Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-02-18 / 7. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. február 18, 16 PLUSZ ÉS MÍNUSZ Ä závadai HALÁDÁS efsz a Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járásban a legnagyobb kiterjedésű. A múlt évi termelési tervet sertéshúsból 915, marhahúsból meg több mint 500 mázsával túlteljesítették. Viszont a tejtermelésben közel negyedmillió literrel adósak maradtak. Ezt a lemaradást a tehenek új, К—700-as istállóba való átcsoportosításával magyarázzák; a hétszáz tehénből összesen száznegyven került az elletőbe. A nagyobbik befolyásoló tényező: a tavaszi időszakban hiányosságok merültek fel a fejőstehenek takarmányellátásában. Ogy látszik, az ésszerűsítő brigádjuk csak papíron létezik, mert a múlt évben gyakorlatilag semmilyen tevékenységet nem mutatott fel. Éppen a tejtermelési problémák megoldásához nyújthatott volna segítséget. De, úgy tűnik: a sok bába között elvesz a gyerek...! (Bodzsár Gy.) IDŐSEBBEK TALÄLKOZÖJA Csakis dicsérhető az a helyes kezdeményezés, amivel a Kráfov Brod-i (királyrévi) Helyi Nemzeti Bizottság szociális albizottsága és a Nőszövetség helyi szervezete megörvendeztette községünk 65 éven felüli honpolgárait, köztük jómagámat is. Százhuszonketten jöttünk össze, nyugdíjasok, szociális járadékosok. szövetség helyi szervezetének elnökével ropta a csárdást. Alkonyattájt, örömteljes emlékkelélménnyel gazdagodva tértek haza a találkozó résztvevői. Sokáig emlékszünk majd erre a rendezvényre. Köszönet érte a kezdeményezőknek! Idősb Tóth Ferenc, Kráfov Brod EGY ÉVZÄRÚ PARTGYÜLÉSRŰL Néhány mondatban teszek említést arról, hogy a kameniőnái (keszegfalusi) STEINER GÁBOR szövetkezet mellett működő pártalapszervezet évzáró taggyűlésén Varga János elvtárs, hnb-elnök megnyitó szavai után Nagy Gyula, az alapszervezet elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Beszámolójában részletesen foglalkozott a múlt évi eredményekkel, fogyatékosságokkal. Értékelte a szövetkezetben dolgozó kommunisták tevékenységét. Beszélt a falu gondjairól, örömeiről, s az előttük levő feladatokról. A vitában Varga Kálmán efsz-elnök tájékoztatta a kommunistákat a szövetkezet múlt évi eredményeiről, s természetesen a fogyatékosságokról sem feledkezett meg. Utalt arra, hogy a kommunisták személyes példamutatásukkal, az ügyhöz való jó hozzáállással, a hibák elleni következetes harccal segíthetnek a legtöbbet. Azért, hogy az 1978-as év még a tavalyinál Is Jobb eredményekkel zárulhasson. Müller Róbert, Kamenlőná ÍGY TOVÁBB ...! Á másfélszáz tagú balonyl vöröskor reszt-szervezet tagsága Lacza Rozália vezetésével a fő figyelmet az ingyenes véradásra, az idős és beteg honpolgárok látogatására és szükség szerinti ápolására, a Népegészség című lap terjesztésére, a nevelő-felvilágosító előadások tartására, a társadalmi munkára fordította. Tavaly például huszonötén adtak ingyenesen vért, amivel csöppet sem elégedettek. A már említett egészségügyi lapot a tagok közül hatvanan járatják. A sport- és honvédelmi rendezvényeken rendszeres elsősegélynyújtási szolgálatot tartottak. S a szolidaritási alapot pénzadományukkal gazdagították. No és nem öröm például az, hogy az évzáró taggyűlésen huszonöt példás tag kapott virágot jó munkája elismeréseként? Közülük nyolcán kétszer is adtak tavaly vért, ingyenesen a rászoruló embertársaiknak. Ott láthattuk a 25 legjobb között Tóth Annát, a Janský-érem tulajdonosát, aki már tizenkilencszer adott vért. S ott volt ifjú Vörös József is,- a Janský-érem várományosa, és a többi hét is, akik már öt alkalommal adták vérüket. Dr. Simon Dezső körzeti orvos véleménye is az, hogy a balonyi vöröskeresztes tagok nagy többségükben példás, önkéntes véradók, akik megérdemlik a nyilvános elismerést. Meggyőződésem: az új vezetőség sem tesz másként, mint elődje. S a tagok személyes példamutatásából, lelkesedéséből, áldozatkészségéből sem lesz az idén hiány. Csak így további Vörös György, Balóny Igen jólesett hallani azokat a szívhez szóló szavakat, amelyeket a két Nagy László — a hnb elnök, illetve a knltnrfelelős —, valamint B o r s án y i Pél iskolaigazgató szájából hallottunk. Megható volt a pionírok és iskolások kulturális műsora, amelynek betanítása leginkább Sacharová, továbbá Szarka Mária és Tóth Rozália tanítónők érdeme. Az ízletes ünnepi vacsora után tánc következett. Az összejövetel, illetve a tánc fénypontja az volt, amikor községünk legidősebb honpolgára, a 97 éves Fapp István a nála 62 évvel fiatalabb Szíjjártó Gabriellával, a Nő-Fiúk, lányok! TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG!!! A Kravany nád Dunajom-i (karvai) Mezőgazdasági Szaktanintézet értesíti az érdeklődőket, hogy az 1978—79-es tanévre 1978. szeptember l-től az alább felsorolt szakokra (hároméves tanoncviszonyba) felvesz olyan fiúkat és lányokat, akik 1978. július l«ig sikeresen befejezték a kilencéves Iskolát. 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, vlrágkertészet és részben szőlészet). 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcskertészet). 3. Kovácsszakma (hegesztő, lakatos). 4. Asztalosszakma (kádár, bognár). A tanulók az iskola diákotthonában laknak és étkeznek. A szakmai gyakorlatot az Iskola műhelyeiben és tangazdaságában végzik. Az érdeklődők írásban vagy személyesen jelentkezhetnek az iskola és a tangazdaság igazgatóságán, a következő címen: Pofnohospodárske odborné učiliSte (Mezőgazdasági Szaktanintézet) 946 36 Kravany nad Dunajom, okr. Komárno A rejtvénysorozat helyes válaszai Olvasóink körében aránylag széles visszhangra talált az 1977. évi utolsó (52.) lapszámunkban elkezdett, s máris lezárult szellemi fejtörő. Az alábbiakban közöljük a helyes válaszokat. EGY ANEKDOTA — EGY KÉRDÉS Közeli rokonság: A hölgy a lány anyja volt. Liftrapszódia: A kilencedik emeleten lakó férfi alacsony növésű volt, a hatodiknál magasabban levő gombokat már nem érte el a kezével. Párbeszéd: Nem képtelenség, mert Jánosnak nyilván van anyai nagyapja is, és elképzelhető, hogy ez utóbbi csak hét évvel idősebb János apjánál. Egyszerű: A Gondolkodó szobra Rodln a Pokol kapuja előtt, Dante Ihlette kompozíciójának egyik alakja. Logikus kérdés: Nem. Színházi és zenekrltikusként kezdte pályáját, majd több regényt írt. Csak finoman!: Mindkét épület homlokzatán. A csók: „Aki egy önkiszolgáló boltban kosarat kap, annak joga van önkiszolgálnia magát!“ Kritika: Grätzer József, a későbbi magyar rejtvénykirály. FEJTSE MEG A HETEDIKET! A. — Wagner (1. Weill, 2. Artemisz, 3. Gerbaud. 4. Nurmi, 5. Eötvös József, 6. Remarque). • CJ KDLTÜRHAZ ÉPÜL. Több mint hárommillió korona költségráfordítással több célú épület kerül az idén tető alá a luőeneci (losonci) járáshoz tartozó Nagydarócon (Veiké Dravce). Helyet kap benne a nagy kultúrterem, az ifjúsági klub, a községi könyvtár, a nemzeti bizottság, valamint a postahivatal. Számottevő társadalmi munkával járul hozzá mielőbbi felépítéséhez a CSEMADOK és a SZISZ helyi szervezete, az efsz, a pionírszervezet. (sólyom) • ISKOLÁZÁS. A CSEMADOK Érsekújvári (Nové Zámky) járási Bizottsága az elnökök, titkárok, vezetőségi tagúk, valamint az új CSEMADOK- tagok részére oktatást tartott. A 14 felszólaló hasznos ötletekkel, javaslatokkal járult hozzá a járáson belüli művelődés-politika továbbfejlesztéséhez, a megoldandó feladatok teljesítéséhez. Továbbá felvetődött egy fórum, találkozó szükségességének gondolata is, a járás CSEMADOK-tánccsoportjait illetően, ahol kicserélhetnék tapasztatalataikat. (Hajtman Kornélia, Štúrovo) В. — Brecht (1. Bacon, 2. Raffaello,, 3. Einstein, 4. Cervantes, 5. Harpagon, 6. Türr István). MINI-KRIMI Mr. Killer nem tudta, hogy minden telefonbeszélgetést csak a hívő fél készülékén lehet bontani, ezen bukott el. Ugyanis, ha az asszony hívta volna fel őt, a telefon, amint a felügyelő a kagylót a helyére tette, nyomban adott volna vonalat, teljesen függetlenül attól, hogy Mr. Killer ijedtében hová tette a saját kagylóját. Minthogy azonban csak Mr. Killer kagylójának visszahelyezése után jött be a vonal, nyilvánvaló, hogy 6 hívta fel az aszszonyl, és nem az asszony őt. Ezzel viszont Killer állításának az alapja dőlt meg. Márpedig, aki Ilyen körülmények között hazudik, feltétlenül gyanússá Válik. Kedves olvasóink! Ezúttal köszönjük, hogy ekkora figyelmet szenteltek a rejtvénysorozatnak! írják meg, mennyire volt „testhezálló“, túlzottan könnyű, vagy eléggé igényes. • MUNKALEHETŐSÉG. A myjaval ARMATURKA nemzeti vállalat üzemrészlege működik már Štúrovoban (Párkány), ahol eddig 17 nő talált munkalehetőséget. A beszerelt gépsorok várják az áj női munkaerőket, akik jelentkezhetnek munkafelvételre. M a d 1 e n á к Katalin üzemrészlegvezető átadja mindazon tapasztalatokat az áj munkaerőknek, amelyeket az anyavállalatnál szerzett. A jó kereseti lehetőség és a szociális gondoskokodás — étkezés, stb. — szavatolt. Ugyeskezű nők! íme, újabb munka- és kereseti lehetőség nyílt. Éljenek vele. (Szárazná, Štúrovo) • TÖBB VÉRADÓT! Több mint félezer tagot számlál a Vöröskereszt nádszegi (trsticei) szervezete. A múlt évben több egészségvédelmi előadást szerveztek. Sikeresen teljesítették vállalt kötelezettségeiket, s több társasutazáson vettek részt. Az 1978. évi tervfeladatok igényesek, de teljesíthetők. Legtöbb figyelmet önkéntes, díjmentes véradók toborzására kell fordítaniuk, mert a múlt évi 26 véradó a tagság létszámához viszonyítva elenyészően kevés. Remélhető, hogy ezt a fájó problémát az idén megoldják, s a következő évzárón már nem kell szégyenkezniük miatta. (Patasi Mária, Trstice) kelte nyugta kelte nyugta ITfittKU AK 6. p. 6. p. 6. p. ő: p. Február 20 Hétfő ALADÁR LÍVIA 6.42 17.15 13.57 4.16 Február 21 Kedd ELEONÓRA ELEONORA 6.40 17.16 15.55 5.30 Február 22 Szerda GERZSON ETELA 6.38 17.18 16.56 6.02 Február 23 Csütörtök ALFRÉD ROMAN 6.37 17.19 18.00 6.31 Február 24 Péntek MÁTYÁS MATEJ 6.35 17.21 19.06 6.59 Február 25 Szombat A csehszl. dóig. győzelme (1948) 6.33 17.22 20.13 7.28 Február 26 Vasárnap SÁNDOR VIKTOR 6.31 17.24 21.21 7.58 NOSZTALGIA Rettentő fogfájással érkezik hivatalába Bumfordi. — Volt már magának is éjszaka kínzó fogfájása? — kérdezi kollégáját. — Nem tudom — válaszolja. — Na, hallja, az ilyesmit csak tudja az emberi — Nem minden esetben. Én ugyanis nein alszom egy szobában a fogaimmal — feleli búsan a kolléga. KONFLIKTUS-MENTESSÉG — A feleségem a tejeskávét szereti reggelire, én a teát. — Ez kész konfliktus. — Egyáltalán nem, mindig tejeskávét reggelizünk. В ÉRV... A rendőr nagynehezen leállítja a kezdő gépkocsivezetőt, s megkérdi: — Miért nem állt le azonhal, amikor intettem? — Nem veszek fel stopposokat. В PÁRBESZÉD Az asszony: — Szeretnék száz évig élnil A férj: — Az nem lesz könynyü ... Az asszony: — Ugyan, miért? A férj: — Mert már régóta megállapodtál a harmincadik évednél. Ш GYEREKSZÁJ Mariska nagybátyjánál tölti szünidejét. Az udvaron furcsa madart lát, egy ( pávát. Izgatottan szalad a házba és hívja a nagybátyját: , — Gyere gyorsan, nézd meg, az egyik kakas kivírágzott! В OK A BŐBESZÉDŰSÉGRE — Mondja, miért beszélt tegnap olyan sokat azokkal az unalmas emberekkel? — Mert attól féltem, hogy hallgatnom kell a fecsegésüket. BOSSZÜ! A férj hosszú Időn át elalvás előtt Így köszönt el a feleségétől: — Jő éjt, négy gyermek anyja! Az asszony egyszer megúnte, s így válaszolt: — jó éjt, egyetlen gyermek atyja!-ini*VW4*W*S~»if>i'*ir‘—i'~ť*‘i'~ir~iJ~ — —— — — — — — — — - — - - -SZABAD FÖLDMŰVES — Kiadja a* SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Pathó Károly. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891 27 Bratislava, Križkova 9.— Telefon: tőszerkesztő és titkárság: 475-08 — telefonközpont: 472-41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10, prapa- IadSS’ 49139 ganda osztály 55. — Nyomja a SVORNOSŤ nyomda, n. v., Bratislava, Odborárske nám. 3. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ústredné expediícia tlaíe 88419 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48. — Előfizetési díj egy évre 52,— Kčs, tél évre 29,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI 11/9.