Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-05-06 / 18. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1978. májas 8. A fuüM&zizJtú R. A tudomány ma míg nem tér­képezte tül pontosan, milyen képessé­gekre van szükség a sikeres párvá­lasztáshoz, a harmonikus házasélet­­hez. Annyi bizonyos, hogy nemcsak „szeretkezni tudásra“, hanem pl. al­kalmazkodó, beleérző és önkifejező készségre, reális önértékelésre is! A párválasztási érettséghez tehát a szexuális, illetve pszichoszexuális fej­lettségen kívül a személyiség más ol­dalainak megfelelő fejlettsége is hoz­zátartozik. FŐBB ZAVARÓ TÉNYEZŐK A párválasztási érettség a szemé­lyiség-fejlődés, elsősorban az ún. pszichoszexuális fejlődés eredménye­ként alakni ki. Eredete tehát egészen a kisgyermekkorig nyúlik vissza. A lelki fejlődésnek ezt a vonalát sok minden megzavarhatja. Az egyik legfőbb zavarforrás még ma is a ha­gyományos, regresszív (vagyis elnyo­mó) nemi nevelés, amely túlságosan erős gátlásokat alakít ki a fiatalok­ban a nemiség iránt. Ezzel megnehe­zíti a fiatalok szexuális összehango­­lódását, sőt esetleg a nőkben frigidi­tásra, a férfiakban merevedési zava-A MÉRLEGELÉS SZEMPONTJAI Az eddigiekből talán már nyilván­való, hogy a párválasztás sikerének legfőbb lélektani feltétele a leendő házastársak párválasztási érettsége, s általában személyiségük kiforrott­sága, felnőttkornak megfelelő fejlett­sége. A partner személyiségét is főleg ebből a szempontból ajánlatos mérle­gelni. Tehát: érett-e a házasodási tö­rekvése. és megvannak-e a harmoni­kus együttéléshez szükséges képessé­gei, elsősorban az alkalmazkodási és együttérző készség (az ún. empátia). Mindezek helyes értékeléséhez hoz­zásegíthet az alábbi, gyakorlati szem­pontok figyelembevétele: 1. Figyeljük meg a leendő házas­társ magatartását különböző nehéz vagy épp kritikus helyzetekben is, mert ezek mutatják meg lelki teher­bírását, alkalmazkodó-képességét. 2. Tanulmányozzuk a partner csa­ládi körülményeit, szüleihez, testvé­reihez való viszonyát; ezek alapján jobban megérthetjük jellemének, egyéniségének alakulását. 3. Ismerjük, meg leendő házastár­sunk barátait, ill. barátnőit, hiszen ahogy a közmondás tartja: „Madarat tolláról, embert barátjáról lehet meg­ismerni“. A házasság rendszerint nem szünteti meg a barátságot, a barátok hatásával tehát továbbra is számol­nunk kell. 4. Tisztázzuk jóelőre ás kölcsönö­sen, hogy milyen igényeink vannak, mit várunk egymástól a házasságban. A cél az, hogy előre egyeztessük vá­rakozásainkat, a családtervezést, az együttélés körülményeit, az egyéni ambíciókat, továbbtanulási terveket stb. illetően. 5. Lehetőleg ne kössünk házasságot egy gyors szerelmi fellobbanás kel­lős közepén, mert ilyenkor nem tud­juk elég tárgyilagosan megítélni a partnert és a házasság esélyeit. Hagy­junk időt a lehiggadásra, s csak ak­kor döntsünk, amikor már nemcsak egymás erényeit, hanem hibáit, gyen­géit is megismertük — s azzal együtt is szeretjük! 