Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-12-09 / 49. szám
SZABAD FOLDMCVES 1978. december 9. Újabb szolgáltatások Ä Slovakoturist utazási iroda a közelmúltban sajtóértekezletet tartott, amelyen az igazgató értékelte az idei tevékenységet és ismertette a jövő évi lehetőségeket. A közel tíz esztendeje tevékenykedő utazási iroda hű maradt a küldetéséhez és töleg olyan bel- és külföldi utakat szervez, melyek sportrendezvények, s különböző sportlétesítmények megtekintését biztosítják. A Slovakoturist munkája kissé bonyolultabb, mint más utazási irodáké. A sportrendezvények egy részét nem lehet előre betervezni, mert nem lehet tudni, melyik hazai csapat kivel kerül össze egy-egy rangos, nemzetközi vetélkedőn. Amikor már biztos a dátum, rugalmas szervező munka végzése szükséges, hogy hazánk fiai eljussanak csapataink kül- és belföldi vetélkedőire. Az utazási iroda tevékenységének Jelentős része külföldre irányul. A csehszlovák turisták többsége a Szovjetnióba és a Magyar Népköztársaságba látogat el, de egyre többen utaznak a Német Demokratikus Köztársaságba és a többi szocialista országba. Jövőre még jobban bővül az együttműködés az Inturíst szovjet utazási irodával. Ez érthető, hiszen Moszkvában kerül sor a jégkorong világbajnokságra és az olimpiai Játékokat bevezető nemzetek spartakiádjára. Van néhány újdonság is az utazási iroda berkeiben. A testnevelés felien-1 ditése szempontjából jutányos áron üdüléssel egybekötött tanfolyamot szervez a Slovakoturist. Bratislavában úszótanfolyamok lesznek, Dolný Kubín mellett a síelés iránt érdeklődők találkozhatnak, de a lósport kedvelői és a teniszezés mesterfogásai iránt érdeklődők is részt vehetnek az egyhetes tanfolyamon. A sportot kedvelők egyénileg és csoportosan is igénybe vehetik a Slovakoturistnak ezt a szolgáltatását. Az utazási iroda egész sor akciót szervez az 1980-as országos sportakiádot előkészítő akciókra. Nagy gondot fordítanak arra, hogy ezáltal elősegítsék a tömegsport kibontakozását. Ebből a célból kiindulva a természetkedvelők részére jónéhány rövidebb kirándulást szerveznek Szlovákia legszebb tájaira. Néhány napos utat terveznek a Slovakoturist közreműködésével a budapesti és a lipcsei tavaszi és őszi nemzetközi vásárokra, s a tör■ ténelmi nevezetességű helyek meg: tekintésére, Lengyelországba. Termét szetesen szerveznek egyéni, illetve i családi kirándulásokat is a saját gép; kocsikkal rendelkezők részére. Az utazási iroda turistautakat szervez Jugoszláviába, Olaszországba, Görögországba, Ausztriába és a távoli spanyol földre is. A szomszédos Ausztriába a bécsi tavaszi, őszi nemzetközi vásárra szerveznek utakat, továbbá a kommunista párt lapja, a Volksstimme ünnepségére, valamint a Bécsben megrendezésre kerülő műkorcsolya világbajnokságra. Spanyolországba úgy tervezik az utakat, hogy vagy oda, vagy vissza repülőgépen, illetve autóbuszon utazhatnak a turisták, hogy módjukban álljon a közbeeső országok nevezetességeit is megismerni. Még van valami új a nap alatt. A Slovakoturist rendszeresen igénybe veszi a keszthelyi motelt, ahol megfeleő szállási, étkezési lehetőségek vannak. Azért nagy az érdeklődés Keszthely iránt, mert szomszédságában van a selymes vizű Balaton, s a világhírű gyógyfürdő, Hévíz. A keszthelyi turistaútnál az az újdonság még, hogy az előrelátható költségeket itthon meg lehet fizetni, csehszlovák pénzben. Ha valaki a csárdában akar szórakozni, Budapestre szeretne látogatni, vagy éppen lovagolni van kedve, ezeknek a költségeit be lehet fizetni a Slovakoturistnál, s az itt kapott jegyekkel fizetni Keszthelyen a szolgáltatásokért. Ezt a módszert szeretnék megvalósítani a többi turistautaknál, mert a megszabott pénz vajmi kevés ahhoz, hogy a turisták szabadságuk alatt gondtalanul szórakozhassanak, s elég pénzük legyen a benzinre. Tóth Dezső Barátokra találtak hazánkban A Szovjetunióban és az NDK-ban tett baráti látogatása után november 29-től december 3-ig hazánk vendége volt MENGISZTU HAILE MARIAM alezredes, a Szocialista Etiópia ideiglenes katonai kormányzó tanácsának, a dergnek elnöke, kormányfő, a fegyveres erők főparancsnoka. Az etióp vezető látogatására azokban a napokban került sor, amikor az etiópiai fegyveres erők az eritreai szaparatisták utolsó fellegvárát, Kerent is elfoglalták, s így a szakadárok hadműveleteinek folytatása lehetetlenné vált. A Szocialista Etiópia kormányfője eszmecserét folytatott GUSTÁV HUSÁK elvtárssal, a CSKP Központi Bizottságának főtitkárával, köztársasági elnökkel a mindkét felet érdeklő kérdésekről, az együttműködésről és nemzetközi kérdésekről. A felek tájékoztatták egymást országaik belpolitikai helyzetéről, értékelték a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, a további együttműködés távlatait, állást foglaltak amellett, hogy a marxizmusleninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján tovább mélyítik együttműködésüket. A látogatás során erre vonatkozó nyilatkozatot írtak alá. Az etióp küldöttség ismertette az etiópiai forradalom kibontakozását. Mengisztu alezredes kiemelte népének azt az elhatározását, hogy megvédi forradalmi vívmányait, az ország területi épségét a hazai és külföldi reakciótól, küzd az imperializmus és a neokolonializmus cselszövései ellen, s ebben nagyra értékelte Csehszlovákia segítségét. Husák elvtárs hangoztatta, hogy a CSKP és országunk a nemzetközi forradalmi folyamat fontos részének tartja az etiópiai forradalmat. Az etiópiai nép mindig számíthat önzetlen segítségünkre a szocialista társadalom felépítéséért vívott küzdelmében. A nemzetközi helyzetet értékelve megállapították, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdésekben né zetazonosság van köztük. Mindkét fél véleménye szerint a szocialista közösség országai és a nemzetközi forradalmi mozgalom jelentős sikerei folytán létrejöttek a népek világbékéért Л\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Az egészségügy fejlődése Kelet-Szlovákiában Talán felesleges is mondani: az egészségügy társadalmunk mai állapotában alapvető politikai kérdés, hiszen jelentősen befolyásolja a lakosság közérzetét. A javuló életkörülmények bizonyítéka, hogy jobbak a lakásviszonyok, a biztos munkalehetőség mellett általános és magas színvonalú az egészségügyi ellátás. Mi a helyzet e téren Kelet-Szlovákiában? — ez a kérdés volt a minap a Kelet-szovákiai Kerületi Pártbizottság tanácskozásának napirendjén. Bár az egészségügy minőségét elsősorban nem a statisztikák jelzik, hanem a körzeti rendelőkben és a rendelőintézetekben orvoshoz kerülő emberek véleménye a mérvadó, a számok is sokat mondanak. A kerületben jelentősen csökkent a betöltetlen orvosi állások száma. Azzal szemben, hogy harminc évvel ezelőtt egy orvosra 1158 lakos jutott, 1975-ben már csak 354 lakos egészségügyi ellátását kellett vállalnia. Az orvosok sorbn kívül kaptak lakást, s a jelenlegi ötéves tervidőszakban 303 tehetséges orvos telepedett le a Járásban, amit a kerületi nemzeti bizottság alapja is elősegített s így hozzájárult az orvoshiány enyhítéséhez. Ezzel magyarázható az is, hogy ma már szívesen jönnek pályakezdő örvösök Kelet-Szlovákiába, s a területi és kerületi Jellegű kórházak fejlődésében éveik alatt évtizedes hátrányokat hoztak be szellemi és anyagi téren egyaránt. Az utóbbi években a gyógyítás szolgálatába állított és korszerű viszonyok között működő terbišovi [Tőketerebes) kórház, a legutóbb pedig Michalovcéban, Kružlocská Hutában, Zborovban, Drieňovóban és Kapušany pri Prešoveban rendeltetésüknek átadott rendelőintézmények is jelzik, hogy általános változás valósul meg az egészségügyben. A kelet-szlovákiai kerületben még a jelenlegi ötéves tervidőszakban el kell érni, hogy 195 ezer kórházi férőhely álljon rendelkezésre, vagyis hét egészségügyi központnak kell felépülnie, ennek keretében 3241 kórházi férőhelyet kell átadniuk. Terebesen a tervezett 750 kórházi férőhelyből még százhúsz vár átadásra, kerületi viszonylatban pedig az ötéves terv végéig több mint kétezer kórházi férőhellyel kell bővülnie a meglevő kapacitásnak. Részletesen szólhatnánk még az elértekről, noha tudjuk, minden erőfeszítés, a központi és helyi támogatás is kevésnek bizonyult a korábbi nagy hátrány behozásához. A kerületben még mindig kevés az orvos, különösen a szakorvos. A rendelőintézeti betegellátás is még kívánalmakat hagy maga után. Nagyon sok körzeti orvos kell, hogy az alapellátás megközelítőleg arányba kerüljön a lakosság gyarapodásával és a kor igényeivel. A kórházi férőhelyek létesítése, a rendelők és orvoslakások ügye tehát továbbra is társadalmi és ágazati feladat. Ma például azt 'kell társadalmi üggyé tenni, hogy a kerületi kórház építése (1071 férőhely) az ötéves tervidőszak végére befejeződjék. Ez a tervezők és kivitelezők feladata is. A gyógyítói munka tartalékai azonban sokrétűek. Magukban foglalják a sok-sok kezdeményezést, az egészségügyi dolgozók magatartását, a jobb kórházi ellátást is. Sok még a lehetőség. Például abban is, hogy egy-egy kisvárosban vagy nagyközségben jól felszerelt és gépesített központi körzeti rendelőt rendezzenek be, amely három-négy mai körzeti intézmény egybevonásából alakuló, magasabb színvonalú ellátást -nyújtó egészségügyi intézmény lesz. Az orvos is szívesebben telepszik le, a lakosság is hasznát látja. ^ Összetett feladat, a megoldás nem várható egyik napról a másikra. Ami azonban eddig történt, nagy reményekre jogosít fel. (illés) 5s a szocializmusért folytatott sikeres harcának feltételei. Meggyőződésük, hogy a szocialista és további haladó országok, a nemzeti felszabadító mozgalmak, valamenyi forradalmi békeerő egysége és szolidaritása a legmegbízhatóbban szavatolja az imperializmus, a gyarmati rendszer, a neokolonializmus, a fajüldözés és faji megkülönböztetés fölött kivívandó győzelmet, az idegen elnyomással szembeni sikeres védelmet. A felek értékelték az el nem kötelezett országok mozgalmának növekvő szerepét. Kifejezték elhatározásukat, hogy aktívan elősegítik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok átépítését a szuverenitás, az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök tiszteletben tartásával és mindennemű megkülönböztetés kiküszöbölésével. Jelenleg a legfontosabb feladatnak a világbéke megőrzését és az atomháború veszélyének elhárítását tartják. Ennek érdekében fontos, hogy a politikai enyhülés folyamata katonai területre is kiterjedjen. Az eszmecsere során kiemelték az ENSZ szerepét, mivel fontos eszköz a nemzetközi békéért és biztonságért, a gyarmati rendszer és a faji megkülönböztetés felszámolásáért folyó harcban. Hangsúlyozták, hogy a közel-keleti probléma megoldása csakis az érdekelt felek, köztük a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, mint palesztinai arab nép egyedüli elismert képviselője együttes erőfeszítésével érhető el. Határozottan elítélték a kínai vezetők terjeszkedési, hegemonista és reakciós politikáját, mindenekelőtt szovjet- és Vietnam-ellenes tevékenységét és propagandáját. A tárgyaló felek kiemelték a Szovjetunió és az SZKP Brezsnyev elvtárs vezette Politikai Bizottsága tevékenységének nagy jelentőségét a világbékéért, és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott további harcban. A felek beható eszmecserét folytattak afrikai problémákról. Gustáv Husák elvtárs a Szocialista Etiópiába szóló meghívást fogadott el. ^VXXX\XXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVkXXXXXX\XXXV>.XXX\XXXXXXXXXXXXXV^V«SXXXXXXXXXXX-».XXXXXXXXXXXV4XVÍ«í« A mezőgazdasági dolgozók igényes feladatai (Folytatás az 1. oldalról.) kötelezettségek vállalását, valamint a szocialista munkaversenyt