Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-02-11 / 6. szám
1Э78. február 11. SZABAD FÖLDMŰVES 130 éves a Kommunista Kiáltvány A Kommunisták Szövetsége 1847. évi II. kongresszusán megbízta Marxot és Engeist, dolgozzanak ki elméleti és gyakorlati pártprogramot, amelyet majd nyilvánosságra hoznak. A kézirattal két hónap alatt elkészültek s 1848. február 15-én megjelent a Kommunista Kiáltvány. Első kiadását rövidesen továbbiak követték s így terjedt a munkások millióit öntudatra ébresztő és mozgósító jelszó: „Világ proletárjai egyesüljetek!“ A Kommunista Kiáltvány már a múlt század hetvenes éveiben a nemzetközi munkásosztály alapvető dokumentuma lett. Forradalmasító ereje a XX. században tovább nőtt. Történelmi hatása abból következik, hogy a tőkés társadalom alapvető ellentmondását, a tőke és a munka kibékíthetetlen ellentétét elemezve megmutatta a kapitalizmus felszámolásának egyetlen lehetséges útját, a proletár forradalmat. A Kiáltvány rámutatott, hogy a fennálló viszonyok között a -társadalom mindinkább két szembenálló ellentétes osztályra tagolódik, a burzsoáziára és a proletaritátusra. A burzsoázia uralma idején a termelőerők rendkívül gyors fejlődést értek el, számukra szűkké váltak a tőkés termelési viszonyok és a tőkések által mozgásba hozott erők is mindinkább aláássák a burzsoázia uralmának feltételeit. A termelőerők nagyarányú fejlődése létrehozza a kapitalizmus felszámolásának objektív feltételeit. „De a burzsoázia nemcsak a fegyvereket kovácsolta, melyek halálát okozzák; megszülte azokat a férfiakat is, akik a fegyvereket forgatni tudják — a modern munkásokat, a proletárokat", hangoztatja a kiáltváný. Tehát a burzsoázia kialakulásával és erősödésével egyidejűleg fejlődik ki a proletariátus is. A tőkés viszonyok rendszerében a munkás munkaerejének eladására kényszerül, kizsákmányolása egyre fokozódik. Ezek a körülmények azután szükségszerűen vezetnek a munkások kezdeti, ösztönös küzdelmétől a politikai osztályharchoz, a helyi szórványos akcióktól a munkásosztály nemzetközi összefogásához. A Kiáltvány rámutatott arra is, hogy a proletariátus politikai harcának vezető ereje a mozgalom feltételeit, menetét és általános eredményeit világosan látó szervezet, a kommunista párt. Marx és Engels tudományos módszerrel feltárta a tőkés társadalom mozgási törvényeit és osztályviszonyait. A Kiáltvány mindezt olyan világosan és tömören fogalmazta meg, hogy a materialista történelem-szemlélet találkozzék a munkások mindennapi gyakorlati tapasztalatával. Meggyőző erővel mutatta nekik helyzetük forradalmi megváltoztatásának útját. A munkásmozgalmi tapasztalatok gyarapodásával párhuzamosan Marx és Engels több helyen pontosította a Kiáltványban kifejtett programot. A Kommunista Kiáltvány 1872. évi német kiadásához fűzött közös előszavukban írták: „Bármennyire megváltoztak is a viszonyok a legutóbbi huszonöt esztendő alatt, a Kiáltványban kifejtett általános alapelvek nagyjában manapság is teljesen érvényesek. Egyet-mást itt-ott helyesbíteni kellene. Maga a Kiáltvány is kijelenti, hogy ezeknek az alapelveknek a gyakorlati alkalmazása mindenütt és mindig a történelmileg adott körülményektől függ...“ Például a társadalmi termelés és az egyéni kisajátítás antagonizmusa ďmai kapitalizmusnak, a neutronbombával fenyegetődző imperializmusnak'ts alapvető ellentmondása — ezt bizonyítják a napjainkban Nyugaton zajló nagy sztrájkok és egyéb munkásmegmozdulások. A munkásosztály a Kiáltványban meghirdetett nagy célját részben már elérte, miután a hatvan év előtti Nagy Októberi Szocialista Forradalmat kővetően a világ egyharmadán győzött a szocialista forradalom, kialakult a szocialista világközösség, a szocializmus világrendszer lett. A harminc év előtti Győzelmes Február is igazolta hazánkban, hogy a kapitalizmust felszámoló erő csak a níunkásosztály lehet, semmilyen más osztály sem tudná megvalósítani ezt a feladatot. A Kommunista Kiáltvány megjelenése óta eltelt 130 év tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy a társadalmi haladásért vívott harc csak a proletariátus nemzetközi összefogásával lehet eredményes. Ez a Kommunista Kiáltványnak egyik ma is nagyon időszerű mondanivalója. KANIZSA ISTVÁN A Győzelmes Február örökéhez híven minduntalan szilárdítani fogjuk barátságunkat, szövetségünket és együttműködésünket a Szovjetunióval, a szocialista világközösséggel, erősíteni fogjuk a nemzetközi kommunista és munkásmozgh lom egységét, támogatni fogjuk a világbékéért és a társadalmi haladásért'vívott harcot. FEBRUÁRÉ Az 1973-as krimi találkozó. A szocialista államok legfontosabb békejavaslatai: Prága Javaslat európai korlátozott és ellenőrzött fegy- 1Ö56 verkezésű övezet létrehozására, * Moszkva Nyilatkozat a Varsói Szerződés és a NATO tag- 1958 államai között megnemtámadási egyezmény kötéséről, Moszkva Felhívás az atomfegyver-kísérletek beszünteté- 1960 sére vonatkozó egyezmény megkötésére, Bukarest Nyilatkozat az európai béke és biztonság meg- 1966 szilárdításáról, Berlin Nyilatkozat az európai biztonság szilárdításá- 1970 nak és a békés együttműködés fejlesztésének kérdéseiről, Helsinki Az európai együttműködési és biztonsági érte- 1975 kéziét záróokmányának aláírása, Moszkva Felhívás a világ népeihez, parlamentjeihez és 1977 országaihoz A leszereléssel kapcsolatos tárgyalások újrakezdése a múlt hét felfigyeltető eseményeihez tartozott. Genfben 30 ország képviselőinek részvételével megkezdődött a leszerelési bizottság tavaszi ülésszaka. A bizottság 3962-ben történt megalakulása óta most tartotta 767. ülését. A Szovjetunió képviselője az ülésen hangoztatta, hogy az atomháborús veszély csökkentése érdekében haladást kell elérni az összes atomfegyverkísérletek betiltása terén. Ugyanakkor Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások újabb szakasza kezdődött el. A szocialista országok küldöttei figyelmeztettek arra, hogy a neutronfegyverek gyártása és európai tárolása negatívan befolyásolná a bécsi tárgyalások alakulását. A közel-keleti rendezésre vonatkozóan megrekedtek a tárgyalások, már ami Szadat egyiptomi elnök különut^s kezdeményezesét illeti. A múlt szerdán .Kairóban befejeződött az egyiptomi-izraeli katonai tárgyalások második -szakasza. Hivatalos tájékoztatás szerint „érdemi kérdésekről“ volt szó. A tanácskozás folytatását Illetően csak annyit jegyeztek meg, hogy a két fél „közvetlen kontaktusok útján állapodik majd meg a katonai bizottság legközelebbi ülésének időpontjában“. Szadat elnök Washingtonba utazott és ezzel egyidőben provokatívan jelentették bo Izraelben, hogy a Jordán nyugati partján további településeket létesítenek. Ugyanakkor Algírban megkezdődött a Szadat kapituláns politikáját elítélő négy arab ország és a Palesztina! Felszabadítási Szervezet képviselőinek tanácskozása. Az előkészítő külügyminiszteri értekezleten jóváhagyták a tanácskozás elé beterjesztett politikai nyilatkozat tervezetét. Ez leszögezte, hogy a felek egyetértenek abban: a palesztínai kérdés jelenti az arab-izraeli konfliktus mfigvát, és minden olyan, kísérlet, amely ennek megkerülését szolgálja, csak akadályozza az általános közel-keleti rendezést. Bonnban kormányátalakításra került sor. miután négy nyugatnémet miniszter kivált a kormányból. Georg Leber jobboldali szociáldemokrata hadügyminiszter azért volt kénytelen megválni tárcájától, mert a közvetlen hatáskörébe tartozó MAD katonai elhárító szervezet illegális lehallgatásokat folytatott. A párt balszárnya amiatt is támadta Lebert, hogy szoros szálak fűzték a Bundeswehr jobboldali, hidegháborús szellemű tábornokaihoz. Karl Ravens építésügyi és Helmut Rohde tudományos és oktatási miniszter is lemondott-Mi történt Tunéziában? Az utóbbi hetekben sztrájkküzdelmekről érkeztek hírek Tunéziából. A 22 éve független állam nevét ritkán emlegetik nemzetközi eseményekkel kapcsolatban. Éveken át úgy tűnt, Habib Burgiba elnök, a köztársaság megteremtője természetes tekintélye