Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-12-16 / 50. szám

I

1978. íecember 18«

SZABAD FÖLDMŰVES

7

LEONYID ILJICS BREZSNYEVi

Kŕ'..

Ш

ш

Ш

Ш

т

„Ha kenyér van, dal ia less“ — ezzel a népi mondással kezdjük Leonyid Iljics Brezsnyev visszaemlékezéseinek nemrégiben megjelent harmadik részét, amelynek a cfme Szüzföld. Az SZKP KB főtitkára a Szüzföld című Írásában emléket állít azok munkájának, akik 1954-től Kazahsztánban részt vállaltak a hatalmas területű szűzföldek meghódításából, s a párt- és kormányhatározat értelmében termővé tették az óriási területet, ahol főleg kenyérgabonát termelnek.

Az írás első fejezetében Leonyid Brezsnyev Kazahsztánba kerülésének körülményeit vázolja. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1954 Januári ülésén foglalkozott a kazahsztáni helyzettel és a szűzföldek termővé tételével összefüggő feladataival. Az SZLKP KB szükségesnek tartotta, hogy a Kazahsztáni Szocialista Köztársaság Kommunista Pártjának Központi Bizottságát olyan tapasztalt, Jó szervező elvtársakkal erősítse meg, mint Leonyid Brezsnyev és P. K. Ponomarenko elvtársak.

Leonyid Brezsnyev 1954 februárjában kezdte meg munkásságát Kazahsztánban, ahol előbb mint a párt másod- majd első titkáraként tevékenykedett. A nagy érdeklődést kiváltó memoárkötetéből részleteket közlünk folytatásban.

II. FEJEZET

Leonyid Brezsnyev a Szűzföld című írásának második részében a nagy arányú munka megkezdésének körülményeit írja le és foglalkozik a káderek kiválasztásával párt- és szakvonalon.

„A Szűzföldek hősktílteményét már hasonlítottam a fronthoz, ahhoz a nagy harchoz, amelyben a párt és a nép győzelmet vívott ki. Mi, frontharcosok, a háborút nem felejtjük el, de ez egy találó hasonlat. Természetesen a Szüzföldeken nem lőttek, nem bombáztak, nem volt tüzérségi tűz, de

amire a párt egyenesen és nyíltan rámutatott 1953-ban, az SZKP KB szeptemberi plenáris ülésén. A kazahsztáni helyzet azonban ezen az általános háttéren is nyomasztóan hatott. Bonyodalmat okozott az is, hogy egyes helyi vezetők a nehézségekbe beletörődtek, s a „majd csak lesz valahogy“ elvhez igazodtak.

— Nem tudtunk megbirkózni egy ilyen nagy köztársaság irányításával — mondotta a kongresszuson I. I. Afonov, a központi bizottság titkára, aki közvetlenül irányította a mezőgazdaságot. — A fejleményeket egyáltalán nem szabályozzuk, hanem rossz tűzoltókként téblábolunk. A szüntelenül, egyszer itt, máskor amott keletkező „tüzet“ oltjuk. Irányításunk alapvető formája már nem is a papír, hanem a meghatalmazottak.

Ilyen beismerés után már senki sem csodálkozott azon, hogy a területi pártbizottságok nem tanúsítottak semmiféle kezdeményezést. Ha valaki megkísérelte, hogy javítson a helyzeten, ez eléggé „eredetien“ hatott. Az aktyubinszki terület például azt kezdeményezte, hogy a szarvasmarhaállomány számára másfél éves takacmánykészletet hozzanak létre. Ezt a nagyon is dicséretes kezdeményezést elfogadták és a kötelezettségvállalást az újságok közölték. Persze ismeretes, hogy minden kezdeményezésnek elsősorban a belső erőkre, a kihasználatlan tartalékokra kell támaszkodnia Főleg ez teszi értékessé. Az aktyubinminden egyéb igazi csatára emlékez- szkiak azonban más eljárást választottetett.

Hogy megkezdhessük, elsősorban — szintén katonai kifejezéssel élve — át kellett csoportosítani az erőket, mozgósítani a hátországot, és ez nem volt könnyű. Röviddel a plenáris ülés után megtartották Kazahsztán Kommunista Pártja VII. kongresszusát, amely elemezte a helyzetet. A központi bizottság irodájának és titkárságának az előbbi megbízatási időszakban kifejtett tevékenységét ki nem elégítőnek minősítette.

Rögvest megmagyarázom, hogy miért. Ebben az országrészben, amelynek rendkívül sokat ígérőek a természeti feltételei, sok száz kolhoza, szovhoza. gép- és traktorállomása van, földjein több tízezer traktor és kombájn dolgozott és a szántóterület mellett több millió hektáron rétek és legelők vannak, a háború előtti szinthez képest nem növekedett, sőt helyenként csökkent a gabona, a gyapot, és a gyapjú termelése. A tejhozam alacsonyabb volt mint 1940-ben, a gabonaneműekből hektáronként öthat mázsát takarítottak be, a gyapot hektárhozama 10, a burgonyáé pedig legfeljebb 60 mázsa volt.

Abban az időben még a háború által teljesen feldúlt területek is, amilyen Kubán, Ukrajna, vagy a Don-vidék volt, megújították gazdaságukat, növelni kezdték a hozamokat és az állattenyésztési termelésben a jövedelmezőséget. Ezzel szemben itt, a rossz takarmányozás következtében, elpusztult másfél millió szarvasmarha, noha az 1953-as év ebben a köztársaságban rendkívül kedvező volt. A szarvasmarhákat kegyetlen fagyban szabad ég alatt tartották, nem voltak itt kezdetleges istállók sem és az emberek úgy mondták: „Nálunk ez mindig így volt.“ Tegyük hozzá, hogy a kolhozelnökök közül több mint ezer csak alapfokú képesítésű és 300 egyszerűen félmüveit volt.

A kazahsztáni mezőgazdaság problematikus helyzetének természetesen voltak objektív okai is. Megnyilvánult benne ennek a fontos ágazatnak elhanyagoltsága országos méretekben,

tak. Tüstént a hivalkodó kötelezettségvállalás után levelet intéztek a Kazah SZSZK Minisztertanácsához: Szóval így és így, hogy a kötelezettségvállalást teljesíthessük, terven felül azonnal adjatok nekünk 300 traktort, 6000 tonna petróleumot, ennyi és ennyi autolt, szolidolt, pótalkatrészt. Egyszóval, ha nem akartok velünk együtt szégyenben maradni, akkor segítsetek bennünket hősökké válni.

Akár a pártban, a szovjetekben, a hadseregben, akár a gazdaságban kifejtett irányító munkában nyert tapasztalataink már régen meggyőztek róla, hogy a külső támogatással való visszaélés, a helyzet mások számlájára történő javításának törekvése lakmuszpapírként jelzi, hogy ez vagy az az elvtárs mire képes. Tekintettel arra, hogy biztosítanunk kellett a szűzföldek termővé tételét, a megígért össznépi támogatás meliete a külső segítséggel való visszaélés veszélyes méreteket ölthetett. Ezért szükséges&

Ш£зГ

nek tartottam, hogy ezt a jelenséget külön szemügyre vegyem.

Sokszor szóltam mér a káderek iránti érzékeny magatartásról. Természetesen az olyan emberekre gondolok, akik gyakorlatilag bebizonyították, hogy tudnak dolgozni. Nem arról van szó, hogy rögvest mindent elnézzünk: megalkuvás nélkül le kell váltani az alkalmatlan és becstelen dolgozókat, Itt meggyőződhettem róla, hogy a köztársaságban különböző szinteken gyakran — úgymond — ismeretség alapján helyezték a dolgozókat vezető tisztségekbe. Ennek haladéktalanul véget kellett vetni. P. K. Ponomarenko és én szigorú álláspontra helyezkedtünk. Ezt nyíltan és egyenesen megmondottuk, nehogy valaki sértve érezze magát. Már 1954 márciusában az alma ata-i választókhoz intézett egyik beszédemben ezt mondottam:

— Tekintettel a kazahsztáni pártszervezet előtt álló óriási feladatokra, rendkívül megnőtt a káderek helyes kiválasztásának és széthelyezésének jelentősége. Kazahsztán Kommunista Pártjának VI. kongresszusa súlyos fogyatékosságokat és hibákat tárt fel a kádermunkában, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes vezető dolgozók megfeledkeztek felelősségükről és a dolgozókat nem munkaképességeik, hanem a személyes rokonszenv alapján választották ki. Ebbe nem törődhetünk bele. A köztársaságban az irányító tevékenységre felkészült, a párt által kitűzött feladatok teljesítésére képes számos kifejezetten fejlett és tapasztalt ember van.

Így tehát erélyes parancsnokokat választottunk ki, mozgósítottuk a hátországot és türelmetlenül vártuk a párt döntését a szűzföldek termővé tétele megkezdéséről. S 1954 február végén megkezdődött az SZKP KB történelmi jelentőségű februári-márciusi ülése, amely jóváhagyta „Az ország gabonatermelésének további növelése, és a szüzföldek, valamint a parlagon heverő föld termővé tétele“ című határozatot.

A kazah sztyeppében megkezdődött a nagy harc. Észak-Kazahsztán keletnyugati határának hossza 1 300, az észak-délinek pedig 900 kilométer. Az itt fekvő, jelenleg hat (korábban öt) területnek — a kusztanajlnak, celogradinak (a volt akmollnszkinek) az észak-kazahnak, a kokcsetavinak, a turgajinak és a pavlodarlnak — összterülete meghaladja a 600 ezer négyzetkilométert. Ez jóval több egy olyan állam területénél, amilyen Franciaország. Ezen az óriási területen fel kellett törni 250 ezer négyzetkilométer sztyeppét, ami több egész Anglia területénél.

Nemcsak .mi, műveltünk meg szűzföldeket, hanem az altaji és a krasznojarszki kerület, a novoszibirszki és az omszki terület, a Volga mente, az Ural és a Távol-Kelet. Valószínűleg sokan tudják, hogy nálunk jelenleg a megművelt szűzföld és ugar összterülete 42 millió hektár. Kazahsztánban 25 millió hektárt müveitek meg. S ebből a kazah sztyeppéken az 1954— 1955-ös években 18 millió hektárt.

Elképesztő adatok ezek, de a szűzföld nem jelent csak szántást. Lakásokat, iskolákat, kórházakat, óvodákat. bölcsődéket, klubokat, új utakat, hidakat, repülőtereket, az állattenyésztési termelés létesítményeit, magtárakat, raktárakat, üzemeket is — szóval mindazt, ami feltétlenül szükséges a lakosság normális életéhez és a korszerű mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez.

Nem ecsetelhetek mindent tüzetesen, eseményről eseményre. Sokat Írtak már a szűzföldekről, megművelésük nehézségeiről, az ugart feltörő emberek hősiességéről és sorsáról. Csak tevékenységünk fő irányaira, az általunk annak érdekében alkalmazott stratégiára és taktikára szeretnék emlékeztetni, hogy a szűzföldek kezdettől fogva olyanok legyenek, amilyenek manapság. Az új és a bővülő régi gazdaságok megszervezése; az új szovhozok helyének megválasztása;

smberek százezreinek toborzása és elhelyezése a korábban teljesen lakatlan sztyeppében; több tíz, később több száz szovhoztelepülés méreteiben nagy, egyidejű építése; sok ezer szakember kiválasztása; az emberek heterogén tömegéből baráti és szilárd közösségek kialakítása; magának a szűzföldnek megművelése és az első tavaszi vetés.. Mindezt nem lehetett fokozatosan megtenni, hanem egyszerre, egyidejűleg.“

(Folytatjuk)

Daloló hetven vers

(Caontoa Vilmos:

A csaknem fél évszázada kezdődött költői pálya legidőszerűbb verseit közli ez a szép köntösbe öltöztetett kötet. A borítólap belső oldalán a költő arcképe látható, az idő súlyától komor arcvonásokkal.

Csontos Vilmos a csehszlovákiai magyar költészet sajátos sorsú és jellegzetes világszemléletű lírikusa. 1908- ban született Garamsallón. Az elemi iskola elvégzése után egy ideig mezőgazdasági gyermekmunkásként dolgozott, majd az asztalos mesterséget tanulta ki. Megjárta a világháború poklát. A felszabadulás után is hű maradt a falusi közösséghez.

Mindezt el kellett róla mondani azért, hogy a Dalol a föld című új kötetének fél évszázadot képviselő verseihez közelebb férkőzhessünk, illetve azok hátterének távlatait pontosabban mérhessük, jobban megérthessük a válogatás szempontját, szűkös keretét, az egyes költemények tetszőleges és Jó értelmű parasztiasságát, nemes egyszerűségét, bensőségteremtő közvetlenségét, s nem utolsósorban táj jellegét, az ama sokat emlegetett Garam mentét (Garam völgyét).

Dalt csobog a Garam, új dalt.

Van-e legény

Aki azt megérti?

(Dalt csobog a Garam)

Csontos Vilmos nyílt szavú költő, közvetlen művésze a versnek, kerüli a mesterkedést, megveti a hangzatos önminősítést, ám feladatát, a csak reá háruló szerepet a hazai költészetünkben nemcsak átérzi, hanem mindenkor betölti. A tájból, a Garam völgyéből indult tisztes hagyományok birtokában, és egyenesen megérkezett az egyetemes szemlélethez: a szegények életét nemcsak önmaga élte, olykor szenvedte, közvetlen ’ környezetében tapasztalta, hanem eleinte botladozva, akadozva, később határozottan hirdette műveiben az általános társadalmi átalakítás sürgető szükségét, érzékelhető közeledését.

A verskedvelő olvasó az első sorok után bizalmasan hajlik a költő vonzásának arányához, vele együtt emlékezik a múlt szépségek, fájó vagy vidító jelen hangulatkeltő őszinteségére.

A hamiskártyás

A kisbögrei földművesszövetkezet egy időben jelentős problémákkal küszködött, ám a közös tagjainak határtalan szorgalma végül kirántotta a szekeret a kátyúból. A szövetkezet ezt követően éveken át az élvonalbeli gazdaságok közé tartozott. A járásban itt termett legtöbb búza és kukorica, a cukorrépa itt hálálta meg legjobban a locsolást s az állattenyésztés is sokat ígérőén fejlődött.’Mindez nemcsak a szövetkezet boldogulását segítette, hanem a tagokét is, mert a jó dolgozóknak bőven jutott az erkölcsi és az anyagi elismerésből.

Amikor a többszörösen kitüntetett veterán elnök letette a karmesteri pálcát, Balga Boldizsár vette kezébe a szövetkezet sorsának irányítását. S a dicsőségnek egyszeriben vége szakadt.

Három esztendő alatt leromlott a szövetkezet. Két napon át faggattam az embereket, hogy megtudjam, mi okozta a váratlan hanyatlást. Hiábavaló volt minden igyekezetem. Mindenki azt szajkózta, amit később a levitézlett elnök is megkísérelt, elhitetni velem — mindennek a cudar időjárás az oka.

Már-már barátkozni kezdtem a gondolattal, hogy dolgom végezetlenül kell elutaznom, amikor az elnök asztalán megpillantottam egy parányi hordócskát. Láttam már ezt a csecsebecsét, csak éppen nem szenteltem neki különösebb figyelmet. Az elnök finom, királyi méretű külföldi cigarettát tartott a vékony deszkalábakon pöffeszkedő hordócskában. Most nem a mesteri munkát dicsérő hordócska kötötte le a figyelmemet, hanem a dongákra mázolt felirat: In vino veritas. Eszembe jutott egy hat évvel korábbi riportutam s máris feltettem néhány kérdést a szőlészettel kapcsolatban. Az elnök a beszélgetést követően meghívott egy kis kóstolóra.

Sokféle bort ittam már életemben, de a kisbögrei valamennyin túltett. Igazi .Jiáromemberes" volt, Illemből mégis megdicsértem. Savanyú volt, kegyetlenül marta a gyomromat, de az utolsó lehetőséget nem szalaszthattam el, hogy az elnökből kiszedtek valamit.

Dalol a föld)

Bár késve, de annál nagyobb szeretettel köszöntjük a hetvenéves Csontos Vilmost, a költőt, lapunk régi külső munkatársát és erőt, egészséget kívánunk további tevékenységéhez.

A Szabad Földműves munkaközössége

bensőségére: Csontos Vilmos emberségére.

Költőnk szereti az embereket, szeret emlékezni egyéni és családi múltjára, válságaira, örömest időzik egykori kedvelt helyein, tágabb hazájának mégis csak az egész Garam völgyét tudja, szereti tekinteni. Szinte pontosan tudja, hol a legszebb az ég azúrja, hol zeng e tájon legbájosabban a madárdal. Nem kell hangoztatni: a körülötte most megújuló világ szerzi számára a legszebb örömöket, hiszen egykori álmait, töprengéseit látja bennük megvalósítva, életre keltve. A szegénység egykori átka, nyűge szinte szeme láttára szűnt meg. Boldog tehát: a jobb emberségbe vetett bizalma nem csalta meg, sőt magát is felemelte.

Most egy gondosan összefogott, hetven verset —■ verscsokrot nyújt olvasóinak. Költőnk lelkének virágcsokra ez az új kötet, egyes versei úgy sarjadtak ki leikéből, ahogyan a bimbó kinyílt pompázó virággá. Valamennyi mesteri remek. Valahogy így kell közelednünk költőnk e kötetéhez, amely tetszetős daloló csokor.

Száraz Pál

Amikor már a harmadik kancsóban is megcsappant a nyakolaj, az elnök magához intette a hordók körül szöszmötölö fiatal vincellért:

— Te Jóskát Ugorj át hozzánk, mondd meg az asszonynak, kanyarintson le egy jó darab szalonnát, de ne feledkezzen meg a mindennapiról, no meg a vöröshagymáról sem.

főska bólintott és ment, mint akt megszokta már az efféle megbízatást. Az elnök meg újabb cigarettára gyújtott, kettőt-hármat szippantott belőle, aztán csak forgatta az ujjai között és nézte a hamu alatt izzó parazsat, meg a felfelé bodorodó vékony füstcsíkot,

— Mondja barátom, tényleg szeretné tudni, miért ment tönkre három év alatt a gazdaságunk? — kezdte az elnök rekedt hangon. Nem válaszoltam. — Ha megígéri, hogy elfelejti a nevemet, én elárulom magának.

Nem nézett rám, talán feleletet sem várt, mégis bólintottam, ö meg kortyolt egyet s mondta tovább:

— Ha ott folytattam volna, ahol a Marci félbehagyta, a kutya sem ugat meg. Így viszont felfigyeltek rám, beszélnek rólam ... Most már megnyerem a csatát. A bírálatból elég volt, most rákapcsolok. Négy évem van még, ismét virágzó gazdaságot csinálok a szövetkezetből. Visszacsalogatom a mérnököket, bevezetem a régi rendet és a munkafegyelmet s kihordatom a három éven át „megtakarított“ istállótrágyát. Ezentúl ismét bőven terem a föld, lesz elég takarmányunk s mindenkit lepipálunk.

— és mire jó ez a komédia? — kérdeztem ámulva.

— Még most sem érti?! — kiáltott fel izgatottan az elnök. — Ha ezt sikerül megkártyáznom, nyert ügyem van. Hatvanéves leszek és rólunk, rólam fognak zengedezni az egész járásban. „Talpra állította a gazdaságot“, mondogatják, s akkor majd megveregetik a vállamat. Talán még kitüntetésre is számíthatok...

Döbbenten hallgattam, szemléltem az erősen kopaszodó férfit. Borzongva figyeltem, milyen kegyetlenül, szinte kéjjel gyötri, facsarja nikotinfoltos ujjaival a haldokló cigarettát. Egy szuszra hajtottam fel a boromat. Nem tudom, a savanyú lötty, vagy az emberi gyarlóság fakasztotta keserűség marta-e jobban a gyomromat. Több itgl nem ment le a torkomon. Gyötört a találkozás és féltem, hogy az én nyelvemet is megoldja a bor s olyat találok mondani, amitől beomlik a pince boltíve.

kádek Gábor

«