Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-05-13 / 19. szám

1978. májas 13. SZABAD FÖLDMŰVES ■•гутпж Leonyid Brezsnyev Bonnban A politikai realizmus útján, a bizalom szellemében Érthető nagy várakozás előzte meg Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitká­rának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének négynapos nyugat-németországi lá­togatását, melyet mindkét oldalról gondosan előkészítettek. Érthető volt a rendkívüli érdeklődés, hisz az 1970-ben megkötött szovjet— NSZK szerződés, valamint Brezs­nyev elvtárs Öt év előtti látogatá­sa óta nagy utat tettek meg a két ország kapcsolatainak fejlesztésé­ben, s a világpolitikában Is történt egy és más. A szocialista, realista békepolitikát folytató Szovjetunió tisztában van az NSZK helyével és jelentőségével az európai politiká­ban. Nem véletlenül jegyezte meg Brezsnyev elvtárs a látogatása kü­szöbén a Vorwärts című nyugat­németországi szociáldemokrata lapnak adott nyilatkozatában, hogy ..az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok­tól nagy mértékben függ az euró­pai helyzet“. Ha a szovjet—nyugatnémet kap­csolatokat nézzük, meg kell álla­pítanunk, hogy minduntalan fej­lődtek. Különösen kibontakozott az együttműködés a kereskedelem vonalán; itt az NSZK a Szovjetunió első számú európai tőkés partnere. Persze a gazdasági együttműkö­désben is vannak még tartalékok, melyeket ki lehet és ki ts karnak aknázni az együttműködésnek tói vábbi területekre, például a tudo­mányos együttműködésre, közös egészségügyi kutatásokra, környe­zetvédelemre, energetikára való kiterjesztése terén. Nyilván erről is szó esett Brezsnyev látogatása­kor. A látogatásra röviddel az ENSZ- közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszaka előtt került sor, amiből sokan arra következtetnek, hogy a tanácskozások a kölcsönös kap­csolatok mellett a leszerelés kü­lönféle vetületeit is érinteni fog­ják. Ez egyébként av Brezsnyev­­interjúból is kitűnik. Áz SZKP fő­titkára szó szerint a következőket mondotta: „Az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok szerves részét alkot­ják a Szovjetunió általános és lé­nyegében az egész világra kiterje­dő kapcsolatrendszerének, méghoz­zá Igen fontos részét, melytől nagy mértékben függ az egész európai helyzet, amely érzékeny mutatója a nemzetközi enyhülés, az európai és Európán-túli békés egymás mel­lett élés helyzetének.“ Az enyhüléssel kapcsolatos kér­désekben nyilván meg kell győz­nie Brezsnyev elvtársnak az NSZK vezetőit arról, hogy nem lehet be­szélni közép-európai szovjet „fö­lényről“ vagy fegyverzeti „arány­talanságról“, mert mindkét félnek hozzávetőlegesen 980 ezer főnyi hadserege állomásozik Közép-Euró­­pában. Persze van olyasmi, hogy a szovjet fegyveres erőknél a szárazföldi hadseregnek van több rakétája, a NATO-ban viszont a légierőknek van több atomtöltésfi rakétája. Általában azonban meg­van a közép-európai katonai egyensúly, állapította meg határo­zottan Brezsnyev elvtárs. A had­erőcsökkentés terén szovjet kezde­ményezés várható abban az irány­ban, hogy a Szovjetunió kész bár­mely pillanatban megállapodást aláirni Bécsben a fegyveres erők és a fegyverzetek szintjének 5—10 —20, sőt 50 százalékos csökkenté­séről. „Ezt azonban becsületes mó­don kell végrehajtni, oly módon, hogy ne bontsák meg az erőviszo­nyokat, hogy ne származzék belő­le előny az egyik fél, és kár a másik fél száméra.“ Az NSZK politikájára a pozitívu­mok mellett azonban negatívumok árnyai vetődnek. így például a bonni kormány hajlandó lett volna bebocsátani Carter elnök neutron­­bombáját, hacsak a tömegek nem hallatják annyira tiltakozó szavu­kat. A kormány állásfoglalása így is felemás, lagymatag. Gyakran megsértik a Nugat-Berlinre vonat ­kozó négyhatalmi megállapodást, s ez nem segíti elő a viszonyok javulását. Pedig szovjet részről en­nek nagy jelentőséget tulajdoníta­nak. Mint Brezsnyev elvtárs kije­lentette, „ne maradjon Nyugat- Berlin fehér folt az enyhülés tér­képén“. És azt sem hallgathatjuk el, hogy az NSZK-ban elég enge­dékenyen bánnak a neofasiszták­kal, a magukat különféleképpen álcá^ő szélsőséges revansista erők­kel, mélyek ellen úgymond „a de­mokrácia“ nevében nem mernek fellépni. A látogatás — bár rövid időtar­tamú — alkalmat ad ezeknek a kérdéseknek a tisztázására, a kö­zösen követhető út keresésére. S megfelel Helsinki ajánlásainak, mert a két ország közötti csúcs­­találkozók, miniszteri szintű köl­csönös látogatások mind megannyi bizalom-erősítő kisebb-nagyobb lé­pés. Ez pedig fontos körülmény, mert az európai és a világbékéhez, a feszültség enyhüléséhez, a köl­csönös megértéshez a bizalom erősítésén keresztül vezet az út. Ennek a jelentőségével a másik oldalon is tisztában vannak. Erről tanúskodik Genscher nyugatnémet külügyminiszter kijelentése is: „Ez a látogatás mindkét fél számára hasznos lesz. A cél az, hogy véle­ményt cseréljünk, a félreértéseket a lehetőségek szerint felszámoljuk, és egyidejűleg haladást érjünk el a kétoldalú kapcsolatok fejleszté­­tében — ami e viszony jelentősége miatt egyben előre tett lépést je­lent az enyhülési politikában is". A moszkvai Pravda bonni forrá­sokra támaszkodva állapította meg a látogatással kapcsolatos egyik cikkében, hogy „az enyhülési poli­tika most fontos állomásához ér­kezett: ideje hozzálátni a leszere­lés gyakorlati lépéseihez. . .. Bonn­ban úgy vélik, hogy a két ország viszonyának, politikai együttműkö­désének a további javulása „meg­könnyítené az előrehaladást ebben a bonyolult kérdéskörben“. Biztató jelnek tűnt a látogatás küszöbén, hogy Schmidt kancellár a szovjet televízióban igy nyilat­kozott: „Egyetértek Leonyid Brezs­­nyevvel, hogy közelgő bonni tár­gyalásainknak a kétoldalú kapcso­latok fejlesztésén túl az európai és a nemzetközi enyhülés ügyét is kell szolgálniuk“. A nemzetközt kérdésekről szólva Schmidt elmon­dotta, hogy Leonyid Brezsnyevvet folytatandó megbeszéléseinek kö­zéppontjában a fegyverkezés kor­látozásával és a leszereléssel kap­csolatos kérdések állnak majd. Igen zsúfolt a szovjet pártfőtit­kár és államfő NSZK-bell látoga­tásának programja. Hisz nagyon sok tárgyalást, emellett látogatást kell lebonyolítania, s programjá­hoz még városnézés is tartozik. Fáradságos munkálkodás ez, de a szovjet békepolitika — a világbé­­ke biztosítása céljának elérése mindenek fölött áll. Ennek szente­lik életüket a szovjet állam veze­tői, s őket támogatja a szovjetor­szág dolgozó népe. Lőrincz László a párt sorait összes előfeltételek megteremtése ezen a szakaszon is megköveteli a pár! vezető szerepének még követ­kezetesebb érvényesítését. S mivel a termelési feladatok teljesítése nagy mértékben függ azoktól a dolgozók­tól. akik a korszerű technikát és technológiát a termelésben érvénye­sítik, ésszerű lesz Ilyen dolgozók fel­vételével növelni a tagjelöltek és a párttagok számát. Arról van tehát szó. hogy elsősorban is olyan dolgo­zók felvételével kell erősíteni a párt­­szervezetet, akiktől döntő mértékben függ a mezőgazdasági üzem vagy vállalat termelési tervének teljesíté­se. E cikkben említett feladatok telje­sítése érdekében szükségesnek mutat­kozik, hogy az SZLKP alapszervezetei és üzemi szervezetei mielőbb ellen­őrizzék a taglétszám növelését és a pártszervezet tagsági bázisának fej­lesztését előirányzó tervük teljesíté­sét, s azt a követelményekkel össz­hangban módosítsák. A pártszervezet tervének szisztematikus módosítása­kor. tehát a tagjélöttségre érett sze­mélyek kiválasztásakor tudatosítsák azt Is, hogy az új tagok és tagjelöl­tek aktivitásának és politikai fejlett­ségének színvonalától függ a párt­­szervezethez tartozó kommunistáknak és az egész pártszervezetnek az ak­tivitása Is. Az alapszervazet tagsági házisónak minőségi fejlesztését a gyakorlatban össze kell hangolni a párt káderpoli­tikájával is. Ez azt jelenti, hogy tagjelöltként és párttagként főleg olyan dolgozókat kell többségben fel­venni. akikkel a kóderkérdések meg­oldásában — a termelési ágazatok egész rendszerében —. mind a jelen­ben. mind pedig távlatilag is számol­ni lehet. Természetesen feltétlenül számolni kell a nők nagyobb arányú bevonásával is. A tagsági bázis minőségi színvona­lának nemcsak a tagság szociális összetétele a mércéje. Nagyon fontos tényező például a kommunisták esz­mei-politikai fejlettségének színvona­la, valamint fegyelmezettsége. Továb­bá az, hogy mennyiben éreznek egyé­ni felelősséget a párt politikájáért: milyen aktivitást fejtenek ki; hogyan járulnak hozzá a pártélet és a párt­munka fejlesztéséhez, tehát az alap­szervezet és a pártszervezet akcióké­pességének fokozásához. Ezért az SZLKP alapszervezeteinek a tagsági bázisuk növelésében új és céltudatos módszereket kell, alkalmazniuk: szor­galmazniuk kell, sokkal jobban, mint eddig, a párttagság új generációjá­nak formálását, nevelését. Ez egy­értelmű azzal a követelménnyel, hogy a párt alapszervezetei — a járási pártbizottságok segítségével — át­értékeljék a tagjelöltségre való elő­készítést szolgáló politikai nevelő munkájukat, és bevezessék, megho­nosítsák a tagjelöltek nevelésének hatékony és koordinált módszereit. Ha az a cél vezet bennünket, hogy a fiatal emberek, a marxista-leninista párt jövendő tagjai, eszmeileg jól felkészüljenek arra az időre, amikor ők lesznek a fejlődés ütemének fő tényezői, akkor feltétlenül meg kell őket tanítanunk a marxizmus-leni­­nizmus alapelveinek helyes értelme­zésére, a szocializmus távlatainak és a fejlődés törvényszerűségeinek fel­ismerésére. Formálnunk kell világné­zetüket, amelyben nem kis zavart okoztak az 1968—1969-es években terjesztett jobboldali ( opportunista, revizionista és nacionalista eszmei áramlatok. A tapasztalatok meggyőzően bizo­nyítják, hogy в fiatalok kommunista tulajdonságainak formálódására rend­kívüli hatással van az alapszervezet, a funkcionáriusok példamutatása, a kialakult elvtársi kapcsolatok, az ön­bírálat és a bírálat fejlesztése, a párt­vezetőség és a pártszervezet taggyű­lése határozatainak céltudatos és megfontolt jellege, valamint az, ha a fiatalokat megbízzák konkrét fel­adatokkal, s ha a feladatok teljesí­tését rendszeresen ellenőrzik. Ebben az igényes nevelő munká­ban a pártszervezeteknek az eddi­gieknél jobban kell támaszkodniuk a kezességet vállaló elvtársak aktív közreműködésére, valamint a SZISZ segítőkészségére. A CSKP KB 11. ülé­sének határozata értelmében el kell érni, hogy a tagjelöltek és a fiatal­kor^ párttagok ideológiai és politi­kai nevelésének színvonala emelked­jen, tehát hogy az eszmei és gyakor­lati felkészültségükkel való hatvá­­nyozottabb törődés az egész párt, a pártszervezetek és a társadalmi szer­vezetek, főleg a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom és a SZISZ figyel­mének középpontjában álljon. Végül ismételten hangsúlyozom, hogy a pártszervezet tagsági bázisá­nak minőségétől, vagyis attól függ a pártmunka tartalma és hatékonysága, a vezető szerepnek a fejlett szocia­lista társadalom építése közbeni ér­vényesítése, hogy a pártszervezet tagjai és tagjelöltjei milyen emberek, milyen a párt szociális és korszerinti összetétele, eszmei-politikai felké­szültsége és aktivitása, vagyis ho­gyan tudja betölteni, mint a munkás­­osztály és a dolgozó nép élcsapata felelősségteljes szerepét. Ezt a tényt feltétlenül tudatosítani kell a mező­­gazdasági termelés szakaszán is, s azon törekvések közben, amelyek a szocialista rendszerünk alapját képe­ző osztátyszövetség, a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság szövet­ségének további szilárdítására Irá­nyulnak. KERTÉSZ РАС, az SZLKP KB dolgozója ívíeímkBtkoBí Hazánk külpolitikai kapcsolatainak bővítésében újabb lépés külügyminisz­terünk, Bohuslav Chüoupek elvtárs Jordániái látogatása. Hasszán Ibrahim külügyi államtitkárral országaink poi litikai, valamint kereskedelmi kap­csolatainak elmélyítéséről, a kulturá­lis csere kibővítésének lehetőségeiről tárgyalt. A nemzetközi kérdések meg­vitatása során előtérben szerepelt a közel-keleti helyzet rendezése. Kül­ügyminiszterünket Madar Badran Jor­dániái miniszterelnök, kül- és hadügy­miniszter is fogadta. Bohuslav Chíiou­­pek és Hasszán Ibrahim egyezményt Irt alá országaink tudományos és kul­turális együttműködéséről. BÉCSBEN megnyílt az Interparlamentáris Unió konferenciája, mely az európai együtt­működés és biztonság- kérdéseivel foglalkozott. A tanácskozáson felszó­lalt Ján Marko, hazánk Szövetségi Gyűlésének alelnöke, az IPU csehszlo­vák tagozatának elnöke, aki héttagú küldöttség élén vett részt az üléssza­kon. Felszólalásában értékelte a nem­zetközi helyzet kibontakozását. Ismeri tette képviselőink minden téren kifej­tett aktivitását, továbbá a helsinki zá­róokmány ajánlásainak érvényesítésé­re hazánkban történt intézkedéseket. NEW YORKBAN határozat és akcióprogram elfogadá­sával véget ért az ENSZ-közgyűlés Namíbiával foglalkozó tíznapos rend­kívüli ülésszaka. A világszervezet tá­mogatásáról és szolidaritásáról bizto­sította a namíbiai nép függetlenségi harcát. A résztvevők 119 szavazattal, ellenszavazat nélkül — 21 tartózkodás mellett — elfogadták az előterjesztett dokumentumokat, melyek a fajüldöző gyarmati rendszer felszámolására szó­lítanak fel, s követelik, hogy a dél­afrikai rezsim az ENSZ közvetítésével adja <t a hatalmat a namíbiai nép­nek. Felszólítják Dél-Afrikát, hogy feltétlenül vonja ki csapatait Namí­biából, és gazdasági szankciókat sür­get a követelés érvényesítésére. A szavazáskor tartózkodó 21 állam kö­zött volt az Egyesült Államok, Fran­ciaország, Nagy-Britannia, Kanada és az NSZK. Mind az öt állam folytatja megbeszéléseit a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO képviselői­vel. A Dél-afrikai Köztársaságban az emberi jogokért harcoló hazafiak Aza­­nla Népi Szervezet (AZAPO) néven új politikai szervezetet alakítottak. El­nöke Ismael Mkbabek. VIETNAMBAN kormányhatározattal megteremtették a két országrész egységes pénzrend­szerét. A kormányrendélet a családon­kénti átváltható összeg felső határát a városokban 500, a vidéken 300 dongban állapítja meg. Az átváltási határ feletti készpénztartalékokat jegyzékbe veszik, és tulajdonosaiknak a takarékpénztárakban, illetve a nem­zeti banknál kel] elhelyezniük. Az új intézkedés hátteréhez tartozik, hogy ütemesen halad a déli országrész ke­reskedő burzsoáziájának átszervezése, átirányítása a termelésbe. Ezzel pár­huzamosan intézkedések történtek a kiskereskedelem országos szintű át­szervezésére is. Fordulat a hegyék országában Május 1-e és április 27-e a jövőben államünnep lesz Afganisztánban. Az első nap a nemzetközi proletariátus­hoz való szorosabb felzárkózást jel­képezi, a másik pedig azt a katonai hatalomátvételt, amely a múlt hónap végén zajlott lé és nem volt vértelen. Pontosan még nem tudjuk, mi tör­tént Afganisztánban, csak abból kö­vetkeztethetünk, ahogyan a hatalom új ural politikájukat körvonalazták, meg ahogy a tőkés Nyugat reagált az eseményekre. Afganisztán fontos stratégiai helyet foglal el Ázsiában. Már a múlt szá­zadban a cári Oroszország és Nagy- Britannia versengésének tárgya volt. A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom után Lenin síkraszállt Afganisz­tán függetlenségéért, s a szovjet kor­mány elsőként ismerte el a felszaba­dult országot, amely azóta is szívé­lyes baráti kapcsolatokat tartott fenn a szovjetországgal. A 655 ezer négyzetkilométer terü­letű ország mintegy 18 millió lakosa a múltban a törzsközösség erős ha­gyományai és az iszlám szellemében igen elmaradott körülmények között élt a Nadir uralkodóház sahjainak uralma alatt. A legutolsó királyt, Za­­hir sahot sógora, Mohammed Daud 1973. július 17-én buktatta meg. Ez fordulatot jelentett az ország, életé­ben, szélesebbre nyitotta a moderni­zálódás kapuját. Daud, akt 1953-tól 1963-ig tíz éven át egyszer már a kór­­mánv élén állt, az új köztársaságban az állam- és kormányfői tisztséget töltötte be, a hadsereg és a nép tá­mogatását élvezte. Politikáját lassú, óvatos reformok jellemezték. 1974-ben kezdődött el az ország első hétéves terve, amelyben nagy szerepe volt a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országai segítségének. Konzerv­gyárakat és élelmiszeripari üzemeket építettek Afganisztánnak, segítettek ipara alapjainak lerakásában. Erőmű­vek és közutak létesültek a szocia­lista országok segítségével. A Hindu­­kus hegységen át vezető Szalang alag­út szovjet szakemberek műve. A me­zőgazdaság fejlesztésére öntözőberen­dezéseket is létesítettek. A kormány tovább ápolta hagyományos szovjet­barátságát, melynek gyökerei 1919-ig nyúlnak vissza. Úgy látszik az utóbbi időben súr­lódások, sőt éles konfliktusok támad­tak Mohammed Daud és vezető kato­natisztek között, akik előbb cseleked­tek, mint az államfő felléphetett vol­na ellenük. Az államfordulat véres volt, harcok kísérték. Az ellenálló Daud és családjának számos tagja életét vesztette a harcokban. A nyu­gati propaganda most tömegmészár­lásokkal vádolja a fegyveres erőket, miután megállapítást nyert, hogy nem jobboldali államcsíny jásződott le. Az ország vezető erejének, a forra­dalmi tanácsnak élén Nur Mohammed Taraki állam- és kormányfő áll. A puccsot irányító, Abdul Káder vezér­kart főnök most nemzetvédelmi mi­niszter lett. Az új vezetés kinyilvání­totta, hogy a monarchia utolsó ma­radványainak eltávolítása után továb­bi demokratikus reformok útján ve­zeti az országot, mely Afganisztáni Demokratikus Köztársaság néven el nem kötelezett ország marad. Egyéb­ként Kabulban ülésezett az el nem kötelezettek koordinációs irodája. Az új rezsim céljairól Abdul Kader kije­lentette: „Az 1973-as forradalom nem teljesítette az afgán nép elvárásait, a miénk teljesíteni fogja. A mostani forradalom az arisztokrácia és a feu­dális réteg uralmának véget jelenti.“ A harc tehát társadalmi fronton foly­tatódik. Több szocialista ország már elismerte az új afgán rendszert, a­­melyről most a Nyugat különféle rá­galmakat terjeszt. Államosítások kez­dődtek, elsőként a Nadir dinasztia vagyonát kobozták el és osztották el a dolgozók között. Az új rendszernek tehát most ideje van arra, hogy bizonyítson. Csak en­nek alapján írhatunk majd teljesen pozitív változásokról, ha valóban a nép felemelésének útját fogják egyen­getni, és a térségben a múltbeli po­zitív semlegesség) politika folytatá­sával Afganisztán egyik pillére marad az ázsiai biztonságnak . í—in—í A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents