Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-03-18 / 11. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1978. mdreine 18. Sikeres országos szeminárium Ä CSEMADOK KB kétnapos szemináriumot rendezett Komáméban (Komá­romban). A szemináriumon a népművelési dolgozók és a CSEMADOK Törté­nelmi és Honismereti Szakbizottságának tagjai vettek részt. Szlovák Szo­cialista Köztársaságunkból mintegy ötvenen jelentek meg. Minden járás, ahol CSEMADOK-szervezet működik, több taggal képviseltette magát. A kétnapos szemináriumot Bodnár Béla, a CSEMADOK KB osztályvezetője nyitotta meg. Dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára a Februári Győzelem jelentőségéről beszélt. Kihangsúlyozta, hogy ettől kezdve indult meg ha­zánkban a magyar szellemi élet. Szarka Erzsébet, a Népművelési Intézet szakelőadója felhívta a CSEMA­DOK aktivistái figyelmét azon fontos évfordulókra, amelyekkel a magyar nemzetiségű népművelőknek is kell foglalkozni. Pék Vendel, a CSKP KB dolgozója, előadásában a Februári Győzelem ha­tásával foglalkozott a nemzetközi munkásmozgalmat illetően. Továbbá az SZNF és a moszkvai vezetés fontosságáról beszélt. Érintette az 1968-as anti­­kommunísta megnyilvánulásokat és azok eredetét. Előadásában Pék elvtárs kihangsúlyozta, hogy minden kultúrmunkásnak és aktivistának mindig szem előtt kell tartania az igazi lenini proletár internacionalizmust. Továbbá kü­lön kiemelte — Marx és Engels jelszava: „Világ proletárjai egyesüljetek!“ ma is a további fejlődés alapja. Ezután a Komáromi Dunamenti Múzeumban Mácza Mihály, a múzeum dol­gozója, Komárom város rövid történetét diaképekkel ismertette. A második napon Dr. Vadkerty Katalin kandidátus, a CSEMADOK Törté­nelmi és Honismereti Szabizottságának elnöke, ismertette a bizottság cél­kitűzéseit. Dr. Sándor Károly a lévai céhek történetéről tartott saját kutató munkája alapján értékes előadást. Zalabai Zsigmond a Madách-kiadó terveit ismertette. A megjelent törté­nészek örömmel vették tudomásul, hogy lehetőség van saját munkásságuk publikálására. Majd az értékes és konkrét adatokat nyújtó kétnapos szemináriumot Bodnár Béla elvtárs a CSEMADOK KB osztályvezetője összefoglalta, és meg­köszönte mind az előadók, mind a résztvevők eddigi munkásságát és továb­bi sikeres működést kívánt. PhDr. Hofer Lajos Felkészültek a tavaszi idényre Sokan javasolták már, hogy miről Írjunk, de olyan „tippet“ ritkán kap­tunk, mint NÉMETH PÄLTÖL, a Druž­stevník Topolníky (Nyárasd) kézilab­dacsapatának az edzőjétől, valamint BUGÄR ÁRPÁD szakosztályvezetőtől. Sző szerint ezt mondták: — Arra kérjük, Írják meg, hogy a Szlovák Nemzeti Liga küzdelmeire ké­szülő helyi kézilabdacsapat soha nem tapasztalt gondokkal küzd. Nocsak. A meglepetés nyilván lát­szott rajtunk, mert az edző és a szak­osztályvezető mindjárt bővebb magya­rázatba kezdett: — Mint pedagógusok, hivatási elkö­telezettségből, 1968-ban belekezdtUnk valamibe, arai több éven keresztül szinte országos témává, a falusi sport fellendítésének gyakran emlegetett példájává vált. Pontosabban fogalmaz­va — hatodikos kislányokból — kézi­labdacsapatot alakítottunk, s ezzel a csapattal négy év elteltével országos ifjúsági bajnokságot nyertünk. Felnőtt szinten 1972-ben kapcsolód­tunk be a kerületi bajnokság küzdel­meibe. Ment is itt minden, mint a ka­rikacsapás. Sportnyelven szólva, a csapat „sínre került“. 1974-ben már az SZNL küzdelmeiben szerepeltünk, saj­nos erőnkből három éven keresztül csak a második hely megszerzésére futotta. Közben Polaöekné (Angyal Pi­roska), Nagyné (Krajcsovics Mária) és Némethné (Dömény Jolán) szemé­lyében három játékost adtunk az" or­szágos kézilabda-válogatottnak. A tények, az eredmények igazolják, hogy amibe belekezdtünk, azt a közel­múltig derekasan végeztük is. Ebben a felkészülési időszakban viszont úgy érezzük, hogy válságba kerültünk. Es mivel nem jelentéktelen dologról van szó, vállaljuk annak ódiumát, hogy sa­ját mulasztásainkról is beszéljünk. A korai sikerek fénye kissé elvakftott bennünket, s pár éven keresztül meg­feledkeztünk az utánpótlás nevelésé­ről. A mulasztás kárát most érezzük meg a legjobban. Rokonszenves dolog, hogy valaki ilyen nyíltan beszél saját hibájáról, különösen ha sportvezetőről van szó... — A hiúságot néha félre kell tenni. Célunk az, hogy az önkritikánkkal néhány alvó embert felébresszünk. — Kik ezek az alvó emberek? Az edző és a szakosztályvezető ta­nácstalanul tekint egymásra, szinte egyszerre válaszolják: — Sajnos, nem mondhatjuk meg. — Miért? — Mert senkit sem akarunk meg­sérteni. — Akkor viszont hogy akarják „fel­ébreszteni“ őket? — Reméljük, gondolkozóba esnek majd az után, amiről most beszélge­tünk. — Dehát tulajdonképpen miről is van szó? — Nem megy a dolog. Ketten ma­radtunk, ami kevés ahhoz, hogy liga­szinten irányítani és szervezni tud­junk egy sportágat. Anyagi szempont­ból talán nem is panaszkodhatunk. A vásárúti központtal gazdálkodó szö­vetkezet, a jnb, valamint a hnb a leg­messzebbmenőkig támogatott bennün­ket. Problémáink a pályagondokkal kezdődnek. Rivális csapataink — Ko­šice, Nitra, Púchov, Trenčín stb. — korszerű, fedett létesítményekkel ren­delkeznek. Szerénytelenség lenne, egy háromezer lakosú falu vezetőségétől hasonló körülmények biztosftását meg­követelni. Talán a járási székhelyen kellett volna, egy hasonló korszerű lé­tesítmény létrehozásáról időben gon­doskodni. Az első ligás mérkőzéseket különben is csak fedett csarnokban lehet játszani. Megoldhatatlan problémát jelent számunkra az utánpótlás biztosítása. Cgyszólván egy egész csapatra való játékos hagyott fel az aktív játékkal, a helytelenül gondolkodó szülők és férjek, több esetben a középiskolák osztályfőnökeinek a sporthoz való helytelen viszonyulása következtében. Csak egy konkrét példát említenénk a sok közül. Egyik legtehetségesebb já­tékosunkat például osztályfőnöke a sző szoros értelmében elmarasztalja a kézilabda miatt. Kezdeményezésünknek, s csapatunk sikereinek köszönve a kézilabda járá­sunk területén úgyszólván tömeg­sporttá vált. Sok az olyan tehetség, akiket rendszeres edzés mellett rövi­desen be lehetne építeni csapatunkba. Sajnos, jónéhány falusi sportvezető vaskalapossága meggátolja ezt. Elszomorító Nyárasd, és a környék falvai lakosságának passzivitása is. Az igazat megvallva, csapatunk a leg­több bajnoki mérkőzését üres lelátók előtt, buzdítás nélkül játssza. Idegen­ben viszont annál izzóbb a hangulat. Nyárasdi lányok az SZNL őszi táblá­zatának a második helyén várják a tavaszi évadnyitót. A felkészülésüket az említett zavaró körülmények miatt nem tudjuk hatékonyan segíteni. Any­­nyit viszont szükségesnek tartunk megjegyezni, hogy a társult szövetke­zet fiatal szakemberei közül páran be­kapcsolódhatnának — legalább — a szakvezetésbe. Véleményünk szerint a falusi sport­élet éppen úgy együttműködést igé­nye), mint a termelés. Csiba Lészlé A Trsticei (nádszegi) Efsz mellett működő TJ Družstenfk sport-alapszer­­vezet is megtartotta évzáró közgyűlé­sét. Ezúttal személyi változást is ho­zott a hetvennyolcas év: Nagy Károly, a sportszervezet elnöke tízéves ered­ményes munka után átadta a szerve­zet vezetését Borka Lászlónak. Tyukos Vilmos, a szervezet titkára — a CSSZTSZ járási futball-szakosztá­­lyának képviselője — válaszolt néhány a közgyűlést érintő kérdésemre. Elmondta, hogy a szervezet 215 ta­gú, ebből negyven ifjúsági és harminc diák. Három szakosztályuk van: fut­ball-, sakk, valamint asztalitenisz­szakosztályok. Futballcsapatuk az őszi idényben az I. В osztály kilencedik helyén végzett, az ifik — szintén az 1. В osztályban — a harmadik helyen. A kerületi osztályban játszó két csa­pat legjobb játékosainak nevét nehéz lenne kiemelni, hisz csaknem vala­mennyien hozzájárultak a sikeres év zárásához. Talán ezúttal a gúllövés „mestereit“ említhetjük meg: Győri Zoltán, Borka jános és Negyedi Gyula rúgták a tavalyi év 119 göljábúl a leg­többet, míg a fiataloknál Nagy, Varga és Szabó voltak a legeredményeseb­bek. A nádszegi futballisták a huszonegy tagú bizottság irányításával megkezd­ték a felkészülést a hetvennyolca» ta­vaszi idényre. Győri Irén Sikeres körzeti verseny A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK, az illetékes állami szervekkel együtt harmadszor rendezi meg a csehszlo­vákiai magyar népdalénekesek, éneklő csoportok, és a különböző népi hang­szereken játszó öntevékeny együtte­sek járási és országos versenyét. A CSEMADOK Dunaszerdahelyi Járá­si Bizottsága a vydranyi (hodosi) mű­velődési otthonban tartotta meg a Ta­vaszi szél vizet áraszt körzeti verse­nyét. A nagyszámú közönség előtt, a környező falvak dal, citera, és éneklő csoportjainak szólóénekesei mérték össze tudásukat, mutatták be felké­szültségüket. A versenyzők teljesítmé­nyét három tagú zsűri értékelte, mely­nek elnöke Ágh Tibor, tagjai Marczell Béla és Kebuszek Rudolf voltak. A legnagyobb sikert az egyéni ének­lésben Gyökeres József és Shuster Éva mierovói (békéi) szereplők érték el. Nagy tapsot kapott a povodai (Póda­­fa), a dvorníkyi (Udvarnak) és termé­szetesen a hazai férfi éneklő csoport is. A népi hangszereken játszó csopor­tok közül a helyi citerazenekar érte el a legnagyobb sikert. Vezetőjük, Patócs Lajos, elmondta, hogy szeret­nének eljutni az országos döntőre. Re­méljük, hogy szorgalmas munkájuk, kitartó gyakorlásuk meghozza majd gyümölcsét, s ott láthatjuk őket a leg­jobbak között. A versenyen kívül fellépett a helyi SZISZ és az Aranykalász szövetkezet táncegyüttese Balódi Béla koreográfus vezetésével. Orsolya Piroska A vydranyi szövetkezeti klubban rendezték meg a színvonalas vetélkedőt. аяюягвяввяяявяявя Népszínmű és rüffvfakadás П A tavasz az amatőr színjátszóknál Is meghozza a rügyfakadást. Az igaz, szép szó szeretői és művelői ilyenkor tartják seregszemléjüket körzeti és járási szinten, majd kerületenként is. Minden csoport természetesen nem juthat el az országos szintű rendez­vényre: a Jókai Napok versenyén csak a legjobbak kapnak helyet, de hisz nem is ez — nemcsak ez — a fő cé!. Sokkal fontosabb a társadalmi külde­tés, a szlnházkultúra ápolása, vagy alapozása bármilyen regionális szin­ten. Készülődnek a Nové Zámky-i (érsek­újvári) járás színjátszói is. A járás amatőr mozgalma egyre nagyobb köz­figyelmet érdemel, s az utóbbi időben gyakoriak itt a kerületi méretű sereg­szemlék is. Egyébként egy „A“ kate­góriás (az érseküjvári) és egy „B“ kategóriás (a szímői) csoport tevé­kenykedik itt. Néhány jó teljesítmé­nyen kívül (például az „Egy örült naplója“ az újváriaktól) ugyan a ta­valyi év sem hozott gyökeres felfogás­változást a darabválasztást illetően, a CSEMADOK járási bizottságán mégis bizakodva szólnak a járás színjátszó mozgalmáról. Kétségtelen, hogy szín­vonal-emelkedés tapasztalható ezen a téren, amit ml sem illusztrál Jobban, mint a tény, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt huszonnyolc csoport is műkö­dött a járás területén, az idén tizen­ötre csökkent a számuk. Talán csap­pant az érdeklődés, vagy fogyóban a szufla? Nem Ilyen egyértelmű a vá­lasz. Inkább beszélhetünk szelektálás­ról, az igényesség növekedéséről. Leg­alábbis így nyilatkoztak a járási bi­zottság illetékesei. Átnézve, értékelve tervüket, már nem lehet Ilyen egyöntetűen lelkesen bólogatni. A tizenöt csoport tizenöt választott színdarabja ezúttal sem hoz nagy minőségi javulást. A darabvá­­lssztásnál még mindig a „lerágott“ és „jól futó“, kevésbé Igényes színdara­bok dominálnak. Pedig a járásiak nyo­mást is gyakoroltak (ha szabad ezt a titkot elárulni) a csoportokra, s a Llta sem hagy jóvá Igénytelen limonádé­kat. Tesz persze kivételt Is, csak ezzel magyarázható, hogy a jő képességű és sokat dolgozó szőgyénl színjátszó cso­port a Dollárpapa többször kifordított, eléggé kopott kabátját huzigálhatja magára. Persze a cím nemcsak cím, dr jelképül Is szolgálhatna: a Dollár­papa valódi pénzt Is hoz, amit egyet­len színjátszó csoport sem nélkülöz­het. Nagy bevételnél így az Irodalmi alap is megengedi a színvonalcsökke­nést, ami ugyan magyarázható a koro­nákkal, a művészi igényesség viszont csak kárát látja ennek. De továbblépve, illetve olvasva: a többi színmű sem való a legjobbak közül, talán az egyetlen Bárány Ta­más színdarabon kívül. Persze, a nép­színművek egyeduralma nemcsak az újvári járásban gond, másutt is. A bű­vös körből kitörni vágyó együttesek­nek számolni kell a mellőzöttség ve­szélyével, illetve a közönség közönyé­vel. Mi múlik a metodikai segítségen, a ráhatáson, s mi a közönségen — a ket­tőt nehéz egyszíni áldozásra kény^pe­­rífeni. A dramaturgiai bizottság teszi a magáét, járja a falvakat, tanácsot adva, serkentve a legkisebb csoporto­kat is. A CSEMADOK KB által létreho­zott „rendezők klubja“ is sok segítsé­get ad, az élenjáró csoportok vezetői­vel, rendezőivel egyre rendszeresebbé válik a kapcsolat. Sőt: szakképzett rendezőt is meghívhatnak a díjnyertes csoportok, hisz a négyezer koronás ösztönzésből ez Is elképzelhető, akár­csak az, hogy egy-egy nevesebb fes­tőt, képzőművészt kérjenek meg dísz­leteik összeállításához. Kéthavonta tartanak az újvári já­rásban tanfolyamot a színjátszó csopor« tok vezetőinek, szereplőinek, maszkí­rozóinak. Gyakoriak a szemináriumok is. Amit viszont a CSEMADOK és a Járási Népművelési Központ nem tud megoldani, az a kultúrházak helyzete a Járásban. Igaz, tizenhárom új kul­­túrházzal rendelkeznek, vagy számol­hatnak, s ez idő tájt is épül néhány művelődési otthon, ám vannak közsé­gek, ahol régi juhakolban játszanak (Besenyőn), vagy a meglevő művelő­dési otthon ellenére a vendéglőben tartják gyűléseiket (Bélán), vagy az egykori szárítóban, hevenyészett szín­padon tartják előadásaikat (Kürtön). Ütött-kopott kultúrház van Libádon, de egyes községekben az is előfordul, hogy az egyetértés hiánya miatt nincs kihasználva a kultúrház. jő példát mutatnak a szőgyéniek, ahol a helyi szövetkezet minden támogatást megad a színjátszóknak, egyetlen ellenszol­gáltatás fejében: aktívan, jól dolgoz­zanak. A járási fesztiválok közül talán a „D“ kategória érdemel a legnagyobb figyelmet, amely Bényben lesz március huszonkettedikén. Itt a járás öt diák­­csoportja méri össze tudását: a bese­nyői, muzslai, kürti, nagykérl és a szőgyéni. Gyerekfejjel, fiatalon meg­szeretni a színjátszást, s vele a társa­dalmi munkát, jó alapozást jelent a felnövő generáció részére. Ezek a fia­talok már most részesei, alakítói egy jövendő kultúrának, amely remélhe­tőleg tisztább lesz, Igényesebb, lejára­tott népszínműveket mellőző. Igazi színházat akaró. —kövi— Egyenesbe ért Valamennyiünket jóleső érzés fog el, ha Ismerősünk, barátunk, vagy földink valamire viszi az életben és munkájáról magasabb fóru­mokon is beszélnek. Valahogy így vagyunk mi Gálán Gézával. Veiké Ludince (Nagyölved) szülöttje a MATESZ színművésze, majd a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának munkatársa volt. Jelen­leg a budapesti Huszonötödik Színház (Gyurkó László társulata) tag­ja, s nemrég láthattuk a Magyar Televízió „Petőfi percei a segesvári ütközetben“ című műsorában. A negyvenperces, nagyszerű önálló mfi­­■sor méltó határköve volt Gálán eddigi pályafutásának. Annak a Gá­lán Gézának, aki mondta: Hazai tevékenységem gyakran elkeserítően visszhangtalan maradt. Visszhang nélkül pedig nehéz dolgozni bár­hol Is. Éppen ezért örülhetünk, hogy földink tehetségére odaát felfi­gyeltek. Gálán Gézát megkedvelte a budapesti színházlátogatók népes tábo­ra. akik részére számos darabban nyújtott elfogadható, illetve meg­felelő alakítást. Jancsó Miklós, a színház állandó rendezője Is elisme­rően nyilatkozott tehetségéről. Mit Is' kívánhatunk Gálán Gézának? Elsősorban azt, hogy tervei, elképzelései rendre teljesüljenek, s mielőbb viszontláthassa őt a hazai közönség is, hazai színpadon ... Abel Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents