Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-10-07 / 40. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1978. 7/ Tanultak a történtekből tápunk olvasói bizonyára emlékeznek még a „Más ikárán tanul az okos“ című cikkemre, amelyet az 1976—77-es év bajnoki küzdelmeinek tavaszi fordulója során írtam az Okoličná na Ostrove—Dulovce mérkőzést követően. Az említett írásban hivatkoztam az SZTSZ JB mellett működő labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntésére, amelyet az ekeli labdarúgók sportszerűtlensége — a játékvezető tettleges bántalmazása — után hozott. A fegyelmi bizottság döntése — a járási bajnokság II. osztályából való kizárás — látszatra túl szigorúnak tűnt, de mérlegelve a sportszerűtlenség súlyosságát, a döntést helyesnek és időszerűnek kell tekinteni. Vajon mi a helyzet ma? Erre vártam választ, amikor fölkerestem Oilári Vidor elvtársat, az ekell sportszervezet elnökét. Megtudtam, hogy a sajnálatos eset után a sportszervezet vezetősége olyan Intézkedéseket foganatosított, melyek a jövőben kizárják a hasonló sportszerűtlenségek előfordulását. Elbeszélgettek a játékosokkal Is, akik megígérték, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ismét feljussanak а II. osztályba. A vezetőség minden előfeltételt megteremtett ennek érdekében. A közös munka gyümölcsözőnek bizonyult, mert nemcsak a bajnokságot nyerte meg a csapat, hanem a sportszerűségl versenyben is első helyen végzett. A játékosok által elért siker egyik részese Csicsai Sándor edző, aki tudását Igyekszik átadni a fiataloknak. Sikerben az alábbi játékosok osztoznak: Vida Gábor, Веке József, Lelkes Béla, Csépi Nándor, Filkó Ottó, Susík Zoltán, Szabó János, Kacz István, Paksi János, Házi Mihály, Csontó László, Szigeti Károly és Horváth Ferenc. A járási labdarúgó-szövetség elnöksége hatálytalanította Fekete Zsigmond játékjogának felfüggesztését, s az őszi idénytől kezdve már ő is szerepelhet. Bízunk abban, hogy a játékosok — a tanulságoák levonása után — józan megfontoltságot tanúsítanak és sportszerű eszközökkel fognak továbbra is küzdeni a bajnoki pontokért. A sportszervezet vezetősége törődik az utánpótlás nevelésével is, amit az is bizonyít, hogy a jelenlegi bajnoki idény során egy ifi-csapatot nevezett be a járási bajnokság II. osztályába. Az ifik neveléséről Szendi János edző gondoskodik. Amint már fenteblj említettem, a sportszervezet vezetősége — 01- léri Vidor elnök, Haxer Péter, Horváth József, Diósi Tibor, Szendi János, Farkas Tibor, Susík László, Török Tivadar és Farkas György — a feladata magaslatán áll, ezzel magyarázható a válságos időszak áthidalása is. A beszélgetés alkalmával megtudtam, hogy a közös szövetkezet vezetősége Nagy László elnökkel az élen, teljesen díjtalanul bocsátja a sportolók rendelkezésére az autóbuszát és a vashulladékból befolyó összeget pedig felszerelések biztosítására fordítják. összegezve az elmondottakat, bátran állíthatjuk, hogy az ekeli példa szemléltetően bizonyítja, hogy pártos hozzáállással nincs vesztett ügy, s nem kell mindjárt a „rozsba hajítani a fegyvert!“ Az ekeli sportfejlődés jelenleg jó kezekben van és ez mindnyájunkat bizalommal tölt el. Andriskin József Az élvonalban Vasa Pál komárnói (Komárom) játékvezető hat évvel ezelőtt indult el a játékvezetés rögös útján. Az előmenetelt illetően nem táplált hiú reményeket, mert tisztában volt azzal, hogy az érvényesüléshez a tudás, fizikai felkészülés és a tárgyilagos játékvezetés elengedhetetlen követelmény. Nem lehet oka panaszra, mert az eltelt hat esztendőt sikerek fémjelzik. Minden év egy-egy felfelé vezető lépcsőfokot jelentett pályafutásában. Ezzel pedig kevés játékvezető dicsekedhet. A gyors előrelépést tudásának, fizikai felkészültségének, s a zöld gyepen hozott határozott, szigorú, de tárgyilagos ítéleteinek köszönheti. Vass Pál játékvezetői tevékenységét értékelték s javasolták, hogy a Szlovák Nemzeti Ligában vezessen mérkőzéseket. A „tűzkeresztségen“ a Žilina—Považská Bystrica mérkőzésen esett át, melyen a vendégek 1:4 arányú győzelmet arattak. A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le, ami a jövőbeni játékvezetés szempontjából nem közömbös számára. Az elmúlt hat év alatt Vass Pál közel 300 mérkőzést vezetett és ugyanannyin vett részt mint partjelző. Minden mérkőzésre igyekszik a lehető legjobban felkészülni és azzal a szándékkal indítja útnak a labdát, hogy az általa vezetett mérkőzés sportszerű legyen. A játékszabályokat betartatja, mert tisztában van azzal, hogy csak így szerezhet tekintélyt magának. A „fenegyerekekkel“ szemben szigorú, de mindig megfontoltan ítél. Előbb jó szóval igyekszik a játékosra hatni, de ha az nem használ, az illető játékidő alatt kénytelen elhagyni a pályát. A. J. Az Ipolysági vegyeskar. * Énekelve -kultúrát terjeszteni Az ország kisebb-nagyobb váró* ** saiban és falvaiban alig van ünnepély énekkar, vagy éneklő cső* port fellépése nélkül. A csehszlovát kiai magyar kórusmozgalom fejlődé* sét mind nagyobb felelősségtudattal és hozzáértéssel főleg a CSEMADOK- szervezetek irányítják. Az időnkénti értékelés azonban arra figyelmeztet, hogy noha a zenei életet igen sok kiváló kórus tevékenysége színezi, az alapoknál mégis több helyen baj van. Az egyik helyen a szakmai színvonal alacsony volta, a vezetés következetlensége, az anyagi támogatás szűkössége okoz gondot, másutt az énekkar feladatainak téves értelmezése nehezíti meg a kórusok munkáját. Ellentmondásos tehát a helyzet. Ezt a következtetést vonhattuk le abból a beszélgetésből is, melyet Pásztor Lajossal, a CSEMADOK Levicei (Léva) Járási Bizottságának titkárával folytattunk. TÍZ ÉV TÄVLATA Tíz évvel ezelőtt kezdett fellendülni a járás énekkari mozgalma. Három kórusunk — a lévai, šahyi (Ipolyság) és az ipolyszakállasi — tevékenykedett eredményesen. — Mi volt akkor a mozgatóerő? — Egyrészt az, hogy olyan emberek kerültek a járásban a kórusmozgalom élére, akik szerették a munkájukat, s mindennap szükségletüknek tartották a kultúrát. Másrészt döntő hatásúnak bizonyult a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának megalakulása. Akik itt énekeltek és énekelnek, sokat tanulhattak tőlük. Hogy mást ne említsek, Vass Lajostól. Persze mindehhez az is hozzájárult, hogy az énekkarok vezetői és karnagyai rövidebb és hosszabb időtartamú tanfolyamokon vettek részt. — Miben nyilvánulnak meg napjaik ellentmondásai? — Mindenekelőtt abban, hogy éppen a járási székhelyen, Léván nem sikerül újból összehozni egy énekkart. Pedig a három évvel ezelőtt megszűnt lévai énekkar több mint félévszázados múltra tekintett vissza. Alakulása egybeesett a munkáskórusok ténykedésével, nehéz körülmények között végezte — annak idején — a munkáját, de a szépre szomjazó munkásközönség A felszólalások Nemcsak a parlamentben vannak felszólalások, de néha a színházban is. Ez akkor esik meg, amikor a néző annyira beleélt magát a látványba, az élménybe, hogy tetszésében, vagy nemtetszésében hangosan felkiált, felszól a színpadra. Persze van kellemetlen felszólalás is. Például egyszer az egyik színésznőnk kicsit tájszólással mondta ki azt a szót, hogy tea, mire az első sorból valaki halkan felszólt, hogy „nem teja, hanem tea“. De azért legtöbbször humorosak ezek a felszólalások. Hamarjában el is mondanék kettőt. Az Ármány és szerelemben, a darab végén az agyonkínzott, megalázott szerelmespár megmérgezi magát és haldokolva búcsúzkodnak egymástól. Schiller gyönyörű szaval hangzanak az egyik vidéki előadáson, s Margitka szépen játssza a haldoklási jelenetet. Peregnek a könynyek, szipog a nézőtér. Egyszer csak Margitka — szerepe szerint — abbahagyja a szöveget és vonaglanl kezd a méreg okozta görcsöktől. Ezt már nem bírja elviselni egy néni az első sorban, és síró hangon felkiált a színpadra: „Halj már meg, te szegény!" Azzal hangosan sírni kezd. Persze a felocsúdó közönség hangos kacagással reagál az őszinte, de nem oda való felkiáltásra. A másik eset velem történt meg az Éjféli mise című drámában. Az egyik jelenetben a partnernőm, aki a feleségemet játszotta, arcon vágott. A színházi pofonnak van egy jól kipróbált fajtája, amit a nyakra adunk egymásnak, s így a pofon elcsattan, de nem fáj. Persze ezt ügyesen kell csinálni, hogy a közönség ne vegye észre. Ezért én arccal voltam állítva a nézőknek, feleségem, illetve partnernőm, háttal. Ennek ez a technikája Az egyik előadáson a kolléganőm lába alatt megcsúszott a szőnyeg, megbillent és olyan eredeti csattanós pofont kaptam tőle, hogy még az állkapcsom is kiugrott. Ráadásul a szemüvegem is eltört, és az üveg legurult a nézők közé. Dermedt csend követte a csattanást, mindenki várta, hogy mi lesz. Erre a nagy csendben egy bácsi megjegyezte: „NNE, ez a tied!" A közönség nevethetett, én nem. De napokig nyilallt az oldalam a ki nem robbant nevetéstől. Aztán még mondják, hogy könnyű a színészeknek. t Sipuss Ernő mindenhol áhítattal és megértéssel fogadta fellépéseit. Sajnos az ipolyszakállasi énekkar is a lévaiak példáját követte, s napjainkban egyetlen vegyeskar, az Ipolysági maradt meg hírmondónak. Szerencsére a fiatalokkal — az iskolák révén — jobban állunk. A lévai óvónőképzőben, a želiezovcei (Zseliz) gimnáziumban, a zbrojnikyi (Fegyvernek) és a Pláštovcei (Palást) Alapfokú Kilencéves Iskolában működnek énekkarok. Az iskolai énekkarok ténykedésében is fennáll az ellentmondás. Több éves türelmes munkára van szükség, míg a diákkórusok tagjai összeszoknak. Az iskola padjaiból kikerülve viszont kárba vész a pedagógusok több éves, valójában dicséretes igyekezeté. AMÍG TART A LELKESEDÉS A gyakorlatban többször bebizonyosodott, hogy az énekkarok sikere, vagy bukása a karnagy.és a tagság meggyőződésén alapszik. Az énekkarokban kialakult szervezeti keretek — karnagy, vezetőség — olyan légkört teremthetnek, amelyben a munka tervezése és megvalósítása, az énekkar kisebb-nagyobb gondjainak megoldása valóban kollektív tevékenység. Ebben a közösségben jól helyezkedhet el a karnagy, aki ha valóban rátermett, betöltheti az énekkar szellemi irányítójának szerepét. — Ügyért lelkesedni tudó vezetőkre, cselekvő ikórustagokra van szükség. Ez aranyszabály! Sokat beszélünk róla közgyűléseken, évfordulókon, de aztán fátylat borítunk rá. A CSEMADOK-alapszervezetekben valóban el kellene jutni ennek a gyakorlati felismeréséhez. Lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy az egyéneken múlik a sikeres munka. Számtalan olyan falut tudnék példaként felhozni, ahol harminc-negyven ember is kész lenne énekelni, ha lenne, aki foglalkozna velük. Eddig is csak a lelkes, önfeláldozó embereikre építhettünk. Eredményes munka folyt, amíg tartott az ő lelkesedésük. — Mi a helyzet az éneklő csoportokkal? — Ez a munka nem igényel olyan szakértelmet, mint a kórusvezetés, ezért az éneklést szerető emberek maguk is képesek összehozni egy-egy csoportot. A lévaiak, nagyölvediek, kétyiek, tesmagiak, nagytúriak, garaingyörgyiek — hogy csak párat említsek — szerepelnek a legeredményesebben. Közös törekvésük az, hogy az előadott művekkel önmaguknak és a közönségnek mindig nyújtsanak valamit, ami a ma embere számára érdekes, gondolatébresztő — egyúttal szórakoztató és élvezetes is. Az éneklő csoportjaink műsorában lehet leginkább a hagyományok ápolását felfedezni. Az anyagot maguk gyűjtik, s ma már olyan éleslátásra tettek szert, hogy maguk is képesek megítélni és összegyűjteni népdalhagyományaink gyöngyszemeit. Leginkább olyan népdalokat tűznek műsorukra, amikhez megvan az eszköztáruk, pontosabban az előadókészségük. Előadásmódjuk szenvedélyességének, a belső meggyőződésnek köszönve a legfontosabb közlések hangsúlya még olyankor is célba talál, ha a hang, amelyen a dal megszólal, nem a legműveltebb. — Összegezve: A jövőre nézve milyenek a kilátások? — A fentiekben említettek miatt pontos tervekről nem beszélhetek. Ha lesznek önfeláldozó embereink, lesznek énekkaraink is. Sok olyan kultúrtársra lenne szükségünk, mint Kovács Magdolna és Dr. Blaskó László — az Ipolysági énekkar karnagya és vezetője —, vagy Tóth Istvánná, Imre Lászlóné, Szeréna Sándorné, Bartos Lajus, Tóth Géza, Ivanics János, Szalai Pál, az éneklő csoportok és diákkőrusolt vezetői. A lévai járásban az ötvenegy CSEMADOK-szervezet több mint hétezer tagot számlál. A CSEMADOK-szervezetekkel együtt a járás énekkarainál is „névsorolvasást“ tartottunk. Valljuk be őszintén, hogy nagyon elszomorító listához jutottunk. „Ha lesznek önfeláldozó embereink, lesznek énekkaraink is.“ „Eddig is csak a lelkes, önfeláldozó emberekre számíthattunk“ — visszhangzanak Pásztor elvtárs szavai. A romantikához, amelyet mai életünkből némely fiatal hiányol, nem utolsósorban ezen a művelődési és cselekvési égységen át lehet eljutni. Énekelni, kultúrát terjeszteni és önmagunk műveltségét gyarapítani, emberekhez eljutni, és emberebb emberré válni, dalolni és cselekedni — ezt kívánják a járás kórushagyományai. CSIBA LÄSZLÖ A bratislavai Pihenés és Kultúra Parkjában október 7—12 között rendezik meg a sport és turisztikai felszerelések, eszközök, nemzetközi kiállítását. Fotó: .—ti—<
