Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-10-21 / 42. szám
12. SZABAD FÖLDMŰVES 1978. október 21. IINHHHOl ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■■■■■■■■■■»■■a ШШ A bel- és külföldi kereskedelem ** egyaránt fokozott érdeklődést tanúsít a konzervipar paradicsomkészítményei iránt. A püré, sűrítmények, a hámozatlanul eltett bogyók bármilyen mennyiségben értékesíthetők. Ebből következik, hogy a feldolgozóipar paradicsomigénye állandóan nő és ami ezzel együtt jár: a termelők számára a termesztés hosszú távon is kifizetődő vállalkozásnak ígérkezik. Természetesen ennek két előfeltétele van. Az egyik a megfelelő fajtáik választéka, a másik a megfelelő gépesítés. A trebišovi (Tőketerebes) járás mezőgazdasági üzemei az idén a konzerviparnak kétszázharminc hektáron termelnek paradicsomot, holott a Frucona ezer hektár paradicsom termését is szívesen felvásárolná. Tegyük hozzá, hogy egy járásban ezer hektáron paradicsomot .termelni nem olyan egyszerű, mert sok kézi munkát igényel. A JÖVÖ A HELYREVETETT PARADICSOMÉ A Král. Chlmec-i (Királyhelmec) Állami Gazdaságban az idén kilencvenöt hektáron kertészkednek. Juhász Lajos mérnökkel, a gazdaság igazgatóhelyettesével a zöldségtermesztés problémáiról és jövőjéről beszélgettem. „A zöldségtermesztés ma sem modern mesterség. Többnyire idős asszonyok dolgoznak a kertészetben. Tető nincs a fejük felett. Melegben, szélben, esőben kell dolgozniuk, emelgetni a harminckilós ládákat. De mit csináljunk? Kell a zöldség a közellátásnak. Végre sikerült megoldanunk a zöldségtermesztés szakosítását. Míg a múltban úgymond mindenfajta zöldParadicsom-termesztés nagyüzemi szinten ségféle termesztésével foglalkoztunk, jövőre már csak konzervipari paradicsomot fogunk termelni. Tehát a paradicsom-termesztésre specializálódtunk. Az idén negyven hektáron termesztünk paradicsomot, jövőre már nyolcvan és 1980-ban pedig százhúsz hektáron fogjuk ezt a nagyon fontos konzervipari növényt termelni. Ehhez már az idén biztosítottuk a feltételeket“. A gazdaságban a nagyüzemi paradicsom termesztésénél a hangsúlyt a helyrevetésre és a kombájnos betakarításra fektették. Magyarországról vásároltak hozzá gépsorokat. A helyrevetés lényege, hogy a két legmunkaigényesebb feladatot, a palántanevelést és -szedést gép oldja meg. Ezenkívül lehetővé teszi a korszerű növényvédelmet és vegyszeres gyomirtást. Nézzük a technológiai sort. Kezdődik a területegyengetéssel. Ezt a vetés előtti őszön végzik. Ezt követően már belép a gépsor és elvégzi az ágyáselőhúzást, következően a magágy előkészítését, majd a ikpmblnátorozás után áprilisban a vetést. A magyar gépegység egy menetben végzi a következőket: elkészíti a magágyat, kiszórja a gyomirtót, ezzel egyidőben az indító műtrágyát, vet és' hengerez. Amikor a kelő növény eléri a tizenkét centimétert, újra munkába áll a gép, és elvégzi a növényápolást és öntözést. A fajták augusztus 15—20 között érnek be. Dé permetezéssel meg lehet gyorsítani az érést. Amikor az érés foka eléri a hetven százalékot, munkába állhat a kombájn. Hogy az előnyöket teljes egészében ismertessük, még csak annyit, hogy a munkaerő-szükséglet csupán harmada a hagyományosnak, a legtöbb munkaerőt a betakarítás igényli, amikor is harminckét asszony a kombájnon válogat. A kertészeti üzemág vezetőjétől, Búdke Jaroslav mérnöktől a gépsor felől érdeklődtem. A főkertész elárulta, hogy a komplex gépsor öt és fél millió koronába ikerült. Ehhez csak anynyit, hogy az első hallásra drágának tűnik, de ha számításba vesszük, hogy ez a gép a hagyma és még jónéhány növény termesztésével kapcsolatban is „mindent tud“, akkor elgondolhatjuk, hogy egy viszonylag specializált gazdaságnak már megéri a befektetést. Idén a negyven hektár paradicsomból másfél millió korona bevételt terveztek, jövőre a 80 hektár paradicsomból 3 millió koronára és 1980-ban pedig a 120 hektár paradicsomból már 4,6 millió korona bevételre számítanak. Természetesen a bevételi terveket 239 mázsás átlagos hektárhozam elérésére tervezték. A főkertész elárulta, hogy olyan fajta paradicsomvetőmagvakat biztosított a konzervgyár, amelyek alkalmasaik a gépi betakarításra. Például a Ventura, Interitiech fajták jövedelmezőségi termésszintje 300—350 mázsa, de az UC—105 és az UC—134 fajta is megadja a 300 —320 mázsát hektáronként. Ezek a fajták a betegségekkel szemben ellenállók, színre, formára jók, nagy a létartalmuk. Befejezésül még annyit, hogy hiba lenne most azt mondani, hogy a terebesi járás gazdaságai gyorsan, meggondolás nélkül térjenek rá a gazdaságosnak ígérkező paradicsom-termesztésre. Az viszont tény, hogy a gondos előkészület, a tájékozódás sokat segít, és lehetővé teszi, hogy pár éven belül a közös gazdaságok a terebesi járásban is a konzeripart kiszolgáló egységekké formálódjanak, megfelelve a fogyasztói, a népgazdasági és a saját érdeknek. Illés Bertalan minőségű réti széna termett. Azóta a- g zunban, hogy az Ipoly szabályozása . itt-ott megtörtént, a tavaszi időszakban, de általában júniusig, víz alatt ' vannak ezek a területek. A háromezerkétszáz hektáros Vörös Lobogó , földjeiből általában minden esztendő- , ben ezerháromszázötven hektárt elönt a folyó. Nemcsak az árterületet, ha- , nem a művelt földekből is pár száz hektárt; elpusztítja a kultúrnövényeket; keresztülhúzza a szövetkezet számítását. Mit lehet termelni az olyan területeken, amelyek csak júniusban meűtesülnek a víztől? A legjobb esetben csalamádét, tehát értéktelen takarmányt, amitől bizony nagyon vékonyan csordul a tej. Természetes, hogy ilyen körülmények között a termelés tervszerű fejlesztése leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Pedig nagyvonalú gazdaságfejlesztési elképzelésekben itt sincs hiány. Szeretnék mielőbb megoldani az állattenyésztés összpontosítását és szakosítását is. Az elképzelések reálisak és nem túlságosan nagy befektetést igényelnek. Öt év alatt — körülbelül hatmillió korona beruházással — az ipolysági részleget malacnevelésre, a viskit hizlalásra, a pereszlényit pedig tejtermelésre akarják szakosítani, míg a terméketlen dombokon, körülbelül százhúsz hektáros területen, a korszerű juhtenyésztés meghonosítását tervezik. -Hatmillió korona kellene csupán! De honnan vegye a szövetkezet, amikor a gazdasági évet rendszeresen — az említett okok miatt — ráfizetéssel zárja? Illenék mielőbb megvizsgálni azt is — a termelés ésszerű szerkezetének kialakításával egyidőben —, hogy a talajminőség és az egyéb természeti adottságok helyesen voltak-e annak idején felmérve?! Lehet, hogy igazuk , van a Vörös Lobogó vezetőinek, amikor azt állítják, ebben a kérdésben nagy melléfogás történt. Valóban nehéz magyarázatot találni arra, miért kap ez a szövetkezet száz korona árutermelés után csupán egy korona különbözeti járadékot, amikor a helybeli állami gazdaság, valamint a középszlovákiai kerülethez tartozó szécsén-i kei szomszéd szövetkezet huszonhat • koronát kap?! Nem beszélve arról, • hogy az ipolysági szövetkezetét a- földadó is jobban terheli, hiszen há- romszázhúsz koronát fizet minden : hektár után. A helyzet, illetve a termelés adott\ ságainak megítélése arra hagy következtetni, hogy a három gazdaság talajviszonyaiban és egyéb természeti adottságaiban lényeges különbségek nincsenek. Akkor miért van ilyen nagy különbség a különbözeti járadék öszszegében? Vajon nem egyik oka ez is annak, hogy az ipolysági szövetkezet fejlesztéséhez szükséges jövedelemfelhalmozás lehetetlenné vált? Megoldásra váró kérdések ezek. Persze csak hasznára lesz a szövetkezetnek, ha az említett objektív okok felmérésével és semlegesítésével egyidőben az üzemirányítás és a munkaszervezés is bonckés alá kerül. Ez hasznos lehet annak ellenére, hogy ezen a téren kirívó fogyatékosságok nem észlelhetők. Ettől függetlenül a körülmények elmélyült elemzése rávezetheti a szövetkezet vezetőségét olyan lehetőségek felismerésére, amelyek ésszerű kihasználása a gazdálkodás színvonalának emelkedéséhez vezet. Az ipolysági Vörös Lobogó Efsz és a helybeli mezőgazdasági szaktanintézet között jő kapcsolat és egyetértés van. Az iskola tanulói ebben a szövetkezetben ismerkednek meg a termelési módszerekkel. Tehát ez a gazdaság a jövendő szakemberek nevelésében komoly szerepet tölt be. S ha már ez így van, akkor hatványozottabban jelentkezik e gazdaság fejlesztésének igénye. Ugyanis a tudományos-műszaki forradalom jelenlegi szakaszában a mezőgazdasági üzemek olyan szakembereket várnak az iskoláktól, akik nemcsak elméletileg, hanem gyakorlati szempontból is felkészültek a korszerű mezőgazdasági gépek és berendezések kezelésre, a termelés fejlesztésére, s akik a nagyüzemi mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez már a „tangazdaságban“ is jó tapasztalatokat szereztek. Ezeknek a nélkülözhetetlen feltételeknek a megteremtése az ipolysági Vörös Lobogó Efsz-ben elodázhatatlan követelmény. Ezt az illetékeseknek, köztük a szövetkezet vezetőségének is tudatosítaniuk kell. PATHÖ KAROLY A melléktermékek hasznosításáról Az elmúlt tizenöt évben a baromfi- és a sertéstenyésztés a KGST tagállamaiban nagy fejlődésen ment keresztül. A baromfitenyésztés termelése húszszorosára, a vágósertésé pedig ötszörösére nőtt, a szarvarmarhatenyésztés eredményei azonban nem ennyire kedvezőek. Az ágazat termelési költségeinek 60—70 százalékát a takarmányozási költségek teszik ki, emiatt jóval nagyobb figyelmet kell fordítani a szarvasmarhák takarmányozására. Ahhoz, hogy a kérődzők táplálásában a fenti állatfajokhoz hasonló eredményt lehessen elérni .mindenekelőtt a biológiai igényeiknek kell eleget tenni. Figyelembe kell vennünk, hogy a takarmányt nem közvetlenül az állat, hanem a bendőben levő baktériumok sokasága hasznosítja. A bendőben a tejtermeléshez optimális ecet- és propionsav arányt akkor lehet kialakítani, ha a naponta adagolt takarmányok szárazanyagában húsz százalék körüli a rosttartalom. Ha pl. egy tehén naponként 15 kg szárazanyagot fogyaszt, akkor a takarmányadagban 3 kg körüli nyersrostot kell neki juttatni. A kérődzők ellátásában jellemző, hogy a megetetett takarmányenergia elérésére 70—75 százaléknyi tömegtakarmányt és 25—30 százaléknyi abrakot kell számukra juttatni. A fehérjeszükséglet szempontjából az arány még kedvezőtlenebb. Tapasztalatok alapján az 1—2 centiméterre szecskázott szalma-kukoricaszár és a 30 szárazanyagtartalom feletti silókukorica jól kielégíti az állatok rostigényét. Ezen biológiai sajátosságokat figyelembe véve a kérődzők takarmányozását elsősorban „tömegtakarmányokra“ (kell alapozni. A melléktermékek hasznosításának üzemi lehetőségeiről tartott tanácskozáson szóba került többek között, hogy a nagy létszámú szarvasmarhaágazatban egyik fő feladat az üzemben termelt melléktermékek maximális felhasználása. A komplett napi takarmányban a melléktermékek arányát a termelés színvonala határozza meg. A teheneknél 3800 liter tejátlagig 3—4 kg szalma vagy kukoricaszár hasznosítása lehetséges. A növendéküszők napi takarmánya 80—85 százalék melléktermékből állhat. A hízómarhák napi takarmányába — havi 36 kg súlygyarapodással — 1,5—2 kg melléktermék juttatható. Az anyajuh és növendék juh napi takarmányában 80—85 százalék melléktermék lehet. A melléktermék felhasználására jól bevált a „pelletálással“ (préseléssel) készített tömegtakarmány. A pellet formájában etetett melléktermékek jelentősége az, hogy az olcsó NPN- anyagok nagy biztonsággal hasznosíthatók. A tehenek napi fehérje-szükségletüknek 30 százalékát karbamidban kaphatják. A szalma felhasználásának másik módszere a szecskázott anyag NaOH- val (nátronlúggal) feltárása. Nagyon jól bevált ehhez a TAARUP és az SP— 2000-es dán szalmafeltáró gép. Ezek lehetővé teszik, hogy a szalma emészthetőségét 60—80 százalékkal növeljük. A módszer előnye az olcsóság. Az etetés jól gépesíthető, silókukoricával egy menetben kiadagolható. Dr. László László Ellenőrzéssel a jobb eredményekért Négy évvel ezelőtt magam is szemtanúja voltam annak, amikor négy kisebb szövetkezet tagsága kimondta az igent. Šahyban, vagyis Ipolyságon született meg a helybeli, az ipolyviski, a pereszlényi és a tesmagi szövetkezeti tagok határozata a négy szövetkezet egyesüléséről. Az egyesült nagygazdaság élére olyan elnököt választottak, aki a gazdaságirányításban való jártasságát és rátermettségét nem kellett, hogy szavakkal bizonygassa. A bizalmat előlegező szövetkezeti tagok ismerték őt és tudtak azokról az eredményekről is, amelyeket a középtúri szövetkezet i— melynek elnöki székét kicserélte az ipolyságival — a termés- és gazdaságfejlesztésben elért. A hangulat is bizakodó volt. Vezetők és sorkatonák egyaránt abban reménykedtek, hogy közös erővel könnyebben megbirkóznak azokkal a problémákkal, amelyek a volt kisebb szövetkezetek fejlődését, főleg az utóbbi években nebezítették. Az eltelt négy esztendő folyamán sok problémát megoldottak. A szövetkezet évi termelésének értéke az egyesülés előtti harmincötmillió koronáról negyvenötmillióra növekedett. Főleg azáltal, hogy a gabonatermesztésben megközelítették és szigorúan tartják az ötven mázsától csak egykét mázsával kisebb hektárhozamot; hogy a nyolcvan hektáros kertészetük jó jövedelemforrásnak bizonyult; s hogy a termelés további ágazataiban is szemmel látható fejlődés tapasztalható. Ezek az eredmények azonban elhomályosulnak a megoldhatatlannak tűnő problémák árnyékában. Hogy milyen méretűek ezek a problémák? Nagyok és bonyolultak. Nagy hiba lenne, ha a mezőgazdaság irányító szervei továbbra is abban a tévhitben ringatnák magukat, hogy azokat az ipolysági Vörös Lobogó Efsz könnyedén és gyorsan megoldja. A termelés és a gazdaság fejlesztését nehezítő objektív okokkal való szélmalomharc a szövekezet fokozatos eladósodásával párosul, s így a szövetkezet fejlesztésének anyagi feltételei sem jöhetnek létre. Amikor KECSKÉS KÁROLLYAL, a szövetkezet elnökével ás további vezető dolgozókkal a szövetkezet helyzetét és fejlesztésének lehetőségeit latolgattuk, arra a következtetésre jutottunk, hogy a legnagyobb gondot az állattenyésztés és a növénytermesztés közötti összhang megteremtése adja. Ugyanis a növénytermesztés szerkezete, amelyet az árutermelési követelményekhez igazodva alakítottak ki, nincs összhangban a sajátos természeti adottságokkal, sem pedig a viszonylagosan túlméretezett állatállománynyal, s így lehetetlen a tej- és a hústermelés tervszerű növekedését minőségi takarmányok termesztésével garantálni. Mindig rossz gazdának tartották azt, aki nem tudott minőségi takarmányt termelni. Ezt egy kis túlzással ráhúzhatnánk az Ipolyságiakra is. Ez azonban nem lenne helyénvaló. Hiszen közismert, hogy az Ipoly minden évben keresztülhúzza a szövetkezet számítását. Okkal vagy ok nélkül, sokat késik ennek a foiyónak a szabályozása. Itt-ott ugyan bővítik és mélyítik a folyó medrét, főleg a lakott területek ármentesítése céljából, de ez az Ipoly menti szövetkezetek helyzetén vajmi keveset segít. Kedvezőbben alakult volna az ipolysági szövetkezet helyzete is, ha ennek a foiyónak a szabályozását az alsó folyástól kezdik. Cgy látszik azonban, hogy az ország gazdasági helyzete nem engedi meg azt, hogy a hatalmas beruházásokat igénylő építkezések mellett az Ipoly folyamatos szabályozását is megoldjuk. Ezt a tényt azonban figyelembe kellene venni e folyó által nagyon megkárosított ipolysági Vörös Lobogóval szemben támasztott árutermelési feladatok meghatározásakor is. Tehát lehetővé kellene tenni ennek a szövetkezetnek az összhang megteremtését az állattenyésztés és a növénytermesztés között. Amíg ez nem történik meg, addig számolni kell azzal, hogy ennek a szövetkezetnek az állattenyésztése a gazdaságfejlesztés könyörtelen fékezője marad. Bizony, ha a szarvasmarha-állományt a jövőben is . csatornádéval és más gazdaságokban feleslegessé vált rossz minőségű, ugyanakkor drágán vásárolt terimés takarmányokkal traktálják, akkor megfeneklenek a jelenlegi alacsony színvonalon. Valamikor az Ipoly árterületén jó Az ipolyszakállasi (Ipeľský Sokolec) Csehszlovák- Magyar Barátság Efsz ellenőrző bizottsága Torma Kálmán vezetésével komplex ellenőrzést végzett az állattenyésztés feladatai teljesítésének megállapítására. A bizottság megállapította, hogy az állattenyésztésben további javulás állt be. Sikerült betartani az állatok létszámát. Szarvasmarhából 60,1, sertésből 168,5, juhból pedig 31 darab jut száz hektár földterületre. A tej- és marhahústermelés szakaszán túlteljesítik tervfeladataikat. Marhahúsból kétszázhuszonnégy mázsát, tejből pedig több mint nyolcvanöt ezer litert termeltek terven felül. A sertéshús termelési tervfeladatát azonban csak hetvenkilenc százalékra sikerült teljesíteniük, ami a malacelválasztás gyenge színvonalával magyarázható. A szarvasmarha-tenyésztésben valamennyi hasznossági mutatóval megbirkóztak. A napi darabonkénti súlygyarapodás túlhaladta az egy kilót, és a sertéstenyésztésben 0,528 kiló volt az átlagos súlygyarapodás. Társadalmunkkal szembeni kötelezettségeiket váltakozó sikerrel teljesítik. Míg tejből túlteljesítették a tervfeladatot, addig a vágóállat eladási tervét csak nyolcvankét százalékra teljesítették. Az ellenőrző bizottság megállapította, hogy az állattenyésztési részleg dolgozói nagy gondot fordítanak a takarmányok ésszerű hasznosítására. Eredményeiket rendszeresen figyelemmel kísérik és értékelik. Néhányan a fejők közül vizezéssel szerették volna „növelni“ a tejhozamot. Ezek ellen fegyelmi” eljárást indítottak. A szövetkezetben az ellenőrzés színvonala a kívánt színvonalon van. A bizottság által észlelt fogyatékosságokról a vezetőség érdemben tárgyalt, s ezek kiküszöböléséről gondoskodik. Ez is bizonyítja, hogy szívügyüknek tartják az állattenyésztés hatékonyságának a növelését. Abel Gábor I
