Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-11-04 / 44. szám
12 1378. november 4. SZABAD FÖEDMÜVES -Napjainkban nem egy mezőgazdasági üzemben felismerték a takarmánytermesztés gazdasági jelentőségét. Rájöttek arra, hogy ha az állatok részére elegendő és főleg jó minőségű tömegtakarmányt termelnek, akkor a ráfordított nagyobb költség és erőfeszítő munka hatványozottan visszatérül a hasznosság növekedésében. Minden bizonnyal e felismerés eredményeként magyarázható az, hogy a múlt évben a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) járásban — az előbbiekhez viszonyítva — a takarmánytermesztés jelentős mértékben fejlődött. Elsősorban javult a takarmányok minősége. Ebből arra következtethetünk, hogy a tömegtakarmányok begyűjtését kellő időben és gyorsan végezték s egyben nagyobb gondot fordítottak a betakarítás technológiájára. Cgy tűnt, hogy a jó eredmény ebben az évben sem marad el. Bizakodtak, mert az évelő takarmányok, a rétek és legelők szakszerű kezelésével és műtrágyázásával megteremtették a jó termés feltételeit. A mostoha időjárás azonban keresztülhúzta a járás mezőgazdászainak számítását. A naponta lehulló sok csapadék hátráltatta a takarmányok begyűjtését és rontotta minőségét. Ez arra figyelmeztet, hogy a jövőben sokkal jobban fel kell készülni a takarmányok gyors begyűjtésére. Annak ellenére ugyanis, hogy a betakarítási és tartósítási technológiában előrehaladás történt, a kedvezőtlen időjárás miatt a betakarításhoz szükséges géppark kevésnek bizonyul. Gondot okozott az is, hogy a tartósítószerek az első kaszálás vége felé késve érkeztek, ami ugyancsak lassította a takarmánybegyűjtés ütemét. Ezen tényezők következtében az évelő takarmányok első kaszálatának begyűjtése húsz napot, a réti szénáé pedig egy hónapot késett. Az elöregedett növényzetből már csak gyenge minőségű szénát, szilázst és szenázst lehet készíteni. A kései első kaszálást követően a növényzet gyengébben fejlődött. így csökkent a második növedék hozama. A második s a többi kaszálat begyűjtése azonban gyorsabb ütemben haladt. Így a takarmányok minősége is jobb lett. A járás mezőgazdasági dolgozóinak becsületére válik az az erőfeszítés, amellyel a nehézségekből kiutat kerestek. A tartósítószerek hiányát melasszal pótolták, ahol erre módjuk volt. Rugalmasan szervezték a gépek átcsoportosítását a déli körzetből az északiakba. A rétek és legelők, valamint a nem mezőgazdasági területek hozzáférhető fútermését maradéktalanul begyűjtötték. A munkában számottevő segítséget a társadalmi szervezetek és a védnökségi üzemek nyújtottak. Társadalmi munkában húszezer mázsát meghaladó szénát gyűjtöttek be. Az önfeláldozó munka, a jó szervezés eredménye, hogy a széna készlete fedezi a szükségletet. Az időjárás az egynyári takarmányoknak sem kedvezett. A silókukorica szintén gyenge termést adott. A növényzet szárazanyagtartalma esetenként tíz százalékkal volt kevesebb a kelleténél. A takarmányalap növeléséhez azonban az idei kényszerhelyzet is hozzájárult. Több mint kétezerötszáz hektár gyengén fejlett szemes kukorica össztermését is besilözták. Ez azonban igen költséges tömegtakarmány! Ha azonban a répaszeletet, a leveles répafejet és a kukoricakórót is okszerűen hasznosítják, akkor a téli tömegtakarmány-készietet legalább kilencvenhét százalékra biztosítják. Bátran állítható, hogy a takarmányalap jobb is lehetne, ha valamennyi gazdaságban egyformán igyekeztek volna a takarmányok termesztésében Minden bizonnyal a gazdaságok közötti aránytalanságok kisebbek, az eredmények pedig jobbak lehetnének. Szeptember elejéig például a téli takarmánykészlet a Kráfovái Efsz-ben huszonöt, a gemeriben pedig harmincnégy százalékra fedte a