Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-06 / 18. szám
1878. májas 8. .SZABAD FÖLDMŰVES. 7 A ki az utcán járkált, az tudta, ** hogy kockázat nélkül nincs már egyáltalán semmi lehetőség az életre. Ki mennyit kockáztat — csak ez a kérdés. Évának tulaldonképpen mindent kellett kockáztatni. Jűl benn az élszakában, tíz ára után, Otthagyni a szenespincének egy meleg odúját, ahol négy-öt napja már megszokta, hogy a. hangok riasztják ugyan, de legalább tenni nem kell; hogy fekve, lapulva várhatja mindazt, amit a sors hoz. Lapulva, mint a nyúl. De a nyúl felugorhat s a gyors lábában bízhat, ha a lapulás mégsem elég. Éva negyedik napja csak lapult. Ahogy az állat csak hóviharban, faodüban lapul — ahonnan nincs menekülés. Itt lapult Sva négy napon át, amíg érte nem jött a vőlegénye, karpaszományos tizedes, ő is lappangva jött idáig, otthagyta az alakulatát, s úgy érezte, hogy több ereje lesz, ha nem egyedül lappang tovább. — El kell mennünk. — Hová? — kérdezte Sva és az arca szederjes lett a félelemtől, attól, hogy itt kell hagyni a szenet, ki kell menni az ajtón, kimenni a végzetes utcákra, ott menni, menni... miközben lőnek és bombáznak. Miközben bármelyik pillanatban, ha nem lőnek és nem bombáznak, találkozhatnak egy járőrrel. — A házmester, azt mondják, délelőtt a kerületi nyilasházban volt. Ettől kezdve Sva minden másodpercet annyira az idegeiben érzett, hogy mozogni is alig volt már ereje. Ha délelőtt ott volt a házmester, akkor a nyilasok lehet, hogy már útban vannak. Már tálán a kapunál vannak. Vagy az utcán. A kuckó a négy nap biztonságát terjesztette. Négy napét, ami alatt semmi baja nem történt. — Megyünk? Palikám, megyünk? Elmegyünk? Es úgy kapaszkodott a fiú nyakába, hogy el se akarta ereszteni, bár soha el ne kellene ereszteni, legyen vége most mindennek, kapjon a ház egy telitalálatot, haljanak meg abban a pillanatban, akkor minden jó, amíg a nyaka köré tudja fonni a karját. De elengedni, felcihelődni, elindulni — ez rosszabb, mtnt a halál. — Menjünk — mondta Pali sürgetően. Késő este volt és elindultak. — Emlékszel — kötődött a fiú — tavaly, az első szilveszter, amikor találkoztunk. — igen — mondta fázósan Sva és látszott, hogy nem is figyel a hangra. — Nemsokára ott leszünk — mondta később Pált. о. — Ott? Hol? — Jó helyen. Csak gyere. — Megyek. — VigyázzI — S megálltak egy pillanatra. — Vigyázz. Ezeket kerüljük ki. A hó fényénél látták, hogy jön velük szembe valaki. Nem is egy, kettő. Éva megállt, lecövekelte a félelem a lábát. Pali is megállt. Eltelt tíz másodperc, aztán tizenöt. A szembejövő két alak közelebb ért. Most már látszott, hogy őrjárat, két alacsony legényke, a géppisztoly hanyagul a vállukon. Ahogy közel értek, Piszok ...I Zseblámpát elő, nézd meg ki vagyokI He? S a pillanatnyi szünet alatt még mindig le lehetne őket lőni. — Igazolványt — mondta a hegyes orrú nyilas. A karpaszományos mélyen belenyúlt, kotorászott a zsebében. Gondolkozott, melyiket vegye ki. Milyen papírt. Aztán halkan odasúgta Évának. — Szaladj el. Csak úgy súgta, nem hitt már semmit. Azt sem, hogy elszalad a lány, azt se, hogy ottmarad. A dolgok mentek a maguk útján, még egy kis mozdulat, pillanatnyi elszánt pisztolyrántás megmentette volna. Most már csak súgni tudott. Előrelépett az igazolvánnyal, akkor SARKADI IMRE: az egyik szabályosan előrelendítette, aztán marokra kapta a vállán lógó géppisztolyt. — Álljl Ez volt az utolsó pillanat, hogy Pált elővehesse az oldalán lógó szolgálati pisztolyt — ha még előkapom, gondolta félpillanattal előbb —, lelövöm mindkettőt, továbbrohanunk, megmenekülünk. Talán. De hátha nem? S nem vette elő. Hátha így is megússzuk — gondolta. Ha előveszem a pisztolyt, s meghallják a lövést, s előjönnek, kész halál. így meg ... Egy másodperc volt az egész. Aztán érezte, hogy vesztett. így se, úgy se. A géppisztoly három lépésről a mellének szegeződött. Hirtelen az a gondolat jött: ha rájuk ordít! — Takarodjatok nyomorult csirkefogók, engem mertek megállítani? Felakaszttatom valamennyiötöket. Éva hirtelen sarkonfordult, elszaladt. Szaladt, mint a megriadt nyúl. Pált ezt sem merte volna, amíg nem érezte a hátában a golyót, addig valamennyire mindig biztonságban érezte magát. Éva pedig futott, be egy mellékutcán s Pali hirtelen árra gondolt, hogy ej most lelövik, biztosan lelövik, őrültség minden, amit csinál — persze, hogy lőni kellett volna, mihelyt meglátja őket, hiszen ki jöhet szembe ilyenkor olyan fegyverrel, aki nem a halált hozza s ne azt érdemelné. Ne lőhessen utána — gondolta és nyúlt a pisztolya felé, de míg keze a táska csatján babrált, addig lelőtték és mindjárt meghalt, gondolata se volt több. Éva pedig futott. Szárnyakat kapott, úgy futott, nem is volt más célja, mint a futás. Még húsz lépés, ott megint kanyarodik az utca, ott megint biztonságos az első húsz lépés. Élvezte a két karcsú lába frisseségét, ahogy röpítik a fagyos úton, szállni tudott volna hirtelen, s nem is kellett volna sok, hogy szálljon: ha csöppnyi ideje van, hogy szétterjessze a két karját, lassítva csapjon néhányat, elrepül a komor házak felett s nem találhatják el. Odarepül, ahol nincs félelem és zaj és lövés — csak a szép nyugalom, könyvtár, vastag kódexek, katalógus és állólámpa, langymeleg télen is, a Jegyzet és tudomány, új nagy dolgok feltárása és az a szikrázóan gyönyörű izgalom, amit a felfedezés, régmúlt dolgok újrateremtése adhat a kutatás szerelmesének; futott Éva és erre gondolt, szakmára, munkára, feladatra, aztán kirántotta valami erő a lábát alóla. Egy picit még pihent az aszfalton: csak egy picit — gondolta józanul, míg kifújom magam, aztán továbbjutok. Csak egy picit... De felnézett félarcával a házak tetejére, s fejecskéje által eddig szigorú rendben tartott logika most engedni kezdett, lazult és foszlott. Már egyáltalán nem az volt körülötte a világ, ami még az előbb — furcsa, értetlen és értelmetlen lett minden, erőlködött, hogy még megfogalmazza pontosan, teljes pontossággal, hogy a doktori disszertációjában ts így lehessen majd, szó szerint — meg kell még fogalmazni, hogy mi a történelemkutatás leglényege ... — A gyáva kis ringyó — mondta fölötte valaki. A nagyorrú nyilas mostmár nem haragudott rá, hogy lelőtte. Állt, nevetett és nézte, mint egy verebet, mikor lepuffant az ember légpuskával. Annak is úgy csuklik a feje. A másik, a pattanásos is odaért ekkorra, megnézte, köpött és belerúgott, mert mást nem tehetett, kívánta a hozzáértést, kívánta, hogy legyen köze hozzá neki is, merthogy nem ő lőtte le, hát csak rúgni tudta. Éva görbedt kicsi teste megfordult a rúgástól, arcán feküdt eddig összehú zott térdekkel, most hanyattfordult. — Igen, gondolta testi fájdalom nélkül, egy pillanatra még az arcába nézve a nyilasoknak. — Igen. Bátrabban kellett volna hozzáfogni. Mindenhez. Kinyúltak az ökölbe szorított ujjal és ekkor meghalt. — Gyerünk. — mondták azok ketten és mentek tovább félni. Д Cseh Népi Felkelés évfordulója Kissé zimankósan köszöntött be 1945-ben a május. De mégis forró volt a légkör, mert olyan események játszódtak le ezekben a napokban, amelyre régen vágyott a békét szerető emberiség. Május másodikán a fasiszta fenevad barlangjában, Berlinben, a szovjet egységek gyűrűbe szorították az esztelenül védekező ellenséget, s hajnalban megkezdődött a német csapatok tömeges kapitulációja. Berlin elfoglalásával azonban még nem ért véget a háború. Németország egész területét meg kellett tisztítani az ellenségtől. Az 1. Ukrán Front seregei szintén fontos feladatot kaptak: verjék szét Scbörner vezértábornagy hadseregcsoportját és szabadítsák fel végleg Csehszlovákiát. Ennek értelmében május másodikán megkezdődtek a prágai hadművelet előkészítésével összefüggő csapatmozdulatok. Prágában és más cseh városokban futótűzként terjedt el Berlin eleste. A nagy esemény hatására több helyütt megmozdulásra került sor. A lakosság lefegyverezte a fasiszta hadsereg katonáit és elűzte a megszálló hatóságok képviselőit. Felkelés tört ki Kladnóban, PIzeűben ás másutt, vagyis a megmozdulások országos jellegűvé váltak. A főváros elnyomott népe sem tétlenkedett. Hozzáláttak a német céhtáblák, feliratok, falragaszok eltávolításához. Az üzemek munkásai körülzárták a laktanyákat, elfoglalták a fegyverraktárakat, és sok katonát lefegyvereztek. Május ötödikén a felkelés az egész városra kiterjedt. Az üzemek dolgozói védték a gyárakat, megakadályozták a hidak felrobbantását, a pályaudvarok tönkretételét. Barikádokat emeltek, hogy elzárják az utcákat a városba behatoló német harckocsik elől. Nagy volt az elszántság, harcikedv a hosszú évek óta elnyomott népben. A Cseh Nemzeti Tanács a nehéz érákban többször intézett felhívást a város lakosságához, hogy tartson ki a felszabadító szovjet hadsereg megérkezéséig. Prágából már május hatodikén sürgős segítségkérás jutott el a szovjet egységekhez: „Prága beszél, a cseh Prága beszél. Prága ellen felvonultak a német harckocsik, tüzérségi és tankalakulatok. Prágának szüksége van a segítségre! Küldjenek harckocsikat, repülőgépeket, küldjenek ejtőernyősöket ... ne hagyjanak elpusztulni bennünket, gyorsan, gyorsan segítsenek!“ Prága segítságkérése megértésre talált. Konyev marsall parancsnoksága alatt rögtön megkezdték az előzetes támadást Prága irányába. A német egységek tudomást szereztek a szovjet csapatok gyors előrenyomulásáról és ezért aláírták a kapitulációról szóló egyezményt, hogy sietve meneküljenek nyugat felé. Bár az egyezmény értelmében május nyolcadikén fegyverszünet volt, a visszavonuló fasiszta egységek barbár módon gyilkolták a város lakosságát. Szovjet harckocsik május kilencedikén hajnalban több irányból hatoltak be Prágába és megkezdődött a város végső tisztogatása az ottragadt ellenségtől. Harmincbárom esztendővel ezelőtt ezen a napon fejeződött be a véres háború és a Prága felszabadítása alkalmából adott díszsortűz a békét jelentette. A fasizmus elleni kemény küzdelem nemcsak győzelemmel végződött, hanem egy új korszak kezdetét is jelentette. A cseh nép felkelésének komoly jelentősége volt a háború gyors befejezése szempontjából, mivel megbontotta a fasiszta Közép-badseregc so port egységét és megakadályozta a nyugat felé vonuló németeket abban, hogy üzemeket, hidakat, műemlékeket tegyenek tönkre. Ezerkilencszáznegyvenöt május 5- én, mint oly sokszor a történelem folyamán, Csehország, különösen Prága, sikraszállt a szabadságért. A Cseh Népi Felkelésben a kommunisták és a munkásság állt az élen. Nem egészen három esztendő múlva, Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével a hősi küzdelemben résztvevők a prágai Üváros téren örök hűséget esküdtek a szocializmus mellett, s a Februári Győzelem új fejezetet nyitott meg az ország és a főváros fejlődésében. А II. világháború alatt több tízezer lakás ment tönkre Prágában. Első feladat volt ezeknek a rendbehozása. De már a Februárt Győzelem után nagyarányú építkezés indult meg és azóta sok nagy kiterjedésű városrész épült Prágában. De nemcsak a lakásépítés a szembetűnő a felszabadulás után. A város különböző pontjain korszerűen berendezett körházak, iskolák, közápületek egész sora épült fel. A város vezetőinek legnagyobb gondjai közé tartozott a közlekedés megoldása. Prága utcái szűkek, kacskaringósak és ezért lassúak a villamos és autóbuszjáratok. Ezért feltétlenül szükségessé vált a metró felépítése. A metró vonalait úgy tervezték, hogy azok egybekapcsolják a város déli és délnyugati részében kiépülő lakónegyedeket, mind a központtal, mind az ipari telepekkel. A prágai metró építésénél jelentős szerepet játszott a Szovjetunióval való együttműködés. A Szovjetunió a metró építésében már gazdag tapasztalatokkal rendelkezik és Így a szovjet szakemberek nagy segítséget nyújtottak mind az építési munkákban, mind az üzemeltetés előkészítésében. A metrú első szakaszát ezelőtt négy esztendővel, május kilencedikén adták át rendeltetésének. így a metrú egyben a felszabadulás hatalmas „emlékműve" lett. Persze a nagyváros fontos közlekedési hálózatának építése nem állt meg, hanem tovább folytatják és a második szakaszt még ebben az ötéves tervben fitadják ren- 80-as évek elején a harmadik vonal befejezése. Épül, szépül a több mint milliós fővárosunk. Az eltelt 33 esztendő méltóan igazolja, milyen óriási lépést deltetésének, és ezt követi majd a lehet előre tenni egy szocializmust építő országban. —tt— 1ававаааваааавааавааааавааааававааааававввававааавааааааввавааавваааавввмяишмиимманававва|цмнннмммпмниаававваааш Kép- és szoborkiállítás a Csallóközi Múzeumban A Csallóközi Múzeum a dunaszerdahelyi járás felszabadulásának tiszteletére Marián Minaroviö festőművész és Nagy jános szobrászművész alkotásaiból rendezett kiállítást. Két művész mutatkozik be a tárlatlátogatóknak, hogy egyszerre gyönyörködhessenek az ecset és ceruza, valamint a szobrászvéső által létrehozott alkotásokban. Mindkét művész alkotásaira jellemző, hogy a naturalizmus határát súroló valóságábrázolás mellett meghökkentően elvont elemeket ts alkalmaznak. Marián MtnarovtC művész hitvallásában nagy súlyt fektet az ember érzésvilágának kibontakozására. Állandóan arra törekszik, hogy rajzai nemcsak az ember külső hasonlóságát, hanem legbelsőbb és legintimebb árzésvilágát is visszatükrözzék. MinaroviCről közismert, hogy bensőséges kapcsolata van a színházzal, a zenével és a költészetei. Főleg a színház volt rá nagy hatással, melynek művészei napról napra áldozatokat hoznak THÄLIA oltárán életünk szebbé és tartalmasabbá tétele érdekében. A színházi élet sok-sok titkot rejtő elvarázsolt világát tárja fel a művész, amikor a „nemzet napszámosait“ mintázza meg a sminkelés, в játék,, vagy az előadás utáni boldogító lazítás pillanataiban. MinaroviC jelenleg kiállított művei fekete-fehér és színes litográfia, valamint kombinált technikájú festmények. Képeire legjellemzőbbek a vörös, barna, kék és zöld színárnyalatok. Nagy János, a kutató természetű szobrászművész eddigi munkássága során sokféle anyaggal próbálkozott, több műfajban dolgozott. Erről saját maga Így vall: „Eddig az volt a probléma, hogy minden technikával kellett dolgoznom. Ha felkészülhetnék bronzra, fára vagy köre, technikailag sokkal jobb dolgokat tudnék alkotni. Nyugtalanság és elégedetlenség sugárzik e szerény szavakból. A magasabbra, többre és tökéletesebbre vágyás tényezői ezek, amelyek a művészt megóvják az önelégültség sekélyességétöí. Komoly és sokszor konok belső hajtőerőt jelent ez számára. Nagy János célul tűzte ki összekapcsolni a rokon kultúrákat, mert az évszázados közös sorban, a hosszú egymás mellett élés alatt kölcsönösen hatottak egymásra minden vonatkozásban. Csodálatosan fogalmazta meg a népek egymásrautaltságát Ady Endre, amikor e sorokat írta: „Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz végül egy erős akarat? hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad." Ezt a közös összefogást, a Duna menti népek egymásratalálását sürgető Adyt mintázza meg Nagy János meglepő drámai erővel. A művész Ady portréja a Csallóközi Múzeum tulajdona és a jelenlegi kiállítás egyik kedves darabja. Nagy János munkásságát méltatva a legnagyobb elismerés hangján kell szólnunk plakettjeiről, melyek hazánk határain túl is ismertek, sőt elismertek. Több nemzetközi éremkiállltáson vett részt; 1971-ben Kölnben, 1973-ban Párizsban és Helsinkiben, 1975-ben Krakkóban és az elmúlt évben Budapesten. Nagyszerűek plakett-sorozatai is a szerelemről, a magyar népballadákről, a Szlovák Nemzeti Felkelésről stb. Ügy érzem, monumentális alkotásairól is szólnunk kell, annál Is inkább, mert Dunaszerdahely főterén napról napra láthatjuk a sokat vitatott mártlremlékművet. Háborús, jobban mondva háború ellenes alkotás ez. Megrázó erővel magába sűríti a háború minden kegyetlenségét, minden borzalmát. Az emlékmű minden „porcikája" ezt sugallja; a túlméretezett arányok, a fej nélküli csonkok, a szétmarcangolt testrészek. Igazán csak az tudja megérteni, aki átélte a háborút, leírhatatlan borzalmaival és pusztításaival együtt. Mementő ez mindannyiunk számárai A háború gyűlöletére, a békeharcra és szocialista Jelenünk megbecsülésére Int bennünket. Hisszük, hogy a kiállított festmények, szobrok, plakettek kellemes élményt jelentenek minden tárlatlátogató számára és hozzájárulnak á szépérzék elmélyítéséhez. (máj 4