pedig a termelés- és a gazdaságfejlesztés legfontosabb feladatainak teljesítésére és túlszárnyalására összpontosítsák. A termelés fejlesztésével, és hatékonyságának növelésével járó sajátos problémák sikeres megoldására irányuló szocialista munkaversenynek felmérhetetlen szerepé van a tervfeladatok teljesítésében. A dolgozók magas fokú politikai elkötelezettsége és hazafias helytállása a biztosítéka annak, hogy Szlovákia földművesei a szocialista mezőgazdaság építése 30. évfordulójának évében teljesítik termelési feladataikat, és hozzájárulnak a CSKP XV, kongresszusa által meghatározott gazdasági és szociális program megvalósulásához. A párt ideológiai munkájában fon** tos szerepet tölt be a pártoktatás. Ezért állandóan törekedni ken a pártoktatás színvonalának a tökéletesítésére és hatékonyságának növelésére. A párttagok és tagjelöltek elméleti és politikai felkészültsége egyre elmélyültebb. Igen fontos és pozitív tény, hogy évről évre növekszik a fizikai dolgozók száma a közép- és felsőbb fokú pártoktatásban. Lényegesen fontos kérdés ez, mert minden párttagnak olyan eszmei színvonalon kellene lennie, hogy a párt politikáját alaposan ismerje, s képes legyen azt másoknak is megmagyarázni, továbbá a szocializmus elméleti Ismeretének az alapján vitába merjen szállni és megmagyarázni a szocialista és a kapitalista rendszer közti különbséget és a fejlődés további útját. A pártoktatás hatékonyságának döntő mércéje, hogy a kommunisták önállóan tudjanak tájékozódni a legbonyolultabb kérdésekben, amelyeket a szocialista társadalom a jelenlegi szakaszában felvet. A pártmüvelődés elmélyítése érdekében nagyon fontos a párttagok, tagjelöltek megkülönböztetett beosztása. Céltudatosan kell arra törekedni, hogy minél több kommunista vegyen részt a középfokú oktatáson, amely megkívánja a nagyobb tanulmányi fegyelmet, az elmélyültebb tanulást. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a fiatal kommunisták nevelésére. Arra kell törekedni, hogy a fiatalok nevelése átfogó legyen, minden tekintetben magas színvonalú és hatásos. Emellett fontos, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak a gyakorlati felkészülésre, a fokozottabb méretű eszmei megedződésre. A pártoktatás fontos tényezői a lektorok és a propagándtsták, vagyis azoknak a sokoldalú felkészültsége. A sokévi tapasztalat igazolja, hogy elsősorban az előadókon és a szeminárium-vezetőkön múlik a pártoktatás színvonalának hatékonysága. Sajnos még mindig előfordul, hogy az előadásokon és a szemináriumokon nem minden esetben magyarázzák eléggé hozzáértően az elvi fontosságú kérdéseket. A Luőeneci (Losonc) Járású Pártbizottságon a bevezetőben említett problémákról és a pártoktatás menetéről beszélgetünk Tankina Istvánnal, a pártbizottság ideológiai titkárával és Bencs Vincével, a politikai nevelési kabinet vezetőjével. — Mikor kezdődött meg a pártoktatás? — Gondolom, a párttagok nevelése folyamatos feladat — válaszolta a titkár. — Az 1978/79-es pártoktatás előkészítését még májusban megkezdtük, amikor tanácskozásra hívtuk a lektorokat, propagandistákat, valamint a pártszervezetek alelnökeit, akik az ideológiai munkáért felelősek. A tapasztalatok alapján ezen a tanácskozáson értékeltük az 1977/78-as pártoktatási évet. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a párttagság besorolására a pártoktatás különböző csoportjaiba. Ügy gondoltuk, hogy a megkülönböztetett beosztás minden bizonnyal elősegíti a pártoktatás színvonalának emelését. A középfokon tevékenykedő lektorokkal már augusztusban ismertettük a pértoktatást év tervét. Azóta a különböző témát előadó lektorcsoportok már háromszor üléseztek, ahol a módszertani kérdéseket és az előadások hogyanját vitatták meg, ami jelentős a hallgatók érdeklődés® szempontjából. A pártoktatást egy fontos, rendkívüli témával kezdtük: „Kommunisták felelőssége a XV. kongresszus határozatainak megvalósításánál“. Több mint kétszáz előadó készült fel erre a témára. A felkészülésnek az volt a célja, hogy az adott üzemben konkrétan beszéljenek a problémákról és ha szükséges, alaposan vitassák meg az ipari és mezőgazdasági üzemek és más vállalatok tervfeladatai teljesítésében mutatkozó lemaradás okát. Ezeken az előadásokon nem mindenütt volt kielégítő a részvétel. Általában a falvakban és a mezőgazdasági üzemekben vettek részt a legtöbben az előadásokon és alaposan megvitatták a hatodik ötéves terv feladatainak teljesítését. Még nyáron szerveztünk egy háromhónapos bentlakásos tanfolyamot a lektorok részére, s az szintén jelentősen hozzájárult az előadók felkészültségéhez. — Mire törekednek a hallgatók öszszetételénél? — Célunk, hogy minél többen vegyenek részt a középfokú pártoktatáson. Ennek a szellemében a múlt pártoktatási évhez viszonyítva mintegy öt százalékkal csökkent az alapfokon tanulók száma. Megkülönböztetett gondot fordítunk a párttagjelöltek és fiatal kommunisták besorolására. Közülük legtöbben a politikai öntudat alapjaival foglalkozó előadássorozaton vesznek részt. A fiatalok közül jónéhányat magasabb szintű tanfolyamra osztott be a pártszervezet. A járási pártbizottság és a politikai művelődés kabinetje irányítja a középfokú pártoktatást. Huszonegy esti iskola nyílt meg ebben a pártoktatási évben. Legtöbb- tanulócsoportja és hallgatója a marxizmus-leninizmus alapjai, a párt gazdaságpolitikája és a Csehszlovákia Kommunista Pártja története című ciklusnak van. Aránylag kevesen vannak a marxisat-leninista elvek érvényesítése a pártmunkában és az SZKP politikájának tapasztalatairól szóló tanfolyamon. Az ipari üzemekben középfokon mintegy ezerháromszáz hallgató vesz részt, pártoktatásban. A marxizmus-leninizmus alapjai, A párt gazdasági politikája témakörök mellett, tíz csoport 238 hallgatóval tanulja a „Marx-lenini elvek érvényesítését a pártmunkában“. A marxizmus-leninizmus esti egyetemeken folyik a legmagasabb szintű pártoktatás. A hároméves esti egyetem nemcsak a járás székhelyén tevékenykedik, hanem kihelyezett része van Filakovón (Fülek). A magyar anyanyelvű párttagok Füleken végzik az esti egyetemet. Nagy gondot fordítunk arra, hogy az esti egyetemeken színvonalasak legyenek az előadások; és a szemináriumokon alaposan vitassák meg a témákat. Ez érthető, hiszen a 300 hallgató jórésze funkciót tölt be, és fontos, hogy ideológiailag jól fel legyenek készülve. — Következetes az ellenőrzés? — Az ellenőrzés mindig időszerű feladat. Ha valaki többször nem jelenik meg az esti egyetemen, a pártszervezethez fordulunk, hogy vonják kérdőre a hallgatót. A járási pártbizottság apparátusa nem képes rend-* szeresen ellenőrizni az összes tanfolyamot. így aztán elsősorban a legfontosabb üzemekben végezzük az ellenőrzést. Meghallgatunk egy-egy előadást, esetenként részt veszünk szemináriumokon, s így tisztában vagyunk az oktatás színvonalával. Érthetően, ha valahonnan jelentés érkezik a gyér látogatottságról, meglátogatjuk a pártszervezetet és közösen keressük az enyhe érdeklődés okát. Előfordul, hogy az előadás színvonala nem kielégítő, s erre hivatkozva maradnak távol a hallgatók. De ez nem lehet indok, hiszen van elég jól felkészült propagandistánk, lektorunk, s szükség esetén mást küldünk. Az a lényeg, hogy a szemináriumokon minden olyan kérdésre választ kapjanak a hallgatók, ami érdekli őket. A pártoktatás hatékonysága abban is megmutatkozik, hogy szüntelenül szilárdul a párttagok eszmei és akcióegysége, elmélyül a pártfegyelem, amit az is igazol, hogy egyre kevesebben hiányoznak a taggyűlésekről. A párttagok és a tagjelöltek a marxista-leninista műveltségük elmélyítése nyomén önállóan tudnak tájékozódni a fejlett szocialista társadalom építésének bonyolult időszakában. TŰTH DEZSŰ Pártunk erőssége: a tagok eszmei felkészültsége