Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-07-30 / 30. szám

1977. JflUu* 30. SZABAD FÖIDMŰVBS c fielédhéz, Diadalom, kastély, birtok. Farcea csengésű sza так, akár a kopott cserepek. Drága )A orsxágherdálé arainkat juttatják az ember eszébe. Bár a fáid vetné ki valamennyit, hogy ml, a kései bfinte len otédok foghatnánk a táromba éket, mint tették azt a névtelenek ez reivel. Az 6 nevük bezzeg fennma radt, t a róluk szélé legendák. О Hodejov (Várgede). Hosszú romház fekszik a völgyben — akár egy zátonyra futott hajó ,,A volt cselédház“ — mondják, mikor szóba hozom. Él-e még egykori lakói közül valaki? • * • A falu krónikása Németh Sándor, nyugalmazott tanító. A nyárikonyha asztalánál ül. Pirospozsgás, bajszos ember s olyan jóízűen mondja a sza­vakat, mint más a korai almát harap ja. Hamarosan a cselédházról beszé­lünk. — Az a Szabó László birtokán állott. Az apja Ferenc József lóvá sza volt annak idején. Elég sok birto­ka volt a Szabónak, ez a ház is, ahol most ülünk, az ő birtokát képezte. Sót. az egész házcsoport, egészen a templomig. Nagybirtokos volt az öreg, a fél falut ä szeretőjévé tette. Ezt a részt két gyerekére íratta. A lányé lett az egyik ház, a fiúé a másik. A lány, T 6 z s é r Margit, férjhez ment egy borbélyhoz, a fiú, Károly meg át­ment Magyarországra. Ott is rekedt aztán. A többi ház? Az egyik egy Kohn / Klein?/ nevű kocsmárosé »olt, később átvette a Hangya-szövet­kezet. — Ez a Szabó volt az egyetlen föld­­birtokos a faluban? ■ osztottak be, aztán tizennyolc októbe­rében kitört a forradalom, így novem­berben hazajöttem. Bementem Mis­kolcra. a szerencsi pályaudvart őriz­tük. Tizenkilencben leszereltem. A Vörös Hadseregben Is szolgáltam: Egerben, Dabasban, majd a román fronton. Onnan kerültem haza a pro­letárdiktatúra leverése után. — 1920 szeptemberében a Mátrába kerültem. Más miniszternek se ment volna oda abban az időben, én letam tottam ott tizenkét és fél évet. Ké sőbb Meszesben IBorsod megye/, majd Mátraszentistvánon, Fékét eberényben egy évig. Harmincöt hónapot aztán К ok au a mellett. Várgedén. én kezd tem tanítani az iskolában, mikor pég re meg nyílhat ott. — Hogyan gondol vissza szülőfalu­jára? — Kétszer látogattam meg azóta. Város lett, alig ismertem rá. Azóta üzemet, bútorgyárat építettek ott. Ke­vesen élnek a régiek közül. — Ojságokat olvas-e, ottaniakat? hívják, 6 még lakott a cselédházban. Urasági kondás volt, sok emlék moto zik benne elevenen. Szóba esik a meggyilkolt ispán, s a vérfolt helye a falon, amit azóta sem fog a festék; a falikép Lehel vezérrel, amit azóta bevakoltak. Százötven anyadisznót őrzött a kon­dás. — Ott laktak a kocsisok, a faragó gazda, majorosok, csikósokba Haj­nalvölgy végén volt a csikórajcsúr j. Sokféle nép megfordult itt. Október elsején volt a marasztalás, újévkor cserélődtek az emberek. — Emlékszem, a bányából jött egy szer egy fiatalember. Bútor nélkül, semmi nélkül. Páncélnak hívták. Nem értett az semmihez. Panaszko­dott az ispán az úrnak, minek ad ilyen embereket a keze alá? Azt mondja erre az úr: István árt Minden embernek nieg kell élni... — De azért fukar volt. Három vé­ka búzát adott egy hónapra, gyúrni valót. . — Ö is szerette ám a nőket! Má akit ö egy hónap alatt nem tudott megkapni, mehetett isten hírével. Volt is egy rakás gyereke a faluban. M a­­g у ar Józsi volt az első ... — Ha meg vadászni ment, sült tö­köt vitt magával. A többiek bepakol­tak, ő még azt is megcsinálta, hogy bement Pestre s az ennivalót a zsebé­ben vitte magával. Egyszer, még ki­csiny voltam, beállít hozzánk rongyo­san, pokróccal a dereka körül. Mon­dom apámnak: — Apu, egy kódus van odakint. — Apád kínja, te bolond. Hisz ez az úr! Negyvennyolc augusztusában halt — Dehogy, többen is laktak itt. Ahol most az üzlet áll, ott ts léte­zett egy kastély, a Kublnyié. Az­tán a kultúrház helyén a P r 6 na y­­kastély. A hnb-iroda, a szövetkezeti iroda, a kocsma helyén ts kastélyok álltak. A jelenlegi óvoda meg a Sztojkovics - féle kastély volt. Ezernyolcszáznegyvenhatban ott láto­gatta meg Petőfi az uraságot, emlék­tábla ts jelzi a falon. A K a p a r ó n is láthat még Sztojkovtcs-féle kastély­romot, a későbbi szeszgyárat. Persze az is tönkrement. — Nem. Csak a rádiót hallgatom naphosszat. Ötvenhatban, mikor me­leg volt a helyzet odaát, a mi gyere­keink küldtek a pásztói iskolának vagy öt zsák tanszert, ruhát, írószert. Salgótarjániak vitték el autón. Bi­zony, nagyon kevés már ott az isme­rőd. A volt főjegyző, néhány vadász­társ ... — Szokott-e vadászni még? — Hogyne. De halászni ts nagyon szerettem mindig. Pásztón a Kövises­­ben, aztán a Zagyvában. Egyszer ti­zennyolc kiló halat fogtunk a sejpi cukorgyárt zsilipnél. Tizennyolc fo­rintot kaptunk érte a piacon. Öt fo­rintért már egy választott malacot lehetett venni. Népmozgások. Itt derül ki, hogy Némeíh Sándor is betelepült, nem helybeli születésű. — Feketepatak, Hodos, Domafala, Durenda. E tanyákat szlovák betele­pültek vásárolták fel. Detváról lőttek. Ezek a helyiségek aztán egyesültek, s a közös Feketepatak nevet vették föl. Ez most Vdrgedéhez tartozik. — Sándor bácsi milyen vidékről származik? — Pásztói születésű vagyok. Mátra­szentistvánon voltam tanító tizenkét évig. A háború után oda mentem visz■ sza meqnösülni. Negyvenhatban a fe leségem egész rokonságával — átjöt­tem én is. — 191Я áprilisában végeztem el a képzőt, három nap múlva be ts vo­nultam Miskolcra. Onnan Kassára, a tiszti iskolába. Egy menet századba Átmegyünk a házba. Az ajtó előtt, a sarokban kopottzöld fapad kotlik. Még az elsők közül való, most már csak a dédunokák nyúzzák; két ör­dögfióka. Bent, az előszobában kiállí­tásra elegendő agancserdő. Özbakok, három dunai szarvasbika, vaddisznó­agyar. Előjönnek a vadászhistóriák, s hirtelenében összeszámolok har­mincnál több agancsot. — Ez már alig a fele. Sokat el­égettek a háború utojsó telén az ud­varon. Összerándulok. Agancs-égetésről még nem hallottam soha. — Tudja, háború volt. Pusztulni kellett azoknak is. Az utcán beszélgetünk hármasbon. Az új ismerőst Kőszegi Pálnak ее» Kis eszmecsere következik, mi volt a Sándor úré. mi a D e s e w f i é, Kubinyié, Sztojkovics é. Az­tán Fáf Tóni kerül szóba, akit csak Fojtoncsinak hívtak. — Az volt még a kutya ember! Ver­te a cselédeket. Arról is van sok tör­ténet. Például volt neki egy parádés­kocsisa, a P oly о Józsi bácsi. A lo­vászát meg a huszároktól hozatta. /Az is vert mindenkit.! Azt mondja egy­szer az úr Polyonak, fogjon be. Az be is fogott, de nem ö hajtott, hanem a lovász. Aztán a Vadaskert után, az Ürgésparlagi úton valami felrepült a lo\jak előtt. A hátsó ló megijedt, meg­ugrott, rávágott az elsőre, lói kihasí­totta a patkóval a bőrét. Az úr meg kényes volt a lovsára, féltette őket, mint a két szemét. Lóval nem is sza­badott szántant. Megérkezik Polyo, az úr meg várja az udvaron. — Te Jóska, ml bafa annak a ló­nak? — Kihasította a patkó. — No, fordulf, eríggy haza. A lo­vász ennek megissza a levét. Mert rá lőtt, hogy a lovász a ludas. Mondták neki az emberek: „Vigyázz, megcsal. Pórul fársz". Ogy is lett. Volt az úr­nak egy vastag törökmeggyfa botfa. Egyszer beküldte a lovászt az istálló­ba, ttsztítsa meg az egyik lovat. Az elkezdte, az úr meg ott állt mellette. Mikor aztán a hátsó körmét pucolta, . úgy vágta fejbe hátulról a török­­meggyfa bottal, hogy a lovász bezu­hant a lovak közé. Akkor elkezdte verni. Alig tudták megmenteni a ke­zei közül, tán agyon is ütötte volna. A fogait is mind kiverte. Szép legény volt pedig! Pali bácsiból ömlik a szó, csak győzzem jegyezni. Régi sebek szakad­nak fel az emlékezéssel, mélyen hor­dott legendák. — Cigány kocsisa is volt. Osztán a­­mikor a cigánynak gyereke született, törte a fejét, kit hívjon komának. Mondják neki a cselédek: „Híjd el a Fojtoncsit keresztapának;. El is ment Fojtoncsi keresztapának, vett egy cso­mó játékot a gyereknek. Aztán jött a lóhere-kaszálás, kiküldte a cigányt a lóval gereblyézni, jó nagy darab volt, estére meg kellett lenni véle. Bizony a cigány rácsapott a lóra. Ha csak noszogatja, attól nem megy. Hajtotta rendesen. Az úr meg a dombról fi­gyelte. A cigány csak akkor vette észre, amikor rászólt hátulról: — No, állj meg csak koma! Fogd ki azt a lovat! — Nem lehet nagyságos úr... — Fogd ki az anyád erre meg ar- '■ ra... Hagyd itt a kantárt, ostort, gyeplöt, aztán vidd be a lovat. Gyere j vissza utána. A cigány bevitte a lovat, kijött. Azt mondja akkor az úr: — No, most állj be a rúd közéi j Tedd a zablát a szádba! — Akkor az- [ tán püjf-pajf, hajtani kezdte a cigányt. I A komáját. Kutya egy ember volt, el • ts kártyázta a feleségét. Mondja egy­szer Derda úr neki: — Te Tóni, így nem soká leszel úr! — Tudd meg. ha megszűnik Tóni úrnak lenni, megszűnik élni is — ezt felelte, meg is mérgezte magát Pes­ten. Hallgatom a történeteket, s egy pe­dagógus ismerősöm véleménye jut eszembe, aki így summázta a földes urakról alkotott véleményét: „Elher­dálták az országot. Nem tanították meg a parasztot, hogyan szerezzen egy garashoz még egyet". A vérgedei cselédház a hnb áj iro­dájától alig köhajításnyira fekszik a völgyben. A falu közepén. Knvesdi Károly ! Derék fiúk! Kellemetlen mindenképpen. ha kényszerpihenőt parancsol nyáridó­­ben a néhány inilliméternyi csapadék. Ez épp elég ahhoz, hogy bent a gép­park területén rostokoljon a műszaki derékhad. Ilyen idol fogtunk ki. Kö­­zép-Szlovákiában jártunkban. Lučenec (Losonci környékét magunk mögött hagyva, kacskaringéé utakon jutot­tunk el az Ipoly völgyébe, ahol a seöiankyi Iszécsénkeil I p о 1 y m e n­­t e szövetkezetben hasonló kép tárult elénk в gazdasági udvarban, mint azt megelőzően, más járásokban. Azzal a különbséggel, hogy itt már harmadik napja nem tudtak aratni, s mégsem tébláboltak: a gépeket tisztogatták, javítgatták ... Ebben az idegeket éppen nem nyug­tató légkörben is kerestünk módot ar­ra, hogy elbeszélgessünk az emberek­kel. Legfőképp arról, milyen a mun­kához. a gépekhez, a dolgozó társaik­hoz való viszonyuk, miként véleked­nek a szakvezetőkről, s a szakvezetők róluk Mennyire elmélyült a traktoro­sok felelősségérzete, miként érvénye­sül az elvtársi segltókészség. mire for­dítják szabadidejüket, és a többi — ELÉGEDETT VAGYOK Ezt az alcímnek kiragadott két szól S n k n 1 Józseftől hallottam aki üt eve dolgozik már az ipolymenté-ben. Ezt megelőzően Modrý Kameű-ban I Kékkőn) dolgozott a CSAD-nál. Na­ponta — oda és vissza — összesen száz kilométert utazott. Még ez hagy­­ján, de hajnali félnégykor kelt, hogy idejében a munkahelyére eljusson, s a késő délutáni, kora esti órákban vetődött haza. — Nem volt éppen leányálom ez a nagy strapa. Felhagytam vele. Ez a mostani munkahely közel van otthon­hoz. családhoz. Meg anyagiakban itt jobban kijövök, hiszen a béradót a szövetkezet fizeti helyettem, meg a többiek helyett is. Ez ugyancsak plusz. Igaz, itt is meg kell dolgozni a fizetségért, mert nincs nyolcórásdi. Ha a helyzet megkívánja, a 12 órát is eléri a napi „nyújtott“ műszak. Most például egyik héten éjjeles, a másikon nappalos vagyok. A Skoda 180 ássál hántjuk a taviét. Klacso László váltótársammal. A továbbiakban elmondja még, hogy kél éven át nagyon jó kollektívában dolgozott — Molnár Sándorral. Kamasz Józseffel és Morvái Jó­zseffel együtt —. de egy hónapos is­kolára szólította a kötelesség. Utána meg a Skoda—180-as traktort bízták rá, s ilymódon „kiesett“ a szolgálta­tást végző partiból. — Annak már három éve, hogy et történt. Tudja, igen jó volt az össz­hang. az egyetértés, kitaláltuk egy­másnak még a gondolatát is. úgy is­mertük egymást .. Ezt nem panasz­képp mondom, most is elégedett va­gyok. A szabadideje mire fordítása felöl érdeklődöm. A mechanizétor. a föag­­ronómus válaszolnak helyette; „Nincs ennek szusszanásnyi szabadideje sem. minden szabad percét a házépítés köti te“. Ebben természetesen a dol­gozó társak is segítenek, meg a szö­vetkezet is, fuvarokkal. Minden jel arra mutat, hogy legkésőbb a jövö év tavaszán áj családi házba költözik. Persze, nagy öröm ez! De tudott, hogy az új házba költözés után még renge­teg az apró-cseprő, idörablé tenni­való ... Ez a kettős igénybevétel jócskán megviseli. Dehát. fiatalember. о1увп, aki szereti a munkát, a szakmáját, s nem riad meg a nehézségektől, ha­nem legyűri azokat. Ebben maga mö­gött érzi. tudja a közösséget, a have­rokat, akik nem hagyják őt cserben. A BOLDOG CSALÄDAFA Harasztos János jelenleg 35 éves; egy iskolaköteles kislánya, egy fia. aki szeptemberben lesz elsős. Epí­­tömunkásként tizenegy éven keresztül hetente utazott Zvolenba, s vissza. Megelégelte a családtól való távollé­tet, az utazgatást, a pénzköltést (fize- 1 lésének egy részét visszahordta, hogy elláthassa magát egész héten át), s 1989-ben vált szövetkezeti , taggá. Most traktoros. Mégpedig a javából, j Miben tűnik ki? A pontos, felelősség­teljes munka végzésében. Tavaly pél­dául a répavetés idejében, a kiváltó minőségű végzéséért elismerő öklévé let kapott. Jeleskedett továbbá a ta­karmánybetakarításban is. most meg a szalma mielőbbi letakarítását szor­galmazza. társaival együtt. Pecsérke Alajos mechanizátor, pillanatnyi rossz hangulata ellenére is elismerően vélekedett mindkét traktorosról: — Derék, belevaló fiák! Géphez ér­tők. gépet, családot, közösséget be csülök, dologszeretök. Hát kell-e en­nél több__? (kovács) Minden percet kihasználnak A Rapovcei Jövő Efsz-ben a hús» hektárnyi őszi repce termésének be­gyűjtése jelentette az aratás előtti fő­próbát. A gépek és az emberek Jó fel­­készültségről tettek tanúbizonyságot, így a közös valamennyi tagja remény­kedve tekintett a csúcsmunkák elébe. Az első hektárokról július derekán csépelték ki a szemet s gyűjtötték be a szalmát. Am alig láttak munkáho* a gépek, eleredtek az ég csatomét, így érkezésünkkor valamennyi gép az egyesült szövetkezet gazdasági udva­rában vesztegelt, az emberek pedig kisebb-nagyobb csoportokba verődve beszélgettek, türelmetlenül kémlelve az égen tornyosuló felhőket. — Az időjárás sajnos ismét közbe­szólt — dohogott Tóth János elnök —, pedig már reménykedtünk, hogy egy­szer minket is kegyeibe fogad a sze­rencse. A jelek arra mutatnak, hogy az \icién megint mázsánként kell „le­lopkodnunk“ a termést a földekről. A kétezernyolcszáz hektáros gazda­ságban hatszázharminc hektáron ter­mett gabona az idén. A szemtermés begyűjtéséhez — a Závadka nad Нго­­nom-i Állami Gazdaságból, a streénol szövetkezetből és a Luőeneci Gép- és Traktorállomáról érkezett kisegítő kombájnokkal együtt — tizenkét ara­tó-cséplő gép áll rendelkezésre. — A búza a tavalyi negyvennégy mázsás átlaghozamtól kevesebbet ígér, és az árpához sem fűzhetünk nagy reményeket — jegyezte meg Puszkailer Milan mérnök, a növény­­termesztő részleg vezetője. — A szél­sőségesen csapadékszegény időjárás után persze nem is vártunk csúcsho­zamokat. A búza vízhiányban szenve­dett, az árpát meg a belvizek károsí­tották. S még valami! A volt Losonci Állami Gazdaságtól „örökölt“ földek egy hányadáról tavasszal kellett be­takarítanunk a tavalyi szalmát, s az árpa egy hányadát friss, tavaszi szán­tásba kellett elvetnünk^ így némely parcellákon gazdagon fizet az árpa, másutt meg a huszonöt-harminc má­zsás átlagnak is örülni fogunk. Orlai Vilmos gépesítőt a türelmet­lenül várakozó kombájnosok körében találtam. Tőle az iránt érdeklődtem, hogyan szervezték meg a szalma be­takarítását és a tarlóhántást. — A folyamatosság elvének betar­tására törekszünk — mondotta a töb­bi között a kérdezett. — A szalmát ömlesztve takarítjuk be és tároljuk, ehhez nyolc rendfelszedő kocsi áll rendelkezésünkre. Minden szalmát behordunk a gazdasági udvarokba, ott készülnek a kazlak. Ezzel is a szántó ésszerűbb kihasználását szor­galmazzuk. A tarló alászántását négy lánctalpas és egy 180-as Skoda trak­tor végzi. A két nagy teljesítményű erőgépet — a 130 lóerős T 4 A jelű új lánctalpast és a 180-as Skodát — két műszakban üzemeltetjük, a többi gép meg nyújtott műszakban dolgozik. Gyorsan, időben szeretnénk végezni az aratással összefüggő valamennyi munkálattal, hogy idejekorán előké­szíthessük a magágyat a másodnövé­nyek és az ősziek alá. Meggyőződtem róla, hogy a gyorsa­ság mellett nagy gondot fordítanak az elvégzett munka minőségi követel­ményeinek betartására is. Az arató­cséplő gépek és kezelőik munkáját különös gonddal ellenőrzik. A szem­­vefezteséget ellenőrző csoport tagjai becsülettel végzik munkájukat, s a­­zonnal álljt parancsolnak a gépeknek, ha a megengedhetőnél több szemet találnak a szalmában vagy a tarlón. Délután négy óra körül, amikor végre kellően kiszikkadt a gabona az éj­szakai és a kora reggeli eső után, azonnal beindultak a kombájnok. A gépesítő azonnal mozgósította az el­lenőrző csoport tagjait is. A gépkezelők persze maguk is ügyelnek a minőségre, hiszen anyagi­lag érdekeltek a szemveszteség mini­málisra csökkentésében. Az ellenőrző csoport pedig a gabonát szállító jár­művekre is felügyel, nehogy az úton szóródjon szét, aminek a magtárba kéne kerülni. Így van ez rendjén, hi­szen a termés szerényebbnek ígérke­zik a tavalyinál, tehát minden szem, minden kiló megtakarított gabonával a közös érdekeit, szocialista társadal­­munka javát szolgálják. Kádek Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents