Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-09-02 / 35. szám

1378. szeptember 2. .SZABAD FÖLDMŰVES, 3 A szocializmus országaiban Új kőolajmezők Az elmúlt 15—20 év folyamán a Szovjetunió volt a világ egyetlen je­lentős ipari hatalma, amely fűtőanyag- és energiaigényét teljes egészében sa­ját tartalékaiból tudta kielégíteni. Ez a helyzet ma is. Az 1977-es évben a Szovjetunióban 546 millió tonna kőolaj és gázkonden­­zátum került kitermelésre. A kőolaj­kitermelést idén 575 millió, 1980-ban pedig már 604 millió tonnára kell nö­velni. E cél elérését a nyugat-szibériai kőolajmezők további fokozatos kiak­názása biztosítja. Az 1977-es évben felszínre hozott 546 millió tonna kőolajból 216 millió tonnát Nyugat-Szibéria adott, össze­hasonlításul érdemes megemlíteni, hogy a Szovjetunió európai területei­nek leggazdagabb kőolajmezőin — a Tatár ASZSZK-ban és a Volga mentén — 98,9 millió tonna. Baskíriában és az Urál déli területein 40 millió ton­na, a kujbisevi területen pedig 31,7 millió tonna került a felszínre. A kőolajipar területi elhelyezkedé­sében bekövetkezett jelentős változá­sokat mindenekelőtt a Nyugat-Szibé­­riában és a kászpi-tengerí Mangislak­­félszigeten feltárt és kiaknázásra ke-j rülő új kőolajlelőhelyek tették lehe­tővé. Az Uraitól keletre fekvő területek kőolajiparának kiemelt fejlesztése azt eredményezte, hogy az 1940-es év 6,3 százalékával szemben 1977-ben már e területek adták az ország teljes olajldtermelésének 39 százalékát. A tervek szerint 1980-ban Nyugat-Szibé­­riában 300—310 millió tonna kőolajat hoznak felszínre. Nyugat-Szibéria rendkívül nagy sze­repe az ország fűtőanyag- és energia­­ellátásában egyértelműen meghatá­rozta a körzet kiemelt fejlesztésének szükségességét. Alig 10 év alatt, bo­nyolult természeti és éghajlati viszo­nyok között hatalmas gáz- és olaj­kitermelő egységek létesültek, a ko­rábban lakatlan területeken az infra­struktúra minden elemével rendelke­ző modern városok épültek. A kőolaj-kitermelés rohamos növe­kedési üteme Nyugat-Szibérlában szükségessé tette az olajfeldolgozással és -szállítással kapcsolatos vállalatok kiemelt fejlesztését is. Rendkívül rö­vid idő alatt épült fel éppen e célból a nagy teljesítményű csővezetékrend­szer, 1970 és 1977 között a Szovjet­unió teljes csővezetékrendszere mint­egy 21 ezer kilométerrel bővült és az 1977. évi adatok szerint elérte az 53 ezer kilométert. A tizedik ötéves terv hátralevő évei során folytatódik az olajvezetékek építése: a tervelőirány­zatok szerint teljes hosszuk 1980-ra eléri a 64 ezer kilométert. Ez megkö­zelítőleg 240 millió tonna olaj szállí­tását teszi lehetővé Keletről az ország nyugati körzeteibe. A kőolajipar további fejlesztése szempontjából igen nagy távlatokkal kecsegtet a kelet-szibériai és a távol­keleti földgáz- és kőolajlelőhelyek ki­aknázása. Keiet-Szibéria területei a kőolaj szempontjából ma még kevéssé felderítettek. Az elkövetkezendő évek során jelentős kutatómunkák kezdők­nek meg e területeiken. A keleti országrészek kőolajipará­nak jelentős fejlesztésével párhuza­mosan fokozódik a kitermelés az eu­rópai területeken is. A közeljövőben tovább folytatják az európai területek északi részén a Timano-pensorai kő­olaj- és földgáztermelő bázis létreho­zását. A tervek szerint ez a lelőhely 1980-ban körülbelül 25 millió tonna kőolajat ad majd. Jelentősen növelik a kitermelést az Uraiban — a permi és orenburgi olajmezőkön — is. Az új kőolajlelőhelyek feltárásával és kiaknázásával megoldható a kiter­melés egyenletes fokozása, a népgaz­daság jelenlegi és távlati kőolaj-szük­ségleteinek biztosítása. / Jugoszláv» és a KGST-országok Eredményesen fejlődik Jugoszlávia és a KGST-országok együttműködése a fokozódó érdekeltség, az ipari koo­peráció és szakosodás bővülése jegyé­ben. A jugoszláv külkereskedelem tava­lyi forgalmának csaknem 34 százalé­kát bonyolította le a szocialista or­szágokkal, amelyek 2,1 milliárd dol­lárral részesedtek (1976-hoz képest négyszázalékos emelkedés) összesen 5,3 milliárdos kiviteléből és 2,8 mil­­liárddal (1976-hoz viszonyítva 24 szá­zalékos növekedés) a 9,7 milliárd dol­láros behozatalából. Jugoszlávia legfontosabb kereske­delmi partnere a Szovjetunió. A két ország közötti árucsere az 1971—1975 közötti 5,9 milliárd dollárról ebben az ötéves időszakban 14 milliárd értékű­re növekszik. Tavaly 2,7 milliárd dol­láros forgalmat bonyolítottak le. A gé­pek és felszerelések vásárlására 1972- ben Jugoszlávia részére biztosított 540 millió dolláros szovjet hitel összegét a múlt évben 750 millióra emelték. A szovjet vállalatok a többi között részt vesznek a sisaki, a prijedori és a Skopjéi kohászati vállalatok építésé­ben. Mindkét fél szorgalmazza a hosz­­szú távú gép-, építő-, vegyi-, kohásza­ti-,'jármö- és élélmiszeripari kooperá­ció kiterjesztését. Jugoszlávia és az NDK áruforgalma a mostani ötéves időszakban megkét­szereződik, Bulgáriával, Csehszlová­kiával, Lengyelországgal és Romániá­val évente 12—15 százalékkal bővül. (Csehszlovákiával az 1976—1980-as egyezmény több mint négymilliárd dolláros forgalmat irányoz elő.) Bul­gáriával az alumínium, Csehszlová­kiával a színesfém-, Lengyelországgal a jármű- és hajóépítő-, az NDK-val a vegyi-, textil- és alumínium-, Romá­niával pedig a gép-, energetikai, ve­gyi, kohászati és petrolkémiai Ipar­ban alakul ki egyre szélesebb körű kooperáció. Külön említést érdemel­nek a jugoszláv—román közös beru­házások, amelyek közül ebben az öt­éves tervben a Vaskapu II. vízi erőmű a legnagyobb. Jugoszláv vállalatok Csehszlovákiá­ban részt vesznek üzemek, az NDK- ban üzemek és szállodák, a Szovjet­unióban pedig szállodák építésében. A jugoszláv gazdasági vezetők és szakemberek hangoztatják, hogy a legközelebbi években országuk e­­gyüttmüködése tovább erősödik a KGST-vel, amelynek munkájában Ju­goszlávia megfigyelőként vesz részt. A JUNTA IMPORTÁRU KAROSSZÉKE. (V. Volkov rajza) Az utóbbi időben nagyon Inog a ta­laj a chilei Pino­­chet-rendszer talpa alatt. A junta a közvéleményre va­ló tekintettel bizu­­nyos hátrálásra kényszerült, s a juntán belüli né­zetelérések követ­keztében átszervez­ték a vezetést. A napnál is világo­sabb, hogy Pino­chet csak amerikai dollársegítséggel tudja magát fenn­tartani. О Külpolitikai kommentárunk A sah az ellenzék gyűrűiében Uőnapofc óta belpolitikai Villon­­" gások nyugtalanítják Irán éle-, tét. A májusban elkezdődött tünteté­sek, sztrájkok és egyéb kormányelle­nes megmozdulások valóságos anar­chiává fejlődtek a világosabban kiraj­zolódik az események hátterében levő erők szerepe, pontosabban heterogén erők bonyolult szerepének összefonó­dása. Túlzással azt is állíthatnánk, a császárság polgárháborá küszöbén éli, de aki ismeri Mohammad Reza Pahla­­vi kormányzási módszerét, nem kétli, hogy a sah most is felülkerekedik el­lenzékén, g ami erényének tudható be, a körülményeknek megfelelően igyekszik javítani a belső viszonyo­kon. Ha a sah politikájának érdemeit nézzük, a legutóbbi két évtizedben nagy reformokat valósított meg. Kezd­hetnénk a hatvanas évek elején felül­ről végrehajtott „fehér forradalmá­val“, amely — ha korlátozott mérték­ben is — földhöz juttatta a nincste­lenek millióit. Ezzel viszont a sah el­lenségévé tette a nagybirtokos felső tízezreket és a mohamedán egyházat. Az Iránban szinte uralkodó helyzet­ben levő síita mohamedán egyház, melyhez a lakosság mintegy 90 száza­léka tartozik, nemcsak hívei számát tekintve nagy erő, hanem a Koránhoz legmerevebben ragaszkodó vallási irányzat, minden haladás ellenzője. A sahnak reformjai elején hasonló harcot kellett megvívnia a mohame­dán főpapsággal, mint a húszas évek Törökországéban Kemál Atatürknek. Reza Pahlavi harca azonban csak ideiglenes fegyverszünettel végződött, amit a jelenlegi események is igazol­nak. A sah másik vitathatatlan érdeme, hogy az ország életének fokozatos korszerűsítésére törekedett. Természe­tesen, ezen a téren is meg kellett vív­nia harcát a visszahúzó erőkkel. A császár újításainak politikai téren is érezhető hatásai voltak. Például a hatvanas évek elején feloszlatta hír­hedt „testőreégét“, mely zömmel bű­nöző elemekből tevődött össze, s a potenciális ellenzék eltiprására szol­gált. Iránban viszonylag nagyobb sza­badságot élveznek a nők, mint más mohamedán államvallásé országok­ban, nyitva állnak előttük az oktatási intézmények, részt vehetnek a köz­életben. Ám a sah számos reformja a köz- és gazdasági életben nagyon elterjedt korrupció miatt akadozik, mintha szabotálnák. Irán nagy termé­szeti kincse, az olaj viszonylagos jó­létet szült, elsősorban a középosztá­lyok számára. A sah a külföldi együtt­működés útján is lehetőségeket te­­renjtett a hazai ipar fellendítésére. Különös jelentőséget tulajdonít or­szága együttműködésének egyes szo­cialista országokkal, hagyományosan a Szovjetunióval fenntartott sokoldalú kapcsolatai és együttműködése ápolá­sának, de élénk kapcsolatok alakultak ki gazdasági és egyéb téren Irán és hazánk, valamint Magyarország között is, amiről a sah legutóbbi látogatásai alkalmával meggyőződhettünk. A sah politikájának ugyanakkor árnyoldalai is vannak. Ez elsősorban abból ered, hogy következetlen a re­formok véghezvitelében, a olykor el­lentmondásosan viselkedik. Például hangoztatja, hogy baráti és jószom­szédi kapcsolatokat és együttműkö­dést kfván a szocialista országokkal, ugyanakkor nemrégen az iráni zavar­gásokkal kapcsolatban nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy Irán el­len „összeesküvést sző a nemzetközi kommunizmus“. Irán korszerűsödésének természetes követelménye a politikai demokratizá­lódás is. Ez természetes. Ezen a téren azonban a sah nagyon, óvatos. Noha tisztában van vele, hogy szükségsze­rűen lépéseket kell tennie ezen a té­ren is, nehezen szánja rá magát konk­rét, tovább mutató lépésekre. Hangoz­tatta, hogy a nyugati demokráciából nem kér, de nem fejtette ki pontosab­ban, hogyan képzeli el országa politi­kai jövőjét mint felvilágosult monar­cha. A közelmúltban tartott beszédé­ben a jövőre tartandó választásokról is beszélt, melyek során az egyetlen engedélyezett hivatalos politikai párt, az Iráni Nemzeti Újjászületés Pártja mellett más politikai csoportok is sze­­rerepelhetnének, magától értetődve a sah diktálta játékszabályoknak meg­felelően. Kik tehát a sah ellenfelei? A konk­rét ellenzéket elsősorban az értelmi­ségiek, a diákok, a technokraták kép­viselik. Mindegyik a maga elképzelé­seinek megfelelő módszereket választ ellenzéki nézeteinek érvényre juttatá­sára. A legradikálisabb módszereket, még az egyéni terror különféle for­máit is a diákság alkalmazza, hisz a sah a modernizálódás nevében elősze­retettel küldte nyugatra tanulni az iráni fiatalokat, akik odakinn áthatód­tak a diákság nemcsak forradalmi, hanem az anarchizmustól még szél­sőségesebbekig terjedő nézeteivel. A belső lázadás képviselői, a nagytöme­gek zöme kevésbé tudatosan cselek­szik, inkább az elvakult konzervatív papság vak eszköze, s emiatt — szá­mát is tekintve — különösen veszé­lyes. A sah azonban mindenképpen uralja a hadsereget, amely végső eset­ben — ezt azonban kerüli — kimon­daná az utolsó szót. Lőrincz László Megint kísértenek A Kongói Népi Köztársaság, a volt Francia Kongó ismét a hírekben sze­repelt. Maga az államfő, Joachim Yhomi-Opango Jelentette be a közvé­leménynek: egyes nyugati hatalmak megbízásából, a hazai árulókkal kap­csolatban álló zsoldosvezetók össze­esküvést kíséreltek meg a Kongói Né­pi Köztársaság ellen, hogy megdönt­­sék haladó rendszerét és nyugati ér­dekkörükhöz fűzzék az ország jövőjét. Másfél éve, hogy Marien N’gouabit, a Kongói Népi Köztársaság elnökét s egyben a kormányzó Kongói Mun­kapárt elnökét a testőrsége soraiból toborzódó merénylők megölték. Akkor is idegen szolgálatban és parancsra cselekedtek. Elnyerték méltó, szigorú Emlékezzünk! Szeptember 1-én 39 éve volt an­nak, hogy a német fasizmus elin­dította barbár hódításának hadigé­pezetét, amely egész Európát láng­ba borította. Világuralmi tervei megvalósításának előjátéka Auszt­ria és Csehszlovákia megszállása és bekebelezése volt. Lengyelország határán, a Wester­­piattén óriási emlékmű hirdeti a ) fasiszta támadók elsó csapásait felfogó lengyel hazafiak hősiessé­gét. S itt dördültek el lengyel föl­dön a 2. világháború utolsó puska­lövései is. Ezen a napon azonban nemcsak a múltra emlékezünk, hanem a Je­lenre és a jövőre is gondolunk. A népek a nagy világégés idején megfogadták: Soha többé háborút! Az a tény, hogy iközel három és fél évtizede valóban nem volt há­ború Európában, a győztes Szov­jetunió és a többi szocialista or­szág kitartó békepolitikájának s az ezt támogató békeszeretö néptöme­gek mozgalmainak az eredménye. Szeptember 1. évfordulója nem­csak az emlékezés napja, hanem egyben intó Jel. Annak az antifa­siszta és háborúellenes törekvés­nek a jelképe, hogy az emberiség soha többé ne térjen le a béke útjá­ról. Korparancs, hogy le kell fogni a háborús úszítók kezét, gátat kell vetni a hidegháborús mesterkedé­seknek, hogy a szocialista közös­ség érdeméből 1975-ben megvaló­sult helsinki európai biztonsági és békés együttműködési értekezlet záróokmánya szellemében a békés egymás mellett élés alapelve domi­náljon a nemzetközi kapcsolatok­ban és határozza meg a világfejlő­dés fő tendenciáját. Kanizsa István büntetésüket, de megbízóik nem nyu­godtak. Opango ugyan nem sok konk­rét személyt nevezett meg az össze­esküvés részvevőiéként, de említette Dieudonne Miakassissa volt parla­menti elnök, továbbá Felix Mouzaba­­kani, volt katonai vezető nevét. A zsoldosok elfogott emisszáriusai (ejtőernyősök rohamozták volna meg a fővárost, Brazzaville-t) Favre Phi­lippe francia, Apety Morisson, togoi, ghanai és zaire-i, Ahio Dormey Jean N'kwame ghanai állampolgárságú ka­landor vallomásában nyilván teljesen, feltárta a hátteret s a vizsgáló szer­vek jó nyomon haladnak. A meghiú­sult összeesküvést mindenesetre szi­gorú biztonsági intézkedések és át­szervezések követték. Személyt válto­zások várhatók, s a kialakult helyzet­re jellemző, hogy felfegyverzett mun­kások, munkásőrök is a rendszer ren­delkezésére állnak a stratégiai fon­tosságú pontok őrzésében. A történtek miatt az augusztus 25-í függetlenségi államünnep is elmaradt. A kongói meghiúsult puccs azt bi­zonyítja, hogy ugyanaz az ellenség, az afrikai népek ellensége, az imperia­lizmus, nem tette le a fegyvert, to­vább mesterkedik, ármánykodik a fel­szabadult népek ellen, hogy megbuk­tassa a haladó rendszereket és bizto­sítsa a monopóliumok érdekeinek ér­vényesülését. Veszélyes tervek, de balgaság szülöttei. Ezt a mindennapok eseményei is bizonyítják. Például az Angola és Zaire viszo­nyában bekövetkezett fordulat. Vagy egy hónapja helyreállt a két ország A múlt héten páratlanul bravúros rajtaütést hajtottak végre a nicara­­guai szabadságharcosok. A hazafiak, mintegy húszán, elfoglalták a parla­ment épületét, elbarikádozták magu­kat és túszokat szedtek, köztük tekin­télyes honatyákat, minisztereket, sőt Anastasio Somoza diktátor fiát is. A katonaság tehetetlennek bizonyult ve­lük szemben, sőt Somoza vissza is vezényelte a fegyvereseket. Négynapi alkudozás után a diktátor teljesítette a felkelők kérését: szabadon engedte a megadott számú politikai foglyot, megadta a tízmillió dollárt és repülő­gépet bocsátott a felkelők, a szabadon engedett foglyok és bizonyos számú túsz számára. A felkelők azóta már Panama fővá­rosából jelentkeztek, bejelentették, rö­videsen hazatérnek, hogy folytassák művüket. ' Nem valamilyen terroristák csúfol­ták meg a magát mindenhatónak vélt diktátort, hanem a Sandinista Felsza­badító Mozgalom harcosainak bravúros haditettéről van szó. E mozgalom, mely közötti diplomáciai viszony, most pe­dig megállapodást kötöttek a két or­szág mintegy két és fél ezer kilomé­ter hosszú határának békeövezetté nyilvánításáról. Vegyes bizottságot lé­tesítettek ennek végrehajtására. Mo­butu zairei elnök például olyan kije­lentést tett, hogy „a békés együtt­működés új korszaka következik.“ a két ország viszonyában. Meglepő, nemde? Az a Mobutu je­lentette ezt ki a kommunistának mi­nősített Angolával kapcsolatban, aki minden téren kiszolgálta Zaire ki­­zsákmányolóit és nem átallott zsoldo­sokat befogadni saját népének öldök­lésére. A magyarázat egyszerű lehet. Mobu­­tunak rá kellett döbbennie, hogy a zsoldosok nem őt és rendszerét, ha­nem a nyugati, elsősorban a francia érdekeket védelmezték. Párizs ugyan­is újkori afrikai gazdasági hódító tö­rekvésében ki akarja szorítani a bel­gákat régi pozícióikból. A shabai be­avatkozás kudarcot ■ vallott, sőt, a vi­lág közvéleményét még a nyugati be­avatkozók ellen haragította. E kényes helyzetben az érintett nyugati orszá­gok kormányai már Mobutu ejtésére gondoltak. Nyilván erre az imperia­lista kétszínűségre és gátlástalanság­ra döbben rá a zairei elnök, amikor az Angolával aláirt megállapodásban megerősítették, hogy támogatni fog­ják a dél-afrikai, namíbiai és zim­babwei népi felszabadító mozgalma­kat. Az imperialista cselszövések nem maguktól hiúsulnak meg. Afrika né­peinek résen kell lenniük szabadsá­guk és vívmányaik védelmében. Hisz az utóbbi időben a nem kívánt nyu­gati „védnökökhöz“ csendes, társként Madrid is ajánlkozott. —őr— a húszas évek egyik paraszti szár­mazású, nemzeti érzelmű tábornoká­ról, az amerikai tengerészgyalogosok­kal szembe szálló és bérencük, a di­­nasztiaalapítő öreg Somoza által meg­­gyikolt Sandino tábornokról kapta ne­vét, az utóbbi időben különösen akti­vizálódott. Mind szélesebb népi bázis­ra támaszkodhatott, mert a nép for­radalmi hangulata elérte a forrpontot. A sztrájkokat, utcai megmozdulásokat, tömegtüntetéseket a mind erósbödő követelés kísérte, hogy Somozának tá­voznia kell. Már nem elégszenek meg kétes értékű reformígéretekkel. A po­kolba kívánják Somozát, a közélet de­mokratizálását, megtisztítását és igazi reformokat követelnek. Csak hónapok teltek el Somoza ve­szélyes riválisának, a demokratikus programmal fellépő Chomorro újság­írónak meggyilkolása óta (Somoza rendelte el), s mennyire változott a helyzet! A néptömegek beváltják a Chonorro koporsójánál tett fogadal­mukat: elűzik Somozát és klikkjét. «—rí— bandino örökösei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents