Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-06-17 / 24. szám

1978. júnltie Vf. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Kakastánc Sikeres ősbemutató némi magyarázattal Nagy esemény egy ősbemutató. Hát még egy debütáló szerző merész kitárulása egy olyan Írói ötlet ürü­gyén, amelynek meseszövése olyany­­nyira képszerű, hogy belőle inkább egy nagysikerű Tv-musicalt lehetett volna szerkeszteni. Hogy mégis szín­darab lett belőle, az nem is annyira a színház dicsérete, mint inkább Batta György figyelemre méltó pró­bálkozásának az eredménye. De kitű­nő kezdeményezésnek számíthat! Kon­­rád József rendezése is, aki adekvát szereposztásban, ötletes keretjátéká­val mégis érdekessé tudta varázsolni a Batta által javasolt cselekményt. Még akkor is, ha rendezői koncepció­ja sok mindenben eltér a battai el­képzeléstől. Konrád egy cselekmény­dús keretet konstruált, amelynek komparza (az a bizonyos Mécses­­csoport!) ha meg is másítja a szerző egocentrikus költői ábrándozásainak alapanyagát, mégis előnyösen tudja váltogatni a játék egymásba olvadó képeit és kitűnő színészi felvillaná­sokkal képes kiegészíteni a célt ke­reső figyelmeztetéseket és a gunyo­­ros bírálatokat. Ideje volt (most közvetlen egymás utánban) a bemutatkozni kívánó ha­zai magyar szerzők sorába beilleszte­ni kortárs drámairodalmunknak ezt a „próbálkozását“ is és megnyerni kö­zönségünk támogató jóindulatát e sa­játos hangú szerző számára. Nem be­szélve arról, hogy a Magyar Területi Színháznak kötelessége felkarolni a hazai magyar művészet minden vala­mirevaló jelenségét, még akkor is, ha Batta György Kakastánc című szín­padi műve voltaképpen inkább „csak“ filológiai tett, írott szöveg, amelyet nem lehet még teljes értékű színpadi alkotásnak nevezni. Még akkor sem, ha kézzel fogható és nyomon követ­kező jellemzéseket tartalmaz, valós típusokat ábrázol — és tegyük hozzá nem is sikertelenül. Batta nem rekonstruál. Tényeket állít szembe bizonyos utópisztikus íz­zel. A bennük szunnyadó hiúsági fica­mokat, önző törtetéseinket, pénzhaj­­hászásainkat boncolgatja. Alapötleté­nek értéke, hogy megtalálja hőseinek azt a jellemrajzát, amelyet csak az őszinte költői beleérzés adhat. Játéka nem erkölcsrendészeti kiáltvány a „sírig tartó szerelemről“. Hanem olyan jellemző típusok humorral, oki­tól célzatokkal és együttérzéssel áb­rázolt konfliktusok tükre, amelyben napjaink valóságának általánosabban értelmezett társadalmi problémái is figyelmeztetően kirajzolódnak. Kopóce Tibor könnyen átállítható díszlete egy nemzetközi repülőtérre kalauzol. A szerző a játék első részé­ben pontosan indít. Szövege az értő közönséghez szól, aki a „rövid cselek­­ményü“ jelenetekben is az ötletes me­­tafórákat, az igényes szójátékokat és a célba találó jelképeket fedezheti fel anélkül, hogy valakinek is ki ké­ne hámoznia a mondanivalóban rejlő költő üzenetet, vagy éppen valami­lyen csiklandozást kéne várnia ahhoz, hogy jóízűen felnevessen. Batta nem törekedett valami rettentően eredeti helyzetek kitalálására. Ismert alap­­lielyzetekre építi játékát. Csípős hu­mort prezentál. Saját ötleteit forszí­rozza, s minden eredetieskedő felfe­dezést mellőzve teremti meg a kívánt hangulatot, amelyet előnyére vagy kárára másít meg az inszcenáló tö­rekvés. Batta Kakastánca nem akarja „leleplezni“ társadalmát. Nem akar valami nagyot mondani a világról vagy lélektani értekezést prezentálni holmi közkedvelt mesterségű embe­rekről. Témafelvetésében érzi a játék és az elbeszélés nagyobb lehetőségét, mégis kulcsszereplőinek magánbeszé­deit, önjellemzéseit választja alapul. A rendező is ezeket a derűs-kedélyes igaz történeteket helyezi keretjáté­kába, miáltal a Riporternó' (Németh Ica), a Főnök (Fazekas Imre, aki ez esetben a Főszerkesztő szerepét is vállalja) és a ripacs társaság is megleli a maga helyét, a játék lendü­letesebb ritmust kap és a közönség is megelégedését nyilvánítja. No per­sze, ahány néző — annyi ízlés, mond­ja az ismert szólam, amelyet ez eset­ben úgy is módosíthatnánk: ahány ér­dekcsoport, baráti vagy irigykedő csoportosulás — annyi értő vagy lai­kus vélemény, a mellette vagy ellene kardoskodó állásfoglalás. Vannak, akiknek a második traktus jobban tetszett, mint az első. Itt ugyanis sok a nyüzsgés, a látnivaló, a valóban olcsó „cirkuszi mutat­vány“; a megtévesztő színpadi fogás; a rutin és a tirádázás, ahol a rendező és a szereplő többféle változatban (ha tetszik stílus-variációkban) is­métli el az első rész szövegeinek kondenzáltabb textusát a „sírig“ tartó szerelemről“, a hitvesi hűség jelenlé­téről százévi házasélet után is. A fo­nákság akkor kerül a felszínre, ami­kor az egykori szerelmesek aggas­tyán korukban is hűségesen kitarta­nak egymás mellett, mint ahogyan azt manapság is minden egészségesen gondolkodó, bizonyos erkölcsi nor­mák szerint élő mai család többségé­ben is megtalálhatjuk. Batta három férfi szereplőt hoz elénk. Központi hőse a Fiú, aki sze­relmesét, a csinos stewardesst várja a forgalmas röptéren. Naiv ártatlan­sága kitűnő ellenpólust ad a szerel­mi kalandokban jártas nőhódító Ka­kasnak. Ez a hírhedt nőcsábász és egy ötletesen elénk hozott futball­­csillag, a jól fizetett csatár-császár lesz így a fiatalember vetélytársa és pillérei a jó előadásnak. Konrád József úgy vélte, hogy fo­nákság, gúny, humor és muzsika nél­kül nem lehet siker. így ügyesen „összeválogatott“ zenebonát, némi­nemű színpadi mozgást és sok ab­szurditást szerkesztett a nézők örö­mére (vagy egyesek bosszantására). De hadd tegyem le itt máris a ga­rast: eredeti ízű és figyelemre méltó előadást láttunk. Meg vagyok győződ­ve, hogy Konrád nagy kedvvel for­málta színpadra e két részre bontott játékot. Kedvét átsugározta a színé­szekre, Kopócs Tibor játékalapozó díszletére és Platzner Tibor tudatosan groteszk jelmezeire, s így nekik is kö­szönhető az előadás kielégítő össz­hangja. Méltó partnereik ebben Borá­ros Imre, aki eddigi szerepeit kama­toztatva egyéniségének különösségeit meghatványozva formálta meg a kér­kedő Kakas alakját. Testre szabott szerepében, tetszetősen karikírozó fi­gurát keltett életre Kolocsi István, a dicsekvő focista alakjában és új szí­nészi színekkel lepett meg Pőthe István (Fiú) és Mák Ildikó (a lány). Szép megoldásokra találtak főleg pá­ros jeleneteikben. A „mellékszereplők“ is jelentős ter­het cipeltek. El tudták hitetni alak­jaiknak különböző torzulásait. Palotás Gabi (Főnökné), Ferenczy Anna, Ud­­vardy Anna, Varsányi Marika és Var­jú Olga többször is szerepet cserél­gető figurái találóan körülrajzolt jel­lemekkel maradnak meg a közönség emlékezetében. Úgy érzem, hogy a színház mindent elkövetett, hogy a bemutatkozó Batta György első talál­kozása a közönséggel eredményes le­gyen. Nézzük hát a szerző szemével, gondolkozzunk el rajta, amennyiben a rendezői koncepció és a külső dra­maturgiai beavatkozás ezt lehetővé teszi. Sznchy M. Emil Hasznos kezdeményezés A Komáromban élő Stórovói (Pár­kány) születésű KOCSIS ERNŐ festő­művész egykori működési helyén, Ga­­ramkövesdun rendezett kiállítást a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére. A kiállítás májusban volt megte­kinthető a szövetkezet székházában. A vendégkönyv szerint éltek is sokan ezzel a lehetőséggel. Több méltató bejegyzés és számtalan aláírás bizo­nyltja, hogy a 40 alkotásból állá anyag megnyerte a közönség tetszé­sét. Ahogy a bejegyzésekből kivettem, a legnagyobb sikert a „Szerelmesek“ című alkotás és a Garam menti tája­kat ábrázoló képek aratták. A látoga­tókkal folytatott beszélgetés során a művész többek között elmondta azt is, hogy 1963-től kezdődően 7 önálló és számtalan közös kiállításon szerepelt (külföldön is), s nemegyszer dijat, elismerést szerzett müveivel. A ga­­ramkövesdi tárlaton lemérhető volt az is, hogy a művész „... nem­csak a jelenségek puszta esemény­ábrázolását tekinti feladatának, ha­nem átfogóbb szfnvariánsokkal, tér­és fényhatásokkal is keresi mondani­valójának lényegét, képeinek tartalmi korszerűségét“. A tárlatot a Komáromi Duna menti Múzeum és a garamkővesdi Virágzás Efsz közösen rendezte. Szeretném hinni, hogy hasonló rendezvényre máskor is, másutt is sor kerül. Minél gyakrabban, ennál jobb. Vércse Miklós Már egy félórája ültek egymás­sal szemben. A férfi, magas barna, szélcserzett arcú fiatalember, hátradőlve a kényelmes fotelban, ki­nézett az ablakon, a háztetőn tollász­kodó galambokat figyelte. Az asz­­szonyka, mint aki kissé elmereng, maga elé nézett s közben a kötényét gyürögette. Ketten voltak csak a szobában, be­szélgetésüket nem zavarta semmi, senki. A csendet, amely egy pillanat­ra közibük telepedett, csupán a hal­kan muzsikáló rádió törte meg. A külvilág, a szomszédok, az isme­rősök boldog házaspárnak tartják őket. Nem tudja még senki sem, hogy a kezdett viharos és magasra lobbanó szerelem náluk jelenleg olyan, mint a díszes cserépkályha, amelynek a közelében ülnek: tiszta, de kialvó tü­zű, feljorrósodni nem igen lehet tőle. Azért is ülnek most le, hogy őszin­tén elmondják egymásnak vélemé­nyüket, megkeressék az okát szerel­mük lassú hamvadásának. Mikor tör­tént változás a kapcsolatukban és hogyan lehetséges, hogy válaszút elé jutottak. A férfi rágyújtott egy cigarettára, mélyet szippantott a füstből és csen­desen mondta: — Nem ismerek rád az utóbbi idő­ben... Megváltoztál, bármennyire is leplezed a dolgot... Azt hiszed, nem vettem észre, hogy tartózkodóbb let­tél velem szemben?! Rájöttem bizonyt Engem nem tud megtéveszteni a Iái­mat... Az asszonyka felnézett, végigstklott szeme a férjén, aztán a szavak las­san akadozva törtek ki belőle: — Félreértesz te engem..., Jós­ka... Alaptalanul vádolsz és sérte­getsz, pedig igazán nem érdemiem meg... Szemrehányást nekem volna több jogom tenni... A múltkor ts egy nővel láttak a városban, az egyik presszóban__Ugye, erről elfeledke­zel..., erről nem szólsz?! A bizonyosság — Légy szíves, hagyd ezt abba ..., Jolán... Az a nö, ha nem tudnád, egy iskolatársam, a szomszéd szövetkezet könyvelője volt, akivel a járási érte­kezleten összetalálkoztam... Vagy már az ismerőseimmel való beszélge­tést is meg akarod tiltani? — kér­dezte kissé indulatos hangon a férfi. — Csak megjegyeztem... — jelelte a csinos barna hajú asszonyka és erő­sen küszködött, hogy szemét el ne öntse a keserűség könnye. — Nem szeretem az ilyenfajta véle­ményedet, mint ahogy az sincs a ked­vemre, ha más is teszi neked a szé­pet ... Nem tagadom, nem állítom, hogy bennem nincsen hiba, de lásd be kérlek, alapvetően te vagy az oka vi­szonyunk megromlásának ... Valami lyen ürüggyel mindig kitértél a köze­ledésem elöl... Vajon miért? — kérdezte a férji és közben idegesen dobolni kezdett a fotel karfáján. Az asszony szötlan maradt, kezeit ölébe ejtve csendben ült. Kinn az ut­cán egy teherautó húzott el nagy berregéssel. Kerekei szétcsapták a kis víztócsákat, riasztgatva velük a járókelőket. A férfi tettetett közöny­nyel nézte a párját, pirosra gyűlt ar­cát és egy pici lelkiismeretjurdalást érzett. Kár volt megbántanom, fájdal­mat okozni neki, dünnyögte magában. Felállt, az asztalhoz ment, hogy tölt­sön magának egy pohár bort. Félúton azonban megállították a felesége sza­vai: — Talán neked van igazad, hirte­lenjében nem ts tudom... Lehet, hogy nem kellett volna mostanában ennyire elhúzódnom .., Dehát megbo­csáthatatlan bűnt követtem el ezzel?! Bizonyosságot akartam szerezni... választ akartam kapni a sejtésem­re..., arra, hogy terhes vagyok... Érted most már? Gyermekünk lesz, Jóska! — sírta el magát az asszony. A férfi nézte, nézte az asszonyt, a haját, amely egészen az arcába hullt a szipogástól meg-megránduló vállát és maga sem tudta hogyan, megkönnyebbülést érzett. A bensőjét forróság öntötte el, meleg járta át, mint amikor először kerültek köze­lebbi kapcsolatba. Odalépett a töré­keny asszonyka mellé és hetek óta először óvatosan megsimogatta dús haját, majd csókot lehelt az arcára. Kanizsa István Szárnyalt a dal Ä már hagyományossá váló Ko­­dély-napok megrendezésére az elmúlt napokban került sor. Énekkarmozgal­munk kiterebélyesedett az utóbbi években és így a jók közül a legjob­bak vehettek részt a galántat járás­ban megrendezett énekkarok feszti­válján. Tizenhárom magyar kórus és két vendégegyüttes, a seredi Zvon vegyeskar, valamint a budapesti Va­sas Szimfonikus Zenekar lépett fel. A gálaműsort megelőző estén a járás egyes községeiben léptek fel a kóru­sok. Vasárnap kellemes időben került sor a galántai szabadtéri színpadon az énekkarok hangversenyére. Az or­szág minden tájegységéről összese­­reglett kórusok fellépését szakembe­rekből állő bizottság értékelte. A zsű­ri az első dijat a košicei (Kassa) Csermely kórusnak ítélte. A második díjat a sládkoviőovói (Diószeg) és a kolárovói (Guta) Líra vegyeskórus kapta. Harmadik helyen végzett a galántai Kodály Zoltán Vegyeskórus és a šamoríni (Somorja) HlD énekkar. Sokéves karvezetői munkásságáért Ag Tibor, a galántai kórus karnagya, valamint Simek Viktor, a nitrai peda­gógiai énekkar karnagya és a gútai vegyeskórus vezetője, Anton Krištof. részesült elismerő kitüntetésben. A IV. Kodály-napok keretében fény* képkiállítást rendeztek a szlovákiai magyar kórusmozgalom 30 éves fejlő­déséről. A rendezvény kiemelkedő eseményei közé tartozott dr. Eősze Lászlónak Kodály Zoltánról szóló elő­adása valamint a Budapesti Vasas Szimfonikus Zenekar hangversenye, Vass Lajos Erkel-dijas zeneszerző ve­zényletével. A kórusok teljesítménye magas színvonalról tanúskodott, amelyet a közönség hálás tapssal jutalmazott. Persze jó lenne, ha a jövőben nem fordulnának elő olyan rendezési hi­bák, mint például az, hogy a szimfo­nikus zenekar kottatartói a fellépés kezdetétől ott éktelenkedtek a színpa­don és esztétikailag zavarólag hatot­tak. Nem beszélve arról, hogy a je­lentős eseményt megörökítő fényké­pészek sem tudtak a kottatartőktől jő felvételeket készíteni. Hasonlóan zavaró volt a túl alacsonyan elhelye­zett hangerősitő dróthálózat. De a jö­vőben arra Is nagyobb gondot kellene fordítani, hogy a vidéki fellépéseken mindenütt nagyszámú közönség ve­gyen részt az énekkarok fellépésén. Szöveg és képek: Tóth Dézsti Viczai Pál, a CSEMADOK KB népművészeti osztályának vezetője, átadja a kitüntetést az érdemdús munkát végző karnagyoknak. Aki a dalt szereti, még két mankóra támaszkodva is tud vezényelni. Az örökszívfi ember hadat üzent minden fájdalomnak és a dal szeretetére neveli az ifjúságot. (A CSEMADOK rimaszombati énekkara.) A kórusmozgalom úttörői már hajdanában is a rozsnyóiak voltak. Bár vannak köztük fiatalok is, de sokan 70 éves teherrel a vállukon, még mindig vállalják a szereplést. Addig jó, míg találkozunk — mondta Pintér elvtárs, aki egyik legjobb és legelismertebb szakembere az énekkari mozgalomnak. A dalok feszti­válján « diószegi kórust veszényii.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents