Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-02-11 / 6. szám

1Э78. február 11. SZABAD FÖLDMŰVES 130 éves a Kommunista Kiáltvány A Kommunisták Szövetsége 1847. évi II. kongresszusán megbízta Marxot és Engeist, dolgozzanak ki elméleti és gyakorlati pártprogra­mot, amelyet majd nyilvánosságra hoznak. A kézirattal két hónap alatt elkészültek s 1848. február 15-én megjelent a Kommunista Ki­áltvány. Első kiadását rövidesen továbbiak követték s így terjedt a munkások millióit öntudatra ébresztő és mozgósító jelszó: „Világ proletárjai egyesüljetek!“ A Kommunista Kiáltvány már a múlt század hetvenes éveiben a nemzetközi munkásosztály alapvető dokumentuma lett. Forradalma­sító ereje a XX. században tovább nőtt. Történelmi hatása abból kö­vetkezik, hogy a tőkés társadalom alapvető ellentmondását, a tőke és a munka kibékíthetetlen ellentétét elemezve megmutatta a kapi­talizmus felszámolásának egyetlen lehetséges útját, a proletár forra­dalmat. A Kiáltvány rámutatott, hogy a fennálló viszonyok között a -társa­dalom mindinkább két szembenálló ellentétes osztályra tagolódik, a burzsoáziára és a proletaritátusra. A burzsoázia uralma idején a ter­melőerők rendkívül gyors fejlődést értek el, számukra szűkké váltak a tőkés termelési viszonyok és a tőkések által mozgásba hozott erők is mindinkább aláássák a burzsoázia uralmának feltételeit. A termelőerők nagyarányú fejlődése létrehozza a kapitalizmus fel­számolásának objektív feltételeit. „De a burzsoázia nemcsak a fegy­vereket kovácsolta, melyek halálát okozzák; megszülte azokat a fér­fiakat is, akik a fegyvereket forgatni tudják — a modern munkáso­kat, a proletárokat", hangoztatja a kiáltváný. Tehát a burzsoázia ki­alakulásával és erősödésével egyidejűleg fejlődik ki a proletariátus is. A tőkés viszonyok rendszerében a munkás munkaerejének eladá­sára kényszerül, kizsákmányolása egyre fokozódik. Ezek a körülmé­nyek azután szükségszerűen vezetnek a munkások kezdeti, ösztönös küzdelmétől a politikai osztályharchoz, a helyi szórványos akcióktól a munkásosztály nemzetközi összefogásához. A Kiáltvány rámutatott arra is, hogy a proletariátus politikai harcának vezető ereje a moz­galom feltételeit, menetét és általános eredményeit világosan látó szervezet, a kommunista párt. Marx és Engels tudományos módszerrel feltárta a tőkés társada­lom mozgási törvényeit és osztályviszonyait. A Kiáltvány mindezt olyan világosan és tömören fogalmazta meg, hogy a materialista történelem-szemlélet találkozzék a munkások mindennapi gyakorlati tapasztalatával. Meggyőző erővel mutatta nekik helyzetük forradalmi megváltoztatásának útját. A munkásmozgalmi tapasztalatok gyarapodásával párhuzamosan Marx és Engels több helyen pontosította a Kiáltványban kifejtett programot. A Kommunista Kiáltvány 1872. évi német kiadásához fű­zött közös előszavukban írták: „Bármennyire megváltoztak is a vi­szonyok a legutóbbi huszonöt esztendő alatt, a Kiáltványban kifejtett általános alapelvek nagyjában manapság is teljesen érvényesek. Egyet-mást itt-ott helyesbíteni kellene. Maga a Kiáltvány is kijelenti, hogy ezeknek az alapelveknek a gyakorlati alkalmazása mindenütt és mindig a történelmileg adott körülményektől függ...“ Például a társadalmi termelés és az egyéni kisajátítás antagonizmu­­sa ďmai kapitalizmusnak, a neutronbombával fenyegetődző imperializ­­musnak'ts alapvető ellentmondása — ezt bizonyítják a napjainkban Nyugaton zajló nagy sztrájkok és egyéb munkásmegmozdulások. A munkásosztály a Kiáltványban meghirdetett nagy célját részben már elérte, miután a hatvan év előtti Nagy Októberi Szocialista Forra­dalmat kővetően a világ egyharmadán győzött a szocialista forrada­lom, kialakult a szocialista világközösség, a szocializmus világrend­­szer lett. A harminc év előtti Győzelmes Február is igazolta hazánkban, hogy a kapitalizmust felszámoló erő csak a níunkásosztály lehet, semmilyen más osztály sem tudná megvalósítani ezt a feladatot. A Kommunista Kiáltvány megjelenése óta eltelt 130 év tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy a társadalmi haladásért vívott harc csak a proletariátus nemzetközi összefogásával lehet eredményes. Ez a Kommunista Kiáltványnak egyik ma is nagyon időszerű mondani­valója. KANIZSA ISTVÁN A Győzelmes Február öröké­hez híven minduntalan szilár­dítani fogjuk barátságunkat, szövetségünket és együttműkö­désünket a Szovjetunióval, a szocialista világközösséggel, erősíteni fogjuk a nemzetközi kommunista és munkásmozgh lom egységét, támogatni fog­juk a világbékéért és a társa­dalmi haladásért'vívott harcot. FEBRUÁRÉ Az 1973-as krimi találkozó. A szocialista államok legfontosabb békejavaslatai: Prága Javaslat európai korlátozott és ellenőrzött fegy- 1Ö56 verkezésű övezet létrehozására, * Moszkva Nyilatkozat a Varsói Szerződés és a NATO tag- 1958 államai között megnemtámadási egyezmény kö­téséről, Moszkva Felhívás az atomfegyver-kísérletek beszünteté- 1960 sére vonatkozó egyezmény megkötésére, Bukarest Nyilatkozat az európai béke és biztonság meg- 1966 szilárdításáról, Berlin Nyilatkozat az európai biztonság szilárdításá- 1970 nak és a békés együttműködés fejlesztésének kérdéseiről, Helsinki Az európai együttműködési és biztonsági érte- 1975 kéziét záróokmányának aláírása, Moszkva Felhívás a világ népeihez, parlamentjeihez és 1977 országaihoz A leszereléssel kapcsolatos tárgya­lások újrakezdése a múlt hét felfi­gyeltető eseményeihez tartozott. Genfben 30 ország képviselőinek részvételé­vel megkezdődött a leszerelési bizott­ság tavaszi ülésszaka. A bizottság 3962-ben történt megalakulása óta most tartotta 767. ülését. A Szovjet­unió képviselője az ülésen hangoz­tatta, hogy az atomháborús veszély csökkentése érdekében haladást kell elérni az összes atomfegyverkísérle­tek betiltása terén. Ugyanakkor Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentésé­ről folyó tárgyalások újabb szakasza kezdődött el. A szocialista országok küldöttei figyelmeztettek arra, hogy a neutronfegyverek gyártása és euró­pai tárolása negatívan befolyásolná a bécsi tárgyalások alakulását. A közel-keleti rendezésre vonatkozóan megrekedtek a tárgya­lások, már ami Szadat egyiptomi el­nök különut^s kezdeményezesét ille­ti. A múlt szerdán .Kairóban befeje­ződött az egyiptomi-izraeli katonai tárgyalások második -szakasza. Hiva­talos tájékoztatás szerint „érdemi kérdésekről“ volt szó. A tanácskozás folytatását Illetően csak annyit je­gyeztek meg, hogy a két fél „közvet­len kontaktusok útján állapodik majd meg a katonai bizottság legközelebbi ülésének időpontjában“. Szadat elnök Washingtonba utazott és ezzel egy­­időben provokatívan jelentették bo Izraelben, hogy a Jordán nyugati partján további településeket létesí­tenek. Ugyanakkor Algírban megkezdődött a Szadat kapituláns politikáját elíté­lő négy arab ország és a Palesztina! Felszabadítási Szervezet képviselői­nek tanácskozása. Az előkészítő kül­ügyminiszteri értekezleten jóváhagy­ták a tanácskozás elé beterjesztett politikai nyilatkozat tervezetét. Ez leszögezte, hogy a felek egyetérte­nek abban: a palesztínai kérdés je­lenti az arab-izraeli konfliktus mfig­­vát, és minden olyan, kísérlet, amely ennek megkerülését szolgálja, csak akadályozza az általános közel-keleti rendezést. Bonnban kormányátalakításra került sor. mi­után négy nyugatnémet miniszter ki­vált a kormányból. Georg Leber jobb­oldali szociáldemokrata hadügymi­niszter azért volt kénytelen megvál­ni tárcájától, mert a közvetlen ha­táskörébe tartozó MAD katonai elhá­rító szervezet illegális lehallgatáso­kat folytatott. A párt balszárnya amiatt is támadta Lebert, hogy szo­ros szálak fűzték a Bundeswehr jobb­oldali, hidegháborús szellemű tábor­nokaihoz. Karl Ravens építésügyi és Helmut Rohde tudományos és okta­tási miniszter is lemondott-Mi történt Tunéziában? Az utóbbi hetekben sztrájkküzdel­mekről érkeztek hírek Tunéziából. A 22 éve független állam nevét ritkán emlegetik nemzetközi eseményekkel kapcsolatban. Éveken át úgy tűnt, Habib Burgiba elnök, a köztársaság megteremtője természetes tekintélye árnyékában nyugodtan kormányozza az országot, illetve kormányozzák munkatársai a súlyos^ szívbeteg el­nök gyakori távolmaradása idején. A tőkés világban manapság gyakoriak a sztrájkmozgalmak, az utcai meg­mozdulások, hisz az infláció, a drá­gaság, a rosszabbodó életfeltételek radikalizálják a dolgozó tömegeket, így van ez Tunéziában is, ahol je­lenleg a lakosság negyedrésze mun­kanélküli, a munkanélküliek 54 szá­zaléka pedig pályakezdő fiatal. A tömegek harci megmozdulásának itt is megvolt az a fontos feltételei hogy egységes vezetőjük, az Általá­nos Munkásszövetség nevű szakszer­vezet a kormány ellenzékével felérő erőnek bizonyult. Mint Ismeretes, Tu­néziában a kormányt alkotó Szocia­lista , Desztur Párt szinte monopol­­helyzetet élvez és á jelek szerint nem hajlandó megosztani a hatalmat más politikai erőkkel. A történtek megértése végett kissé meg kell rajzolnunk a történelmi hátteret. Tunézia hányatott gyarmati múlt után vált független állammá ezen a névén. A szovjet küldöttség már 1952-ben, az ENSZ VII. üléssza­kán felvetette a tuniszi arabok füg­getlenné válásának kérdését és kö­vetkezetesen síkraszállt javaslatának elfogadása és végrehajtása mellett. Ez 1956. június 11-én következett be, amikor Tunéziai Köztársaság néven létrejött az új állam, melyet ponto­san egy hőnap múlva elsőként a szovjet kormány ismert el. A kapitalista fejlődés a Nyugatot jellemző megannyi bajjal járt, a ne­gatív következményeket Tunézia sem kerülte el. E helyzetben, a jelenlegi általános tőkés válság körülményei között kiéleződtek Tunézia osztály­ellentétel, nőtt a szervezett munkás­­osztály ereje. A kormány nem is olyan régen 23 százalékos béremelés­re vonatkozó megállapodást kénysze­­rített a szakszervezetekre azzal a záradékkal, hogy tíz éven belül el­állnak minden egyéb követeléstől. A szociális helyzet azonban olyan ked­vezőtlenül alakult, hogy a szakszer­vezetek kénytelenek voltak felbonta­ni a megállapodást. A kormány rea­­gá;ása egyöntetűen kemény volt. A kivezényelt karhatalmi alakulatok sortüzzel fogadták a felvonuló tilta­kozó tömegeket. A hivatalos Jelenté­sek több mint negyven halálos áldo­zatról és több mint száz sebesültről számolnak be, de nyugati sajtóirodák száznál is többre becsülik a halottak számát. A brutális fellépést követően hajsza indult a szakszervezeti veze­tők ellen. Ansúr főtitkárt és más vezetőket bebörtönözték, súlyos bör­tönbüntetés vár rájuk. A kormány keménysége azonban belső bajait palástolja. Körülbelül egy hónapja alakították át Hédi Nui­­ra miniszterelnök kormányát, amely-* bői Belkhodzsa belügyminiszert és más, „puhányoknak“ minősített mi­nisztertársait eltávolították. Utódaik, mint az események mutatják, ke­ménykezűknek bizonyultak. Tunézia politikai fejlődésének történetét is­merve azonban világosan kirajzolódik a kormányon belüli hatalmi küzde­lem Burgiba elnök örökségéért. Bur­giba tekintélye manapság is nagy politikai tőke, s a tunéziai politika nagy örege most betegen szemléli, hogyan marakodnak — még életében — a koncon. -in-Külpolitikai kommentárunk Kibontakozás távlatok nélkül Több mint egyhónapos interregnum után végre Ismét van kormánya Por­tugáliának. Mario Soares, a Szocia­lista Párt főtitkára, az előző, majd ügyvezető kormányfő hosszú próbál­kozás után létrehozott egy, az előbbi­nél valamivel tarkább összetételű, de politikai szemléletében jobboldalibb kormányt. Ez pedig eleve kizárja a válság teljes és tartós megoldását, újabb bajok, válságok csiráját hor­dozza magában. Mint ismeretes, a Soares-kormány decemberben gazdaságpolitikai ellen­tétek miatt volt kénytelen lemondani, miután a parlament, illetve a múltban egyszínű szocialistapárti kormányát támogató jobboldali pártok is meg­vonták tőle bizalmukat. A tét az volt: olyan gazdaságpolitikai koncepciót kell kialakítani, amely lerakná szi­lárd és biztonságos gazdasági fejlő­dés alapjait, különben az ország el­veszti nemzetközi hitelét. Ez elsősor­ban a Nemzetközi Valutaalaptól igé­nyelt 750 millió dolláros kölcsön kér­désében vált égetővé. Érthető, hogy ez az Intézmény leállította a kölcsön folyósítását mindaddig, amíg nem jön létre olyan kormány, mely garantálja az eszközök ésszerű felhasználását és természetesen visszatérítését is. A gazdasági zűrzavar komoly intéz­kedésekkel történő következetes meg­oldását, a kincstári ügyek rendbeho­zását a kommunisták is józanul támo­gatták. Nézeteltérésük a Soares kor­mánnyal e kérdésben abban nyilvá­nult meg, hogy a gazdasági válság megoldását nem a dolgozókkal akar­ták megfizettetni. Soares új kormánya, mely most a felvázolt nagy feladat teljesítésére vállalkozott, a műit héten tette le a hivatali esküt. Két független minisz­terrel és három jobboldali. Demokra­ta Szociális Centrum (CDS) párti mi­niszterrel bővül a Soares-kabinet. Bi­zonyos tekintetben koalíciós kormány­ról beszélhetnénk, de Soares kissé „szemérmes“, sohasem nevezi nevén a gyermeket. Beszél más pártbeliek bevonásáról, a kormányzás kibővíté­séről; valójában burkolt koalíciónak nevezik azt a kormányalakulatot, a­melyet a hosezú tárgyalások után si­került létrehoznia. A kérdés most az, hogy előbbre vi­szi vagy viheti-e az ország helyzeté­nek alakulását ez az új felállítású tarka kormány? Nyert-e vele valamit Soares, aki a kommunisták többször is felkínált szövetségétől elhatárolta magát? Először is Soares ugyan jobb­oldali szocialista politikus — ebből ered antikommunizmusa, illetve ide­genkedése a kommunisták szövetsé­gétől —, másodszor olyan politikus, akit olykor józanabb meglátásai el­lenére Is magukkal sodornak az ese­mények, amelyekben nem az ő pártja a fő kezdeményező. A jobboldali pár­tok a tőkések erős anyagi támogatá­sával és pozícióival rendelkeznek, sőt a Nyugat anyagi támogatását és befo­lyását is élvezik, így nagy bonyodal­makat tudnak okozni a politikai és gazdasági élet minden területén. Por­tugália fölött Damoklész kardjaként lebeg egy jobboldali puccs veszélye. Ennek egyik bázisát éppen a CDS je­lenti. Soares éppen a rendkívül fontos küfügyi tárcát engedte át a CDS em­berének, a tervezési és adminisztratív reformügyi tárcát Is kiengedte kezé­ből. E kényes pontokon bármikor szá­míthat hátbatámadásra. A jelenlegi új tfpusú kormány 143 mandátumos par­lamenti többségre számít. Ugyanilyen, de sokkal szilárdabb és megbízhatóbb többségre támaszkoLhatott volna ak­kor Is, ha a kommunistákkal fog ösz­­sze, akik nagy befolyással rendelkez­nek a lakosság többsége által köve­tett szakszervezetekben. A burkolt koalícióval tehát semmit sem nyertek a szocialisták. Ami pedig a gazdasági bajok megoldását illeti, ezt megnehe­zíti az a körülmény, hogy a'gyarmat­­birodalom felbomlása után mintegy 800 ezer afrikai portugál tért vissza az anyaországba, további százezrek visszaérkezése várható annak követ­keztében, hogy a vendégmunkások hazakényszerülnek a nyugati tőkésor­szágokból, s ezt az ország beteg gaz­dasági szerkezete képtelen elviselni. A gazdasági fejletlenség és a nagytő- 1 ke bizonyos részének külföldre áram­lása még sokáig érezteti hatását. Az új kormány hivatalba lépését aggasztó jelenségek kísérik. Például amnesztiában részesültek a Spínala tábornok jobboldali puccskísérletében részt vett tisztek. Igaz, a későbbi bal­oldali tiszti hatalomátvételi kísérlet résztvevőit is felmentették, ami Eanes elnök közbelépésére történt, de érezhetjük, hogy az ellenforradal­mi erők most szabadabban mozoghat­nak. Portugália vívmányai megmenté­sének egyetlen szilárd biztosítéka je­lenleg a hadsereg, melynek segítsé­gét Eanes elnök nyilván igénybe ven­né, ha valóban sor kerülne ellenfor­radalmi hatalomátvétel! kísérletre. Eanes a pillanatnyi kínos helyzetben az erőviszonyok mérlege mutatójának a helyrebillentője. összegezésül: a szocialisták most szövetséget kötöttek a jobboldallal, s aligha követhetnek haladóbb, jobb politikát, a tömegek érdekeinek meg­felelő politikát, mint a múltban. Ezért kétséges, hogy Soares reményeinek megfelelően hivatalban tud-e maradni 1980-ig a jelenlegi burkolt koaiíciójú kormány. Lóriim* László

Next

/
Thumbnails
Contents