árnyékában nyugodtan kormányozza az országot, illetve kormányozzák munkatársai a súlyos^ szívbeteg elnök gyakori távolmaradása idején. A tőkés világban manapság gyakoriak a sztrájkmozgalmak, az utcai megmozdulások, hisz az infláció, a drágaság, a rosszabbodó életfeltételek radikalizálják a dolgozó tömegeket, így van ez Tunéziában is, ahol jelenleg a lakosság negyedrésze munkanélküli, a munkanélküliek 54 százaléka pedig pályakezdő fiatal. A tömegek harci megmozdulásának itt is megvolt az a fontos feltételei hogy egységes vezetőjük, az Általános Munkásszövetség nevű szakszervezet a kormány ellenzékével felérő erőnek bizonyult. Mint Ismeretes, Tunéziában a kormányt alkotó Szocialista , Desztur Párt szinte monopolhelyzetet élvez és á jelek szerint nem hajlandó megosztani a hatalmat más politikai erőkkel. A történtek megértése végett kissé meg kell rajzolnunk a történelmi hátteret. Tunézia hányatott gyarmati múlt után vált független állammá ezen a névén. A szovjet küldöttség már 1952-ben, az ENSZ VII. ülésszakán felvetette a tuniszi arabok függetlenné válásának kérdését és következetesen síkraszállt javaslatának elfogadása és végrehajtása mellett. Ez 1956. június 11-én következett be, amikor Tunéziai Köztársaság néven létrejött az új állam, melyet pontosan egy hőnap múlva elsőként a szovjet kormány ismert el. A kapitalista fejlődés a Nyugatot jellemző megannyi bajjal járt, a negatív következményeket Tunézia sem kerülte el. E helyzetben, a jelenlegi általános tőkés válság körülményei között kiéleződtek Tunézia osztályellentétel, nőtt a szervezett munkásosztály ereje. A kormány nem is olyan régen 23 százalékos béremelésre vonatkozó megállapodást kényszerített a szakszervezetekre azzal a záradékkal, hogy tíz éven belül elállnak minden egyéb követeléstől. A szociális helyzet azonban olyan kedvezőtlenül alakult, hogy a szakszervezetek kénytelenek voltak felbontani a megállapodást. A kormány reagá;ása egyöntetűen kemény volt. A kivezényelt karhatalmi alakulatok sortüzzel fogadták a felvonuló tiltakozó tömegeket. A hivatalos Jelentések több mint negyven halálos áldozatról és több mint száz sebesültről számolnak be, de nyugati sajtóirodák száznál is többre becsülik a halottak számát. A brutális fellépést követően hajsza indult a szakszervezeti vezetők ellen. Ansúr főtitkárt és más vezetőket bebörtönözték, súlyos börtönbüntetés vár rájuk. A kormány keménysége azonban belső bajait palástolja. Körülbelül egy hónapja alakították át Hédi Nuira miniszterelnök kormányát, amely-* bői Belkhodzsa belügyminiszert és más, „puhányoknak“ minősített minisztertársait eltávolították. Utódaik, mint az események mutatják, keménykezűknek bizonyultak. Tunézia politikai fejlődésének történetét ismerve azonban világosan kirajzolódik a kormányon belüli hatalmi küzdelem Burgiba elnök örökségéért. Burgiba tekintélye manapság is nagy politikai tőke, s a tunéziai politika nagy örege most betegen szemléli, hogyan marakodnak — még életében — a koncon. -in-Külpolitikai kommentárunk Kibontakozás távlatok nélkül Több mint egyhónapos interregnum után végre Ismét van kormánya Portugáliának. Mario Soares, a Szocialista Párt főtitkára, az előző, majd ügyvezető kormányfő hosszú próbálkozás után létrehozott egy, az előbbinél valamivel tarkább összetételű, de politikai szemléletében jobboldalibb kormányt. Ez pedig eleve kizárja a válság teljes és tartós megoldását, újabb bajok, válságok csiráját hordozza magában. Mint ismeretes, a Soares-kormány decemberben gazdaságpolitikai ellentétek miatt volt kénytelen lemondani, miután a parlament, illetve a múltban egyszínű szocialistapárti kormányát támogató jobboldali pártok is megvonták tőle bizalmukat. A tét az volt: olyan gazdaságpolitikai koncepciót kell kialakítani, amely lerakná szilárd és biztonságos gazdasági fejlődés alapjait, különben az ország elveszti nemzetközi hitelét. Ez elsősorban a Nemzetközi Valutaalaptól igényelt 750 millió dolláros kölcsön kérdésében vált égetővé. Érthető, hogy ez az Intézmény leállította a kölcsön folyósítását mindaddig, amíg nem jön létre olyan kormány, mely garantálja az eszközök ésszerű felhasználását és természetesen visszatérítését is. A gazdasági zűrzavar komoly intézkedésekkel történő következetes megoldását, a kincstári ügyek rendbehozását a kommunisták is józanul támogatták. Nézeteltérésük a Soares kormánnyal e kérdésben abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági válság megoldását nem a dolgozókkal akarták megfizettetni. Soares új kormánya, mely most a felvázolt nagy feladat teljesítésére vállalkozott, a műit héten tette le a hivatali esküt. Két független miniszterrel és három jobboldali. Demokrata Szociális Centrum (CDS) párti miniszterrel bővül a Soares-kabinet. Bizonyos tekintetben koalíciós kormányról beszélhetnénk, de Soares kissé „szemérmes“, sohasem nevezi nevén a gyermeket. Beszél más pártbeliek bevonásáról, a kormányzás kibővítéséről; valójában burkolt koalíciónak nevezik azt a kormányalakulatot, amelyet a hosezú tárgyalások után sikerült létrehoznia. A kérdés most az, hogy előbbre viszi vagy viheti-e az ország helyzetének alakulását ez az új felállítású tarka kormány? Nyert-e vele valamit Soares, aki a kommunisták többször is felkínált szövetségétől elhatárolta magát? Először is Soares ugyan jobboldali szocialista politikus — ebből ered antikommunizmusa, illetve idegenkedése a kommunisták szövetségétől —, másodszor olyan politikus, akit olykor józanabb meglátásai ellenére Is magukkal sodornak az események, amelyekben nem az ő pártja a fő kezdeményező. A jobboldali pártok a tőkések erős anyagi támogatásával és pozícióival rendelkeznek, sőt a Nyugat anyagi támogatását és befolyását is élvezik, így nagy bonyodalmakat tudnak okozni a politikai és gazdasági élet minden területén. Portugália fölött Damoklész kardjaként lebeg egy jobboldali puccs veszélye. Ennek egyik bázisát éppen a CDS jelenti. Soares éppen a rendkívül fontos küfügyi tárcát engedte át a CDS emberének, a tervezési és adminisztratív reformügyi tárcát Is kiengedte kezéből. E kényes pontokon bármikor számíthat hátbatámadásra. A jelenlegi új tfpusú kormány 143 mandátumos parlamenti többségre számít. Ugyanilyen, de sokkal szilárdabb és megbízhatóbb többségre támaszkoLhatott volna akkor Is, ha a kommunistákkal fog öszsze, akik nagy befolyással rendelkeznek a lakosság többsége által követett szakszervezetekben. A burkolt koalícióval tehát semmit sem nyertek a szocialisták. Ami pedig a gazdasági bajok megoldását illeti, ezt megnehezíti az a körülmény, hogy a'gyarmatbirodalom felbomlása után mintegy 800 ezer afrikai portugál tért vissza az anyaországba, további százezrek visszaérkezése várható annak következtében, hogy a vendégmunkások hazakényszerülnek a nyugati tőkésországokból, s ezt az ország beteg gazdasági szerkezete képtelen elviselni. A gazdasági fejletlenség és a nagytő- 1 ke bizonyos részének külföldre áramlása még sokáig érezteti hatását. Az új kormány hivatalba lépését aggasztó jelenségek kísérik. Például amnesztiában részesültek a Spínala tábornok jobboldali puccskísérletében részt vett tisztek. Igaz, a későbbi baloldali tiszti hatalomátvételi kísérlet résztvevőit is felmentették, ami Eanes elnök közbelépésére történt, de érezhetjük, hogy az ellenforradalmi erők most szabadabban mozoghatnak. Portugália vívmányai megmentésének egyetlen szilárd biztosítéka jelenleg a hadsereg, melynek segítségét Eanes elnök nyilván igénybe venné, ha valóban sor kerülne ellenforradalmi hatalomátvétel! kísérletre. Eanes a pillanatnyi kínos helyzetben az erőviszonyok mérlege mutatójának a helyrebillentője. összegezésül: a szocialisták most szövetséget kötöttek a jobboldallal, s aligha követhetnek haladóbb, jobb politikát, a tömegek érdekeinek megfelelő politikát, mint a múltban. Ezért kétséges, hogy Soares reményeinek megfelelően hivatalban tud-e maradni 1980-ig a jelenlegi burkolt koaiíciójú kormány. Lóriim* László
