Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-02-04 / 5. szám
8. SZABAD FÖLDMŰVES 1978. februári. Buga doktor írása Téli tervek, veszedelmek Télen több kényelmet, több melege*. több ételt és italt kíván az ember. Italt is? Igen! Nyáron az ital sem az, mint télen. Ilyenkor a bort forralni dukál. Cukor, fahéj, csillagánizs meg munka kell hozzá. A pálinka nyáron nem tesz jót. Csak belenyal a józan ember. Télen annál jobban kívánja. Azzal melegíti a belső részét, ahogyan egyesek mondják. Valóban, az alkohol kalóriatartalma magas. Kitünően és gyorsan fűti a szervezetet. Ezért kedvesebb télen, mint nyáron. De drága! A világ legdrágább kalóriáinak egyike, nagyon ráfizet pénzben is meg egészségben is, aki rendszeresen fogyasztja. Oktalanság pénzért venni a veszedelmet. Nem mondom, hébe-hóba, disznóöléskor, csikorgó hidegben megjárja egy-egy kupica rövid ital, de rendszert ne csináljon belőle senki, még télvíz idején sem. Reggelire ne forralt bort vagy pálinkát, hanem meleg teát, forralt tejet, vagy egy tányér jó meleg levest egyen az ember. #,Halványezflst futja be a tájat a téli reggel éles, zúzmaras.“ olvasom Kosztolányi Dezső gyönyörű versét. A városi ember a télben a szépet, a hűvös, friss levegőt, a téli csendet látja. A falusinak szembe kell néznie a tél terheivel is. Lássuk csak, mik is azok? A legkomolyabb a hidegártalom. Lakásba húzódással, fűtött szobával, meleg ruhával védekezünk ellene. De okosan, gondosan, célszerűen kell fűteni, szellőztetni, öltözködni, mert a szellőzetlenség épp olyan veszedelem, mint a megfázás, a fűtéshiány, vagy túlfűtés. Ez épp annyi gondot okoz, mint az emberek összezsófolása. A zsúfoltság, a szobába szorulás a cseppfertőzés lehetőségeit növeli. Főleg ott, ahol sok helyről sok ember seregük össze. Például a vonaton, az állomásokon, az autóbuszokban, az éttermekben, mozikban, presszókban, a talponálló csapszékekben. A cseppfertőzés és a hurutos betegségek is a tél terhei, veszedelmei közé tartoznak. És mégsem beszélünk eleget róluk: Legalábbis nem akkor, amikor még megelőzhetnénk. Komoly hidegártalom a fagyás is. A nem védett, be nem zsírozott arcon megfagyhat a fül, az orr hegye, söi, a szájszél is szenvedhet komoly fagyártalmat. Főleg azok a testrészek hajlamosak fagyásra, amelyekben gyenge a vérkeringés, vagy amelyeken szoros a ruha. A -Sarok, a boka, a lábujjak. Az ilyen megfagyott felület nyáron csendben marad, de a következő télen már fagypont körül jelentkezik, fagydaganat formájában. A fagyott bőr duzzadt, vörös, fájdalmas, ég, viszket. Még szerencse, hogy váltott hidegmeleg fürdő és a fagybalzsam rendszerint enyhíti a panaszokat. Van a télnek olyan veszedelme is, amit nem érez tehernek az ember, mégis ártalmára van. Például a téli eszem-iszom sokkal több bajt okoz, mint a nyári, pedig a téli hideg sokkal több kalóriát igényel, mint a nyári időjárás. Node nyáron rendszerint nehezebb, megerőltelőbb és hosszabb ideig tartó (a műszak után jön a háztáji!) a munka, mint télen. A nyári munkában lejárják, lemozogják, ledolgozzák a kalóriát, de télen a fölös szénhidrát és zsírmennyiség lerakodik és elpocakosodik a legtöbb falusi, tanyai ember, ha egészséges, ép • szervezete. £s aki nem egészséges?... No az is eszik, úgy mint a többi. Ünnepi ebédet, disznótoros vacsorát, mindent, ami jó. Utána jön az epegörcs, a gyomorfájás, a bélkólika, emelkedik a vérnyomás és jaj... ja... jaj! Kinek is köszönheti az ilyen bajt? Csakis önmagának, meg egy kicsit a télnek is, mert a helyzet, a lehetőség a tél terhei és veszedelmei között kereshető. A tél megnöveli az ember gondját. Ez nem vitás. A téli élet sokkal nagyobb gondosságot követel, mint a nyári. Öltözködésben, táplálkozásban, tisztálkodásban, lakáskultúrában egyaránt. „Míg a tél az ablakodra Jégvirágot hímezett, S te szobádban is vacogva felpanaszolod a telet. Kint az erdők téli titkát jégtündérek bontogatják ...“ Jól van no! Csak bontogassák! De mi ne higgyünk a hideg dermedt mosolyának, a téli napsugárnak, hanem nézzünk szembe a tél terheivel, veszedelmeivel, hogy megvédelmezhesstik egészségünket. Az ónos eső, ha ráfagy a fákra, az alattuk járás-kelés is veszélyt rejteget. Foto: —kov— Szakáll apó az öreg hegyek törpéje volt. Kis unokájával, Petivel élt egy mély barlangban, szeretetben, békességben. A kis Peti délutánonként elbandulkolt a nagy erdőbe, hogy estére földiepret, vagy szagos málnát hozzon nagyapjának. Egy napon már sötét estébe hajlott az idő, s Peti még nem jött meg, hiába várta az apó. Az öreg törpe kétségbeesetten inparton, dehát nagyon fáradt lehetett, mert bóbiskolt. — Lidércországban ...? — rémült meg Márta tündér. — Rögtön kell csengetnünk... — s megrázott egy terebélyes fát. Ódájából kirepült egy vén bagoly. '— Uhú bácsi — könyörgött a szépséges tündér —, vigyen el Lidércországba: A kis Peti bajban van, segítenünk kell rajta. Törpe Peti Lidércországban dúlt a keresésére. Egy tisztáson az erdei tündérekre bukkant, akik épp esti táncukat lejtették. Messzire csilingelt énekük. Ez csalta ide Szakáll apót is. De nem tudott gyönyörködni a táncukban, eleredt a könnye, s úgy panaszkodott Mártának, a legszebb erdei tündérnek. — Még sosem késett Most meg már öreg este van, és sehol sincs... — Biztosan eltévedt valahol. Dehát épp itt a partijecske, az mindent berepül, s meglátja törpe Petit is ... A fecske gyorsan visszatért, s beszámolt a látottakról: — Láttam bizony kis piros sapkáját Lidércország szélén. Ott ült Peti a Az állatok mindegyike szerette Petit, mert egyiket sem bántotta. Uhú hátára pattant a szépszemű Márta, s a madár elrepült a nagy mocsár irányába, amit az állatok Lidércországnak hívtak. Petit valóban elnyomta az álom. S amikor szenderegni kezdett, mit látott? A mocsárban itt is. ott is különös fények gyúltak. Imbolyogva járkáltak a nád között, mint afféle fekete emberkék, akiknek a hajuk ég ... Egyre több gyulladt ki, s mintha szóltak volna Peti felé: — Gyere, kis Peti, ide Lidércországba. Hagyd ott azt a dohos barlangot, Nálunk zsombék lesz az ágyad Szegény elődök- jómódú utódok — KISS LAJOSNt HÉT UNOKÄJA A HAZA SZOLGÁLATÁBAN — Andőd (Andovce) községben Kiss Lajosné családja a legnépesebb: ha összejönnek, 58-an ülik körül az asztalokat. Klssné — az anyu, Illetve nagymama, dédnagymama — hetvennyolc éves. Nyolc gyermeket nevelt fel — hat lányt, s két fiút. Az arca: nyitott könyv. Szíve kitárulkozik, ha a huszonegy unokája, s tíz dédunokája jár az eszében. Az ő életük már sokkal jobb, örömteljesebb. E tisztes nagy családban már található orvos, zenetanár, tanítónő, szakképzett iparos, kommunista, állami kitüntetett. Lányai, fiai egészségesek, mindannyian korszerű, új házat építettek, kényelmes berendezéssel. Kiss néni, kissé reszkető kézzel, anyai szeretettel, szelíden simo gatja a csillogó szemű unokákat. A féltve őrzött fényképeket kor szerint rakosgatja sorrendbe, ami az asztallapot teljesen befedi.'.. — Ez a két drága fiam, emezek meg itt a lányaim — mutatja boldogan, örömittasan. — Tíz unokám is már családot alapított. Ugye ritka eset — említi, mint különlegességet —, hogy egyszerre hét unokám teljesít tényleges katonai szolgálatot. Tiszta szívemből büszke vagyok rájuk. Van közlük olyan, akit már előléptettek, s van ügyességi jelvénnyel kitüntetett is. Azt vallom én, a mi szocialista rendszerünknek tisztességes, becsületes emberekre van szüksége. Mi az urammal nagyon szegények voltunk, utódaink viszont annál módosabbak. Ennek a községnek a lakosai, még a felszabadulás előtt kisemmizett proletárok voltak. A munkásmozgalomban viszont az élen jártak. A gróf Károlyi uradalmában, valamint az érsekújvári dúsgazdagoknál napszámoskodtak, cselédkedtek, s edzett osztályharcosokká érlelődtek. Kissné így idézi a régmúltat: „Télvíz idején, lánykoromban Szolgálónak szegődtem. Tavasztól őszig részesmunkát végeztem: cukorrépát egyeltem, kapáltam, szedtem, meg kukoricát. Mindig másoknál arattam". Szép ruhára sosem tellett, abban a „jó úri világban“. Amikor férjhez mentem, sorba, egymás után jöttek a világra a gyerekek. Egyik gyermekem batyuba kötöttem, s a hátamra vettem, kettőt meg a talicskában toltam a répa-, vagy a kukoricaföldre... Az apróságokat egész nap a legyek szállták a forró napsütésben. Este, amikor hazavánszorogtunk, még az étel is alig ízlett, oly fáradtak voltunk. A munkaadóktól megbecsülést soha nem kaptunk. Az ő szemükben mindig lázadó proletárok voltunk. Gyermekeink alig érték el a tíz évet, már tehén-, vagy libapásztornak szegődtettük, hogy valahogy tengődhessen a család .. Még tovább is panaszkodna Kiss néni, de... könnybelábad a szeme .. . Robika, az unoka vigasztalja: — Ne sírjon, nagymami... ! Azok az idők már nem jönnek viszsza .... A „nagyi“ a legftatalabbik lányánál, Bertánál éli gondtalan, boldog öreg napjait. Szemüveg nélkül hímezi a szoba- és konyhad.íszeket. Slingel, hogy az utódoknak ajándékozhasson. Havonta 750 korona szociális járadékot kap. Igaz, ez nem sok, de aki kedvelt családtag az UČen-famíliában, s mindennel elhamozzák, amire szüksége van — ott ez nem kevés. Kissné így fejezi be mondanivalóját: „A mai jómódot, megbecsülést munkásrendszerünknek köszönhetjük. S persze a dolgos kezünknek is! Az unokáimat is arra okltom: legyetek dologszerető, becsületes polgárai szocialista hazánknak. Mert dolog nélkül itt sem terem babér!“ BÚKOR JÓZSEFNÉ, Zemné és zölcL baldacint húz fölé a nád. Este pedig velünk leped a táncot majd, a lidérctáncót. Nem kell délutánonként epret, meg málnát keresned. Peti megdörzsölte a szemét. Álmodta-e, vagy sem? Dehát a különös fények még mindig Imbolyogtak a mocsár felett. Lidércekről ő még sosem hallott. Meg arról, hogy a lidércek becsalogatják az embereket a mocsár közepébe, s azok az iszapba fúlnak. Ezért aggódott olyannyira Márta, aki közben a mocsár fölé érkezett az Uhú hátán. A tündérleány egyhamar ■ felfedezte Pettt, a mocsár közepén. Sikoltott egy nagyot: — Pe-ti-i-í-í.,. I Indulj vissza, mert a lidércek a hínárba fojtanak... I A kis törpe rémülten vette észre, hogy veszélybe sodródott. Indult is volna kifelé, megbánta már, amit tett, ■ dehát teste egyre jobban süppedt az ingoványba. Szerencse volt, hogy a szépszemü tündérlány — Uhú bácsi jóvoltából — egészen közeire férkőzött a bajbajutotthoz, s kezénél fogva kirántotta a hínárból, öt is a bagoly hátára ültette. Így érkeztek meg az erdei tisztásra. Szakáll apó boldogan szorította mellére az unokáját. Hogy hol volt mindez? fin sem tudom pontosan. Nekem is így mesélte zniói nagyanyám. S így adom tovább nektek is, kispajtásaim. Ugye mészszire elkerülitek a mocsarat, a zsombékos lápot?... Mártonvölgyi László VÍZSZINTES: 1. A rejtvény elsű része. 9. Leányom férje. 10. Tejtermék. 11. Semmi latinul. 12. Papírmérték. 13. Ezernégyszáz római számmal. 14. Ütlegel. 15. Lábszélek. 17. Levegő görögül. 19. Motorrész. 20. Földet forgat. 21. Megfagyott víz. 23. Csúszós. 25. Angol világos sör. 26. Zsiradék. 28. Nem fél. 29. Hangszer névelővel. 30. Nátrium vegyjele. 31. Talmi. 33. A másik oldalra. 34. Kutya. 35. Spanyol női név. 36. Hegycsúcs. 37. Tantál vegyjele. 39. Lágy fém. 41. Tél kéz-, dete és vége. 42. Jegyez. 43. Gyűlés. 45. Folyó Szlovákiában. 47. Alant. 49. Szovjet tehergépkocsi márka. 50. Kis erdő. 52. Kevert tea. 53. Mágia egynemű betűi. 54. Fél tucat. 55. Béke csehül. 57. Saját kezűleg. 58. Vegyjele „B“. 59. Kukucskál. 61. Sír. 63. Régi súlyegység. 65. Húz. 66. Európai nép. 67. Dajka. FÜGGŐLEGES: 1. Rangjelző szócska. 2. Kismacska. 3. Nem sima. 4. Igavonó. 5. Izomszalag. 6. Színvonalas. 7. Lét. 8. Mely személy. 9. A rejtvény második része. 16. Szabó ...., szlov. magyar író. 18. Verskellék. 19. Jókai személyneve. 20. Dísznövény. 22. Gallium vegyjele. 24. Zsíroz. 25. Jószívű teszi. 27. Hegy Budapest mellett. 29. Korallzátony. 32. Ipari növény. 33. Nem használ. 38. Éppen hogy. 40. Éjjeli mulatóhely. 42. Tanone. 44. Nem halt meg. 45. Vetés kezdete. 46. lratkapocs. 48. Tetőrész. 50. Ideiglenes faépület. 51. Ezer gramm. 54. A megolvadt hóból keletkező víz. 56. ___ a lelke mindennek. 60. Időegység. 62. Csacsi beszéd. 64. Morze-jel. 65. Városrész. 66. Végtelen idő. Beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 9. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk ez évi 2. száma keresztrejtvényének helyes megfejtése: A tudás akkor ér valamit, ha termelőerővé válik! Könyvnyertesek: Bodó Miklós, Dunajská Streda, Bújna Kálmán, Dubník (Csúz), Hallér Géza, Oborín (Abara).
