Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-15 / 28. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. július 15. 6 A Kupagyőztesek Furópa Kupájában hazánkat falusi kéziiabdacsapat képviseli Sokszor szóltunk már arról, hogy falvainkon jórészt csak a labdarúgás jelenti a sportot és a „szép nem“ semmiféle sporttevékenységet nem fejt ki. Persze vannak kivételek is, sőt olyan községet is találunk, ahol a női sportolók az élenjárók és olyan kiválóan szerepelnek, hogy felfigyel rájuk az ország népe. ТороГшкуп (Nyárasdon, Dun. Streda-i járás) egy évtizeddel ezelőlt kezdte bontogatni szárnyait a női kézilabdacsapat. Németh Pál,- egy. fiatal agilis tanító, vette kezébe a „gyeplőt“ és rendszeres edzésekkel hamarosan kiváló csapatot alakított ki. Segítőtársa a szintén fiatal Bngár Arpád pedagógus lett, aki jelenleg a női kézilabda-szakosztály elnöke. Előbb járási, majd kerületi szinten küzdöttek a bajnoki pontokért, később az ország legjobbjaival vetélkedtek. Jelenleg a Szlovák Nemzeti ligában szerepelnek és ebben az idényben a megtisztelő második helyen végeztek. Nem lettek elsők, de valójában nem is tervezték a bajnoki cím megszerzését. Ez érthető, hiszen négy kiváló játékosuk anyai örömök előtt állt. Méghozzá olyanok, mint Némethné, Potačekné s Nagyné a csapat erősségei, s egyben az országos válogatott tagjai. — A legjobbak ideiglenes kiesése sem jelentette, hogy válságba került a csapat, — jelentette ki határozottan az edző. — Az egész kollektíva lelkesen küzdött és becsülettel helytállt. Ligás játékoskeretük 11 tagú s négyszer tartanak edzést hetente. Sajnos nem mindig a legideálisabb keretek között, mivel a tornaterem kicsi és ott nehéz az edzést lebonyolítani. Szerencsére van esti világítás a pályán és a kellemetlen időjárás ellenére is ott tartják az edzéseket. Talán ezért „kemények“ a nyárasdi lányok, asszonyok és tudnak „vasbetonként“ védekezni, villámgyorsan támadni s a labda egykettőre az ellenfél hálójába kerül. Természetesen az utánpótlással is törődnek. Az ifjúsági csapatuk a kerületi bajnokságban küzd a bajnoki pontokért. Az edző nincs nagyon megelégedve a teljesítményükkel. Bevallja, nem foglalkoztak velük kellőképpen, és ezért nem szerepelnek a lányok jobban. De egyéb okok is akadnak, amiért nem játszik egyenletesen a csapat. Persze köztük is vannak tehetségek, akik majd erősségére lehetnek a ligás együttesnek. A jövő reménységei a két diáklánycsapatban bontakoznak ki. Sok a tehetséges a gyerekek között, akik később mind az „ifi“, mind a felnőtt együttesek erősségei lesznek. A csapat, amely az országos hírű nyárasdi szövetkezet nevét viseli, méltó a gazdasági eredményekben kiváló mezőgazdasági üzemhez, A közelmúltban a környékbeli szövetkezetek társultak, de ez nem jelenti azt, hogy az anyagi támogatás csökkent. A szomszédos falvak, sőt a járás is magáénak tartja a kiváló gárdát és anyagi előfeltételeket teremt a jó szereplésükhöz. A gyakran utazgató csapat útiköltsége sokba kerül, s a bevételük elenyészően kevés. Pedig a játékosok szerények, maguk tartják rendben felszerelésüket és nem tartanak különösebb igényt az anyagiakra. Az elmúlt években nemzetközi találkozót is rendeztek a csallóközi faluban, amelyen az NDK és Magyarország élenjáró csapatai vettek részt. A találkozók jó hatással voltak a csapatra és a női kézilabdasport népszerűsítésére. Amellett, hogy a kupamérkőzések látogatottak voltak, újabb kiadással terhelte meg a sportszervezetek Ez volt az egyik akadályozója a nemzetek közötti találkozók további megrendezésének, valamint az elszállásolási lehetőségek hiánya a járásban. A vezetők ennek ellenére mégis fontosnak tartanák a nemzetközi találkozók további megrendezését, mert azok szakszempontból hasznosnak bizonyultak. Gondolom, a szövetkezet és a járási testnevelési szövetség mellett, a földművesek szövetségének járási, sőt központi szervei is felfigyelhetnének az évről évre jól szereplő nyárasdi kézilabdázókra és erkölcsileg, valamint anyagilag segíthetnék a tevékenységüket, s akkor nem okozna különösebb gondot a kupamérkőzés megrendezése sem. A nyárasdi kézilabdázók országos szinten való vetélkedése abból a szempontból is jó hatással volt a járásban, hogy több női kézilabdacsapat alakult a falvakban és játszanak a kulturált sportágban. A csapatnál gondot okoz, hogy a játékosok nem tudnak elhelyezkedni a faluban a végzettségükhöz megfelelő szinten. Ezért elkerültek a faluból és másutt vannak alkalmazva. Ez sokszor nehezíti az edzések pontos megtartását. Gondot okoz a lakásprobléma is. A kézilabdázóknak esetenként nincs megfelelő lakásuk. Más sportágban, főleg a labdarúgásban még le sem szerződtettek egy játékost és máris lakás áll rendelkezésére. A nemzeti bizottságok elősegíthetnék, hogy a járásban a legmagasabb szinten szereplő kézilabdázók Is jó lakáskörülmények között éljenek. Az is probléma, hogy a szülők, az udvarlók vagy a férj nem engedi játszani a lányokat, asszonyokat. így aztán sok tehetséges játékos 18—19 éves korában kénytelen búcsút mondani a kedvelt sportágnak. Holott bebizonyosodott, hogy a nők legtöbbje 25—28-éves korában van a legjobb formában. Akik a múlt év végén és az idén januárban szültek, már most kiváló formában játszanak, és erősségei a csapatnak. Kocsis Gyula az általános iskola igazgatója szívből örül, hogy az iskolájukból kiváló sportolók kerülnek ki. Ez abból ered, hogy a pedagógusgárda sokat törődik a testneveléssel. „Mindenki sportoljon“ nem jelszó, hanem valóság az iskolában. Ennek meg is van az eredménye. Az úttörőcsapatuk például négytusában képviselte a Szlovák Szocialista Köztársaságot és a megtisztelő harmadik helyen végeztek a csehszlovákiai versenyen. Az atlétikai vetélkedőkön is kiválóan szerepelnek a gyerekek. Egyre többen hódolnak a röplabdának és más sportágnak. Meglepő, de a lányok érdeklődnek jobban a sport iránt és a versenyeken is eredményesebben szerepelnek. — Talán a kézilabdázók sikere buzdítja őket az aktív sportolásra — jegyezte meg Bugái- Árpád, a kézilabdázók szakosztályának elnöke — különben a hétvégén újból vizsgáznak a kézilabdázók. A sok és kemény összecsapás után bekerültünk a Csehszlovák Kupa döntőjébe. Partizánskéval, Gottwaldovval és a prágai Bohemiansszal játszunk az elsőségért. — Mit jósol? — érdeklődöm az edzőtől. — Nem szeretek előre véleményt mondani. Jól felkészültünk, s bízunk abban, hogy a csapatunk becsülettel helytáll. A nyárasdiak valóban helytálltak. A női kézilabda Csehszlovák Kupa négyes döntőjében a legjobbnak bizonyultak és veretlenül végeztek az első helyen. Ezzel kiharcolva azt a lehetőséget, hogy ők képviseljék a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A bratislavai sportcsarnokban lezajlott torna végeredménye a következő volt: 1. D. Topoľníky 3 2 1 0 85:53 5 2. Partizánske 3 2 0 1 68:52 4 3. Gottwaldov 3 1 1 1 70:56 3 4. Bohemians 3 0 0 3 30:76 0 A földművesszövetkezetek létrehozása hihetetlen méretű fejlődést jelentett falvaink életében. Ez minden téren igazolható, s természetesen a sporttevékenységben is. Ennek fényes bizonyítéka a nyárasdi női kézilabdacsapat szereplése, amely nemzetközi szinten képviseli hazánkat. Az edző, a vezetők évtizedes fáradhatatlan munkája, a játékosok becsületessége, kitartása, a szövetkezet gondossága meghozta gyümölcsét és az együttesre büszkék lehetnek a falujukban, a járásban és minden szövetkezetben. A Szabad Földműves szerkesztőségi kollektívája is szívből gratulál a lelkes csapat teljesítményéhez. Hajrá nyárasdiak, a Kupagyőztesek Európa Kupájában! Tóth Dezső Kocsis Gyula, az iskola igazgatója, Németh Pál edzővel és Bugár Árpád szakosztályvezetővel beszélget a női kézilabdázók eredményeiről, s gondjairól. Foto: -tt-A szövetkezet és a CSEMADOK édestestvérek Brenda József, a Svodíni (Szőgyéni) Efsz alelnöke főleg a barti rész legen tevékeny kedik. Amellett, hogy hosszú évek óta helytáll mini gazdasági vezető, lelkes kultúrmunkás is. Különösen a CSEMADOK-ban séget s részben neki is köszönhető, hogy a lakosság arányszámát tekintve, Bart azon községek közé sorolható, ahol aránylag legtöbb a CSEMADOK-tag. — Volt időszak, amikor csak néhányan jelentek meg az évzáró gyűlésen, — említette többek között Brenda elvtárs. Legutóbb már népes volt az elmúlt évet értékelő gyűlés, és komoly munkafeladatokat tűztek ki az elkövetkező időszakra. A Szocialista Ifjúsági Szervezettel is jó az együttműködés és ez abban is kifejezésre jutott, hogy a fiatalok színvonalas műsorral köszöntötték a CSEMADOK évzáró gyűlésének résztvevőit. A vezetőség Balogh Ignác trakto ros irányításával rendszeresen ülésezik, ahol megtanácskozzák, mi a legfontosabb tennivaló. Szurdi Miklós karnagy vezetésével rendszeresen tevékenykedik a 40 tagú énekkar. Legutóbb a nyugat-szlovákiai kerület énekkari fesztiválján szerepeltek sikeresen. A társult szövetkezet mindenben segíti a CSEMADOK tevékenységét. Ezt a CSEMADOK-tagok társadalmi munkával viszonozzák a sürgős mezőgazdasági munkák idején. A CSEMADOK járási titkárságával is jő a kapcsolat. A járási bizottság szervezésében a szőgyéni csárdánál megrendezett dal- és táncünnepély előkészületeinél készségesen működnek közre. Tény, hogy Barton egyre nagyobb az érdeklődés a kulturális tevékenység iránt és testvéri egyetértésben dolgoznak együtt a szövetkezettel. — Az édestestvérség onnan származik, — mondta az alelnök, — hogy a Februári Győzelem után a falu legértelmesebbjei alapították meg a CSEMADOK-ot és ezt követően a szövetkezetei, amelynek élen járó dolgozói lettek. Ebből ered a jó közös munka, amely továbbra is virágzik a faluban. 'ttfejt ki tevékeny-Román gyártmányú Gloria kombájn is aratja a gabonát földjeinken. Eledel $me£ a fätd Nyáridőben minden évben Péter-Pál napja táján, amikor aranysárga színt öltenek a gabonaföldek, fülemben visszacseng gyermekkoromból az egykori földművelők éneke: „faj, de széles, jaj, de hosszá az az át, t Amelyen a kaszásbanda elindult, / Két oldalán szépen zöldül a mező, / Messzi végén virágzik a temető .. Felötlenek bennem a sok-sok változatban hallott, bánatos hangulatú népballadák is a szemrevaló szegény falusi lányról — Farkas Julcsáról —, aki a cséplőgép dobjába esett, vagy a sokgyerekes, rongyosruhás, kommenciós zsellérről, aki a nehéz munkában megszakadt és miután vért köpött a markába, leszédült éhében a magas kazalról. Akkoriban még nem fogtam fel — legfeljebb csak ösztönösen sejthettem, hogy a gabona, amit a magyar nyelv sokfelé találóan „életnek" nevez, mennyi erőt és vért követelt, s minden tartalékot kisajtolt a földművelő emberekből, mire a magtárba, a malomba, onnan pedig hófehér, lágy kenyér formájában az asztalra került. A magyar nyelvterületen különben évszázadokon át sokan azt vallották és hitték, hogy nekünk van a világon a legjobb búzánk, s a legjobb kenyerünk. Ám történelmünk évszázadai során igen sokszor volt úgy, hogy a szorgalmas munkásnépnek sem acélos búza, sem lágy kenyér nem jutott, de még kemény és fekete is csak igen kevés. Egyebek között bizonyíték erre a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában őrzött egykori feljegyzés is, amely ezeket mondja: „Az Básta hadainak bejövetelekor Hunyad vármegyében 1603 negyedik die Augusti oly nagy éhség támada vármegyénkben, hogy a lovak és ökrök az mely búzát vagy kötést megette és kigdnéjolták, az szegény parasztemberek, az lovak és ökrök ganéjakból az megmaradt búza szómét és köles szómét szedték, mosták ki, azt törték és őrlötték, az holt lovak, ökrök csontjait megégetvén, együtt tették lisztté és azt sütötték, ették...“ Mindig a nép „húzta a rövidebbet", amely szántotta, vetette a földet, termelte és aratta a gabonát, a búzát, a kenyérnek valót. Így volt ez a két világháború között is, amikor mezőgazdaságunkat — főleg a kenyérgabonát termő területeken — a kis hozamok, a nagyon alacsony termésátlagok jellemezték. jb A Szovjetunió által a fasiszta elnyomás és az űrt rend alóli felszalmdításunknak, valamint a 30 évvel ezelőtti győzelmes februárnak köszönhetjük, hogy az új világ, a szocializmus új életet teremtett, teremthetett a földeken is. Pártunk, a CSKP iránymutatása és népünk áldozatkész harcának eredményeként, a föld végre és mindörökre azoké lett, akik régen éhezve, ínségesen termesztették s aratták le kincseit ■— elsősorban az életet adó gabonát, búzát — másoknak, a földesuraknak. Örömünkre jelenleg a tudományosan megalapozott módon gazdálkodó, szocialista mezőgazdasági nagyüzemeink évről évre egyre szebb sikerekről, valaha el sem képzelt — hektáronkénti 50—60—70 mázsás — termésátlagokról adhatnak számot és az egyben lelkesítő, legfőbb biztosítéka a CSKP XV. kongresszusán célul tűzött önellátásí program megvalósulásának. Szocialista államunk hatékony támogatása folytán mezőgazdasági nagyüzemeinkben, szövetkezeteinkben, napjainkban minden feltétele megvan már a jó talajelőkészítésnek, az egyre növekvő vegyszerezésnek, a nagy ada gú műtrágyázásnak, az új fajták bevezetésének, a kárlevők elleni véde kelésnek és nem utolsó sorban az egyre kisebb szemveszteséggel történő, az aratás nehéz munkájától tízezreket mentesítő gépi betakarításnak. Amióta ugyanis az ember ismeri a gabonát, a búzát és a kenyeret, mindig az aratást tartotta a legnehezebb munkának. Mert hosszú ideig volt úgy, ahogy a költő mondta: „Minden búzaszemet verítékben fürdet az ember.“ Ma hazánkban sok-sok ezer gabonakombájn és — az időjárástól függően — ugyanennyi teherautó s vontató segíti az aratókat, végzi el helyettük a munka nehezét. Az idén <s csupán Szlovákia mezőgazdasági üzemei 603 új kombájnt kaptak — köztük 190 E—516-os és 78 román gyártmányú, Gloria hegyvidéki kombájnt —, s igy több mint hatezer kombájn áll rendelkezésünkre. Ha ezekhez hozzáadjuk még a járásokon belüli és a járások közötti gép-átcsoportosításokat, a cseh országrészekből kisegíteni érkező közel 1200 kombájnt, akkor minden lehetősége megvan annak, hegy a mintegy nyolcszázezer hektárnyi kenyérgabonát a lehető legrövidebb idő alatt betakarítsák. Szerencsére a régi aratásnak — cséplésnek már az emléke is kivész lassan. Gyermekeink nagy többsége már nem tudja, nem is tudhatja, hogy mit jelentett valamikor elsőkaszásnak, summásnak, bandagazdának, marokszedőnek, teregetőnek, etetőnek, kaszaverőnek és karlósnak lenni. A tapasztalat általában azt mutatja, hogy a szülők, a nagyapák és nagymamák is — mintha álszeméremből szégyenlenék ifjúságuk nehéz sorsát — keveset mesélnek a régi aratásról. Az apák — akik fiatalon ma már traktorosok, kombájnvezetők, brigádvezetök, technikusok, mezőgazdasági mérnökök vagy éppen szövetkezeti elnökök — elfelejtették, esetleg nem szívesen emlékeznek arra, hogy volt idő, amikor kötélfonók, marokszedők, teregetők és mezítlábas vízhordók is voltak. Mostanában a kasza már csak ritkán kerül elő, amikor természett csapás okoz gondot. A gépekkel végzett munka került szükségszerűen előtérbe, és bevált gyakorlat lett mezőgazdasági nagyüzemeinkben, hogy csak a legjobb traktorosok, a gépet és a mechanikát legjobban ismerő, értő, szerető emberek — többségükben fiatalok s kombájnosok — ülhetnek aratáskor a kombájnra, ök mostanában a legjobbak. Azok a tekintélyes emberek, akik aratáskor a szó igazi értelmében napkeltétől-napnyugtáig kint vannak a földön, a gépek „nyergében", néha csupán pár órát pihenve, dacolva az időjárás okozta nehézségekkel, tiszteletre és megbecsülésre méltóan küzdenek mindennapi kenyerünkért, amit néha könnyelműen pazáriunk, nem becsülünk meg eléggé. Aratás idején most is, akárcsak régen, minden faluban, szövetkezetben és gazdaságban az aratókat — kombájnosokat, vontatósokat, rakodókat, magtárosokat — illeti az elsőbbség a szárító-berendezéseknél. Magától értetődő a kivételes gondoskodás irántuk szövetkezeteinkben, és az is természetes, hogy a legjobb kombájnosokról — túl az anyagi, erkölcsi s társadalmi megbecsülésen — mindenütt éppen olyan szeretettel, tisztelettel beszélnek az emberek mint annak idején szóltak az elsőkaszásokról. Az elmúlt évek szeszélyes időjárása, az esős nyarak — ami ellen most sem vagyunk bebiztosítva — és az országos összefogás ereje még fokozta is ezt a tiszteletet. A szlovákiai emberek csehországi kombájnosokat is megtanultak névről szólítani, testvérként fogadni és országszerte tisztelni, szeretni. Kanizsa István I
