Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-17 / 7. szám

1979. február 17. SZABAD FÖLDMŰVES A bizonytalan első lépések... Gömör hepehu­pás vidékén jár­tam, mint hajda­nában Mátyás ki­rály. Szerencsére télidében, s igy nem fogtak be ka­pálni. Az álruhás uralkodó ottjárta óta földrengés nem volt, s ugyanolyan a táj, mint a XV. században. A mezőgazdaságban mégis mozdult a föld, forradalmi változás történt, s jóval kevesebb a kapálni­­való, mert a földlazító, gyomirtó mun­ka jelentős részét a gépek végzik. A nagy változás nem is olyan régen kezdődött, alig harminc esztendeje. Akkor lett a szikráiból pislákoló láng, amely később a magasba csapott, s alapjaiban megváltoztatta a kaszáló­kapáló gömöriek életét. Tompa Mihály működésének helyén, Chanavánj Hanva) találkoztam össze két veteránnal, akik elmesélték a szövetkezet megalakulásának körül­ményeit és kibontakozását. Lehet, ha a költő egy évszázaddal később szü­letik, mint a haladás egyik képvise­lője, a falu, s benne az emberek jó ismerője segíti a szövetkezeti gondo­lat megvalósítását, talán nem lett vol­na annyi küszködés, míg a közös gaz­dálkodás jó kerékvágásba kerül. János bácsi — az egyik veterán — szikár ember, s csak barázdás arca árulja el, hogy sok évtized van a háta mögött. Bizony, nem lehetett felhőmentes az élete. Ő volt az 1949- ben megalakult I. típusú szövetkezet elnöke. Aztán az elnökök váltogatták egymást, senki sem melegedett meg a „bársonyszékben“. Addig volt ez így, amíg a világjárt Sándor bácsi kezébe nem vette a gyeplőt. — jómagam mezőgazdasági munkás voltam — vallotta János bácsi. — Jöt­téje a felvilágosítók, de a magyará­zatukból vajmi keveset értettem. Ak­kor még nem nagyon tudtam, milyen okos dolog alakul ki a „jéerdéből“. Mindössze egy rozoga traktorunk volt, néhány fogat, ócska gazdasági felsze­relések, munkaeszközök. De annak egy része tagsági belépődíjként szere­pelt. Az ilyen gazdasági felszereléssel nem végezhettünk jó munkát. Egyszó­val: tevékenységünk nem volt annyira eredményes, ami becsalogatta volna a többi kis- és középparasztot a közös­be. Teltek-múltak az évek, de nemigen boldogultunk. Hol volt fizetés, hol nem. Az agitátorok mindennapos ven­dégek voltak, de a parasztok nem na­gyon álltak kötélnek, egyre csak azt hajtogatták: „Ha majd a Sándor bácsi belép, akkor mi Is belépünk ...“ Sándor nyitott szemmel lárt a nagy­világban. Jól tudta, hogy az Egyesült Államokban sincsenek törpe gazdasá­gok, nadrágszíj-parcellák, mert úgy nem lenne gazdaságos a termelés. De neki nem volt sürgős a belépés. A földjét — amit az Újvilágban keresett pénzéből vásárolt —• korszerűen mű­velte. Így mindig volt pénzmag a ház­nál. Ettől eltekintve Sándor bátyánk so­kat töprengett a közös gazdálkodá­son. Őszintén szólva, únni kezdte már a zaklatást, bár az értelmes agitáto­raikkal szívesen elvitatkozott. Végül így morfondírozott: „Ameri­kában néhánvszáz. hektáron már Jól megy a gazdálkodás az ügyes farme­reknek, miért ne mehetne jól nálunk is?...“ Odakanyarította tehát a nevét a belépési nyilatkozatra, s rövidesen beléptek a középparasztok, egészkőz­­ségi szövetkezet lett Hanván. 1954 őszén elnökké választották. Valami azonban elrontotta, egyre jobban el­mérgesítette a tagok hangulatát, s a vezetőség nem tudta megakadályozni néhány tag kilépését. Sándor bácsi is gondolkozott, s úgy akadták rá a lucernásban, ahol villá­val „irányította“ a munkát. A vendé­gek ezt nem tartották jó módszernek: — Neked nem az a dolgod, hogy a boglyákat rakd — mondogatták neki. Értette az elnök, miről van szó, * amikor elrobogott a BB jelzésű ko­csi, az elnök gondolt egyet és haza­ugrott. Felvette a legszebb ünneplő­jét, sétapálcát vett a kezébe, s kibal­lagott a cséplőgéphez. Amikor a por­tengerben szorgoskodók meglátták, nem tudták mire vélni az ünnepélyes látogatást, — Ez a Sándor meghibbant — sut­togták egymásnak a tagok. — Mit bámultok? — szólt erélye­sen az emberekre. — Azért vagyak elnök, hogy parancsoljak és repre­zentáljak. Aki nem fogad szót, úgy a fenekére húzok ezzel a pálcával, hogy nem köszöni meg. Az ispán is így csi­nálta ... vagy talán nem...? Az élcelődés azonban nem tartott sokáig, s ment minden a régiben. A paraszti logikával párosuló helyes szervezés, a családias együttműködés során élvonalba került a szövetkezet. Az állattenyésztésben a legjobbak kö­zé tartoztak a kerületben. A ritka bú­zát, ritka rozsot termő területen gyü­mölcsöst is telepítették. Ment minden, mint a karikacsapás... Tíz esztendeig állt Sándor bácsi a szövetkezet élén. Az Idő fölötte is el­járt, s fiatalabbaknak adta ál a gyep­lőt. De azért jól emlékszik rá a tag-VITAFÓRUM! VITAFÓRUM! VITAFÓRUM! döntött, ha már kötélnek állt, nem hátrál. Szükség esetén a vezetőkkel együtt villát, kaszát ragadott s beállt a dolgozók közé. Amellett, hogy szo­rosan tartotta a gyeplőt, a munkában is példát mutatott. Az 1955-ös esztendő nagyon csapa­dékos volt, s komoly gondot akozott a takarmány betakarítása. Az irányí­tók együtt kaszáltak a tagokkal, s ha a helyzet úgy kívánta, a késő esti órákban is gyűjtötték a lóherét. Persze nem mindenkinek tetszett, hogy nem leli az elnököt az irodá­ban. Egy esetben, úgy nyár derekán a kerületről Jöttek, ellenőrizni. Érthe­tően az irodában keresték az elnököt, de ott zárt ajtókra találtak. — Keressék a határban — adtak tanácsot a szomszédok. Jó sokára Ma is állja a sarat... A. kommunista jellemvonások egyi­ke: az ember igyekszik az átlagnál többet adni a társadalomnak, túltenni önmagán, úgy, hogy a többieket is magával ragadja, akikkel együtt dol­gozik, együtt él. Nos, ilyen ember Cap István is, a leleszi (Leles) Május 1. Efsz egykori alapító tagja. — A szovjet hadseregben harcol­tam — vall múltjáról, jelenéről —. 1945-ben hadirokkantként leszereltet tek. Még abban až évben kormánybiz tosi (komiszár) megbízatást kaptam Nagyon nehéz, de szép idők voltak Keményen álltuk a sarat. Terveink megvalósításában az Idősebb komme nlsták segítettek, ők voltak a ml taní­tómestereink. Már 1946-ban negyven­ötön gépszövetkezetet alakítottunk. Akkor még a közös szövetkezeti gaz­dálkodásról nemigen volt elképzelé sünk. Céljaink eléréséhez a CSKP IX. kongresszusának a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésére vonatkozó ha­tározata mutatta az utat. Két lóval kezdték. Amikor a felsőbb szervek ts elismerték szövetkezetüket, akkor kaptak egy Zetor traktort, ké­sőbb meg két rendvágó gépet. Aztán jöttek a küzdelmes, kemény évek ,. Cap elvtársnak nagy része volt ab­ban, hogy Leleszen már 1950-ben be­fejeződhetett a szövetkezetesítés. — Mondana ezekről a küzdelmes évekről valamit? Cap István, igazgató. A múltba réved, emlékeit rakos­gatja egymás mellé. — Lelesz után tovább folytattuk a harcot. Jártuk a Bodrogköz, a kerület falvait, agitáltunk. Az embereknek igyekeztünk megmagyarázni a szövet­kezeti gazdálkodás előnyeit. Az idő tájt sokan jöttek autóbuszokkal ts Le­­leszre, s kérték, mondtuk el tapasz­talatainkat, hogv s mint csináltuk. . S mi nejtik is elmagyaráztuk, hogy a Ésszerű takarmány> gazdálkodással ság, s vezető társai. Sokszor megem­lítik, ha valami rendellenesség van az egyesített, jócskán mégnagyobbodott szövetkezetben: „Hej, ha ezt Sándor látná, biztosan kikelne magából. . .“ Hajnalban beszélgettünk az őrbódé­ban. Sándor bácsi büszkén említette: a fia, az unokája is a szövetkezetben dolgozik. Túl a hetvenen is figyelem­mel kíséri a gazdálkodás menetét, s nyíltan, köntörfalazás nélkül mond véleményt, ha tetszik, há nem. Sok rózsa virít nyáridőben e gömöri falu szövetkezetének telepén. Sándor bácsi kezdeményezése nyomán kerül­tek a földbe a rózsatövek. Azóta so­kan megszerették a sok színben pom­pázó virágokat, amelyek sokáig emlé­keztetnek arra az emberre, akinek irányításával kiemelték a kátyúból a szövetkezet szekerét. —tt— Az cfsz-ek IX. kongresszusának vi­taanyagából kiindulva szövetkezetünk­ben főképpen a takarmányalap foko zásának ás javításának lehetőségeivel foglalkoztunk. Ezt szükségessé tette egyrészt a nagy állatsűrűség — száz hektárra számítva 81 szarvasmarha jut , másrészt pedig az idei célki­tűzésűnk, hogy tehenenként négyezer literre emeljük a fejési átlagot. Tuda­tosítottuk, hogy terimés takarmányok bál az önellátottságot — amely a leg­sürgősebb megoldásra váró kérdés — csakis a hektárhozamok növelésével, a tartósítási technolóiag javításával valósíthatjuk meg. Kedvezőtlen, aszályos természeti adottságaink között tömegtakarmá­­nyokből gyenge hektárhozamokat ér­tünk el. A többnyire kavicsos, homo­kos talajokon a hordozható öntöző berendezések sem hozták meg a várt eredményt. Ezért a nagy teljesítmé­nyű, beépített öntözőrendszer beveze­tését szorgalmaztuk, ennek egyik ön­­tözőfiirtje már üzemképes. Ezekután felmerül a kérdés, hogyan lehetne az öntözőrendszert a takarmánytermesz­­tés növelése szempontjából a leghaté­konyabban kihasználni. A tömegtakar­mányok termelési szerkezetének tel­jes átszervezése mellett döntöttünk. A takarmánytermesztést, amennyire csak lehet, az öntözhető területre összpontosítjuk. Hozzávetőlegesen negyven százalékkal növeljük a lu­cerna vetésterületét, ezenkívül inten­zív faállományt telepítünk — nagy hozamú fűfajnk keverékéből —, amely a zöldlakarmányozás mellett módot nyújt a téli takarmánykészlet bővíté­sére is. Nagyobb területen termeszt­jük a múltban igen jól bevált AKELA repcefajtát is. A tömegtakarmányok tápértékének fokozása céljából a köztes takarmá­nyok termelésében növeljük a hűvé lyesek részarányát. Nagyobb gondot fordítunk a takarmányok idejében végzett, gyors begyűjtésére is. A takarmányalap növelésére lehető­ség kínálkozik az állattenyésztő-tele­pek melletti legelők létrehozásával ie, ahol a hordozható öntöző-berendezé­seket akarjuk kihasználni, újabb víz­­furrások feltárásával. Legeltetésre al­kalmassá tesszük az eddig parlagon beverő, Duna menti töltéseket is. ahol a nagyobb nedvességtartalom követ­keztében nem lesz szükség öntözésre. Ezzel a megoldással az idén harminc hektárral bővítjük a legelőket. A tömegtakarmány tartósításában előnyben részesítjük a szenázsolást. Az idén célul tűztük, hogy 1800 ton­na jó minőségű szonázst készítünk — a tavalyi nyolcszáz tonnával szemben. Üzembe állítunk egy pelletizáló gép­sort is, amely lehetővé teszi a szal­ma. valamint az élelmiszeripari hulla dékok és melléktermékek nagyobb arányú hasznosítását. Sokat foglalkozunk az erőtakarmá­­nyok megtakarításának lehetőségével. Ennek egyik módját a hasznosság és az állatcsoportok szerinti adagolásban látjuk. Jelentős tartalékok találhatók az emberek becsületes munkájában is. Gyakran előfordul, hogy hasonló fel­tételek mellett az erőtakarmány fo­gyasztásában számottevő eltérések mutatkoznak. Ezért a kongresszus előtti vitában ez a kérdés is fontos helyet kapott. Agitációval, verseny­­mozgaiommal. kötelezettségvállalással rá akarjuk vezetni az embereket e takarékos, ésszerű takarmánygazdál­kodásra. Reméljük, hogy a felsorolt intézkedések nyomán sikerül megte­remteni a kellő, jó minőségű takar­mányalapot, amely az állatok nagy hasznosságának egyik alapvető felté­tele. ŠTRBAVÝ ŠTEFAN, a Rnsoveei (Oroszvár) Duna Efsz elnöke Szellemi erőforrásaink hasznosítása jövő a nagyüzemi szövetkezeti gaz­dálkodásé. Cap elvtárs 1950-ben részt vett egy féléves szövetkezeti elnökképző tan­folyamon, ahol sokat tanült. Mióta el­végezte, jobb eredményeket mutat fel a szövetkezet. S őt pedig a CSKP Köz­ponti Bizottságának tagjává, majd 1954-ben a Koáicei (Kassa) Kerületi Nemzeti Bizottság alelnökévé válasz­tották, s ezt követően a Nemzetgyű­lés képviselője lett. Leleszen rövid Ideig töltötte be az efsz-einökl tisztet, máshová szólította a kötelesség, felelősebb munka várt rá. Több mint tizenegy évig Kelet. Szlovákia szövetkezeti mozgalmában végzett áldozatkész, érdemdús politi­­kai és szervező munkát. Közben ag­rármérnöki képesítést szerzett, s 1963 ban kérte visszahelyezését a mezőgaz­daságba. — Jelenleg hogy telnek napjai? , — Amióta ismét a mezőgazdaság ban tevékenykedem, a Veiké Kapu šany-i (Nagykapos) Magtermesztő Ál­lami Gazdaság igazgatója vagyok. Hatvankét évesen Is még sokat tanu­lok ... S mint az állami gazdaság eredmé­nyei bizonyítják, az irányítás jó ke­zekbe került. A mérnök, a szakember személyes példamutatáséval serken tőén hatott a gazdaság dolgozóira Nemcsak szaktudásból, emberi maga­tartásból is jelesre vizsgázik. (illés) Szövetkezetünkben fnindinkább elő­térbe kerül a szellemi erőforrások fokozottabb hasznosítása, a termelés fokozása, továbbfejlesztése, az üzem­­szervezés és gazdaságirányítás töké­letesítése céljából. Az efsz-ek IX. kongresszusa előtti vita anyagának részletes megtárgyalásakor még in­kább tudatosítottuk, hogy a tartalé­kok jelentős része az emberek tudás­gyarapításában, bel- és külföldi ta­nulmányutak céltudatos megszervezé­sében, lebonyolításában, a szerzett is­meretek mielőbbi gyakorlati hasz­nosításában, a mezőgazdasági szak­­irodalom és szaklapok rendszeres tanulmányozásában, rövidebb-hosz­­szabb szaktanfolyamok lebonyolításá­ban, stb. rejlik. Nagyon jól tudjuk, hogy mindez előrehaladásunkat hivatott elősegíte­ni. Igyekszünk is élni ezekkel a lehe­tőségekkel: például az 572 állandó dolgozónk közül 169 már szakközép­iskolai és szakmunkás-képesítéssel rendelkezik. Műszaki dolgozóink leg­többje úgyszintén közép-, vagy főis­kolai képesítésű. Persze, szép szám­ban akad még olyan dolgozónk, aki sokéves gyakorlat birtokában, arány­lag jól ellátja igényes feladatait, munkakörét. Ezek jobbára a szövet­kezett felnőttoktatás (üzemi iskola) keretében gyarapítják szaktudásukat. Ezenkívül a múlt évben 28 traktoro­sunk és gépkezelőnk szerzett szakké­pesítést, illetve segédlevelet; jelenleg négyen tanulnak mezőgazdasági kö­zépiskolában, s egy pedig főiskolai tanulmányait folytatja. Azt is megem­lítem, hogy 454 példányban járatunk különböző szaklapokat, ezen belül 324 Szabad Földművest. Csakhogy van egy bökkenői Mind­ez anyagi eszközöket igényel, mégpe­dig nem is keveset. Úgy tartanánk helyénvalónak, ha az efsz-ek IX. kong­resszusa feltétlenül foglalkozna a szociális-kulturális alappal, illetve e pénzeszközök százalékaránya feleme­lésének kérdésével. Szükséges ez azért, hogy még hatványozottabban érvényesülhessen a sokoldalú gondos­kodás dolgozóinkról, ami közvetve a termelés hatékonyságát, továbbfejlesz­tésének ügyét is szolgálja. Szellemi erőforrásainkat, dolgozóink nagyobb mértékű tudásgyarapítását csakis ilyen formában tudjuk kellően kiaknázni, illetve elősegíteni, a közös­ség, a társadalom javára fordítani. CSÉMI JÖZSEF agrármérnök, a Zem. Olča-i (Nemesócsa) Efsz elnöke Közeleg a nemzetközi, nőnap. Sok szép virágra lesz szükség ahhoz, hogy a férfinép méltó­képp köszönthesse a nőket. Er­re szinte minden évben jól fel­készül a Tekovské Lužianky-i (Kissalló) XII. Pártkongresszus Efsz virágkertészete, hogy a le­hetőségek szerint kielégítse az ilyenkor különösen nagy keres­letet. Foto: —nki— Q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents