Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-06-17 / 24. szám

ÍS78. jäniue 17, .SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Külpolitikai kommentárunk Összeesküvés Afrika ellen Á nyugati világban nagyon felélén­kült az érdeklődés a fekete földrész iránt. A hangadó Párizs — Giscard d'Estaing elnök kormánya, de a hát­térben a fő érdekelt, az Egyesült Ál­lamok húzódik meg. A shabai láza­dáskor a zaire-i ellenzék leverésére foganatosított intézkedések — Mobutu beleegyezésével — az ország tekin­télyes részének megszállásához ve­zettek. Jóllehet a francia ejtőernyő­sök és a belga katonák létszámát Shaba tartományban már csökkentet­ték, még mindig hallatnak magukról és terrorizálják a lakosságot. Párizs és Brüsszel a felkelőktől féltette a lakosságot, most azonban bebizonyo­sodott, hogy még a zaire-i fehéreket is inkább kell félteni a kormány­csapatoktól és az idegen „mentőcsa­­patoktól“, mint a nemzeti felszabadí­­si mozgalom katonáitól. Az egykori Belga Kongóban azon­ban koránt sincs béke. A közelmúlt­ban szokatlan helyen — Zaire-nek Ugandával és Szudánnal érintkező határvidékén — került sor össze­csapásokra. Tudják ezt Mobutu nyu­gati védnökei is, s ezért igyekszenek gyorsan cselekedni. A fő cél, egyben a háttérben meghúzódó Washington hő vágya: afrikai államokból, főként a frankofon (volt francia gyarma­tok) országokból kijelölt különítmé­nyek alkotta „biztonsági hadsereg“ létrehozása, amelyet az afrikai hely­zet destabilizálói“ ellen vetnének be, vagyis magyarul: a jelenben és a jö­vőben jelentkező, a nyugati orszá­gokkal szövetségben álló kormányo­kat támadó szabadságmozgalmak le­verésére. A shabai lázadást követően Mobutuval folytatott tárgyalások után most az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, az NSZK és Anglia politikusai konkrét tárgyalásokat folytatnak egy közös expedlciós had­test felállításáról az afrikai kormá­nyokkal. Ennek eredményeként a ma­rokkói hadsereg 1200 főnyi katonája C 141-es szállítógépek alkotta ameri­kai légióidon meg is érkezett rendel­tetési helyére, s további 550 katona érkezését várják Szenfegálból és Ga­­bonból. „Kollektiv biztonság“ a jelszó — nyugati érdek a lényeg. Mint látjuk, Zaire helyzete a shabai lázadás óta nem rendeződött, sőt a kormánycsa­patok terrorja fokozódott. Viszont az országnak mind több helyén törnek zetei is gyakorolják. Az adott fel­adat megvalósítása során az alap­szervezetek Lenin tanításából indul­janak ki. Lenin a feladatok teljesí­tésének ellenőrzésében látta a párt szervező munkájának lényegét. „Ellen­őrizni az embereket és ellenőrizni a tényleges végrehajtást — ez és újra ez, csakis ez most a munkánk, egész politikánk lényege.“ (Lenin Művei, 33. kötet, 218. oldal.) A gazdasági vezetőség tevékenysé­gének ellenőrzésére való jog azonban korántsem jelenti a szövetkezet, vál­lalat és üzem vezetősége szerepének átvételét (mint ezt egyes szervezetek tévesen értelmezték), semmiképpen sem jelenti az egyszemélyi vezető felelőssége elvének hatálytalanítá­sát. Az alapszervezetek az üzem va­lamennyi szakaszán, a szövetkezet vezetőségében, a tömegszervezetekben vezetik a kommunistákat, ám nem helyettesítik az említett szerveket. Nincs joguk megmásítani a szövetke­zet, a gazdaság vezetőségének irány­elveit Nincs joguk közvetlenül a termelési tevékenységre vonatkozó irányelveket kiadni, megkövetelni, hogy az elnök, az igazgató a párt­­szervezettel hagyattassa jóvá összes utasításait. Az alapszervezet joga és kötelessége, hogy a maga hatásköré­ben véleményezze gazdasági vezetők kinevezését, ám nem válthat le, nem nevezhet ki és nem helyezhet át szö­vetkezeti, üzemi dolgozókat. Ez a szövetkezet, az üzem vezetőségének a tisztségéhez tartozik. A pártellenőrzést — az alapszer­vezet pártmunkájának szerves részét — semmi esetre sem értelmezhetjük, még kevésbé végezhetjük hivatali kabinet-munkaként, amely csupán néhány pártbizottsági tag ügye. A pártszervezetek nem közönséges re­vizorokként, hanem szervezőkként és nevelőkként látják el az ellenőrzést. A pártellenőrzés ereje abban van, hogy — mint a tapasztalatok is mu­■ ubomír Strougal, a CSKP ” Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja, szövetségi miniszterelnök a múlt héten Josef Simon minisz­terelnök-helyettes és Andrej Ваг­­iák külkereskedelmi miniszter kísé­retében ' Szófiába látogatott, ahol Sztanko Todorovnak, a Bolgár KP Központi Bizottsága tagjának, a minisztertanács elnökének a vendégei volt. Strougal elvtársat Todor Zsiv­­k o v, a BKP KB első titkára, az Ál­lamtanács elnöke is fogadta. A kormányfők tájékoztatták egy­mást a CSKP XV. és a BKP XI. kong­resszus határozatainak teljesítéséről, országaik gazdasági és szociális fej­lesztésének további feladatairól. Elis­meréssel nyilatkoztak a két ország fejlett szocialista társadalmának épí­tésében elért jelentős sikerekről. A két ország kapcsolatai jelenlegi helyzetének áttekintése során nagy figyelmet fordítottak a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés továbbfejlesztésének és elmélyítésé­nek távlataira és lehetőségeire. Elé­gedetten állapították meg, hogy a két testvéri szocialista ország baráti kapcsolatai és sokoldalú együttműkö­dése a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, a két ország barátsági, együttműködési és kölcsönös segít­ségnyújtási egyezményének megfele­lően eredményesen fejlődnek és gaz­dagodnak, s így hozzájárulnak a szó-A csehszlovák-bolgár kapcsolatok fejlődésének újabb állomása cialista közösség szilárdulásához, a világ békéjéhez és társadalmi haladá­sához. Kiemelték, hogy a csehszlo­vák-bolgár kétoldalú gazdasági és tu­dományos-műszaki együttműködés fej­lődése és főként a termelési szako­sodás és kooperáció a kölcsönös gaz­dasági kapcsolatok szilárdításának és elmélyítésének fontos tényezője, és hozzájárul a KGST keretében meg­valósuló szocialista gazdasági integ­ráció komplex programjának teljesí­téséhez. A kormányfők eszmecserét folytat­tak időszerű nemzetközi kérdésekről is, s megállapították, hogy álláspont­jaik teljesen azonosak. Megerősítet­ték, hogy külpolitikájuk rendíthetet­len alapja barátságuk és szövetsé­gük a Szovjetunióval, a szocialista közösség államainak egysége és ösz­­szeforrottsága. Nagy jelentőséget tu­lajdonítanak a szocialista országok külpolitikai tevékenysége fokozott összehangolásának, a Varsói Szerző­dés tagállamainak Politikai Tanács­kozó Testületé által kimunkált kö­zös intézkedések megvalósításának. A legsürgetőbb külpolitikai feladat a feszültség enyhülésének további el­mélyít''se, melynek katonai területre is át kell terjednie. Mindkét állam feltét'enül támogatja a fegyverkezési hajsza megállítására, a nukleáris és nouíronfegyverek gyártásának, felhal­mozásának, elterjesztésének és al­­kr'ma-ásának betiltására vonatkozó nrm-etközi megállapodások kötésére teť szovjet javaslatokat. Támogatják a leszerelési világértekezlet összehí­vására vonatkozó javaslatot, mert ez a konferencia lenne a legmegfelelőbb fórum konkrét leszerelési intézkedé­sek foganatosítására. A felek aggodalmuknak adtak ki­fejezést a közel-keleti helyzet rende­zetlensége miatt, és ismételten állást foglaltak az igazságos tartós megol­dás mellett. Állást foglaltak a gyar­matosítás maradványainak felszámo­lásáért küzdő afrikai népek támoga­tása mellett. Elítélték a kínai vezetés élesedő szocialistaellenes és milita­rista magatartását. Ľubomír Strougal csehszlovákiai lá­togatásra hívta meg Sztanko Todo­rovot. Az amerikai igazságszolgáltatás fonákságai Themisz mérlege gyakran félrebillent „a nagy lehetőségek és egyenjogúság" reklámbirodalmában ф Erőszak mint a társadalmi ráhatás eszköze ф Az amerikai igazságszolgál­tatás fekete foltjai a történelem és a jelen tükrében 1953. június 19-e, 20,06 perc volt. Joseph Francéi ítéletvégrehajtó be­kapcsolta az áramot, s pár perc múl­va megállapították, hogy a fővádlott, a halálra ítélt Julius Rosenberg atom­­tudós szíve megszűnt dobogni. Nem­sokára a felesége, Ethel is követte férjét. Így végződött századunk egyik leg­drámaibb „kémkedési“ pere, amely társadalmi visszhangjával a hírhedt Dreyfuss-ügyet is túlszárnyalta. Ro­senbergék nem voltak kémek, ismer­tek voltak baloldaliságukról, s ami­kor a Szovjetunióban is elkészült az első atombomba, az amerikai kor­mány és a Pentagon hidegháborús őrjöngésében hirtelenében bűnbako­kat keresett. E célra nagyon meg­feleltek Rosenbergék. Az ügy, mely megrendezett tragédia volt és embe­ri mivoltukban megalázott, báboknak minősített szereplőinek a Pentagon forgatókönyve szerint kellett volna játszaniuk szerepüket, bumerángként visszaütött a rendezőkre. A Rosen­berg házaspáron (mellékelt írásunk részletesen ecseteli perük egyes moz­zanatait) végrehajtandó ítéletet há­romszor is elhalasztották. Negyed­szer már nem, de a Fehér Házzal, megvolt az összeköttetés arra az esetre, ha meggondolnák magukat és „vallanának“. Bevallanának olyasmit, amit nem követtek el, de amivel szol­gálatot tehetnének a kormány szov­jetellenes propagandájának. Ha be­szélnek, megmenekülnek, hajtogatták a bíróság emberei felsőbb megbízás­ból. Rosenbergék válasza ez volt: „A kényszer, zaklatás és fenyegetés ellenére sem bocsátjuk áruba lelki­ismeretünket. Ha kivégeznek minket, ártatlan embereket gyilkolnak meg, s ezért az Egyesült Államok kormá­nyát éri megvetés.“ Afz amerikaiak lelkiismeretét nem lehetett elaltatni. Ma már nem hiva­talosan a kormánykörökben is beis­merik, hogy a Rosenberg-ügy provo­káció vol. A rehabilitáció azonban késik. A felnőtté cseperedett két Ro­senberg fiú, Michael és Robert, öt évvel ezelőtt eljárást indított szüleik emlékének tisztázásáért. Az FBI az üggyel kapcsolatban 800 ezer oldal terjedelmű aktaköteget őriz, ebből azonban — lefizetésre! — csak 68 ezer oldalnyi iratba engedett bete­kintést. Az 1953-ban erőtlennek bizo­nyult országos küzdelem most való­ságos népmozgalommá terebélyese­dett Rosenbergék ártatlanságának ki­­nyilvánítására. A Rosenberg-ügy nem egyedülálló, vagy tévedésből elkövetett jusztic­­mord, beleillett az akkori politikai légkörbe, a kormánypolitika céljaiba. Akárcsak a forradalmi megmozdulá­sok hulláma idején, 51 évvel ezelőtt, amikor az olasz származású munkás­vezetők, Sacco és Vanzettl szemé­lyében találták meg a bűnbakokat. Őket már tavaly rehabilitálták. Va­jon Rosenbergék ártatlanságának ki­nyilvánítására is félszázadot kell várni?! Az amerikai igazságszolgáltatás so­hasem volt elfogulatlan. Ezt beis­mert és be nem ismert esetek bizo­nyítják. Am mint mondtuk, ami tör­vénytelenség történt, az mindenkor megfelelt a kormány kurzusának. Még akkor is, ha az igazságügyi szervek később kegyet gyakoroltak, mint most a „wilmingtoni tizek“ Julius és Ethel Rosenberg Huszonöt évvel ezelőtt, 1953. június 20-án, amikor a Sing-Sing börtön igazgatósága közölte, hogy kioltották Julius Rosenbergnek és feleségének életét, a szomszédos Lafayette-park­­ba csődített, fanatizált, a vörös szörnyről szóló filmeken nevelkedett több ezer amerikai örömujjongásban tört ki. Ma, amikor akár formai hi­bákon is miniszterek és elnökök bukhatnak el, szinte hihetetlen, hogy az igazságérzetével és erkölcsi tisz­taságával hivalkodó amerikai demok­rácia hogyan tapsolhatott a rend in­tézményesített gyilkosainak. Ez a tömeghisztéria valóban komo­lyabb indítékokból fakadt. Kevéssel a Rosenberg-ügy kezdete előtt jutott nyilvánosságra, hogy az amerikai mo­nopoltőke biztosítéka, a kényszerbé­két, hatalmat adó atomtitok nem ti­tok többé. Az amerikai közvélemény döbbenten ismerte fel: a béke egyet­len feltétele nem az erő, hanem a Béke Világtanács stockholmi felhívá­sának elfogadása. Mindazoknak, akik a hamis illúziók árnyékában vagyont harácsoltak, csak egyetlen lehetőségük maradi: példát statuálni, megmutatni a világ­nak, az ország lakóinak, milyen sors vár rájuk, ha kételkedni merészelnek az amerikai felsőbbrendűségben, a kormányzat erejében. * Az atomkémkedési Ügybe azonnal bekapcsolódó FBI először David Greenglassben vélte megtalálni em­berét, de hamarosan rájött, hogy a gyenge jellemű és erkölcsű villany­­szerelő elítélése nem járna megfelelő hatással. Szükségük volt azonban fe­nyegetéssel kicsikart vallomásra, melynek alapján letartóztathatták és perbe foghatták a Rosenberg házas­párt, akik bár nem voltak az Egye­sült Államok Kommunista Pártjának tagjai, de aktív szakszervezeti tagok voltak. Azok közé tartoztak, akik a megfélemlítés légkörében is megőriz­ték emberségűket, szembeszálltak a fasizmussal és ki merték mondani, hogy békét és szabadságot akarnak. A Rosenberg-per tárgyalása 1951. március 6-án kezdődött a New York-i szövetségi bíróság esküdtszéki ter­mében. Minden előre kidolgozott for­gatókönyv szerint történt. Azoknak, akik az esküdtek padjaiban ültek, már a tárgyalás megkezdésekor sem volt kétségük a vádlottak „bűnössé­gét“ illetően. A tárgyalás folyamán pedig — az átlátszó és hamis vallo­mások hatására — egészen úrrá lett a háborús őrület. Nem hatott megle­petésként tehát az esküdtszék és egyikének, Joe Wrightnak feltételes szabadlábra helyezésével. A polgár­jogi harcos „próbaideje“ 1980-ig tart; s közben nem szabad elhagynia Ala­bama államot. Ma már, természetesen, jobban ér­vényesül a társadalmi mozgalmak ereje, mint az ötvenes években. A Fehér Ház nem tehet úgy, mintha nem hallaná a tömegek szavát. Ezzel magyarázzák azt is, hogy elhalaszt torták a halálos ítélet végrehajtását az 1970-ben elítélt John Harris néger polgárjogi harcos ügyében. „Elret­­tentő példa kell!“ Egy néger ne emel­je fel szavát a polgári jogokért, mert akkor mindenki felbátorodna .., A végszóra ezért még várni kell... Az amerikai kormány fél a lakos­ság erősödő kritikájától, mert Carter elnök politikai elképzeléseit soroza­tos kudarc éri. Am kiragadva az amerikai igaz­ságszolgáltatás fonákságainak több példáját, joggal tehetjük fel a kér­dést: mi ad erkölcsi jogot nemcsak Carternak, hanem a mindenkori ame­rikai elnöknek arra, hogy a „polgári jogok megsértése“ elmén megbélye­gezze a Szovjetuniót, majdhogynem erkölcsi bojkottot hirdessen ellene, s ürügyet találjon a létfontosságú SALT-tárgyalások megállapodásba tor­­kolásának elodázására? A tényekkel szembe kell nézni. A szabályos bíró­sági eljárás alapján az Orlov-ügyben hozott moszkvai elmarasztaló ítélet aligha adhat az Egyesült Államoknak ürügyet bármiféle beavatkozásra egy másik hatalom belügyeibe. Különösei! nincs erkölcsi joga bármit is fel­­hánytorgatnia az amerikai kormány­nak, amelynek elődje tudósokat vé­­geztetett ki nukleáris kémkedés ha­mis vádjával, és óvatosabb formában ma is támogatja az elnyomó latin­amerikai fasiszta diktatúrákat, ámen lyek az emberi jogok lábbal tiprásá­­nak iskolapéldái. -őr-Kaufman bíró Ítélete: Julius Rosen­­berget és feleségét villamosszékben kell kivégezni. A házaspárt 1951. április 11-én szál­lították át a Sing-Sing fogházba. Itt a „halálraítéltek cellájában“ éltek két évig és két hónapig. Ez a gyöt­­relmes, nehéz időszak tette hőssé a két egyszerű, becsületes amerikai polgárt. 801 napig a siralomházban! Nem ritkaság ez a demokráciájára kényes amerikai igazságszolgáltatás­ban. De amíg máskor gyilkosok és hullarablők igyekeznek ügyvédi fur­­fanggal kikerülni a végzetet, itt két ártatlan ember szegült szembe a zsa­rolással, s az utolsó pillanatig a be­ismeréstől függővé tett kegyelmet utasították el. Inkább a halál, mint a becstelen élet! Az élet megmentéséért adták életü­ket, abban a meggyőződésben, hogy áldozatuk hasznos lesz gyermekeik­nek, millió és millió embertársuknak. A „másik Amerika“ természetesen már a per idején tudta, hogy Rosen­bergék ártatlanok. A minden eszköz­zel befolyásolt tömeg azonban túl­­üvöltötte szavukat. A legismertebb nevű amerikai tudósok hiába bélye­gezték nevetségesnek és tudomány­talannak a bizonyítékokat, hiába til­takozott a világ közvéleménye. Az ítéletnek el kellett hangrania és a vádlottakat ki kellett végezni! rp. f ki helyi felkelések, s már jelentke­zett egy új felszabadító szervezet, a Lumumba Kongói Nemzeti Mozgalom (MNCL) is. Azok a rezsimek, amelyek felkínálták csapataikat kongói be­avatkozásra, egy cseppet sem nevez­hetők a demokrácia támaszainak. Köz- : tűk van elsősorban Marokkó, amely Mauretániával együtt még mindig há­borúskodik a Polisario mozgalommal a spanyoloktól elhagyott Nyugat-Sza­­hara birtoklásáért, és farkasszemet i néz Algériával. Franciaország a múlt héten újra beavatkozott Csádban. Ala­posan kiképzett és felfegyverzett csa­patokat küldött Felix Malloum elnök i rendszerének támogatására, de el- 1 szenvedte első súlyos vereségeit a i különféle szakadárokkal vívott ütkö- i zetekben. Az NSZK inkább gazdasági ; beavatkozásra gondol az afrikai or- i szágokban. ä A NATO-országok érzik, hogy forró a talaj a külföldi monopolisták talpa alatt Afrikában. Mindent bevetni! — ez most a jelszavuk. A múlttól elté­rően azonban afrikai kiszolgálóik se­gítségével Igyekeznek megmenteni jövedelmük hatalmas forrásait. Az afrikai népeknek sok szenvedés­ben vol részük, sok borzalmat át­vészeltek. Minden újabb beavatkozás keserű igazságokat tár fel. Legfő­képpen azt, hogy a névleges politikai függetlenség nem jelentett nagy vál­tozást a nép életében ott, ahol még a tőke az úr. A ŇATO-országok félnek. Attól tar­tanak, hogy Zaire-ban, Afrika szívé­ben egy második Vietnam alakul ki. j Ezt el akarják mindenképpen kerül- , ni. Hisz képletesen már lángban áll a dél-afrikai fajüldöző állam és Rho- j desia is. Az sem mellékes körülmény, hogy ' Zaire Shaba tartományában van a hírhedt OTRAG, NSZK-vezetésű orbi- ( tális rakétaszállítási részvénytársaság legnagyobb próbaközpontja. A cég- j tábla veszélyes katonai létesítmény t fedőneve, és szolgálataira valmennyi 1 NATO-ország igényt tarthat. Ez a párizsi találkozó döntése. Az 1 ürügyet a háttérből Carter elnök súg­­ja, amikor általános „szovjet ve- . szélyre“ és a Szovjetunió és Kuba , állítólagos afrikai térhódítására hi- , vetkőzik. Blöfföl, s így is hideghábo- } rús mederbe tereli a legfőbb nem- r zetközi kérdéseket és az afrikai hely­zet alakulását is. Lőrincz László j politikájának megvalósításában tátják — a pártszervezet egybekap­csolja a kommunista és pártonkívüll szövetkezeti tagok, munkások, techni­kusok, mérnökök és egyéb szakembe­rek tapasztalatait, s a vezetőséggel együtt meglelik a tartalékok feltárá­sának, a munkatermelékenység foko­zásának, s így a szövetkezetek és állami gazdaságok tevékenysége ja­vításának leghatásosabb módjait. A járási és kerületi pártkonferén­­ciák tanácskozásai igazolták, hogy az alapszervezetek túlnyomó többsé­ge helyesen biztosítja a pártélet sza­bályos ritmusát. A gondosan előké­szített taggyűlések a kommunisták mozgósítása érdekében aktivitásuk fokozásának, kölcsönös eszme- és ta­pasztalatcseréjüknek a fórumává vál­nak. Ugyanakkor azonban kidombo­rítják, hogy a mezőgazdaság vonalán működő pártalapszervezeteknek még céltudatosabban, tervszerűbben s ma­gasabb ismereti színvonalon kell bizto­sítaniuk a feladatok teljesítését és megoldaniuk főként az állattenyész­tési termelés szakaszán, a takarmány­­alap biztosításában és felhasználásá­ban előforduló problémákat. Az eddi­ginél még gondosabban kell figyel­niük ez emberek termelési és egymás közötti viszonyát. Hatékonyabban kell befolyásolniuk a termelés minőségé­nek javulását és hatékonyságának fo­kozódását, a lenini munkastílus kö­vetkezetesebb érvényesítését a maguk hatáskörében. Mélyrehatóan tudato­sítsák Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárá­nak, a CSKP XV. kongresszusán el­hangzott szavait: „A párt politikájá­nak érvényesülése döntő mértékben függ a pártunk alapját alkotó üzemi és helyi szervezetektől. Ezek alakít­ják ki a feltételeket arra, hogy min­den tag és tagjelölt aktívan részt ve­gyen a párt irányvonalának megvaló­sításában.“ (A CSKP XV. kongresszu­sa. Dokumentumok. 59. oldal, Pravda Könyvkiadó, Bratislava.) Kertész Pál

Next

/
Thumbnails
Contents