szükségletet. Ugyanakkor a Rimaszécsi, a Tisoveci Efsz-ek és a Bátkai Állami Gazdaság készlete meghaladta a nyolcvan százalékot. Az aránytalanságok a takarmánytermesztés eddig kellőképpen ki nem használt tartalékaira utalnak. Kovács mérnök — a jmi főnövénytermesztője — elmondotta, hogy a legnagyobb tartalékok a silókukorica hektárhozaménak növelésében rejlenek. Célkitűzésük — járási átlagban — legalább a kétszázhetven mázsás hektárhozam elérése. A gyenge terméshozam gyakori oka az agrotechnikai intézkedések be nem tartását bizonyltja. Múlt évben például a gemeri, a teriakovcei, a blhi és a kálosai efsz■ ekben az elhanyagolt, de főleg erősen elgyomosodott silókukorica csupán száztíz és kétszáz mázsa közötti hektárhozamot adott. Ugyanakkor a jesenskéi, a hosticei és a jabloneci efsz-ekben — ahol a műtrágyát már ősszel a talajba dolgozták — az öszszes agrotechnikai intézkedéseket idejében elvégezték, ügyeltek a legmegfelelőbb hibridek kiválasztására és a vetés időpontjának a betartására, valamint a gondos növényápolásra — háromszázhúsz mázsán felüli termésátlagot értek el. Különbségek tapasztalhatók a hasonló feltételek mellett gazdálkodó üzemek évelőtakarmány-termésének eredményében is. Míg a lenártovcei és a vfielincei efsz-ekben múlt évben nyolcvan, illetve hetvenhét mázsa szénatermést értek el hektáronként, addig a hrachovói, vagy zalužanyi szövetkezetek alig dicsekedhetnek harmincnégy, illetve harmincnyolc mázsával. Az eredmények itt is a növényzet ápolásán múltak. A felsorolt tények világosan bizonyítják, hogy ott ahol a takarmánytermesztést kellő gonddal végezték, az agrotechnikai intézkedéseket betartották, a jó eredmény nem maradt el. A kellő takarmányalap megteremtésének ugyancsak igen fontos tartaléka a rétek és legelűk belterjesítésében rejlik. A járásban e téren még több helyrehoznivaló akad. A jövőben ezekre az eddiginél nagyobb gondot fordítanak. Tavaszi műtrágyázással javítják a növényzet hozamát. Összefüggő területeket alakítanak ki a bokrok eltávolításával is. A főagronómus megjegyezte, hogy jövőre a takarmánytermesztésben javulással számolnak. Több gépet kapcsolnak a munkába s így meggyorsul a begyűjtés. A következő évben őt forrólevegős szárító-berendezéssel rendelkeznek majd, ami csapadékos időben is lehetővé teszi nagyobb mennyiségű takarmány begyűjtését. Ezzel javul a takarmánykészlet tápértéke is. A szárítók azonban csak akkor hozzák meg az elvárt eredményt, ha a gazdaságokban egyidejűleg a hektárhozamok növelésére is törekednek! Ehhez pedig főleg a lemaradozóknak kell hozzájárulniuk. KLAMARCSIK MÁRIA mérnök A törekvés végcélja az ember jóléte A forradalom előtti Oroszország szegényparasztságának legfőbb 6- haja az volt, hogy termőföld birtokába jusson. Ezért minden erejüket megfeszítve küzdöttek a cári önkényuralommal szemben. Harcuk azonban mindaddig sikertelen volt, amíg a bolsevikok pártjának a segítségével meg nem döntötték a kizsákmányoló rendszert. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének második napján — 1917. november 8-án — elfogadták a földről szóló dekrétumot. Attól az időtől fogva a f<Hd azoké lett, akik azt megművelik. Azokban a napokban Oroszországban százötvenmillió hektár olyan földet osztottak szét a szegényparasztok között, amelyet a földbirtokosok bitoroltak. Egyedül a cár atyuskának nyolcmillió hektár földbirtoka volt. A földnek, a legfontosabb termelőeszköznek a társadalmasítása és a sokmillió szegényparaszt közti felosztása felszabadította a földműveseket a bérlet alól. A földeket bérlő szegényparasztok ugyanis évente nem kevesebb mint hétszázmillió aranyrubelt fizettek a földesuraknak. Lenin elvtárs, a forradalmi tömegek legendás hírű vezére, a világ első szocialista államának a létrehozója azonban kihangsúlyozta azokban a napokban, hogy a földnek, vagyis a legfontosabb termelőeszköznek a közhasználatba vétele, a szegényparasztok közti felosztása arról biztosította a falvak népét, hogy a földbirtokosok uralma soha többé nem térhet vissza. Ez egyben azt is jelentette, hogy a falu dolgozó népének már magának kell gondoskodnia sorsáról. Alig húsz esztendő telt el a földről szóló dekrétum kiadásától, amikor a szovjetország földművesei a kollektív gazdálkodás, vagyis a kolhozok megalakítása mellett döntöttek. A szovjetállam átvette a teljes hatalmat, megoldotta az agrárprogramot. A Szovjetunióban napjainkban sokezer — különböző nagyságú földterületen gazdálkodó — kolhozban és szovhozban valósítják meg a párt és a társadalom által kitűzött feladatokat. Ezek a gazdaságok minden tekintetben rohamosan fejlődnek. Például a mezőgazdasági nyerstermelés az elmúlt időszakban több mint négyszeresével, a dolgozók reáljövedelme pedig több mint tizenháromszorosával növekedett. A fejlődés azonban dialektikus. A párt irányelveinek a megvalósításán százezrek és milliók munkálkodnak. A mezőgazdaságban is egyre nagyobb teret hódítanak a tudományosan megalapozott ismeretek, s az ember bonyolult folyamatok irányítója lett. A termelés növekedésével párhuzamosan egyre javul a szovjet földművesek életszínvonala. A szovjet társadalomban a törekvés végcéljának az ember jólétét tekintik. —hal— Növényvédelmi repülőgép-szolgálat A „Slov-Air“ mezőgazdasági repülőgép-szolgálat gépei a tavaszi szezónban intenzív műtrágyázást folytattak Csehszlovákia négy járásában. Minden gép naponta 35 tonna műtrágyát terített szét 350 hektár területen. A mezőgazdasági üzemekben nagyra értékelték a repülőgépek munkáját, mivel a műtrágyaszóró gépekkel a földek többsége nem volt elérhető. Egy-egy repülőgép legalább tíz műtrágyaszóró gép munkáját helyettesítette. A Slov-Airnak jelenleg 20 növényvédő állomása van Dél-Morvaországban. Ha kedvezőek az időjárási viszoyok, a gépek több váltásban dolgoznak, hogy maximálisan kihasználják őket. A 13 agrokémiai vállalattal és állami gazdasággal kötött szerződések alapján 472 ezer hektárt gondoznak Dél- Morvaország alföldi és hegyaljai területein. Dél-Morvaországban minden agrokémiai vállalatnak és állami gazdaságnak 10—20 mezei repülőtere van a terület tagoltságától függően. A mezőgazdasági üzemek fejlesztési tervei szerint fokozatosan kiépítik a jó minőségű állandó mezei leszállóhelyek hálózatát. Ez évben készül el például a morkavicei és a slušovicei aszfaltozott mezőgazdasági repülőtér. A korszerű telepek termelésének A Szabad Földműves 34. számában ** már beszámoltam róla, hogy az elmúlt négy év alatt a Nové Zámky-i járásban három korszerű sertéstelep kezdte meg a termelést. Mind a hármat azonos berendezéssel szerelték fel és zárt rendszerben termelnek. Az andovcei (Andód) és a svodíni (Szőgyén) telepek takarmányozástechnológiai, trágyaeltávolító és légkondicionáló berendezéseit az AGRA VALAMENNYI TELEPRE AZ ALÄBBI Jelentős számadatok ezek, ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy átlagsertésre (beleértve a szopós malacokat is) évi átlagban 178,5 kg sertéshúst értékesíthetnének, de néhányszor megismétlődik az a bizonyos „ha“. Щ Ha minden a tervvázlatok szerint történne, gondolva a termelési mutatókra; # Ha a statisztikai adatok, amelyekre a telepek építésénél alapoztak, nem lennének „kicsinosítva“; I Ha i tervezett hasznosság-mutatónál a nagyüzemi termelésben elért valóságos eredményeket vették volna alapnak, nem pedig a hízékonyság-vizsgáló. állomások adatait, amelyek — mint Ismeretes — a gyakorlatban vagyis nagyüzemi termelésben nem valósíthatók meg! Ezekre szeretnék érveket felsora-PrelouČ szállította. A többi berendezés úgyszólván házilag készült. A Dvory nad Žitavou-i telepen a Háztetők elletőkutricáit kivéve valamennyi berendezés az AGRÄ-tól származik. A tervvázlatokat Bratislavában a Mezőgazdasági Tervező Intézet, illetve ennek nitrai 'kirendeltsége készítette. Ezekhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni tapasztalataimból, amelyekre üzemelés közben figyeltünk fel. TERMELÉSI MUTATÓKAT TERVEZTÉK: koztatní, amelyek a termelés gyakorlatából fakadnak. Nincs szándékomban elmarasztalni a Mezőgazdasági Tervező Intézet dolgozóit, mégis ide kívánkozik egy gondolat, mégpedig az, hogy elszakadnak a gyakorlattól és munkájukban olyan statisztikai adatokra támaszkodnak, melyeknek helyessége esetleg nem biztos. (Félreértés ne essék, ez alatt a statisztikailag feltüntetett hasznosági mutatók adatait értem.) Sajnos, a számok éppen a termelésből erednek, és csak magunknak tehetünk érte szemrehányástl Tudom, nem közkedvelt kételkedni az emberek szavahihetőségében, de ha meg akarjuk állítani a kedvezőtlen folyamatot — mely évek óta a statisztikai adatok hitelessége körül mozog —, akkor mindenekelőtt a szemléleten kell változtatni. Ragadjuk ki példaképpen a malacszaporulatot, vagy a malacleváiasztást. A kocánként leválasztott malacok száma éves szinten sok gazdaságban meghaladja a húsz darabot. Mondhatnánk, hogy ez világszínvonal, ha nem tudnánk, hogy mi rejlik a számok mögött, mennyi átmeneti ikocasüldő játszik ebben közre, amelyek annak ellenére, hogy fialtak, malacokat neveltek, „pártába“ mennek a vágóhídra, ugyanakkor malacaikkal besegítenek a törzsállományban levő kocák teljesítményébe 1 Hasonló a helyzet a szopósmalac-elhullással is, ami a szakemberek körében már nem is számít mércének. Egyszer bizonyára felvet bennünket az a sok pénz, amit egyes gazdaságokban nyereségként elkönyvelnek, ami abból származik, hogy a 15—20 százalék szopósmalac-elhullás helyett csak 5— 10 százalékot mutatnak ki, ahol azonban rámenősebbek, ott mindössze öt százalékos elhullást könyvelnek el. Természetes, hogy ebből egy fillér haszon sem származik, s a nemzeti jövedelmet nem gyarapítja (de nem is csökkenti), ezért felesleges és helytelen az elhullott malacok egy részét meg nem születettnek nyilvánítani! Nem azért fájlalom ezt, mintha nekem nehezemre esne átmeneti süldőkkel foglalkozni, illetve nem állna módunkban elhelyezésük a hagyományos telepeken, vagy ahogy mondani szokás, probléma volna a ceruza kihegyezéssel. Nem! Csupán az aggaszt, hogy ezek az adatok kerülnek a tervezőkhöz s rajtuk keresztül azok a gazdaságok fizetnek rá, amelyek új telepeket létesítettek, mert az előirányzott hasznossági mutatók ezekre a statisztikai adatokra vonatkoznak. így van ez esetünkben is. A tervezett malacleválasztás kocánként 20,5 darab, az átlagos napi súlygyarapodás születéstől felhízásig 0,523 kg) Ilyen hasznossági adatok olvasásakor ugyanis nagyon mélyet kell lélegezni és akaratlanul is kitör a sóhaj, hogy „de jó is lenne!“, igen, de jó Is lenne, hogyha azok közül, akik ilyen mutatókra alapozzák az új telepeket, legalább egy esztendőre eljönnének közénk, segíteni ilyen eredmények elérésében! Ugyanis az utóbbi mutató a statisztikai adatok között is csak 20— 110 kg élősúlyú csoportoknál szerepel, nem pedig születéstől a felhízásig. Mindehhez ha még hozzátesszük, hogy a zártrendszerű tartás esetén a kocák szaporasága és malacfelnevelő tulajdonsága a hagyományos tartáshoz 'képest 1,5—2 darab malaccal csökken, akkor végképp ellentmondásokba ütközik az elmélet és a gyakorlat. Néhány éves üzemelésünk ugyanis azt mutatja, hogy a tervezett átlagállománnyal a tervezett termelés és értékesítés nem érhető el! Ebben az évben — az elmúlt hét hónap alatt — az átlagos napi súlygyarapodásban születéstől felhizásig 0,442 kilót értünk el (szopós malacoknál 0,257 kg, választott malacoknál 10—22 kg között 0,306 kilót, hízósertéseknél 22— 115 kg között pedig 0,537 kilót) és ez a számadat meghaladja a szövetkezeti átlagot, mely 0,412 kg, sőt nem mondok nagyot, ha azt mondom, hogy meghaladja a járási átlagot isi Már ebből is kitűnik, hogy a tervezett hízósertés-értékesítést nem érhetjük el, ugyanis a tervezett állomány — szopós malacok, választott malacok és hízósertések összlétszáma (mely 5896 db) — mellett a tervezett hústermelés 2 152 040 takarmányozási napra napi 0,537 kg súlygyarapodással 1 155 645 kg (1156,6 t) sertéshúst jelent, míg a valós számok alapján a 2 152 040 takarmányozási napra 0,442 kg napi súlygyarapodás mellett a hústermelés 951 202 kg (951,2 t), ami 204 443 kg különbözeiét jelent. Gyakorlati tapasztalat, hogy a kitermelt húsmennyiség 95 százaléka értékesítésre kerül, úgy ebben az esetben a különbözet 194 221 kg (194,2 t), ami a telep megtérülésének idejét, illetve az önköltségi mutatókat tetemesen befolyásolja. Folytathatnám az elemzést azzal, hogy a tervezett kocaselejtezés 33 százalék (darabban kifejezve 158 db), amit a tervezők az utolsó darabig 250 kg-os súlyban számítottak értékesítésre. A gyakorlat természetesen egészen más, ugyanis a „kiesett“ kocáknak kb. 30—40 százaléka kerül ki pozitív szelektálás útján, a többi pedig elhullás, illetve kényszervágás. A kényszervágásra került kocák 50—60 százaléka az elhullás terhére írható, mivel egészségi állapotuk vagy gyenge kondíciójuk miatt vágóállatként nem értékesíthetők. Ebből adódik a tervvázlatban feltüntetettek további 27 000—30 30 000 kgmal (27—30 t) való csökkenése. Az elmondottakból kitűnik, hogy rendes körülmények között a telep mintegy 900—920 tonna sertéshús értékesítésére képes. Amennyiben figyelemmel kísérjük a számokat és megpróbáljuk összehasonlítani a valóságos eredményekkel (ahol erre mód van), úgy megértjük az aggodalmat azok felett, akik ezután határozzák el magukat, hogy hasonló új telepet létesítenek termelési és gazdálkodási feltételeik javítására. Ezeknek szükségük lesz a mi segítségünkre, ami abból állhat, ha kellő hitelességi szintre emelik a statisztikai kimutatást. Be kell látnunk, hogy semmivel sem lesz kevesebb gondja annak, aki évente 25 db malacot választ el kocánként (már ilyenre is van példa), vagy annak aki 16—18 darabot választ el. Lehet, hogy valahol melléfogunk, mert mi egy fialásra átlagosan nem tudunk 8—8,3 db malacnál többet leválasztani s a kocák elletésében is csupán a kettőnél tartunk évente. Szerintem ezekkel a számadatokkal nagyon is a jelenlegi reális határok között Járunk. Teljesen más eredményhez juthatnánk, ha nem az előírásoknak megfelelően végeznénk a nyilvántartást, ha a kocasüldők éltetésékor darabonként nem számítanánk be a 115 takarmánynapot a kocák takarmánynapjaiba. Úgy is lehet csinálni, ha nem vezetjük be a nyilvántartásba a kocaselejtezést, ugyanakkor a helyette beállított és leellett ikocasüldőt nem nyilvánítjuk kocává, ezúton elhallgatunk kocánként 46 takarmánynapot (40% selejtezés esetén), ami az átlagkocalétszám kiszámításánál nagyban befolyásolja a végeredményt, éves szinten 12,6 százalék átlagkoca-csökkenést jelent. A sertések átlagos létszáma: Megnevezés: Darab: Koca 480 Tenyészkan 18 Szopós és választott malac 1864 Hízósertés * 4032 Összesen: 6394 A tervvázlatok alapján az értékesítés a következőképpen alakul: Selejt kocák Selejt kanok Hízósertések 158 darab ä 250 kg = 39 500 kg 7 darab ä 300 kg = 2100 kg 9563 darab ä 115 kg « 1 099 745 kg Összesen: 1 141345 kg
