Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-01-21 / 3. szám
tí SZABAD FÖLDMŰVES. 1978. jannár 21. ♦ Egyetértésben A CSEMADOK milanovcei [nagykéri) szervezetének tagjai nemrég tartották évzáró közgyűlésüket. A szervezet titkára többek között hangsúlyozta: a CSEMADOK akkor tölti be igazán küldetését, ha a művelődési, kulturális igények kielégítésén túl a magyar és a szlovák dolgozók testvéri 'együttműködésére, egymás megbecsülésére és tisztelésére, a közös célok megvalósítására ösztönöz. A ♦ Többet a múlt évinél Évzáró közgyűlésüket tartották nemrégiben Érsekújvár II. körzete vöröskeresztes szervezetének tagjai, színvonalas kulturális műsorral egybekapcsolva. A műsor után dr. Rácz Piroska, körzeti orvosnő, s Ficza Mária elnöknő beszámolóiból kitűnt, hogy derekas munkát végeztek az 1977-es évben. A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeiket, valamint éves munkatervüket példásan ♦ Távvízvezeték épül A bratislavai HYDROSTAV nemzeti vállalat šaľa! (vágsellyetj üzemrészlegének dolgozói ez év tavaszán megkezdik Sala és Nitra között a távvízvezeték építését, mintegy 68 millió korona költségráfordításssal. Ügy tervezik, hogy a Vág folyón áthaladó távvízvezeték már 1980-ban a zoboralji város egy 28 ezer lélekszámú, új lakónegyedét látja el kiváló minőségű ivóvízzel, mégpedig a jelkai (Jókai) kutakból. Krajcsovics F., Galanta helyi szervezet megrendezte az immár hagyományos Csemadok-napot; amelyen a környék falvainak lakosai is részt vettek. Jól működik a SZIVÁRVÁNY nevű népi tánccsoportjuk. Biztosítják az évfordulókra s egyéb rendezvényekre a kulturális műsort. Ezenkívül kiveszik részüket a községcsinosítási és egyéb társadalmi munkából is,, például segítettek a munkacsúcsok időszakában a szövetkezetnek a növényápolási, illetve terménybétakarításl munka mielőbbi elvégzésében. (Száraz Pál, Milanoyce) teljesítették. Például néggyel gyarapították az ingyenes véradók számát, 460 esetben nyújtottak elsősegélyt, tizennégy előfizetőt szereztek a Zdravie, s harminckettőt a Népegészség nevű egészségügyi szaklapokra, hatszáz óra társadalmi munkát végeztek a „Z“ akció keretében, stb. A‘ Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére gyarapítják a szervezet taglétszámát, az egészségügyi őrsök száma 6-ról 11-re nő. Vállalásaikat a későbbiekben még kiegészítik. (hofer) ♦ Sikeres találkozó Veiké Kapušany-ban (Nagykaposon). három mezőgazdasági középiskola tanárainak és diákjainak találkozójára került sor a közelmúltban, a város szovjet hadsereg általi felszabadításának 33. évfordulója alkalmából. Kancel József, a vendéglátó iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket, így a míchalovcel és a trebišovl mezőgazdasági középiskolából érkezőket is. Utána megkezdődött a háromfordulós vetélkedő. Az egyes f ordulók közötti szüneteket az iskolák tanulóinak kulturális műsora töltötte ki. A ,,Mit tudsz a Szovjetunióról?“ nevű vetélkedőből a hazai csapat került ki győztesen. (K. Lőrincz Gyula, V. Kapušany) ♦ Borverseny A háztáji) szőlőtermesztők I. borversenyüket tartották Csábon, amelyen 46 borminta szerepelt. Az 1. és 2. díjat Zatykó László termelő vívta ki, a 3. és a 4. díjat meg — sorrendben — Pásztor József, illetve Dobos Péter termelő. A legkiválóbb borok milyen szőlőfajtákból készültek? Például Muskát-Othonelból, Rajnai rizlingből, Olasz rizlingből, Kékfrankosból, stb. A borversenyt mi tette tartalmassá, emlékezetessé és hasznossá? Pásztor Józsefnek, az efsz pincemesterének a szőlőtermesztésről és borkészítésről tartott, nagy érdeklődést kiváltott szakelőadása. A verseny első tíz helyezettjét a CSEMADOK helyi szervezete elismerő oklevéllel jutalmazta. (Sólyom László, Lučenec) ♦ Becsüljük őket! A Balonyi Hnb, valamint a vöröskereszt-szervezet és a Nőbizottság képviselői közösen látogatták meg községük azon idős honpolgárait, akik a bősi (Gabčíkovo) nyugdíjas-otthon lakói. Az immár hagyományos látogatás alkalmával ajándékokat nyújtott át Lacza Rozália és Vörö* Margit az otthonban lakó községbelieknek, akik könnyes szemmel, remegő hangon köszönték meg az irántuk tanúsított emberi megbecsülést, a figyelmességet jelképező ajándékot. A megajándékozottak mindennél többre becsülték a látogatást. Azt, hogy távollétükben sem feledkezték meg róluk. így tették emlékezetessé, maradandó élménnyé a szeretet és a béke ünnepét. Á társadalmi- és tömegszeryezetek más községekben is évi munkaprogramjukba iktathatnának hasonló látogatásokat, illetve védnökségvállalást, hogy az állami gondozásra szorult, idős embertársaink tudják, érezzék — nincsenek magukra hagyatva. Vörös Uyörgy Fejtse meg a hetediket! Azaz, előbb fejtse meg a hat híres ember nevét, akire a meghatározások vonatkoznak. E nevek kezdőbetűiből alakul ki annak a hetediknek a neve, akinek a személyére semmi támpontot nem adunk. A. 1. ö szerezte a Koldusopera zenéjét 2. A vadászat görög istennője 3. Kugler Henrik utóda a híres pesti cukrászdában 4. A finnek csodafutója 5. A Karthausi írója 6. A diadalív árnyékában írója 7. ? B. 1. Marx az angol materializmus ősapjának nevezte 2. A Sixtust Madonna festője 3. Az általános relativitáselmélet megalkotója 4. A Don Quijote írója 5. Moliére fösvénye 6. Magyar szabadsághős, olasz tábornagy 7. ? A helyes megfejtéseket a fejtörősorozat végén, egyszerre közöljük. #Ürrepülőtér. Bajkonur, a szovjet űrrepülőtér építése az ötvenes években kezdődött. Ebben a munkában semmiféle korábbi tapasztalata nem volt az emberiségnek. Mégis néhány hónappal az építés megkezdése után kilőtték Bajkonurról az első rakétákat, és 1957 októberében az első műholdat. Azóta 39 szovjet űrhajót és öt orbitális űrállomást bocsátottak innen útjára. Az űrrepülőtér környéke ma már több tízezer lakosú várossá fejlődött. Ф Négyéves művész. Szülővárosában, Vidinben nemrég nyitották meg egy négyéves bolgár kisfiú, Roszen Mladenov kiállítását. A kis művész még nem tud olvasni és írni, de műveinek száma már meghaladja a százat. Közülük harminc rajzot mutatnak be a tárlaton. Q Téli aratás. A szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet európai viszonylatban is legkorszerűbb üvegházában 96, egyenként 400 wattos égő fürdeti fényárban a növényeket. A klimaházban megkezdődött az aratás: ollóval vágják le a termést, melyet az intézet laboratóriumában még több vizsgálatnak vetnek alá. A kutatóintézet programot dolgozott ki az új növényfajták előállításának meggyorsítására. Az üvegházban és szabad földön ma már évente három nemzedéket nevelnek. # A gyógyító lézer. A jénai Friedrich Schiller Egyetem lapja beszámol arról, hogy az NDK kutatóinak állatkísérletek során először sikerült a gyomornyálkahártya vérzését argonlézersugár segítségével elállítaní. A kísérletek nyomán feltételezhető, hogy az eljárás emberen is alkalmazható. Krokodilok, mint házőrzők Ghana (egykori Aranypart) felső vidékén Paga festői település vonzza a turisták tömegeit. Főként azért vetődnek el ide látogatók, hogy megtekinthessék a közeli folyóban élé krokodilokat. Nem valamiféle vérszomjas f/enevadakról van sző, ellenkezőleg: az itteni krokodilok rendkívül barátságosak. A helyi lakosság „szent“ állatoknak tekinti, tiszteli őket, s kiemelkedő társadalmi eseménykor — házasságkötés, előléptetés, stb. áldozatokat is hoz nekik. A helység története legendához fűződik. Bizonyos Nave nevű vadász a Felső-Volta-i Kampala falubél sikertelen vadászat alkalmával eltévedt. Napokon át bolyongott a szavannában, éhségtől és szomjúságtól gyötörve, amikor egy krokodillal találkozott. Először megijedt tőle, de a krokodil egy tóhoz vezette, ahol csillapíthatta éhségét és szomjúságát. Nave akkor megesködött, hogy ntődai közöl senki sem fog krokodilokra vadászni. Hazatérve összeszedte minden vagyonát és családostul a tó partjára költözött. Így jött létre Paga. A krokodilok éjjelente bemerészkednek a faluba. Ám még egyszer sem fordult elő, hogy baromfiban, vagy más háziállatban pusztítást vittek volna véghez. A krokodilok a település hozzátartozói, hű házőrző „kutyái“. Adua Aduga, Nave legidősebb utóda, aki már 90 éves is elmúlt, megfigyelte, hogy gyermek születésekor a krokodilok éjjel egészen a házig settenkednek, hogy „köszöntsék“ az újszülöttet. Azt tartják, hogy a halottak krokodilokká válnak, s valahányszor égy krokodil kimúlik, ez egy ember halálának az előjele. О 142 éves ükapa. Medzsid Agajev, a Szovjetunió legidősebb honpolgára számára családi ünneppel párosultak a szilveszteri mulatságok. A kaukázusi Tikjabad falu szovjetjének küldötte az óév búcsúztatásakor köszöntötte egyik unokahugának 110. születésnapját, s az idős embert családja ugyancsak ezen a napon két ükunokával „lepte meg“. 0 Kétmillió levelezőlap. A világ legnagyobb levelezőlap-gyűjteménye — feltehetően — Antonín Kocenda keletmorvaországi jogász birtokában van. A kétmillió lap súlya mintegy kilenc tonna. Az ötven év alatt összegyűjtött levelezőlapok közül több felbecsülhetetlen értékű. Щ Automata-tévé. A General Electric olyan színes' televízió-készüléket mutatott he, amely automatikusan vezérli a képernyő színárnyalatait és telítettségét. A szabályozás külön sugárzott jel segítségével történik. A három integrált áramkört tartalmazó berendezés mintegy 30—35 dollárral emeli meg a készülék árát. # Zaj ellen. A foglalkozási betegségek köpött a harmadik helyen áll a csökkent hallóképesség. Nyolcvanöt-kilencven decibel az a határ, mely nyolcórás műszakban még nem okoz károsodást. Ennél erősebb megterhelés azonban — a szervi megbetegedésen kívül — stresshatást, álmatlanságot és gyomorpanaszokat eredményezhet. Az NSZK-beli OPTAC WELTIN cég által kifejlesztett védőfelszerelés megoldja e problémákat. A készülék törés- és ütésbiztos, sárga polisztirolból készül, a belső részeket PUR-habszivaccsal töltik meg. Egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy maximális zajszűrő hatása ellenére lehetővé teszi a normál hangerősségü beszélgetést. kelte nyugta kelte nyugta JANUAR ó. p. ó. p. 6. p. 6. p. január 23 Hétfő ZELMA MILOŠ 7 21 16 31 16 06 8 19 Január 24 Kedd TIMÖT TIMOTEJ 7 20 16 33 17 03 8 56 Január 25 Szerda PÁL GEJZA 719 16 34 18 04 7 30 január 28 Csütörtök VANDA TAMARA 7 18 16 36 19 06 8 00 Január 27 Péntek ANGELIKA BOHUŠ 7 17 16 37 20 10 8 28 január 28 Szombat KAROLY ALFONZ 7 10 18 39 2115 8 56 január 29 Vasárnap ADÉL gašpar 7 15 16 40 22 21 9 23 • Érvelés Az ügyvéd hevesen érvel a válóperes tárgyaláson, s közben felteszi a szónoki kérdést: — Mert, mi a közös vagyon? A közös vagyon a következőkből áll: a) abból, amit a férj megkeresett, és b) abból, amit az asszony nem költött el. • REMÉNYTELI GYEREK — Mi lesz a fiad, ha elvégzi az egyetemet? — Negyvenéves. • ALAGÜTBAN A vonat egy hosszú alagútból kiér a napfényre. A fülke ismét kivilágosodik. Az ifjú így szól a mellette ülő leányhoz: — Nem fogod elhinni, de ennek az alagútnak az építése több millióba került! — Megértei — kiált fel a lány boldogan. • TESZTEZÉS — Mondd meg, mit olvasol, és én megmondom, ki vagy ... — Érdekes ... Hát én Homéroszt, Ovídiust, Platónt olvasom ... — Akkor hazug vagyl • SOROZÁSON — Van valami baja? — A szemem ... — Jó — mondja a katonaorvos. — Akkor hangosan és érthetően olvassa el, mi van ott a táblánl — Milyen táblán? Semmiféle táblát nem iátok. — Nagyon jó! Nincs is ott tábla. Alkalmas. • KÍVÁNCSISÁG — Apuka — kérdezi a detektív gyermeke —, miért viselnek a sebészek gumikesztyűt műtét közben? — Hogy ne hagyjanak ujjlenyomatot ... • KIOKTATÁS A főnök kioktatja beosztottját: — Ne kapaszkodjon mindig abba, amit mondok. Inkább ügyeljen arra, amit mondani akarok! • HÁZIASSZONY RAVASZSÁGA — Holnap idejében legyen kész az ebéd, mert vendégeink lesznek — mondja a férj feleségének. — Hogy főzzek: hogy újra jöjjenek, vagy hogy máskor otthonmaradjanak? — Hogy többet né jöjjenek! • VENDÉGLŐBEN — Pincér! Ez a rák nem friss... — Dehogynem, uram, most érkezett a tengerről. — Ogy látszik, gyalog jött! A hiba A elektromos készülékek javítóműhelyébe bemegy egy intelligens külsejű fiatalember. Egy mosógépet tol maga előtt. — Bocsánat — fordul egy köpenyes, álmosképű szerelőhöz — elhoztam a mosógépet ... Nem mos... Valami elromlott benne. — Mégpedig mi? — a szerelő arca kifejezéstelen. — Azt nehéz lenne megmondani, hogy mi... Talán a motor. — Ä fiatalember sietve kinyitja a gép tetejét, a szerelő Unott pillantást vet a motorra. — Lehet, hogy a motor ... — Vagy talán mégis a centrifúga? * — lehet a centrifuga is. — Tudja, Itt a centrifugánál, ahol a... — Talán a relében van a hiba? — Lehet a relében is. — No és mi a véleménye a keverötérrel kapcsolatban? — Azf hiszem az teljesen... — De hiszen az ... — Akkor lecsúszott. — Vagy tán mégis ez? — Lehet az is. A fiatalember a gépben kotorászva egy rongydarabkát fedez jel. — Nézzél Megtaláltam a hibát! Milyen egyszerű az egész, ettől dugult el az elosztócső. — No lám, és maga túlélte... Téhát a hiba el van hárítva. — A szerelő arcán érdeklődő kifejezés jelent meg. — Tíz rubelt kapok. — Hogyhogy miért? Két — Tíz rubelt?! Miért? ... rubel a hibamegelőzésért, két rubel a motor megvizsgálásáért, aztán a centrifugát és a relét is megnéztem... No és a javítás!. Örüljön, hogy ily kevés pénzzel megúszta. V. GYEGUGY1N SZABAD FOI.DMÜVK9 — Kiadja ai SZSZK Mezőgazdaság) éa Élelmezésügyi Minisztériuma a PRfRODA könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Pathő Károly — Szerkesztőség ás kiadóhivatal: 891 27 Bratislava, Krlíkova 9. — Telefon: főszerkesztő És titkárság: 473 98 — telefonközpont: 472-41 — belső vonalak: mezőgazdasági ősztől? 10. propagande osztály 95. — Nyomja s SVORNOSŤ nyomda, a. v„ Bratislava, Odhnrárske nőm 3. — Terjeszti я Posta Hfrlepszojgálata - Előfizetéseket felvess minden posfahivatál ás postai kézbesítő. — Küllőidre megrendelhető: PNS, ősfredná expedifcia 11aCe88 419 Bratislava. Gottwaldovo n«m. 48. - Előfizetési díj egy évre 52,— Kčs, fél évre 29,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat ős fényképeket nem őriz meg és nem kőid vissza. A lap nyilvántartást száma: S0T1 ШВ. ladet: 49139