Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-24 / 8. szám

4 SZABAD FÖLDMOVES 1979. február 24. A jövő mezőgazdászai között — Mi ad tekintélyt az iskola kom­munistáinak, a pártalapszervezetnek? — kérdeztük Kovács Gyulától, a nagykaposi (Veiké Kapušany) Mező­gazdasági Műszaki Középiskola párt­elnökétől. A válasz, amely határozott, nem so­káig várat magára: — Szerintem az eredményes politi­kai munka a tekintély alapja. Az, hogy mennyire vagyunk kezdeménye­­zőek, kedvezően hatunk-e az iskolai életre, a tantestület jó légkörének ki­alakítására, a tanár-diák viszonyra, az egységes nevelési szemléletre. már a pártonkívüii tanárok, nevelők is igénylik az iskolai élet lényeges kérdéseiről a megbízható tájékozta­tást. A kommunista tanárok, nevelők a kezdeményezőkészségen, személyes példamutatásán túl, azzal is kedve­zően befolyásolják az iskola életét, hogy állást foglalnak az egyes kérdé­sekben, szilárdítják a tantestületi egy­séget, felkarolják a jó kezdeménye­zéseket. A pártelnök még a továbbiakban hozzáfűzte, hogy a tanulók tanulmá­nyi színvonalának kérdésével felelős­ségteljesen foglalkoznak, aminek meg is van az eredménye. Míg 1975-ben a bukottak száma elérte a nyolc száza­lékot, tavalyelőtt már egyetlen bukás sem történt. A tanárok, nevelők és a szülők kapcsolata is nagyon lényeges kér­désként kezelt dolog, továbbá a párt­építés: egyre több negyedikes tanuló kéri tagjelölt-felvételét, jelenleg két negyedikes tanulót készítenek fel párttagjelöltnek. Csengetnek. Kapok az alkalmon, s néhány tanulóval elbeszélgetek. # Tóth Lajos a ri­maszombati (Rim. So­bota ) járás Üjbást (Nová Bašťa) közsé­géből került az isko­lába. — Mi vonzott ide? — érdeklődtem. — Szüleim az ipar­ban dolgoznak. Jóma­gam viszont a mező­gazdaságot kedvelem. Havonta látoga­tok haza. Nem bántam meg, hogy ide­jöttem. — Jövőddel kapcsolatban milyenek — Mindezek hogyan érvényesülnek az iskolájuk gyakorlatában? — Pártalapszervezetünk kezdemé­nyező az oktatáspolitikai határozat megvalósításában. Vezetőségi és tag­gyűléseinken 'kellő alapossággal érté­keljük az oktató-nevelő munkát, meg­vitatjuk az időszerű egyéb kérdése­ket. A taggyűlési viták is igazolják, hogy a tantestületben a politikai munka szerepe tovább növekedett. Ma az elképzeléseid? — Agronómusként, növénytermesz­tési szakágazatvezetőként szeretném majd a szocialista \ mezőgazdaság ügyét szolgálni. A Nyitrai Mezőgaz­dasági Főiskola növénytermesztési ka­rára jelentkeztem. Szeretnék tovább tanulni. Remélem, sikerülni fog ... — A gyakorlati szakismeret-szerzés­re milyenek a lehetőségek? — Jók. A növénytermesztési, gépe­sítési gyakorlat a helyi szövetkezet­ben történik, viszont az állattenyész­tési az állami gazdaság veskóci tele­pén. A szántóföldi zöldségtermesztés is országos színvonalat ér el. Tehát van mit tanulnunk, gyakorlati tapasz­talatainkat gazdagíthatjuk. • Mihók lúlia a legjobb tanulók közé tartozik. Javasolták őt is a főiskolára, de dolgozni akar, mégpe­dig a növénytermesz­tésben. — Az igazság az — mondja kicsit meg­szeppenve —, hogy a nagykaposi szövetke­zetben sok a fiatal szakember. — Miért baj ez? Mielőtt válszolna, megigazítja hom­lokára simuló haját, s ügy mondja: — Attól tartok, rám nem lesz szük­ségük. — Dehogyis nem ! — biztatom. — Fiatal, jól felkészült szakemberre szükség van. — Milyen a diákélet? — Egy kőhajításnyira lakom az is­kolától. Ha valami megmozdulásról, A Szövetkezeti Földművesek ** Szövetségének Levicei (lá­­va) Járási Bizottságán sem tétlen­kednek, különösen most, a szövet­vetkezetek zárszámadó közgyűlé­seinek, s az efsz-ek IX. kongresz­­szusa előkészítésének időszakában. Az évet mindjárt a rövidebb idő­tartamú átiskolázásokkal kezdték, amelyeken mintegy 50—60 résztve­vő tájékozódhatott arról, mik a legközelebbi időszak elodázhatat­lan feladatai, s miként oldják meg az ezzel kapcsolatos problé­mákat. A» flőajjájqk .témakörébe tartozott: az efsz-ek évzáró köz­gyűléseinek alapos politikai előké­szítése és lebonyolítása; a kong­resszusi vitaanyag helyes megtár­gyalása; a szocialista munkaver­seny és vállalási mozgalom széles körű kibontakoztatásának kérdése, különös tekintettel az ez év ápri­lisában sorra kerülő IX. kongresz­­szusra, a szocialista mezőgazdaság 30. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 35 évfordulójára; továbbá káder­kérdésekről, a céltudatos anyag- és energiatakarékossági intézkedé­sek, rendszabályok betartásáról is több szó esett. A Szalay Péterrel, a jb politikai dolgozójával, folytatott beszélge­tésből kitűnt, hogy a szocialista munkaverseny keretében különös figyelmet fordítanak a szövetkezeti tagok kezdeményezőkészségének felkarolására, a versenyeredmé­nyek rendszeres, negyedévenkénti értékelésére, a legkiválóbbak anya­gi-erkölcsi jutalmazására. Tavaly például problémák adódtak Tu­­pán (Tompa) a tejtermelés körül. Nem tétováztak: a helyszínen nyújtottak szervezési segítséget, A legsürgősebb tennivalók oly módon, hogy négy fejőcsoport is bekapcsolódott a szocialista brí­­gádmozgalomba. S mi lett a segít­ség konkrét eredménye? A fejő­csoportok az év végéig nemcsak behozták a tejtermelésben mutat­kozó lemaradást, hanem százezer literrel túl is teljesítettek éves tejtermelési tervüket. Jellemző a szocialista verseny fejlettebb formájára, hogy a járás­ban 153 szocialista brigád, illetve az e megtisztelő címért versenyző kollektíva működik, csaknem há­romezer brigádtaggal. A brigádok közül 46. bronz- és 11 ezüstérmes. Ami nagyon örvendetes hír: az idén mintegy tíz-tizenkét brigád már az aranyérem várományosa. Persze, ez csakis úgy lehetséges, hogy a brigádmozgalom hármas jelszavát, Dolnozni, tanulni, élni — szocialista műdön!, következete­sen megtartják, a brigádélet tar­talmas, az elvtársi segítségnyújtás szinte mindennapos, s a társadal­mi-, családi életben is jó példával járnak elől. Mit tart a Szövetség járási bi­zottsága legfőbb politikai felada­tának? A vezetők átiskolázásának befejezését március 25-ig, a szö­vetkezetek dolgozóiról való komp­lex gondoskodás programterve elké­szítésének szorgalmazását; a járás efsz-ei 27 krónikása tevékenységé­nek mielőbbi részletes értékelését, hogy a legjobbakat az efsz-ek já­rási konferenciáján kitüntethessék, s a legtartalmasabb krónikákból ki­állítást rendezhessenek; megkülön­böztetett figyelmet fordítani a ha­tékony szemléltető agitáció előse­gítésére; a téli kampány értékelé­sére, s ezen belül az üzemi fel­nőttoktatás (szövetkezeti munkais­kola) sikeres befejezésére; s ter­mészetesen, a kongresszusi vita­anyag megtárgyalását illetően a konkrét javaslatok, ötletek össze­gezésére. A szövetség járási bizottsága mindezen tevékenységével elsősor­ban az 1979-es év tervfeladatainak teljesítésére irányítja a szövetke­zetek vezetőinek és tagságának fő figyelmét. Ezen belül is a munka­termelékenység fokozását, a szel­lemi erőforrások fokozottabb feltá­rását és hasznosítását, a szocia­lista munkaverseny és vállalási mozgalom széles körű kibontakoz­tatását, a tavaszi munkákra való alapos felkészülést (üzemképes gé­pek, a jó minőségű vetőmag és ültetőanyag idejében való beszer­zése stb.) tartják nagy fontosságú­nak, hogy jó alap teremtődjék az ötéves tervidőszak negyedik éve tervfeladatainak teljesítéséhez, sőt túlszárnyalásához. (nk) rendezvényről van szó, kiveszem be­lőle a részemet. Jól működik az is­kolai SZISZ-szervezetünk. Versenye­ket, vitadélutánokat tartunk. A 'klub­élet is mozgalmas. A szabad idő hasznos eltöltésére itt bőven nyílik lehetőség. ф Miklós István szintén negyedikes ta­nuló. Szorgalmasan készül az érettségire Neki nincsenek prob­lémái az elhelyezke­déssel. Várnak rá az érettségi után a kis­­géresi (Malý Horeš) szövetkezetben. # Stofán Judit ki­csit szűkszavú. Ö el­sős, bejáró. Beilleszke­dése az iskolai életbe elég nehezen ment. De már túltette magát a kezdeti nehézségeken. Tagja a népi tánc­­együttesnek és az iro­dalmi körnek. — Miért jött ide? — Egy tizenöt éves, magamfajta diáklány, az általános iskolából ki­kerülve vajmi kevés elképzeléssel in­dul neki az életnek. Oda megy, ahová a szülei tanácsolják. , Jó, hogy rájuk hallgattam. Jól érzem most már ma­gam ebben a diákközösségben. Kríž­­ková-Liešková-i (Mokcsamogyorős) lakos vagyok. Panaszra nincs, nem is lehet okom. ф Demeter Béla szintén elsős. Agcser­­nyőről (Čierná nad Tisou) került ide. — A pályaválasztás­ba szüleim nem szól­tak bele, mert tudták, hogy nagyon kedve­lem a természetet, a Ш mezőgazdaságot. A ha­tárban serénykedő, té­rülő-forduló traktorosok, gépkezelők mindig lekötötték a figyelmemet. Hát itt megtanulhatom, amire szükségem lesz az életben. Egy dolog tiszta előt­tem: a mostani mezőgazdasági nagy­üzemi termelés már ipari szintű, ösz­­sze sem hasonlítható a régivel... Nagyon is igaza van Bélának. A fejlődés üteme gyors, mérföldes léptű. Jól fel kell kötni az „alsóneműt“, s tanulni, minél többet, hogy ezzel a fejlődéssel lépést tarthassanak. Jelenleg százhuszonötén tanulnak, fiatalok, s a távtanulók száma har­mincöt. jóleső érzéssel távozom ebből az Is­kolából, ahol olyan fiatalokkal ismer­kedhettem meg, akik a jövő mező­gazdászai lesznek. Szakképzettségük­kel, politikai felvilágosultságukkal hozzájárulhatnak majd a szocialista mezőgazdaságunk továbbfejlesztésé­hez. ILLÉS BERTALAN (Fotók: Bagoly János Vei. Kapušany) Szív is <2 Szívvel - lélekkel A szemléltető agi­táció szerepét, kül­detését, jelentősé­gét mind szélesebb körben felismerik, tudatosítják s a gyakorlatban alkal­mazzák is a mező­­gazdasági nagyüze­mekben. Foto: —nki— Kiváló dolgozót mutatunk be Kan­­kulya János szemé­lyében, aki a Králi (Királyi) Efsz ser­tésgondozója. — Az elején, a­­raikor ezt a mun­kát vállaltam, nem nagyon tetszett — vall a munkájáról. — A szövetkezet megalakulása után tizenöt évig fejő­gulyás voltam, s ha foglalkoztam is sertéssel, ezt mellékesen tettem, in­kább csak az asszony dolga volt. — És miként értékeli jelenleg ezt a munkakört? — Higgye el, még az elnökkel sem cserélnék — mondja határozottan, kissé élcelődve, az ötvenöt éves ser­­tésgondoző. Tágas, szépen berendezett lakásá­ban beszélgetünk. — „ ;.. ha megunom magamat, ma­gam is úgy élek ...“ — idézem a jól ismert kanásznóta refrénjét, a kénýel-Három OŽĎANY (Ozsgyán) piros háztetőire szórja bágyadt sugarait a nap. Az ősi bárói kastély dacol az idővel. Sarok­bástyája, mint vak óriás, farkasszemet néz a mával, s foghíjas ablakain át szélfiúk járják vad táncukat. A szövetkezeti eszme magvetői után érdeklődöm. Sajnos, közülük már nem sokan élnek. Nem véletlen, hogy már 1949-ben eltűntek a falu határából a mezsgyék. — Ha új úton indulunk, hát az igazság legyen a mércénk. És ez az igazság mindenkit egyformán mér­jen__ — mondogatták az idő tájt az alapító tagok. Mert aláírták ugyan a belépési nyilatkozatot, de az állato­kat és a gazdasági felszerelést nem nagyon akarták a közösbe adni. A környező puszták egyikén — Ba­­lincén — például nemcsak az egyik gazda, hanem két fia is nagyon ra­gaszkodott a lovakhoz. Amikor a két gyerek befejezte az általános iskolát, odaállt az elnök elé, s röviden csak annyit mondott: — Itthon maradunk, a szövetkezet­be lépünk, ha megkapjuk a lovakat. Az elnök felismerte nagy-nagy ál­­latszeretetüket. — Holnap reggeltől a ti gondjaitok­ra bízom a Vándort és a Csinost,.. — a fiúk szeme felragyogott. A történet főhősei ma már őszülő hajú családapák, a Hrnőiarské Zálu­­žany-i szövetkezet érdemes traktoro­sai. A rövid, dé jellemző történetet a szövetkezet egykori elnöke, a 79 éves Király György mesélte. — Megöregedtem. .Hányszor kíván­tam, hogy elérjem a nyugdíjas kort, s kicsit megpihenjek. Ogy éljek, aho­gyan fiatalabb koromban terveztem. Nem dolog nélküli Dehogyis! Erről szó sem lehet. A családdal, az uno­kákkal s az ükunokáimmal tölthetem az időt — mondja felszakadó sóhaj kíséretében. Milyen is Gyuri bácsi? Szemöldöke tek a helyi efsz részéről is. Mivel az új óvoda „Z“ akció keretében épül majd, a lakosság igen jelentős társa­dalmi munkájára is számít a helyi nemzeti bizottság. S hisszük, hogy ilyen irányuló áldozatvállalásból nem lesz hiány, jó példa erre a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére vállalt 'kötelezettségeik teljesítése, il­letve túlszárnyalása. Most, a szocia­lista mezőgazdaság 30., a .Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója és az efsz-ek IX. országos kongreszusa tiszteletére minden bizonnyal újabb, felfigyeltető, szocialista hazafiságot tanúsító munkafelajánlások születnek. Nagyon nagy szükség lesz erre a cselekvőkészségre, annál is inkább, mert az új kultúrház építése is tervbe került. Az ezt megelőző választási időszak programtervében Is szereplő kulturális létesítmény tervdokumen­tációja már elkészült. Közös összefo­gással, az anyagi eszközök jelentős részének összeadása után (gépállo­más, efsz, jnb] már talán az idén megkezdődhet a nagy összefogást, gondos szervező-irányító munkát igénylő építkezés. Szó van még egy orvosi rendelő, egy iskolai tornaterem építésének ke­resztülviteléről, illetve tervezéséről, továbbá egy községi kút fúrásáról is, miszerint Ögelle 'kútvíze nem felel meg az egészségügyi követelmények­nek. Ez utóbbi, mármint a 'kútfúrás, eléggé költséges vállalkozás, de meg­oldaná a lakosság ivóvízellátásának kérdését. Köztudott, hogy a fiatal házasok városokba költözködésének áramlata megindult, nem most, már jóval előbb. Ezen csakis az változtathat, ha a községeket városibb szintre emel­jük, megteremtve ehhez a kedvező előfeltételeket, minden téren. Ehhez egy lépés: harminchat új lakásegység épül a közeljövőben. S mindez azért, hogy ne fordítsanak hátat szülőfalu­juknak a fiatalok; hiszen nagy szük­ség van a szövetkezetben, vagy egye­bütt a dolgos kezű, friss észjárású fiatalokra. A községfejlesztés terén mutatkozó további előrehaladás lendülete függ attól is, hogy a fiatalok mennyire tartják szívügyüknek a 'közintézmé­nyek mielőbbi tető alá hozását, mi­ként munkálkodnak a lakosok egymás közti kapcsolatainak javításán, a tár­sadalmi élet még mozgalmasabbá, még tartalmasabbá tételén. Ilyesmi csakis a kommunisták és pártonkívüliek kö­zös erőfeszítésével, az értelmiség még fokozottabb bevonásával, személyes példamutatással és nagyfokú kezde­ményezéssel érhető el. Ugye, ebből sem lesz hiány ...? (ко) Holice (Gelle) község nemzeti bi­zottságának közigazgatási hatáskörébe 'négy település tartozik. A települések lakosai sokat adnak környezetük széppé, vonzóvá tételére. Erről győz meg a sok csinos, korszerű lakóház és rendezett környéke. Alig akad már olyan ház, amely a múltra emlé­keztetne. A lakosok kérleigetés nélkül kive­szik részüket a környezetcsinosító, községfejlesztési, vagy más, a közér­deket szolgáló munkából. No de azért probléma is akad. Ilyen volt például a múlt évben az ételszál­lítás ügye. Ugyanis minden települé­sen üzemel egy óvoda. Az óvodákban összesen mintegy száz pöttömnyi gye­rek, fele a szövetkezeti tagoké. Re­mélhető, hogy ez a probléma azóta már megoldódott... Persze, a szövet­kezet vezetősége ilyen esetben na­gyobb megértést tanúsíthatna: azaz, még jobb, még szorosabb lehetne az együttműködés a hnb és az efsz ve­zetői között. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert új óvoda építését tervezgetik, közös ösz­­szefogással. S a terv valóra váltása szinte elképzelhetetlen e nélkül. A- mint hallottuk, a helyi gépállomás hajlandó akár egymillió koronával is hozzájárulni a közös gyermekintéz­mény építési költségeinek a fedezésé­hez. Félmilliós hozzájárulást emleget-

Next

/
Thumbnails
Contents