8. Komoly házassági szándék ese­tén az összeillés legjobb próbája az együttélés (néhány hetes vagy hóna­pos) kipróbálása, vagyis a próbahá­zasság. De valóban ilyen egyszerű ez? Ál­líthatunk már ilyen feltételeket? Л próbaházasság sokat vitatott problé­makörében igyekszik eligazítást adni sorozatunk következő cikke. Dr. Szilágyi Vilmos, pszichológus rokra stb. vezet. Egy másik zavarforrás a szülőkhöz (különösen az ellentétes nemű szülő­höz) való túl erős érzelmi kötődés. Azok a fiatalok, akik nem tudják a szülőkhöz való viszonyukat a lelki önállósulás és egyenrangúság jegyé­ben átalakítani, rendszerint éretlen házasodási törekvést mutatnak, s le­endő házastársukban afféle szülőpót­lékot keresnek — vagy csak azért há­zasodnak meg, mert a szülő így kí­vánja. Az első esetben „apa és lánya“ vagy „anya és fia" típusú házasságok jönnek létre. A második esetben a házasság nem jelent igazi intim kap­csolatot; a lelkileg éretlen fél számá­ra továbbra is a szülő marad a leg­fontosabb, s ez továbbra is „kézben tartja“, irányítja gyermekét. Így jön­nek létre a sok bajt okozó anyós­após problémák. Ezek a házasságok nagyon ingatagok, mert az egyik fél tulajdonképpen alkalmatlan az egyen­rangú párkapcsolatra. A kiegyensúlyozott, egyenrangú kapcsolat megvalósításának nagy akadálya még ma is a hagyományos, patriarchális (férfiuralmi) beállított­ságú nevelés, amely mereven elkülö­níti a férfi és a nő szerepeit, s na­gyon megnehezíti az arányos, igazsá­gos munkamegosztás kialakulását a családban. Általában azt mondhatjuk, hogy a személyiség-fejlődés minden komo­lyabb zavara akadályozza a párvá­lasztási érettséget: a túlzott agresszi­vitás vagy uralomvágy éppúgy, mint a túlérzékeny sértődöttség, passzivi­tás, pesszimizmus stb. Hogyan lakunk? Jó házban lakni nem is olyan régen még fogalom volt. Földbetöppedt, nádtetős kunyhóját is büszke tekintettel mérte végig a gazdája, s még a csúnyácska lánynak is hamarabb akadt kérője, ha volt egy ilyen viskójuk. Helyénvaló, hogy ma már ez nem így van. Az utóbbi egy-két évtizedben számos községünknek annyira megváltozott az arculata, hogy bizony a messzebbre szakadt falusi, vagy kisvárosi ember — valamikori őslakos — eleget tekintgethet, míg odatalál, ahová akar, ha egyáltalán megtalálja azt, amit keres. Van viszont valami, ami nem tetszik. Valami egyhangúság ez, s nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy megmere­vedett szürkeség és idegesítő komorság lengi be a sokszor paradicsomma­dár színűre mázolt házainkat. Véleményem szerint ez mind azért van, mert az emberek nem akarnak egymástól lemaradni. De hagyjuk a tréfát! Körülbelül húsz évvel ezelőtt megszületett a négy­zet alakú, sátortetős családi ház típusa, amely napjainkban is jól tartja magát. Olyannyira, hogy mindenütt hajszálra megegyező alapzatú, homlok­zatú házak fogadnak. El kell ismerni, hogy ezek a kockaházak a régi ha­gyományos, többnyire a szegénység tanyáját jelentő falusi hosszúház épí­tési formájához viszonyítva, a haladóbb szellemet és a jólétet tükrözi. Ami viszont mindezen a legfeltűnőbb: az egyforma* „kockákhoz“ minden tulajdonos fészekrakó dühvei odaálmodik még egyénileg is, szinte fél, (esetleg az asszonytárs sugallatára) egy-egy rémisztő cifrázatot, vagy a bejárat fölé odabiggyesztett tornyocskákat; vagy a bejárat elé épített elő­­előszobákat, persze nyolcsarkast, kettővel többet, mint a szomszédnak van. Nem beszélve itt a kerítésekről, amelyek csak vasból lehetnek, fondorla­tos cifrázásokkal, turbékolő galamb- és tulipándíszekkel, hadd egye a mé­reg azt, akinek csak egyszerűbb megoldásra telik. Es ami még ennél is elgondolkodtatóbb: adva van egy négyszobás össz­komfortos családi villa, de mellé odaragasztották a nyárikonyhát is, ahol a tulajdonképpeni élet folyik. Itt főznek, itt esznek, társalognak a ház la­kói, s a kotlós is itt ül a tojásokon! Hogy kinek milyen a háza, az mindenkinek a magánügye. De jó volna, ha a leírtakon az esetleges érintettek mégis egy ici-plcít elgondolkodná­nak ... K. Molnár Ferenc Serdülőkori pattanások ellen Sárgarépakúra TIz-tizenkét éves gyerekek arcán, homlokán, állán nagyon gyakran fe­kete mitesszerek jelennek meg, s ké­sőbb ezeket piros udvar veszi körül, gyulladt, gennyes pattanásokká ala­kulnak. A pattanások az arcon belső folya­matok jelzői. Ebben a korban fejlődik vissza a csecsemőmirigy, és kezdődik meg a nemi mirigyek fejlődése. A gyerekek hormontermelésében még nem alakult Ilyenkor ki az egyen­súly. A belső elválasztású mirigyek mű­ködését befolyásolni nem tudjuk. Am a forrongó, átalakuló természet fölös faggyútermelését képesek lehetünk csökkenteni, s ily módon a mitessze­rek számát is. Ezt az eredményt a A-vitamintól várhatjuk. A természetes anyagokban előforduló А-vitaminoktól, mert A-vitamint gyógyszerként nem szabad a serdülőknek adni, hiszen az növe­­kedésszabályoző is. A legtöbb А-vitamin a sárgarépában van, heiyésebben a legtöbb karotín* amely az A-vitamín elővitaminja. Mitesszeres, pattanásos bőrű serdü­lőknek tehát a következő kúrát ajánl­juk: két-három héten át, naponta, például vacsora után egyenek meg egy-két nyers sárgarépát. Vacsora után, vagy a vacsorához, mert a ke­ratinnal együtt zsiradéknak is kell a szervezetbe jutnia, hogy A-vitamin* ként hasznosíthassuk. ' Tehát két­­három hétig mindennap ugyanabban az időpontban egyék a répát, és lehe­tőleg ne reszeljék: rágják. Két-három hét után az eredmény nem marad el — tartsanak kéthetes szünetet, és ha szükséges, ismételjék meg a répakú­rát. B. N. A lábápolásról Az időjárás melegebbre fordul­tával gyakoribb a verejtéktúlten­­gés. Ez esetben a láb lúgos izza­­dása jó táptalaja a mikrobáknak és a gombáknak. Ajánlatos heten­te egyszer savas lábfürdő; a vízbe egy kis ecetet öntsünk, s 10—15 percig áztassuk a lábat. Ha túl erősen izzad a lábunk, 10 száza­lékos ecetes bedörzsölés jót tesz. A hintőpor is hasznos az izzadás csökkentésére. A melegtől meg­duzzadt lábfejnek használ a hideg és meleg víz váltogatásával vég­zett lábmosás. Ha az izzadt láb­nak kellemetlen a szaga, használ­junk drogériában kapható dezodo­­ráló szereket. A mindennapos láb­mosáskor meg is masszírozhatjuk a lábunkat. A masszírozást mindig a lábujjnál kezdjük, s onnan ha­ladjunk fölfelé. A térd környékét azért sem árt masszírozni, hogy a zsírlerakódást megakadályozzuk. Tornászni mindig érdemes, de a fáradt lábakat tornásztatni igazán fontos. Járás közben a testsúly főként a lábak belső oldalára tá­maszkodik, s ez a comb izmait túlságosan igénybeveszi. A legegy­szerűbb lábtorna könnyen elsejá­­litbató. Támaszkodjunk az újhe­gyekre, majd ereszkedjünk vissza. Járkáljunk a lábfej külső élén, majd a belsőn, azután a sarkon. Hátunkra feküdve nyújtsuk ki a lábat és hajlítsuk be többször. Székre ülve nyújtsuk előre a lába­kat, s nyújtott állapotban emeljük mindig magasabbra. ismételve. Lábújjainkkal emeljünk fel egy zsebkendőt, többször. Lassú, nyúj­tott léptekkel járjunk lábújjhe­­gyen a lakásban. Előfordul, hogy a sarkak bőre kireped. Ilyenkor ajánlatos meleg vízben jól kiáztatni a lábat. Ha a száraz rész felpuhult, dörzsöljük, illetve reszeljük le, majd olajjal, vagy Indulonával kenjük be, utána ha lehet, néhány őrára borogassuk be a sarkakat. Ha látszólag min­den ok nélkül megdagad, megpüf­fed a lábunk, forduljunk orvoshoz. Ha a lábujjak között a bőr hó­lyagos, piros, repedezett, egészen biztos, hogy gombás fertőzésünk van. Ilyenkor azonnal menjünk szakorvoshoz! B. A. ERESZTR EJTVÉHY kaliforniai Santa Monica város állatkertiében nagyon össze­­barátkozott Popsy, a kiselefánt és Gregory, a kisegér. Gregory kisegér mindössze 77 grammot nyomott, ami — bizonyára egyetértetek — elég ke­vés. Popsy elefánt súlya 1 tonna volt, ami nagyon sok. Igaz-e? Egyébként azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. 'Az elefánt arról álmodozott, hogy fogyjon egy kicsit, s a kisegér volt áz ideálja. A kisegér meg hízni szere­tett volna, s az elefántot tekintette Ideáljának. — Egyél többet! — tanácsolgatta a kiselefánt az egérnek. — Es akkor olyan leszel, mint én ... Pedig nem bánnám, ha egy kicsit fogynék — sóhajtozott az elefánt. — Te meg többet futkossI — mon­dogatta a kisegér. — Én mindig fut­kosok, azért vagyok ilyen, mint Iá­• IPOLYSZALKAN (Salka) a pioní­rok évről évre bekapcsolódnak a gyógynövénygyűjtés országos verse­nyébe. Nemrégiben került sor az is­kolák közötti ver­seny értékelésére. Nos, pionírjaink szlovákiai méret­ben az elsők kö­zött kamillagyűj­tésben pedig az el­ső helyen végez­tek. Ez alkalomból KESZEGH Pál pio­nírvezető vette át a díszoklevelet. A legjobb gyűjtők tód... Pedig nem bánnám, ha hízhat­nék egy kicsit sóhajtozott néha a kisegér. Óh, ha ezeket valaki összerakhatná, aztán pontosan két egyforma részre oszthatná! A kisegér nem bánná. No, tárgyi jutalomban részesültek. A pionírjaink az idén szeretnék túlszárnyalni kamillagyűjtésben eddi­gi eredményeiket. (MM) 0 A TORNÖCI (Trnovec nad Vá­­hom) általános iskola tanulói évente bekapcsolódnak a HULLADÉKGYŰJTŐ nemzeti vállalat által hirdetett ver­senybe. S nem eredménytelenül. A mindkét köztársaságban folyó ver­senyben II. díjra érdemesítették a 10 éves Belovi cs Renátát, az emlí­tett általános iskola pionírját, akinek a prágai BlLÄ LABUŤ nagyáruházban adták át a 900 korona értékű jutal­mat. (KFG) meg az kiselefánt se tiltakozna. De mi is lenne akkor? Hiszen nagyon fontos, hogy előre tudjuk az ered­ményt! Két teljesen egyforma „egér­elefánt“ vagy „elefánt-egér“ jönne létre. De akkor elveszne mindenféle ideál! És nem lenne barátság, mert hát milyen is a barátság ideálok nél­kül? Így hát jó, hogy Gregory kisegér csak mindössze 77 gramm, Popsy ele­fánt pedig 1 tonna. Jó, hogy olyan ellentétek ók, amelyek vonzzák egy­mást, hisz ez a barátság szempontjá­ból nagyon fontos. És csak hadd ál­modozzék Popsy kiselefánt arról, hogy majd lefogy egy kicsit, Gregory kisegér meg arról, hogy hízik majd egy kicsit! Hadd álmodozzanak, hadd szeressék egymást, és hadd barátkoz­zanak úgy, ahogy csak azok tudnak barátkozni, akik egymást ideálnak tekintik. Hétfő — üsse meg a „ménkő“ Kedd — bajod elfeledd Szerda — füstölög a Berta Csütörtök — egész nap üvöltök Péntek — nyelveden beléndek Szombat — mély álomba zsongat Vasárnap — borzold fel a szakállad. GARAI ISTVÄN VÍZSZINTES: i. Az idézet első ré­sze (zárt betűk: J, K, E, E, K, N, M, É). 10. Sertést le­vágott. 11. Ételíze­sítő. 12. Föléje. 13. Vízinövény. 14. Sír. 18. KI szlovákul. 19. Zokog. 20. Nem­zetközi műnyelv. 22. ..regénye, Gárdonyt ismert műve. 24. Gyötre­lem. 25. Sophia ....: olasz film­színésznő. 28. Há­rom Rómában. 27. Női hangnem. 29. Trombitahang. 31. Tova. 33. Évszak. 35. Megszólítás. 36. Fia arabul. 37. Gyü­mölcs. 38. Csillag­kép. 39. Eset kez­dete. 41. Tiltósző. 43. Helyrag. 44. N61 becenév. 46. Jókedvű. 48. Vers­kellék. 49. Karimá­ja. 50. Illetve röv. 51. Tőrök férfinév. 53. Tíz angolul. 55. Diórész. 57. Eke betűi. 59. Ékezettel dísz. 60. Krono­méter. 62. Gyümölcsnedv. 63. Orosz helyeslés. 65. Sziget franciául. FÜGGŐLEGES: 1. Ezerötvenegy ró­mai számmal. 2. Keresztül. 3. U. S. 4. Temérdek. 5. Jókai is az volt. 6. Énekhang. 7. Ismeretlen ,névjele. 8. Orosz uralkodó. 10. Az idézet máso­dik része (zárt betűk: Ö, R, I, Ö, T, Z, В, I, G). 15. Kor jelző röv. 17. Az idé­zet harmedik része. 18. Ajándékoz. 20. Izomszalagja. 21. Folyó Erdélyben. 22. Jelt ad. 23. Apa törökül. 28. Fo­lyadék. 30. Fedd. 32. Kukucskál, 33. A hét vezér egyike. 34. íme. 35. Ko­pasz. 40. Nem halt meg. 42. Sportág. 44. Fohász. 45. Körülbelül szlovákul. 46. Magot hint. 47. Angol szeszesital. 52. Háziállat. 54. Igekötő. 58. Pusztít. 57. Spion. 58. Férfinév. 59. Nem mö­gé. 61. Ad acta. 62. A mélybe. 64. Ar­gon vegyjele. 65. Kötőszó. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 10, és 17. számú sorok megfej­tése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 15. száma keresztrejtvényé­nek helyes megfejtése: Az alkoholt, ha gyakran magadba méred, megholt nagyapádat egyhamar utoléred. Könyvnyertesek: Csámpa Szabina, Trhové Mýto (Vásárvámos), Kosár Árpád, Padány, Maczák Vilmos, Horný Piai (Felsőpél). Legjobbak

Next

/
Thumbnails
Contents