Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-09-09 / 36. szám

1978. szeptember 9. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Lev Nyikolajevics Tolsztoj Bátran harcolt a boldogabb jövőért гЛ orosz parasztok élnek. Szándékét csak 1910-ben sikerült megvalósíta­nia, amikor az október 28-ról 29-re viradó éjszaka titokban, felesége és családja tudta nélkül, orvosa és ba­rátja, a szlovák Duéan Makovický kíséretében megszökött Jasznaja Pol­­janáról. Üj életet azonban már nem kezdhetett, mert vándorlása közben súlyosan megbetegedett és Asztapovo település vasútállomásán 1910 novem­ber huszadikén tüdőgyulladásban maghalt. Jasznaja Poljanán temették el, hatalmas tömeg részvételével, mély részvéttel és együttérzéssel. Lev Nyikolajevics Tolsztoj óriási hatást gyakorolt mind az orosz, mind a világirodalom további fejlődésére. Tolsztoj kora orosz társadalmának legnagyobb és legszigorúbb bírálója volt, leleplezte e társadalom összes negatív jelenségeit, igazságtalansá­gait, hibáit és visszásságait. Zseniá­lis műveiben a nép nézeteit, elképze­léseit, vágyait és álmait fejezte ki, azért váltak azok oly népszerűvé. Ezekben a művekben a legkülönfé­lébb társadalmi, etikai és bölcseleti problémákkal foglalkozott, szenvedé­lyesen keresve a választ kora leg­égetőbb, legsürgetőbb, megoldásra váró kérdéseire. írói munkáját a te­hetség adta mesterfokon végezte. Nem csupán a jellemábrázolásnak, a típusteremtésnek, a lélektani analí­zisnek volt a mestere, hanem a stí­lusnak, a nyelvnek, a nyelvi kifejező­­eszközök alkalmazásának is. Bár igen terjedelmes regényeket frt, stílusa nem vált unalmassá, mivel leírásai, párbeszédei, jellemrajzai nyelvi szem­pontból is színesek, változatosak, le­­nyügözöek. Valamennyi művében nagyszerűen érvényesül a tartalom és a forma egység, a realisztikus élet­ábrázolás, a forradalmi lendület és meggyőződés, a legtisztább humaniz­mus ás a legmagasabb szintű írás­művészet. Nemcsak a kortárs orosz írók, hanem Nyugat-Európa számos neves írója, többek közt például Ana­­tule France, a nagy francia író is tanítómesterének tartotta és nevezte Tolsztojt. A nagy író népszerűségének az idő múlása mit sem árt. Könyvei a mű­velt világ valamennyi nyelvén újabb és újabb kiadásokban jelennek meg, műveiből egyre több film- és tévé­­feldolgozás készül, s mindez azt bi­zonyítja, hogy a 150 évvel ezelőtt született író-géniusz ma is a világ irodalmának egyik legmegbecsültebb és legkimagaslóbb egyénisége. Ez ért­hető is, hiszen műveinek mondani­valója a ma olvasóihoz is szól, mert örökbecsű, mert maradandó értéke az egyetemes emberi kultúrának. Sági Tóth Tibor Elli Peonidou Két méternél magasabb Két méternél is magasabb volt. Emlékszem, esténként a tornácon üldögélve Шик, mikor kimenőből jött haza. Mindannyian vártuk a nyakigláb kamaszt. Sietve köszönt, azután gyorsan és szégyenlősen sza­ladt haza. De minden esetben beütötte a jelét az ajtó­­jéljába. Sohasem tanulta meg, hogy lehajtsa a jejét, mielőbb belép az ajtón — talán mert az utolsó hóna­pokban hirtelen nőtt meg ilyen magasra. A katonaság­nál ez nem volt akadály, hiszen így vagy úgy minden­kinek le keleltt hajolnia, hogy belépjen a sátorba. Egész családjuk ilyen magas volt, kivéve az apját. Az idősebb lány miatt sokáig féltek is, hogy hórihorgas­­sága megakadályozza a jérjhezmenetelben. Azonban két héttel a puccs előtt — ez az annyira gyűlölt nap sors­fordulója lett mindannyiuk életének — „a puccs előtt vagy után“, akaratlanul is így beszélünk, eljegyezte ma­gát egy jogásszal. Fiatalember még ő is, s most nem akad munkája, de akkoriban igen szerencsésnek mond­hatta magát. Akármilyen magas is volt a kislány, a fe­jét sohasem ütötte be az ajtófélfába. Csak azért említem mindezt, mert összefügg történetünkkel. Egy szó mint száz, akár akartuk, akár nem, fel kel­lett figyelnünk a fiúra, hiába szeretett volna elrejtőzni az emberek között. S különben is akkora cirkusz volt minden egyes hazajövelele a laktanyából, hogy felfi­gyelt rájuk az utca, mihelyt meglátták, rohantak elé­be: először a két kicsi, majd a gimnazista és a nagy­lány, akinek vőlegénye is volt — s végül az anyjuk. Már kinn az utcán ölelgették-csókolgatták, és ő szere­tett volna eltűnni a hosszúra nőtt lábával, kezével. Egyetlen fiú volt a négy lány mellett, így aztán öt nő ugrált állandóan körülötte. Természetes tehát és magától értetődő, hogy egy ilyen hosszúra nőtt kezű-lábú, szégyenlős kamaszt, aki maga­sabb, mint két méter, nem lehet úgy elfelejteni, hiszen olyan jó gyerek volt, még az óvodás lányom is így be­szélt róla: — A mi Andrlkkoszunk a család szeme-fényel Hogy miért kellene elfelejteni?... Kamaszunk egyike a kétezerkilencvenhét „ismeretlen sorsú“ ciprusi görög Harmincöt évvel ezelőtt, 1943. szep­tember nyolcadikén végezték ki a német fasiszták Július Fuőíkot, a kommunista írót és újságírót, aki sze­mélyes helytállásával, az ellenséggel szembeni bátorságával, példaképül szolgál az egész haladó emberiség­nek. Fučík munkáscsaládból származott. Büszke volt munkás apjára, akitől az osztályöntudatot örökölte. A fo­gékony fiú gyermekkorától nagy ér­deklődéssel olvasott és írt. Ez vele született tehetségnek tekinthető. Fu­čík nemcsak elolvasta a könyveket, hanem le is írta gondolatait az el­olvasott könyvekről. A megmaradt füzetéből azt lehet kiolvasni, hogy nagyra becsülte, tisztelte a regények bátor alakjait, s hogyan ítélte el a rosszat, miként vágyott az igazságra. A proletariátushoz mindig hű, ren­díthetetlen forradalmár újságíró, a dolgozók ezreihez szólt napról napra, segített velük megértetni az átélt történelmi idők jelentőségét, eltöltöt­­te őket azzal a tudattal, hogy az em­beriség, amelyet a forradalmi mun­kásosztály vezet, hamarosan győz a kizsákmányolók fölött. Tekintet nél­kül a körülményekre mindig a kom­munista párt célkitűzéseit propagál­ta. Szembe mert szállni az egyetemi tanáraival, sőt bátran bírálta aj egyes közéleti egyéniségek nézetei! is. A nagy cseh hazafi mindig az in­ternacionalizmus szellemében élt éí dolgozott. Szoros kapcsolat fűzte a világ első szocialista országához. A harmincas években, mint a Rudé Prá­vo kiküldött munkatársa, kétszer is hosszabb ideig tartózkodott a Szov­jetunióban. Nagy területen mozgott s onnan küldte tudósításait, riport jait a párt lapjának és más haladé folyóiratoknak. Írásaiban megismer tette az olvasókkal a 30-as évek Szovjetunióját, a nehéz körülményei között szocializmust építő szovje embert. Lelkesen írt az akkor méj kibontakozó kolhoz-mozgalomról amely a második ötéves tervben na gyot lépett előre. Az 1935-ös év vég leges győzelmet jelentett a falu szo­cializálásában. A földművesek mint egy 90 százaléka lépett a kollektív gazdálkodás útjára és a termelés kéz deti stagnálása után megindult a fej lődés. Fučík nemcsak az írásain kérész tül ismertette meg az első köztársa ság dolgozóit a szovjet ország életé vei. Hazatérése után előadások égési sorát tartotta a munkások és értei miségiek körében. Kérdések özönéri válaszolt mindig védve a Szovjetunó népeinek az igazát, és hévvel nép szerűsítette az elért eredményeket. Az úgynevezett demokratikus rend­szer úgy akarta elhallgattatni, hogy egy időre a börtönbe záratta. A kommunista újságíró — ezelőtt negyven esztendővel — egy percre sem kételkedett abban, hogy a Szov­jetunió szükség esetén katonai segít­séget nyújt Csehszlovákiának a né­met fásizmus ellen. Nem a kommu­nistákon múlott, hogy a felkínált se­gítséget a burzsoá köztársaság veze­tői nem fogadták el, és így nem si­került megakadályozni az ország szétdarabolását, amely egyben azt Is jelentette, hogy a párt illegalitásba kényszerült. Nehéz idők következtek, de a párt tovább élt, és dolgozott, katonának. Eltűnt a tragikus háború első napjaiban, azóta nem tud róla senki — irta róla az édesanyja egy kérvényben, s arra kért engem, az „írástudót“, hogy segítsek az előállításában. Akkoriban leveleket írt, járta a hegyeket szenvedélyes türelmetlenséggel, barátokat és ismerősöket kért, hogy járjanak közben a Vöröske­resztnél. Még az északra költöző törököket is megkér­te: ha látják a, fiát, azonnal értesítsék őt. Homályosan megvolt benne a remény: él a fia valahol. Később azután állandóan sírt. Szinte nem is tudta már, mi történik körülötte. Reggelenként sírástól be­dagadt szemmel üldögélt a tornácon, hosszú órákon át bámulva a semmibe. Kertje, amely a puccs előtt (ismét a fordulópont] híres volt szépségéről, gazdagságáról, lassan elsárgult. Szinte egybeolvadt gazdája arcával. Mi, szomszédok is kerültük a vele való találkozást, ezeregy kifogást keresve, hiszen mit is mondhattunk volna neki: „hogy vagy, mi újság?“. Az élet mégis ment tovább. Andrikkosz emléke lassan elhalványult, a távolba veszett lelkűnkben. Mikor ha­sonló tragédiákról mt Is elmondtuk: „A mi szomszé­dunkban is lakott egy fiatal fiú, szinte gyerek volt még, amikor eltűnt. Szegény édesanyja ...“ Egyszer azonban hirtelen megváltozott az anya. A kert ismét varázslatos zöld színekbe burkolózott, a sárga gyomokat kiirtották. Mire beköszöntött a tavasz (hánya­dik a puccs után?), már szomszédok között szokásos mindennapos csevegés is olyan volt, mint régen: „Szép napunk van mai Hogy vannak?“ — „Köszönöm, jóit" Talán megtudott valamit szegény — gondoltuk, és meg­kérdeztük a legkisebb lánytól, milyen jó hírt kaptak? — Anya elment a jósnőhöz, és világosan kivette An­­drikkoszt a kávézaccban. jól van és képzeljék el, azóta még tovább nőtt... Tegnap két kőműves jött a szomszédunkba. Percek alatt kibontották az alacsony ajtót. Az új, melyet a he­lyére tettek, negyven centiméterrel magasabb. Az anya pedig keményen és reménykedve, határozottan és lel-' késén adta a kőműveseknek az utasításokat. Hulgária szeptember 9-én ünnepli felszabadulásának 34. évfordulóját. A” második világháború alatt a Balkán szívében levő országból is sok parti­zán harcolt a betolakodó fasisztákkal szemben. A felvételen levő partizán­szobor Bratislava egyik parkjában látható. fotó: -tt­( Százötven évvel ezelőtt, 1828. szep­tember S-én született a Tula közelé­ben fekvő Jasznaja Poljanán LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJ, az orosz és a világirodalom egyik kimagasló géniusza. Az irodalommal már a szü­lői házban korán megismerkedett, s az orosz mondák, Puskin költemé­nyei, Gogol, Lermontov, Ch. Dickens és Jean Jaques Rousseau müvei váltak kedvenc olvasmányaivá. Alap- és kö­zépfokú tanulmányait odahaza végez­te, majd 1844-ben beiratkozott a ka­­zányi egyetemre, ahol keleti nyelve­ket, majd jogot tanult. Három esz­tendővel később azonban abbahagyta egyetemi tanulmányait és hazatérve Jasznaja Poljanára írással kezdett foglalkozni. 1852-ben a Szovremeny­­nyik című folyóirat — az akkori idők egyik legrangosabb irodalmi folyó­irata — már közölte is önéletrajzi trilógiájának első részét, a „Gyer­mekkor“-!. Az orosz—török háború idején részt vett Szevasztopol védel­mében, s ott szerzett tapasztalatait, benyomásait írta meg „Szevasztopoli elbeszélések“ című művében. 1857-ben nyugateurópai utazást tett, járt Fran­ciaországban, Svájcban, Olaszország­ban és Németországban. Hazatésére után a tulai kormányzóság területén iskolákat szervezett, tankönyveket írt és maga is tanította a jobbágyok gyermekeit, mivel a nép műveltségi szintjét kívánta emelni. 1862 szeptemberében Tolsztoj nőül vettte Szofja Andrejevna Berszet, egy ismert moszkvai orvos lányát. Két esztendővel később látott hozzá a „Háború és béke“ című monumentális regényének megírásához. A regény, melynek megírásához rengeteg törté­nelmi hitelességű dokumentumot kel­lett áttanulmányoznia, hat év alatt készült el. Témája a Napoleon ellen 1812-ben vívott Honvédő Háború, va­lamint az azt megelőző évek esemé­nyei, a regény befejező része pedig 1820-ban játszódik le. Másfél évtized eseményeinek ábrázolása által állított emléket az orosz nép hősi harcának, hazafias fellángolásának. A regény kitűnő jellemábrázolásaival és realiz­musával tűnik ki és kifejezi az író bizalmát a nép iránt, hitét a nép erejében. Tolsztojt ez a regénye a világirodalom legnagyobb íróinak so­rába emelte. A „Háború és béke“ a világ valamennyi számottevő nyelvén számos kiadásban jelent meg s egyes kiadásai az olvasók és a kritikusok nem múló érdeklődésével és lelkese­désével találkoznak. 1873-ban kezdte el írni híres re­gényét, a „Karenyina Annát“. A re­gény, mely egy szeretetre és szere­lemre vágyó szép és eszes fiatalasz­­szony egyéni tragédiájának lenyűgöző története, a korabeli társadalom szá­mos problémájára is felhívta a fi­gyelmet, ezért nem csupán művészi, hanem társadalompolitikai szempont­ból is rendkívüli jelentőségű. Tíz esztendeig tartó munka ered­ményeként a századforduló előtt egy évvel fejezte be Tolsztoj harmadik világhírű regényét, a „Feltámadás"-t. A regényben felvonulnak az olvasó előtt a korabeli orosz társadalom öszes rétegei: az arisztokrácia és a bürokratikus fővárosi tisztviselői kar, a papság, a gazdag- és szegényparasz­tok, munkások, katonák és kistiszt­viselők. A szibériai száműzetésre ítélt rabnő, Jekatyerina Maszlova és Nyeh­­ljudov herceg története a haladó szel­lemű olvasókban a gyűlölet érzelmét váltotta ki a cári önkényuralom és a hatalom bitorlói ellen. A századforduló utáni években Tol­sztoj folytatta irodalmi tevékenysé­gét. Érzékenyen és élénken reagált kora társadalmi megmozdulásaira, szépirodalmi, drámai műveket írt és publicisztikai írásokat. Ekkor írta többek közt „Az élő holttest“ című színművét, a „Hadzsi Murat“ és a „Bál után“ című elbeszéléseit. Mind szépirodalmi alkotásaiban, mind pub­licisztikai írásaiban ostorozta a ha­zug és álszent burzsoá erkölcsöket, harcolt az emberi szabadságért, a kor­mányzat önkényeskedései ellen, kü­lönösen az 1905-ös polgári forradal­mat követő években. Tolsztoj írói nagysága és világhírneve megmentet­te a nagy írót a cári Oroszország börtöneitől, a megtorlásoktól a cári kormányzatot ért kritikák miatt. Az egyház azonban 1901. február 22-én kiközösítette a nagy írót. Az egyház döntése nem várt hatást váltott ki: Tolsztojt a tömegek ünnepelték és együttérzésükről biztosították. A nagy író népszerűsége egyre nőtt, s ami­kor 1908-ban születése 80. évforduló­jának megünneplésére került sor, Le­nin a jubileum alkalmából írt egyik cikkében Tolsztojt „az orosz forrada­lom tükrének“ nevezte. Tolsztoj élete utolsó éveiben egyre . inkább rádöbbent arra, hogy élete és meggyőződése között óriási ellenté­tek vannak, nézeteit nem tudta ösz­­szeegyeztetni nemesi származásával, s ezért egyre gyakrabban gondolt arra, hogy elhagyja otthonát, család­ját, a gazdag nemesi birtokot és új életet kezd, mint amelyet az egysze­míg a Gestapo fel nem morzsolta Csehszlovákia Kommunista Pártjának központi vezetőségét. Erről Fučík így ír Üzenet az élőknek című tlokumenj tum-regényében; „1941 februárjában letartóztatták a Csehszlovák Kommu­nista Párt központi vezetőségét a he­lyettes vezetőséggel együtt, melyet egy ilyen válságos pillanat számára állítottak össze. Hogy miként érhette a pártot ilyen rendkívüli súlyos csa­pás, az még felderítetlen dolog. Ta­lán mondanak valamit erről a Gesta­po biztosai eljövendő kihallgatásaik folyamán. Mint házimunkás, hiába próbálkoztam meg a Petschek-palotá­­ban, hogy rájöjjek a titok nyitjára. Volt ebben bizonyos része a provoká­­dónak is. Két esztendő sikeres ille­gális munkájában teljesen eltompult az elvtársak ébersége. Az illegális szervezet egyre nőtt, felületi kiterje­désébe egyre több elvtárs kapcsoló­dott bele, azok is, akiket más alka­lomra tartalékoltak a párt számára. A gépezet egyre nagyobb lett, ágyra összetettebb és egyre ellenőrizheted« lenebb. A csapást a szervezet köz­pontjára nyílván régebben előkészí­tették már és akkor ütöttek lé rá( amikor már készült a támadás a Szov­jetunió ellen.“ Július Fučík továbbra is részt vett az Illegális munkában, egészen aa 1942 április 24-én történő letartózta­tásáig. A börtönben a fasiszta hó­hérok kegyetlen kínzásai sem tudták megtörni, vallomásra kényszeríteni, A hazafias börtönőrök segítségével a fegyházból is kapcsolatot tartott a külvilággal, és feleségének leveleket küldött. Őszintén megírta, nem bán­ta meg, amit tett, s ha lehetne, ott folytatná, ahol abbahagyta. Regénye befejező soraiban a követ­kezőket írja: „Az én játékom is kö­zeledik befejezése felé. Ezt már nem írtam meg. Ezt már nem ismerem. Ez már nem játék. Ez az élet. Ami most történni fog, annak mád nem lesz nézője. A függöny legördül. Szerettelek titeket,- emberek. Le­gyetek éberekl • • • A bátor kommunista hazafi,- ha a barbár fasizmus véget nem vet ifjúi de gazdag életének, most ünnepelné 75. születésnapját. Rövid volt az élet­útja, de önfeláldozó tettei a munkás­mozgalomért és írásai halhatatlanná tették. -tt-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents