Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-08-12 / 32. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. augusztus 12. Pihenni vágyók Riviérája A városiasodás korát éljük. Gyarapodnak a városok, fogynak a falvak, a tanyák. Az utóbbi időben egy másik jelenséget is tapasztalhatunk. Gyakran a falun élő ember is szabadulni igyekszik megszokott környezetétől. A városok lakói pedig menekülnek a gyárak által telefüstölt levegőtől, a zajártalomtól, az aszfaltozott járdák, utak, a toronyházak világából. A városi és falusi emberek százezrei keresik a természetet. Egy-egy hétvégén autók százai tartanak kifelé a városokból és falvakból, hogy utasaik nyugalomra, csendre, friss levegőre, felüdülést nyújtó vízpartra találjanak. XXX Örömteli, hogy ezekkel a megnövekedett igényekkel napjainkban a nemzeti bizottságok is számolnak. A települések közelében mindenütt keresik a hétvégi pihenésre alkalmas tavat, folyópartot, erdős, parkos vidéket. Ilyen meggondolásból épült és került átadásra 1974 augusztus elsején a Calovói (Nagymegvrr) termálfürdő is csak a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium igenlő válaszára kell várniuk, mivel a nevezett területet a termőföldalapból kell kisajátítani. XXX Lapos elvtárssal való beszélgetésünk nyomán egy csomó olyan probléma villant fel előttünk, amelyekkel a város vezetőinek meg kellett s a jövőben is meg kell birkóznitík. A kívülálló aligha gondol arra, hogy a fürdővendégek kikapcsolódásának és pihenésének zavartalan biztosítása milyen következetes munkát igényel a város vezetősége részéről. Nagymegyeren újra beigazolódik a régi gyakorlati igazság: nemcsak a víz kell az üdüléshez, gyógyuláshoz. A gyógyító hatású vízhez a megfelelő szolgáltatások, a látogatók jó ellátása is szükséges. Örömteli, hogy a helyi termálfürdő területén egyikben sincs hiány. Gyümölcs, frissítők, sátori pecsenye, kolbász bő választéka áll a fürdőzők rendelkezésére. Az egésznapos vendégek számára pedig a Javo-Üzembehelyezése előtt a termálvizek tisztelői közül is csak kevesen jövendölték azt a turistaforgalmat, amely mindjárt az átadás után bekövetkezett. A nagyszerű éghajlati feltételek, a három medence gyógyhatású vize, a festői környezet a helyi termálfürdőt égy csapásra a legkeresettebb csallóközi turistaközpontok egyikévé avatta. Az érdeklődés napról napra nőtt. Ezért a város állami és politikai szervei terveikbe foglalták a fürdő további fejlesztését. A turista-invázió a csúcsidényben szükségessé tette az ellátás biztosítását a turisták és a helyi lakosság számára. Idényen kívül fokozatosan felépítették a legfontosabb szociális berendezéseket, bővítették az üzlethálózatot, megoldották a kanalizációt. Kiépült az úthálózat és a parkolóhely, lett ivóvíz, villany és vendéglátás. A növekvő érdeklődés azonban tervszerűséget igényelt a régebbi spontán építkezések helyett. Lapos Ferenc, a vnb elnöke, valamint Vajda Ferenc, szakelőadó ennek igazolásául tervrajzokat terít az asztalra. Halványan vonalazott kicsiny ábrák mutatják a jelent, a sötétkékek pedig a jövőt: a leendő parcellákat, építményeket. Két éven belül fedett medencével bővül a strand, s épülőfélben van a 96 ágyas turistaszálló is. A sátorozás iránti érdeklődés növekedése szükségessé teszi egy megfelelő táborhely kialakítását. A sátortábor létrehozásához szükséges parcellát kijelölték, s a szükséges beruházást is biztosították. Most már rina étterme kínálja meleg ételek bő választékát. Ezen a nyáron a helyi termálfürdőben elkezdődött valami. Szombat és vasárnap kivételével — tanulók hétköznapi boldogságára — úszótanfolyam kezdődött a fürdő úgynevezett kék medencéjében. — Elsődleges célunk nem a^ volt — mondja Vajda Ferenc —, hogy azonnal versenyzőket neveljünk a környező iskolák tanulóiból; sokkal inkább az, hogy megérezzék, milyen nagyszerű dolog az úszás. Hogy aztán később „menők“ lesznek vagy sem, tulajdonképpen egyre megy. A legfontosabb az, hogy otthon érezzék magukat a vízben, barátjuknak érezzék a vizet. A közelmúltban a járás területén hivatalos munkalátogatást tett a CSSZTSZ KB küldöttsége, amelyet Antonín Himl, a CSKP KB tagja, a testnevelési szövetség elnöke vezetett. A rangos vendégek a járás sportlétesítményei közül megtekintették a nagymegyeri termálfürdőt is. Himl elvtárs dicsérőleg szólt a város vezetőségéről, akik az úszás oktatásában a szocialista életmódra való nevelés egyik fontos eszközét látják. A pihenni, gyógyulni vágyók, az úszni tanulók Riviérája — a nagymegyeri termálfürdő —, amely erős szálakkal kötődik életresegítőihez, a város lakóihoz. A medencék vizében és partjain pezseg az élet. A közeli erdő lombsuttogása és madárfüttye csalogatja a látogatókat, marasztalja a vendégeket. Csiba L. Készül az új motorcsónak Zsák Milan közkedvelt sportoló Aktív sportolója a TJ Slovan Dúsít Šaľa (Vágsellye) vízi motorosánakosol szakosztályának, egyben tagja a csehszlovák válogatott csapatnak is. Az idényre rendszeresen, gondosan felkészült. A legfontosabbnak azt tart ja, hogy jó minősé gű csónakja legyen Ezért édesapja se gítségével egy ój csónakot készít az angol Baracnda modell szerint. Ez a csónak szakemberek szerint kivá lóan bevált, nagy az ellenállóképessége a hullámos ví zen, szeles ’dötin. Azok a versenyzők, akik az Európa bajnokságon az első négy helyen végeztek, hasonló csónakkal versenyeztek. Meglátjuk, Zsák esetében milyen eredményt hoz majd a több mint 700 órás munka, amely alatt elkészítették a csónakját. Krajcsovics F. Zsák Milan és édesapja készítik a motorcsónakot. Grafikai kiállítás Marcelházán A Dunamenti Múzeum többször adott már alkalmat képzőművészetünk grafikai ágának a bemutatására. Grafikus művészeink egyéni tárlatai mellett immár hermadizben rendezi meg Komáromi Grafika címmel azon fórumát, ahol tágabb teret biztosíthat ennek a sokrétű művészeti ágnak, és egyre több alkotó művész nevét teheti ezáltal ismertté, városban, falun egyaránt. A képzőművészet rendszeres és céltudatos Ismertetése és népszerűsítése Marcelházán kedvezően halad megkezdett útján. A helyi politikai és állami szervek, a Dunamenti Múzeum ezen közös kezdeményezését köszönhetjük most is, és örülhetünk annak, hogy az itt rendezett tárlatokon és vándorkiállításokon egyre magasabb szinten történhet a szépre, a tartalmasra való esztétikai nevelés. A rajztanárok és a járásunkban tevékenykedő amatőr képzőművészeink mellett Marcelházának is módjában lesz a jövőben évente több hivatásos képzőművész alkotásaiból összeállított vendégkíállítást is bemutatnia. Persze nemcsak a témák sokfélesége az, ami ezeknek a tárlatoknak a jellegét megszabja, hanem a művészek stílusjegyeinek az ismertetése, és annak a megmutatása,- mit is jelent a korszerű művészet, mit jelent a festészet, szobrászat, a grafika a képzőművészetben. A sokarcúságán belül a kortársművészet modernségének egy közös tulajdonsága, ismertető jele is megfigyelhető, amely tematikai félreérthetetlenségében, egyéni kézjegyében alakítja és fejleszti saját tartalmának megfelelő előadásmódját, műfajonkénti szemléltetési formáját. Minden tárlat más, mint az előző. Elvégre a művészet ereje kiapadhatatlan. Tárlatunk a grafika tükrözésében próbálja szemléltetni képzőművészeti életünk átfogó kérdéseit. A metszetek, rajzok, vegyes eljárással készült nyomatok kiforrott jeleit adják annak az anyagot és szellemet mozgató belső erőnek, amelynek sodrában a bemutatott technikák és tartalmak éltető viszonyában elmélyültebbé és teljesebbé válhatnak. A környezet, a falu, a munkahely s így a hétköznapi ember ábrázolása került az előtérbe. A téma feltétlenül összesűrűsödik ebben a látásmódban, mert saját feszültségének ránkható pillanatában, képpé alakulva, immár művészi szinten ábrázolja a környező világot. Megmutatja alkotóik stílustörekvéseit, amelyekben a szilárd kompozíciós rend, a foltok aláfestő és hangsúlyozó szerepének a kiemelése, valamint a látvány lényegének a visszaadása egyben egyéniségüket is jellemzi. A kiállítás erőssége a tájkép és a figurális kompozíció, amelyben nem a szokványos szépet, hanem a felületek mögött munkálkodó rusztikusabb valóságot, a mindennapi élet kisebb-nagyobb mozzanatait, társadalmi reagálásait igyekszik megmutatni szemlélőinek. Ez a sokrétű megmutatás bizonyára jó keresztmetszetét is adja hazai grafikánk mai helyzetének. S talán arról is meggyőz bennünket, hogy nemcsak az egyénre, hanem egy történelmi folyamat több nemzedékére kell figyelnünk, amikor össze akarjuk hasonlítani eredményeiket és a felmutatott munkák alapján próbáljuk egységbe foglalni kortárs grafikánk jelenlegi helyzetét. Ez a marcelházi kiállítás újabb bizonyítéka, hogy jó kezekben van itt a művészeti nevelés és azt is igazolja, hogy lehet korszerű népművelést szervezni ott, ahol vannak hozzáértő vezetők és becsületes megvalósítók, ohol a szocialista kultúrát értik, érzik és komolyan is veszik. (Szme) Unter István tárlata a Dunamaníi Mámban át Linter egyéniségét, s ezen kérész- Az első bemutatkozás minden mfitül festészetét, amelyet ma már nem vész életében létfontosságú esemény, lehet figyelmen kívül hagyni. mivel az ilyen alkalommal összegezi Linter István kiegyensúlyozott csa-(immár az értő nyilvánosság előtt) edládi környezetben, Köbölkúton, él. ün-dig elért eredményeit. A válogatási foszorgalmával jutott el a festészethez.lyamat és a kiállítás tartalma alkal- Míg betegsége nem korlátozta munka-mas ugyanis az eddig megtett út félkörét, mint építész tevékenykedett, mérésére, a maga elé tűzött művészi Most a festészetet tökéletesíti önma-célok igazolására, számvetésére, s vágóban. Vállalja, hogy közvetlen kör-gül a teljes kibontakozáshoz, célkitűnyezetének krónikása legyen, rőlukzések megvalósulásához vezető továb- és helyettük beszéljen. Tudatos kife-bi lépések ösztönzésére, a számonkérjezés-keresései egyre érettebben, tisz- belő művészi kiteljesülés új munkapetábban kirajzolódva hordozzák igaz ésrifidusaira való felkészülésre. I LINTER ISTVÁN, Köbölkút piktora, ezen a tárlatán utóbbi éveinek java termését mutatja be. Tájképein kellemes összhangban vonultatja fel a Garant menti táj jellegzetes vidékét, valamint Köbölkút és Szőgyén házainak, utcáinak téli-nyári képeit és nem utolsó sorban tetszetős virágcsendéleteit. Fellágyított zöldes-barnás vagy kékeslilás kontúrok határolják színben és fényben fürdő festményeit, melyek a tájnak nem csupán a felületi arcát mutatják, hanem azokat a jelenségeket villantják fel, amelyek e tájnak az emberi érzelemre ható emlékeit is idézik. Linter István is keresi az újat, az egyénit. De ő nem a divatozó szeszélyekben, formafantáziákban, az elvont témátlan festészetben igyekszik feltűnni, érdekesnek lenni. Kitartó munkával és rendszeres önképzéssel jutott el mostani módjához, amely a maga realista megfogalmazásában láttatja az élményeket, az emberi tartalmakat még akkor is, ha tájképekről van szó. Atélteti velünk szeretetét a tartalmas és egyszerű formák iránt. Közvetlen környezetének évtizedekben megmutatkozó változatosságait tárja elénk, legyen az emberformálta táj, virág vagy épület, valamennyi türelmesen megmunkált kép. Piktúrája — úgy vélem régebbi tájfestészetünk ismeretében is — egyre elmélyültebb stúdiumokat összegez. Tájain a színek és hangulatok gyakran alkalmazott ellentétei: fény ás árnyék, sötét és világos koloritjának megjelenései megmunkálatianságot mér nem hagynak. Sőt a szemlélő figyelmét irányítják magukra, mert az emberhez szólnak, az emberről beszélnek anélkül, hogy tájaiban alakokat jelenítene is meg. Ez mintha arra mutatna, hogy korántsem csak a figurális téma (ez esetben az alak, az ember), a művészet nélkülözhetetlen mondanivalója, hanem a (áj is lehet humánus, emberről emberhez szóló — tudatosan, tartalmasán valló láttatás. Mert az így érzett élet járja őszinte szándékait. Képeit, alkatának megfelelően, bensőséges hangulat szövi át. Tehetsége képessé teszi arra, hogy ösztönösen elkerülje azokat a melléfogásokat, amelyek a tájképfestészetre leselkednek, a túl nagy felületek vagy szélesebb ecsetkezelések által, s amelyek, spontán fel-feltörő őszinte intonélásait esetleg meghamisíthatnák. Így az ésszerű határokon belül sikerült egy harmonikus világképet kialakítania, amelynek realista hangvétele nyilván kellemes meglepetéseket tartogat számunkra. Linter István kiállításán nem fedezhetjük fel, hogy egy konkrétan meghatározott, „kizárólagos“ mester lett volna irányítója, felkészítője. Tanult és tanul sokaktól, mindenkitől, akiktől tanulni érdemes. Régebbi és kortárs művészek lettek hát a „mesterei“. Tájak és emberek inspirálták. Kiállításokon, képtárakban szerzett élményei fűtik, hogy konstruktív, immár sajátos karakterű képzőművésszé formálják. Olyanná, amilyennek körvonalaiban a Dunamenti Múzeumban rendezett első önállá tárlatán most bemutatkozhatott. Szuchy M. Emil Van aki szerint frivol az ötlet, van aki csak egyszerűen nem érti és abszurdnak mondja. Néhányan lelkesednek érte és lelkesen meg is valósítják. Az ötlet maga tömören elmondható: Állítsunk ki képzőművészeti alkotásokat kórházak, egészségügyi intézetek folyosóin, termeiben. Nekem tetszik az elgondolás. Pedig nem is új ötletről van szó, már a századforduló táján is megvalósították és azóta többször, több helyen. Az utóbbi években lengyel, dán, norvég, francia, szovjet és magyar próbálkozásokról hallhattunk. És nem csak próbálkozásokról, biztató eredményekről is szólnak ezek a jelentések. Szakemberek egyre bővülő csoportja szerint a pszichiátriai gyógykezelés új módszereit rejthetik ezek a kísérletek. Hazai példa, tudomásom szerint egyetlen akad, ez viszont már gyakorlatnak számít. Hiszem, hogy nem túlzók azt írva: a kroméfíži pszichiátriai gyógyintézetben gyógymód a művészet. A közelmúltban immár a tizennyolcadik kiállítást rendezték itt. Ez-Gyógyító úttal Zdenek Dvoráéek brnói festőművész munkáiból. Hogy miért állítanak ki immár rendszeresen (zömével fiatal) képzőművészek egy pszichiátriai gyógyintézetben?! Zdenek Dvofáöek szerint ezt már nem is kéne magyarázni. „Gyógyintézetekbe kerülve egy más, humánusabb küldetést is segítenek a műalkotások. Biztosítéka és egyben feltétele ennek a kiállítási anyag gondos-figyelmes kiválasztása is, mely ebben az esetben az elmegyógyász szakemberek bevonásával történik. Ma már több éves tapasztalatok eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy a műalkotások hathatós segítői lehetnek a gyógyításnak. Persze távolról sincs még kiaknázva minden lehetőség, gondolok itt elsősorban a zenemüvéművészet szetre és az irodalomra ... Lehet-e szebb, eddig fel nem fedezett küldetése a művészetnek? Azt hiszem, Zdenek Dvofáčeknak igaza van abban is, hogy a vizuális kultúra terjesztésének nem lehet egyedüli, kizárólagos formája, eszköze a kiállítóterem. Kezdeményezésűiket csak folytatni kéne. S én tovább is lépnék; nemcsak gyógyintézetekbe vinnék értékes művészeti alkotásokat, de mindenhová, ahol emberek vannak, ahol hathatnak és ahol ez megoldható. Mert már szinte közhelynek érzem emlegetni, hogy esztétikus környezetben a munka is jobban megy, hangulatunk, közérzetünk is jobb, kiegyensúlyozottabb ... —PÍ—
