a nem is olyan sokára elkezdődő választási hadjáratba. A második fő mozgató tényező az iráni vákuum pótlása volt. A jelenlegi nemzeti demokratikus forradalom egyik fő jellemzője az iráni rendszer Amerika-ellenessége. Ez hosszú időre kétségessé teszi az Amerikába szállítandó iráni olaj jövőjét és kizárja az amerikai befolyás lehetőségét. Noha Washington még nem írta le teljesen Iránt és rezidensei még ma is ott vannak és figyelik az eseményeket, a fiatal rendszer nehézségeit és bonyodalmait kihasználva szítani próbálják bizonyos rétegek elégedetlenségét, kémkedést folytatnak, az új Irán már sohasem fogja betölteni a stratégiailag fontos térségben a világimperializmus csendőrének szerepét. Az Egyesült Államok bázisállama sem lesz. Ezért kellett az amerikai jelenlétet átirányítani Izraelbe és Egyiptomba. Ennek ára is volt: több milliárd dolláros fegyverszállítás. Most már Szadat Egyiptoma is korlátlanul kaphat fegyvert, hisz nem áll szemben Izraellel, viszont mindinkább az amerikai imperialisták szövetségesévé aljasul. Az arab világ népe felháborodott tömegtiltakozással reagált a washingtoni árulásra. Erről a televízió képernyőin is meggyőződhettünk. Bagdadban rögtön összeült az Arab Liga, az arab országok képviselői találkoztak, hogy megvitassák, hogyan büntessék meg Szadat árulását. Az olaj árának emelése, esetleg az olajszállítás korlátozása csak az első szakasz. Nyilván az akciók következetes koordinálása fog következni. Az arab egység ugyan képlékeny valami, mindenesetre Szadat árulása olyan hatással volt az arab világra, hogy még a hagyományosan Amerika-barát országok, mint például a szaúdi rendszer is elítélték, habár a megtorlást illetően mérsékeltebb elképzeléseik vannak, mint a „szilárdság frontjához“ tartozó arab országoknak. S itt vannak még a kisemmizett palesztinaiak, akik aligha teszik le a fegyvert... Akik szelet vetettek, vihart aratnak. LÖRINCZ LÁSZLÓ Ľudovít Pezlár elvtárs 50 éves Ľudovít Pezlár, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára a múlt héten töltötte be 50. életévét. Ebből az alkalomból a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta a jubilánsnak pártós közéleti tisztségekben éveken át kifejett tevékeny és áldozatos munkásságáért. A magas állami kitüntetést, valamint az SZLKP Központi Bizottságának üdvözlő levelét Jozef Lenárt, a CSKP Köz* ponti ' Bizottsága Elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára nyújtotta át az ünnepeltnek. Az üdvözlő levél kidomborítja: „Annak tudatában, hogy a kommunizmusnak és pártunk tisztségviselőjének legfontosabb küldetése a szocialista társadalom felvirágoztatásában való elkötelezettség, a társadalom anyagi és szellemi gazdagságának a dolgozó nép javára való gyarapítása, becsülettel és felelősségérzettel teljesítetted a párt által rád bízott feladatokat... Az elmúlt tíz esztendőben jelentősen elősegítetted a párt ideológiai munkájának fejlesztését Szlovákiában, valamint a szocialista kultúra, a közoktatás és a tudomány fellendítését.“ Pezlár elvtárs a Kiváló munkáért és a Munkaérdemrend kitüntetés tulajdonosa. Pedagógiai és tudományos tevékenységet is folytatott. Kiválóbb alkotásai: A monopóliumok problémájának egyes kérdései a kapitalizmusban. A tudományos-műszaki forradalom és a jelenkori kapitalizmus. Több tudományos mű társszerzője. Megvalósul a kormányprogram Ülésezett a Szövetségi A Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája és a Nemzetek Kamarája a múlt héten tartotta 11. együttes ülését, amelyen Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök is részt vett. Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke expozéjában ismertette a kormányprogram teljesítését, az előadódott problémákat és a következő években követendő célokat. Az elmúlt három évet jellemezve az egyik legfontosabb ténynek minősítette, hogy gyarapodtak a társadalmi szükségletek kielégítésére szolgáló erőforrások. Az előző ötéves tervidőszak utolsó évéhez viszonyítva a nemzeti jövedelem 13 százalékkal, vagyis 50 milliárd koronával gyarapodott. Az ipari termelés évente átlag 5,1 százalékkal bővül. A főbb gazdasági eredményeket felsorolva megállapította, hogy- ez tette lehetővé a dolgozók életszínvonalának további emelkedését. A személyi fogyasztás 1975-höz viszonyítva 8 százalékkal, a lakosság pénzbevétele 40 milliárd koronával nagyobbodott. Tavaly 18 milliárd koronával többet fordítottunk társadal* mi fogyasztásra, mint az előző ötéves tervidőszak utolsó évében. A miniszterelnök beszédében a nehézségekről és fogyatékosságokról Is beszélt, s bírálta a feladataik teljesítésében lemaradó szakaszokat. Rámutatott: a hatékonyság és a minőség irányításában megvalósult komplex kísérlet eddigi eredményei azt mutat-Gyűlás két kamarája ják, hogy a hatékonyság fokozására irányuló törekvéseket minden szinten jobban össze kell kapcsolni a tervezés javításával és minden téren el kell mélyíteni a források létrehozásának függőségét az elért eredmé* nyéktől. Štrougal elvtárs pozitívan értékelte a nemzeti bizottságok munkáját. A hatodik ötéves tervidőszak első három évében annyi bölcsőde épült, mint az előző egész ötéves tervidőszakban, s csaknem feleannyival több óvoda létesült. A falu- és városfej* lesztésl akciónak továbbra is a leg* fontosabb társadalmi feladatok teljesítését kell szolgálnia. Emellett ügyel* ni kell a beruházások hatékonyabb felhasználására; ezeknek a központi fekvésű községekben és a kiszemelt "városokban kell összpontosulniuk. A tartalmas vita után határozatot fogadtak el, amely megállapítja, hogy a szövetségi kormány igényesebb fel* tételek közepette is megvalósítja programját. A Szövetségi Gyűlés an* nak a határozott meggyőződésének ad kifejezést, hogy a kormány erőteljesebben gondoskodik társadalmunk gazdasági, szociális és kulturális fej;, lődéséről. Elvárja, hogy a kormány az élet minden területén a munka minőségének javítására és hatékonyságának fokozására, az irányító munka tökéletesítésére, a népgazdasági problémák megoldására, a fűtőanyag- és energia-gazdálkodás hatékonyabbá té* telére összpontosítja törekvését. FÖ KÖVETELMÉNY: FEGYELEM ÉS RUGALMASSÁG Köszönet a Slovairnak A növénytermesztési munkálatokat Irányító minisztériumi operatív bizottság megtartotta idei első ülését, amelyen elsősorban a vetések állapotá- I val foglalkozott. Megállapította, hogy kedvezőek a csapadékviszonyok, a hirtelen bekövetkezett felmelegedés jő feltételeket biztosít a tavaszi munkák gyors elvégzésére ott, ahol áradás vagy talajvizenyősség nem gátolja a munkákat. Annak ellenére, hogy a mezőgazdaság is nagy próbát állt ki az elmúlt szeszélyes télidőben, melynek következményeit fokozatosan le kell küzdenie, a munkák megkezdésében mindössze egyhetes késés mutatkozik, ez azonban jő szervezéssel, rugalmas irányítással könnyen behozható. A tavasziak vetését közel felerészben elvégezték (szlovákiai méretben). A máknak is több mint a felét vetették el, a hüvelyesek vetése azonban valamelyest késik: 34 673 hektárból mindössze4' 5756-ot vetettek be, tehát a 16,6 százalékukat. Komoly kérdés a télen tönkrement vetések kiszántésa. Eddig mintegy ötezer hektáron szántották ki a tönkrement vetést. A bizottság figyelmeztette a szlovákiai mezőgazdasági üzemeket, hogy konkrét esetekben a tényleges helyzetnek megfelelően, megfontoltan döntsenek a kiszántásról, ahol lehet, mentsék meg a vetést, esetleg alkalmazzanak pótvetést. Megmásíthatatlan alapelv, hogy a kifagyott ősziek helyére tavaszi gabonát vagy kukoricát, esetleg hüvelyeseket vessenek, az oiajosneműek helyére azonban csakis oiajosneműek kerülhetnek. Vonatkozik ez megkülönböztetetten a napraforgóra és a rep* cére. Szlovákiában jelenleg mintegy 60 ezer hektár van víz alatt, s ez is bonyolítja valamelyest a helyzetet. A bizottság köszönetét fejezte ki a Slovair vállalatnak azért, hogy már ez ideig teljesítette a trágyázás első szakaszával kapcsolatos feladatait. Tekintettel arra, hogy az idén hiány lesz növényápoló és gyomirtó szerekben, s a korlátozott devizalehetöségek miatt exportból való pótlásukra nem adódik mód, a bizottság fokozottabb fegyelemre és a belső tartalékok jobb felhasználására, a hagyományos növényápolási módszerek alkalmazására hívta fel a figyelmet. { —in^j Lenin-rend Romesh Chandrának ROMESH CHANDRÄT, a Béke-világtanács elnökét a béke és a népek biztonsága érdekében kifejtett sok évtizedes érdemdús tevékenységének elismeréséül 60. születésnapja alkalmából Lenin-renddel tüntették ki. Romesh Chandra a világ több mint hetven országának nemzeti békeszervezeteit tömörítő világszervezet élén áll. Áldozatos munkát végzett a demokratikus erők egységének megszilárdításáért és a nemzetközi feszültség enyhüléséért. Romesh Chandra életjubileuma alkalmából már több nemzeti békeszervezettől és kormánytól kapott kitün* tetést.