Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-03-25 / 12. szám
Lapunk tartalmából: Konstruktívan a neutronvée* ellen • A nők szociális és jogbiztonsága Ismerkedés az olvasókkal Fokozzák о termeié# hatékonyságát Társadalmi érdek Szigorénak éppen nem mondható telet hagytunk magunk mögött — végérvényesen. Időjárása aránylag kedvezően befolyásolta az őszi kalászosok áttelelését. Ezt mutatják a biológiai leltározás tapasztalatai is, amelyek reménykeltőek, biztatóak. Ötszáz-hatszáz a növényegyedek száma négyzetméterenként, a vetésterület legszámottevőbb részén. Persze akad ennél jobb és gyöngébb egyedszámarány, legalábbis ez a helyzet a galántat járás mezőgazdasági üzemeiben, ahol összesen közel húszezer hektárnyi vetés kapott fejlődést elősegítő nltratálást. Ha túlzottan kedvezőtlenre nem fordul az időjárás, az Idén jobbnak mutatkoznak a lehetőségek a tavalyinál Is gazdagabb hozamátlagok elérésére. Mert hiszen tavaly ilyenkor hatezer hektárnyi területet borított huzamosabb ideig talaj-, illetve pangóvíz, amely hátráltatta nemcsak a tavaszi munkák végzését, hanem a gabonatermést is megcsappantotta. Az egészséges, jó termelőkedv és versenyszellem kézzelfogható bizonyítéka: szaporodik a „hatvanasok mozgalmába“ bekapcsolódó szövetkezetek száma. A trsticei, íihareci, tešedíkovói [nádszegi, zsigárdi, peredi) szövetkezeten kívül más közös gazdaságok is igyekeznek az élvonalba kerülni. Az ország kenveTének biztosításáról van sző ... Ha nálunk is fokozható a hozamátlag, miért kényszerüljünk nagy mennyiségű gabona be hozatalára ...? Mire e sorok eljutnak az olvasó hoz, valószínű már a szóban forgó járás mezőgazdasági üzemeiben is földbe kerül a tavaszi árpa vetőmagja, a tavalyinál ezer hektárral nagyobb vetőterületen. Mégpedig Triumf és Rapid fajtát előtérbe helyezve, az Ametyst arányát csökkentve. Ami a cukorrépa-termesztést illeti, az idén már nem szabadna a mezőgazdasági üzemek szakvezetőinek az előző évek hibáit, fogyatékosságait megismételni. Erre vonatkozóan eléggé körülhatároltan levonta a tanulságokat a cukorrépa-termesztő üzemek szakembereinek kerületi tanácskozása, amelyet épp ebben a járásban tartottak a közelmúltban. Egyáltalán nem kenyerem az Ismételgetés (részletesebben foglalkozott ennek az említett tanácskozásnak a tánulságaival a Szabad Földműves ez évi 10. számában Hoksza István kolléga!). Viszont Irányi Vince mérnöknek, a Galántai Járási Mezőgazdasági Igazgatóság főagronómusának is az a meggyőződése, hogy feltétlenül javítani kell az előveternény jobb megválasztását a vetőágy szakszerűbb elkészítésére, a' talajnedvesség megőrzésére, a vetési határidő következetesebb betartására, a hektáronkénti növényegved-sürűség feltétlen fokozására kell nagyobb figyelmet fordítani, úgyhogy nem öntözött területen a növénvegvedszám elérje legalább a 90 ezret, öntözött területen viszont a 100— 110 ezret. Továbbá: ne legyen közömbös a premizálás az egveiést illetően, hiszen rendkívül sok múlik az embereken, akik ezt a müvr letet végzik. S természetesen a sarabolást végző traktorosokon is múlik, hogv végzett munkájukat illetően mennyire gondosak, lelkiismeretesek. Javítható a növényvédelem is, legyen az mechanikai, vagy vegyszeres. É* az elmondottakon kivUI mi az, ami még sok tartalékot rejt? Feltétlenül javítani lehet — és kell is! — a betakarítás rendszerén, ami a betakarítási veszteség lényeges csökkentését kell, hogy eredményezze. "További tartalék: az öntözési lehetőségek sokkal jobb hasznosítása. A galántai járás területén öszszesen 24 360 hektárnyi termőterület, illetve kultúrnövény öntözhető. Ehhez megvannak a műszaki adottságok, valamint a rendelkezésre álló öntözővíz, ha nem is éppen a legjobb minőségben. Üdvös lenne — és fölöttébb hasznos Is! —, ha az említett járásban célszerűbben tárnák fel a tartalékokat, s hasznosítanák azokat'. Azért, hogy kiegyenlítődjenek azok a nagy, indokolatlan hozamkülönbségek, amelyek egyazon éghajlatú, talaj és műszaki adottságú, szomszédos szövetkezetekben évrőlévre előfordulnak. Mint például a žihareci (zsigárdi) és a VlCanyl (vágfarkasdi ] szövetkezet viszonylatában is. Zsigárdon 502 mázsás cukorrépatermést takarítottak be hektáronként, n farkaséi szövetke-Iványi Vince mérnök, a jmi fűagronómusa. zetben viszont átlagosan 289 mázsát. Ezek egymással szomszédos közös gazdaságok. Persze ennél többet, illetve kevesebbet is takarítottak be cukorrépából az egyes mezőgazdasági üzemekben. A gyöngébb hektárhozamokat elérő szövetkezetekben bonckés alá vehetnék ezt problémát, s intézkedéseket hozhatnának a felmerülő hibák, fogyatékosságok elhárítása érdekében. Tanuljanak az élenjáró cukorrépa-termesztők értékes és hasznosítható tapasztalataiból. Hiszen tanulni sosem szégyen! S több üzem Is akad, közvetlen közelben, melyek szakvezetői —r remélhető! — szívesen át is adnák hasznosítható tapasztalataikat. Népgazdaságunk „fehéraranya“ a cukorrépa megérdemli, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsunk a termesztésére, s a betakarítási veszteségek feltétlen csökkentésére. Persze, ez magától nem megy, naponta harcolni, tenni kell érte. Tapasztalatcserékkel, üzemek közötti még szorosabb együttműködéssel, az agrotechnikai határidők és követelmények következetesebb betartásával, a feltétlen minőségre törekvéssel — szakszerűbb és részrehajlást nem tűrő ellenőrzéssel. Tgy kívánja ezt a közösségi és népgazdasági, valamint társadalmi érdek! N. KOVÁCS ISTV.'N Fokozott aktivitással а XV. pártkongresszus határozatainak teljesítéséért A CSKP Központi Bizottságának 11. ülése Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága március 15-én és 16-án tartotta 11. ülését, amely megvitatta a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének jelentését а XV. pártkongresszus határozatainak teljesítése során elért eredményekről és a határozatok további megvalósításának módjairól. A KB Elnökségének erre vonatkozó jelentését Gustáv H u s á к elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára terjesztette elő. 1 • A jelentés összefoglalja azokat az eredményeket, amelyeket pártunk és társadalmunk a CSKP XV. kongreszszusa után elért. Értékelj azt a tényt, hogy továbbra is pozitív a fejlődés, s az igényesebb feladatok, valamint a nehezebb külső feltételek mellett is sikerül dinamikusan fejlesztenünk a népgazdaságot, teljesíteni a kongresszus határozatait, rendszeresen emelni az életszínvonalat, érvényesíteni a dolgozók lét- és szociális bietonsága erősítésének irányvonalát. A jelentés behatóan foglalkozik társadalmunk politikai kérdéseivel, majd a pártmunka fontos küldetését részletezi. A vitában 28 elvtárm szólalt fel. A vita után egyhangúlag határozatot fogadott el a CSKP Központi Bizottsága, mely kooptálta Josef H a man elvtárset, s megválasztotta a KB titkárságának tagjává és a KB titkárává. Egyidejűleg felmentetté ezen tisztsége alól Cent« mír LovétínsKý elvtársat, akit más felelős tisztséggel bízott meg. Az ülésen Gustáv H u s á к főtitkár elvtárs mondott zárszót. A CSKP Központi Bizottságának határozata Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1978. március 15-én és 16-án megtartott 11. ülésén értékelte а XV. pártkongresszuson hozott határozatok teljesítésének eredményeit, és megvitatta e határozatok további teljesítését. A CSKP Központi Bizottsága I. JÓVÁHAGYJA 1. a CSKP KB Elnökségének a CSKP XV. kongresszusán hozott határozatok teljesítésének eredményeiről és e határozatok további megvalósításáról szóló jelentését, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára terjeszteti elő, s e jelentést az állami és gazdasági szervekben, valamint a társadalmi szervezetekben működő pártszervek és szervezetek, illetve az itt dolgozó kommunisták munkája irányelvének tekinti a kongresszusi határozatok további megvalósítása során; 2. a CSKP KB Elnökségének, Titkárságának és bizottságainak a CSKP KB 1977. decemberében megtartott 9. illése óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentést; 3. Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1978. évi költségvetését; 4. az előterjesztett káder javaslatokat; II. TUDOMÁSUL VESZI 1. a CSKP KB 11. ülésén hozott határozatok teljesítése érdekében foganatosított politikai-szervezési intézkedéseket, amelyeket a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége hagyott jóvá: 2. a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának a CSKP IV. kongresszusa és az 1977. év vége közötti időszakban kifejtett tevékenységéről szóló áttekintést; 3. a pártalapszervezetek évzáró taggyűléseinek, valamint az üzemi és a községi pártkonferenciáknak lezajlásáról és eredményeiről szóló tájékoztatót. A CSKP Központi Bizottsága leszögezte, hogy azoknak a határozatoknak a megvalósítása, amelyeket a CSKP KB 11. ülésén hoztak a CSKP XV. kongresszusán elfogadott program további sikeres teljesítése érdekében, nagy erőfeszítést követel meg a párttól. hazánk minden dolgozójától. Kifejezi azt a meggyőződését, hogy a szövetségi, a cseh és a szlovák kormányban. a központi szervekben ét intézményekben, a gazdasági szervekben. a nemzeti bizottságokban, a Nemzeti Frontban, a szakszervezetekben, a SZISZ-ben és más társadalmi szervezetekben tevékenykedő kommunisták, valamint az ezekben működő pártszervek és szervezetek az összes dolgozókkal szilárd egységben minden erejükkel a kitűzött célok elérésén fognak fáradozni, a fejlett szocialista társadalom további sikeres építése, hazánk népe életének boldogabbá tétele érdekében. A CSKP Központi Bizottsága elvárja, hogy ebben a szellemben teszik meg az előkészületeket a kerületi pártbizottságok, a prágai és a hratisiavai városi pártbizottság és a járási pártbizottságok pártkonferenciáikra, a pártkonferenciák ebben a szellemben zajlanak ie, s az említett pártbizottságok szerveiket és az össze# alapszervezeteket ebben a szellemben ösztönzik a határozatok megvalósítására. A CSKP KB Elnökségének jelentéséből A jelentés első részében a KB Elnöksége a plénum elé terjesztette a kongresszus óta elért eredmények mérlegét. Népünk napról-napra meggyőződik róla, hogy a kongresszuson jóváhagyott program megfelel szükségleteinknek és lehetőségeinknek, kifejezi vágyait, szavatolja a népgazdaság, a tudomány és a technika dinamikus fejlődését, az ember lét- és szociális biztonságát, a dolgozók jólétét és biztonságát — állapítja meg a jelentés, és hangoztatja, hogy ez a Szovjetunióval és az összes testvért szocialista országgal való szilárd barátság és szövetség programja. A népgazdaság fejlődéséről való rendszeres, mindennapi gondoskodás pozitív eredményekhez vezet, munkánk sikeres és általában eredményesen teljesítjük a kitűzött feladatokat. Gazdaságunk dinamikusan fejlődik, gyarapodik hazánk gazdasági potenciálja, az állam pénzügyi gazdálkodása kiegyensúlyozott. Az erőforrások megteremtésének ütemét tekintve, a társadalmi termelés az elmúlt két esztendőben 8,6 százalékkal nőtt. Valamivel gyorsabban, 8,8 százalékkal gyarapodott a nemzeti jövedelem, de ennek ellenére, az előirányzathoz viszonyítva gyarapodása lassúbb ütemű volt. Jó eredményeket értünk el gazdaság-politikai stratégiai irányvonalunk megvalósításában, mindenfajta munjía hatékonyságának fokozásában és minőségének javításában. J61 fejlődött a társadalmi munkatermelékenység, mely 95 százalékban segítette eiő a nemzeti jövedelem gyarapodását. Az ipari termelésben lényegében elértük a hatodik ötéves terv céljait: 0,3 százalékkal túlteljesítettük a termelés 11.2 százalékos növelésének feladatát. Az ipari termelés növekedése két év alatt elérte az 58 milliárd korona értéket, s becslés szerint ennek 86 százalékát a munkatermelékenység fokozásával értük el. A bányászok ez alatt az idő alatt 2.9 millió tonna szenet és lignitet fejtettek, s ez lehetővé tette az energia-termelés (hő és villany) 12.3 százalékos növelését. (Folytatás a 2. oldalon) I f