Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-11-04 / 44. szám
Й>7в. november 4. SZABAD FÖLDMŰVES 1918. Az Egyesült Államok több mint egy éve lépett a hadviselő felek közé, a háború — az első világháború — két utolsó esztendejében az ország szocialista munkásmozgalma hirtelen fellendült. Amerikában egymást követték a íülönféle rendőri megtorlások, börtönbüntetések, lapelkobzások, szocialista újságírókat börtönöztek be. Ekkor járta be a világot az egyik amerikai szocialista újságíró, John Reed neve. Világhírnevét talán a szerencsének is köszönhette, mármint annak, hogy a forradalmas napokban történetesen oroszországi riporter volt. De hát sok riporter volt ott a forradalom helyszínén, s mégsem írtak olyan könyvet, mint 6. A „Tíz nap, amely megrengette a világot“ mindmáig az egyik legnagyszerűbb írás az oroszországi forradalmi erjedésről, s magáról a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. A híres kötet már minálunk is több kiadást megért, s ezért talán szükségtelen Is bemutatni. Ez alkalommal Reed életművének néhány más darabját hozzuk közel a magyar olvasókhoz. Ezek ugyancsak 1918-ból valók, s részint éppen oroszországi tudósítói tevékenységéhez kapcsolódnak. A már jelzett, zaklatott 1918-as évben az Egyesült Államokban több szocialista folyóirat Jelent meg. Közöttük volt a Masses és a Liberator is, amelyekben Reednek rendszeresen jelentek meg riportjai Oroszországról. Ezek a riportok nem mindig és nem mindenkiből váltottak ki osztatlan tetszést. így egy bizonyos Norman Hapgood 1918 májusában nyílt levélben fordult a szerkesztőséghez (amit a Liberator teljes terjedelmében közölt), s Reedet gyerekes túlzásokkal vádolta. Szerinte Reed azt állította, hogy a Kerenszkij-'kormány szándékosan tönkre akarta tenni az ország gazdasági életét, hogy a forradalmat megtorpedózza. A nyílt levélre a felolvasókörútről hazatérő Reed június 4-1 válaszában egyebek között a következőket írta: „ úgy hiszem, sohasem mondtam, hogy Kerenszkij vagy más „mérsékelt“ szocialista vezető „meg akarta volna torpedózni a forradalmat“. Az Ideiglenes Kormány burzsoá szárnya volt az, amely ezt megkísérelte, méghozzá nyíltan. Gyárakat zártak be azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a munkásokból kiéheztessék a demokratikus lelkesedést; az élelmet és ellátást elirányították a hadseregtől, hogy a katonabizottságokat tönkretegyék és „helyreállítsák a fegyelmet“, egész sereg bizonyíték van arra, hogy Riga eleste nem volt véletlen, hogy azt a hadsereg vezetői szándékosan készítették elő; Rodzjanko a moszkvai kereskedők konferenciáján kijelentette: „Az, hogy Pétervár a németek kezére kerül, nem lenne szerencsétlenség; először Is lefejezné az engedetlen Balti flottát, másodszor pedig eltüntetné a forradalmi pétervért munkásokat.“ A továbbiakban Reed utal arra, hogy a földbirtokosok miként tartóztatták le a földosztó bizottságok tagjait — amelyeket pedig az ideiglenes kormány tudomásával állítottak fel, majd megjegyezte, hogy még nagyon sok bizonyítékot hozhatna fel — főként, ha megkapná saját papírjait, feljegyzéseit, amelyeket hazatértekor az amerikai külügyminisztérium lefoglalt. Ezek között van az az interjúja is, amelyet Ljazanovval, az orosz olajkirállyal, illetve Kozovcevvel, a kadet párt moszkvai titkárával készített. Mindez arról is tanúskodott, hogy Reed mint újságíró mennyire körültekintően tájékozódott, hányféle irányból gyűjtötte össze az anyagot a való helyzet feltárásához. Két másik mozaikdarab ugyanebből az évből: mindkettő az orosz forradalommal és a világháborúval kapcsolatos, de mindkettőnek van amerikai vetülete is. Az Egyesült Államok vezető köreiben időről időre sokkal nagyobb félelem lépett fel a „forradalmi veszély“ láttán, mint a politikai szempontból tapasztaltabb angol, francia sorstársaiknál. S ugyancsak amerikai sajátosság, hogy a forradalmi, baloldali vezetőkkel, mozgalmakkal szemben nemcsak a helyi kormányzók, a sajtófejedelmek és a bírák lépnek fel, hanem mozgósítják a lincselő szélsőjobboldalt. 1918-ban több törvénysértő perre és néhány lincselésre is sor került. A perek közül az egyik az amerikai szocialista mozgalom valóban köztiszteletben álló vezetője, a munkásból lett szakszervezeti és politikai vezető, Eugene Debs ellen irányult, a másik a harcos szakszervezet, az IWW (Világ Ipari Munkásai) egész népes csoportja ellen, vagyis valóságos „monstre' per“ volt. A Liberator olvasóit mindkét perről John Reed tudósította. Debsről szólva Reed Így Irt:.......Sohasem találkoztam vele, de hallottam beszélni... most öregebb lett, sokat pusztított belőle a lefolytatott harc, de mosolya most is elragadó volt... Gene (Eugene beceneve — általában Így nevezték kortársai) beszélt. Aki soha nem hallotta, nem tudja, hogy ez mit jelent. Nem az erudició, hanem a szavak megválogatása* vagy hangjának moduláltsága volt a vonzereje, hanem arcának mozgása és a szavak őszintesége. Beszámolt felolvasókörútjáról — s valóságos gyermeki örömmel emlékezett meg arról, hogy járt túl a detektívek eszén Clevelandben, vagy hogy a kis városok polgármesterei, hazafias bizottságai miként próbálták lebeszélni arról, hogy beszédeket tartson — hiába. — Nem fél attól, hogy meglincselik? — kérdeztem. Gene mosolygott. „Nos, ez különös dolog — mondta. — Valahogy nem gondolok rá. Úgy gondolom, fizikailag védett vagyok. Tudom, hogy ameddig a szemem rajtuk tartom, nem tesznek majd semmit. Általában véve gyáva népség.“ Két hónappal később az említett monstre perről számolt be. Százegy embert állítottak bíróság elé Chicagóban, bányászokat, vas-, építő- és szállítómunkásokat —■ akik, mint Reed rámutatott: „nem féltek semmitől“. „A vádlottak elkülönítetten vannak összezsúfolva, sokan rövid ujjú ingben, egyesek újságot olvasnak, mások alszanak, ülnek, egyesek felállnak, munkás és harcos arcok __Számomra, aki éppen csak most tértem vissza Oroszországból, a jelenet valahogy különösen ismerősnek tűnt. Hosszabb ideig meg voltam zavarodva, az volt az érzésem, hogy mindezt már láttam valahol: s azután hirtelen rádöbbentem. Az IWW pere a chicagói szövetségi bírósági teremben úgy tűnt, mintha az oroszországi Munkás Szovjetek Központi Bizottságának lenne ülése Pétervárott. Nem tudtam az eszemmel felfogni, hogy ezek vádlottak. Egyáltalán nem voltak megfélemlítve, hanem ellenkezőleg, magabiztosak, érdeklődőek, emberileg figyelmesek voltak. ... egy pillanatig úgy tűnt, hogy az amerikai szovjetek központi bizottságát figyelném, amely Landis bíró ügyét vizsgálná, akit — mondjuk ellenforradalmi szervezkedésért vádolnak ...“ Az esküdtek kiválogatásánál az első kérdés így hang zott: „El tud-e képzelni egy olyan társadalmi rendszert, amelyben a munkások saját maguk lennének az üzemek tulajdonosai, s maguk vezetnék azokat?“ A tárgyalóterem így harci terep lett, ahol sző esett a nagy igazságokról, a tőkés rendszer egészéről, a gondolatszabadságról, a kisemmizettek és elnyomottak „jogáról“ a forradalomra, a sztrájkjogról és még sok mindenről. Reed nem szakadt el Oroszországtól. Továbbra is „az oroszországi“ riporter maradt. Egyike volt az elsőknek, akik kitartó harcot folytattak a szovjetellenes intervenciós politika leleplezéséért, Szovjet-Oroszország elismeréséért. A békeszerződéssel kapcsolatban így írt: „A kapitalista sajtó az antant országaiban harsány felháborodással ír a breszt-litovszki „orosz árulásról“. Ezzel szemben 6 emelt vádat az antantkormányok ellen (beleértve az amerikai Wilson-kormányt is): „Bresztben az antant nem támogatta az oroszokat, s ezért voltak kénytelenek elfogadni a német feltételeket. De nemcsak erről van szó; nemcsak hogy teljesen magukra hagyták az oroszokat, hanem a szibériai japán Invázió jelentősen meg is gyengítette őket abban a hősies küzdelemben, amelyet a Központi Hatalmak Jegyyefes gJ^ie,e}|ep folytatnak. Az antantkormányokom múlik^hógy eldöntsék, hogy á német militarizmus, avagy az orosz, bolsevizmus/ elleni gyűlöletük az erősebb-e.“ 1918 novemberében új cikkel jelentkezett a Liberatorban, amely így kezdődött: „Letartóztatásom és a szövetségi hivatal által való véd alá helyezésem, ami annak kövekeztében történt, hogy egy beszédben elleneztem az oroszországi antant-intervenciót, egy fontosabb kérdést is felvet, mint maga az intervenció. Hiszen ez közvetlenül érinti az Egyesült Államok kormányának háborús magatartását és a szövetségesek demokratikus céljait. Az a véleményem, hogy az amerikai nép rosszul tájékozott az európai, s mindenekelőtt az orosz viszonyokat illetően, s az orosz esetben kormányunk hamis információk alapján cselekszik. Továbbá, hogy azok, akik abban a helyzetben vannak, hogy a népet tájékoztassák az orosz helyzetről, vagy parancsot adnak arra, hogy hallgassanak, vagy ha mégis beszélnek, akkor az igazságügyminisztérium letartóztatja őket, ha pedig írnak akkor a postaügyi minisztérium tartóztatja híradásaikat. Ilyen körülmények között az amerikai nép nem alkothat reális képet... s a szuverén amerikai nép nem diktálhat demokratikus külpolitikát megbízott szolgáinak a Kongresszusban és a Fehér Házban.“ A forradalom 60. jubileumán azért Is érdemes John Reedre emlékeztetni, mert 1977 októbere egyúttal Reed születésének 90. évfordulója. Amiből az is kiszámítható, hogy még harmincéves sem volt, amikor felismerte: Október nemcsak Oroszországot, hanem a világot rengette meg. A barátsági hónapban szovjet népművészeti együttesek is szerepelnek hazánkban. Fotó: — tt— * Ezerkilencszáztizenhetet írtak. Október volt. Kemény és érces hangon szólt Lenin: — Tegnap korán volt, késő lenne holnap, ma, ma van itt az idő! Rongyos munkások, rongyait bakancsokban mondták: Ma! , Az Aurorán *' tü <. ; j. >. .4 ^ ~ * > Az ágyúk öblös acéltorka bömbölte: Mai dörögte: Ma! Nem suhognak többé a Téli Palotában zizzenve az ittas selyem szoknyák, nem zúgnak jóllakottan nehéz, húsvéti harangok! Vodkáspohárból többé nem vedel A lógó bajszú régi földesúri Nem ejtik többé a fekete földre maroknyi alvadt vérként rezes szakállukat az éhségtől lerogyó muzsikok! Nem törnek a havas utcákra többé a cár hordái, fekete kozákok, mint üvöltő, kardos, fekete szél! És nem menekülnek többé hegyes pikáik és fekete kucsmáik elől csatakos, véres hajfonalattal a munkásasszonyok! A kétfejű sas szárnyai elégtek! Lehullott a földre, dög! A jégpáncélos tengernél a Baltikumban egy ablakot bezártak. És kinyitottak egy ablakot! Ezerkilencszáztizenhetet írtak. Október volt. De ilyen ragyogó, csodás gyümölcsöt fa nem termett még soha. A föld, a tűz, az óceán sosem szült ilyen erőt még. Mi hozzuk azt világra! Félelem nélkül foghatjuk meg egymás kezét és csodálhatjuk a nyári csillagokat. £s azt mondjuk: „Ma élni jó.“ Es dalolunk, ahogyan még soha, dalt a boldogságról, mely édes, mint a szőlő, dalt a békéről, mely mély, mint az emberi szem. Ilyen édes, csodálatos gyümölcsöt egyetlen fa sem termett még soha. A leggyönyörűbb nyári éjszaka sem hajnalodott ilyen énekekkel és ily pompásan csodálatos színekkel. A föld, a tűz, az óceán szülötténél erősebbet, igen! a legerősebbet mi hozzuk a világra! 1 Moszkva egy része madártávlatból.
