Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-15 / 28. szám

1978. július 15. SZABAD FÖLDMŰVES Cikázott a villám, mégis ropták a táncot j Gombaszög 78: fények és árnyak Az elmúlt hónapokban a CSEMADOK Központi Bizott­sága több jelentős kulturális akciót rendezett. Sor került a báb- és gyermekszínjátszó csoportok vetélkedőjére, a Jókai-napokon a színjátszók, kisszínpadok és prózamon­dók versenyére, majd Zselizen a népművészeti sereg­szemlére. Ezeik után került sor a legkiemelkedőbb ese­ményre, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók kulturális ünnepségére, Gombaseken (Gombaszög). A háromnapos ünnepség keretében a népművészeti együttesek fellépésén kívül más rendezvényekre is sor került. Az ünnepség előestéjén a rožňavai (rozsnyói) járásban több író-olvasó találkozót tartottak, s vasárnap reggel a párt- és kormányküldöttség, a CSEMADOK ve­zető dolgozói, a járási és helyi szervezetek képviselői Pelsőcön ünnepélyesen megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. Egy új színfolt is volt az idei kulturális ünnepségen. A rozsnyói Bányászmúzeumban fényképkiállítás nyílt meg Dél-Szlovákia mezőgazdaságának fejlődéséről. A ki­állított fényképanyag a Februári Győzelemtől eltelt har­minc esztendő tükrében mutatja be azokat az óriási vál­tozásokat. amelyekhez megközelítőleg sem volt hasonló példa a történelem során. Talán a legszembetűnőbb ha­ladás az ország élelmiszer-ellátásának alapjában, a me­zőgazdaságban tapasztalható. A kiállítás azt is igyeke­zett érzékeltetni, hogy a falu értelmes parasztfiataljal a CSEMADOK egykori alapítói, a szövetkezet megalapítá­sának az élharcosai voltak, és sokan közülük most is a mezőgazdasági üzemek élén állnak. Ez lényegében a meghatározója, hogy a szövetkezetek nem zárkóznak el a CSEMADOK-szervezetek elől, ha indokolt anyagi segít­ségre van szükségük, vagy jegyet kell vásárolni a kultu­rális szervezet rendezvényeire. A kiállítás fényképei ér­zékeltetik a szövetkezetek és a CSEMADOK-szervezetek közötti együttműködést. A kiállítást igényesen rendezték meg a Bányászmú­zeum dolgozói. Kár, hogy a CSEMADOK megbízottjai nem éreztek kellő felelősséget a kiállítás iránt és még a kiállítás megnyitására sem szerveztek közönséget. Az ilyesmi abból ered, hogy van a CSEMADOK-nak olyan munkatársa is, aki nem nagyon ismeri el a szövetkeze­tek jelentőségét a CSEMADOK által rendezett ünnepé­lyek sikerénél. Szerencsére a CSEMADOK dolgozóinak döntő többsége jól tudja, mit jelent a szövetkezetek ve­zetőinek baráti gesztusa, s tudják, hogy a különböző rendezvényekre a mezőgazdasági üzemek vásárolják meg a jegyek többségét. Azt is tudják, hogy a szövetkezetek­nek része van abban, hogy a kulturális szövetség elérte a 70 ezres taglétszámot. Azt hiszem, a különböző témájú kiállításokat üdvös lenne évről évre megrendezni. Persze az lenne az ideális, ha Gombaszögön lehetne elhelyezni, mert így sok ezer néző szemlélhetné a kiállítás anyagát. A szombat délutáni és esti műsort nagy érdeklődés előzte meg. Tódult az ifjúság a festői szépségű gomba­szögi völgykatlanba. Ahogy nőtt a nézősereg, úgy kezd­tek gyülekezni a felhők, és amikor az ünnepély hivata­los megnyitására került sor, megeredt a gőmöri ég. Elő­ször csak incselkedjen futtatta meg a küldöttséget, sze­replőket és a nagy számú közönséget, de később, amikor a műsor megkezdődött, egyre folyamatosabban, sűrűb­ben hullott a nem várt „vendég“. így aztán elmaradt Koncz Zsuzsa fellépése is, amely iránt óriási volt az ér­deklődés a fiatalság körében. De a rossz idő miatt nem kerülhetett sor a Magyar Területi Színház előadására sem. Igaz, a megnyitó után a hazai együttesek dacolva a mostoha időjárással, a csúszós padlóval, Igyekeztek műsort nyújtani a kitartó közönségnek, de оA is közbe­­közbe szólt a völgy felett keringő sötét felhekből lezú­°f lhSkl dűlő eső, s így a műsorszámok az együttesek legjobb igyekezetének ellenére sem lehettek kellő értékűek. A vasárnapi közönséget napfényes Gombaszög fogadta. Nemcsak a napfény aranyozta be a sötétzöld koszorúval körülövezett völgyet, hanem a délelőtti műsor Is, amely mélyen hatott a nézők érzelmére és értelmére. A tempe­ramentumos táncok fellelkesítették a közönséget. Ez a délelőtt sorra kerülő Népek Barátsága népművészeti mű­sor volt. A műsor keretében fellépett a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének KARPATYA­­NYIN Népművészeti Együttes, a jól ismert koSicei (kas­sai) Dargov Folklóregyüttes és a Budapesti OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttes. Ez a három vendégegyüttes felejthetetlen értékű mű­sorral szórakoztatta a közönséget. Az ukrán énekcsoport fellépése, a művészien kidolgozott, temperamentumosán előadott táncok, a szemet gyönyörködtető népviselet iga­zolta a kiváló együttes hírnevét. A Dargov együttesről is hasonlót mondhatunk, s a nemes vetélkedésben méltó társa volt a másik két kollektívának. A megalapításá­nak 25. évfordulóját ünneplő amatőr együttest szívébe zárta a közönség és többször jutalmazta vastapssal a fellépésüket. A budapesti Művészegyüttes 30 esztendővel ezelőtt alakult. Azóta a világ sok országában szerepeltek sikeresen. A nagy hozzáértéssel kidolgozott műsorszá­maik pianisslmója és fortisslmőja egyaránt lényűgözően hatott a közönségre. A kiváló zenekarok önálló szá­maikkal, valamint a táncok, énekek kíséretével emelték a műsorszámok művészi értékét. A három művészegyüt­tes nagyszerű műsorára sokáig emlékszik a közönség. Azt hittük, hogy a délutáni műsor eltörpül a „nagy együttesek“ fellépése után. A Dél-szlovákiai tájak című ünnepi főmüsorban főleg a Zselízi Országos Fesztiválon díjat nyert együttesek léptek fel. A műsorban fellépők már a közönség közti láncszerű felvonulással is megnyerték a nézők tetszését. A hatal­mas színpad pillanatok alatt megtelt szereplőkkel, s úgy festett, mint tavasszal a sok színben virágzó rét. Aztán szétnyílt az emberfüggöny, a rozsnyót Munkásdalárda, valamint a gömörhorkai Sajóvölgye kórus közös fellépé­sével megkezdődött a délutáni műsor. Az énekkarokat követte a prágai Műszaki Főiskola SZISZ-szervezete Nyitnikék együttesének dinamikus bevonulása. Lassú, friss, valamint körcsárdással kiérdemelték a közönség vastapsát. A műsor további részében nagy sikert aratott Sípos Károly, a dunaszerdahelyi Járási Népművelési Köz­pont Csallóközi Dal- és Táncegyüttesének szólótáncosa, a Pásztorvér című kompozíció előadásával. Kedves volt a gyermektánccsoportok föllépése. A bra­­tislavai Apró Szőttes és a jelenici (Gémes) általános iskola tánccsoportjának műsora szintén elnyerte a kö­zönség tetszését. A CSEMADOK sládkovičovói (Diószeg} Oj Hajtás táncegyüttese hasonlóan, mint Zselizen, jő tel­jesítményt nyújtott. A gálaműsoron részt vevő együtte­sek — amelyben Dél-Szlovákia minden tájegységéről szerepeltek — színvonalasak voltak, és művészi élményt nyújtottak. Talán a rimaszombatiak táncfeldolgozása vált kissé unalmassá, mert túl hosszú volt és egy kissé szét­esett. A tánccsoportok fellépésén általában érezni lehetett, hogy egyre érettebb koreográfusaink vannak, akik ké­pesek a népi táncokat művészi szinten feldolgozni. A ze­nekarok teljesítményéről szintén a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni, s valóban erősségei voltak a tánc­­együttesek és szélószámok sikerének. A műsor kis hányadát a televízió .^egyenesben“ közve­títette. Ez örvendetes, mert nemcsak a Gombaszögön tar­tózkodók, hanem mások is élvezhették a kulturális ün­nepély műsorát. Az viszont nem egészen helyénvaló, hogy anyaggyűjtés céljából a televízió munkatársa jó­formán az egész műsor alatt a színpadon tologatta a kamerát. Másoknak a véleménye is, hogy ez kellehietle­­nül hatott, és a fizető nagyközönség nem tudta zavarta­lanul élvezni az együttesek fellépését. Nagyon jő lesz, ha a televízió jóvoltából még egyszer láthatjuk a kul­turális ünnepség műsorát, de a televízió munkatársainak van módjuk a műsor előtt s a hosszú szünetben felven­ni a műsort, hiszen a fellépő csoportok helyben vannak, és csak szervezés kérdése, hogy a televíziónak külön lépjenek fel. A televízió dolgozói is alaposabb munkát végezhetnének, hiszen módjuk van leállítani, megismé­teltetni az egyes részeket, s úgy beállítani az együtte­seket, szólistákat, énekcsoportokat, hogy a legjobb fel­vételeket tudják készíteni. Egyszóval jobban kellene be­csülni a közeli és messze tájakról összesereglett közön­séget, és mindent elkövetni, hogy zavartalanul élvezzék a műsort. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a mostoha időjárás, a kisebb fogyatékosságok ellenére, színvonalas műsort láthatott a közönség. Az irányitők, szervezők, a szakem­berek és nem utolsó sorban a táncosok, zenekarok, fá­radságos munkája meghozta a gyümölcsét. Bátran mond­hatjuk, hogy népművészeti mozgalmunk minőségi szinten nagyot lépett előre az elmúlt években. TÓTH DEZSŐ gy történt, láttam. A végtelen űrben hangtalanul forogtak el a sötét korongok: túl a láthatáron felbukott Fényes Valóság, amit csak tudni lehet, ránézni nem. Kezdődött a hangverseny: előbb hal­kan, aztán egyre merészebb, követe­­több vidámsággal. Kezdte a Tarajos, hosszú, hetyke kukuriku — utána be­levágtak a disznók. Aztán gágá és kotkodács, pár perc múlva élt az ud­var, cuppogott a sár, az Hatóban lo­csogott a víz, lefetyelő csőrök habar­ták. A kerítés lécein megjelent Nagy Tollas és Pici Pelyhecskék, csipogva, lázas fontoskodással. Reggel volt, a mindig megújuló, örökkévaló végtelen Klet és Lét reg­gel — vér és vágy az erekben, a be­gyekben pedig jóízű nyeldeklő készü­lődés halvány árpaszem-, sárgakuko­­ricamorzsolásra. Hevenyében beosz­totta magának a legközelebbi teendő­ket — mihelyt a két hízottat hátra­viszi Szárnytalan Öriásisten Iezekbe erővel tömik a kukoricát), átbújik a palánkon: előbb az itató, aztán keres­gélés az eperfa alatt, sietve, mert Kékfefű megint fürgébb lesz, elkapja KARINTHY FRIGYES: előle. Aztán verekedés a libákkal, az utóbbi időben nagyon erőszakosak let­tek. Aztán sütkérezni a forró fényes­ségben, töltött beggyel, utána ki a kapun, le a folyóhoz, át a sáson — a Végtelenségnek és Örökkévalóságnak talán ez a legszebbik fejezete, a hüs, csobogó nedvesség, amiben olyan könnyű és álomszerű a lebegés, ha­sonlatos ahhoz, amire még emlékszik, messziről — mikor fönt, fönt lebegett még, a kék határtalanban, Fényes Va­lóság közelében ... Aztán álom a vér csöndes bugyborékolása ereiben, me­leg, éles szárnyai alá dugott csőrrel, egyenletesen pihegve, örökké. Kibújt a palánk alól, az Hatóhoz. Már vagy öten álltak ott: egyforma, gépies mozdulattal, bedugták csőrü­ket, kihúzták, föltartották, hogy a víz lemenjen, megint bedugják. О is kö­zéjük állt: bedugta a csőrét, felszívta a vizet, hátracsapta a nyakát, lenyel­te, megint bedugta. Mikor színültig megtelt, elégedetten gágogott egyet, és az eperfa jelé indult. Ekkor top­pant oda Szárnyatlan öriásisten. Most sietve jött börlábon, ugrál kö­zöttük. Tudta, hogy ilyenkor el kell ugrani előle, valamivel gyorsabban szedni a lábát, szárnyait szétterjesz­teni — aztán, pár lépés után meg lehet állni megint. Legtöbbször kuko­ricát dob ilyen — legrosszabb esetben hamar eltűnik, vissza lehet jönni a vályúhoz. Ezúttal kicsit tovább tart a dolog. Szárnyatlan Öriásisten hevesen ugrál, lehajol, kapkod utánuk. Még őutána is. Meg akarja fogni, úgy látszik^mint a Hízottakat, akikbe erővel tömik a kukoricát. Ezt nem szereti, idegessé teszí: a kemény, sima öt ujj érintése, fogása: egyszer már volt köztük, vé­gignyomták, tapogatták, akkor is csapkodott és tiltakozott, hogy tudtá­ra adja Öriáslstennek: örült is, mikor az végre megértette és letette a föld­re. Ogy látszik, megint erről van szó — talán már elfelejtette Öriásisten, hogy ő ezt nem szereti, őneki csak adjon tovább kukoricát, messziről, és a többit bízza rá. Lám, most majd el­kapta, de kicsúszott. Most Kékfejűn a sor — ahá, már elcsípte, fölemelte, meg lehet állnt. De mégse — Kékfejű kiugrik a kezéből, Öriásisten harago­san gágog valamit... ejnye, kéklábú­­nak is épp itt kell botorkálni... Hopp, megfogták a szárnyát. Ki akar­ja tépni — Öriásisten megint nem ér­ti, nem ereszti el... sőt jobban meg­szorítja, és felkapja a levegőbe Ejnye, ez unalmas és bosszantó. Öriásisten hátraszorítja mind a két szárnyát, és már megint tapogatja. Most a begyét, meg a nyakát. Jó len­ne, ha már letenné, már fáj is a hónalja. Erőlködik, hogy megértesse vele, hogy ez nem jó, hogy talán a macskával téveszti össze, az szereti az ilyet. De azúttal tovább tart a do­log ... Öriásisten most a nyakát is hátraszorítja, egészen hátra, vissza a hátára. Most mozdulni se tud, nem is látja Örlásistent, csak egy darab eget. Legjobb, ha türelmesen vár. Az ám... de Öriásisten nem hagyja békén... valami motoszkál a nyakán, tépdesi a tollát, úgy látszik... ejnye ez már egészen kellemetlenül csiklandós, csak már letenné,... de nem, szoro­san tartja, nagyon szorosan, már fáj a visszahajtott nyaka... és a másik kezével, ami szabadon van, hado­­nász ...és valami csillogó, villogó hosszú van ebben a másik kezében... Ez nagyon furcsa... ez nagyon ké­nyelmetlen ... és nagyon rossz... ej­nye ... hát ez mi... valami téve­dés ... hisz ez villogó valamt, hisz ez nem ide való, a nyakára... ki kellett nyitni a csőrét, gyorsan, gyorsan, visz­­szahajtani a nyakát, megértetni azzal az ostoba Öriásisténnél, hogy ez nem oda való ... gyorsan ... de nem bír­ja ... No és ... no és ez ... ez meg mi... valami nyisszan... há persze, tudta ö, hogy az nem oda való... hogy eb­ből rossz lesz. A nyaka... kinyílt a nyaka ...ez nem lehet... ez nincs rendjén... ez tévedés... a csőre helyett... ez nem történhetik ... most egy rettenetes, iszonyú lehetetlenség történt... és valami folyik ... kapkodva, lüktet­ve... talán a víz, nem? amit föllefe­tyelt... és igen... és Űriás... isten ... szét... tartja .. a nya ...a nya­kát ... Es folyik... és lüktet... és bugyog .... tovább... de milyen... furcsa ez ... ez nem igaz... és most... Óriás ... isten ... végre... eleresztette... és már lent van ... a földön ... most---- most .. el kell... gyorsan ... szaladni... Es mi ez... ez a piros... ez a sok piros... ez a sok piros és nem lehet---- szaladni... pedig Öriásisten ... már eleresztette... Es mi ez... nini .... Kékjejü itt kotorász mellette .... valamit... hé, Kékfejű.. Rá akart gágogni Kékfejűre, de cso­dálkozva vette észre, hogy nincs hangja. Es ugyanakkor valami más furcsa is volt; az egész udvar elfor­dult, és lassan, körbe forogni kezdett. Még látta Tarajost, és Nagy Tollast, és látta a palánkot, és mindez nevetsé­gesen homályos volt ... és a Fényes Valóság__és Fényes Valóság is___ lehetetlen ... olyanná lett, mint az ezüst Hold... ezüst Hold a rejtelmes éjszakában, mikor hangtalanul pihen a világ, és fent, fent magasan lebeg­nek ... lebegnek.., A tó... a sás ... a víz... Ekkor sivító döbbenet fogta el: minden izmát megfeszítette, minden tollát felborzolta, szétterpesztette lá­bait, és rettenetes erőfeszítéssel fel­emelte kinyitott nyakát; egyetlen, ré­mült, sürgető, dühös eltökélésében akaratának, hogy helyrehozza a Té­vedést. De a nyak nem engedelmeske­dett az akaratának, és visszacsuklott, és elnyúlt a földön. Es az udvart és Kékfejűt és a pa­lánkot abban a pillanatban elnyelte a Végtelen Or, a Fényes Valóság az égen nagyot lobbant, és kialudt. Es Kozmosz, a Világmindenség megszűnt: időtlen időkre, örökkön-örökké. II. Ebédre kacsapecsenye volt. LOVlCsek Béla, a CSEMADOK KB titkára, » kiállítás megnyitásán, Ernyő-erdő alól nézi a közönség a műsort. Foto: —tt— A NyitniheK együttes fellépése.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents